Novai temető 2019.április 14-én 23 1Ezután elindult az egész testület, és elvitték őt Pilátushoz. 2Ott így kezdték vádolni: „Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király.”3Pilátus megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Ő pedig ezt felelte: „Te mondod.” 4Pilátus erre így szólt a… Nagyhét olvasásának folytatása
Címke: hitélet
Magyar szentek – Árpádházi Szent Erzsébet
Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, mikor sógorával, Henrikkel találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett… Magyar szentek – Árpádházi Szent Erzsébet olvasásának folytatása
Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és… Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása olvasásának folytatása
Szent három nap
NAGYCSÜTÖRÖTÖK Jézus Krisztus szenvedésének és feltámadásának szent három napja az utolsó vacsora miséjével kezdődik. Az utolsó vacsorán történt az Oltáriszentség és a papi rend szentségének alapítása. A székesegyházakban nagycsütörtök délelőtt tartja a püspök papjaival együtt ünnepélyes krizmaszentelő misét, amelyen megszenteli a keresztelésnél, bérmálásnál, betegek keneténél, templomszentelésnél használatos szent olajakat, illetve krizmát. Régen ezen a napon… Szent három nap olvasásának folytatása
Nagyböjt
Húsvét előtti negyven nap a nagyböjti időszak, amelyben Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezünk és készülünk feltámadását ünnepelni. Hamvazószerdával veszi kezdetét, amikor a télbúcsúztató farsangi vigalmak után az elmúlás kerül érzelem- és gondolatvilágunk fókuszába. Szigorú böjti nap, teljes hústilalommal, háromszor lehet étkezni és egyszer jóllakni, ugyanúgy, mint nagypénteken. Az időszak többi péntekén hústilalom van, halat szabad fogyasztani.… Nagyböjt olvasásának folytatása
„Tarts meg minket Őseink szent hitében!” – pünkösdi zarándoklatunk Csíksomlyóra 2017-ben
„Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! – megteszi nektek.” (Lk 17,1-6) „Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást, segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja.” (Részlet dr. Veres András győri… „Tarts meg minket Őseink szent hitében!” – pünkösdi zarándoklatunk Csíksomlyóra 2017-ben olvasásának folytatása
Indulnod kell… hazai tájakon: Sümeg, Somló
Indulnod kell… vannak élethelyzetek, amikor az ember éhezik, szomjazik s elindul, hogy enni- és innivalót keressen. Van amikor a lélek szomját kell oltani, megszólal egy belső hang, egy hívó szó… s indulnod kell! Ezért keltünk útra, mert Sümeg hívott. Egykori tanítóm, Barsi Balázs atya 1997 óta a ferences rendházban szolgálja az Urat. Sajgó lelkünkre kerestünk gyógyírt,… Indulnod kell… hazai tájakon: Sümeg, Somló olvasásának folytatása