Erdélyi útinapló 2009.

 Szerző: - 12:06
 

Erdélyi útinapló 2009.

2009. október 23-31. között nyolc napot töltöttünk Erdélyországban. Hitvesemmel, Bendivel és 12 éves keresztfiunkkal Marcival mentünk, akinek eddigi élete egyik legnagyobb vágya teljesült azzal, hogy láthatta Erdélyt. Összesen 2500 km-t tettünk meg (háztól házig, ebben természetesen benne vannak a kirándulások is), elhasználtunk 160 l gázolajat, átlagsebességünk 54 km/h volt, teljes úti idő pedig 46 órát tett ki!

Két éjszakát aludtunk az Aradhoz közeli Ópáloson, hat éjszakát pedig Székelyudvarhelyen. Beszámolómmal nem célom holmi “idegenvezetés”, megpróbálom inkább az érzéseinket, benyomásainkat megosztani Veletek. Bőségesen készítettünk fényképeket, a szokásos kisméretű diavetítést elhelyezem minden nap után, mégis inkább azt javaslom, hogy használjátok a “diavetítéshez kattints ide” hivatkozást, mert ott a képek nagy méretben, magyarázó feliratokkal jelennek meg. Bár utunk elejét és végét szomorúság keretezi – Világos és Bözödújfalu – mégis sommásan elmondhatom, hogy mindvégig jó volt magyarnak lenni !!! – sokkal jobb mint Csonka-Magyarországon!

I.

Október 23-án indultunk. Az első két nap célja az Aradhegyaljai borvidék (Ménes), Arad, Világos megismerése, megtekintése volt. Barátainkkal, a régi polgári körünk tagjaival együtt mentünk, Szeged mellett Szőregen, a Selmeczki cukrászdában találkoztunk. (Mindenkinek tudom ajánlani, rendkívül finom sütemények vannak.)

Kora délután érkeztünk Ópálosra, az Aradtól 25 km-re keletre lévő szállásunkra. Elhelyezkedés után elindultunk Világosra. Első állomásunk az a kúria volt, ahol Görgey a cári tisztekkel találkozva aláírta a fegyverletételről szóló iratokat. Megtekintettük Bohusné Szőgyény Antónia szobrát a parkban, aki a környéken lakók bőkezű mecénása volt – a románoké is – így maradhatott meg az emlékmű. A kastély parkjából jól látható a világosi középkori várrom, 1849-ben semmiféle hadászati jelentősége nem volt. A fegyverletétel maga nem Világoson, hanem a szőllősi síkon történt, egy ma is álló, mára romossá vált vízimalom mellett. A helyre semmi nem utal, pedig egy jelzőtábla – lévén a magyar történelem egyik tragikus epizódjáról van szó – talán a román urak szemét sem csípné.

Mi történt Világoson és valóban áruló volt Görgey? Ajánlom figyelmetekbe ezzel kapcsolatban Vitya által a KoBaKneten közzétett írást és Geigi hozzászólását! Ténykérdés: a 28000-es nagyrészt újoncokból álló magyar sereg hármas szorításban volt: délről az osztrákok, északról az oroszok, keletről a hegyek fogságába került. Alig volt muníció, puskánként másfél golyó állt rendelkezésre! A haditanácsban – ha jól emlékszem – 84 szavazó közül csak kettő akarta a harc folytatását!

Visszafelé megálltunk néhány “gyönyörű” cigánypagodát lefotózni, bár a házak urai kifejezték nemtetszésüket…

Visszaérkezvén Ópálosra elkezdődött a borkóstolás a Wine Princess-nél, vagyis Balla Géza borász szőlőbirtokán. Nem szeretnék most a részletekbe túlzottan belemenni, talán majd a Gasztronómia rovatban megírom. Annyi kitérőt engedjetek meg, hogy fantasztikus élmény volt a legjobb magyar borászi hagyományokat folytató pincészet megismerése. Nem sorolom fel a tételeket, ittunk néhány reduktív fehérbort, a Rozé csodaszép (már 2009-est is kóstoltunk, de még nem volt palackozva), nagy vörösborokat, cuveé-ket. Legérdekesebb a Kadarka, ebben a régióban hajlamos aszúsodásra, így volt alkalmunk vörös aszút is kóstolni! Ezek mellett ittunk világfajtákat is. A kóstoló mellé marhalábszárból készült pörkölt dukált, majd a végén “térdre imához” kategóriájú borpárlattal fejeztük be az estét.

Diavetítés megtekintéséhez kattints ide!
II.

Október 24-énArad felé vettük az irányt. Legelőször a vesztőhelyre mentünk, megtekintettük az obeliszket, amely alatt nyugszanak – két kivétellel – hőseink. Nehéz erről beszélni… a magyar történelem tragikus helyén állunk, amely egy másik ország fennhatósága alá került. Minden fájdalom összesűrűsödött bennünk: előző nap volt vérbe fojtott Forradalmunk ötvenharmadik évfordulója, a gyurcsányizmus nyílt színi terrorjának harmadik évfordulója, – amikor ismét vér folyt a pesti utcán; a párhuzam Haynau és Kádár vérbosszúja között; közben egy idegenné vált földön állunk, ránk vetül Trianon fekete árnya… A fájdalmak összeadódnak, remegve nézzük az emlékhely körüli sportpályákat, a helytelen sírfeliratot, a repedezett betont…és a tengernyi koszorút, hiszen mindössze tizennyolc nap telt el október 6-a óta.

Bemegyünk Arad belvárosába. Első utunk a Tulipán könyvesboltba visz, amely antikvárium is egyben. Jól esik elidőzni a polcok között, mielőtt megkezdenénk a városnézést. Az idő kifejezetten meleg, 24 °C van, tűz a nap.

Megnézzük a református templomot, amelyben Vitéz nagybányai Horthy Miklós kötött házasságot, majd elmegyünk az Aradi Hősök csodálatos szobrához. Nagyon sokáig nem lehetett felállítani, majd mikor a helyére került, úgy tették, hogy távolról szembe nézve a szoborcsoport főalakja az ortodox katedrális két tornya közé essék. A tér másik felén román szoborcsoport, tizenöt méter magas robusztus férfiakból áll egy frankomán diadalív alatt. Ronda mint a bűn, de mégis elgondolkoztató: vannak akik mernek nagyok lenni, legalább saját művészi megjelenítésükben, vannak akik büszkék történelmükre!

Finom kávézás után elmegyünk a színház gyönyörű épülete mellett, betérünk Pádovai Szent Antal tiszteletére emelt székesegyházba megcsodálni a barokk belvilágot, a templom homlokzatán magyar nyelvű felirat emlékeztet arra, hogy volt valamikor egy másik világ… Innen elmegyünk a Városháza eklektikus épületét megcsodálni, előtte áll az 1989-es decemberi szekus sortűz halálos áldozatainak emlékoszlopa, rajta magyar nevekkel is. Tovább haladunk az evangélikus templomhoz, amelybe nem jutunk be, pedig bentről orgonaszó hallik, nem is akármilyen! A Maros gondozatlan partján sétálunk egy darabig, ezután betérünk a Kultúrpalotába, amely szintén a régmúlt időkben épült. Gyönyörű előcsarnoka van, a portás megengedi, hogy megnézzük a hangversenytermet. Arad belvárosa csodaszép. Érződik rajta a gondosság, amellyel magyar eleink felépítették, szecessziós paloták sora, a legtöbb felújításra szorul. Ezen a nyarat idéző őszi napon a belváros élete lüktet: a teraszokon kávéznak, söröznek, szombat lévén tucatnyi esküvői menet sofőrje tülköl vidáman. Magyar szó, magyar felirat? Nem hallani, nem látni. Aradon már húsz százalék alatt van a magyar népesség.

Este ismét borkóstolás, ezúttal Balla Géza vezetésével, aki a Sapientia Egyetemen tanszékvezetőként képzi a magyar ifjakat! Megnézzük a szőlőfeldolgozás helyét, XXI. századi technika, technológia – szinte minden gépesítve, számítógép által vezérelve. Este vörösbor-parádé: összekóstolunk különböző évjáratú kadarkákat, majd a végén az épp hogy leforrt 2009-es vörösborokat, persze még nyers állapotunkban. Nagy évjárat lesz 2009!

Időben térünk nyugovóra, hiszen nagy út vár ránk: másnap indulás Máriaradna, Déva, Segesvár érintésével SZÉKELYUDVARHELYRE!!!

Diavetítés megtekintéséhez kattints ide!
III.

Miután elbúcsúztunk barátainktól, utunk harmadik napja nagyrészt az autóban telt: Ópálosról Máriaradna, Déva, Segesvár érintésével mentünk Székelyudvarhelyre.

Első állomásunk Máriaradna volt. A Partium legnagyobb búcsújáróhelye, a templomot a pápa a bazilikák sorába emelte. A papírból készült oltárképhez több csodatétel fűződik. Kisasszony (Kisboldogasszony) napján van a búcsú. A templom mellett egykor volt kolostor ma szociális otthon. A hely akár Mariazell jelentőségű lehetne ha… még a jelenlegi kopott állapotában is monumentális, örömmel láttuk, hogy megkezdődött a felújítása.

Szemerkélő esőben, forgalmas úton haladtunk tovább magos Déva vára felé. Megcsodáltuk a hegy tetején büszkén álló várat, Kőmíves Kelemen legendáját idézve. A várhoz újabban kabinos felvonóval is fel lehet menni. Faltuk a kilométereket, közben derült idő lett ismét. Medgyes érintésével jutottunk Segesvárra. Monumentális a vár, itt is látszik, hogy lassan véget ér a lepusztultság, folyik a restaurálás, ott jártunkkor éppen a várnegyed kövezetét cserélték, elég nehézkes volt gyalogolni. Lenyűgözött a vár bejárati tornya, az óra, az órajáték. Odabenn megcsodáltuk az evangélikus templomot és elmentünk a katolikushoz is, amelyben emléktábla hirdeti, hogy boldog Apor Vilmos püspökünk Segesvár szülöttje volt, a templomkertben láttuk mellszobrát is. A segesvári várnegyed hatalmas idegenforgalmi lehetőségeket rejt magában, ha felújítják és régi fényében ragyog majd, világszerte kedvelt turisztikai célponttá válik majd.

Segesvárt elhagyva, negyed óra múlva átmelegedett a szívünk, elvégre MEGÉRKEZTÜNK SZÉKELYFÖLDRE! Udvarhelyen gyorsan megtaláltuk szállásunkat, amely egy családi tulajdonban lévő panzió, vacsorára mesés csorbalevest, valódi erdélyi töltött káposztát, desszertnek palacsintát kapunk! Végre megízlelhettem ama nemes székelyföldi szilvapárlat és áfonyapálinka mesés ízeit!

Diavetítés megtekintéséhez kattints ide!
IV.

Október 26-án hétfőn ragyogó napsütéses reggelre ébredtünk, így bőséges “székely” reggeli után elhatároztuk, hogy elindulunk kirándulni. Zetelaka, Sikaszó, Gyergyószentmiklós, Gyilkos-tó, Békás szoros, Kibéd, Szováta útvonalon nagy kört tettünk meg Székelyföld középső és északi részén. Első állomásunk a zetelaki víztározó volt, lenyűgözött az őszi táj szépsége, színei. Úton Gyergyószentmiklós felé átmentünk Sikaszón, ahol Sütő András alkotott. Innen egyenesen haladtunk a Békás szoros felé, de 1200 m-es magasságban megállított bennünket a táj szépsége: felhők fölött jártunk, alattunk a völgyben hófehér volt minden, felettünk kéklett az ég, leírhatatlan, elmondhatatlan érzés volt! A Békás szoroson végiggyalogolva immár negyedik alkalommal is lenyűgözött bennünket a természet szépsége, a Gyilkos-tóra sikerült csónakkal beevezni, megnézni a vasérc által konzerválódott fenyők csonkjait. Innen ismét Gyergyószentmiklós érintésével mentünk Kibédre, hogy felkeressük Erdély egyik régi időkből megmaradt posztóüzemét. Nagyon érdekes látogatás volt, annak ellenére, hogy késői érkezésünk miatt a gépeket nem láttuk üzem közben. Erdélyországban rengeteg birka van, így bőségesen akad gyapjú is. Tisztítás után a nyersanyagot elemi szálakra bontják, majd fonalat készítenek belőle. A fonálból különféle szövetek lesznek, posztónadrág, takarók, viseletek. Az üzem tulajdonosa nagy lelkesedéssel mutatta meg nekünk a közel száz éves gépeket, a technológiát, amely tulajdonképpen változatlan. Az ilyen manufaktúrák sajnos kiveszőben vannak, mint ahogy tiszta gyapjúból készült holmihoz sem könnyű hozzájutni. Vettünk egy gyönyörű takarót és hitvesemnek egy mellényt. Sajnos az egykor húsz főt foglalkoztató üzemben most csak hárman dolgoznak, kicsiny a kereslet, érződik a válság.

Utunkat Szovátán folytattuk, felkerestük a Medve-tót, megnéztünk néhányat a régi időket idéző villák közül. Szováta is hatalmas kiaknázatlan lehetőségeket tartogat a gyógyturizmus területén. Innen megállás nélkül mentünk vissza Udvarhelyre.

Diavetítéshez kattints ide!
V.

Október 27-én ismét verőfényes reggelre ébredtünk, így kedd lévén, mivel ez a nagy piacnap Udvarhelyen, arra vettük az irányt. Lenyűgöző mennyiségű káposztát, pityókát, hagymát árultak, de volt bőven paradicsom, paprika, alma és körte is. Vettünk juhsajtot, frissen, kemencében sült krumplis-kenyeret (mennyei volt!!!), árultak szárított mentát teának, mézet, lekvárokat, savanyúságokat. A virágpiac pompás színekben ragyogott.

A gyors bevásárlást követően indultunk Fenyéd, Zeteváralja útvonalon Ivóba, ahonnan – máskülönben erdész házigazdánk segítségével – egy vadász vitt fel a Madarasi Hargitára bennünket. A kb. 15 km-es felfelé vezető borzalmas, köves földúton volt alkalmam kifaggatni. Komoly vadgazdálkodás folyik, nem legenda, hogy van medve és farkas, bőven akad vaddisznó, szarvas, őz, fajd, róka és ritkán hiúz. Komoly üzletág a vadásztatás, egy medve kilövéséért 13 000 €-t fizetett egy itteni vadász. Íjjal viszont nem lőnek állatot. A menedékháztól még jó másfél kilométert kellett gyalogolnunk a tetőig (1800 m), amely a székelyek szent helye. Sajnos úton felfelé jól eleredt az eső, így alig láttunk az orrunkon túl. A menedékházban forró teával és áfonyapálinkával vigasztalódtunk, a gyerekek kézbe vehették a vadászpuskát.

Sajnos Ivóba visszaérve is szakadt az eső, így nem maradt más, mint Udvarhelyen a Pethő étteremben enni egy jó estebédet és korán ágyba bújni.

Diavetítés megtekintéséhez kattints ide!
VI.

Október 28-án reggelre elállt az eső, így úticélul Gyimesbükköt, vagyis az ezer éves határt tűztük ki. Átérve a Hargitán, lenyűgöző volt a Csíki medence látképe. Gyimesbükkig meg sem álltunk, ezúttal először láttuk felújítva az egykori utolsó MÁV bakterházat. Felmentünk a Rákóczi-vár romjaihoz, ahol egyszer oly’ emlékezetes módon találkoztunk kobakosokkal… majd folytattunk az utat Gyimesfelsőlok felé, megnéztük a vasútállomást, ahová befutott két éve az a bizonyos magyar szerelvény somlyói zarándokokkal… Ugyanott megtekintettük a csángó néprajzi emlékszobát, ahol számtalan egykori és mai használati tárgyat, viseletet, bútort csodálhattunk meg.

Csíkszereda felé folytattuk utunkat, először Csíksomlyón a Nyeregbe sétáltunk fel. Felidéződtek bennünk A Napba Öltözött Leány előadásának pillanatai, az égre rajzolódott kereszt sziluettje és láttuk lelki szemeink előtt a pünkösdi zarándokok százezreit…Most üres volt a hegy, csak mi, a felhők és a szél járt arrafelé…

Lefelé menet ittunk három korty borvizet a Barátok Feredőjéből – tudjátok: egyet az Atyának, egyet a Fiúnak és egyet a Szentléleknek – majd bementünk a székesegyházba és csak néztük Mária szobrát és fohászkodtunk Őhozzá…

Betértünk Csíkszeredán a Makovecz Imre tervezte templomba, majd a Gambrinus étteremben fejeztük be a kirándulást. Koromsötétben értünk vissza Udvarhelyre.

Diavetítés megtekintéséhez kattints ide!
VII.

Október 29-én (csütörtökön) kisebb túrát terveztünk. Agyagfalván megálltunk a Székely nemzetgyűlés színhelyén. Az Agyagfalvi nemzetgyűlésnek az volt a nagyszerű értéke, hogy úgy próbálta a székelység közösségi jogait érvényre juttatni, hogy azzal nem akarta megsérteni az országba Habsburg segítséggel betelepített románok és szászok nemzeti öntudatát, sőt testvéri kéznyújtásra szólította fel őket. Sajnálatos, hogy ezt a testvéri kéznyújtást elutasították és felbujtva idegen érdekek szolgálatába szegődve a székelység és magyarság ellen fordultak és azokat üldözték, akik nekik munkát, kenyeret és életteret biztosítottak.

Innen a közeli Bögöz református templomát vettük célba. Egy apró érdekesség: október 25-én a templom felújításának segítésére adott itt koncertet az Ismerős Arcok. Nagy szerencsénk volt, mert a lelkész érkezésünkkor egy ott tartózkodó iskolai csoportnak magyarázott, hihetetlen humorral fűszerezve mondandóját. Közben megcsodálhattuk a Szent László hőstetteit bemutató freskókat, a kazettás mennyezetet.

Következő célunk Székelyderzs volt. Kissé kátyús földúton érkeztünk a községbe, hogy megtekintsük az UNESCO által világörökség részének javasolt unitárius erődtemplomot. Valóban, nem csoda ez a javaslat, hiszen vastag fallal, bástyákkal körülkerített templomot láttunk. Odabenn a freskókat restaurálták, ezek szintén Szent Lászlót ábrázolják. Érdekes, hogy megmaradt az a szokás, hogy a gabonát a falakon belül tárolják, ugyanígy a szalonnát is: csak a hét egyik meghatározott napján lehet ezekből vételezni. Ha jól belegondolunk láthatjuk, hogy beosztó élethez szoktat…

Képzeletbeli lovainkat ezek után Erdővidék felé fordítottuk, hogy átlépve Hargitából Kovásznába Barót felé induljunk. Idő hiányában nem jutottunk el Barótig – pedig de megnéztük volna a TransylMania őshazáját – de valódi célunk Vargyas volt, hogy felkeressük Máthé Ferenc 83 éves fafaragót. Bekopogtatva a portájára óriási élményben volt részünk: az öregúr részletesen mesélt a fafaragás művészetéről, miközben megtekinthettük alkotásait. Nagyra értékelte, hogy képesek voltunk elolvasni a rovásírásos véseteket. Gyönyörű magyarsággal, érthetően mesélt a katonaélményeiről, hogy haditengerész volt a Fekete tengeren és megmutatta azt a dobozt, amelyet egy szál zsebkéssel faragott. Csak a szűkre szabott időnk miatt nem hallgattuk tovább, pedig lett volna még mondanivalója.

Visszafordultunk Udvarhely felé, kis kitérővel megnéztük a homoródkarácsoni unitárius templomot. Itt is csodálatos módon fennmaradtak a korábbi freskók, amelyek a reformáció előtti katolikus időkből származtak; a vékony vakolat szinte konzerválta ezeket. A templomban még nem fejeződött be a feltárásuk, de ami látható, az gyönyörű, az 1400-as évekből származik!

A községtől nem messze felvettünk egy autóstoppos lányt, Udvarhelyre igyekezett. Érdekes volt végigbeszélgetni az utat, tanítónő, aki Udvarhelyről jár ki naponta. Mivel visszafelé nincs busza, minden nap így megy haza. Székelyföld megismerésének a kulcsa, hogy minél többet beszélgessünk az ottani emberekkel: a szállásadóink, a vadász, a posztóüzem tulajdonosa, a fafaragó, a stoppos tanítónő szavai mind-mind egy-egy ablak, amelyen keresztül kicsit mélyebbre nézhettünk annál, mint ami a felszínen látható. Mégis, mindezek mily’ kevesek és mégis mennyire emlékezetesek…

Székelyudvarhelyen kitettük a gyerekeket a szálláson, mi pedig Oroszhegy felé vettük az irányt. Kobakos kötődése is van a helynek: mikor Sándor bátyámat Szombathelyen személyesen is megismerhettem, az oroszhegyi Vitézek Italával ittunk áldomást a Kormorán koncert előtt. Negyedszer jártunk Székelyföldön, mire sikerült eljutnunk Oroszhegyre, Sándor távsegítségével! Ami késik az nem múlik, emberek, térdre imához, hiszen Péter Pál úr főzdéjében a Paradicsomban éreztem magam!!! Három tételt kóstoltam: áfonyát (áfonyára öntött szilvóriumból készül); eperfa hordóban érlelt szilvát és “sima” szilvóriumot. Nem találok szavakat…55 fokra főzött csodálatos párlatok ezek, nem mellékesen megcsodálhattuk a főzdét is a rézüstökkel. Hazafelé hitvesem vezetett…

Diavetítés megtekintéséhez kattints ide!
VII.

Elérkeztünk október 30-hoz, vagyis utolsó székelyföldi napunkhoz. Reggel elmentünk egy helyi késes mesterhez, gyönyörű munkái vannak, gazdagabb lettem egy csodálatos tőrrel. Tőle elmentünk Parajdra, hogy lemenjübk a sóbányába. Levegője kristálytiszta, krónikus légúti betegek számára gyógyhatású. Parajd után végigsétáltunk a korondi bazársoron. Igen bazársor, nem véletlenül írom! Ma már szinte lámpással kell keresni a valódi népművészeti értékeket hordozó cserepeket, annyira elárasztották az üzleteket a Lisszabontól Moszkváig egész Európában árult kínai lomok. Csak halkan kérdezem: mi köze van Korondnak a német feliratú söröshordóból vedelő műanyag kerti törpéhez? Hatalmas a romlás még a pár évvel korábbi helyzethez képest is és ha nem tesznek a valódi népművészek a szemét betörése ellen, akkor Korondnak rövidesen vége lesz! Szomorú, amit tapasztaltunk, ide vezet a határtalan kapzsiság!

Következett Szejke, Orbán Balázs sírja és a hozzá vezető székelykapuk sora. Beérve Székelyudvarhelyre alaposan körülnéztünk a belvárosban, bejártuk a könyvesboltokat és sikerült pár erdélyi kiadású értékes könyvet vásárolnunk. Beültünk a Harmónia cukrászdába, ahol kapucínert csak porból tudtak készíteni…. gyönyörködtünk a Városháza csodás udvarában, megnéztük a Vasszékely szobrát, felkapaszkodtunk a katolikus templomhoz és bementünk a temetőbe. Végül felkerestük az Erdélyhez kötődő híres magyarok mellszobrait, köztük Wass Albertét is, talapzatán a neve nem szerepelhet, hiszen Romániában halálra ítélték, de Kuncze sem adott neki állampolgárságot! Gyalázat!

Vacsorázni Gizi néni csárdájában szándékoztunk, de sajnos zártkörű rendezvény miatt ez nem volt lehetséges, így a Romantikában kárpótoltuk magunkat ízletes étkekkel.

Diavetítés megtekintéséhez kattints ide!
VIII.

Elérkezett a búcsú, a hazaindulás pillanata. Székelyföld nyugati peremén még letértünk Bözödújfalu felé. Kátyús makadámúton haladtunk ahhoz a helyhez, amelyben ott van annyi minden, amely a magyarság tragédiája! Víztározó kellett, így lett is, nem számít, hogy víz alá került 180 ház és több évszázados múltú emberi közösség. A vízből kiáll a templom tornya, talán a falu legmagasabb pontján lehetett. Mondják nemsokára összeomlik majd, így válik semmivé a 180 házzal együtt. Pedig állhatna örök mementóként, mint a kérhetetlen barbárság szimbóluma! Ilyet egyik állat sem tesz a másikkal – csak ember az emberrel…

Diavetítés megtekintéséhez kattints ide!
700 km Székesfehérvárig, Kolozsvár, Királyhágó, Nagyvárad, Debrecen, Budapest… Erdélyországot látni hatalmas élmény volt. Ha megsegít Istenünk visszatérünk: újra és újra látni kell Tündérkertünket, beszélni kell igaz magyar emberekkel, gyönyörködnünk kell a természet csodáiban! Erdélyben minden másképp van. Higgyétek el: Székelyudvarhelyen jobban ízlett a capuccino porból készített ital, mint a legflancosabb pesti kávézóban a kapucíner! Vajon miért? Sejtem a választ, bár nem vagyok képes megfogalmazni…

Hogy ne Bözödújfalu szomorúságával búcsúzzunk, hallgassunk meg egy dalt Erdélyről:

(folyt.köv.)

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező