Nyaralásunk Székelyföldön 2011-ben

 Szerző: - 19:21
 

 

+++
1. Két hét ismét Ivóban

“Miért Székelyföld, miért éppen Ivó?”tettem fel magamnak a kérdést ugyanitt, egy esztendeje. A felelet ma is éppen olyan aktuális, mint akkor volt, de kiegészíteném pár gondolattal.

Az ember egész évben megfeszített munkával robotol, lassan már egyáltalán nem magáért, hanem a bankok profitjáért. Eljön az idő minden tavasszal, amikor elgondolkozunk azon, hogy nyári szabadságunk alatt merre törjünk ki hétköznapjaink nyomorúságából. Nem az anyagiakra gondolok elsősorban: a munkahelyeinken és sajnos az iskolában is, mindenórásak a stresszhelyzetek; katasztrofális emberi kapcsolatok öveznek bennünket; mindketten naponta találkozunk fájdalommal, betegséggel, nyomorral. Elmenni, menekülni, feltöltődni és regenerálódni kell, különben idő előtt beledöglünk!

Van azonban még valami. Teljesen elszakadtunk a természettől. Mérgezett ételekkel gyilkolnak bennünket, ihatatlan a csapvíz, mocskos a levegő és néha túlélhetetlennek tűnik a klíma is – lásd az elmúlt napok hőségét. A normális emberi élet alapfeltétele a tiszta ivóvíz és levegő, az egészséges étek, a testmozgás – legkevesebb biológiai szinten. Lelkünknek pedig csendre, nyugalomra, elviselhető stresszre, de leginkább szerető társakra van szüksége. Hitvesem Márti, kisfiunk Bendi, keresztfiunk Marci pedig azok; ha itthon van köztünk néha diszharmónia, Ivóban eltűnik. Kis barátunk, fogadott családtagunk, vagyis Nutella, életében először az elmúlt három hét alatt tapasztalta meg, hogy milyen az igazi természet.

Ivót a Hargita ölelő karjai veszik körül. Adott a tiszta levegő, a jó klíma, bár a csapvíz sem volt rossz, miután felfedeztük a közelben Márton bácsi forrását, onnan hordtuk az ivóvizet is. Bal oldali szomszédunk két lovacska volt, jobb oldalon a most még csendes ivói általános iskola állt, kertünk végében patak folydogált. A teljesen fából ácsolt Hunor-Magor vendégház egyedül a miénk volt, a földszinten nappali, tökéletesen felszerelt konyha, fürdőszoba, a tetőtérben három hálószoba volt a birodalmunk. A teraszon szabadban étkeztünk, volt kerti sütőnk, mellette fedett szaletli.

A vízről már szóltam, ám arról még nem, hogy megismerkedtünk Melindával, egy székely édesanyával, aki maga gyúrta, kelesztette és kemencében, káposztalevélen sütötte a pityókás kenyeret, amelyet még öt naposan is nyugodtan ehettünk, nem volt az sem száraz, sem penészes… tőle hoztuk naponta a frissen fejt tejecskét is. No meg színtiszta gyümölcspárlatot (azt nem naponta 🙂 ). Velünk szemben egy vadfeldolgozó üzem mintaboltjában minden földi jó: vaddisznó- és szarvaskolbász, virsli, füstölt sonkák és kiegészítésül mangalicából készült eledelek voltak kaphatók. Vettünk rengeteg frissen szedett áfonyát, Márti levest főzött belőle és lekvárt, egész télen visszaköszönnek majd Székelyföld ízei…

Feltett szándékunk volt, hogy idén laza programot csinálunk. Gyakran volt meleg – de nem forróság -, így eljártunk a közeli zetelaki víztározóba fürdeni és egyszer elmentünk Szovátára, a Medve-tóban is megmártóztunk. Sikaszón pisztrángoztunk egy jót, majd láthatjátok a képeken. (Az igazsághoz tartozik: a halak nem voltak éhesek, bottal egy darabot nem fogtunk, végül a “zsákmány” merítőhálóból került a serpenyőbe.) Sütöttünk flekkent, Márti készített padlizsánkrémet. Pihentünk, beszélgettünk, olvasgattunk, kockapókereztünk és hatalmasakat sétáltunk Ivóban.

Íme pár fénykép ivói mindennapjainkról (a diák fekete keretére kattintva az oldal elhagyása nélkül is indul a vetítés):

 

*
A két hét alatt azért jutott idő másra is, voltunk Marosvásárhelyen, Felcsíkban, tettünk egy hosszabb kirándulást Szászföldön, miközben megnéztük Nagyszebent, láttuk a Csaba Királyfi című rockopera ősbemutatóját és voltunk TransylMania koncerten is.

2. Ismerkedés Marosvásárhellyel

Immár sokadik erdélyi utunkon voltunk, ám Marosvásárhely és Kolozsvár felkeresése mindeddig kimaradt. A gondviselés úgy hozta, hogy sejtettük, székesfehérvári barátaink velünk egy időben vannak Erdélyben, így “próba szerencse” alapon felhívtuk őket, kiderült, hogy készülnek Marosvásárhelyre, így adódott a lehetőség, hogy csatlakozzunk hozzájuk. A viszontlátás örömén túl, ez azért volt nagyon jó számunkra, mert Jozsó rendkívül művelt polihisztor, aki mindig nagyon felkészülten vág neki egy városnézésnek, megosztja velünk rengeteg tudását, mély ismereteit az adott település történelméről, művészettörténetéről és pontosan tudja, hogy melyek azok a helyek, amelyeket a szűkre szabott időkeretben feltétlenül látnunk kell. Nagyon jó volt velük bebarangolni Vásárhelyt, ezúton is köszönjük Jozsónak, Zsuzsának és lányuknak Áginak türelmüket és az “idegenvezetést”.

A zsebemben végig ott volt a telefonom műholdas navigátora, útvonalunkat felküldte a világhálóra; innen tudom, hogy összesen 6,45 km-t gyalogoltunk a Belvárosban. Íme az útvonalunk:

 

*
Sétánkat a Bólyai Kollégiumnál kezdtük, majd felkerestük a Várat. Megcsodáltuk a teljesen ép, vastag várfalakat, sétáltunk a Vár területén, azonban a református Vártemplomba nem sikerült bejutnunk, zárva volt. Falának tövében régészeti feltárás folyt éppen. A Várból a Teleki-házhoz vezetett utunk, a csodálatos barokk stílusú épület előtt áll dr. Bernády György szobra, aki a múlt század első évtizedeiben a város polgármestere volt, munkájának eredménye, a város mai szemmel szinte hihetetlennek tűnő felvirágzása. A palotától a Rózsák terére (a város főtere) sétáltunk, megnéztük a katolikus plébániatemplom belsejét, majd a szintén a főtéren található gyönyörű palotákat (pl. Toldalagi-ház, Bányai palota). Útba ejtettük a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház épületét is, de a körülötte folyó térrendezés, építkezések miatt megközelíthetetlen volt. Innen a Kultúrpalotához vezetett utunk, annyi látnivaló várt ránk, hogy jóval több, mint egy órát időztünk a gyönyörű épületben. Nem részletezem a látottakat, a fényképek jobban visszaadják az átélteket, mint az írott szó. Városnézésünk következő állomása a Teleki Téka lett volna, ám felújítás miatt zárva volt. A Tékát a szenvedélyes könyvgyűjtő Teleki Sámuel alapította a XVIII. század legvégén, a gyűjteményt több mint 40 000 könyvritkaság képezi. Innen szűk negyed óra alatt sétáltunk el a református temetőbe, ahol fejet hajtottunk dr. Bernády György és családja, valamint a két Bólyai nyughelye előtt. A temetőben három évszázados sírfeliratokat olvashattunk, ezek egy részét megtaláljátok a fényképek között, érdemes megállítani a vetítést és elolvasni az archaikus magyar nyelven írt szövegeket, a múlt üzeneteit! Délután négy óra felé indultunk vissza Ivóba, 160 km-re Marosvásárhelytől.

Nem szeretnék, nem is lennék képes többet írni Marosvásárhelyről, hiszen mind nyomtatott anyagok, mind a világháló bőséges tárháza lehet a város iránt mélyebben érdeklődőknek, inkább saját érzéseimet, benyomásaimat osztom meg veletek. Marosvásárhely a Székelyföld fővárosa, óriási kulturális és tudományos élettel, bátran leírom, hogy az összmagyarság egyik szellemi központja még ma is. Belvárosa csodálatos, virágos, tiszta, rendezett; az épületek túlnyomó többsége gyönyörűen felújított. Abból, hogy polgármestere román, sokan arra következtetnek, hogy a várost román többség lakja; ennek én a Belvárosban semmi jelét nem láttam, mindenhol magyar feliratok, legtöbb járókelőt magyarul hallottam beszélni. Mindez nem mond ellent annak, hogy lehetséges a román többség, de a magyar szellem múltja és jelene kitörölhetetlenül él a városban, elég csak a Kultúrpalota üvegablakaira gondolnunk.

Csodálatos élmény volt Marosvásárhelyt”megízlelni”, aki teheti, ne hagyja ki! Meséljenek tovább a fényképek! (Ha jobb minőségben szeretnétek azokat megtekinteni, azt javaslom kattintsatok ide és a bal felső sarokban található “Diavetítés” kiválasztásával, majd az F11 gomb megnyomásával élvezetesebb a képek megtekintése; de a diák fekete keretére kattintva – kis méretben – az oldal elhagyása nélkül is megtekinthetitek a közel 80 db fényképet.)

 

*
3. Székelyszentkirályon a TransylManiával

Pár mondat a székelyszentkiralyi TransylMania koncertről, amelyre a község három napos, nemzeti ünnepünk alkalmából tartott rendezvénysorozatának nyitónapján került sor. A falu Székelyudvarhely és Oroszhegy között fekszik.

A koncertre a település központjában található füves réten került sor. Több minden szokatlan volt, a közönség – vagyis a falu népe – távol tartotta magát a színpadtól, a nézők legalább 15-20 m-re, állva hallgatták a muzsikát, nekem úgy tűnt, a koncert másodlagos, inkább zenei aláfestése az emberek egymás közötti beszélgetésének.

A mi Pilvaxunk rendszeres olvasói jól tudjak, amikor csak tehettem, mindig ott voltam a TM koncerteken és beszámoltam azokról. Hosszú ideig nem voltak hangversenyek, meglepődve szembesültem három változással: a fúvós hangszereket ismét Ségercz Feri kezelte; cimbalom már nem szinesitette a muzsikát; Szélyes Margit mikronfonja mögött egy fiatal férfi énekelt.

A változások ellenére sem okozott a koncert csalódást. A zenekar alapemberei kitűnően muzsikáltak, Ségercz Feri játéka a népi fafúvós hangszereken virtuóz volt, szinte húzta magával a zenekart. A repertoár a megszokott volt, bő egy órán át tartott a koncert.

Az elmúlt év keserű tapasztalatai alapján nem akarom csócsálni a zenekari tagcseréket, annál inkább, mivel fogalmam sincs arról, hogy miért nem állt a színpadon Manyika. Mondják pótolhatatlan ember nincs. Bátran kijelentem: Manyi pótolhatatlan, nekünk rettenetesen hiányzott.

Mindent összevetve, azért egyáltalán nem bánom, hogy Szent István Királyunk ünnepének előestéjét a TransylManiával töltöttük Székelyszentkirályon!

 

*
4. Csaba Királyfi ősbemutatója Szárhegyen

Szent István ünnepén került sor Gyergyószárhegyen a Csaba Királyfi című rockopera ősbemutatójára, amelyen mi is jelen lehettünk, így módomban áll megosztani Veletek élményeinket, érzéseinket.

Gyergyószárhegy Gyergyószentmiklós közelében található, a felújításra szoruló, málló, ám ebben az állapotában is impozáns Lázár-kastély volt az ősbemutató színhelye. Várfallal körülvett, lejtős belsőudvar természetes díszlete volt az előadásnak, önmagában is, szavakkal visszaadhatatlan légkört teremtett. Körülöttünk várfalak, csodálatos épületek – egyszóval a dicső magyar múlt emlékei. Amikor teljesen besötétedett, fölöttünk a Csillagösvény és hullócsillagok…

 

*
Öröm volt látni, ahogyan özönlöttek a nézők végeláthatatlan, hosszú sorokban az előadásra. Tiszta tekintetű, jó arcú székely emberek, idősek, középkorúak, fiatalok, karon ülő kisdedek és babakocsik. Sokuk kezében láttam kék-aranysárga székely zászlót, nemzeti trikolórunkat. A lejtős domboldalon ülőhelyek nem voltak, a nézőteret szalagokkal jelölték ki, ám a rendezőknek növelniük kellett a a közönség számára rendelkezésre álló területet, akkora volt a tömeg. Számunkra a színpad bal oldalán jutott hely, így oldalról láttuk az előadást; ez annyiban volt előnyös, hogy látóterünkben volt a színpaddal szemben lévő nézőtér, éreztük a közönség minden rezdülését.

Kezdetét vette az előadás, íme egy rövid részlet:

 

*
Képtelen vagyok, de nem is szeretnék a rockoperáról elemzést írni, hiszen mindössze egyszer láttuk, a színpad oldaláról, Rudán Joe-n kívül számunkra teljesen ismeretlen szereplőkkel, a darab dramaturgiája sem teljesen érthető még számomra. Attila menyegzőjétől, majd halálától indul a történet és Álmos vezér bevonulásáig tart – intrika, ármány, harc és katarzis – vagyis minden együtt van a jó cselekményhez. Zeneileg is nagyon tetszett első hallásra, népzenei motívumok, klasszikus opera elemei és rockzene szintézisének tűnt, nagyon jól megválasztva ezek arányát; jó énekesi és kiváló színészi teljesítményeket láttunk, hallottunk. A rendezés látványos tánc- és csatajelenetekkel emelte ki a mondanivalót.

Mindezek azonban másodlagosak voltak számunkra azon az estén. Az előadás napja – Szent István ünnepe -, a helyszín, a közönség és maga az opera, olyan lelkiséget nyújtott, amelyet A Napba Öltözött Leány ősbemutatójának megtekintése óta nem éreztem. Több mint kilenc évtizede, idegen hatalom által bitorolt magyar földön, érezhetően él nemzet e hazán! Ennek két tanulsága van számomra: egyrészt soha nem szabad reményvesztetté, csüggedté válni, mert élünk, lélegzünk, vagyunk és dolgozunk; másrészt a legnehezebb pillanatainkban erőt meríthetünk székely testvéreink állhatatosságából, akik kilenc évtizednyi rabiga után is megmaradtak magyarnak! Ez az a pont, ahol Csaba Királyfi legendája a mához kapcsolódott, Szent István napján, a székelyföldi Szárhegyen.

5. Felcsíki tájakon

Vasárnap volt, meseszép, napos reggel ébresztett minket. Máréfalva, Szentegyháza, majd Felcsík, egészen Csíkszentdomonkosig volt útitervünk, hogy a napot csíksomlyói szentmisével fejezzük majd be.

Első állomásunk Máréfalva volt, a községben nagyon sok, különböző korokban épült, részben műemléki védelem alatt álló székelykapu látható. Mivel Marci keresztfiunk maga is foglalkozik fafaragással, kényelmes, laza sétán jártuk be a falut és gyönyörködtünk a székelykapukban. A diavetítésen ezek valóságos tárházát láthatjátok Ti is.

Úton Csíkszereda felé, Szentegyházán betértünk a temetőbe, hogy megnézzük a jellegzetes fejfákat. Ahogyan átkeltünk a hegyeken, ismét lélegzetelállító panoráma fogadott minket: a Csíki-medence látképe, Csíksomlyóval, Csíkszeredával. Keresztülhajtottunk a városon és Csíkdánfalván megebédeltünk, majd tovább haladtunk egészen Csíkszentdomonkosig, Márton Áron püspök szülőfalujáig. Itt megnéztük emlékművét, valamint a skanzent, a korabeli székely építészet jellegzetes házait.

Visszafordultunk Szereda irányába, megálltunk Csíkkarcfalván, hogy megnézzük az erődtemplomot. Néhány esztendeje már jártunk itt, most is lenyűgözött az épületegyüttes látványa, a vastag várfalból égre törő templomtorony. Sajnos nem jártunk szerencsével, nem tudtuk a kulcsot megszerezni, így be kellett érnünk annyival, hogy kívülről jártuk körül. (Ha valakit érdekel, itt olvashat részleteket a helyről.)

Utunk következő állomása Csíkrákos volt, jellegében kissé más erődtemplom megtekintése volt a célunk. Itt sem jártunk több szerencsével, csak kívülről tudtuk megnézni a gyönyörűen felújított templomot, amelyről további részleteket itt olvashattok.

„E templom egyike a legnagyobb csíki templomoknak, mely a falun kívüli magaslaton lőréses és bástyás kőfalával a szemlélőben maradandó benyomást kelt. Arányainál és díszítésénél fogva egyik legjellegzetesebb késő gót templom.”
– Dr. Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig

Ezt követően fejet hajtottunk a mádéfalvi népirtás áldozatainak emlékművénél. 1764 január 7-én 1300 osztrák császári katona vette körül a falut, ahol a kényszerbesorozás ellen tiltakozó csíki és háromszéki székelyek gyűltek össze. Hajnali 3 órakor Bukow császári generális elkezdte ágyúzni az alvó falut. A falu kigyulladt, s megkezdődött a mészárlás, az osztrák katonák kegyetlen vérfürdőt rendeztek. Ezt követően sok ezer székely menekült át Moldvába. Az ő leszármazottaik alkotják a moldvai csángók egy részét. Így kapcsolódik a kegyetlen múlt a mához.

Innen Csíksomlyóra vezetett utunk, részt vettünk a az esti szentmisén, majd a nyugvó nap sugarai visszavezettek bennünket Ivóba. Felejthetetlen kirándulás és nap volt ez is számunkra.

 

*
6. Szászföld: Segesvár, Berethalom, Nagyszeben és Kerc

Hosszú, nehéz napnak ígérkezett, otthonról 39°C-os melegről jöttek a hírek, de Erdélyországban sem volt hideg. Székelykeresztúr érintésével első állomásunk Segesvár volt. 2009-ben már bejártuk a Várat, akkor felújítási munkálatok folytak, a kövezetet renoválták, földkupacokon, pallókon bukdácsolva néztünk körül. A Vár csodálatosan megszépült, az épületeket tatarozták, a girbegörbe kis utcáknak varázslatos hangulatuk van. A Kaputoronyra ugyan ráférne még a felújítás, szerintem előbb-utóbb erre is sor kerül. Megnéztük a Fegyvermúzeumot, felsétáltunk a Kaputoronyba is, ahonnan gyönyörködtünk Segesvár látképében.

Következő célunk Berethalom volt, Medgyes előtt kellett rövid szakaszon letérnünk a főútról. A korábban szászok lakta település erődtemploma lenyűgöző: helyenként hármas várfallal körülvett, bástyás, nehezen bevehetőnek tűnő erőd közepén a gótikus építészet remekeként áll az evangélikus templom.

Következő állomásunk Nagyszeben volt, a városba vezető út a legcsúfabb magyarországi iparvárosokat juttatta eszünkbe, de amikor felsétáltunk az Óvárosba… szinte hanyatt estünk a csodálatos városrész látványától, hangulatától. Bebarangoltuk a tereket, megnéztük belülről a katolikus és evangélikus templomokat, átmentünk a Vashídon, ültünk kávéházi teraszon. Sajnos a Brukenthal Múzeumba idő hiányában nem jutottunk be. Nagyszeben varázslatos, boldog vagyok, hogy láthattuk!

Még mindig Dél-Erdélyben maradva Fogaras irányába indultunk, hogy felkeressük a kerci ciszterci apátság romjait, annál inkább, mivel mögöttünk ült két ciszteres diák :-).

Kerc első fennmaradt okleveles említése 1223-ból származik, és hajdani egyházi nevezetességre utal: “monasterium de Kerch” (“a kerci monostor”). Ez az egyházi építészeti műemlék-együttes még mai, romos állapotában is fenséges látványt nyújt a szemlélőnek.

A kerci cisztercita apátságot az Árpád-házi Imre király alapította 1202-ben. Eleinte francia és német, majd a következő évszázadokban magyar, osztrák és román szerzetesek is tevékenykedtek itt. A XIII. század elején az itteni szerzetesek legfőbb hivatása a kereszténység terjesztése volt, de földművelésre és szőlőtermesztésre is megtanították a környékbeli lakosságot. Az Árpád-házi királyok falvakat és birtokokat adományoztak az apátságnak, így egy időben a Nagyszeben melletti Felektől egészen Fogarasig terjedt a birtokuk.

A hajdani írásos emlékek arról is beszámolnak, hogy a kolostorban szigorú – mondhatni “spártai” – fegyelem uralkodott. Ez a fegyelem a XV. század második felében egyre lazább lett. Az 1470-es évek elején Rajmond (Raymund) apát kirívó kicsapongásairól számolnak be a korabeli írásos feljegyzések. A kerci szerzetesek erkölcstelen életmódjának rossz híre eljutott a budai királyi udvarba is. Mátyás király több alkalommal is figyelmeztette őket, de a jó szó nem talált meghallgatásra, ezért a király 1474-ben megszüntette az apátságot, és annak birtokait és jószágait a nagyszebeni prépostságra ruházta. A XV. század végén a kolostor javítási költségeit már Szeben fedezte, az utolsó javításokat pedig 1506-ban végezték el rajta. A XVI. században a templom és a kolostor jelentős része rommá változott. 1648-ban a hajó boltozata még állt, de az északi (oldal-) hajó és a kápolna boltozata már beomlott. Romhalmazzá vált a kolostorépület jelentős része is, amelynek ma már csak a keleti fala van meg, két emeletnyi magasságban.

E fenséges romok láttán, akarva-akaratlanul azokra a szerzetesekre gondolunk, akik évszázadokkal ezelőtt benépesítették a hajdani kolostort, tanították a lakosságot, közben állandóan építkeztek. Egyik-másik szerzetesnek mindennapi elfoglaltságot jelentett az írás, a másolás, mivel a kerci cisztercita kolostorban kódexmásoló műhely is működött. Pezsgő, sokrétű munka folyt a kolostor falain belül és kívül egyaránt.”Forrás

A németül kiválóan beszélő evangélikus lelkész fogadott minket, részletesen elmagyarázta a hely történetét. Néhány szót magyarul is tudott, elvégre magyar felesége van! Mikor elmondtuk neki, hogy a fiúk ciszterci diákok, azonnal behívott a parókiára és küldött egy albumot velünk a zirci Főapát úrnak! Romjaiban is lenyűgözött bennünket a hely varázsa, nagyon jó érzésekkel, lélekben feltöltődve köszöntünk el a lelkész úrtól és Kerctől.

Innen Fogarason át vezetett utunk, a várat csak kívülről láttuk egy rövid időre, a Fogarasi-hegység lábánál elhaladva Sárkánynál fordultunk északnyugatra, hogy majd’ 200 km-t autózva visszatérjünk Ivóba. Nagyon fárasztó, hosszú út állt mögöttünk, de higgyétek el, megérte!

 

*
7. Befejezésül…

Három hetet voltunk távol székesfehérvári otthonunktól, egy hetet Cserépváralján töltöttünk íjászbarátainkkal, csodálatos környezetben, remek társaságban, majd következett 13 nap Székelyföldön. Ha valakinek volt türelme elolvasni beszámolómat, megnézni a több száz fényképünket, hallhatta, láthatta, nem túlzás, ha azt mondom Tündérkertben jártunk. 3230 km-t autóztunk, 40 órát töltöttünk a kocsiban, 239 l benzint égettünk el…

Remélem sikerült annyi erőt merítenünk, pihennünk és feltöltődnünk, hogy képesek leszünk elviselni az egyre elviselhetetlenebb honi mindennapokat. Ha ez nem valósul meg, akkor idő előtt beledöglünk. Sajnálom, hogy ennyire keserű lett a beszámolóm befejezése, de sajnos most így érzek, csak reménykedem abban, hogy talán belátható időn belül jobb lesz…

2011. augusztus 30.

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező