Azokban a percekben, amikor ezek a sorok megjelennek, lezárják az urnákat, megkezdődik a szavazólapok feldolgozása. Fogalmam sincs mi lesz az eredmény, mit tartogat a jövő, de jó alkalom ez arra, hogy utam vége felé haladva átgondoljak és megfogalmazzak néhány kívánságot. Ha a családra gondolok, elsősorban az egészség jut eszembe. Mert ha egész-ség nincs, semmi sincs.… Utazás vágyaim villamosán… olvasásának folytatása
Kategória: A lovak álma, a lovam álma…
Olimpiai álmunk véget ért
Spirit of Hungary. „Magyarország lelke” – ez Fa Nándor hajójának neve. A Vendeé Globe versenyen, a 63 esztendős Fa Nándor, 93 nap alatt megkerülte a Földet. Teljesítménye nagyságát rajta kívül más aligha ismerheti. 93 napig, egyedül egy vitorlás fedélzetén, a végtelen óceánon, kitéve az elemek játékának. „Nem volt biztos, hogy túlélem” – nyilatkozta. Kitűzött egy… Olimpiai álmunk véget ért olvasásának folytatása
A Lovasíjász
Bálint Elemér, a székelyföldi Oroszhegy polgármestere három szóban fogalmazta meg a lényeget: „Magyarnak lenni hivatásunk!” Kárpáthazában azért maradt a tánc úgy ahogyan járják, azért maradt a szó úgy, ahogyan mondják, mert a Teremtő mindig adott nemzetünknek olyan embereket, akik életének vezérelve ez a három szó. Ott voltak és vannak a harcmezőkön, az egri bástyákon, a Corvin-közben;… A Lovasíjász olvasásának folytatása
Jégkristályok a Bakonyból…
Szépalma… immár sokadszor… Kőris-hegy, a Bakony legmagasabb csúcsa, bár itt állunk lábánál, most elérhetetlen messzeségben kéklik. Mindenhol jég, két napig folyamatosan zuhogó ónos eső után, csendesen törik meg lépteink alatt. A lovak… gyönyörűek. Patájukkal zúzzák a jeget, így harapdálják a fagyos füvet. Fúj a szél, hogy kimossa belőlünk a hétköznapok megannyi mocskát. Tódulnak az emlékek,… Jégkristályok a Bakonyból… olvasásának folytatása
Megkerült boldogság…
Hűvös hajnal volt, szemerkélt az eső. Márti, mint minden reggel, leengedte Nutellát, hadd végezze el a dolgát. Pár perc múlva hallottam hitvesem hangján a kétségbeesést: „Nutella!!!” – kiáltotta. A kertkapu tárva-nyitva, a mi kiskutyánk pedig sehol… Autóba pattantunk, először a közeli kocsmában érdeklődtünk, igen az előbb még ott szaglászott a parkolóban… egyre nagyobb köröket mentünk,… Megkerült boldogság… olvasásának folytatása
Egy hét táborozás a Sára Lovastanyán
Immár három éve, hogy felfedeztük Székesfehérvár egyik kertvárosi részében a Sára lovastanyát, ahol megtanítottak lovagolni. Edzőim Feri bácsi és Móni néni, nagy türelemmel foglalkoztak velem. Az első időkben futószáron gyakoroltunk, de hamar elengedtek, először ügetni tanultam meg, majd mikor az már jól ment, elkezdtem a vágtát. Első ló, – akin mindenki tanul – Bubu névre… Egy hét táborozás a Sára Lovastanyán olvasásának folytatása
A lovak álma, a lovam álma…
Rövid az út a lovak álmától a farkasok énekéig … Lovak, kutyák, macskák … társaink egy társtalan világban… Talán G.B. Shaw írta valahol: ” Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes „. De nem szaporítom a szót: mi van Pióval? Aki akar, itt naplót is írhat a lováról… 😉