aug 202018
 

Urunk, Jézus Krisztus, aki Szent István királyunkban olyan vezetőt adtál nemzetünknek, aki saját életét és a rá bízottakat egyaránt Hozzád kötötte, s országunkat építve az Atya örök országának eljövetelén munkálkodott, az ő közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is Rád mint sziklaalapra építsünk életet, családot, közösséget, országot.

P.Barsi Balázs (Forrás)

Új ének István királyhoz

Hol vagy István király:
Énekeltük árván,
Rontó béke útján
Botorkálva járván.

Népünk drága kincse,
Szent jobb, sírva néztünk,
Míg a bontó balsors
Karja verte népünk.

Nagy öröme vagy ma
Lángoló szívünknek
S neved áldott napja
Új diadalünnep.

Ott vagy István király,
Hol a hadak járnak
Vágva széles útját
Nagy Magyarországnak.

Dicsőséges jobbod
Délre és keletre
Vezeti népünket
Örök győzelemre!

(Juhász Gyula)

***

“Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.”

Szent István

***

***

“Uram atyám, én életemnek Istene, ne hagyj engem álnokságnak gondolatában, az én szemeimnek ne adj kevélységet, és a gonosz kívánságot távoztasd el tőlem, Uram. Vedd el tőlem a testnek kívánságit, és a tisztátalan és esztelen léleknek ne adj engem, Uram.”

Szent István

***

ápr 092018
 
“Most kell szerénynek lennünk, mert most van mire.” (Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke)

Elképesztően nehéz időszak volt. Tudtuk, hogy négyévente választásokat tartanak, hogy az istenadta nép beleszólhasson sorsába. Lehet fanyalogni, de jobbat mindeddig senki sem talált ki. Megpróbálom összeszedni érzéseimet és élményeimet, hogy mindezeken túllépve, visszatérhessünk a kultúra és a sport világába.

Talán Hódmezővásárhely. A városban mindig jobboldali polgármester volt, februárban befejeződött ez a sorozat. Nevében független jelölt majd’ kétharmaddal nyert, úgy, hogy az összes jelentősebb ellenzéki párt felsorakozott mögötte, úgy, hogy ez a város sokat fejlődött a mögöttünk hagyott években. Sokunkban felrémlett 2002 emléke, ha… nem lett volna ez a méretes vereség, akkor most nem örvendezhetnénk az újabb kétharmados győzelemnek!

Ezután következett minden idők legdurvább, legmocskosabb választási kampánya. A végén már fájt az összekent plakátok látványa, valamennyi kommunikációs csatornáról ránk ömlő moslék. Személyesen ismerem az egyik volt képviselőjelöltet. Mindegy, melyik párt színében indult, családapa, végtelenül tisztességes, ha jól tudom erdélyi gyökerű ember. Szisztematikusan összekenték majdnem az összes plakátját. Nem ezt érdemelte, semmivel sem szolgált rá! Nem ezen múlt, hogy nem lett képviselő. Ez nem választási küzdelem, nem demokrácia!

Következett márciusi nemzeti ünnepünk, Békemenettel. Dolgoznom kellett, nem lehettem ott, de néztem a közvetítést, olvastam a sajtót, Rudipapa is megosztotta velünk, hogy milyen volt belülről. A sokaság láttán és a kormányfő erőt sugárzó, nagyszerű beszéde után sem tudtam megnyugodni.

Míg a kormánypárt szinte csak az illegális migránsok visszatartásának szándékával kampányolt, az ellenzék sem tudott túllépni az “Orbánnak mennie kell!” üzeneten. Azt hogy miért nem tudjuk, korrupció, “oktatásegészségügy” lebegett, de semmi konkrétum. Sem hiteles embereket, sem jövőképet nem tudtak felmutatni, ellenben olyan mocsokáradat zúdult, hogy forgott tőle a gyomrom. Felrémlett a 2002 utáni nyolc év, rendőrterrorral, teljes gazdasági csőddel. Istenem, mi lesz velünk? – gondoltam.

Április 6-án Székesfehérváron volt a kormánypárt kampányzárója. A Belváros abban az órában – nemcsak az ilyenkor szokásos közlekedési káosz miatt – megközelíthetetlen volt. A televízióban néztem a nagygyűlést, rengetegen voltak. Városunk polgármestere nagyszerűen szólt, a kormányfő is remekül beszélt. Attila és Lecsó pedig dalban mondtak el, hogy milyen Nélküled…

Már csak a szombati napot kellett túlélni, reggel hétkor mind a négyen – fiam első szavazóként – az urnákhoz járultunk. A pártlistás lapon, a fülke félhomályában nehezen találtam rá a kiválasztott pártra, (utána SMS-t küldtem a hozzám közelállóknak, hogy aki rosszabbul lát vigyen olvasószemüveget, abban a hitben, hogy ez is számít), valahogy eltelt az idő, az ötórás szentmisén, Pio atya képe előtt, Szent István egykori hajlékának helyén elmondtam egy imát… Gyönyörű tavaszi idő volt, az emberek sétáltak, fürödtek a fényben, a kávéházi teraszok kinyitottak és a polgárok örömmel vették azokat birtokba. Semmilyen feszültség sem érződött.

Itthon a tévé előtt. Nem pattogtattam a csatornákat, lehorgonyoztam az ECHO előtt. Bár mi nem tudtunk még semmit, de Bayer Zsolt és Boros Bánk Levente arca, mint a lakmuszpapír jelezték a várható eredményt! Közben hosszú sorok kígyóztak az átszavazók számára kijelölt iskola előtt (nem kígyók kígyóztak, sorok voltak azok), majd tizenegy óra előtt elkezdtek ömleni az eredmények, pár perc alatt kiderült, nem lesz kormányváltás. Igen béna volt a lebonyolítás ezekkel a hosszú sorokkal, de arról nem szól a fáma, hogy kétharmados törvénnyel változtatni akartak ezen, de az ellenzék még ebben sem volt partner! Másik dolog: az ECHO-tévé riportere a Jobbik eredményváró helyszíne előtt, az utcáról tudósított, mert nem engedték be! Apró dolog, de nem a médiát rekesztették ki, hanem a nézőket. Mire volt ez jó?

Vége van. Remélem a koszos plakátok napokon belül eltűnnek az utcákról, megalakul az új országgyűlés, az előttünk tornyosuló feladatokra összpontosíthatunk.

Először is le kell vonni a választás tanulságait. Hiszen voltak körzetek, amelyeket elvesztett a jobboldal, az okokat elemezni szükséges, mert messzire mutatnak! Külpolitikánkra hatalmas feladat hárul, nagyon nehéz napok következnek. Higgyük el, hogy gazdaságunk jó irányba halad, de az államadósságot tovább kell törleszteni, az adórendszer is további finomhangolásra szorul. A közlekedés, az infrastruktúra, környezetvédelem fejlesztésére is nagyobb figyelmet kell fordítani. Hagyni kell az embereket dolgozni, kibontakozni, alkotni, élvezni a munka gyümölcsét. Az egészségügy továbbra is intenzív ellátásra szorul, fel kell támasztani! Ez nem egyedül pénz- és infrastruktúra és szakember kérdés, hanem le kellene dobni az összes fölösleges sallangot, az eszement adminisztrációs terheket.

Vigyázni kell! Nehogy azt gondoljuk, a globális pénzhatalom most visszavonul. Nem természete ez neki. Szlovákiában, – ha jól tudom -, olasz maffiózók meggyilkoltak egy újságírót. Ennyi elég volt Robert Fico lemondásához! Most kell igazán ébernek lenni, szárazon tartani a puskaport és vigyáznunk egymásra!

“Most kell szerénynek lennünk, mert most van mire”- mondta Orbán Viktor miniszterelnök az örömmámor pillanataiban. Ez kellene, hogy négy éven át minden hatalomba jutott ember szeme előtt lebegjen. Pökhendiség, arrogancia, nagyképűség nem része annak a polgári értékrendnek, amely mellett tegnap letettük a garast.

ápr 012018
 

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.

Jn 20,1-9

Szent három nap

 Szerző: - 11:15  Vélemény? »
Már 292018
 

NAGYCSÜTÖRÖTÖK

Jézus Krisztus szenvedésének és feltámadásának szent három napja az utolsó vacsora miséjével kezdődik. Az utolsó vacsorán történt az Oltáriszentség és a papi rend szentségének alapítása.

A székesegyházakban nagycsütörtök délelőtt tartja a püspök papjaival együtt ünnepélyes krizmaszentelő misét, amelyen megszenteli a keresztelésnél, bérmálásnál, betegek keneténél, templomszentelésnél használatos szent olajakat, illetve krizmát. Régen ezen a napon történt a bűnösök visszafogadása.

Az esti szentmise, az utolsó vacsora miséje a szenvedésre induló Jézus búcsúja övéitől. Jézus Krisztus ekkor adta át búcsúajándékait: szeretetének jelét a lábmosásban, Testének és Vérének szentségét, a papi átváltoztató hatalmat, s mintegy végrendeletül elmondta búcsúbeszédét és főpapi imáját egyházáért.

A misében a glória után a harangok megszólalnak, de azután elnémulnak a nagyszombati vigília glóriájáig, s helyüket a fakereplők foglalják el. E némaság a Krisztus kínszenvedésekor elnémult apostolok félelmét és a gyászt jelképezi. A mise végeztével az Oltáriszentséget ünnepélyesen az e napokra fenntartott őrzési helyre viszik és a húsvéti vigíliamise áldoztatásáig ott őrzik. Ezután következik az oltárfosztás.

A nap szertartásához tartozik a sötétzsolozsma elimádkozása is. Az oltárra helyezett gyertyatartón minden zsoltárvers után eloltanak egy gyertyát. A gyertyák kioltása az ószövetségi próféták megölését és a szenvedő Krisztust magára hagyó tanítványok hűtlenségét jelképezi.

Nagycsütörtökön elhallgatnak a templomokban a harangok, „a harangok Rómába mennek”, s legközelebb csak nagyszombaton szólalnak meg újra.

NAGYPÉNTEK

Nagypénteken a római katolikus egyházban nem mutatnak be teljes szentmisét, mert a katolikus hagyomány szerint ezen a napon maga Jézus, az örök főpap mutatja be az áldozatot. A nagypénteki szertartásból ennek megfelelően az átváltoztatás (konszekráció) kimarad, csak igeliturgia van, áldoztatással. Erre utal a nagypénteki szertartást elterjedt elnevezése a csonka mise is.

A pap a szertartást piros öltözékben végzi – a piros a vértanúság liturgikus színe. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény (tabernákulum) előtt arcra borulnak. Ezt követi az igeliturgia: az olvasmány Isten szenvedő szolgájáról szól, majd a szentlecke után János evangéliumából olvassák fel vagy éneklik el Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. Ezután következnek ünnepélyes formában az egyetemes könyörgések. Majd körmenetben behozzák a keresztet, amely előtt tisztelegve minden hívő kifejezheti háláját és imádatát a megfeszített Krisztus iránt. Az igeliturgiát áldoztatás követi, a nagycsütörtöki misén konszekrált kenyérrel. A szertartást egyszerű könyörgés zárja, nincs áldás, nincs elbocsátás.

NAGYSZOMBAT

Nagyszombaton a katolikus egyház papsága a hívekkel együtt Krisztus sírjánál elmélkedik az Úr szenvedéséről és haláláról. Az oltár, amit nagycsütörtökön napon minden felszerelésétől megfosztottak, üresen áll. Nem tartanak szentmisét sem.

Nagyszombat a húsvéti örömünnep kezdete. A katolikus liturgia szerint este kezdődik az ünnep a tűzszenteléssel, a tűz Krisztus jelképe, akinek feltámadásával a remény, a fény születését ünneplik a keresztény egyházak, ezt követi a keresztvíz-szentelés.A jeruzsálemi Szent Sír templomban minden év nagyszombatján éjfélkor megismétlődik a tűzszentelés szertartása.Régente az új tűz, amellyel a keresztények a húsvéti ételeiket főzték, a nagyszombati, megszentelt tűz parazsától vagy szenétől lobbant lángra. A nagyszombati szertartás keretében jönnek vissza a harangok Rómából. 7 olvasmány van, majd a prédikáció után 12 egyetemes könyörgés. Ebben a világ embereiért és vezetőiért, valamint a papságért könyörögnek. Az áldoztatás után a pap – az asszisztencia vezetésével – elindul egy körmenetre. A visszaérkezés után áldást mond, és elbocsátja a híveket. A következő mise általában éjfélkor kezdődik, de egyes egyházközségekben hajnalkor. Ez már Jézus feltámadását jelzi, ez a vigilia-mise.

(Forrás: Wikipédia)

Már 222018
 
2018. március 15. Békemenet. A hetedik… Az embernek különböző kicsengésű asszociációi támadnak. Akár az, hogy a hetes szám meseszám, akár József Attila verse az emberi élet küzdelmeiről. A Békemenet minden alkalommal a jelenlegi kormányt támogató, óvni, védeni akaró emberek demonstrációja. Az első 2012 januárjában volt, miután az Európai Unió a 2010-es választás után gyakorlatilag azonnal egy agresszív, tulajdonképpen a kormány megdöntésére irányuló támadást indított – a hazáját bármikor készséggel eláruló magyarországi balliberális oldal közreműködésével.

Fotó: Origo.hu

A mostani Békemenet kettős céllal született. Elsősorban a hazánk migrációs politikája miatti külföldi támadások, részben a „hódmezővásárhelyi színjáték”, az időközi polgármester választás manipulatív kampánya, eredménye és következményei nyomán hívták életre a szervezők.

A buszon, ahogy Budapest felé közeledtünk, egyre erősödött bennünk a legelső ilyen út emléke, hangulata. Az még nem Békemenet volt, hanem 2002. április 13., amikor Orbán Viktor először hívta össze a hazafiakat az Országház elé, az akkor még kétfordulós választás első fordulója után, hogy a Ron Werber nevével fémjelzett baloldali gyűlöletkampány ellensúlyozására lelket öntsön a keresztény, nemzeti oldal szavazóiba. Hogy összehozzon, öntudatra, önbecsülésre ébresszen, valódi politikai közösséggé alakítson minket. Sikerült. Tíz évvel később az első Békemenetet már nem ő kezdeményezte, hanem pontosan az ő támogatására rendezte ez az öntudatra ébredt civil közösség. A mostanit szintén, és valahogy megint beletrafáltunk! Éppen a kellő pillanatban történt meg ez is. Sportnyelven szólva a balliberális oldal egy „talált gól” után már a győzelemben reménykedett, de három percen belül mi újra lőttünk egyet, és ezzel helyreállt a meccs eredeti képe.

Buszaink a Bem tér mögötti Tölgyfa utcában álltak meg egy pillanatra, hogy leszállhassunk, s a Fekete sas utcán át a „Kaposvár” tábla mögött „bevonuljunk” a térre. Javában gyűlt a tömeg. Mi, maradván a Bem tér végében, nem is láttuk, hogy a Bem rakparton, s Margit hídnál mennyien lehetnek, de azt láttuk, hogy a tér teljesen tele van. Sajnos érthetetlen módon nem volt kihangosítás, így inkább csak sejtettük, mint hallottuk a lengyel csoport, s a magyar szervezők kölcsönös köszöntő beszédeit. Az eső is eleredt, de ez sem lohasztotta le lelkesedésünket. Beszélgettünk egymással és a mellettünk álló más településekről érkezett csoportokkal. Azután 1 óra körül megindult a tömeg. A Bem rakpartra kiérve tárult elénk a hömpölygő, s távolabb, már a hídon átkelő sokaság. Hát… ilyet már régen láttam (igaz többször is). Mit mondjak: tényleg sokan voltunk. A hídon kígyózó tömeg eleje elveszett a pesti oldalon Szent István körút házai között, s visszanézve a Bem rakpartra még mindig zárt sorokban áramlott a nép. A lengyelek ekkorra már nem képeztek egységes csoportot, itt is, ott is fel-feltünedeztek zászlóik, transzparenseik a magyarokéi között. A hol erősödő, hol alábbhagyó esőben időnként a Kossuth nótát, vagy a Gábor Áron rézágyúját énekeltük. A tömegben mindenfelé fiatalok cikáztak a Minority Safe Pack – az őshonos kisebbségek jogainak európai parlamenti napirendere tűzéséért aláírást gyűjtve. Egyre jobb lett a hangulatunk, már készültünk a Kossuth téri nagy találkozásra. A hídon a középső, a közlekedési sávokat elválasztó korlátokra itt-ott fiatalok kapaszkodtak fel, és álmélkodva fényképezték, videózták okostelefonjaikkal a vonulást.

Amikor átértünk, kissé megbomlott a rend. A Békemenet eredeti útvonala bevezetett a Nyugati térig, hogy onnan a Bajcsy Zsilinszky úton jussunk el az Országházzal szembeni Alkotmány utcába, de sokan már a pesti hídfőnél, a Jászai Mari téren, vagy valamelyik következő keresztutcán befordultak az Országház felé, hogy minél közelebb lehessenek a színpadhoz. Mi a kijelölt útvonalon haladókkal tartottunk, aminek két negatív következménye lett. Először is az Alkotmány utca sarkától nem messze az egyik ellenzéki párt, a korábbihoz gyakorlathoz hasonlóan egy tribünt állított fel, ahonnan őrült hangerővel kommunista mozgalmi indulókat játszottak, s Kádárék mintájára integettek, jelezve, hogy a felvonulást kommunista csökevénynek tartják. Ők! Mind a nyolcan, ötven rendőrrel körülvéve, hogy bántódásuk ne essék! Komolyon mondom, nem igaz, hogy nem érezték, hogy ez mennyire nevetséges! Az ellenzék gúnyol minket, miközben tudjuk: savanyú a szőlő! Mindenüket odaadnák, ha ennek a tömegnek csak a tizedét össze tudná hozni a tüntetésein! A másik kellemetlenség az volt, hogy ekkora kerülőt téve olyan későn érkeztünk meg, hogy már csak az Alkotmány utca kb. feléig jutottunk el az „embertengerben”. Meglepve tapasztaltuk, hogy egyáltalán nincsenek kivetítők csak hangszórók voltak. Akik kiszorultak a Kossuth térről, vagy ott az emelvénytől távol álltak, nem láttak semmit, csak hallották a történéseket. Pedig igen szép verses, zenés, táncos műsort állított össze Vidnyánszky Attila! De mindenki tudta: itt és most nem az a fontos, hogy mi lássunk, hanem, hogy minket lássanak. Az embertömeget, a hullámzó piros-fehér-zöld zászlóerdőt. Ország-világ ránk csodálkozzon, és akár megrettenjen: az országot jó irányba vezető kormányhoz és miniszterelnökhöz, a nemzet fogalmához hű tömeg nem fogy! Nem olvad, nem fásul el, nem veszíti el a hitét – és a józan eszét! Hátborzongató volt együtt szavalni a Nemzeti dalt az egyik előadóval, de főleg a Himnuszt Orbán Viktor miniszterelnök úrral – a mi Viktorunkkal!

A buszokhoz visszatérve is a régről ismert jelenet: az induló buszokon ülők és a még csak társaikra várók búcsúzkodása, integetés kézzel, zászlóval, transzparenssel. A sok álldogálástól és hosszú meneteléstől kissé bágyadt, mégis fellelkesült mosolyok! Elképesztően jó érzés!

Egy biztos: a Békemenet méltó volt március 15-éhez! Békés, de hihetetlen erőt sugárzó demonstráció nemzetünk függetlensége mellett! Az nem lehet, hogy ne mi nyerjünk április 8-án!

feb 042018
 

„Így a táncház – kifejezve egy nemcsak a magyarság, hanem az emberiség számára szükséges, természetes életérzést, modern életfilozófiát – világszerte példaként szolgál(hat) az eltűnőfélben lévő vagy „ki tudja mivé” átalakuló tradicionális kultúrák megfelelő, a jövőben is alkalmazható elemeinek továbbéltetésére. Ilyen felfogásban hozzájárulhat az örökölt nemzeti hagyományok és a formálódó egyetemes világkultúra között ma még fennálló feszültségek feloldásához és egy működőképes kapcsolatrendszer kiépítéséhez. Ez nem hipotézis, hiszen a táncházmozgalom eddigi gyakorlatából származó hazai és külföldi tapasztalatok, visszajelzések összessége.” – Halmos Béla

Az idézet forrása

Ismét sor került fiam középiskolájában a hagyományos néptáncbemutatóra. Az általános iskolából érkező diákok számára az első évfolyamban kötelező a néptánc, ezt követően a gyermekeken múlik a folytatás, aki kedvet kapott a tánchoz, végig kísérheti az a gimnáziumi évek alatt. Az egy tanéven át tartó ízelítő sokukat folytatásra ösztönzi. Nemcsak a néptánc kerül így figyelmük fókuszába, hanem a hangszeres muzsika, a népi kéz- és iparművészet, ezeken a területeken is kiteljesedhetnek a diákok. A néptánc átnyúlik gúnyhatárok fölött, ezen a bemutatón felléptek a szamosújvári testvériskola diákjai is!

Talán joggal felmerülhet a kérdés, hogy a szinte befogadhatatlan mennyiségű tananyag elsajátítása mellett, van e létjogosultsága a felsoroltakkal is foglalkozni. A válasz egyértelműen igen! A tánclépesek megismerésével együtt, nő a közösséghez tartozás élménye, hiszen párjukhoz, majd valamennyi színpadon lévőhöz, a muzsikához alkalmazkodniuk kell. A gyönyörű viseletek megszépítenek mindenkit. Kellő gyakorlás után, a nézőtérről áramló elismerés és szeretet valamennyi ifjú önbizalmát növeli. A fiú-lány, férfi-nő kapcsolat is új dimenzióba emelkedik táncot ropva.

A tánc megtanulása sokszor gyötrelmes. De még a csetlő-botló diákok is képesek elsajátítani azt, ezzel áttörhetik korlátaikat. A viseletek felkelthetik a varrás, hímzés iránti érdeklődést; nemezelés, fafaragás, cserepezés, batikolás (stb.) mind javítják a kézügyességet, képzelőerőt, sikerélményt adnak.

Az iskolai szalagavató bálon pedig olyan felszabadultságot érezhettünk, amely röviddel az érettségi és felvételi vizsgák előtt kevés diáknak adatik meg. Az ifjú emberek arcán boldogságot láttunk, ez még a legmélyebb tantárgyi ismereteknél is jóval több útravalót ad a további élethez. Köszönet illeti az iskola pedagógusait, hogy mindezeket lehetővé teszik gyermekeink számára, így őrizve Atilla király szellemiségét is.

Rövid részlet a 2017-es Fölszállott a páva döntőjéből

jan 212018
 

1989. január 22-étől ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.

Miért január 22-én?

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását.

Ez a nap, ez az ünnep talán alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a magyar nép évezredes kulturális hagyományaira, az eddig megőrzött érték továbbadására…


Füst Milán: A magyarokhoz


Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Termeté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv a magyar.
Révület fog el, ha rágondolok is.
Ne hagyd hát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, melyből származott

…és észrevegyük a mai kor alkotó értékeit…


Tamás István: Tiéd ez az ország


Még gyermek voltam, s apám megfogta kezem.
Megmutatta nekem, hol él a nemzetem.
Mutatta az erdőt, a zöldellő réteket,
Ahol szebb jövő vár rám, és boldogan élhetek.


Mutatta az alföldet, a Duna – Tisza közét,
A Jászságot a Bakonyt, a hatvannégy vármegyét!
Mutatta az utat, a nádasok között,
ahová hős őseink lelke költözött.


Nézd fiam a folyókat, nézd a völgyeket,
a nyíló virágokat, réten a fényeket.
Ez mind a tiéd fiam, óvd és vigyázz rá,
ne hagyd az idegent, hogy hazád elrabolják!


Érintsd meg a követ, mert az is a tiéd.
Tiéd a folyó a part, el ne add semmiért!

Tiéd ez az ország, múltja és jelene.
Neked teremtette, a magyarok istene!

…mert

“Az ember nem a jelen pillantat, nem a pillantati szükség rabja; értelmi eszméletekre lévén alkotva, nem veszti el a múltat szem elől; s ezáltal mind a jelennek több díszt szerezhet, mind a jövőre kiszámított hatással tud munkálni.” /Kölcsey Ferenc: Parainesis/

1943. január 22-én született Cseh Tamás, ma lenne 75 éves.