jan 312016
 

Éppen ideje volt Ismerős Arcokra indulni, elvégre december 19-e óta eltelt idő örökkévalóságnak tűnt… A koncertet a a közelmúltban leégett TF Csarnok értékeinek pótlására hirdették. “Egy zenekar szíve és lelke nem csak a dalaikon keresztül kerül az őket szerető közönség elé, hanem mindennapi tetteik során is. A közelmúltban súlyos veszteség érte a Testnevelési Egyetemet, amelynek korábban Attila édesapja Dr. Nyerges Mihály professzor 8 évig volt a dékánja. Egy hajnali tűzben megsemmisült a TF atlétikai csarnoka, ahol a “Magyar Sportcsillagok Falán” több mint 160 világklasszis magyar sportoló kezének lenyomatát őrizték. A január 30-i BARBA NEGRA koncertünk a TF csarnok értékeinek pótlása céljából kerül megrendezésre a Varga János Project-tel közösen. Mindenki aki ellátogat 2016. január 30-án a BARBA NEGRA-ba, a belépőjegy megvásárlásával nem csak egy nagyszerű zenei élménynek válik részesévé, hanem támogatója is lesz ennek a nemes ügynek.”

ismeros_arcok_20160130

Elsőként a Varga János Project lépett színpadra. Bár koncerten mindeddig nem hallottam a zenekart muzsikálni, az Elixír című  zenealbumukat ismerve, sejtettem, hogy mire számíthatunk. Varga János (gitár), Király István (dobok) 1975-ben az East alapító tagjai voltak, Király István 1984-ig, Varga János pedig 1986-ig játszottak a zenekarban. 2012-ben és 2013-ban mindketten színpadra léptek az East életműkoncertjein.

A tegnapi egy órás előadásuk rendkívül izgalmas zenei élményt nyújtott! Varga János virtuóz gitárjátéka és Kézdy Luca hegedűje mögött, a feszes ritmusokat Király István dobja mellett darbukán és más ütőshangszereken játszó két művész, valamint ifjabb Varga János basszusgitárja adták. Progresszív, instrumentális, jazzrockos muzsika szólt; aki ismeri az East első korszakának zenéjét, annak számára akár első hallásra is kiválóan befogadhatóak voltak az elhangzott dalok. Előadásuk remek indítás volt! (Április 24-én a MOM-ban ad önálló koncertet a zenekar, Varga János születésnapja alkalmából.)

Az Ismerős Arcok két órát koncertezett. Mivel ez az előadás nem a “Csak a zene” című, utoljára megjelent albumuk bemutatója volt – azt ugyanitt 2015 novemberében láthattuk -, repertoárba kerültek az utóbbi időben kevesebbet játszott dalok is. A Talán csak álom előadásakor Varga János is csatlakozott a zenekarhoz. Körvonalazódik, hogy a legutolsó albumról mely dalok válnak a későbbi koncertek repertoárjának kihagyhatatlan részévé. Magával ragadó előadás volt, örülök, hogy ott lehettem! A hang- és fénytechnika hibátlan volt, sokadjára is bebizonyosodott, hogy a Barba Negra tökéletes koncerthelyszín.

Néhány fénykép, egy Varga János Project koncertrészlet és a Talán csak álom őrizzék az este emlékét!

***

***
 

Már 132013
 

Móczán Péter utazásra hívta meg a közönséget, 1981-től 1994-ig néztünk át az Időkapun, repültünk a muzsika szárnyain. Nem búcsúzni mentünk, csak egy állomást érintettünk tegnap este. Tizenkilenc év után állt újra színpadra a zenekar Budapesten.

A koncert bevezető részében, az 1982-ben megjelent Hűség című albumukról hallottunk néhány alkotást, Zareczky Miklós (ének), Pálvölgyi Géza (billentyűsök), Varga János (gitár) és Király István (dob és ütőshangszerek), Móczán Péter (basszusgitár) mutatták meg milyen a Végtelen tér öröme…, majd az 1984-ben, a Pécsi Balett számára írt, Az áldozat című darabból hallhattunk két részletet. Ez követően Móczán és Pálvölgyi kivételével kicserélődtek a zenészek, Takáts Tamás (ének), Dorozsmai Péter (dob és ütőshangszerek),  Madarász Gábor (gitár), Czerovszky Heni, Vincze-Fekete Vera (ének) léptek színpadra. A Szerelem sivataga, a Rádió Bábel című albumokból nyújtottak át gyönyörű csokrot a zenészek, majd’ másfél órán keresztül. A koncert zárórészére visszajöttek az első formáció tagjai és teljes egészében előadták, az 1981-ben megjelent. Játékok album anyagát. Hatalmas sikert arattak, szűnni nem akaró taps hívta őket vissza, újrázásként valamennyi zenész közösen játszotta el az Elrejtettél a szívedben című csodálatos dalt.

Tegnap este ismét bebizonyosodott, hogy a zene egy és oszthatatlan, kizárólag jó és rossz létezik. Függetlenül a tagcseréktől és a kezdeti időkhöz képest kicsit megváltozott zenei stílustól, az East életműve kitörölhetetlenül beíródott a zenetörténet legfényesebb lapjaira! A zenészek tizenkilenc esztendő után, ismét színpadra álltak Budapesten és az 1981-1994-ig terjedő pályájuk dalait úgy adták elő, mintha minden nap koncerteznének. Semmi szükség nem volt füstre, különleges fényeffektusokra, “show”-ra – a dalok éppen annyira míves és mának szóló alkotások, mint voltak 1981-ben. Az ilyen muzsika, az ilyen előadók, zenészek, zene fényében szorulhat össze a gyomrunk attól a rengeteg szeméttől, amit “zene” címén zúdítanak ránk a különféle médiák. Azt a kérdést sem kerülhetjük meg, hogy milyen messzire juthatott volna ez a végtelenül tehetséges, igényes és időtálló zenét alkotó együttes, ha nem abban a posványban kellett volna érvényesülniük, amelyet a nyolcvanas években “kultúrpolitikának” neveztek?

Ha valaki ismerte az East zenekart korábbról, vagy esetleg feltámadt az érdeklődése irántuk, feltétlenül olvassa el a Lángoló gitárok című oldalon megjelent riportot, mert abból mélyebben megismerheti a zenekart! Nyitott, hogy lesz-e folytatás, én évente többször is szívesen elindulnék egy ilyen időutazásra az East-tel!

 

 

A szegedi koncert
Fotó: Elekes Attila

A kép forrása

Már 092013
 

Nagyon várom a kedd estét. Egészen biztos, hogy újra  látni, hallani az East zenekart élőben, örökre emlékezetes élmény lesz, amelyet igyekszem majd olvasóimmal is megosztani.

Ráhangolódásként érdemes elolvasni Móczán Péterrel ma megjelent interjút, íme egy zenefilm az East-tel.

Innen folytatom majd a tudósítással.