Kegyelmi pillanatok: Jézus kereszthalála után sírban fekszik. Túl vagyunk Nagypéntek katarzisán, hogy várhassuk a Megváltó csillagát, a tavaszi feltámadást. Kereszt áll az út szélén, keskeny ösvény vezeti lábunk… Katolikus templomainkban Szentsírokat állítottak. Régi hagyomány, hogy ezen a napon a hívek akár többet is felkeresnek, hogy imádságos lélekkel, bűnbánatot gyakorolva várhassák a feltámadást. Nagyszerű ötlet volt… Szentsírok látogatása Székesfehérváron, két keréken olvasásának folytatása
Kategória: Mi Atyánk
Nagyhét
Novai temető 2019.április 14-én 23 1Ezután elindult az egész testület, és elvitték őt Pilátushoz. 2Ott így kezdték vádolni: „Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király.”3Pilátus megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Ő pedig ezt felelte: „Te mondod.” 4Pilátus erre így szólt a… Nagyhét olvasásának folytatása
Magyar szentek – Árpádházi Szent Erzsébet
Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, mikor sógorával, Henrikkel találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett… Magyar szentek – Árpádházi Szent Erzsébet olvasásának folytatása
Megkésett megemlékezés
Áll Magyarország kormányfője a pulpituson, ünnepi beszédét úgy kezdi, hogy utal a matematikára: két negatív szám szorzata mindig pozitív: bár sorsunkat rengeteg bukás kísérte, valahogyan mindig pozitívan jöttünk ki belőlük. Ez igaz. De ha a szorzatot megszorozzuk egy újabb negatív számmal, a végeredmény újra negatív lesz! Azt gondolom, már régóta ezt a műveletet végzi felettünk… Megkésett megemlékezés olvasásának folytatása
Október 6-a, egyik gyásznapunk a 365-ből…
Emlékezzünk az 1849.október 6-án Aradon kivégzett honvédparancsnokokra! Bár többségük nem magyar származású volt, hősiesen harcoltak hazánkért, szabadságunkért, függetlenségünkért. Katonák voltak, akik teljesítették hivatásukat, gyalázatos, aljas megtorlás áldozataivá váltak. Történelem? Igen történelem, de minden tett áthatol az idő folyásán, minden mindennel összefügg. Arad nemcsak jelképesen, hanem fizikai valójában is Trianon előfutára volt! Azok az aljas osztrákok,… Október 6-a, egyik gyásznapunk a 365-ből… olvasásának folytatása
Szent István király
Urunk, Jézus Krisztus, aki Szent István királyunkban olyan vezetőt adtál nemzetünknek, aki saját életét és a rá bízottakat egyaránt Hozzád kötötte, s országunkat építve az Atya örök országának eljövetelén munkálkodott, az ő közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is Rád mint sziklaalapra építsünk életet, családot, közösséget, országot. P.Barsi Balázs (Forrás) Új ének István királyhoz Hol vagy… Szent István király olvasásának folytatása
Medjugorje
„Ha szólít az Úr, légy készen, indulnod kell…” Voltak, vannak és lesznek életünkben olyan időszakok, amikor a legsötétebb árnyak vetülnek ránk, amikor tehetetlenül kapálódzunk, mert kevesek vagyunk ahhoz, hogy bármin változtassunk. Sokszor csak ilyenkor jut eszünkbe, hogy van Égi Édesanyánk, hozzá fordulhatunk, mint tette azt Szent István királyunk; Mária oltalmába ajánlott nemzete még ma is… Medjugorje olvasásának folytatása