dec 212016
 

December 27-én és január 3-án este, nyolc óra előtt öt perccel, az m5 tévécsatornán még bárki megnézheti a júniusi előadás felvételét! Magam tegnap megtettem, s nehezen találom a szavakat! Az 1956-os Forradalom és szabadságharc hatvanéves évfordulóján, az Esztrád Színház méltó emlékezést tartott. Mint helyszín, adva volt a Hősök tere, ahol nagyívű zenés, táncos, prózai utazást tehettünk a honfoglalástól a rendszerváltozásig.

Biztos vagyok benne, hogy a felvétel nem adja vissza mindazt, amit a nézők a helyszínen átéltek, ennek ellenére érdemes megnézni. Sok ismerős dal hallható, s olyan művészek léptek színpadra, mint Deák Bill Gyula, Demjén Ferenc, Varga Miklós, Vikidál Gyula – a teljesség igénye nélkül. Remélem egyszer majd megjelenik korongon is, akkor bárki, bármikor megnézheti.

feb 162016
 

Bálint Elemér, a székelyföldi Oroszhegy polgármestere három szóban fogalmazta meg a lényeget: “Magyarnak lenni hivatásunk!” Kárpáthazában azért maradt a tánc úgy ahogyan járják, azért maradt a szó úgy, ahogyan mondják, mert a Teremtő mindig adott nemzetünknek  olyan embereket, akik életének vezérelve ez a három szó. Ott voltak és vannak a harcmezőkön, az egri bástyákon, a Corvin-közben; a gátakon, a mezőkön, szántóföldeken; a tudomány műhelyeiben, a műtőasztal mellett; a kultúra hajlékaiban, színpadokon állva; templomi szószékeken; hosszú, csendes éjszakákon az íróasztal mellett dalokat, Szózatot, Himnuszt, regényeket írva; épületeket megálmodva; festékkel, ecsettel vászonra feszítve a pillanatot;  edzőtermekben és sportpályákon küzdve. Összeillesztve a mozaikdarabokat érthetjük meg, túlélésünk titkait. Kassai Lajos lovasíjász egy a Lámpás Emberek közül, mindennapjait Kaszás Géza dokumentumfilmjében láthatjuk.

Kassai_L

Az alkotás több dimenzióban mozog és nagyon mélyre tekint. Kaposmérőn, a Völgyben háborítatlan természeti környezetben él együtt ember és jószág, a társaink, akiket szeretnünk kell. Szeretnünk kell a bivalyt akkor is, ha el akar taposni, ha szarvával ketté akar hasítani, mert szeretettel célt érünk, szeretettel hegyeket mozdíthatunk, még az oktalan állat is ráérez és idővel szelíddé válik, barátságába fogad.

Szeretnünk és ismernünk kell múltunkat! Azokat az eleinket, akikről hazugságokat tanító, cinkossá lett tanítók vagy nem beszéltek, vagy hazudtak róluk, vagy a mindenkori hatalom szájíze szerint mutatják őket. A pusztai nomád népek félelmetes harcmodora volt a lovasíjászat. Kassai Lajossal és a film alkotóival eljutunk a távoli Kínába, ahol egy helyi professzor vezeti őket a Hun Múzeumban, a tárgyi és nyelvi emlékek felszínre kerülnek, mindenki elgondolkozhat azon, valójában kik lehettek valódi eleink?

A magasból láthatjuk az egykori hun romváros Tungvacseng szabályos védfalait, bástyákat, lőréseket, hófehér falmaradványokat. Fentről nézve a zárt tér kirajzolódik, Kína a Világörökség részévé és zarándokhellyé szeretné tenni.

Elkísérjük a Lovasíjászt Kanadába, ahol indián rezervátumban, magyar lovasíjásszal együtt élnek az ország őslakóiból megmaradt hírmondók; a felvidéki Gútába, ahol a Kassai-iskola rendszerében folyik a lovasíjászok tanítása.

Visszatérünk a Völgybe, az ott zajló élet legfőbb vezérelve a munka! A film alkotói nagyszerűen láttatják azt a sziklákat mozdító erőfeszítést, amely azon pillanat mögött áll, amikor a lovasíjász nyílvesszője a vágtató lóról a levegőben úszó korongba fúródik. A lovakat tartani és tanítani, alkalmas íjakat készíteni, megtanulni lovagolni és lőni évek, évtizedek fáradtságos munkája. Alapja a fizikai állóképesség, a fegyelem, az együtt mozgás és gondolkodás, érzelmi összhang ember és állat, ember és ember között. Futni derékig jeges vízben, sárban, fagyott hóban; vastag gumit ütve, fatörzseket cipelve, szigorú formagyakorlatokat végezve közeledünk a vágyva vágyott pillanathoz, hogy vesszőnket vágtató lóról is oda lőjük, ahová szeretnénk! A munka célhoz vezet és életben tart.

Tanítani kell a gyerekeket. Táborba, lovasíjász edzésre hívva őket, a csillagos ég alatt, tábortűznél beszélgetve; embert próbáló és jellemformáló életiskola ez. Nem elég futni, lovagolni és lőni, ismerni kell verseket, népdalokat, járni a táncot, étkeket készíteni. Életiskola.

Elismerés illeti az alkotókat, hogy a Lovasíjászhoz méltóan, megalkuvás nélkül vezetnek el bennünket ebbe a lenyűgöző világba! Kaszás Géza rendező és operatőrei, varázslatos beállításokkal mutatják a Völgyet a hó leple alatt megbújva, a nyílvessző röptét lassítva, a tábortűzbe tekintő gyermekarcokat, Tungvacseng falait. A filmzene magával ragadó, Gulya Róbert nevét olvashatjuk a stáblistán, ám azt gondolom több alkotó hozzájárult ahhoz, hogy a dallamok mélyítsék a vizuális élményt.

Az alkotást az Uránia Nemzeti Filmszínházban láttam. Szokatlan volt, hogy miután kihunytak a fények, azonnal elkezdődött vetítés, nem kellett tucatnyi reklámot és filmelőzetest megnéznünk; a gyönyörű teremben teltház volt. Amit én mindeddig moziban még soha nem tapasztaltam: ameddig a stáblista futott, a közönség vastapssal köszönte meg az alkotást. Az Uránia Nemzeti Filmszínház méltó helyszín a filmhez.

Szánjatok rá két órát, menjetek el, nézzétek meg! A film honlapján megtaláljátok a vetítések helyszíneit, időpontjait. Íme néhány perc a filmről, Kaszás Géza rendezővel:

jún 052015
 

A mai napon elektronikus levél érkezett az Örökség Zenekartól, amelyet nagy örömmel teszek közzé A mi Pilvaxunk valamennyi olvasója számára!

Örökség

“Kedves Barátaink!

Egy kisebb fajta csodát szeretnénk Veletek megosztani.

Kelet-magyarországi barátaink, berettyói vezetéssel meseszép környezetben közönségtalálkozót szerveznek minden kedves az Örökséget ismerő, szerető, vagy csak egy jó közösség iránt érdeklődő embernek.

A “Szász tanya” mint helyszín garantálja a koncertek, és egyéb zenekarunkkal kapcsolatos programok mellett a kikapcsolódás egyéb formáit is. A skanzeni környezet, az őshonos állatok közelsége (gyermekeknek állatsimogató) a tanyasi hangulat, kemencés ételek a minőségi pohár bor, pálinka vagy az esti tábortűz… maradandó emlékeket hagynak mindenkiben.

A közönségtalálkozó nyilvános, díjtalan, de regisztrációhoz kötött, melyet a berettyoorokseg@freemail.hu címen lehet megtenni, név, e-mail cím és telefonszám megadásával. A regisztráció során a szervezők további információkat is adnak.

Akik az “ott alvós” lehetőséget választják, a szervezők ingyenes sátorozási lehetőséget (fürdő és wc használattal) biztosítanak. Az Örökség zenekar folyamatosan a helyszínen tartózkodik, kötetlen beszélgetésekkel, péntek este egy tábortüzes koncerttel, szombat este egy igazi nagy-koncerttel várja az érdeklődőket.

Ugye jöttök? 🙂

Szeretettel várunk!

az Örökség

PROGRAM:

2015. JÚNIUS 12.
18:00-tól közönség találkozó: A zenekar tagjaival kötetlen beszélgetés, mely az este folyamán tábortűz melletti zenéléssel és közös énekléssel folytatódik.

2015. JÚNIUS 13.

15:00-tól közönség találkozó: A zenekar tagjai a Szász tanyán tartózkodnak és minden kerek órakor a Teremburába mennek ahol lehetőség van bármelyikükkel egy kötetlen beszélgetésre.
Lehetőség van CD, DVD vásárlásra és dedikáltatásra is.
17:30-tól ZENEVONAT koncert:
Kövér Laciék elő zenekara a saját számaik mellet közkedvelt rock klasszikusokat játszik.
19:00-tól ÖRÖKSÉG koncert

HELYSZÍN: Szász tanya, Berettyóújfalu – Berettyószentmárton, Morotva út”

Hópihék

 Szerző: - 18:56  3 hozzászólás »
jan 242015
 

“Vajúdnak a hegyek, de egeret szülnek” – érzem ezen a télen, már ami az időjárást illeti. Gyermekkoromban, a három téli hónap alatt többször fedte fehér lepel a várost mint nem, a közeli Kis-Svábhegyen kiválóan lehetett szánkózni. Ma reggel végre elkezdett szakadni a hó, Benedeket vittük Csókakőre, a Vértes oldalába felkúszó községet komoly hótakaró fedte, a falu közepén már gyülekeztek a vállalkozó kedvű turisták, hogy részt vegyenek a 15 km-es Vincézés – Pincézés teljesítménytúrán, ahol a Móri borvidék pincéibe is be lehet térni útközben. De délutánra elvékonyodott a hóréteg, inkább gyenge havas eső, mint igazi téli hózápor fogadott, amikor elmentünk gyermekünkért.

Ebben a semmilyen időben, jól eső érzés, beülni egy kávéházba és elmorfondírozni néhány dolgon, amelyek az elmúlt napokban foglalkoztatnak…

*

1. Levelet hozott a posta, avagy az igazi Csíki sör…

 

Minap, egyik kedves barátom a fent látható képpel lepett meg 🙂

Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor első székelyföldi látogatásunk alkalmával, a hosszú utazást követően Geigivel behatoltunk a szentegyházi kocsmába, majd gyorsan ledöntöttünk 1-2 (?) korsó sört. Csíkszeredára is a Sörgyár mellett vezetett utunk, ittuk a Ciuc nevűt, bár tudtuk, ez is a H. multi terméke, de legalább Székelyföldön főzik!

A képet látva először – én a naiv – azt gondoltam, hogy megkapta a sör az őt megillető nevet, de azután kiderült, hogy ez bizony nem a H. konszern terméke, hanem Csíkszentsimonban, manufaktúrában főzik. Van e körül mindenféle jogi, már-már politikai bonyodalom, de ha a szerencse újra Erdélyországba vezérel, én bizony csak az igazi Csíki sört fogom keresni 🙂 !

*

2. Merlot vakteszt…

 

Ha sörről esett szó, beszéljünk borról is! Kedvenc vinotékám vaktesztet szervezett, ahol merlot-k versenyeztek egymással. A 100 pontos bírálati rendszer alapján, valamivel több mint húszan – nem avatott ítészek – értékeltünk kb. 10 tételt, szekszárdi, villányi, egri, soproni neves termelők borait. Nem akarok mélyebben belemenni ebbe száz pontos rendszerbe, a lényeg az, hogy a bor küllemét, illatát, ízét és még pár tulajdonságát pontozzuk, ha minden tökéletes, akkor a bor 100 pontot kap, igaz ilyenre még soha nem volt példa. De bortól és a pontozó ízlésétől függően, nagyjából 70-90 pont közötti tartományban oszlanak az értékek, majd a több mint húsz résztvevő egyes borokra adott pontszámait átlagolják, így alakul ki a végső sorrend. Természetesen azért “vakteszt”, mert nem tudjuk melyik pincészet borát kóstoljuk éppen.

A rossz nyelvek szerint 🙂 Villányban azt gondolják, hogy Szekszárd klimatikusan már túl északi fekvésű ahhoz, hogy jó vörösbor készüljön 🙂 , hogy Szekszárdon ugyanezt gondolják-e Sopronról, vagy Egerről arról nem szól a fáma… Hatalmas meglepetésre Szőke Mátyás 2009-es évjáratú, Amerlot nevű bora meggyőző fölénnyel győzött, nagy vörösborvidékek, nagy borait utasítva a sorban maga mögé. Mátraalja pedig elsősorban nem a vörösborairól híres..

A borról további információkat itt olvashattok. Még annyit, ez igazából egyfajta játék, de azért érdekes, hogy több mint húsz borkedvelő, köztük néhány hölgy, akiknek a véleményére mindig érdemes odafigyelni, szinte egyhangúan ezt a bort értékelte legtöbbre. Pedig… nem is vörösboros borvidéken termett a szőlő, mely ennyire ízletes borrá változott…

*

3. “Íme, minden idők legjobb magyar rocklemezei és -előadói”…

 

…címet olvasva, ugye felcsigázza érdeklődésünket? Itt találjátok, hogy tizenegy rockzenei újságíró véleménye alapján milyen kép rajzolódott ki, de nem érdektelenek az olvasók hozzászólásai sem!

Tekinthetjük ezt is egyféle játéknak, de azt hiszem megosztó végeredmény született! Az Ördög álarcosbálja című Syrius album vezeti a listát, nem vitás, hogy az Ausztráliában felvett alkotás valóban a magyar rocktörténet egyik legfényesebb gyémántja, de nehezen hasonlítható össze az LGT, a Beatrice, vagy az East zenei világával. Az én ízlésemhez legközelebb álló East és Mini két-két albummal is szerepel a listán, azonban komoly hiányérzetem van, mert szerintem ha az underground zenei világát nézzük, az Európa Kiadó bármelyik albuma kihagyhatatlan, ugyanaz a véleményem a folk-rock tekintetében: nagyon sok Kormorán album bőven beleférne a legjobb harmincba, én talán a Forrás felé címűt tenném fel elsőként a listára.

A “legjobb” zenekarok húszas listája is alighanem megosztó, bár sok olyan szerepel közöttük, amelyeknek – zenei ízléstől függetlenül – valóban ott a helyük, ha sorrendbe akarjuk állítani azokat. A hangzatos cím: “Íme, minden idők legjobb magyar rocklemezei és -előadói” mellé oda kellene írni, hogy “tizenegy szakújságíró szerint”… Ebben talán az a jó, hogy ahány ember, annyi zenei ízlés, még nagyon rövid idő telt el ahhoz, hogy igazából kikristályosodjék, hogy melyek a magyar rocktörténet időtálló értékei. Minden esetre, ha egy lakatlan szigetre kellene költöznöm, nagyrészt nem a cikkben említett előadók alkotásait és albumait vinném magammal.

*

4. Végül, de nem utolsó sorban… ismét koncertváró hangulatban

Pénteken este a Barba Negrában nagyszabású Ismerős Arcok koncert keretében ünnepeljük Práder Vilmos művész úr ötvenedik születésnapját! Illő ott lenni, hiszen pont egy hónap elrohant Révkomárom óta…

jan 042015
 

Bár már októberben megnyitották, csak tegnap jutottunk el a múzeumba, hogy megtekintsük , Székesfehérváron kiállított Seuso-kincseket, amelyek még január 15-ig láthatók ezen a helyen.

“Hec Sevso tibi durent per saecula multa
Posteris ut prosint vascula digna tuis”

“Bár ezek – oh Seuso – tieid sok-sok éve már,
kicsiny hajókként méltán szolgálni fogják utódaid”

A Szent István Király Múzeum Dísztermében hat vitrinben, kiváló megvilágítással és tájékoztató szöveggel nézhettük meg a hánytatott sorsú műtárgyakat. Egészen közelről megfigyelhettük a korabeli ötvösmesterek finom munkáit, a tekintélyes súlyú, várakozáson felül épen maradt ezüstedényeken. Mesélnek a tárgyak késő-római kultúráról, fényűző életről, vadászatokról. Felejthetetlen élmény, így pillantani a régmúltba; aki teheti nézze meg Székesfehérváron, vagy a következő kiállítási helyszínen, fényképeken pedig ide látogatva lehet gyönyörködni bennük.

A mai napig rejtély övezi a kincs megtalálójának (és több társának) titokzatos halálát, mint ahogyan azt is, hogy a tekintélyes súlyú és térfogatú műtárgyak hogyan jutottak át a vasfüggönyön túlra, illetve hol időztek, amíg feltűntek a műkincskereskedők kínálatában.

Akit érdekel a történet, bőven talál irodalmat a világhálón, vagy a könyvtárakban, ám a műkincsek megtekintése, semmivel sem pótolható élményt nyújt! További részletek:

aug 212014
 

Tizenkettőt ütött az óra, már augusztus 21-ét írjuk, valamikor hajnalban felébredtem, mert  sűrű cseppekben kopogott az eső az ablakon. Félálomban szinte átéltem az elmúlt néhány napot, mint egy film kimerevített képkockái, úgy elevenedtek meg sorban a történések: felbolydult Budapest, Szertartásjáték Székesfehérváron, fekete fóliával letakart halott a budai aszfalton, kincsek a Mesterségek Ünnepének forgatagában, a tűzijáték fényének talmi ragyogása… Azt gondoltam, nem valódi esőcseppek, hanem Szent István könnyei patakzanak odafentről. Szerencsére újra mélyen elaludtam, álmaimban szétfoszlottak a borzasztó gondolatok.

Nem vontuk ki magunkat a forgatag alól, ám utoljára Perkőn (3.rész) és tegnap, a székesfehérvári rogyadozó Szent István Bazilikában éreztem egyedül, államalapító királyunk jelenlétét. (Érdemes a fenti hivatkozáson a filmet is megnézni!)

Menjünk sorban!

Augusztus 17-én este. Székesfehérváron a Koronázási Ünnepi Játékok keretében, idén Szent Lászlóét állították színpadra. A Romkert fölé, az egykori Székesegyház falainak kontúrját követve hatalmas színpadot építettek, köré nézőteret. Az előadás rendkívül látványos volt, az első részben táncosok, zenészek, kórus, színészek és gyermekek közreműködésével elevenedtek meg Szent László vitézi- és csodatettei, majd Szent Imre, Szent István halálától kezdve László megkoronázásáig tartó trónviszályok; végül átélhettük a koronázási szertartás liturgiáját. Úgy éreztem, hogy az előadás rendezői nagyon ügyeltek a helyes arányokra, látványos volt, kihasználták napjaink színpadi technikáit, ám mindezeket nem vitték túlzásba, nem váltak öncélúvá; a színészek, táncosok, zenészek, kórus is nagyszerűek voltak! Számomra akadt néhány furcsaság: a koronázási jelvények között nem szerepelt sem az országalma, sem a jogar (lehet, ezek később váltak azzá); mintha a darabban úgy hallottam volna, hogy Nagyvárad előtt Fehérváron temették Lászlót, holott – ha jól tudom – Somogyvár volt első nyughelye. Mindezek azonban semmit nem vonnak le az előadás értékéből, amely több este, teltház előtt, nagy sikert aratva került bemutatásra. (Képekkel gazdagon illusztrált beszámolót – kritikát itt találtok.)

Kép forrása: MNO.hu

*

Augusztus 18-án édesanyám neve napja és – mi tagadás – az én születésnapom volt. Két okból írom le… egyrészt édesanyám tökéletesen reprodukálta a kálózi “habtortát”, amely nem akármilyen teljesítmény, kilencvenedik évét taposva! Ugyanis az ínyencség “tésztája” kerekre formázott habcsók – szárított tojáshab – nem kis bravúr elkészíteni! A krém varázslatos: kávés, kakaós, mogyorós…

Nem ülhettünk otthon ezen a napon, Benedeket vittük Zánkára, edzőtáborba. A Tihanyi révet választottuk, az Erzsébet-táborba érkezve elcsodálkoztunk, mennyire tiszta, rendezett és szépen felújított az egykor volt úttörők tábora!

Zánkáról az örvényesi forráshoz vezetett utunk, majd egy fagyi, kávé idejére megálltunk Balatonfüreden, a Bergmann cukrászdában. Következett a csopaki strand, minden nyár kezdete és vége… bár melegen sütött a nap, simogatóan fújt a szél, a vizet túl hidegnek találtam ahhoz, hogy megmártózzak benne.

Következő állomásunk Tamás Ervin szőlész és borász pincészete volt Csopakon. Törzsvendégeink már több beszámolót is olvashattak a kitűnő szakember és remek fotós borairól, ám ezúttal nem borvásárlás volt utunk célja. Tamás Ervin és édesapja Tamás Jenő évekkel ezelőtt egy gyönyörű albumot jelentettek meg A tőkétől a pohárig címmel, melyben Csopak, a szőlészet-borászat és a fotóművészet egyvelegét vehetjük kézbe. Igen ám, de a készletek kifogytak, a könyv beszerezhetetlen volt. Láss csodát, idén tél végén is érdeklődtünk Ervinnél, ám nem jártunk sikerrel; majd megjelent harmadik kiadása, ezzel lepett meg hitvesem születésnapomra! Dedikáltatni mentünk, igaz csak Jenő bácsi volt otthon, de sikerrel jártunk!

Augusztus 19-én Budapest felé vettük az irányt, egyebek mellett azért, hogy megnézzük a Mesterségek Ünnepét. Arra a közlekedési káoszra, amelyet az Alagút és a Lánchíd lezárása okozott, nem számíthattunk. Pedig látszólag jól kitaláltam: megálltunk a Királyhágó utcában, 105-ös busszal a Clark Ádám téren szálltunk volna le – ha nem terelik el a forgalmat. Az Alagút előtt gondosan kikerültük a buszt és az általa eltaposott, hullazsákban fekvő nőt, a látványtól nem túl emelkedett hangulatban, a Döbröntei tértől gyalog mentünk a Clark Ádám térre.

A Mesterségek Ünnepe nagyszerű rendezvény, történelmi Magyarország minden zugából összesereglenek portékáikkal kiváló népi iparművészek, egészen fantasztikus a felhozatal kézműves termékekből: ruhák, viseletek készítői, késesek, bőrdíszművesek, keramikusok, hímzők, horgolók, hangszerkészítők, famegmunkálók, (stb.) kínálják áruikat. Vendégként török kézművesek sátraiban láthattuk, hogyan készülnek a kalligráfiák, hangulatos volt. Jó három órányit bolyongtunk a sátrak között, egyáltalán nem bánom, hogy részt vettünk ezen a népművészeti seregszemlén!

Augusztus 20-án esős reggelre ébredtünk, nem terveztünk mást, csak a székesfehérvári óriásbábuk felvonulásának megtekintését, majd az esti szentmisén való találkozást Szent Istvánnal. Délutánra még a nap is szépen kisütött, az amúgy szinte mindig kihalt székesfehérvári Belvárosban hullámzott a tömeg. Az óriásbábuk történelmi személyiségeket idéznek, elkészítésükben gyerekek és ifjak is részt vesznek, hatalmas munka van bennük. Nagyon látványos volt, ahogyan végigvonultak a városon, vitézek, barantások, korabeli harcosok kíséretében.

Keserű volt az ünnep? Nem tudom. A Szertartásjáték, Mesterségek Ünnepe, óriásbábok felvonulása, új kenyér sütése, áldása, Szent Jobb körmenet méltóak Szent István életművéhez. De az önmutogató fényjáték maradjon Amerikáé, nem kellene, hogy a szent ünnepet közlekedési káosz, az emberek megbolondítása kísérje! Annak gyökere, hogy Kárpáthazában megmaradtunk, hogy magyar még a szó, az ének és a tánc, Szent István életművéig nyúlik vissza, ám ha magunkba tekintünk, nyugodtan feltehetjük a kérdést: méltó örökösök vagyunk?

Sokféleképpen lehet ünnepelni. Műanyag poharas sörrel, lacikonyhával, félrészegen, jéggel, dupla whiskyvel… lehet úgy is, ahogyan székely testvéreink teszik azt Perkőn. Erre visszagondolva, megnézhetitek a 2010-ben készült képeimet is. A kerék forog tovább, életünk múlófélben, ám közben újabb generációk nőnek fel! Őrizzük Szent István örökségét, ahhoz méltó módon!

Szent István ünnepén 2014-ben…

Szent István ünnepén 2010-ben…