Hosszabb beszélgetést olvastam Eperjes Károllyal a Magyar Nemzetben,ez ösztönzött arra, hogy azon melegében jegyet vásároljak a húsvéti előadásra. Néri Szent Fülöp életének epizódjait korábban láthattuk a filmvásznon, ez alapján állították színpadra Budapesten. A cselekmény Cirifischio felakasztásával indul, ki az Úr színe elé lépve számot ad múltjáról. Megelevenedik, ahogyan gyermekként egy templomi kegytárgy ellopása után Fülöp… Legyetek jók, ha tudtok! – zenés játék a Pesti Magyar Színházban olvasásának folytatása
Kategória: Fogom kezed…
Szentsírok látogatása Székesfehérváron, két keréken
Kegyelmi pillanatok: Jézus kereszthalála után sírban fekszik. Túl vagyunk Nagypéntek katarzisán, hogy várhassuk a Megváltó csillagát, a tavaszi feltámadást. Kereszt áll az út szélén, keskeny ösvény vezeti lábunk… Katolikus templomainkban Szentsírokat állítottak. Régi hagyomány, hogy ezen a napon a hívek akár többet is felkeresnek, hogy imádságos lélekkel, bűnbánatot gyakorolva várhassák a feltámadást. Nagyszerű ötlet volt… Szentsírok látogatása Székesfehérváron, két keréken olvasásának folytatása
Hobo életműkoncertje a Papp László Sportarénában
„Az angyalok is itt járnak közöttünk, De mi nem vesszük őket észre, Csak az ördögöt látjuk mindenhol, És átkokat szórunk az égre.” Véget ért. Lassan araszoltam a Hungária körút felé, gondolatok tucatjai kergetőztek agyamban. Emlékezetes előadás volt! Hobo hetvennégy évesen is ugyanaz, mint akit négy évtizede először láttam színpadon. A blueszenész polihisztorrá vált: színész, költő,… Hobo életműkoncertje a Papp László Sportarénában olvasásának folytatása
Tavaszígéret az alcsúti Arborétumban
TÓTH ÁRPÁD: A TAVASZI SUGÁR… A tavaszi sugár aranyburokba fonta A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető Selyemgubóiból zománcos fényű pompa, Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő. A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén A park-őrző, borús csillámú rácsvasak Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén, Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad. Egy… Tavaszígéret az alcsúti Arborétumban olvasásának folytatása
Áldott Karácsonyt!
Ismét elrohant egy év, ismét elszaladt az adventi készület négy hete… Sok jókívánság érkezik élőszóban, telefonon, elektronikus levélben, túl sokat ezekhez már nem lehet hozzátenni, így ezúttal egy Kormorán koncertről írt beszámolóval kívánok áldott Karácsonyt mindenkinek. Mióta részesei lettünk a Kormorán-varázsnak, alig telt el úgy esztendő, hogy ne lettünk volna adventi koncertjükön. Voltak közöttük „nagykoncertek”… Áldott Karácsonyt! olvasásának folytatása
Adventek Kormorántól Kormoránig
Hajnalonként roráté mise… az az igazi adventi készület! Prohászka írásai, csend, elmélyedés, magunkba és gondolatainkba fordulás, koszorún égő gyertyák, melyekből hétről hétre több fény árad. Az adventi forgatag „Black Friday”-től Újév napjáig kínálja portékáit, vegyél, szerezz, költs, ródd a plázákat, hogy mire eljő a csendes éj, hullafáradtan rogyjál az ünnepi asztal mellé. Nem mondom, hogy… Adventek Kormorántól Kormoránig olvasásának folytatása
Anzikszok Dalmáciából
Vasárnap reggel hatkor harangzúgás töltötte be a tengerpari falucskát. Sukosan templomának tornyában három harang lakik, külön-külön mindegyik hangjával megbarátkoztunk, de így, együtt, gyönyörűen köszöntötték a napkeltét… szemben a sziget, a tenger vize még csak nem is fodrozódott, mintha vékony jégpáncél dermesztette volna. Nyolcra hirdették aznapra az első szentmisét, időben ott voltunk, de már nem fértünk… Anzikszok Dalmáciából olvasásának folytatása