Már 212017
 

Lassú léptekkel, meg-megtorpanva, ideért a tavasz. Senki sem mondhatja, hogy Kikelet hava forradalmi hevülettel tört ránk, sem nagy meleget, sem szibériai időt nem hozott, mint pár esztendeje, a természet zsendül, a hóvirág lassan elnyílik, a krókuszok még tartják magukat, egyre több ágon bomlanak a rügyek. A hosszú sötét, és ezúttal hideg tél után, nagy kedvvel megyünk ki a természetbe, kertekbe, erdőkbe.

A szabadban étkeket készíteni varázslatos dolog. Olyan ízeket tudunk alkotni, amelyeket bent a konyhában képtelenség. A rövid történet szálai nem nyúlnak messzire: Karácsonyra kaptam hitvesemtől egy sütődiszkoszt. Az ajándék némiképpen zsákbamacska volt, elvégre korábban soha nem ettünk ilyen eszközben készült ételt, állítólag a mátrai favágók használták előszeretettel. Ahogy az időjárás megengedte, nekiláttunk, hogy kipróbáljuk. A világhálón bőséges irodalma van használatának és recepteket is szép számmal lehet találni. A képen láthatjátok, kovácsmester által készített, diszkosz alakú edényt, amely tökéletesen zárható. Első használat előtt beavatást kell végezni, azaz zsírral megkenve, kinyitva, parázsra tesszük, amíg el nem éri kékesfekete színét.

Az elkészíthető étkeknek csak a fantáziánk szabhat határt, első alkalommal csirkecombokat sütöttünk, majd rakott krumpli készült, vasárnap, vendégeket várva, bátran nekiláttunk komolyabb étek elkészítésének. Tarját pácoltunk, a diszkoszt alufóliával kibélelve szalonnával, karikára vágott krumplival és vöröshagymával ágyaztunk a húsnak, majd így rétegeztük, amíg az edény meg nem telt, a tetejére krumpli és szalonna került. Ilyen adagnál a 50-60 perc a parázson töltött idő.

Talán utóbbi a siker titka, hiszen olyan vastag parazsat kell biztosítani, amely a sütési idő végéig forró, nem hamvad el hamarább. Erre csak keményfa alkalmas, bőségesen kell rakni kellően vastag parázshoz. Miután a diszkoszt elhelyezzük, nem kell hozzányúlni, akár egy kis kerti munka, akár egy íjászedzés belefér az időnkbe. Ha valakinek van cserépkályhája, kemencéje, vagy lemezkandallója, akár abban is süthet!

Tálalni a terített asztalnál kell, a diszkoszt ott nyitjuk fel, a felcsapó illatok előkészítik a kulináris élvezetet. Az ízek átjárják az összetevőket, az étek omlik a szánkban, minden egyes falat valóságos ízorgia. Lehetne ezt még ragozni, de minek? Ki kell próbálni, meg kell kóstolni! Mi a diszkoszt fiam egyik iskolatársának édesapjától vásároltuk megfizethető áron, ha valakit érdekel szívesen megírom elérhetőségét.

Kikívánkozik belőlem, hogy milyen borokat kínáltam hozzá. Illenek a testes fehérborok (olasz- vagy rajnai idősebb évjáratok, vagy könnyedebb vörösek – kadarka, kékfrankos, Pinot noire, Zweigelt.)

Egészségetekre!

Balatoni tél

 Szerző: - 10:38  Vélemény? »
feb 162017
 

Bár még nem ért véget rövid téli pihenőnk, de sűrű, tejszerű köd gomolyog odakint, nincs még ideje az indulásnak, ellenben van a naplóírásnak! Élvezettel olvastam vissza 2013. nyárutón töltött üdülésünkről írottakat,akkor is Tihanyban voltunk. Igen, nekem a Balaton koronáján gyémánt a Tihany és Almádi közötti rész: Csopak, Füred, Alsóörs, Felsőörs, Lovas, Paloznak. Ha itt élnék, soha nem vágyódnék el, talán néha egyedül Erdélyországba, Székelyföldre. Ideje volt a megállásnak, október eleje óta egybefolyó menetelés az életünk, elsősorban a munkánk elvégzése jelent és jelentett egyre nagyobb kihívást, de az év végi ünnepek sem hozták meg a lélegzetvételnyi felfrissülést.

Mi más lehetett a választás, mint egy szívünknek kedves, ám közeli település? A Balaton jégtükre is vonzott. Szűk egy óra alatt ideértünk, szállásadónk felsorolta azt a két vendéglőt és egy kávézót, amelyek egész évben nyitva vannak. Tihany kihalt, az őslakosok talán ilyenkor nyaralnak… De az apátsági templom méltósággal áll, a visszhang is működik, gyönyörű a kilátás. Gyalogszerrel indultunk a falu központjából a kompkikötőhöz, majd a félsziget keleti partján sétáltunk vissza. Üdítő volt ez a 8 km-es út, kellemesen elfáradtunk. Lenyűgöző volt a tavat borító jégpáncél látványa, kíváncsi lennék rá, hogyan alakul vízzé vissza ! Éjjelente kemény fagyok vannak, de nappal olykor 10 °C körüli a hőmérséklet. Megmaradásáért küzd  a szabályosan rendezett kristályos molekulaszerkezet, de a hőmérséklet kezében van a döntés… A tavasz pedig itt áll a küszöbön, már hallhatjuk, kopogtat.

Délután Balatonfüred felé vettük az irányt, közelben élő barátainkkal találkoztunk, javasoltak egy jó helyet… Ez pedig nem volt más, mint a Hatlépcsős kocsma. Azt gondoltam, Füreden nehéz újat mutatni nekem, de ez a mindeddig ismeretlen hely minden korábbit felülír! A belseje hangulatos, faasztalok és fapadok jelentik az italbolti enteriőrt, “itt nincs WiFi, inkább beszélgessenek!” felirat is elárul valamit a légkörről. Nem is láttam telefont nyomkodó vendéget! A hely messze földön híres, elsősorban a velős pirítósáról, amelyhez fogható kulináris élményben régen volt részem! A fenti hivatkozást író nem túlzott, az eledel fenséges! Ha Füreden jártok, ne hagyjátok ki!

Másnap elmentünk Siófokra, a Galérius-fürdőbe. Nagyon jó volt a szauna-világban felforrósodni, jót úszni. Igazán testet lelket ellazító program. Visszafelé, a 71-es országút mellett, Balatonakali előtti halsütőhöz kanyarodtunk, a bódé téliesítve van. Sajnos a halat alaposan elsózták, és olyan osztályon aluli minőségű műanyag “evőeszközt” kaptunk, hogy teljesen alkalmatlan volt még a halfilé szeletelésére is, a savanyú uborkába meg beletört. Nem tudom felfogni, hogy egy ilyen helyen, ahol fenséges a kínálat édesvízi halakból (pisztráng, keszeg, szürkeharcsa, ponty, fogasfilé, és halászlé) miért nem lehet befektetni egy kicsit masszívabb evőeszközbe, az eldobhatók között is akad ilyen. Keserű (pontosabban sós) lecke volt…

Elérkeztünk a szabadság feléhez, ha lesz miről írnom, majd innen folytatom.

Máris folytatom. Ha a mai napot egyszóval kellene meghatároznom, az a “köd” lenne. Sem gyalogtúrázni, sem kirándulni nem támadt kedvünk, így átmentünk Balatonfüredre, ahol egy belvárosi séta végén ismét a Hatlépcsősbe vezetett utunk, ismét a velős pirítós… Ezúttal saját fotó is készült róla 🙂 .

Az első naphoz még hozzátartozik egy tihanyi hely: Nagymama reggelizője, más néven Tündérsziget. Egy régi parasztház egykori konyhájában működik ez a nagyon hangulatos, múltidéző hely, ahol a korhelyek akár délután is reggelizhetnek a házias kínálatból: kalácsok, házisütik, forralt bor, tea, kakaó, persze kávé; egy régebbi reggelizés után, ezért tértünk most vissza, ezen a lusta délutánon.

A ködnek esze ágában sincs felszállni, de azért elindultunk, hogy megkerüljük a Belső-tavat a félszigeten. Mivel beszereztünk egy turistatérképet, nem tűnt kalandos vállalkozásnak, mégis sikerült jól eltévednünk, nem is tudom, hogy jelzések, vagy mi voltunk-e bénák. 7 km-t meneteltünk a fagyos ködben, üdítő séta volt. Nagyon megérdemelt ebédet költöttünk el Sajkodon, az Apáti vendéglőben. Szemben a Hatlépcsős konzervativizmusával, ebben az étteremben helye van a jó értelemben vett innovációnak. A hely nagyon barátságos, a felszolgálás kifogástalan volt, én tárkonyos vadragú levest ettem, majd főtt marhapofát petrezselymes krumplival, kiválóan, stílusosan volt elkészítve, tálalva. Ha a kákán csomót akarnék keresni, a vörösbor túlhűtött volt, ilyen színvonalon illő lett volna nem fehérboros kehelyben kihozni. De a szentantalfai hegyleve (Syrah – Merlot házasítás) is kifogástalan volt. Nem beszélve a birspárlatról, amely megérdemli a “Térdre! Imához!” minősítést!

Lassan véget ér az öt nap szabadság, folytatódnak a hétköznapok, remélem a korábbiaknál már nyugodtabb tempóban…

máj 242016
 

Abától Székesfehérvárig ívelt a Lámpás Emberek társaságában töltött idő. Benedek fiam iskolájában, az abai Atilla Király Gimnáziumban Szülői napot tartottunk, másnap a székesfehérvári Vásártéren, hagyományos Botond Napi Magyarok Vásárára került sor. A két eseményt összekötötte Maurer Oszkár szerémségi (Délvidék) borász bemutatkozása.

Az Atilla Király Gimnázium életiskola. Bár a tananyag ismeretét ugyanúgy megköveteli, mint bármely másik tanintézet, mégis egészen más szemlélettel tekint az oktatás, nevelés feladataira, mint az iskolák túlnyomó többsége. Maga a hely is különleges, van tér, van levegő, van élet ebben az iskolában! A szemlélet és a hely varázsa kihozza a diákokból az alkotóerőt, legyen szó a tananyag elsajátításáról, vagy az életnek mindig értelmet adó alkotásról!

Fiam osztálya kályhát épített a tantermében! Hatalmas energiák szabadultak fel, rakták a samottot, hordták az agyagot, maguk készítették a beépített kályhacsempét, Mátyás címerével, visegrádi sablon alapján. A kályha lassan elkészül, már csak meszelni kell, nyáron szárad, az első hűvös őszi napon nemcsak a tantermet, hanem a diákok lelkét is átmelegíti majd. Ha egyszer fiam gyermeke is itt tanul, büszkén gondolhat arra, hogy ez a kályha édesapja életének egy darabját őrzi…

Miközben főtt a gulyás, leültünk a kollégium aulájában és beszélgettünk, szinte kötetlenül. A felröppent gondolatok vezérfonala az önellátás volt. Sok szülő próbálkozik saját maga előállítani étkeik alapanyagát, mi magunk is megtettük az első botladozó lépéseket: hitvesem sajtot készít, kenyeret süt; Csókakőn gyümölcsfákat ültettünk. Hallhattuk, sokan előttünk járnak, állatokat tartanak, tudják, az udvaron kapirgáló tyúk húsa, tojása értékes, nem szennyezett; mások saját tehenet tartva készítenek sajtokat, maguk füstölik. Sajttálból ízlelgettünk, varázslatos, régi ízek olvadtak nyelvünkön. Ezek az emberek semmi újat nem találtak ki, csak rájöttek arra, hogy fel kell adnunk egy darabot komfortzónánkból, nem sokat, mindössze két generációt visszalépve, elővarázsolhatjuk eleink tudását, akik nagyrészt önellátók voltak. Kényelmesebb a hipermarketben telerakni a kocsit, mint takarmányozni, fejni, trágyázni, vesződni a sajttal, vagy kenyeret dagasztani, de az alkotás öröme és az asztalra kerülő étkek ízei kárpótolnak!

A vacsora végére megérkezett a Gimnázium diákcsapatának egy része, éppen néptáncversenyről jöttek, előkerültek a hegedűk, az ifjak táncra perdültek, úgy ropták, mintha nem egy fárasztó nap végén járnánk. Közben fellobbant a tűz, ahogyan a Nap lement, felsejlett a telihold, a tavaszi meleget hűvösség váltotta fel. Fölöttünk, mint kupola ragyogott a csillagos égbolt, pattogott a tűz, a diákok hegedűk kíséretében dalra fakadtak. Leírhatatlanul jó érzés volt! Valahogy így:

Közben Maurer Oszkár elkezdte szerémségi borainak bemutatását. Szerémség történelmi borvidék, sőt, a Római Birodalom uralkodása idején is műveltek itt szőlőt, készítettek bort. Nagyon nagy a csábítás, hogy Oszkár borai kapcsán belemenjek a részletekbe, talán majd máskor. A borvidék klimatikus adottságai, talajviszonyai és kitettsége kiváló, ám ahogyan a trianoni diktátum annyi mindent tönkretett, csodálatos borvidékünket sem kímélte. Maurer Oszkár felvette a kesztyűt, az ősi dűlőkben, hatalmas erőfeszítések árán, újraindította a szőlőművelést. Igyekezett megőrizni a fajtaszerkezetet, ősi magyar szőlőfajtákat telepített, vagy ültetvényeket óv meg, készül bor 1925-ben telepített kövidnika szőlőből is! Ittunk néhány kiváló fehérbort, Mátyásra utaló Corvina nevű vörös házasítást, majd egy szamorodnit. Jól tudjuk, az “aszú” szó hallatán először Tokaj ugrik be mindenkinek, ám Aradhegyalján, szerencsés években Móron is ellepi a fürtöket a Botrytis nevű gomba, amely segítségével a bogyóban koncentrálódik annak cukra, egészen különleges édes borok készülhetnek így. Most ízlelőbimbóinkkal érezhettük, hogy Szerémségben is készül aszú! Sőt, Tokajnál annyival tágabb a horizont, hogy Szerémségben és Aradhegyalján a kadarka is képes aszúsodni, így jó évjáratokban akár aszú vörösborok is kerülhetnek asztalunkra!

A kóstolt borok azonban csak kísérték Maurer Oszkár szavait. Megértve gondolatait, számos dolog helyére került. Szó esett rég- és közelmúltról, anyanyelvünkről, hitről, akaratról, magyarságról. A tűz körül ülve ittuk szavait, határon túlról, kisebbségben élve, magyarnak megmaradva minden, az élet legapróbb dolgai is átértékelődnek, bárki leszűrhette magában, akármennyi gond, baj gyötör itt bennünket, szavunk sem lehet! Túl az iszonyatos délszláv vérengzésen, újjáalkotva egy történelmi magyar borvidéket, emberként, magyarként, hittel élve és gondolkodva nincs okunk félni! Mindössze itt és most nekünk is helyt kell állnunk, ismerjük fel, miért járjuk utunkat, mi a küldetésünk!

Az alábbi képsorozat bemutatja milyen az Életiskola, a készülő kályhát, az épületeket, az egyik jurtáját, kemencéjét, a diákok alkotásainak egy részét.

Másnap a Botond Napi Magyarok Vásárán folytatódott találkozásunk Lámpás Emberekkel. Sikerült hagyományt teremteni, ezúttal hetedik alkalommal került sor arra a mustrára, amelyen kézművesek kínálhatják portékájukat, táncosok, zenészek léphetnek színpadra, hagyományőrzők tarthatnak bemutatókat, előadások tágíthatják horizontunkat. Sajátos, remek hangulatú összejövetelek ezek, a jurtában ismét meghallgattam Maurer Oszkár bemutatkozását, borainak és szavainak itt is komoly sikerük volt a hallgatóság körében.

Az Atilla Király Gimnáziumban szokássá vált, hogy az öt évfolyam minden évben egy-egy elszakított országrészbe indul osztálykirándulásra. Idén a tizenegyedikesek voltak Délvidéken, útba ejtették Maurer Oszkár pincészetét is. Tervbe vettem, hogy mi is felkeressük, mindenkinek csak ajánlani tudom! Lámpás Emberek – választottam a címet, talán nem tévedtem. A Fény elkísér utunkon.

máj 082016
 

Annyiféle “nap” van, talán nem idegen egy képzeletbeli kávéháztól, ha a címben említettet mi is megünnepeljük!

A fenti kép forrása, ám ugyanott remek írást olvashattok a fagylaltról és a hasonló csemegékről: parfé, sörbet, granita. Gondoltátok volna, hogy a fagylalt már az ókori Egyiptomban, Kínában és Rómában is elterjedt édesség volt? Érdemes a hivatkozáson található írást elolvasni, nagyon élvezetes összeállítás!

Aligha akad olyan ember, aki ne evett volna fagylaltot, mindenkinek lehet saját története is erről. Gyermekkoromban 1 Ft volt egy gombóc, hat alaptípusra emlékszem: csoki, vanília, puncs, málna, eper, citrom. Élvezetéért el kellett menni cukrászdába, környékünkön kiemelkedett a Böszörményi úton a Rigó Jancsi, tölcsérbe, pohárba mérték, finom volt, élvezettel nyaltuk. Egy-egy gombóc tejszínhab kicsit melegítette, fokozta az élvezetet. Azért ne felejtsük el, a némi torokfájástól aggódó szülőket … Az átlag fagyinál sokkal jobb volt a Rigó Jancsiban, máshol túlnyomórészt leginkább jeges, vízízű, inkább ízanyagot, mint valódi gyümölcsöt tartalmazó fagyit mértek.

Külföldön találkoztam először fagylaltkelyhekkel, lenyűgöző látványt nyújtottak a felcicomázott, sokszínű poharak. Később itthon is teret nyertek. Idővel egyre több helyen lehetett nagyon jó minőségű fagyit vásárolni, kialakultak az egyes városok ikonikus fagylaltozói. Székesfehérváron a Viniczai előtt álltak hosszú sorok, különösen nyári vasárnap délutánonként. Pécsett a Nádor cukrászdája volt a legjobb forrás, ám amikor a Citrom utcában megnyílt a Capri, nagyon ízletes és bőséges kínálattal, egy időre a legnépszerűbb hellyé vált. Szegeden a Virág cukrászdát nem kerülhette ki a torkos vándor, szomorú visszagondolni a gyilkosság áldozatává vált család cukrászdájának ízeire. Soltvadkerten van talán az ország egyik legjobb fagyizója, itt már a bőség zavarával küzd a betérő. Balatonfüreden a Bergmann cukrászda is megérdemli, hogy szóljunk róla. Székesfehérváron és körzetében kiemelkedik manapság a Damniczki és – legújabb kedvencünk – a seregélyesi Melódia cukrászda. 2013-ban Damniczki vörösboros málnája lett az Év fagylaltja!

A fagylalt ugyanolyan megosztó lehet, mint a borok. Ezernyi fajta, ezernyi ízvilág. Van aki a gyümölcsösökért rajong, van aki jobban szereti a sűrűbb, tejszínes ízeket. Magam részéről nehezen barátkozom meg a különféle csokimárkákat megnevező és ízében azokat utánozni akaró fagylaltokkal, és ha somlói galuskára, vagy zserbóra vágyom, az legyen süti, nem a fagyiban keresem. Konzervatívabb az ízlésem, csoki, pisztácia, mogyoró a legkedvesebbek számomra. A jó fagyi közelebb hozza a “dolce vita” életérzést, szegényebbek lennénk élvezete nélkül 🙂 .

feb 212016
 

Lehet lyukas, kerek vagy szögletes, illatos vagy rúzsos, hagymás vagy natúr csak SAJT ! legyen.

IMG_0451

Mivel családunk igen szereti a sajtot, így egyre többet vásároltunk/vásárolunk belőle kedvenc házi sajtkészítőnktől. Ha néha kifogytunk, és a boltban árult sajtnak nevezett termékre fanyalodtunk, egyre szembeötlőbb lett a különbség a házi előállítású és a bolti között.

Szeretnénk ha ételeink valódi alapanyagból készülnének, minél kevesebb E betűvel, így már gyakran otthon sütöm a kenyeret házi őrlésű bio gabonából, és most beiratkoztam sógornőmmel egy három napos alapfokú sajtkészítő tanfolyamra. Nekik van tehenük, így a jó alapanyag a friss, jó minőségű tej már adott.

A tanfolyamon szert tettünk a sajtkészítés alapvető fortélyaira, és a legfontosabb tudnivalókra. Felelevenítettük a tej felhasználásának teljes skáláját. Falusi gazdálkodó nagyszüleim még a saját teheneik tejéből készítették a tejfölt, túrót, vajat, édesapám a kis textildarabon átszűrt tőgymeleg tejen nevelkedett. Nagymamám hátán cipelve vitte a portékát hetente kétszer a közeli faluba a piacra, ahol a kialakult vevőköre volt. Akkoriban a sajtkészítésnek még nem volt divatja, de így is maradék nélkül hasznosították a tejet.

És mi készülhet a sajtból? Nos ezt a három nap alatt láthattuk, megcsinálhattuk és meg is ehettük :). Minden nap kb. 100 l tejet használtunk fel.

Készült krémes joghurt, sajtkrém, aludttejből túró, tejföl, a tejszín elválasztásával vaj. A natúr joghurtot ízesítettük házi gyümölcslekvárral, így kanalazva igazán mennyei volt.

Oltóenzim segítségével készítettünk friss sajtokat, mindenki ízlése szerint fűszerezte, ízesítette, így készült lilahagymás, fokhagymás, bazsalikomos, kapros. A savóból még ordát készítettünk. A harmadik napon megtanultuk a trappista sajt, parenyica, mozzarella sajt készítését is.

Az ebédek fantasztikusak voltak a friss alapanyagokból, ettünk szalonnás túrós csuszát, és ordából készült spenótos gnocchit tetejére reszelt érlelt trappista sajttal. Desszertnek ordás gyümölcsös lepény volt, melegen még rezgett benne az orda. Külön élmény volt a frissen feldogozott alapanyagból készült ebéd elfogyasztása.

Elmondhatom, hogy a tanfolyam komplex élmény volt, minden érzékszervünkre hatott. Jó érzés volt a sajtot formálni, a parenyicát, mozzarellát gyurmázni, savóban „tapicskolni”.

Akinek kedve van beiratkozhat haladó tanfolyamra is, ahol már a bonyolultabb sajtok készítését lehet tanulni.

Mindenkinek ajánlom, jó kikapcsolódás:).

Eszembe jutott egy kedves gyerekkori mese: Minden egér szereti a sajtot

nov 112015
 

Az alábbi írást kedves kóstolótársamtól, dr. Vári Kovács Józseftől kaptam, fogadjátok sok szeretettel!

40M_Tours-i_Szent_Marton

Márton napra való

 

Kevés olyan történelmi személyiség van, akinek nevéhez Magyarországon, Franciaországban és de Európa más részén is annyi hagyomány kapcsolódik, mint Szent Márton.

Márton az ókori Sabariában, a mai Szombathelyen született 316-ban. 15 évesen lépett be a római hadseregbe és Galliában szolgált. Itt, az észak-franciaországi Amiens határában találkozott egy félmeztelen koldussal, ekkor kettévágta a köpenyét és felét neki ajándékozta. Másnap éjszaka álmában megjelent neki Krisztus, az általa adott köpenybe öltözve. A köpenyvágó jelenetet számos műalkotás megörökítette. Tizenkilenc évesen megkeresztelkedett. 361-ben ő alapította Galliában Ligugé kolostorát. 371-ben Tours püspökévé választották. 397-ben halt meg.

Márton később Franciaország egyik védőszentje, egyúttal Nyugatnak egyik legtiszteltebb patrónusa lett. Márton az irgalmasság, a cselekvő  felebaráti szeretet, a  késő középkorban pedig a nemes lovagiasság szimbólumává vált.

Szent István királyunk zászlaira hadverő Márton képét festette. Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. Az első magyarországi bencés apátság Szent Márton–hegyén épült, melyet a 19. századtól  neveznek csak Pannonhalmának.

A történelmi Magyarországon rengeteg Szent Márton nevet viselő település van, pl. Dicsőszentmárton, Hegyhátszentmárton, Homoródszentmárton, Őriszentmárton, Szalkszentmárton, Szépkenyerű-szentmárton vagy éppen Tótszentmárton, de ide sorolhatjuk Kismartont, Mártonhelyt vagy éppen Peremartont is. Szent Márton a védőszentje számos templomnak is.

Somló hegyének dobai oldalán áll a Márton-kápolna és Márton kútja. A 18. században remeteség virágzott mellette. A remetét a hegyközség tartotta, hogy a vihar idején harangozzon, és imádkozzék a jó termésért, szüretért. 

A régi időkben Márton a gazdasági évnek kiemelkedő zárónapja. A jószág Márton napja táján került végképpen az istállóba.  Márton napja volt az óév utolsó jeles napja, amelyen ludat ettek és bort ittak. A középkorban utána kezdődött a karácsonyt megelőző negyvennapos böjti időszak.

Márton napján, főleg a Dunántúlon, a frissen tömött, szépen kihizlalt lúd volt az ünnepi eledel.  Ehhez kapcsolódnak a következő szólások:

„aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik”

„aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik” 

A Somló-vidéken erre a napra várták az első havat. Úgy tartották, ha fehér lovon jön, akkor enyhe tél, ha pedig barna, azaz ha nem esik hó, akkor kemény tél várható. 

Márton napra általában megforr az újbor.

„ A bornak Szent Márton a bírája” 

„ Elkövetkezett hát az esztendő ama napja, midőn Szent Márton püspök az alacsony emberi sárhajlékból felköltözött a magas mennyekbe, és amikor itt a földön a jóízű must borrá változott” /Thuróczy György krónikájából, XV. század/ 

Márton napra általában elforrt a must, a friss szőlőlé újborrá változott. Az újbort meg kellett kóstolni, mely társasággá forrasztotta az addig a pincében magányosan dolgozó gazdákat.

Az újbor ünnepe jegyében kívánok mindenkinek szerencsés Márton napot!

VKJ

 

Források:

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium Bp,1977

Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig  Bp, 1999

Vaczkó László: Szabad-e pásztorolni? Somló környéki népszokások, hagyományok, falusi élet

Devecser, 2005

 

feb 152015
 

Két napja Bikavér vaktesztet tartottunk nálunk, az erről szóló beszámolómat akár tekinthetitek a borról írt korábbi cikkem folytatásának – ezúttal a gyakorlat oldaláról. A történetnek az ad némi aktualitást, hogy február 20-án kerül sor Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajra, ha megnézitek a 13-13 pincészet neveit, várhatóan a legjobb Bikavérek seregszemléje áll előttünk.

Nos, régóta gyűjtögettem a Bikavéreket, péntekre hat-hat tétel jött össze, mind Eger, mind Szekszárd képviseletében. Öt kóstolótárssal bíráltuk a borokat, egyikünknek sem szőlészet-borászat a hivatása, nem vagyunk profik, csak gyakorlott borfogyasztók, elsősorban nem a mámort keressük, hanem igyekszünk a hétköznapok estéit, vagy ünnepeinket egy-egy palack jó borral bearanyozni, emellett járunk a városban tartott különböző borkóstolásokra és – bemutatókra, néha egy-egy olyan kiemelkedő eseményre, mint például a Budavári Borfesztivál, amelyről szintén olvashattatok ezen a honlapon.

A bírálat úgy történik, hogy sorba kóstoljuk a borokat, a palackok be vannak csomagolva, a papíron és a beírólapon sorszámozva vannak; a megjelenést, az illatot, a zamatot és az összbenyomást pontozzuk, az első háromnál vannak alkategóriák, pl. a megjelenésnél a tisztaságot és a színt külön-külön ítéljük meg. Így száz pont a legtöbb, mi adható. Mivel a Bikavér kizárólag Szekszárd vagy Eger bora, külön játékként tippeltünk, hogy a kóstolt tétel vajon melyik borvidéké lehet? (Természetesen ebből kimaradtam.)

Az én felelősségem volt, hogy milyen sort állítok össze, de a borok sorrendjéről, csomagolásáról és a pontok összesítéséről is nekem kellett gondoskodnom. A palackokat órákkal korábban kinyitottam, hogy jól átszellőzzenek. A kóstoláshoz csak bagettet fogyasztottunk. A 12 bort nagyjából két órán át elemezgettük, pontoztuk.

Először is a termőhelyekre adott tippekről: egyik társunk a 12-ből 10-re helyesen tippelt. Pontosabban – mivel a “tippelés” némi szerencsét is feltételez -, 10-nek állapította meg helyesen a termőhelyét; ketten 8-nak, egy társunk 7-nek, illetve 6-nak, még ez is ötvenszázalékos pontosság!

A borok sorrendjéről annyit, hogy az első négy helyre szekszárdi bor került, nagyjából hasonló pontszámokkal, ez alatt azt értem, hogy a kóstolótársak egyénenként is kb. hasonló sorrendet állítottak fel. Semmiképpen sem jelenti azt, hogy itt, vagy ott vannak a jobb Bikavérek, egyszerűen az ide hozott tételek között ez a sorrend alakult ki. Miután felfedtük a borok inkognitóját, hitvesem készítette marhapörkölthöz kóstoltuk vissza azokat. Bebizonyosodott, hogy ezek nem “beszélgetős” borok, vörös húsokkal remekül kiegészítik egymást, étekkel kísérve magasabb élvezeti értékkel bírnak, mint önmagukban kóstolva. (Szándékosan nem nevesítem a borokat, mert nem szeretném, ha a reklámozás legkisebb gyanúja is felmerülne bárkiben, másrészt nem is ez beszámolóm célja.)

Elmondom mi ebben a legnehezebb. Furmintról él bennünk egy kép, milyennek kell lennie; ha jó érett, egészséges szőlő kerül a pincébe – sok borásztól hallottam – már csak elrontani lehet. Persze sok múlik a technológián, a hordó is sokat adhat, vagy elvehet a borból, az összbenyomásnál akár a palack megjelenése is hathat ránk; mégis leginkább a termőhely és az évjárat szerepe a döntő, amikor vakon kóstoljuk pl. a furmintokat. A Bikavérnél nem így van! Amikor a szekszárdi és az egri borász nekilát a Bikavér elkészítésének – betartva a borvidék azon szabályozását, hogy mely kritériumok esetén illethető a nedű “Bikavér” elnevezéssel – valóságos művészi alkotómunka kezdődik, elvégre minden Bikavér fajták házasítása. No, és itt eltalálni az arányokat… egy átlagos Kékfrankoshoz adni egy kiemelkedő Merlot-t, nem biztos, hogy sokat javít rajta, de akár megtáltosodhat tőle az a Kékfrankos. Ez benne a művészet, megtalálni a harmóniát, a hordóban érlelés és a palackos tárolás optimális idejét (stb.). Ezért a Bikavérek nem hasonlíthatók úgy össze mint mondjuk a Rajnai rizlingek, önmagukban kell néznünk előbbieket.

Mindkét borvidékünkön a pincészetek egymásba kapaszkodva, közös munkával próbálják meg a Bikavér reputációját helyreállítani, hiszen a tömegtermelés és a KGST piac emléke még sokunkban élénken él; amit “Bikavér” néven a palackba tuszkoltak, ócska lőre volt. Nagyon szurkolok, hogy sikerüljön a Bikavért az őt megillető helyre tenni, máris elkezdem gyűjteni az újabb tételeket, hátha Eger visszavág :-).