Barátaim és visszatérő (törzs)vendégeink előtt nem titok, hogy Cserépváralja számunkra egybeforrt az íjászattal, elvégre idén már nyolcadik alkalommal készülünk arra, hogy augusztusban, íjászbarátainkkal együtt töltsünk itt két hetet. A mostani „bővített” hétvége azonban nem az íjászatról szól, hiszen július első napja az egészségügyben munkaszüneti nap volt, így a csütörtököt, pénteket és a két hétvégi napot hozzátéve, érdemes volt elindulni egy rövidebb pihenőre, amely egyben némi lazítást jelent a munka szempontjából feszítettnek ígérkező július előtt.
A nem egészen 400 lelket számláló község a Bükki Nemzeti Park határán, hegykoszorú ölelésében fekszik. Ha két szóval kellene jellemeznem, a jó levegő és a csend lenne, de van a helynek valamiféle pozitív kisugárzása is. A lüktető város élet után, pár nap Cserépváralján tökéletes feltöltődést nyújt.
Míg a község a vendég, a turista, az üdülő számára a béke szigete, rövid autóúttal elérhető az egészen közeli Bogács, Egerszalók, Demjén, Mezőkövesd, – a felsoroltak mind jobbnál jobb fürdőhelyek, elérhető távolságban van Miskolc és környéke, valamint Eger. Az Egri Borvidék. Noszvaj, boraival és a híres szilvalekvárjával…
Egy nap teljes pihenés, regeneráció után tegnap késődélután, Eger felé vettük az irányt. Tavaly a városközpontban óriási felújítás munkálatai folytak, így a nézelődő pallókon, építőanyag halmokon keresztül bukdácsolva volt kénytelen ismerkedni a várossal. Megérte, elkészült a Belváros rekonstrukciója, csodálatosan sikerült. A központ, a Dobó tér, fölötte tornyosul a Vár (amelyben szintén rekonstrukciós munkák folynak), gyalogszerrel szinte minden elérhető, a Minarettől a Székesegyházig. Alig van olyan épület, amely ne késztetné megállásra a vándort, gyönyörű szecessziós paloták, szebbnél szebb utcaképek nyűgözik le a turistákat. Pezsgő élet folyik, kávéházak, vendéglők teraszai csalogatják a járókelőket, kicsiny boltok kínálják portékájukat. Beértük egy fagylalttal, mielőtt visszaindultunk. Ha tehetitek ejtsétek útba Egert, megéri a fáradtságot! Alább néhány fényképpel próbálom érzékeltetni a leírtakat, folytatás következik, gyertek majd vissza, elvégre fürdés és borkóstolás nélkül nem indulunk haza 😉 !
Ma Demjénben voltunk fürdeni, utána Egerszalókon a Szt. Andrea Pincészetben kóstoltunk. Kicsit bővebben majd holnap erről, egyelőre érjétek be a fényképekkel 🙂
(Folyt.)Egerszalókhoz már többször volt szerencsénk, de az onnan mintegy 3 km-re lévő demjéni fürdőre teljesen véletlenül akadtam rá. Egertől durván 10 km-re található, honlapja sokat ígérő lehetőségek tárházát vetítette elénk! Tulajdonképpen nem okozott csalódást. Maga a létesítmény két részből áll, van egy termálfürdő a szabadban és egy élményfürdő. nagyrészt fedett helyen, mi több, a föld alatt! Előbbiből – ha csak oda váltott valaki belépőjegyet – nincs átjárás utóbbiba, fordítva azonban mindenkinek szabad a pálya. Igaz ez 5000 Ft-ba kerül fejenként…
Az öltözőből kilépve e föld alatt fekvő „barlangfürdőbe” érkeztünk, Miskolctapolcával ellentétben, ez mesterséges világ. A víz jó ha derékig ér, de elképesztő labirintusban bolyongtunk, közben vízköpők, pezsgőmedencék, vízi bárpult színezték az utat. Színek. Odalenn rendkívül izgalmas a megvilágítás is. A „relaxációs folyosó”-ról sorban nyílt a Szaunavilág, egy aroma- és egy finn kabinnal. Utóbbinak a megvilágítása is szenzációs volt, a padok alatt elhelyezett fényforrások egészen különleges hatást keltettek. Volt merülőmedence, ahol a felhevült test hűthető, szerintem ez ugyanolyan fontos, mint maga a kabin! Beültünk a Sóbarlangba is, bár rám semmilyen hatással nem volt, mint ahogy azt sem tudom, hogy a Titkok barlangja mit rejtett, egy sziklautánzatba öntött alkaron kívül… Úton a kinti világ felé, megérkeztünk a csúszdákhoz, zárt helyen, két emeletnyi magasságból, kacskaringós csőrendszerben zuhanhattak, akiknek ez élvezetet okoz. Odakinn viszonylag szűkebb vízfelületet találtunk, szintén óriáscsúszdákkal, több medencével. Árnyékos hely nem volt sok, de inkább a vízben időztünk. A létesítményben töltött öt óra pillanatok alatt elszállt, négykor Egerszalókon vártak a Szt.Andrea Pincészetben.
Ennek előzménye, hogy jó másfél hónapja, dr. Lőrincz György, a borászat tulajdonosa mutatta be alkotásait Székesfehérváron, számomra akkor nagyon nagy élmény volt hallani azt az embert, aki 2009-ben az Év borásza lett. A mikor kóstolunk, még közelebb kerülünk a borhoz, ha látjuk a termőhelyet, az ültetvényeket, a pincét, a hordókat… ezt az élményt kár lett volna kihagyni, az általam korábban megismert borokra egy egészen más perspektívából tekinthettem így. Ahogy tanult kollégám szokta volt mondani: „Térdre, imához!”
Ugyan ma (július 4-én) Egerben még vásárolgattunk, de ezt a napot zömmel szálláshelyünkön pihenve töltjük. Ki kell bírni a holnapi hazautat a rekkenő hőségben és azt a forróságot, amelyet munkánkat ellátva, a jövő hét elején túl kell élnünk. Beszámolóim sorát Csepregről folytatom…