máj 242016
 

Abától Székesfehérvárig ívelt a Lámpás Emberek társaságában töltött idő. Benedek fiam iskolájában, az abai Atilla Király Gimnáziumban Szülői napot tartottunk, másnap a székesfehérvári Vásártéren, hagyományos Botond Napi Magyarok Vásárára került sor. A két eseményt összekötötte Maurer Oszkár szerémségi (Délvidék) borász bemutatkozása.

Az Atilla Király Gimnázium életiskola. Bár a tananyag ismeretét ugyanúgy megköveteli, mint bármely másik tanintézet, mégis egészen más szemlélettel tekint az oktatás, nevelés feladataira, mint az iskolák túlnyomó többsége. Maga a hely is különleges, van tér, van levegő, van élet ebben az iskolában! A szemlélet és a hely varázsa kihozza a diákokból az alkotóerőt, legyen szó a tananyag elsajátításáról, vagy az életnek mindig értelmet adó alkotásról!

Fiam osztálya kályhát épített a tantermében! Hatalmas energiák szabadultak fel, rakták a samottot, hordták az agyagot, maguk készítették a beépített kályhacsempét, Mátyás címerével, visegrádi sablon alapján. A kályha lassan elkészül, már csak meszelni kell, nyáron szárad, az első hűvös őszi napon nemcsak a tantermet, hanem a diákok lelkét is átmelegíti majd. Ha egyszer fiam gyermeke is itt tanul, büszkén gondolhat arra, hogy ez a kályha édesapja életének egy darabját őrzi…

Miközben főtt a gulyás, leültünk a kollégium aulájában és beszélgettünk, szinte kötetlenül. A felröppent gondolatok vezérfonala az önellátás volt. Sok szülő próbálkozik saját maga előállítani étkeik alapanyagát, mi magunk is megtettük az első botladozó lépéseket: hitvesem sajtot készít, kenyeret süt; Csókakőn gyümölcsfákat ültettünk. Hallhattuk, sokan előttünk járnak, állatokat tartanak, tudják, az udvaron kapirgáló tyúk húsa, tojása értékes, nem szennyezett; mások saját tehenet tartva készítenek sajtokat, maguk füstölik. Sajttálból ízlelgettünk, varázslatos, régi ízek olvadtak nyelvünkön. Ezek az emberek semmi újat nem találtak ki, csak rájöttek arra, hogy fel kell adnunk egy darabot komfortzónánkból, nem sokat, mindössze két generációt visszalépve, elővarázsolhatjuk eleink tudását, akik nagyrészt önellátók voltak. Kényelmesebb a hipermarketben telerakni a kocsit, mint takarmányozni, fejni, trágyázni, vesződni a sajttal, vagy kenyeret dagasztani, de az alkotás öröme és az asztalra kerülő étkek ízei kárpótolnak!

A vacsora végére megérkezett a Gimnázium diákcsapatának egy része, éppen néptáncversenyről jöttek, előkerültek a hegedűk, az ifjak táncra perdültek, úgy ropták, mintha nem egy fárasztó nap végén járnánk. Közben fellobbant a tűz, ahogyan a Nap lement, felsejlett a telihold, a tavaszi meleget hűvösség váltotta fel. Fölöttünk, mint kupola ragyogott a csillagos égbolt, pattogott a tűz, a diákok hegedűk kíséretében dalra fakadtak. Leírhatatlanul jó érzés volt! Valahogy így:

Közben Maurer Oszkár elkezdte szerémségi borainak bemutatását. Szerémség történelmi borvidék, sőt, a Római Birodalom uralkodása idején is műveltek itt szőlőt, készítettek bort. Nagyon nagy a csábítás, hogy Oszkár borai kapcsán belemenjek a részletekbe, talán majd máskor. A borvidék klimatikus adottságai, talajviszonyai és kitettsége kiváló, ám ahogyan a trianoni diktátum annyi mindent tönkretett, csodálatos borvidékünket sem kímélte. Maurer Oszkár felvette a kesztyűt, az ősi dűlőkben, hatalmas erőfeszítések árán, újraindította a szőlőművelést. Igyekezett megőrizni a fajtaszerkezetet, ősi magyar szőlőfajtákat telepített, vagy ültetvényeket óv meg, készül bor 1925-ben telepített kövidnika szőlőből is! Ittunk néhány kiváló fehérbort, Mátyásra utaló Corvina nevű vörös házasítást, majd egy szamorodnit. Jól tudjuk, az “aszú” szó hallatán először Tokaj ugrik be mindenkinek, ám Aradhegyalján, szerencsés években Móron is ellepi a fürtöket a Botrytis nevű gomba, amely segítségével a bogyóban koncentrálódik annak cukra, egészen különleges édes borok készülhetnek így. Most ízlelőbimbóinkkal érezhettük, hogy Szerémségben is készül aszú! Sőt, Tokajnál annyival tágabb a horizont, hogy Szerémségben és Aradhegyalján a kadarka is képes aszúsodni, így jó évjáratokban akár aszú vörösborok is kerülhetnek asztalunkra!

A kóstolt borok azonban csak kísérték Maurer Oszkár szavait. Megértve gondolatait, számos dolog helyére került. Szó esett rég- és közelmúltról, anyanyelvünkről, hitről, akaratról, magyarságról. A tűz körül ülve ittuk szavait, határon túlról, kisebbségben élve, magyarnak megmaradva minden, az élet legapróbb dolgai is átértékelődnek, bárki leszűrhette magában, akármennyi gond, baj gyötör itt bennünket, szavunk sem lehet! Túl az iszonyatos délszláv vérengzésen, újjáalkotva egy történelmi magyar borvidéket, emberként, magyarként, hittel élve és gondolkodva nincs okunk félni! Mindössze itt és most nekünk is helyt kell állnunk, ismerjük fel, miért járjuk utunkat, mi a küldetésünk!

Az alábbi képsorozat bemutatja milyen az Életiskola, a készülő kályhát, az épületeket, az egyik jurtáját, kemencéjét, a diákok alkotásainak egy részét.

Másnap a Botond Napi Magyarok Vásárán folytatódott találkozásunk Lámpás Emberekkel. Sikerült hagyományt teremteni, ezúttal hetedik alkalommal került sor arra a mustrára, amelyen kézművesek kínálhatják portékájukat, táncosok, zenészek léphetnek színpadra, hagyományőrzők tarthatnak bemutatókat, előadások tágíthatják horizontunkat. Sajátos, remek hangulatú összejövetelek ezek, a jurtában ismét meghallgattam Maurer Oszkár bemutatkozását, borainak és szavainak itt is komoly sikerük volt a hallgatóság körében.

Az Atilla Király Gimnáziumban szokássá vált, hogy az öt évfolyam minden évben egy-egy elszakított országrészbe indul osztálykirándulásra. Idén a tizenegyedikesek voltak Délvidéken, útba ejtették Maurer Oszkár pincészetét is. Tervbe vettem, hogy mi is felkeressük, mindenkinek csak ajánlani tudom! Lámpás Emberek – választottam a címet, talán nem tévedtem. A Fény elkísér utunkon.

jan 042015
 

Bár már októberben megnyitották, csak tegnap jutottunk el a múzeumba, hogy megtekintsük , Székesfehérváron kiállított Seuso-kincseket, amelyek még január 15-ig láthatók ezen a helyen.

“Hec Sevso tibi durent per saecula multa
Posteris ut prosint vascula digna tuis”

“Bár ezek – oh Seuso – tieid sok-sok éve már,
kicsiny hajókként méltán szolgálni fogják utódaid”

A Szent István Király Múzeum Dísztermében hat vitrinben, kiváló megvilágítással és tájékoztató szöveggel nézhettük meg a hánytatott sorsú műtárgyakat. Egészen közelről megfigyelhettük a korabeli ötvösmesterek finom munkáit, a tekintélyes súlyú, várakozáson felül épen maradt ezüstedényeken. Mesélnek a tárgyak késő-római kultúráról, fényűző életről, vadászatokról. Felejthetetlen élmény, így pillantani a régmúltba; aki teheti nézze meg Székesfehérváron, vagy a következő kiállítási helyszínen, fényképeken pedig ide látogatva lehet gyönyörködni bennük.

A mai napig rejtély övezi a kincs megtalálójának (és több társának) titokzatos halálát, mint ahogyan azt is, hogy a tekintélyes súlyú és térfogatú műtárgyak hogyan jutottak át a vasfüggönyön túlra, illetve hol időztek, amíg feltűntek a műkincskereskedők kínálatában.

Akit érdekel a történet, bőven talál irodalmat a világhálón, vagy a könyvtárakban, ám a műkincsek megtekintése, semmivel sem pótolható élményt nyújt! További részletek:

nov 062014
 

2014. januárjának egy esős vasárnapján útra keltünk, hogy megnézzük a Szépművészeti Múzeumban Caravaggiotól Canelettoig című kiállítást. A festményeket látva, erős vágyakozás fogott el, hogy ismét lássam Rómát, Firenzét, hogy világunkban található páratlan kincsek kézzelfogható élményét megosszam kamaszodó gyermekemmel. A vágyakozást csak fokozták azok a város- és tájleírások, amelyeket Passuth László Medúzafej című regényében olvastam Caravaggio élettörténetének megismerésekor.

Édesanyámmal nem tudtuk kideríteni, hogy a ’60-as évek végén, vagy a ’70-es évek legelején voltunk együtt Olaszországban. Kisiskolás voltam, Baselből mentünk vonattal, Róma, Firenze, Rimini, Velence, Basel útvonalon. Merész vállalkozás volt, ültünk a római Termini pályaudvaron a bőröndön, amíg édesapám szállást hajkurászott. Ez így ment valamennyi városban… Arra emlékszem, hogy iszonyú meleg volt, cipeltük a bőröndöket, néztük a nevezetességeket, de legjobban Rimini homokos fövenyén éreztem magam, kerek szemmel csodálkoztam, hogy a velencei utcákon nem villamosok, hanem gondolák közlekednek.

1996-ban fiatal házasok voltunk, hitvesemmel Róma felé vettük az irányt. (Akkor is egy könyv, Karinthy Ferenc Naplója adta meg a végső indíttatást az utazáshoz.) Felnőtt fejjel már egészen másképp láttam mindent. Rómából mentünk először Jesoloba, azután sok-sok éven át ott töltöttük nyári szabadságunkat. Mindig felkerestük Velencét, egyszer Padovát, következő évben 2,5 hónapos kisfiunkkal indulhattunk Jesoloba 🙂 . Azután Horvátország, majd a Balaton kínálta a víz melletti nyaralások élményét. Talán öt év eltelt, hogy utoljára voltunk a napfényes Itáliában, már nagyon hiányzott…

A Forradalom évfordulójának ünnepével meghosszabbított őszi szünetet választottuk utazásunk idejének, abban a reményben, hogy jobban tudunk közlekedni, és az ősz időjárása megkímél bennünket a római forróságtól. Számításunk bevált. Október 25-én indultunk és november 2-án értünk haza.

Ma egy hete ilyenkor még javában róttuk Róma utcáit. Nehéz helyzetben vagyok, amikor úti beszámolót írok, hiszen nem idegenvezetésre szeretnék vállalkozni, hanem élményeinket akarnám megosztani, ahogyan az utazó, hazatérvén, kávéházi törzsasztala mellett mondaná el barátainak.

1. Utazás, közlekedés

Székesfehérvár – Firenze. Autóval mentünk, mivel előző héten vizsgázott, a szerelő tökéletes állapotba hozta. Az M7-esen hajtottunk Tornyiszentmiklósig, úgy suhantunk át Szlovéniába, hogy észre sem vettük, átléptük a határt! Szlovéniában tökéletes a pálya, néhány rövid szakaszon volt sebességkorlátozás, mert zajvédő falakat építettek. Déli szomszédunknál 40 centtel olcsóbb a benzin, mint az olaszoknál, Trieszt előtt még jól megtankoltunk. Ekkor voltunk az út felénél, még 500 km várt ránk Firenzéig! Az olasz pályán is akadálytalanul haladtunk, szombat lévén nem voltak kamionok. Firenze előtt hegyes-völgyes, kanyarokkal, alagutakkal szabdalt részen különösen figyelnünk kellett. Szállásunk a Belvárosban volt, olyan részen, ahová autó csak célforgalom esetén hajthat be; a szálloda foglaláskor küldött egy térképet. A szombat délutáni forgalomban így is vagy fél órát bolyongtunk, amíg célba értünk. Szálláshelyünk olyan közel volt minden látnivalóhoz, hogy legközelebb csak induláskor ültünk autóba.

Firenze-Róma ez volt a legrövidebb szakasz (300 km) viszont munkanap volt (hétfő). Rómát körgyűrű öleli, az Aurelián vitt a GPS, navigált szállásunkig. Róma közlekedése kaotikus, becslésem szerint háromszor annyi autó nyüzsög és dudál állandóan, mint amennyit elbírna a város. Beálltunk szállásunk udvarára és mindvégig ott maradt az autónk.

Róma tömegközlekedése. Az elmondottakból következik, hogy busz, villamos és metró volt az egyetlen lehetőségünk a város bejárására. Szállásunk a város szélén volt, bármilyen közlekedési eszközt választottunk, legkevesebb egy óra kellett az oda- és visszautazáshoz. A telefonomra letöltöttem a római “BKV” applikációját, bárhonnan akartunk bárhová menni, az indulóhely és a célállomás között megtervezte az utat, járatszámok, megállók száma, átszállások. Nagyon hasznos volt.

Rómában mindössze két metróvonal van, a hárommilliós világvárosban jóval többre lenne szükség; állítólag akárhol elkezdik a fúrást, az a hely rövid időn belül régészeti feltárássá változik… A meglévő metró is katasztrófa, jobban le van rohadva, mint a pesti 3-as, a kocsik talán modernebbek, de az összkép szörnyű. Csúcsforgalom idején, mint a heringek a dobozban, úgy utaztunk. Villamosvonal sincs sok, ellenben rengeteg buszjárat közlekedik. Mindenhová el lehet jutni. Jegyárak? 1,50 euró a vonaljegy, de ez 100 percig érvényes, akár 3-4 átszállásra! De kapható 24 órás és 72 órás jegy is, napra számítva pár centtel kevesebbért. A Roma Pass szintén 72 órára, korlátlan mennyiségű utazást biztosít a római tömegközlekedési hálózaton.

Róma – Padova – Székesfehérvár. Hazafelé Padováig 500 km-t mentünk, majd onnan kevéssel több, mint 600 km-t hazáig. Sima, gondtalan utazás volt, Mártival felváltva vezettünk, így kevésbé volt fárasztó. Elgondolkoztató, hogy a szlovén és olasz üzemanyaggal mintegy 1,5 l-rel kevesebbet fogyasztott a kocsi 100 km-en. Az autópályák időben lényegesen lerövidítik a távolságot. Nincs az a rettenetes száguldozás mint régen, tele vannak az utak telepített sebességmérőkkel, a gyorshajtóknak nincs kegyelem!

Néhány rideg számadat:

Megtett út: 2416,8 km
Átlagsebesség: 96 km/h
Elhasznált üzemanyag: 189 l
Átlagfogyasztás: 7,8 l/100 km
Nettó menetidő: 25 óra 50 perc (vagyis a 8 napból egy utazással telt!)
Gyaloglás: 104 171 lépés (Polar aktivitásmérő pántom szerint)

Szálláshelyeink bemutatásával folytatom, de pihenésképpen 26 firenzei kép (a diák fekete keretére kattintva az oldal elhagyása nélkül indul a vetítés).

2. Szállások

Valamennyi szálláshelyet előre lefoglaltam a világhálón. Firenzében két éjszakát töltöttünk a Hotel Crocini nevű ódon épületben. Az Arno menti sétánnyal párhuzamos utcában volt, beállhattunk a szálloda udvarára. Antik bútorzat kellő kényelmet biztosított, a lift sem volt mai darab… Reggelire fantasztikus svédasztal várt bennünket. Csendes utcában, a legtávolabbi látnivaló is fél óra járásra volt.

Rómában a Szent István Házban töltöttünk öt éjt. 1996-ban is itt szálltunk meg hitvesemmel, akkor még a Kalocsai Apácarend működtette, azóta ez változott. Hárman nagyon szűken voltunk, nem volt megfelelő szekrény, nem tudtunk az utazótáskáinkból kipakolni, megérkezésünkkor még nem foglalhattuk el a szobánkat… De ennél is nagyobb gond volt, hogy az öt nap alatt tíz óránk elment a város látnivalóihoz történő utazgatással. Reggelit pedig nem kértünk, 15 euró/nap lett volna hármunknak…

Padovában a Hotel Igeaban töltöttünk egy éjszakát, ez volt a legjobb szállás, a Belvárosban, kényelmes, ragyogó tisztaságú, bőséges reggelivel. Futóvendégek voltunk, elvégre még 24 órát sem töltöttünk a városban.

3. Zarándoklat?

Hívő embernek szakrális helyeket bejárni csodálatos töltekezés. Latin nyelvű szentmise Firenzében, a Duomoban; szerdai pápai Audiencia Rómában, a Szentatya karnyújtásnyi távolságban, Krisztus derűje árad belőle; Szent Péter Székesegyház, Vatikáni Múzeum; Laterani és a S. Maria Maggiore Bazilikák; Szent Lépcső (Scala Sancta), amelyen Jézust vezették Pilátus elé, azon vezekelve, térdelve felmenni (felmentünk); az antik isteneknek épült, ám katedrálissá vált Pantheon; Trastevere templomai – S.Maria in Trastevere, ahol olaj tört fel a földből Jézus születésekor, ugyanebben a városrészben Szent Cecília nyughelye fölé épült templom; végül szentmise Mindenszentekkor Padovában, karnyújtásnyira ülve annak a Szent Antalnak a sírjától, akinek életünk értelmét köszönhetjük… Egyszóval hívő utazó, olyan megerősítést kaphat hitében, hogy útja nem lehet más, mint zarándoklat is egyben. (Ugyanúgy, mint Székelyföldön Csíksomlyó.)

4. Bolyongásaink

Firenzében megérkezés után busszal felmentünk a Piazetta Michelangelora, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a városra, ott esteledett ránk. Másnap bejártuk a legfőbb nevezetességeket, Duomo, Ponte Vecchio, Basilica Santa Croce, Palazzo Pitti, Városháza, délután Uffizi Múzeum – (ahová a bejutásért olyan tömeg áll sorban, hogy én még itthonról megváltottam a belépőjegyet, mindenkinek ajánlom, ha oda készül!) Firenzének semmivel sem összehasonlítható hangulata van. Ódon épületek, sikátorok, eldugott kávézók, fagylaltozók…

Rómában a négy pápai katedrális közül háromban voltunk, megnéztük a Vatikánt, a Vatikáni Múzeumot (szintén itthonról vásárolt jeggyel!), Angyalvár, Angyalok Hídja, Róma legrégebbi piaca a Campo de’ Fiori, Pantheon, Spanyol Lépcső, renoválás alatt álló Trévi-kút; Termini pályaudvar; Capitolium tér és Múzeum; Colosseum, Forum Romanum; Viktor Emanuel emlékmű, S.Maria in Aracoeli temlom; Piazza Navona a három híres szökőkúttal, köztük a Fontana dei Quattro Fiumi (Négy folyó); közben menni, menni, időnként lerogyni, szívni magunkba ennek a koszos, kaotikus, zűrös, hangos, graffitis, ám minden porcikájában kápráztató városnak a hangulatát – varázslatos, semmivel sem összehasonlítható érzés! Sok helyet bejártunk, mégis úgy érzem, csak a felszínt karcolgattuk. Kicsit olyan, mint az első székelyföldi utazás, persze, Gyilkos-tó, Békás szoros, Medve-tó, Csíksomlyó, ezer éves határ (stb.), azután amikor az utazó sokadszor indul el, akkor kezdi felfedezni a “láthatatlan” Székelyföldet. Így vagyunk Rómával, hetek, hónapok kellenének… de így is csodás volt!

Padovában csak futóvendégek voltunk, mégis talán ez volt számunkra az út legfontosabb pontja.

5. Kulináris élmények és epilógus

Számomra a kávé, ahogyan én szeretem, forrón, nagyon rövidre főzve, kis bárokban, piacokon… Sok helyen ettünk szendvicset, mindig átmelegítik kissé; kihagyhatatlanok a tészták: olyan pizzát nem ettünk, amely a nálunk kapható igazi olasz pizzát felülmúlta volna; Márti evett gnocchit (leginkább a mi nudlinkra emlékeztet), ugyanott én remek spagetti carbonarat (a tésztáját a vendéglőben készítették, varázslatosan finom volt); végül a fagylaltok, kiválóak, hatalmas adagokat adnak. Egyszer ettünk tiramisut is, hasonló van idehaza is, nagyon finom volt. Reggelire mindig a boltban vettünk elemózsiát, nagyon jók a kenyerek és péksütemények; sajtok, felvágottak; mindenféle zöldség és gyümölcs hegyekben áll. Bár Toszkánában szívesen ittam volna jóféle vörösborokat, de anyagi lehetőségeink ezt nem engedték. Az olasz sörök nem tettek rám mély benyomást, csapolva kifejezetten borsos az áruk.

Ezer szónak is egy a vége… nyolc napot töltöttünk a napfényes Itáliában, rengeteget utaztunk és rengeteget láttunk. Mi tagadás, fárasztó volt. A lényeg azonban nem itt keresendő! Nyolc napig együtt voltunk, minden pillanatban, ahogy a hitet a zarándokút, úgy a családot is erősítik az ilyen együttlétek. Benedek fiam 16. évében van, lassan eljön az idő, amikor már nélkülünk indul világot látni. Itthoni életünk, a mindennapok taposómalma, a tornyozódó feladatok és tennivalók erodálnak bennünket. Kellenek az együttlétek. Ez volt számomra a legfontosabb!

Ha valaki eljutott idáig az olvasásban, megtekintheti azt a 75 képből álló diavetítést, amelyben megpróbáltam sokkal inkább a hangulatokat visszaadni, sem mint a világhálón ezer számra található profi felvételeket reprodukálni. Ilyen volt a mi Firenzénk, Rómánk és Padovánk 2014 októberének utolsó hetében.

Júl 292014
 

Időben fényévnyi távolságnak tűnik, pedig alig pár hónapja írtam néhány sort, a budapesti “Caravaggiótól Canalettoig” című kiállításról. Ennek kapcsán hívták fel Megyeridoki barátomék figyelmemet arra, hogy Medúzafej címen Passuth László tollából elolvashatom a művész élettörténetének regényét. Hosszú hónapokba telt, mire befejeztem a könyvtárból kölcsönzött művet, nem volt könnyű olvasmány.

Ki volt Passuth László, hol a helye a magyar irodalom arcképcsarnokában? 1900-ban született Budapesten, húsz esztendős koráig Kolozsváron élt. Szegeden jogi diplomát szerzett, műfordítóként dolgozott, írásai már az 1920-as évek közepétől számos folyóiratban megjelentek. 1937-ben született első regénye, amelyet huszonhat történelmi témájú követett, ezek mellett több útleírása, tanulmánya, önéletrajzi írása is megjelent. A Medúzafej 1979-ben, Balatonfüreden bekövetkezett halálának évében került először kiadásra.

1571-ben született Michelangelo Merisi Caravaggio nevű településen, 1610-ben halt meg Porto Ercole-ban. Kalandos életét Passuth csodálatosan írta meg regényében. Merisi – művésznevén Caravaggio – bejárta szinte az egész korabeli Itáliát. Tanulóéveit Milánóban töltötte, majd rövid firenzei kitérő után Rómába került, ahol bőkezű egyházi mecénások segítségével számtalan megrendeléshez jutott. Kettős életet élt, vonzották a római utcagyerekek, kocsmák, kártya, majd egy utcai verekedés során kardjával halálosan megsebezte ellenfelét, így menekülnie kellett Rómából, a biztos halálos ítélet elől. Rövid ideig Nápolyban élt és alkotott, majd Máltára hajózott. Bár felvették a Máltai Lovagrend tagjai közé, újra verekedésbe keveredett, ahol egy lovag súlyosan megsebesült. Bebörtönözték, de megszökött és Szicíliába menekült. Innen újra Nápolyba vezetett útja, majd pápai kegyelemben reménykedve hajón indult Rómába. Máltai üldözői (?) azonban ezelőtt megverték, egyre betegebb lett, malária kínozta. Hajója kikötött Porto Ercoléban, ahol – minden ok nélkül – letartóztatták. Mire kiengedték, hajója már elindult, és ő megpróbálta a tengerparton utolérni, miközben súlyos maláriás rohamot kapott. Annyi bizonyos, hogy 1610. július 18-án a tengerparton, teljesen magára hagyatva halt meg. A pápa kegyelmet közlő levele két nap múlva érkezett…

Dióhéjban ennyi volt élete, festményei sok helyen láthatók. Miben áll Passuth zsenialitása? Azt a nyersanyagot, amely Caravaggio sorstörténete, csodálatos regénybe formálta. A festő útját követve megismerkedünk a korabeli Itália életével, olyan részletességgel, amely az író fantasztikus műveltségéből, tárgyi tudásból ered. Úgy láttatja velünk a kort, hogy fantáziáját nem engedte szárnyalni, mondatait olvasva azt érezhetjük, magunk is ott vagyunk a római csapszékekben, főpapok előszobáiban, zötykölődünk postakocsikon, hánykolódunk vitorlásokon, esszük a börtön penészes kenyerét. Ott állunk a megrendelő mellett, amikor Caravaggio teljesíti kívánságát, legyen az a Lovagrend Nagymesterének portréja, vagy egy újonnan épült templom oltárképébe öntött bibliai jelenet. Számomra a regény csúcspontja a máltai rész, Passuth tökéletes precizitással rajzolja meg a lovagsziget történelmét, földrajzát, életét, a hierarchiát, a lovagok privilégiumait; részt veszünk Caravaggio lovaggá avatásának szertartásán, jótékony homály fedi bebörtönzésének valódi okát. Szökésének és Szicíliába menekülésének leírása kalandregénybe illó, lélegzetelállítóan izgalmas epizód. Végtelenül szomorú, ahogyan magára hagyottan, értelmetlenül éri a halál a kietlen, kopár szigeten, Porto Ercole-ban. Ki tudja, ha időben érkezik a pápai kegyelem és a művész visszajut Rómába, mennyi alkotással bővíthette volna még a világ festészetének kincsestárát?

Passuth László regénye nem könnyű olvasmány, azonban nagyszerű élmény, ahogyan a zseniális Caravaggio életét bemutatja, nem mellesleg mélységeiben, kimerítő alapossággal megismerhetjük egy történelmi léptékben rövid korszak Itáliájának életét. Képzőművészet, irodalom, történelem, művészettörténet, egyháztörténet, szociológia élvezetes szintézise Passuth regénye. Egyedül azt sajnálom, hogy nem a kiállítás megtekintése előtt került kezembe, alighanem egészen más szemmel néztem volna Caravaggio alkotásait. A mű ahhoz is kedvet csinált, hogy elolvassam Passuth többi regényét, hiszen  szép számmal születtek magyar történelmi témájúak is.

 

jan 192014
 

Művészeti ágak közül A mi Pilvaxunk-ban alig esik szó képzőművészetről, pedig több figyelmet érdemelne. Ennek okait átgondolva, egészen biztos vagyok abban, hogy kortárs, non-figuratív alkotások befogadásához nem vagyok megfelelően szocializálva. (Vessünk egy pillantást a Szegeden kiállított “Utolsó vacsora” című installációra, amely akár évtizedekre kedvét szegheti az erre még éretlen személyiségnek, kiállítások látogatásához.) No de ne azonosítsuk a kortárs képzőművészetet ezzel, végképp ne a múltból örökölt kincseket!

“Caravaggiótól Canalettóig” címmel, már október óta látható a Szépművészeti Múzeum kiállítása, amely nem kevesebbet vállalt fel, mint az itáliai barokk és rokokó festőművészet gyöngyszemeinek bemutatását. A XVI-XVIII. századok alkotásaival ismerkedhetünk. A Szépművészeti Múzeum birtokában 34 festmény van, amelyet 108, tizenegy ország hatvanhét gyűjteményéből Budapestre érkező alkotás egészít ki. Több mint száz alkotó képei kerülnek bemutatásra.

A kiállítás tematikus, két évszázad festészetének termését mind időben, mint témák szerint követhetjük. Caravaggio Fiú gyümölcskosárral képével (XVI sz. vége) indulunk, Antonio Joli A királyi menet vonulása a Santa Maria di Piegrotta felé című festményénél fejeződik be utazásunk. Kezdetben többségében bibliai jelenetek elevenednek meg, de van néhány mitológiai eseményeket mutató alkotás is, portrék, csendéletek, életképek. Kirajzolódik, hogy a mindössze 39 évet élt Caravaggio miért vált kora egyik legmeghatározóbb alkotójává. Nagyon érdekes Caravaggio Ecce homo-ja, ahol Pilátust saját korának viseletébe öltöztetve ábrázolja. Tovább haladva, Tiarini Vulcanus nyilakat készít Ámornak című művénél időztünk sokat, a mitológiai jelenet ábrázolása megkapó. Natura viva elnevezésű résznél gyönyörű csendéletek kötik le figyelmünket, a vásznakon a tárgyak eleven életet élnek. Tájképek után portrék következnek, közöttük Bernini és Batoni mesterek önarcképeit is látjuk. Megragadó gyermekábrázolások jönnek: Utcagyerek lepénnyel, Fiú kosárral: egy-egy pillantás korabeli sorsokba. Továbbhaladva ismét bibliai jelenetekhez érkezünk, majd Pietro Rotari Alvó lány vőlegényével (A csiklandozás) című festménye derűvel mutatja be az angyalarcú fiatal lányt, aki széken ülve, nyitott könyvvel kezében bóbiskol, míg vőlegénye, orcáját fűszállal csiklandozva ébresztgeti. A nyolcadik, egyben befejező rész nagyívű utazás Itáliában, megelevenednek a korabeli Róma, Velence, Firenze, Nápoly ma is ugyanígy látható városképei, épületei. Kiben ne támadna fel a vágy, hogy újra lássa a napfényes Itáliát?

A 142 festményt megtekintve sok időre lesz szükség  feldolgozásukhoz. Két évszázad művészei ecsetvonásaikkal, kompozícióikkal, színhasználatukkal rendkívül kifejezően engednek bepillantást koruk világába. A bibliai jelenetek, csendéletek, portrék, városképek olyan  ablakok, melyeken át régi korok életébe látunk, azonban így, egymásmellé helyezve a korszakokat, mestereket, mélyen strukturált kép rajzolódhat ki bennünk, a kor Itáliájáról.

Február 16-ig még megtekinthető a kiállítás, bátran merem mindenkinek ajánlani. Világhálós jegyirodán keresztül vásároltam belépőjegyünket, már nyitáskor ott voltunk. Két óra múlva hosszú sorok álltak a pénztárak előtt. Sajnos a képek nagyon közel voltak egymáshoz, rengeteg látogató tolongott, zavarva a művekben való elmélyülést. A termek falának színei jól jelezték, amikor átléptünk egy korszakhatárt, a képek többsége mellett rövid bemutatásukat olvashattuk, sőt, telefonra letölthető applikáció segítségével 25 festményről még több információt kaptunk készülékünk kijelzőjén. Aminek legjobban örültem: a kiállítással egy időben megjelent több mint 400 oldalas, nagyon szép tipográfiájú albumban hazavihettük a bemutatott festmények képeit, részletes leírásokkal, a kötet felében pedig  tanulmányokat olvashatunk a korszak művészetéről.

Soha sem késő elmélyednünk a képzőművészetben!