Júl 032017
 

Hogyan tovább Ismerős Arcok Tábor? Újabb 10 év, változatlan értékrenddel egy változó világban?

Lehet, hogy jön újabb tíz év, lehet, hogy nem, erre ma nehéz lenne válaszolni. De bárhogy is alakuljon a folytatás, az értékrend biztosan változatlan marad.” “Semmilyen széljárás nem tud megváltoztatni minket” – Interjú az Ismerős Arcok Tábor szervezőivel (Vaskarika, 2017.06.21.)

Lehet, talán ez volt az utolsó. Lehet, hogy nem. Az Ismerős Arcok zenekar, hat muzsikus, tizennyolc év alatt fantasztikusat alkotott. Olyan dalok születtek, amelyek a magyar rocktörténet legfényesebb lapjaira íródtak. Sziklaszilárd értékrend, tökéletes művészi megszólalásban. Bár még mindig bojkottálja a közmédia a zenekart, országszerte hatalmas közönsége alakult ki, talán éppen ezért is koncerteznek ilyen rengeteget.

Más dimenzióban ugyan, de azok az emberek, akik megálmodták, majd tíz éven keresztül megvalósították az Ismerős Arcok táborokat Csepregen, ugyanilyen nagyot alkottak! A Vaskarika fent idézett írásában pontosan elmesélik a tábor történetét. Lehet, voltak apróbb szervezési hibák, de a zenész is eltévesztheti a szöveget. Ennyi belefér.

Azok akik vállalva a sátorozás minden kényelmetlenségét, évente 3-4 napot töltenek az Ottó-kempingben, ők az a közönség, az a kemény mag, akikkel szinte minden koncerten találkozhatunk. Ezek azok az emberek – “rajongók” – akik tökéletesen befogadóak az Ismerős Arcok művészetének üzenetére. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy milyen korban élünk, hogy kikből csinálnak médiacelebeket, hogyan próbálják szétrohasztani nemzeti összetartozásunk egyik fundamentumát, a magyar kultúrát. Az Ottó-kemping, és benne ez a tábor oázis, amely adott esetben akár a túlélést is jelentheti. Ha mégis az volt a zárszó, tíz gyönyörű év végére, hogy “nem tudtatok egy kib…tt öltözősátrat felállítani”, az végtelenül szomorú és kiábrándító! Mert sem a tíz év, sem a zenekar, sem a tábor szervezői, sem a közönség nem ezt érdemelte!

Ezeken az oldalakon számtalanszor leírtam, most is így volt, frenetikus koncertet hallottunk. A hangversenyeket nemcsak a zenekar és technikusi segítsége hozzák létre, hanem az a közönség is, amely hihetetlenül érzi a pillanatokat, amikor bekapcsolódik, amikor tapsol, énekel, vagy óriási hangerővel száll be a műsorba. Ez az a varázslat, amely máshol ritkán tapasztalható.

Idén is jó volt Csepregen! Jó volt találkozni régen látott barátokkal, kicsit többet beszélgetni, mint amennyi egy telefonhívásba belefér, felidézni közös emlékeket. Ha lesz még tábor, koncerttel, vagy koncert nélkül, nekünk akkor is ott lesz a helyünk, ám addig is köszönjük ezt a tíz évet, a zenekarnak, a szervezőknek és a táborlakóknak! Az emlékek miénk maradnak, ezeket már nem vehetik el tőlünk…

máj 042017
 

Gasztronómiai rendezvény keretében lépett színpadra a zenekar, ehhez képest meglepően nagy közönség gyűlt össze. A hűvös április végi estén, közel két órás koncertet hallottunk, az utóbbi időben megszokott repertoárral, amely folyamatosan bővül a megjelenés előtt álló zenealbum dalaival. 

Jó volt a hangosítás, a zenekar mögötti óriáskivetítő pedig érdekes fotók elkészítését tette lehetővé. Mivel percekkel a koncert kezdete előtt érkeztünk, esélyem sem volt a színpad közelébe kerülni. Nemrégen beszélgettem egy másik zenekar tagjával, aki fájlalta, hogy ma már kevesebb az olyan koncert, amely csak zenekarok fellépéséről szól, sokkal gyakoribb, hogy falunapok, ilyen-olyan nem zenei fesztiválok része a fellépés, ennek megfelelő műszaki feltételekkel és közönséggel. Nyilván például a MOM-ba, vagy a Barba Negrába a zenekart szeretők mennek, itt viszont… nem volt kellemes, hogy előttem két hullarészeg hétvégi magyar őrjöngött, mellettem meg egy betépett csaj “élvezte” semmibe révedő tekintettel az előadást. Persze ez nem a zenekar hibája; egyszerűen nem nagyon érdemes ingyenes koncertekre menni, ha belépőjegyet kell váltani, az eleve megszűri a közönséget. Minden esetre nem a zenekaron múlik, hogy mi van a színpad előtt, ők nagyon profin tették a dolgukat, s remek koncerttel ajándékozták meg a szép számú publikumot, köszönet érte!

Már 112017
 

Visszalapozva kávéházunkba írt koncertbeszámolóimat, immár negyedik alkalommal voltunk Kenesén Ismerős Arcok koncerten! Tavaly, szinte napra pontosan ünnepeltük ugyanitt Forradalmunkat, előtte 2013-ban, majd 2015-ben Szent Istvánt köszöntöttük felejthetetlen szabadtéri koncerteken.

A tegnap esti előadással lélekben már Március 15-re hangolódhattunk. A koncert repertoárja gyakorlatilag azonos volt a Barba Negrában bemutatottal, mégis egészen más volt a hangulata, mint a hatalmas rockklubban. Tenyérnyi színpadon muzsikált a zenekar, a közönség karnyújtásnyira állt. Így az arányok változtak, ám sem a színpadról áradó pozitív energiák, sem a csodálatos közönség reakciói nem voltak csekélyebbek, mint a budapesti nagykoncerten. Nem tudok mást mondani: ismét varázslatos este volt!

Az Ismerős Arcok megy a maga által kijelölt úton, mi pedig amikor lehet, velük tartunk! Balatonkenesén tudják, hogyan kell nemzeti ünnepeinket igazi ünnepekké varázsolni, köszönet ezért a szervezőknek, rendezőknek!

feb 262017
 

Miért időutazás? Bő másfél órás koncerten a 10-15 évvel korábbi előadások kihagyhatatlan alkotásaiból is kaptunk egy csokorra valót! Ne felejtsük el: az Ismerős Arcok zenekar 2017. október 23-án lesz 18 éves! A közel két évtized alatt annyi nagyszerű dal született, hogy akár három ilyen estére is lehetne válogatni közülük. A ma már sokkal ritkábban játszott dalokat a közönség ugyanúgy ismeri és szereti, mint az újabbakat. “Ha lemegy a nap” 12 évvel ezelőtt született, az akkori koncerteken is a közönségé volt a refrén, most is úgy ment, mintha nem szállt volna el egy bő évtized… Felcsendült a “Ruszkik haza”, alaposan átdolgozva, nem változott sem a dallam, sem a szöveg, mégis… nem írom le mi történt, aki most nem lehetett ott, talán hallhatja egyszer. Pénteken este, ismét remekül összeállított, a 18 év keresztmetszetét áttekintő repertoár szólalt meg, egy olyan dallal kiegészülve, amely az új zenealbumon lesz hallható.

Rossz belegondolnom, hogy tavaly júliusban, Csepregen álltunk utoljára a színpad előtt, amikor az Arcok muzsikált. Most fáj igazán a kihagyott közel nyolc hónap… Nehéz szavakat találni… mert amit átéltünk pénteken, az leírva visszaadhatatlan! A zenekar tökéletes koncertet adott, mind tartalmilag, mind zeneileg. Ez volt az alap, de a közönség is hozzátette a magáét. Rengetegen voltunk, a publikum teljesen együtt élt a zenekarral. Sokszor leírtam már korábban is: a Barba Negra kiváló koncerthelyszín, tökéletes volt a hangosítás és a fénytechnika, eltekintve a végén a ruhatár előtti tumultustól, amelyet a szervezők ügyesen kezeltek, minden a legnagyobb rendben volt. Örömmel hallottam, hogy az idén megjelenő következő Ismerős Arcok album lemezbemutató koncertje szeptemberben ezen a helyen lesz.

Az idő kereke forog tovább, a zenekar pedig fáradhatatlanul járja útját, tele a koncertnaptár, sokszor lehet találkozni velük. Köszönet mind a hat muzsikusnak, hogy hétről hétre megajándékoznak bennünket!

Szoktam képeket is mutatni, ezúttal mindössze néhányat készítettem, de a koncerthelyszín közösségi oldalán több mint 50 remek fotót találhattok, érdemes megnézni, jól tükrözik a hangulatot! Itt láthatjátok a koncert befejezéséről készült amatőr videót is.

Júl 122016
 

Azok a csepregi napok az életünk részévé váltak. Nem készítettem számvetést arról, hogy a kilenc alkalomból hányszor adatott meg, hogy ott lehettünk, de ismét számoltuk a napokat. A sors azonban idén úgy hozta, hogy lényegében csak az Ismerős Arcok koncertjét hallhattuk, a tábori életből csak nagyon csekély ízelítő jutott. 

Azonban számunkra ez is nagyon fontos volt! Egy kézszorításnyinál jóval többet kaptunk sok-sok ismerős arcból, örömmel láttuk viszont Hexit, Charlesékat, Ulrich Évit, Gombócot, Krisztát és Sanyit, Neubandit, Seregi Lacit, Nagy Lacát… mennyire jó volt kicsit nosztalgiázni, elbeszélgetni, megtudni, hogy kivel mi van. Nagyon jó érzés, hogy a muzsika, immár több mint egy évtizednyi távolságból is összeköt bennünket. Mindezek mellé még kedves, számunkra új ismerősökkel is elbeszélgethettünk.

“Tükörcserepek” – választottam ezt a szót az írás címéhez, valóban, számunkra most mindössze ennyi adatott. Az Ottó kemping olyan mint volt, a Lord számait műsorra tűző Vida zenekar színvonalas koncertjét, majd a helyi Fúvószenekar előadását hallgattuk beszélgetés közben.

Fél tíz után lépett színpadra az Ismerős Arcok zenekar. A koncert hangulata leírhatatlan, annyira helyén volt minden: a sokszor érzett energiaáramlás zenekar és közönsége között, ki nem mondott, mégis megértett szavak, együtt éneklés,  “tiétek a refrén…” hiba nélküli megszólalása, hangulatok, érzések, ahogyan a Bolond Kútásó “…megragadta a csákányt, senki sem állt elé, mászni kezdett lassan az ég felé…”, a dalok sorrendjét követő érzések hullámcsapásai… egyszóval mindaz, amiért sokan annyira szeretjük az Ismerős Arcok zenészeit és művészetét!

Amikor már úgy éreztük, nem fokozható a fokozhatatlan, színpadra hívott Tánczos Steve egy lányt, akit tavaly hallott szaxofonozni a táborban, megajándékozta saját tenorszaxofonjával… azzal a gondolattal, hogyha ennyi idős korában neki lett volna egy ilyen, akkor mennyivel jobb szaxofonossá válhatott volna! Csodálatos dolog történt a színpadon, köszönjük Steve, nemcsak a lányt, valamennyiünket megajándékoztál, sokkal nagyobb értékkel, mint amivel az a hangszer bír! Köszönjük!

Nélküled…, majd véget ért a koncert. Ismét gazdagabbá váltunk, ismét elkezdhetjük számolni, hogy hány nap van még hátra, a jubileumi, a tizedik táborig!

Júl 032016
 

Miért pont ezt a kisfiút választottam címadó képnek? Mert Benedek fiam talán éppen ennyi idős lehetett, amikor megtörtént a varázslat velünk! Ő is ilyen lelkesen lengette hazánk zászlóját…

Lengette, mert amit a Kormorán negyven év alatt alkotott, bár nagyon sokrétű, mégis, egyben biztosak lehetünk: muzsikája sokféle érzést, érzelmet csalogat elő lelkünkből, olykor elmosolyodunk, olykor könnyünk csordul, de az a zászló… annak mindig ott a helye! Mert akikre a muzsika rátalál, arról megbizonyosodhatnak, hogy a világok világa Magyarország! Hitet adni kevesek kiváltsága, Lámpás Embereké, akikhez elvezetett bennünket az Úr… Hála néki ezért!

Nosztalgiáztunk a hajdani KOBAK táborokon, ahogyan minden változik, ez sem olyan, mint azok voltak egykor. Szűts Pisti vezetésével, és néhány “őskobakos” részvételével, az ifjak számára művészeti alkotótáborrá változott, ahol az egész heti munkát, gyakorlást, együttlétet zárta le ez a közös koncert.

Az első órában ifjú zenészek és táncosok adták elő programjukat, amelyben Bach muzsikájának ugyanúgy helye volt, mint magyar népzenének, néptáncnak. Mikor a Kormorán is színpadra lépett, jó néhány dalt a táborozókkal közösen adtak elő.

A koncert is nagyon jó volt, két órán keresztül szóltak a jól ismert, megunhatatlan dalok. A végén, a Honfoglalásra visszajöttek a gyermekek, a zenekarral együtt adták elő a dalt.

Kunszállás település a tábornak igazi otthont adott, a koncert végén a polgármester úr megajándékozta a zenekart egy molinóval, amelyet a negyven éves fennállását ünneplő Kormorán, tegnap megkezdett koncertkörútjára magával visz majd.

Mint annyiszor, most is varászlatos estével ajándékoztak meg minket, köszönet érte!

Már 162016
 

Úgy érzem – remélem tévedek – semmivé foszlott nemzeti ünnepeink lelkülete. Alig látok házakra tűzött zászlókat, kokárdát viselő embereket… De nemcsak a külsőségek hiányoznak. Lelkünk sem öltözik ünnepi díszbe: fásultságot, közönyt, fáradt tekinteteket látok; az ünnepek politikai célokra történő kisajátításának szándékát tapasztalom. Pedig a Márciusi Ifjakat, Szent Istvánt pártállástól függetlenül ünnepelhetnénk! Október 23-a kissé más, hiszen még mindig itt vannak azok (jog)utódai, akik miatt kitört Forradalmunk, majd akik vérbe fojtották. Az ünnepen üvöltve ágálhatnak szabadságról azok is, akik szemeket lövettek ki ’56 ötvenedik évfordulóján!

Talán azzal sem vagyok egyedül, hogy él bennem a vágy ünnepeink méltó átélésére. Tudatosan keresem azokat az alkalmakat, amikor erre lehetőségem nyílik. Szent Istvánt tavaly Balatonkenesén Ismerős Arcok koncerten, idén március idusát Veszprémben, a Kormorán előadásán méltóképpen ünnepelhettem. Annál inkább, mivel a Kormorán 40 éves történetének legfényesebb lapjai közé tartoznak a Költő visszatér (1988), majd a tíz évvel később bemutatott Zúgjatok harangok! című rockoperák, amelyek szerves részei az 1848-as Forradalom művészi feldolgozásainak.

Nagyszerű előadás volt! A koncert első részében sorra szólaltak meg a régebbi és újabb keletű Kormorán dalok, majd a Három harang vezetett át a tulajdonképpeni ’48-as megemlékezéshez, amelyben több részlet elhangzott az említett rockoperákból. A Nemzeti dalt a közönség felállva hallgatta. A befejező részben Húzd a harangot!, Menni kell!, Három határ, Om Mani Padme Hum, Honfoglalás szólaltak meg, befejezésül Mi Atyánk, majd Himnuszaink közös eléneklése zárta az estét.

A koncert körülményei méltóak voltak az ünnephez, a zenekarhoz és közönségéhez. Veszprém központjában épült fel a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér, amelynek közel 500 fős befogadóképességű színháztermében telt ház volt! Nagy színpad, kiváló fény- és hangtechnika, a terem remek akusztikája tették tökéletesen élvezhetővé a hangversenyt. A Hangvilla bennem olyan hangulatot keltett, mint a Művészetek Palotája Budapesten.

A zenekar nagyszerűen szólaltatta meg a régi és új dalokat, a rockoperák részleteit. Elgondolkoztam azon, hogy annak a négy zenésznek, akik hosszú évek óta együtt muzsikálnak – Gáspár Álmos, Koltay Gergő, Szűts István, Zsoldos Tamás -, az ifjabbak – Fehér Nóra, Karácson Zsolt, Szekeres Zoltán, Vadkerti Imre – akár a gyermekeik lehetnének. Abból, hogy több generáció áll együtt a színpadon, remek dolgok születnek! Ez a negyven év immár kitörölhetetlenül beíródott a magyar rock- és kultúrtörténetbe. Ahogyan 1988-ban, 1998-ban rockoperákkal, 2016-ban a tegnapi koncerttel méltósággal tiszteleghettünk a Hősök emlékének. Köszönet mindazoknak, akik ezt lehetővé tették számunkra!