aug 142017
 

Nagyon rossz érzés, hogy ismét mögöttünk maradt két csodálatos hét, amelyet íjászbarátainkkal töltöttünk. Az első táborozás óta eltelt kilenc esztendő, azóta nem kérdés, hogy újra és újra itt fogunk nyaralni. Nem sok kell ehhez! Jó társaság, csodálatos hely, olyan tevékenység, amely a szenvedélyünk, hobbink, sok örömünk forrása.

Minden évben elmesélem ezt a nyaralásunkat, de nem mindenki olvassa, így röviden összefoglalom a lényeget. Már jóval több, mint tíz esztendeje íjászunk. A versenyeken rengeteg embert megismertünk, így kaptunk meghívást a Dombóvári családtól, tartsunk velük Cserépváraljára. Van itt egy ifjúsági tábor, mellette focipálya, ideális helyszín, sok lövés és remek társaság. A falu a hegyek között van, Mezőkövesdtől északra, Bogács mellett, Eger közelében. Akkor elmentünk, majd azóta minden évben!

Idén az első hétre egyedül mentem, de nem voltam magányos, elvégre körmendi íjászbarátaimmal laktam a faluban, abban a házban, ahol szállásadónk is barátjává fogadott minket. (Nekem a tábori körülmények kissé nomádok, így minden kényelemmel ellátott házban szoktunk megszállni.)

A második hétre jött egész családunk, fiam  barátnőjével kiegészülve. Teljes volt a boldogság!

Az első héten sok régi táborozó mellett, sok új arc volt, íjászok Kabáról, Kiskunfélegyházáról. A napok úgy teltek, hogy délelőttönként és délutánonként is lőttünk, mindig más-más feladatot kellett leküzdenünk. Közben volt tollasbajnokság, lehetett pingpongozni, dobáltuk a möllky-t, amely egy nagyon szórakoztató ügyességi játék. Esténként tábortűz gyulladt, nagy beszélgetések, karaoke, filmnézés volt a program. Az idő pedig rohant. Ismét kifogtunk egy trópusi hőhullámot, megszenvedtük, de kibírtuk! Elbúcsúztunk újdonsült barátainktól, hétfőn indult minden előröl…

A második hétre az a csapat érkezett, amelyet nyugodtan illethet a “törzsgárda” elnevezés. Évek óta együtt vagyunk, barátságot kötöttünk, lassan a kamaszkort is elhagyó gyermekeink is jönnek, mert ők is barátok. Ezekhez képest az íjászat már-már másodlagos.

A hét első két napjára az időjárás is megszelídült, nem volt több 30°C-nál, de szerdától ismét beköszöntött a forróság, igaz annyira nem volt elviselhetetlen, mint az első héten. Rohant az idő, eljött a szombat, amikor nyílt íjászversenyen vendégíjászokkal is összemérhettük tudásunkat. Jött a szombat éjszaka,  tábortűz mellett búcsúztunk, lecsapott közben a vihar, az ebédlőben folytattuk, miközben odakint ömlött az eső.

Barátok, remek társaság, íjászat, gyönyörű környezet. Ezek azok, amik mindennél többet érnek, nem cserélném el semmivel. Biztató, hogy már csak ötven hetet kell várnunk a következő tábornyitásig 🙂 !

jan 082017
 

Elszoktunk a téltől. Évek óta, amolyan már nem ősz, még nem tavasz időszak a december, január, február. Egy esztendeje Sasréten, a Zselic és a Mecsek között, távol a világ zajától találtuk meg Tél urat, nagyot köszöntünk neki, s ő kalapját elegánsan megemelve, angolosan távozott. 2017 farkasordító hideggel érkezett, ám mifelénk havat nem hozott. Ne legyünk elégedetlenek, megtörténhet, hogy szükség lesz a hólapátra, csak a tél derekán járunk még!

A verőfényes napsütés – repkedjenek akármilyen mínuszok -, kicsalogatott a fűtött szobából. A Balaton felé vettük az irányt, meg sem álltunk Alsóörsig, amely számomra az íjászat fővárosa, lévén az Alsóörsi SE színeiben versenyzünk. Régóta nézegettem a távolból, vágyakozva,  a község fölötti Somlyó-hegyen épített új kilátót, felgyalogoltunk, hogy szemügyre vegyük a lenti világot. Tekintetemet legelőször az amfiteátrum irányába fordítottam, megannyi íjászverseny helyszíne felé. Szinte fájt a legfelső lépcsősor tetején a nyolcvanas lőlap hiánya, amelyet jól eltalálni, próbára tesz minden íjászt… Körben a Balaton keleti medencéje, a Füredi-öböl, a Tihanyi félsziget, Csopak, majd Felsőörs látképével végződött a nézelődés.

Innen Paloznakra mentünk, végigsétáltunk a Kálvárián. Paloznak… Balaton parti kisközség, mégis inkább a Káli- medencében éreztem magam. Csend honolt, talán nyáron is elkerüli a lüktető balatoni élet. Egy ilyen helyre lenne jó visszavonulni, ha már nem kell nap mint nap munkába sietni.

Haladtunk tovább, mintha nyári verőfény várt volna a csopaki strandon. Testközelből csodálkoztunk rá a dermedt vízre, a nyárihoz képest egészen más fényviszonyokra. Partra húzott lépcsők vacogva várják az első fürdővendégeket, szinte éreztem kedvenc büfém olaszrizlingjének szépségét, egy laza fröccsöt, láttam Petit és Zsuzsit a padon ülni, koccintásra készültünk, míg a bringák türelmesen pihentek… Rudival is elnyaltunk egy-egy jégkrémet, elvégre mindketten vezettünk, láss csodát, az édes csemege egyáltalán nem olvadozott. A borozó lehúzott redőnye eszembe juttatta, hogy mindez már a múlt, vagy lehet akár az eljövendő is… De annak a nyári rizlingnek az íze csak ott maradt a számban…

Tihany, templom, visszhang, s legújabban levendula. Olyan volt mint régen, a halászok egykori házaiban ma semmit sem árultak, viszont a Belső-tó szinte feketéllett a korizóktól. A templomhoz érve láttuk a Balaton legszebb látképét, szinte kedvem lett volna a jégmezőn átsétálni Siófokra, egy jó halászlére…

Csupán rövid délelőtti kirándulást terveztünk, így nem maradt más, mint egy fantasztikusan finom kávé Balatonfüreden. Lassan hazagurultunk, jól esett a terített asztal és a vasárnapi ebéd.

aug 042016
 

Régi olvasóink jól tudják, hogy a cserépváraljai táborozás íjászbarátainkkal, ugyanúgy életünk részévé vált, mint például Csepreg, a koncertek, vagy az ezek fundamentumain szövődött barátságok.

Ezúttal nem akarom időmet számítógép előtt tölteni, ezért átmenetileg A mi Pilvaxunk “fotóbloggá” alakul, folyamatosan töltöm fel a képeket egy tárhelyre. Ezek egy része talán sokatok számára érdektelen, de tegnap Egerben például gyönyörű dolgokat láttam.

Mivel az olimpiát sem tudom szorosan követni, örülnék, ha a sportrajongók beírnák ha valami érdemleges történik! Várok egy nagyon fontos cikket, remélem hamarosan megszületik, akkor címlapra kerül!

A naponta frissülő fényképalbumok ide kattintva tekinthetők meg.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

jún 072015
 

Íjászversenyt hirdettek Bükkszentkereszten, a település neve kellemes emlékeket hívott elő belőlem, de mivel egy nap alatt oda-vissza megtenni az utat túlságosan sok lett volna, hitvesemmel úgy döntöttünk, hogy a pénteki nappal megtoldva a hétvégét, felkeressük Miskolctapolcát, ahol még soha nem nem jártunk. Jó döntés volt!

Borsod-Abaúj-Zemplén megye címere

A világhálón foglaltam szállást, nem voltak luxuskörülmények, de egy éjszaka kibírható volt, a Barlangfürdő közvetlen közelében helyezkedett el. Miskolctapolcán ez a strand igazi kuriózum, barlangrendszerben, a föld gyomrában, különböző hőmérsékletű vizekben lazítani különleges élményt ad. De aki nem akar kizárólag a föld mélyében fürdőzni, hanem napfényre vágyik, kint is talál nagy vízfelületet. A járatok meglehetősen sekélyek, különleges élményt nyújt az a kupola, amelyet a vízből látni, az egyik oldalbarlang sötétjéből, mint egy planetáriumban, a csillagos égboltban gyönyörködhetünk. De tetszett a “Római terem” is; néhány helyen erős vízzuhatagok alá lehet állni, nyakunkat, hátunkat masszírozza, igen jóleső érzés. A fürdő a természet csodálatos alkotása, de ügyesen, a mai kor “wellness” igényeit is igyekeznek benne kielégíteni, szaunavilággal, különféle masszázs és egyéb kezelésekkel. Ennek ellenére a Fürdőnek békebeli hangulata van, nekem nagyon tetszett az előcsarnoka, nyitható üvegkupolával, az öltözők és az egész hely tisztaságát semmiféle negatív kritika nem érheti.

Ami nem tetszett, az a nyilvánvaló pénzlenyúlás. Közel 6000 Ft volt kettőnk belépőjegyének ára, de a szaunáért külön kellett volna fizetni, egy napozóágy bérleti díja is 500 Ft. Az önkiszolgáló étteremben elköltött ebéd sem ár-érték arányban, sem ízletességben nem volt méltó a helyhez.

Strandolás után elsétáltunk egy közeli nagyon kellemes étterembe, ahol elköltöttünk egy finom vacsorát, egyedül az zavart, hogy Eger és Tokaj közelségében a borkínálat elképesztően szegényes volt, ráadásul az általam választott Bikavér gyanánt felszolgált tétel pocsék, hibás volt… 🙁

A vacsora után még elsétáltunk a Sziklakápolnához, mivel a székelykapu nem volt bezárva, kívülről megnézhettük. Este könnyedén elaludtunk…

Másnap reggel szállásunkon reggeliztünk és Lillafüreden át, 25 km autóút után érkeztünk meg Bükkszentkeresztre, ahol Gyuri bácsi, a bükki füvesember boltjában pótoltuk teakészletünket, a főzetek rendszeres fogyasztása vitathatatlanul óvja egészségünket, (személyes tapasztalatból mondom).

A versenyre is időben odaértünk, akit érdekelnek a részletei Íjásznaplómban elolvashatja, ide csak az ott készült képeket töltöm fel, a versenyhangulat érzékeltetésére. A verseny végeztével, este fél hét körül indultunk haza, szűk három óra múlva átléptük otthonunk küszöbét.

nov 172013
 

Tegnapi napom annyira jól sikerült – egy remek íjászversennyel és borvásárlással Somló hegyén, hogy úgy gondolom, megosztom Veletek.

***

Bár nagy köddel riogattak a meteorológusok, Várpalota után verőfényes napsütés kísért Döbröntéig. Az egyik helyi vendéglőben volt a versenyiroda, mellette a belövőpálya. Durva becslésem szerint kb. 40-50 nevező volt, 24 db 3D célt kellett leküzdenünk, 1+1 lövéssel, hagyományos pontozással. Így csapatonként 4-5 versenyző volt, és minden második céltól indultunk, nem volt torlódás. (A 3D azt jelenti az íjászatban, hogy vadászimitációs a verseny, életnagyságú polifoam állatok a céltárgyak.)

Általában a 3D versenyeket erdőben rendezik, Döbröntén mások az adottságok. A kis települést, a fölötte álló dombon koronaként ékesíti a várrom, amelynek története a XIV. századik nyúlik. A rom körül dimbes-dombos réteken haladt a pálya nyomvonala, ritka az olyan 3D, ahol nem fák között, hanem tisztáson lövünk.

Lenyűgöző volt a táj, nyugati irányban a Somló-hegy teteje, keletre a Kőris-hegy – a Bakony legmagasabb pontja – látszott. Mi csapatunk is mindössze négy versenyzőből állt, a célok viszonylag közel voltak egymáshoz, így a 3,6 km-t (amelyben benne van a versenyirodától az első célig megtett gyaloglás is), két és háromnegyed óra alatt lőttük végig, így 13 óra körül szinte valamennyi csapat befejezte a versenyt.

Visszatérve a pályához: nagyon jó, technikás volt, sok lefelé lövéssel. A tradis karók távolságai néhány helyen talán túlzottan is barátságosak voltak, a kisebb állatoknál szinte minivé visszafiatalodva éreztem magam… Egyébként ezek sem “ajándékcélok”, hiszen nagyon nagy összpontosítást igényel a látszólag könnyű lövés is! Amúgy a pályabiztonság, a céltárgyak minősége, a beírólapok tökéletesek voltak, az eredményhirdetésre sem kellett sokat várni.

Eredményem? Több mint 60%-kal hatodik lettem a felnőtt férfi mezőnyben. De ez egyáltalán nem érdekes, sokkal fontosabb, hogy önmagamhoz képest is jól ment a lövés, élvezhettem a verőfényes őszi időt, a varázslatos tájat, jó társaságot, és az ebédre felszolgált gulyásleves is ízletes volt!

***

Fél három felé már úton voltam Somló-hegy felé, ahol némi telefonos szervezés után, bejutottam egy vinotékaként működő pincébe – a Somlói Borok Boltjába, ahol legkiválóbb somlói termelők borait lehet megvásárolni. Somló Magyarország legkisebb borvidéke, ám száraz fehérborok tekintetében talán a legjobb. A vulkanikus talajnak és az ültetvények kitettségének köszönhetően – gyakorlatilag napfelkeltétől napnyugtáig körbesüti a nap – egészen különleges adottságokkal bír. A fajtaszerkezet is kiváló, bár a legtöbb embernek a Juhfark jut Somlóról eszébe, én Furmintokat vásároltam, több ismert és kevésbé ismert pincészet kínálatából.

Egészen varázslatos volt a naplemente Somlóról letekintve, az izzó vörös korong felülről bevilágította a nyugati irányból keletre húzódó ködzónát. Rendkívül jó érzésekkel töltött el a látvány, pontot tett egy csodálatos nap végére…

Ezúttal (is) érdemes megnézni a diákat, a fekete keretre kattintva, az oldal elhagyása nélkül is pereg a vetítés!

 

 

 

Évbúcsúztató

 Szerző: - 09:51  Vélemény? »
dec 292012
 

Új naptár kerül a falra, a fedlapon 2013 a szám, kedden fordítunk egyet rajta, hiszen elérkezik január. Ennyi. Még egy papírtrombita megfújására, nemhogy méregdrága tűzijáték fellövésére sem érdemes dolog… 2013… mégis valamennyiünk számára fogyatkozó időt jelzi, mindannyian cipeljük mögöttünk hagyott esztendőink súlyát. Kérdések tolulnak fel, kettőt mindenképpen érdemes föltennünk: “Milyen volt?”; “Milyen lesz?”

Elsősorban magunk, családunk és nemzetünk életére gondolunk, utóbbit is elsősorban saját sorsunkon keresztül érzékeljük. Ha röviden szeretném megválaszolni mindkét kérdést, annyit mondhatok: rosszabb soha ne legyen! Persze, amikor az ember egy végigdolgozott, fárasztó nap után esik haza, másképp lát dolgokat, mégis kizárólag a munka és a tanulás az, amely előreviheti akár saját, akár nemzetünk életét. Örülnünk kell, hogy van munkánk, hogy hitvesem visszatért eredeti hivatásához, így reggelenként boldogan indul dolgozni, nem összeszorult, görcsbe rándult gyomorral! Azt végzi amit mindig is szeretett: létezik nemesebb feladat annál, mint áldott állapotban lévő édesanyák és újszülöttek, csecsemők, kisdedek – egyszóval bimbódzó életek – gondozása? Benedek fiam is egyre inkább megtalálja helyét a már nem csak nevében, hanem szellemiségében is keresztényebbé váló Ciszterci Gimnáziumában!

A munka és tanulás teszi ki életünk nagy részét. A bankárokkal szövetkezett politika és a saját butaságunk minket is belevitt adósságcsapdába, pedig nem házat, vagy lakást vettünk, “csak” hőszigeteltünk. A politika (lehet más?) segítségével sikerült kimásznunk belőle, levonva a dolog minden tanulságát. 2012-ben rendbe tettük elhanyagolt csókakői kertünket, a gyümölcsfák termésükkel köszönték meg. Tavasszal újakkal pótoljuk a néhány kiszáradt régit. Idén kétszer is eljutottunk Erdélyországba, Csíksomlyó Pünkösdkor – életünkben először – több volt, mint felemelő találkozás az Úrral és magyar testvéreinkkel. Meghatározó lelki ajándékot kaptunk a Nyeregben… Ott lehettünk Alsóörsön az íjász-edzőtáborban és két hetet tölthettünk Cserépváralján íjászbarátainkkal. Eljutottunk sok versenyre is – igaz annál sokkal kevesebbre, mint amennyire szerettem volna.

Ugyanez igaz a koncertekre, jó néhányon ott voltunk; immár harmadszor jártunk Csepregen az Ismerős Arcok táborában, a legnagyobb Örökség koncerteken is jelen lehettünk. Remélem ez jövőre sem lesz másképp, ám szeretném ha bővülne komolyzenei koncertekkel és színházi előadásokkal ez a kör. 2012-ben három fantasztikus zenealbum született: tavasszal jelent meg az Ismerős Arcok Kerítést bontok című lemeze, ősszel Margit Józsefé, Karácsonyra pedig “Ébredés” az Örökségtől.

Itt van A mi Pilvaxunk, amelyben ugyanolyan örömmel szövöm a mesék fonalát, mint amikor elindítottam! Az idő kereke forog tovább, a kávéházi asztalok márványának mintázata egyfajta tükre életünknek. Nem tekintek messzire, hiszen ma este a Csík zenekar koncertjére megyünk, ám lehet, hogy a beszámolót erről majd csak januárban olvashatjátok, hiszen az óév utolsó óráit íjászbarátaink társaságában töltjük majd. Illő lenne megemlékezni Petőfi Sándor születésének napjáról… majd következik Vízkereszt, amellyel lezárul a karácsonyi ünnepkör és egy igen rövid farsangnak vet véget már februárban Hamvazószerda, hogy elkezdődjék a húsvéti készülődés hat hete… Januárban indul szűkebb pátriámban, Székesfehérváron a Szent István Emlékév, még ebben a hónapban ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Nem leszünk témaszűkében!

Búcsút intve 2012-nek, néhány fényképpel és két zenefilmmel szeretném megköszönni Nektek, hogy sokan betértek egy kávéra, briósra hozzánk :-)! A diák a felejthetetlen december 21-i Örökség koncerten készültek, köszönet a képekért Tóth Attilának! Az idén 20 esztendős Duna televízió gálaműsorán két áthangszerelt dallal láthattuk képernyőn az Ismerős Arcok zenekart; elkészült Erdélyországban a TransylMania újabb zenefilmje. Búcsúzzunk ezekkel az óévtől és köszöntsük velük az új esztendőt! Mi mást kívánhatnék Nektek: legyen 2013 sokkal jobb, de semmiképpen sem rosszabb 2012-nél!

okt 282012
 

Az október végi napok régóta megviselnek, idén különösen nehezek számomra. Igen a Forradalom, pontosabban vérbefojtása. Film pereg a szemem előtt, mennyivel másképpen alakul minden, ha hazaáruló brigantik nem adják nevüket a ruszkik visszatértéhez, ha nem folytonos hazugságban élnénk ötvenhat éve, ha hat esztendeje – mindmáig megtorlatlanul – nem folyt volna újra vér a pesti utcán!

Fellobbannak a sírokon a mécsesek, gyönyörű fájdalmakat hív elő lelkünkből a krizantém pompája, lélekben együtt vagyunk halottainkkal. Ez sem könnyű.

Persze minden napnak megvan a maga öröme, keserűsége. Számomra komoly dilemma volt, hogy múlt héten pénteken Örökség koncertre menjünk, vagy másnap a szekszárdi íjászversenyre. Pár éve… ez még nem lett volna kérdés, ott lettünk volna mindkettőn. De szombaton, hétfőn és kedden is ügyeletes voltam, kellett az őszbúcsúztató Szekszárd mellett, hogy valamennyire kiszellőzzön belőlem az elmúlt hetek minden mocska.

Ma sem Elveszett királyságról szerettem volna beszélgetni Veletek, hanem arról, hogy “Bill a király”! Tegnap este a FEZEN-ben színpadra lépett, elővételben  jegyeket is vettem… azután itthon maradtunk. Itthon maradtunk, mert annyira elhatalmasodott rajtam a fáradtság, az eső is eleredt, metsző hideg szél szárnyán érkezett egy új évszak, nem is tudom, ősz, vagy tél…

Este arról beszélgettünk, hogy minden semmivé foszlik lassan, ami jó volt, ahogyan telnek az évek. Alig megyünk koncertre, egyre ritkábban íjászni… a két dolog, amely az elmúlt években bearanyozta életünket immár visszavonhatatlanul a végéhez közeledik. Arra gondoltam, itt a november, négy hétvége… kettőn továbbképzéseken leszek, a másik kettőre pedig egy-egy nap ügyelet esik. Az is nyitott kérdés, hogy érdemes-e továbbképezni magamat, kell valakinek az így szerzett tudás? Ekkor mondtam, hogy alighanem lassan az íjászat is véget ér.

Ma délelőtt elkezdtem az íróasztalomban rendet tenni. A fiókokból filléres emlékek bukkantak elő, mígnem a kezembe akadt ez a kerámia emlékplakett:

Feltolultak bennem az emlékek: immár nyolcadik évébe lépett íjászéletünk, Halászi, 2005. október 16-án, ez volt az első versenyünk. Talán nem véletlen, hogy az Úr éppen ebben a lemondó hangulatban üzent ezzel a régi-régi emlékkel. Azt üzente, hogy soha ne mondjunk le arról, ami jó, ami szép!

Az íjászat nekünk nem arról szól, hogy a nyílvesszőt minél közelebb röpítsük a cél közepéhez – persze arról is. Már régóta leszámoltam azzal az illúzióval is, hogy ez hagyományőrzés lenne; persze gondolunk eleinkre is, kerecsensólyom ékesíti tegezeinket; az íjunk formája is visszacsapó, de anyaga közel sem az, amivel egykor “a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!” vesszőket kilőtték. Az íjászat nekünk barátságokat, emberi kapcsolatokat, varázslatos erdőket és tájakat és Cserépváralját jelenti. Hét éve már… akkor is gyönyörű, ha nemsokára ennek is, mint mindennek az életben vége lesz!