Gyász

 Szerző: - 12:53  1 hozzászólás »
jan 212017
 

A Magyar Kultúra Napjáról készültem emlékezni, amikor érkezett a hír: magyar középiskolás diákok égtek benn egy autóbuszban, a Verona melletti autópályán. Kit ne ütne szíven a sok értelmetlen halál, fiatal, még éppen szárba szökött életek válnak semmivé, tragikus hirtelenséggel? Leírhatatlanul fájdalmas erre gondolni, s arra, hogy akár a mi középiskolás gyermekeink is szénné éghetnek bármikor egy balesetben. Ha azt írjuk, hogy őszinte részvétünk és osztozunk az itt maradottak fájdalmában, semmit nem mondtunk…

Egyebet nem tehetünk, imáinkkal kérjük az Urat, segítsen elviselni az elviselhetetlent!

(Kép: larenta.it)

nov 282016
 

Csak úgy… de erről talán később.

Club 202, vagy Wigwam… Igen. Örökség, Ismerős Arcok koncertek. Áramszünet, de Gulyás Ferenc előre jött, tekerőlant (?) kíséretében az Örökösök áténekelték a sötét perceket…. Ott volt Macitappancs, Bogi, Marci, Betti, ismerős és kevésbé ismerős és teljesen ismeretlen arcok. Laci, akinek asztalán mindig találtam izgalmas portékát. Tavaly december, Ismerős Arcok, advent, nem gondoltam, hogy utoljára (ezen a helyen)… vagy az Univerzumban…

Címe: fél órára Fehérvártól, Fehérvári út… Meséltem róla…

Gondoltam, talán év végén, mert tavaly… Ismerős Arcok Révkomárom, RÉV, december 30-án, idén sem, nem, nem megy, akkor esetleg Wigwam. Kutattam, de Wigwam, Club 202, nincs, vége, talán örökre. Macitappancs árnyéka csak átsuhan az egykori remiz előtt, még egyszer utoljára összeütjük poharainkat (bennük gonosz ital van)… Bogi és Marci is másfelé indulnak… good bye Wigwam, szerettünk.

null

nov 252016
 

…Sokáig álldogáltam ott, közben sötét lett egészen. Fázni is kezdtem, hűvös szél támadt a fák közül, éreztem, hogy haza kell már menni. De ugyanakkor valami fájdalmasan a torkomba markolt. A tudat, hogy karácsonyeste van, s én ott ülök majd egyedül, és nem lesz senki, akivel beszéljek, és nem lesz semmi ünnep. Az öregek olvasnak a lámpa alatt, olvasnak zord szótlan arccal, mintha olyan nap lenne ez is, mint a többi. Úgy szorította a torkomat, hogy könnyeket préselt ki a szememen. (…)”

Wass Albert: Az én titok-karácsonyom (részlet)

Két évezreddel és tizenhat évvel ezelőtt, Betlehemben, egy istálló mélyén született Megváltónk, Jézus. Puritán egyszerűségben, hidegben, sötétben. Hozzá igyekvő Gáspárt, Menyhért, Boldizsárt csillag vezette.  Pásztorok örvendtek a jászol körül, talán közülük is kevesen tudták, a hideg, sötét istállóban a Fény szállt közénk.

Jézus felnőtt, tanított, kereszthalált szenvedett, harmadnapon feltámadott. Megváltott bennünket.

Karácsony különös ünnep. Édesapám, tíz éves korától Zalaegerszegen volt kosztos diák, hideg, sötét albérletben fagyoskodott, hogy egyszer majd leérettségizhessen. Tanévkezdet után, Karácsonyra utazhatott először haza. Az otthon melegét, a családhoz tartozás érzését, az ünnep illatát és ízeit amíg élt, szívében hordozta. Számára Karácsony volt minden év legnagyobb öröme.

Wass Albert idézett novellájában arról a Karácsonyról ír, amikor hazájuk, otthonuk, egész életük idegen bitorlók kezére jutott. Nem ünnepeltek, ám ő lopva, titokban emlékezett. Szívszorító.

Advent a Karácsonyt megelőző négy hét. Koszorún négy gyertya, minden hét elteltével, újabbat gyújtunk, egyre több fénnyel várjuk a csendes éjt. A templomokban a roráté hajnali miséi készítenek minket az Úr születésére, bűnbánatot tartunk, elcsendesedünk, próbálunk lelkileg ráhangolódni Szentestére, az éjféli misére, az új kezdetre.

Közben a bennünket övező rettenetes világ, harsány marketingfesztivállá változtatja az ünnepet. Menj, tolongj, taposs, költekezz, szerezz, költs, vásárolj, folyamodj hitelért!!! A városokban már novemberben karácsonyi díszítés csillog, polgármester gyújtja meg az ünnepi fényeket, lehet indulni a bódékhoz, forralt borért, puncsért… Black Friday ízlelgetem az újonnan megtanult kifejezést, jól illeszkedik a Valentine’s day és Halloween jelezte szennyes áradat sorába! Reklámok, szórólapok, rikkancsok és szendvicsemberek röhögnek pofánkba… A betlehemi istálló puritánságának és a fekete péntekkel kezdődő őrületnek mi közük egymáshoz? Meddig és hová korcsosul a világ?

Egyet tehetünk: nem engedjük, hogy megfosszanak bennünket Advent és Karácsony valódi értelmétől. Gyújtsunk gyertyát, készüljünk, s akármilyen mocskos időket élünk, nekünk is legyen olyan titok-Karácsonyunk, mint amilyenről Wass Albert beszél…

dec 282015
 

Írva vagyon: Amennyiben azt látjátok, hogy templomaimban meggyaláznak engem és jelképeimet, tudjátok, hogy az idő hamarosan eljő…

Döbbenetes dolog történt, Advent negyedik vasárnapján, a téli napforduló idején, amikor a Fény győzelmet arat a Sötétség fölött, Pilisszántón, a Boldogasszony Kápolnában álló Boldogasszony szobor szemét ismeretlenek fekete festékkel fújták le, meggyalázták nemzeti zászlónkat is. (Részletek itt olvashatók.)

Írva vagyon: Amennyiben azt látjátok, hogy templomaimban meggyaláznak engem és jelképeimet, tudjátok, hogy az idő hamarosan eljő….
Norvégiában és Nyugat Európa számos országában, daruval szerelik le a templomokról a kereszteket, összegyűjtötték a Jézus képeket. Spanyolországban sokkal kevesebb Betlehemet állítottak, mint korábban, politikailag korrekt módon, hogy ne irritálják az igazhitűeket. Szakítva a hagyományokkal, a Pápa Urbi et Orbi áldását sem mondta el hatvan nyelven, “Mert hát, nem szabad beemelni az Urbi et Orbi áldásába a nemzeti hitvallást és büszkeséget többé. Le kell parancsolni a világ színpadáról az ott évente kétszer, egy-egy pillanatra fellépő nemzetet, hazát és nemzeti nyelvet is.” (Bayer Zsolt)

Amikor Csíksomlyón Pünkösdkor összegyűlünk, azzal azonos időben Pilisszántón is szentmisét imádkoznak. Pilisszántó szakrális hely. Pilisszántón meggyalázták hitünket, hazánkat, mindent ami szent számunkra.

Azt gondolom, nincs tovább, nincs miről beszéljünk. Vége van.

“Az idő közel van, készüljetek!”

okt 232015
 

Március 15-re és Szent István ünnepére is elszoruló szívvel gondoltam, ’56-ról, pedig különösen fájdalmas emlékező sorokat írni. Fájdalmas, mert tévedés “ünnep”-ről beszélni! 1956-ban, még zömmel Horthy Miklós kormányozta Magyarországon felnőtt és szocializálódott, Klebelsberg iskoláiban tanult, Trianon fájdalmát, a Don-kanyart, a náci, majd a ruszki megszállást túlélt, minden elnyomás ellenére nemzetet alkotó sokaság kelt fel, hogy lerázza a rabigát. “Nemzet” mondom, mert az akkor itt élők, Rákosi és tettestársai minden igyekezete és terrorja ellenére, még nemzetet alkottak!

Feltehetjük a kérdést: ha 59 év távlatából visszanézünk, megérte, akárcsak egyetlen csepp vért ontani ezért a jövőért? A Forradalom 50. évfordulóján ártatlan emberek vére festette ismét vörösre a pesti aszfaltot. A tettesek szabadon ágálnak a parlamentben, továbbra is ott ártanak, ahol tudnak! Soha ne felejtsük el: a báb Kádár hívó szavára ruszki tankok gázolták le ismét hazánkat, de az a Nyugat, amely 1849-ben orosz segítséggel törte le szabadságvágyunkat, amelyik 1920-ban úgy szétdarabolta az országot, hogy az a csoda, nem pusztultunk bele, az a Nyugat 1956-ban az éterben uszított, miközben vállát sajnálkozva húzogatva, ölbe tett kézzel menedzselte a szuezi válságot. Cserben hagytak bennünket, mint mindig!

Cserben hagynak bennünket most is, amikor háború dúl Európában. Mert ami napjainkban zajlik, az háború, Európa fegyver nélküli megszállása. Azok a politikusok, akik ezt felismerték – igen többek között Orbán Viktorra gondolok – kiátkozottak lettek. Az elhazudott, elcsalt rendszerváltozással, a Nyugat piacot szerzett magának, esztelen, zombi fogyasztókat. Ahogy Kádár és lakájai kiszolgálták a mindenkori szovjet akaratot, itt vannak közöttünk a politikában, a sajtóban, a kultúrában és ezernyi helyen azok a gerinctelen szemetek, hazátlan bitangok, akik örömmel nézik Európa megszállását, iszlamizálását! Ma már a nemzetek teste immunis, védekezésre képtelen.

1956 olyan példa, amelyből erőt meríthetnénk, mert ha csak napokra is, de átjárta tüdőnket a szabadság levegője, már is ennyi is elég volt, hogy túléljük a kádári vérbosszút, a gennyes konszolidációt és az ellopott rendszerváltozást. Nyertünk egy kis időt, ám közeleg Halottak Napja, ez lesz a mi igazi napunk, valódi ünnepünk, amikor a Semmibe Vezető Folyosón átlépve, átjutunk egy más közegbe, mert nincs élet a halál előtt…

Ha ’56-ra mégis méltóan akarunk emlékezni, arra egyedül a művészeti alkotások alkalmasak. Ezekből viszünk egy csokrot a kopjafákhoz, a Pesti Srácokhoz, a meggyilkoltakhoz, köszönetünk és emlékezetünk jeleként. A győzelem nem Rajtatok múlott, hálás szeretettel gondolunk Rátok, kérünk Benneteket, ha tudtok, segítsetek rajtunk, abból a jobb, másik Világból…

okt 162015
 

Az Alkotás útra merőleges keskeny zsákutca választotta el középiskolámat, a Táncsics Mihály Gimnáziumot, a Testnevelési Főiskolától. Évfolyamonként négy osztály járt ide, vagyis összesen tizenhat, ennyi tanuló tornaóráját volt hivatott kiszolgálni az egyetlen tornaterem és egy fél kézilabda-pályányi leaszfaltozott terület. Jól emlékszem, amíg az időjárás engedte, rendszeresen átjártunk a TF szabadtéri pályáira, testnevelés órákra. Akármennyire is próbálom előhívni agyam rejtett zugaiból, a csarnokra nem emlékszem. Lehet, hogy utána építették, nem tudom…

Elrohantak az évek, 2002-őt írtunk, országgyűlési választásokat tartottak. Úgy tűnt, lassan magunk mögött hagyjuk a kommunista múltat, közeledünk az annyira vágyott szabadsághoz. Senki sem akarta elhinni, hogy a kommunista őskövület D209-es legyőzheti a csírázó polgári demokráciát. Ma még nem tudjuk biztosan, de sejthetjük, hogy választási csalás és a globalista háttéruralom akarata érvényesült, ezek nélkül, nem történhetett volna meg! A két választási forduló között, 2002 április 9-én, a Testnevelési Főiskola Sportcsarnokában mondott Orbán Viktor történelmi beszédet – igaz már későn. Nemcsak a Sportcsarnok, hanem az Alkotás utca, a Déli pályaudvarig megtelt emberekkel. Ha jobban belegondolunk, ezek a pillanatok valami újnak voltak a kezdetei, bár akkor kudarcot vallottunk, így nyolc gennyes év következett. A polgári Magyarország azon a napon és helyen szembesült azzal, hogy mit veszíthet, mit vesztett 1945-től, az akkori időkig.

Ahogyan a polgári Magyarország felébredt, úgy kelt életre nemzeti kultúránk. Elmenni egy Kormorán, Ismerős Arcok, Transylmania, Kárpátia, Lord (stb.) koncertre ünnepnapok voltak, mindig adtak annyi erőt, hogy elviseljük a hétköznapok szellemi nyomorát!

2004 június 12-én volt először Kormorán Családi Nap, a most leégett Sportcsarnokban. Akkor Koltay Gergő is utalt rá, hogy “Mindannyian akik itt vagyunk, szerintem úgy gondoljuk, az újkori magyar történelem egy szakrális pontján ülünk, egy olyan ponton, ahonnan valami elindult, és ahonnan valahová el fogunk érni. Ehhez méltó tisztelettel játsszuk el dalainkat.” Íme az akkori koncert dupla albumának (amely tudomásom szerint nem került kereskedelmi forgalomba) a borítója:

Elszoruló szívvel gondolok vissza azokra Családi Napokra, amelyek leírhatatlanul pozitív energiákat hívtak elő belőlünk. Sokkal többet jelentettek, puszta kulturális eseménynél, rockkoncerteknél. Nagyon sokan itt találkoztunk először a Transylmaniával, a Szkítiával és az Ismerős Arcokkal. Vásári forgatag, íjászat, finom étkek, lovagoltatás színezték az eseményt, de a lényeg az együttléten és a baráti kézszorításokban, egy-egy elejtett szóban, a mindent átható szeretetben rejtőzött.

Nem tudok erről többet és mást írni, meséljenek az egykori fényképek, amelyek nagy részét nem én készítettem, köztük vannak Kriszta, a tatabányai Pisti felvételei is, köszönet értük! Ezúttal nem a koncertjelenetekre helyzetem a hangsúlyt, hanem a Családi Nap többi eseményére. (A képek 2006-ban és 2007-ben készültek.)

(A fekete keretre kattintva az oldal elhagyása nélül indul a vetítés.)

A Csarnok azokon a napokon a Reménység Templomává vált. Leégett, csak reménykedhetünk, hogy fatális rövidzárlat, elháríthatatlan baleset és nem emberi mulasztás, hanyagság volt a tűz oka. A Reménység Temploma újjá fog épülni, mert újjá kell épülnie! Ahogyan a Budapest Sportcsarnok üszkös romjaiból kinőtt a Papp László Sportaréna, úgy a Testnevelési Egyetem hallgatóinak is lesz új sportcsarnoka, ahová talán néha egy-egy koncertre is elmehetünk majd.

A Reménység Temploma pedig állni fog!

okt 052015
 

Emlékezzünk az 1849.október 6-án Aradon kivégzett honvédparancsnokokra! Bár többségük nem magyar származású volt, hősiesen harcoltak hazánkért, szabadságunkért, függetlenségünkért. Katonák voltak, akik teljesítették hivatásukat, gyalázatos, aljas megtorlás áldozataivá váltak. Történelem? Igen történelem, de minden tett áthatol az idő folyásán, minden mindennel összefügg. Arad nemcsak jelképesen, hanem fizikai valójában is Trianon előfutára volt! Azok az aljas osztrákok, akik jutalmul megkapták I. világháborús vereségük ellenére Őrvidéket, akik “megajándékozták” a világot Hitlerrel – aláírom erről nem tehet sem a nép, sem a nemzet -, ma Magyarországot fasisztázzák. Haynau szelleme még mindig köztünk van?  Soha ne felejtsük el Aradot, büszkén emlékezzünk a hazáért vérüket adó mártírjainkra!

Kevéssé ismert adat, hogy valójában 16 honvédot végeztek ki Aradon! 1849 augusztus 22-én elsőként Ormai (Auffenberg) Norbertet akasztatta fel Haynau.

Október 25-én lőtték agyon Aradon Kazinczy Lajost.

1850 február 11-én gyilkolták meg Ludwig Haukot, aki a legenda szerint éppen fogolytársaival kártyázott, amikor a porkoláb érte jött, s közölte vele, hogy a felesége anyja beteg, emiatt neki el kellene vele utaznia. Ha Hauknak nincs ellenére, szeretné egy nappal korábban kivégeztetni. Hauk udvarias ember volt, megsajnálta a porkolábot, “s megtette neki azt a kis szívességet, hogy tizenkét órával a határidő előtt engedte magán Haynau ítéletét végrehajtatni” – írja Hermann Róbert. Sajnos ismert kép nem maradt fenn róla.

1850 február 7-én az aradi vár fogdájában megtébolyodva halt meg Lenkey János, borzalmas körülmények között. Mivel számára a hóhér munkája megváltás lett volna, az osztrákok hagyták szenvedni, amíg az Úr magához nem szólította.