Szentsírok látogatása Székesfehérváron, két keréken

Kegyelmi pillanatok: Jézus kereszthalála után sírban fekszik. Túl vagyunk Nagypéntek katarzisán, hogy várhassuk a Megváltó csillagát, a tavaszi feltámadást. Kereszt áll az út szélén, keskeny ösvény vezeti lábunk… Katolikus templomainkban Szentsírokat állítottak. Régi hagyomány, hogy ezen a napon a hívek akár többet is felkeresnek, hogy imádságos lélekkel, bűnbánatot gyakorolva várhassák a feltámadást. Nagyszerű ötlet volt… Szentsírok látogatása Székesfehérváron, két keréken olvasásának folytatása

Hobo életműkoncertje a Papp László Sportarénában

„Az angyalok is itt járnak közöttünk, De mi nem vesszük őket észre, Csak az ördögöt látjuk mindenhol, És átkokat szórunk az égre.” Véget ért. Lassan araszoltam a Hungária körút felé, gondolatok tucatjai kergetőztek agyamban. Emlékezetes előadás volt! Hobo hetvennégy évesen is ugyanaz, mint akit négy évtizede először láttam színpadon. A blueszenész polihisztorrá vált: színész, költő,… Hobo életműkoncertje a Papp László Sportarénában olvasásának folytatása

Ismerős Arcok koncert Székesfehérváron

Ha jegyeztem volna, hogy életemben hányszor és melyik zenekarok koncertjein voltam, gyanítom az Ismerős Arcok lenne első helyezett! A székesfehérvári FEZEN-ben is legalább ötször voltam amikor egyik legkedvesebb zenekarom lépett színpadra, s így volt ez most pénteken is! Semmi rendkívüli dolog nem történt, a húszéves zenekar rendkívül jól felépített repertoárt adott elő, a megszokott magas… Ismerős Arcok koncert Székesfehérváron olvasásának folytatása

Sóstói séta

A minap alkalmam volt megnézni a Videoton megújult stadionját és környezetét. Közel 30 éve dolgozom a létesítmény közelében, jó volt belülről is látnom az újjászületett arénát, környékét. Amikor a Videoton az UEFA kupa döntőjéig menetelt, valamennyi hazai meccsen kint voltam. A kapuk mögött félköríven voltak az állóhelyi lelátók, a tribünök előtt futópálya növelte a távolságot.… Sóstói séta olvasásának folytatása

Tavaszígéret az alcsúti Arborétumban

TÓTH ÁRPÁD: A TAVASZI SUGÁR… A tavaszi sugár aranyburokba fonta A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető Selyemgubóiból zománcos fényű pompa, Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő. A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén A park-őrző, borús csillámú rácsvasak Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén, Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad. Egy… Tavaszígéret az alcsúti Arborétumban olvasásának folytatása

Újra Magyar Nemzet (és egyebek)

dav

Kávéházi fogasokon, nyeles olvasókereteken minden időben függtek újságok. Lomha reggeleken, gőzölgő kapucíner és briós mellé, a törzsasztaloknál ülők elolvashatták a napi híreket, megtárgyalhatták azokat. Újságot olvasni jó! Kép: magyarnemzet.hu Az 1938-ban alapított Magyar Nemzetet Nagyapám is olvasta. Ahogy felcseperedtem, magam is ezzel kezdtem máig tartó újságolvasói életemet. Szüleim polgári, keresztény szellemben igyekeztek felnevelni, bár akkoriban… Újra Magyar Nemzet (és egyebek) olvasásának folytatása

Nehéz a dolga a katonának… – második (befejező) rész

Karácsony előtti napokban baktattam be a T-i laktanyába, a vadászrepülőkhöz. A gyengélkedőn azzal fogadtak, hogy megvan az év végi beosztás, hazamehetek, de enyém a szilveszter. Magam kértem T-re helyezésemet, közel volt polgári munkahelyemhez, így megkezdődött bő három hónapig tartó csapatorvosi pályafutásom. Fotó: Unsplash A gyengélkedőn hatan voltunk orvosok, ketten hivatásosak, hárman sorkatonák, dolgozott egy fogorvos… Nehéz a dolga a katonának… – második (befejező) rész olvasásának folytatása