okt 252018
 

Áll Magyarország kormányfője a pulpituson, ünnepi beszédét úgy kezdi, hogy utal a matematikára: két negatív szám szorzata mindig pozitív: bár sorsunkat rengeteg bukás kísérte, valahogyan mindig pozitívan jöttünk ki belőlük. Ez igaz. De ha a szorzatot megszorozzuk egy újabb negatív számmal, a végeredmény újra negatív lesz! Azt gondolom, már régóta ezt a műveletet végzi felettünk a történelem.

A Pesti Srácok fegyvert ragadtak, néhány napra a szabadság levegője tisztította meg Rákosi és bűntársai és a ruszki megszállók bűze által elgennyesített levegőt, de jött egy Kádár nevű gazember, aki nevét adta a ruszki hadműveletekhez, mint ahogy ma is akadnak bőven olyanok, akik kéjjel szavazták meg a holland kommunistanő Magyarországot beszennyező förmedvényét. A történelem ismétli önmagát, a szorzat végeredménye újra negatív előjelű.

A Pesti Srácok vére folyt az utcán, az utókor arra sem képes, hogy a házfalakra zászlót tűzzön! Évek óta szomorúsággal tölt el, hogy egy százezres városban alig van zászló a házakon nemzeti ünnepeinken! Legalább ennyit tehetnénk! A szorzat végeredménye pedig újra negatív előjelű, ez a “hálás utókor” matematikája…

A Pesti Srácok örökösei, békés megemlékezők kaptak verést, kardlapot, terrort, gumilövedéket 2006-ban. (Azért nem írok rendőrterrort, mert egyáltalán nem biztos, hogy magyar rendőr rugdalta a földön fekvő, magatehetetlen megemlékezőt!) Eltelt azóta 12 év úgy, hogy a terrorért felelősöket senki nem számoltatta el! A szorzat végeredménye ismét negatív előjelű!

Lehetne hosszan sorolni fájdalmainkat, keserűségeinket, ám aligha érdemes. A Pesti Srácok megcselekedték, amit megkövetelt a haza, egyre nyilvánvalóbb, hogy ezért az utókorért kár volt akár csak egy golyót is elpazarolni. A matematika törvényei könyörtelenül igazak! Egyet tehetünk: köszönetet mondunk, elismerjük, hogy ma azért lehet itt élni, mert ők felemelték a lyukas zászlót a szélbe!

Marad a nyitott kérdés: meddig lehet még így élni?

okt 052018
 

Emlékezzünk az 1849.október 6-án Aradon kivégzett honvédparancsnokokra! Bár többségük nem magyar származású volt, hősiesen harcoltak hazánkért, szabadságunkért, függetlenségünkért. Katonák voltak, akik teljesítették hivatásukat, gyalázatos, aljas megtorlás áldozataivá váltak. Történelem? Igen történelem, de minden tett áthatol az idő folyásán, minden mindennel összefügg. Arad nemcsak jelképesen, hanem fizikai valójában is Trianon előfutára volt! Azok az aljas osztrákok, akik jutalmul megkapták I. világháborús vereségük ellenére Őrvidéket, akik “megajándékozták” a világot Hitlerrel – aláírom erről nem tehet sem a nép, sem a nemzet -, ma Magyarországot fasisztázzák. Haynau szelleme még mindig köztünk van?  Soha ne felejtsük el Aradot, büszkén emlékezzünk a hazáért vérüket adó mártírjainkra!

Kevéssé ismert adat, hogy valójában 16 honvédot végeztek ki Aradon! 1849 augusztus 22-én elsőként Ormai (Auffenberg) Norbertet akasztatta fel Haynau.

Október 25-én lőtték agyon Aradon Kazinczy Lajost.

1850 február 11-én gyilkolták meg Ludwig Haukot, aki a legenda szerint éppen fogolytársaival kártyázott, amikor a porkoláb érte jött, s közölte vele, hogy a felesége anyja beteg, emiatt neki el kellene vele utaznia. Ha Hauknak nincs ellenére, szeretné egy nappal korábban kivégeztetni. Hauk udvarias ember volt, megsajnálta a porkolábot, “s megtette neki azt a kis szívességet, hogy tizenkét órával a határidő előtt engedte magán Haynau ítéletét végrehajtatni” – írja Hermann Róbert. Sajnos ismert kép nem maradt fenn róla.

1850 február 7-én az aradi vár fogdájában megtébolyodva halt meg Lenkey János, borzalmas körülmények között. Mivel számára a hóhér munkája megváltás lett volna, az osztrákok hagyták szenvedni, amíg az Úr magához nem szólította.

Sze 162018
 

Rémisztő statisztikai adat: e sorok írásáig Magyarországon, 2018-ban mintegy 400 ember veszítette életét közlekedési balesetben. Magam, aki autót vezetve mindennap részese vagyok az utakon folyó dzsungelharcnak, azon csodálkozom, hogy csak ennyi élet veszett el, mivel elképesztő mélységekbe süllyedt a közlekedési morál.

Fotó: pixabay.com

Ha egy ország lakosságának (óvnék jelen esetben a “nemzet” megnevezéstől) szociokulturális, mentális és intelligenciabeli állapotát a közlekedésben tanúsított viselkedése tükrözi, akkor a baj nem kicsi… Mégis, mit látunk?

Az autótípusok közötti gyorsasági és gyorsulási versenynek régi, patinás hagyományai vannak. Mert az nem kérdés, az 1300-as Ladában büszkén pöffeszkedő sofőr, mindkét kategóriában megtanította a trabantosnak, meg a kispolszkisnak, hogy hol lakik az úristen! Egyféle társadalmi hierarchiában elfoglalt helyet, státusszimbólumot mutatott az autómárka, még akkor is, ha a trabit egy professzor, a zsigát meg egy félanalfabéta bunkó hajtotta. Az említett autómárkák kikoptak lassan, tovább tagolódott a társadalom, az Audi, Mercedes, BMW áll ma a piramis csúcsán, míg a Suzuki a minden közlekedő által leglenézettebb, lealázandó márkává vált (nagyon kellett valami a Trabi helyére). Az, hogy az autómárka egyfajta tükre a társadalmi státusznak, nem használ a baleseti statisztikáknak.

Ha már márkákról beszélünk, érdemes egy pillantást vetnünk azokra a kimutatásokra, hogy mely típusok a leggyakoribb okozói/elszenvedői a halálos baleseteknek. De nemcsak autómárkák és lóerők harcolnak egymással, hanem különféle vezetői attitűdök is! Kedvencem az agresszív kismalac, (sokszor nő az illető) aki előredől, vicsorít és semmit nem kímélve nyomul előre. Nem engedi át a zebrán a gyalogost, lesz@arja a kerékpárost, nem segít az álló autó mögé beszorulón. Nem ismer kegyelmet, átgázol mindenen. Hasonló a kigyúrt kopasz, általában fekete bömiben, hátul egy mélynyomóval, mert ha jön a mentő, neki azt nem kell meghallania, akit meg mentenek, az dögöljön meg! Viszont jó a verda, amíg nem esik szét a hangerőtől! Van a rettenthetetlen, aki a háromsávos M7-en tempomatos 120-szal tép a középső sávon; igaz minden kilométernél ott a tábla, hogy kötelező a jobbra tartás, őrá ez nem vonatkozik; ha valaki jobbról előzi szabálytalan (és veszélyes), balról meg jön a csúcskategóriás szélvész kétkilóval… Az úttisztító (az agresszív kismalac párja) mindenkire rámegy, letol, villog és dudál. A multimédiás telefonál/posztol/csetel vezetés közben, hiszen annyira vérprofi sofőr ő. Akármilyen jó a verda, nem szán kétezretet egy fülesre, ha már annyira fontos vezetés közben telefonálnia. Az élvezkedő orgazmus közeli állapotba jut, ha kiszúr a másikkal, ő az aki soha nem használja az irányjelzőt amikor kihajt a körforgalomból, majd elégedett arccal néz vissza… Az aranyszájú úgy trágárkodik, hogy a felhúzott ablakon át sem kétséges, minek tartja a másik fél édesanyját. Megpróbáltam néhány alaptípust felsorolni, persze a teljesség igénye nélkül.

No de az autóst ezernyi sarc húzza. Az üzemanyag árába beépített sunyi adók, súlyadó, a szintén adóként működő kötelező biztosítás, az autó vizsgáztatása, a karbantartások költsége, autópálya használat díja, parkolás, nem kis összegeket emésztenek fel. Mit kap ezekért az autós cserébe? Rosszul beállított forgalmi lámpákat, áttekinthetetlen útburkolati jeleket, kátyúkat,  hiányzó parkolóhelyeket. Különösen bosszantók a forgalomszervezés hibái. Valamikori útépítés után fél évvel kint felejtett harmincas táblák; olyan növényzet, vagy kőrakás, hogy nem látni a balról jövő gyalogosokat; másfél kilométerre belátható útkereszteződésnél levő stoptábla, ahol ezer autósból ezer csak akkor áll meg, ha balról jön valami; a kétmásodperces sárga lámpa, ha megállsz biztosan beléd zúgnak hátulról – nos ezek is erodálják a közlekedési morált. Ugyanis ha jól belátjuk a kereszteződést, de mégis meg kellene állnunk, ha tudjuk, hogy a harmincas táblát ott felejtették, azokat sem fogjuk komolyan venni, amelyeket pedig kellene!  Kedvencem az a “gyorsítósáv” amelyet a 8-as főútról a 81-esre kanyarodók használnak (Győr felé, az út legelején), itt – lakott területen kívül – egy hatvanas tábla állja útját a gyorsításnak, ez a forgalomtechnikai megoldás bizonyára életek százait mentette már meg, mégis a rend éber őrei heti rendszerességgel mérik a gyorsítókat… Ki ne tudna hasonlókat szakmányban sorolni?

Igen, végül akik szolgálnak és védenek és kasszíroznak. Mert azt senki nem vitatja, hogy az utakon észlelhető rendőri jelenlét hasznos, de amikor nyilvánvalóan a pénzbeszedés és nem a közlekedés biztonságának javítása a legfőbb cél, az irritáló. Ráadásul a húszmilliós autóban nyomuló sofőr röhögőgörcsöt kap egy százezres büntitől. Szerintem nemcsak pénzbüntetést kellene kiszabni, hanem bevonni a jogsit 1-2 hónapra, utána újra vizsgázni, hogy visszaadják. Jobban elrettentene, mint a pénzbírság. Aki neki felróható okból halálos közúti balesetet okozott, azt legalább hat hónapra, minden estben le kellene csukni! (Vajon Rezesova büntetése arányban állt a négy kioltott élettel, még akkor is ha ült 2-3 évet?)

Azt sem kellene elfelejtenünk, hogy mégiscsak azért ülünk autóba és azért közlekedünk, hogy a legkevesebb bonyodalom árán jussunk el A pontból B pontba, tegyük ezt egy húszmilliós bömivel, vagy egy kétszázezres Swifttel!

jún 122018
 

„Reggel nem küldte el a nemzetközi sajtószemléjét sem az ECHO TV-nek, sem a Magyar Időknek. Egész nap kerestük telefonon, de nem vette fel. Aztán nem jelent meg a ma esti Sajtóklub felvételén. Meghalt a Pista? – kérdezgettük egymástól még a stúdióban, és nevettünk, mert úgy voltunk ővele, hogy nem hal meg soha. Lovas Pista nem az az ember, aki csak úgy meghal. Ugyanis lényegesen erősebb a halálnál. Este aztán megtudtuk a felfoghatatlan hírt. Lovas Pista nincs többé” – írja Bayer Zsolt a blogjában.

Forrás

Hiányérzetem volt a tegnapesti Sajtóklub alatt, bár beszélgetőtársai sem értesültek akkor még haláláról, nélküle nem ugyanaz volt a vita, mint ővele.

Lovas István kiváló publicista volt, annak a nemzedéknek a tagja, amely még jól tudta, hogy a hír szent, a vélemény szabad. Minden megnyilvánulása, írása, sajtószemléje tárgyilagos volt, széles rálátással bírt a világsajtóra, tökéletesen ismerte a manipulációkat. A sajtó hatalmi ággá vált, az információs hatalom ereje a pénzhatalommal vetekszik, s jól tudjuk, a kettő között széles átfedések vannak.

A tárgyilagos Lovas István soha nem rejtette véka alá véleményét. A Sajtóklubban olyan összefüggésekről rántotta le a leplet, amelyre az átlag hírfogyasztó nem nagyon gondolhatott. Ha szükségét érezte, a jelenlegi hazai politikai hatalmat is bírálta, véleményére még távozása után sem ártana figyelni! Felvetette, hogy S.György Magyarországon született milliárdost ne “György” néven említsük, hiszen “George”-ként vált azzá, amivé… Akik ma tájékozódni szeretnének a világ dolgairól, többé-kevésbé manipulációk célpontjai. A személytelen “közösségi háló” politikaformálóvá vált, kormányokat buktat, “forradalmakat” robbant ki, választásokat dönt el. A nyomtatott és elektronikus média sem marad le, – tisztelet a kivételnek – politikai és pénzhatalmak zsoldjában áll.

Ebben a médiakáoszban, Lovas Istvánhoz hasonló, a sajtótisztességet mindenek felett állónak tartó újságírók és véleményformálók hangja egyre halkul. Túl egy emberi élet befejeződése iránti fájdalmunkon, ezért is nyitott hatalmas űrt Lovas István halála.

Hogy Lovas István a magyar jobboldal ikonja lett (és marad most már örökre), azt leginkább bátorságának, szorgalmának, igazságszeretetének köszönheti, ráadásul az ellene irányuló támadások is őt erősítették. Tabukat nem ismerő szókimondása legendás volt, amitől ellenfelei – miként a Véralgebra-ügy is bizonyította – szinte dührohamot kaptak.  Ám az igazsággal nemcsak őket, hanem barátait is szembesítette. Értünk haragudott, nem ellenünk. ” (Pilhál Tamás)

“Nehéz nem észrevenni a hasonlóságot Csurka és Lovas személyes sorsa és nézetei között. A maguk módján Kasszandrák voltak, hiszen jóslataikat kevesen hitték el, pedig szinte mindig beváltak. Mindketten botránykövek voltak a balliberális véleményvezérek szemében, főként azért, mert leleplezték a velünk élő kommunistákat, akik csak logót és lobogót változtattak, jellemet, szándékot viszont nem. Egyáltalán nem véletlen, hogy életükben kölcsönösen nagyra becsülték egymást. ” (Aristo)

 

ápr 022018
 

Csurka István már húsz esztendeje világosan látta, leírta hogy mi lesz azoknak a folyamatoknak a végük, amelyek már akkoriban kezdtek körvonalazódni. Európa megszállás alatt áll, s hogy Magyarországot ez mindeddig alig érintette, leginkább a jelenlegi politikai hatalom ellenállásának köszönhető. Ám “demokrácia” van, az urnák elé járulhat a nép, hogy hálából elkergethesse őket. A talaj előkészítve, sajtómunkások, közéleti szereplők, a közösségi háló éber cenzorai, az NGO-k munkatársai (és sokan mások) megtették ami rajtuk állt, nincs más hátra, mint Kádár népét az urnákhoz terelni… Ami Trianonban még nem volt elég, az április 8-án, a szavazófülkék magányosságában megvalósul, így fejeződik be Magyarország felszámolása.

Isten óvjon bennünket, benneteket!

” A végső cél a Magyarság kipusztítása.

Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely a másoknak.

Ez a kor, amelyben élünk különösen az, ami ránk következik a jövendő században a Népvándorlás kora.

A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak.

A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük. Az USA a NATO-n keresztül már beérkezett Európa közepébe, és most a saját igényeinek megfelelően néplerakatot akarnak csinálni Európa és Oroszország között.

Erre pillanatnyilag sajnos Magyarország a legalkalmasabb, mert kasztja – kormányai régen elárulták.

A trianoni határok között Magyarországon húszmillió ember is elfér, de belátható időn belül ebből csak hétmillió lesz a magyar és négymillió cigány, a többi kilenc pedig mindenféle vegyes, akkor Magyarország nemzetközi néplerakat lesz. itt a Kárpátmedence közepén, nagyjából ugyanannak a nemzetközi kozmopolita rétegnek a vezetése alatt, mint ma.

Nagyon keserű lesz akkor Magyarnak születni. Megbélyegzettség, üldözés, megszégyenítés és a teljes Magyar történelem eltagadása lesz az osztályrészünk. Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk.”

Csurka István, 1998. február 8.

feb 262018
 

Ennek a naplónak indításakor alapelvként rögzítettem, hogy elkerüljük a politizálást. Két okom volt erre: a “ne szólj szám, nem fáj fejem” kényelmén túl, a korábbi keserű tapasztalatok, amikor egy zenekar munkásságának hatására megszerveződött baráti kör honlapján azok folytattak éles politikai vitákat, akik minden másban közös nevezőn voltak. A viták meddők voltak, mégis mindenki kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett. Ám azok a polémiák habos kakaós babazsúrok voltak azokhoz képest, amelyeket ma olvashatunk egy-egy portálon megjelenő olvasói hozzászólásokban, amelyek trágár stílusát hallva, még a jutasi őrmesterek is elcsodálkoznának. Olyan förtelmes moslék bugyog fel a klaviatúrákból, hogy nem is értem, a honlapok működtetői miért nem szabnak gátat.

“Déjà vu 2002” címet adtam ennek az írásnak, talán nem lépem át oldalam alapelveit, mert aggályaim messze túlmutatnak a napi politikai csatározásokon. 1998-2002 között Magyarországot polgári kormány vezette. A választások akkor is további folytatást ígértek, hidegzuhanyként ért bennünket, hogy egy kommunista őskövület, a D209-es ügynök vezetésével, derékba tört a szépen induló történet! Másnap, a TF azóta leégett csarnokába hívta meg a polgári Magyarországot a kormányfő, a tömeg az Alkotás úton a Déliig ért, megkezdődött a két forduló közötti kampánykörút, a “…mindenki hozzon magával legalább még egy embert!” jegyében. A Kossuth térre százezrek zarándokoltak, a második fordulóban majdnem sikerült megtalálni a veszett fejsze nyelét, kis híján meglett az egyenlítés, de mindezek kevesek voltak a hatalom megtartásához. Soha, egyetlen korábbi választás nem ébresztett annyi kétséget, mint a 2002-es; megvásárolt szavazatokról, utaztatásról, láncszavazásról röppentek fel hírek. Egyedül néhány nemzeti radikális próbálta reménytelen akciójával kikényszeríteni a szavazatok újraszámlálását, de ez az akkor még hatalomban lévők ingerküszöbéig nem ért fel.

A folytatást ismerjük. A D209-es megpuccsolása után jött a vizitdíj, devizahitel, égbeszökő energiaárak, túladóztatás korszaka; a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kudarca – “23 millió román” illegális bevándorlóval való riogatás -, majd az öszödi beszéd, a Forradalom ötvenedik évfordulóján brutális támadás, máig nem tudjuk, a jelöletlen ruházatban kik ütötték az ünnepelni vágyókat. A libatenyésztők egy részét tönkretevő miniszterelnök országlása már csak egy rút vörös farok volt az undorító történet végén. 2010-ben eladósodott, az államcsőd szélén tántorgó, erkölcseiben megtört országot örökölt a kétharmadot szerzett polgári oldal. Innen kellett felállnunk, pedig akkor még nem sejthettük, hogy az illegális migráció, a muzulmán hódítás egy-két esztendő alatt századunk legnagyobb kihívása elé állítja az öreg kontinenst, benne Magyarországot.

A polgári kormány mindeddig sikeresen hárította el azt a veszélyt, amelyet az illegális migráció hordoz magában. Szövetségeseket is talált, úgy tűnik, hogy például Ausztriában is azokat választotta meg a nép, akik országukat az osztrákoknak szeretnék megtartani, remélhetően márciusban Olaszországban is hasonló döntés születik. Vagy meggátoljuk az illegális bevándorlást, vagy nagyon rövid idő alatt Európából iszlám kalifátus lesz! Ez a tét!

Hódmezővásárhelyen tegnap időközi választást tartottak a megüresedett polgármesteri szék betöltéséért. Két komolyan vehető jelölt szállt ringbe, bár a szavazólapon a majdani győztes “független” jelölt neve mellett egyetlen pártlogót sem láttunk, jól tudtuk, mögötte áll a szélsőjobbtól a szélsőbalig valamennyi politikai erő. Abban a városban, ahol 1990 óta minden alkalommal polgári jelölt győzött, hatvan százalékot szerzett az ellenzék! Ami történt, az jóval több, mint figyelmeztetés, ez intő jel, hogy 2002 nagyon könnyen megismétlődhet! A különbség annyi, hogy nem kettő, hanem öt hete van a polgári oldalnak, hogy összeszedje magát, mert április 9-én hiába visz majd magával mindenki legalább még egy embert, hiába csócsáljuk a gumicsontot az újra megalakuló polgári körökben, már későn lesz!

Nem tudom mit lehet tenni, azt hiszem egy amerikai tőzsdecápára kihegyezett kampány nem vezethet célra. Amit el kellett róla mondani, az elhangzott, az emberek többségét már egyáltalán nem érdekli ez. Minden csatornán fel kell mutatni az elmúlt nyolc év eredményeit. Az embereket irritálja az erőltetett stadionépítési (felújítási) őrület, ki kell mondani, hogy a megkezdett munkálatok befejezése után évtizedekig nem kezdünk újakba, a felszabaduló erőforrásokat mire fordítjuk. (Az útépítéstől kezdve, a kórházi várólisták rövidítésén át, az oktatásügyig, az iskolai- és tömegsport infrastruktúrájának javításán át ezernyi lehetőség volna.) Ha az ország gazdasági teljesítőképessége megengedi, már 2018-ban vissza kell adni a tizenharmadik havi nyugdíjakat! Nem szabad felülni a közvélemény-kutatók szirénhangjának, úgy kell küzdenünk, mintha az ellenzék állna 52 százalékon; napok alatt el kell érnünk azt a lelkiállapotot, amelyet 2002-ben, a két forduló között éreztünk. Fel kell állni a fotelból, kampányolni, majd szavazni kell! Soha nem volt ekkora a tét!!!

2002-t követően magam is beléptem az akkor bukott polgári pártba, ám néhány taggyűlés után már tudtam, a pártélet nem az én világom, így tagságom szépen elsorvadt, ezt egyáltalán nem bánom. Amíg élt Csurka István és létezett a Magyar Igazság és Élet Pártja mindig rájuk szavaztam, mert azok a helyzetértékelések, amelyek Csurka tollából a Magyar Fórumban hétről hétre megjelentek, teljesen világosak voltak. De jó lenne most is hallani Csurka István tanácsait… A politika, vagyis a kompromisszumok művészete számunkra a választásról szól, sajnos rossz és még rosszabb alternatívák kínálkoznak. Nem egy politikai párt, nem egy kiemelkedően tehetséges politikus, gazdasági szakember sorsa, hanem hazámé aggaszt. Nekem már szinte mindegy (gyakorlatilag minden mindegy…), ha egy újabb tragikus fordulat következik, elköltözöm Székelyföldre, inkább éljek román, mint neobolsevik uralom alatt… de az én otthonom, a te városod, a mi hazánk sorsa amíg élek, nem lesz közömbös számomra. Van még szűk öt hetünk…

A hódmezővásárhelyen történtek néhány utórezgése a sajtóban:

Paranoid Android

Orbán Viktor

Nagy Ervin

Bayer Zsolt

Gyász

 Szerző: - 12:53  1 hozzászólás »
jan 212017
 

A Magyar Kultúra Napjáról készültem emlékezni, amikor érkezett a hír: magyar középiskolás diákok égtek benn egy autóbuszban, a Verona melletti autópályán. Kit ne ütne szíven a sok értelmetlen halál, fiatal, még éppen szárba szökött életek válnak semmivé, tragikus hirtelenséggel? Leírhatatlanul fájdalmas erre gondolni, s arra, hogy akár a mi középiskolás gyermekeink is szénné éghetnek bármikor egy balesetben. Ha azt írjuk, hogy őszinte részvétünk és osztozunk az itt maradottak fájdalmában, semmit nem mondtunk…

Egyebet nem tehetünk, imáinkkal kérjük az Urat, segítsen elviselni az elviselhetetlent!

(Kép: larenta.it)