nov 252017
 

A Föld egyes szegleteiben fehér, másutt fekete a gyász színe, az utoljára született Arcok albumok borítóinak minimalista stílusát ez a két színvilág uralja.  2015-ben jelent meg a “Csak a zene” című album, hófehér külsővel. Annak a zenei anyagnak a születése különleges volt, hiszen a zenészek a világ zajától távolra vonulva, közös munkával leheltek életet a korongba. Tudatosan nem írtam arról az albumról, mert némileg kilóg a korábban megszokottak által megrajzolt világból, két év után is nehezen tudnám szavakba önteni azokat a gondolatokat és érzéseket, érzelmeket, amelyeket előhívnak belőlem. Tudom, az album fogadtatása megosztó volt, magam – minden elfogultság nélkül – akkor is az egyik legjobb Ismerős Arcok lemeznek tartom, ha amúgy kicsit kilépett a korábbról jól ismert szöveg- és zenei világból.

A kép forrása

 

Eltelt két esztendő, iszonyatosan sok fellépéssel, megjelent a fekete borítású “Csak a szöveg” című album, azonban a külcsínen kívül nem sok folytonosságot érzek a két évvel korábbival. Művészet mindig tükröt állít életünk elé, s aligha akad két ember, aki teljesen egyformán ítélné meg a Föld, Európa, Kárpáthaza és benne a saját életének változásait, éppen ezért, kockázatos tükröt állítani, hiszen mindenki mást szűr ki a visszaverődő fényből. Azonban a művésznek nincs más választása, formába kell öntenie mindazokat a rezgéseket, amelyeket a nehéz mindennapok során megérez. Ezen a ponton a fekete szín telitalálat, mert abban sokan egyetértünk, hogy baljós árnyak vetülnek ránk. Az külön balszerencse, ha saját életünk történéséi meghatványozzák ezeket a rossz érzéseinket.

A fekete borítójú album egy olyan zenei anyagot zár magába, amely az Ismerős Arcok zenekar művészeinek a mai világ szülte gondolatait, érzéseit tükrözik. A zenei- és szövegvilág nem tér el a legfőbb csapásiránytól, ám nagyon sok helyen nem csak egyszerűen keserűség, hanem már reményvesztettség is megjelenik,  de ez nem is baj, hiszen – halkan megkérdezhetném – mióta nem ültetünk már fenyőt? Ez egy ilyen világ, lehettek reményeink, vágyaink, várakozásaink, de úgy tűnik délibábot kergettünk. S ha ezt a művészet tükrözi, csak a dolgát teszi.

Bár idestova két hónapja jóformán csak ezt az albumot hallgatom, nem kívánok belemenni a részleteibe. Főleg azért nem, mert nem lehettem ott a lemezbemutató hangversenyen (Csepregen láttam utoljára színpadon a zenekart), talán 9-én Székesfehérváron és 30-án Révkomáromban némileg pótolhatom az elmulasztottakat. A koncertbeszámolókig szóljon kedvenc dalom a “Csak a szöveg” című albumról.

 

Júl 032017
 

Hogyan tovább Ismerős Arcok Tábor? Újabb 10 év, változatlan értékrenddel egy változó világban?

Lehet, hogy jön újabb tíz év, lehet, hogy nem, erre ma nehéz lenne válaszolni. De bárhogy is alakuljon a folytatás, az értékrend biztosan változatlan marad.” “Semmilyen széljárás nem tud megváltoztatni minket” – Interjú az Ismerős Arcok Tábor szervezőivel (Vaskarika, 2017.06.21.)

Lehet, talán ez volt az utolsó. Lehet, hogy nem. Az Ismerős Arcok zenekar, hat muzsikus, tizennyolc év alatt fantasztikusat alkotott. Olyan dalok születtek, amelyek a magyar rocktörténet legfényesebb lapjaira íródtak. Sziklaszilárd értékrend, tökéletes művészi megszólalásban. Bár még mindig bojkottálja a közmédia a zenekart, országszerte hatalmas közönsége alakult ki, talán éppen ezért is koncerteznek ilyen rengeteget.

Más dimenzióban ugyan, de azok az emberek, akik megálmodták, majd tíz éven keresztül megvalósították az Ismerős Arcok táborokat Csepregen, ugyanilyen nagyot alkottak! A Vaskarika fent idézett írásában pontosan elmesélik a tábor történetét. Lehet, voltak apróbb szervezési hibák, de a zenész is eltévesztheti a szöveget. Ennyi belefér.

Azok akik vállalva a sátorozás minden kényelmetlenségét, évente 3-4 napot töltenek az Ottó-kempingben, ők az a közönség, az a kemény mag, akikkel szinte minden koncerten találkozhatunk. Ezek azok az emberek – “rajongók” – akik tökéletesen befogadóak az Ismerős Arcok művészetének üzenetére. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy milyen korban élünk, hogy kikből csinálnak médiacelebeket, hogyan próbálják szétrohasztani nemzeti összetartozásunk egyik fundamentumát, a magyar kultúrát. Az Ottó-kemping, és benne ez a tábor oázis, amely adott esetben akár a túlélést is jelentheti. Ha mégis az volt a zárszó, tíz gyönyörű év végére, hogy “nem tudtatok egy kib…tt öltözősátrat felállítani”, az végtelenül szomorú és kiábrándító! Mert sem a tíz év, sem a zenekar, sem a tábor szervezői, sem a közönség nem ezt érdemelte!

Ezeken az oldalakon számtalanszor leírtam, most is így volt, frenetikus koncertet hallottunk. A hangversenyeket nemcsak a zenekar és technikusi segítsége hozzák létre, hanem az a közönség is, amely hihetetlenül érzi a pillanatokat, amikor bekapcsolódik, amikor tapsol, énekel, vagy óriási hangerővel száll be a műsorba. Ez az a varázslat, amely máshol ritkán tapasztalható.

Idén is jó volt Csepregen! Jó volt találkozni régen látott barátokkal, kicsit többet beszélgetni, mint amennyi egy telefonhívásba belefér, felidézni közös emlékeket. Ha lesz még tábor, koncerttel, vagy koncert nélkül, nekünk akkor is ott lesz a helyünk, ám addig is köszönjük ezt a tíz évet, a zenekarnak, a szervezőknek és a táborlakóknak! Az emlékek miénk maradnak, ezeket már nem vehetik el tőlünk…

máj 042017
 

Gasztronómiai rendezvény keretében lépett színpadra a zenekar, ehhez képest meglepően nagy közönség gyűlt össze. A hűvös április végi estén, közel két órás koncertet hallottunk, az utóbbi időben megszokott repertoárral, amely folyamatosan bővül a megjelenés előtt álló zenealbum dalaival. 

Jó volt a hangosítás, a zenekar mögötti óriáskivetítő pedig érdekes fotók elkészítését tette lehetővé. Mivel percekkel a koncert kezdete előtt érkeztünk, esélyem sem volt a színpad közelébe kerülni. Nemrégen beszélgettem egy másik zenekar tagjával, aki fájlalta, hogy ma már kevesebb az olyan koncert, amely csak zenekarok fellépéséről szól, sokkal gyakoribb, hogy falunapok, ilyen-olyan nem zenei fesztiválok része a fellépés, ennek megfelelő műszaki feltételekkel és közönséggel. Nyilván például a MOM-ba, vagy a Barba Negrába a zenekart szeretők mennek, itt viszont… nem volt kellemes, hogy előttem két hullarészeg hétvégi magyar őrjöngött, mellettem meg egy betépett csaj “élvezte” semmibe révedő tekintettel az előadást. Persze ez nem a zenekar hibája; egyszerűen nem nagyon érdemes ingyenes koncertekre menni, ha belépőjegyet kell váltani, az eleve megszűri a közönséget. Minden esetre nem a zenekaron múlik, hogy mi van a színpad előtt, ők nagyon profin tették a dolgukat, s remek koncerttel ajándékozták meg a szép számú publikumot, köszönet érte!

Már 112017
 

Visszalapozva kávéházunkba írt koncertbeszámolóimat, immár negyedik alkalommal voltunk Kenesén Ismerős Arcok koncerten! Tavaly, szinte napra pontosan ünnepeltük ugyanitt Forradalmunkat, előtte 2013-ban, majd 2015-ben Szent Istvánt köszöntöttük felejthetetlen szabadtéri koncerteken.

A tegnap esti előadással lélekben már Március 15-re hangolódhattunk. A koncert repertoárja gyakorlatilag azonos volt a Barba Negrában bemutatottal, mégis egészen más volt a hangulata, mint a hatalmas rockklubban. Tenyérnyi színpadon muzsikált a zenekar, a közönség karnyújtásnyira állt. Így az arányok változtak, ám sem a színpadról áradó pozitív energiák, sem a csodálatos közönség reakciói nem voltak csekélyebbek, mint a budapesti nagykoncerten. Nem tudok mást mondani: ismét varázslatos este volt!

Az Ismerős Arcok megy a maga által kijelölt úton, mi pedig amikor lehet, velük tartunk! Balatonkenesén tudják, hogyan kell nemzeti ünnepeinket igazi ünnepekké varázsolni, köszönet ezért a szervezőknek, rendezőknek!

feb 262017
 

Miért időutazás? Bő másfél órás koncerten a 10-15 évvel korábbi előadások kihagyhatatlan alkotásaiból is kaptunk egy csokorra valót! Ne felejtsük el: az Ismerős Arcok zenekar 2017. október 23-án lesz 18 éves! A közel két évtized alatt annyi nagyszerű dal született, hogy akár három ilyen estére is lehetne válogatni közülük. A ma már sokkal ritkábban játszott dalokat a közönség ugyanúgy ismeri és szereti, mint az újabbakat. “Ha lemegy a nap” 12 évvel ezelőtt született, az akkori koncerteken is a közönségé volt a refrén, most is úgy ment, mintha nem szállt volna el egy bő évtized… Felcsendült a “Ruszkik haza”, alaposan átdolgozva, nem változott sem a dallam, sem a szöveg, mégis… nem írom le mi történt, aki most nem lehetett ott, talán hallhatja egyszer. Pénteken este, ismét remekül összeállított, a 18 év keresztmetszetét áttekintő repertoár szólalt meg, egy olyan dallal kiegészülve, amely az új zenealbumon lesz hallható.

Rossz belegondolnom, hogy tavaly júliusban, Csepregen álltunk utoljára a színpad előtt, amikor az Arcok muzsikált. Most fáj igazán a kihagyott közel nyolc hónap… Nehéz szavakat találni… mert amit átéltünk pénteken, az leírva visszaadhatatlan! A zenekar tökéletes koncertet adott, mind tartalmilag, mind zeneileg. Ez volt az alap, de a közönség is hozzátette a magáét. Rengetegen voltunk, a publikum teljesen együtt élt a zenekarral. Sokszor leírtam már korábban is: a Barba Negra kiváló koncerthelyszín, tökéletes volt a hangosítás és a fénytechnika, eltekintve a végén a ruhatár előtti tumultustól, amelyet a szervezők ügyesen kezeltek, minden a legnagyobb rendben volt. Örömmel hallottam, hogy az idén megjelenő következő Ismerős Arcok album lemezbemutató koncertje szeptemberben ezen a helyen lesz.

Az idő kereke forog tovább, a zenekar pedig fáradhatatlanul járja útját, tele a koncertnaptár, sokszor lehet találkozni velük. Köszönet mind a hat muzsikusnak, hogy hétről hétre megajándékoznak bennünket!

Szoktam képeket is mutatni, ezúttal mindössze néhányat készítettem, de a koncerthelyszín közösségi oldalán több mint 50 remek fotót találhattok, érdemes megnézni, jól tükrözik a hangulatot! Itt láthatjátok a koncert befejezéséről készült amatőr videót is.

okt 262016
 

1999. október 23-án alakult meg az Ismerős Arcok zenekar. Ünnepi interjú az Ismerős Arcok énekesével, Nyerges Attilával 1956-ról, a tíz évvel ezelőtti vérlázító eseményekről, a fasisztázókról és arról, hogy „én így szeretem ezt az országot”. 

dsc08572

„Éppen két-három hete voltam a testvéremmel a Balaton-felvidéken. Van egy kis szőlőnk, ami édesapánktól maradt ránk. Füredre mentünk le reggelizni. Gyönyörű idő volt, szinte még nyár. Azt mondtam a testvéremnek, hogy én ilyennek szeretem ezt az országot, ahogy most itt ülök és körbenézek. Nem szeretném, ha ez megváltozna.”

A teljes riport itt olvasható.

Júl 122016
 

Azok a csepregi napok az életünk részévé váltak. Nem készítettem számvetést arról, hogy a kilenc alkalomból hányszor adatott meg, hogy ott lehettünk, de ismét számoltuk a napokat. A sors azonban idén úgy hozta, hogy lényegében csak az Ismerős Arcok koncertjét hallhattuk, a tábori életből csak nagyon csekély ízelítő jutott. 

Azonban számunkra ez is nagyon fontos volt! Egy kézszorításnyinál jóval többet kaptunk sok-sok ismerős arcból, örömmel láttuk viszont Hexit, Charlesékat, Ulrich Évit, Gombócot, Krisztát és Sanyit, Neubandit, Seregi Lacit, Nagy Lacát… mennyire jó volt kicsit nosztalgiázni, elbeszélgetni, megtudni, hogy kivel mi van. Nagyon jó érzés, hogy a muzsika, immár több mint egy évtizednyi távolságból is összeköt bennünket. Mindezek mellé még kedves, számunkra új ismerősökkel is elbeszélgethettünk.

“Tükörcserepek” – választottam ezt a szót az írás címéhez, valóban, számunkra most mindössze ennyi adatott. Az Ottó kemping olyan mint volt, a Lord számait műsorra tűző Vida zenekar színvonalas koncertjét, majd a helyi Fúvószenekar előadását hallgattuk beszélgetés közben.

Fél tíz után lépett színpadra az Ismerős Arcok zenekar. A koncert hangulata leírhatatlan, annyira helyén volt minden: a sokszor érzett energiaáramlás zenekar és közönsége között, ki nem mondott, mégis megértett szavak, együtt éneklés,  “tiétek a refrén…” hiba nélküli megszólalása, hangulatok, érzések, ahogyan a Bolond Kútásó “…megragadta a csákányt, senki sem állt elé, mászni kezdett lassan az ég felé…”, a dalok sorrendjét követő érzések hullámcsapásai… egyszóval mindaz, amiért sokan annyira szeretjük az Ismerős Arcok zenészeit és művészetét!

Amikor már úgy éreztük, nem fokozható a fokozhatatlan, színpadra hívott Tánczos Steve egy lányt, akit tavaly hallott szaxofonozni a táborban, megajándékozta saját tenorszaxofonjával… azzal a gondolattal, hogyha ennyi idős korában neki lett volna egy ilyen, akkor mennyivel jobb szaxofonossá válhatott volna! Csodálatos dolog történt a színpadon, köszönjük Steve, nemcsak a lányt, valamennyiünket megajándékoztál, sokkal nagyobb értékkel, mint amivel az a hangszer bír! Köszönjük!

Nélküled…, majd véget ért a koncert. Ismét gazdagabbá váltunk, ismét elkezdhetjük számolni, hogy hány nap van még hátra, a jubileumi, a tizedik táborig!