jan 132019
 

Úgy tűnik, kezd hagyománnyá válni az év elejei Fehérvári Bormustra, amelyre idén január 12-én került sor. Méltó helyszín a Szent István Terem, nagyobb kóstolóközönség befogadására is alkalmas, hangulata illik az eseményhez.

Bort sokféleképpen lehet fogyasztani, de hogy mi legyen a könnyed nyáresti beszélgetés, vagy egy nagyszerű étek kísérője, ahhoz érdemes alaposan feltérképezni a lehetőségeket. Hála Istennek, a borok piacán mind a kereslet, mind a kínálat egyre nagyobb, van miből választani. Felkereshetünk borvidékeket, elmehetünk vezetett kóstolókra, vagy leülhetünk tapasztalt kóstolótársakkal mérlegelni a nedűket. Természetesen mindig érdemes  saját ízlésünkre hagyatkozni! Baráti társaságban a vakteszt egy jó megmérettetés, csak annyit tudunk, hogy borokat pontozunk, így alakul ki az aktuális sorrend az asztalra kerülő tételek között.

Ebben az évben a Bormustra célkeresztjébe Fejér megyei borászatok kerültek, elvégre a Móri és az Etyeki Borvidék megyénké. Ennek megfelelően, a helyi erők nagyjából egyharmadnyi helyet kaptak, mellettük két gúnyhatáron túli borászat mutatta be borait: Felvidékről a Geönczeöl Pince; Arad-hegyaljáról pedig Balla Géza, aki 2018-ban az Év Bortermelője lett! Rajtuk kívül Tokaj, Badacsony, Pannonhalma, Mátraalja, Tapolca képviselte az adott régiót. Nyilván a kapacitás behatárolta a meghívottak számát, ezúttal Sopron, Szekszárd, Eger, Villány, Somló nem kapott lehetőséget, ezt egyáltalán nem negatív kritikaként írom!

A borokkal történő ismerkedés sétáló kóstolás keretében zajlott, minden borászatnak volt egy asztala, a belépőjegy áráért szabadon lehetett ízlelgetni a kínálatot. Mi először a fehérborokat jártuk végig – sokkal több ilyen tétel volt – én csak a kedvenceimet, rizlinget, hárslevelűt, furmintot és chardonnay-t kóstoltam, ezekből is csak egy-egy nyeletet, a maradékot kiöntöttem. A borok többsége jól iható, némelyik egészen kiváló volt. A rozékat ezúttal kihagytam, bár tényleg nem a mennyiség volt a lényeg, de ennyi kóstolgatás is meghozza a könnyű mámort, így a vörösborokra már jóval kevesebb figyelmem jutott, kóstolás helyett inkább régen látott emberekkel beszélgettem. Nagyon sok ismerős arc volt a tömegben, akikkel különböző kóstolókon találkoztam.

Egy korty pezsgővel nyitottunk, befejezésül ennek kapcsán leírnék pár gondolatot. Régebben a pezsgő a szilveszterezés, esetleg születésnapok itala volt, alighanem a legsilányabb borokból készült a tankpezsgő, amelynek mértéktelen fogyasztása hosszú és fájdalmas másnapossággal járt. Volt szerencsém látni a Törley gyárat, itt szembesültem azzal, hogy a palackos érlelés mennyi munkával és milyen komoly technológiával jár, arról nem beszélve, hogy csak kiváló alapanyagból (borból) készülhet! Ma már egyre több manufakturális készítésű pezsgővel találkozhatunk, vannak akik kizárólag pezsgőt gyártanak, de egyre gyakrabban borászatok is így bővítik a kínálatukat. Ezek a pezsgők megmutatják, hogy szemben a tömegtermeléssel, mennyire míves, az ünnepeket méltón megkoronázó italról beszélünk. Látom az üzletláncok polcain is választék bővülését, s a vinotékákban is egyre nagyobb a kínálat, érdemes megkóstolni a minőségi pezsgőket is!

jan 072019
 

Zaklatott, végigdolgozott ősz után, az év végi ünnepek sem voltak pihentetők, december 25-én, 31-én és január 1-én is dolgoztam. Előre látva mindezeket, már december elején szállást kerestünk, az Őrség volt a célpont, azon belül inkább a szálláshelyek kínálata, mint a település volt döntő. Ezért esett a választásunk Magyarszombatfára, a szlovén határtól alig két kilométerre található községre. Miért az Őrség? Annak idején Rómába is akkor kezdtem el visszavágyni, amikor Karinthy Cini Naplóját olvasva megjelentek lelki szemeim előtt az Örök Város nevezetességei. Most alighanem Borbás Marcsi főzőműsorait látva csókolt homlokon a “múzsa” bennünket… Természetesen elővettem Kohus Peti “Tour de Őrség” beszámolóját, amelyből még több ihletet merítettünk!

Január 2-án szerdán indultunk, útba ejtve Somlót egy kis borbeszerzés céljából, közel három óra alatt értük el Magyarszombatfát. Másnap elindultunk, először a veleméri templomot csodáltuk meg, majd a szentgyörgyvölgyi református templomba mentünk. Előbbiben a XIII. századi freskók és az azokra vetülő fény játéka, utóbbiban a bárányfelhőkkel díszített karzat és tető igazi érdekességet nyújtott. Őriszentpéteren ebédeltünk, lassan gurultunk addig, számos helyen lehetett látni a népi építészet emlékeit, helyenként az enyészetnek adva, máshol felújítva, régi szépségében ragyogva. Visszatérve Magyarszombatfára – a falu a cserepezőkről ismert – betértünk az összes nyitva tartó gölöncsérhez, gyönyörű portékákat tudtunk vásárolni. Természetesen a Fazekasházat is megnéztük.

Reggelre esett másfél centi hó, a napot szállásunkon pihenve töltöttük. Szombaton felkerekedtünk, hogy megnézzük a méltán híres őriszentpéteri termelői piacot. Bár az év végi ünnepek utáni első szombaton takaréklángon üzemelt, így is fantasztikus portékákra leltünk! Füstölt húsok, kolbászok, szalonnák, tepertők; sajtok, túrók, vajak; mézek, lekvárok no és gyümölcspárlatok kínálták magukat. A termelőkkel nagyon jól elbeszélgettünk, nem volt tömeg, ráértek. Van elképzelésünk a kistermelők munkájából született étkek és a bolti kínálatban megvásárolhatók közötti különbségről, mégis nagyszerű érzés volt, hogy azoknak az embereknek a kezéből vesszük át, akik a természetből varázsolták elénk! Örültünk ennek a piacnak, szeretnénk visszatérni, amikor tavasz végén, vagy ősz elején teljes fényében pompázik!

Őriszentpéteren betértünk az Árpád-kori templomhoz, a szállingózó hóban kívülről tudtuk megnézni.

Szalafő felé vettük az irányt, számomra ez a település az Őrség szíve. Legjobban itt különülnek el a szerek, dimbes-dombos tájnak varázslatos hangulata van. Betértünk a Batha portára tökmagolajért, örömmel láttuk, hogy a Gasztroangyal itt mutatta annak készítését. A gazdasszonytól rengeteg dolgot megtudtunk a különféle magolajok kedvező élettani hatásairól, felhasználásuk módjáról. Tőlük a pityerszeri skanzenbe mentünk, bár az épületek zárva voltak, kívülről megnézhettük az őrségi népi építészet itt őrzött kincseit.

Szentgotthárd érintésével, egy finom ebédet elfogyasztva utaztunk tovább Körmendre, ahol barátainkkal töltöttük a délutánt, majd együtt mentünk el a helyi sportcsarnokba, hogy meghallgassuk a Körmendi Fúvószenekar újévi koncertjét. Mint megtudtuk, tíz éves hagyomány ez a koncert, túlzás nélkül, varázslatos volt! James Bond filmzenéje, vagy a Bohém rapszódia fúvós nagyzenekar előadásában elképzelhetetlenül jól szólalt meg, a többi zeneművel együtt.

Másnap szeles időben, ám verőfényes napsütésben utaztunk haza. Vízkereszt lévén elbúcsúztunk karácsonyfánktól, mégsem voltak rossz érzéseink, ez a három nap kárpótolt a zaklatott ősz és télelő három hónapjáért.

Íme máris feltöltötte valaki a szombati koncert talán legemlékezetesebb részét, fogadjátok szeretettel!

 

Sze 102018
 

Vasárnap reggel hatkor harangzúgás töltötte be a tengerpari falucskát. Sukosan templomának tornyában három harang lakik, külön-külön mindegyik hangjával megbarátkoztunk, de így, együtt, gyönyörűen köszöntötték a napkeltét… szemben a sziget, a tenger vize még csak nem is fodrozódott, mintha vékony jégpáncél dermesztette volna. Nyolcra hirdették aznapra az első szentmisét, időben ott voltunk, de már nem fértünk be a templomba, pedig aznap még két mise volt. Úgy éreztem, talán mégsem múlt el a mi Európánk egészen. “Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem féltem ezt a nemzetet” – mondta Mindszenty bíboros. Ebben az alig több mint 3000 lelket számláló tengerpari faluban, nem fértünk be reggel a templomba… Irigylem a horvátokat s nem féltem őket!

 

 

Bár nem évszak, mindössze alig egy-két hét, mégis szeretjük a nyárutót, őszelőt. Rekkenő hőséget adó, ám pihentető nyaralást nem hozó zaklatott augusztus után, hirtelen elhatározás hozta az ötletet, hogy guruljunk le Dalmáciába, mint ilyenkor – nem is olyan nagyon régen – a napfényes Itáliába. Fiunk akkor még óvodás volt, ma már önálló, bátran itthon hagyhattuk.

Egyetlen koncepció volt, hogy minél közelebb hazánkhoz, minél csendesebb helyen legyünk. Adódott Zára, mivel város, kerestem egy közeli falut, így találtam meg Sukosant. Szállást foglalni, kifizetni, már a telefonról sem nehéz, jónak tűnt, jó is volt. Szerdán reggel legurultunk, hétkor indultunk, kettőkor megérkeztünk. Első pillantásra lenyűgözött a hely szépsége, maga a tenger! A szállásunk előtti utacska túloldalán nyaldosta a partot. A vízben egy várromot láttunk, mint egy blogból megtudtam: “Sukosan különlegességei az Arany-öböl kellős közepén meredező Valaresso romfalak. A XV. században Zadar érseke, Matheo Valaresso egy nyári palotát építettet magának a lagúna kellős közepére, mely a török-velencei háborúkban súlyosan megsérült. Csupán a most is látható három falpillér maradt meg az épületből. Érdekes, látványos rom a vízben.”

Könnyű volt felfedezni a strandot, a víz kristálytiszta, kellemes hőmérsékletű, simogató volt. Jó volt beúszni, már régen nem ért le a lábunk, de láttuk a tengerfeneket. Ezernyi vitorlás, motorcsónak, kisebb-nagyobb hajó úszott, látszólag céltalanul. Egy picit mindig fújt a szél, de a víztükröt éppen csak borzolta.

Voltunk már Zárában, az Óvárossal nem lehet betelni. Sajnos még ide is került amolyan igazi szocreál épület, de a múltat ha akarták sem tudták eltörölni. Már a rómaiknak is volt itt Fóruma, köveiből épült a Szent Donát körtemplom, amelyben ma már hitélet nem folyik, ellenben varázslatos akusztikája miatt koncertek kedvelt színhelye. Mellette a Szent Anasztázia szarkofágját őrző katedrális az itáliai építészet hatásait mutatja. A szarkofágban alussza örök álmát a vértanú. Kávéházi teraszokon jól esett megpihenni, a kávé pontos, olaszos, erős, aromás, s a fagylaltokat sem illetheti negatív kritika!

Maradva az Óvárosnak helyet adó félszigeten, kikerülhetetlen a Tengeri orgona.   Az állandóan lengedező szél nagyon izgalmas “orgonajátékot” hív elő az ügyesen felépített lépcsőkből; különleges a Nap köszöntése nevű napelem is, amely úgy termel energiát, hogy egyben esztétikai élményt is nyújt. Az Óvároshoz tartozik a piac, nagyobb csarnokban kaphatók halak és tenger gyümölcsei, odakint a standokon bármilyen – idénynek megfelelő – friss zöldség, gyümölcs kínálja magát. Élvezettel majszoltuk a nagy-szemű, nagy-fürtű szőlőt, a mézédes fügét. Elmentünk egy plázába is, de semmit nem találtunk a nálunk is mindent elöntő, méregdrága, ám nagyrészt Kínában gyártott multikulturális-univerzális szeméten kívül.

Jó falatok nem ott vannak, hanem a kis halászfalu vendéglőinek teraszán.

 

A tonhal-steak vált kedvencünkké, a nagy porció széle ropogós, magába zárja a hal varázslatos ízeit, a zöldköret olívával nyakon öntve, fantasztikusan harmonizál a hússal, Malvazija fehérbort ittam hozzá,  délszláv szőlő, ismertem, bora szépen kísérte az ételt.

Vasárnap délelőtt még egy jót lubickoltunk, dél körül elindultunk, este hatkor már itthon voltunk. Mindazok a dolgok, amelyekről meséltem, színfalak voltak csupán. A tenger illata, a bőrünkre kicsapódó só, a lassan elillanó ízek, Zára és minden… csak egy keretet adtak a hitvesemmel töltött és átélt öt naphoz, minden átrajzolódott, ahogy a naplemente is átrajzolta azt az öblöt. Jó hogy együtt lehettünk, jó hogy ott lehettünk.

Fotósorozatok: második nap, harmadik nap, negyedik nap.

máj 152018
 

Csak az tudhatja milyen érzés Székelyföldön lenni, aki azt valaha átélte! Legyen szó nyaralásról, kirándulásról, pünkösdi zarándoklatról, lenyűgöző, örök élményekkel térhetünk haza. Az érzést elsősorban a székelyeknek köszönhetjük, de szorosan hozzátartozik a gyönyörű táj, a meseszép települések, a kulináris élvezetek és a számtalan népművészeti élmény, legyen szó táncról, muzsikáról, tárgyakról.

Negyedik alkalommal hirdettek háromnapos Székely Fesztivált Budapesten, akik már jártak Székelyföldön felfrissíthették emlékeiket, akik eddig még nem jutottak el, azok talán most kaptak kedvet hozzá.

A fesztivál három részre különült: a színpadon muzsikusok és táncosok léptek fel; a Millenáris külső terén találtuk a székely ízeket; zárt térben pedig kézművesek portékáiból válogathattunk. Fafaragók, nemezesek, ruhakészítők, könyvárusok, cserepezők árultak szebbnél szebb tárgyakat. Kulináris élményekben is bőven lehetett részünk: sajtkészítők, hentesek, kürtőskalácsosok mellett megjelent a Csíki sör egyre bővülő termékkínálata, kóstolhattunk gyümölcspárlatokat és Ménesről Balla Géza borászata is részt vett a rendezvényen.

Néhány fénykép és egy riportfilm a rendezvényről:

feb 082018
 

Borbarátok úgy tartják, hogy a folyó egyik partján az anyatejet, szemben a furmintot találjuk, az élet pedig az a híd, amely a kettőt összeköti. Tegnap legkedvesebb vinotékámban részt vettem furmint vakteszten, részben az ott tapasztaltak ösztönöztek írásra.

Kép: Wikipédia

A furmint magyar eredetű szőlőként került a köztudatba, bár az sem kizárt, hogy Itáliából származik. Vannak adatok, hogy a Szerémségből terjedt el. Napjainkban Somlón és Tokaj-hegyalján vannak a legnagyobb ültetvények, de találkozhatunk a fajtával a Balaton körül, Pécsett; Szlovéniában, Ausztriában és Franciaországban is előfordul, (más-más neveken).

Érdekesség, hogy létezik piros furmint is. A szőlő vastaghéjú, nagyon jól aszúsodik, Tokajban a szamorodni és az aszú alapbora ; nagyon jó cukorgyűjtő, ezért a száraz borok magas alkoholtartalommal bírnak. Szépen felveszi a talaj ásványait, ez nyújt összetéveszthetetlen karaktert a somlói furmintoknak. A talaj összetételére nem igényes, a vulkanikus területeken és a löszös dűlőkön is szépen terem. Késői érésű, a szüret október közepén veszi kezdetét.

A furmintból alkotott borok jellege függ a területtől, kitettségtől, technológiától. Érdemes a kész bor további hordós és palackos érlelésre, a harmadik, negyedik évben ér a csúcsra. Fogyasztás előtt fontos a palackokat alaposan átszellőztetni, hogy az illat- és ízvilág legjobban kibontakozhasson.

Tegnap kb. tizenöten végeztük a vaktesztet. Ez úgy történik, hogy a palackok be vannak csomagolva, így sem a címkéket, sem a kapszulát nem látjuk; kóstolás után a bor alábbi jegyeit pontozzuk: megjelenés-tisztaság (5,4,3,2,1 pont), szín (10,8,6,4,2), illat-tisztaság (6,5,4,3,2), intenzitás (8,7,6,4,2), minőség (16,14,12,10,8), zamat-tisztaság (6,5,4,3,2), intenzitás (8,7,6,4,2), minőség (22,19,16,13,10), hosszúság (8,7,6,5,4), összbenyomás (11,10,9,8,7); 100 pont a legtöbb mi adható, tegnapi nyertesünk átlagban 82 pontot kapott. Az ítészek által adott pontszámokat boronként átlagoljuk, ez adja meg a végső sorrendet. Természetesen a szubjektivitás jelen van, már csak azért is, mert nem vagyunk egyformák, szinte mindenkit más-más dolog érint meg egy borban, az esetleges zavaró tényezőket is van aki felértékeli. Kilenc száraz tételt kóstoltunk, zömmel somlói és tokaji termelőkét, de a Balaton környéki pincészetek borai is jelen voltak. A végső sorrend érdektelen, viszont ismét megmutatkozott, hogy évjárattól, termőhelytől, technológiától függően, ugyanabból a szőlőfajtából készült boroknak ezernyi arcuk van.

A furmint megérdemli tiszteletünket, mindig szívesen látott vendég egy fárasztó nap lezárásakor, vagy ünnepi étkek kísérőjeként. Egészségünkre!

Már 212017
 

Lassú léptekkel, meg-megtorpanva, ideért a tavasz. Senki sem mondhatja, hogy Kikelet hava forradalmi hevülettel tört ránk, sem nagy meleget, sem szibériai időt nem hozott, mint pár esztendeje, a természet zsendül, a hóvirág lassan elnyílik, a krókuszok még tartják magukat, egyre több ágon bomlanak a rügyek. A hosszú sötét, és ezúttal hideg tél után, nagy kedvvel megyünk ki a természetbe, kertekbe, erdőkbe.

A szabadban étkeket készíteni varázslatos dolog. Olyan ízeket tudunk alkotni, amelyeket bent a konyhában képtelenség. A rövid történet szálai nem nyúlnak messzire: Karácsonyra kaptam hitvesemtől egy sütődiszkoszt. Az ajándék némiképpen zsákbamacska volt, elvégre korábban soha nem ettünk ilyen eszközben készült ételt, állítólag a mátrai favágók használták előszeretettel. Ahogy az időjárás megengedte, nekiláttunk, hogy kipróbáljuk. A világhálón bőséges irodalma van használatának és recepteket is szép számmal lehet találni. A képen láthatjátok, kovácsmester által készített, diszkosz alakú edényt, amely tökéletesen zárható. Első használat előtt beavatást kell végezni, azaz zsírral megkenve, kinyitva, parázsra tesszük, amíg el nem éri kékesfekete színét.

Az elkészíthető étkeknek csak a fantáziánk szabhat határt, első alkalommal csirkecombokat sütöttünk, majd rakott krumpli készült, vasárnap, vendégeket várva, bátran nekiláttunk komolyabb étek elkészítésének. Tarját pácoltunk, a diszkoszt alufóliával kibélelve szalonnával, karikára vágott krumplival és vöröshagymával ágyaztunk a húsnak, majd így rétegeztük, amíg az edény meg nem telt, a tetejére krumpli és szalonna került. Ilyen adagnál a 50-60 perc a parázson töltött idő.

Talán utóbbi a siker titka, hiszen olyan vastag parazsat kell biztosítani, amely a sütési idő végéig forró, nem hamvad el hamarább. Erre csak keményfa alkalmas, bőségesen kell rakni kellően vastag parázshoz. Miután a diszkoszt elhelyezzük, nem kell hozzányúlni, akár egy kis kerti munka, akár egy íjászedzés belefér az időnkbe. Ha valakinek van cserépkályhája, kemencéje, vagy lemezkandallója, akár abban is süthet!

Tálalni a terített asztalnál kell, a diszkoszt ott nyitjuk fel, a felcsapó illatok előkészítik a kulináris élvezetet. Az ízek átjárják az összetevőket, az étek omlik a szánkban, minden egyes falat valóságos ízorgia. Lehetne ezt még ragozni, de minek? Ki kell próbálni, meg kell kóstolni! Mi a diszkoszt fiam egyik iskolatársának édesapjától vásároltuk megfizethető áron, ha valakit érdekel szívesen megírom elérhetőségét.

Kikívánkozik belőlem, hogy milyen borokat kínáltam hozzá. Illenek a testes fehérborok (olasz- vagy rajnai idősebb évjáratok, vagy könnyedebb vörösek – kadarka, kékfrankos, Pinot noire, Zweigelt.)

Egészségetekre!

Balatoni tél

 Szerző: - 10:38  Vélemény? »
feb 162017
 

Bár még nem ért véget rövid téli pihenőnk, de sűrű, tejszerű köd gomolyog odakint, nincs még ideje az indulásnak, ellenben van a naplóírásnak! Élvezettel olvastam vissza 2013. nyárutón töltött üdülésünkről írottakat,akkor is Tihanyban voltunk. Igen, nekem a Balaton koronáján gyémánt a Tihany és Almádi közötti rész: Csopak, Füred, Alsóörs, Felsőörs, Lovas, Paloznak. Ha itt élnék, soha nem vágyódnék el, talán néha egyedül Erdélyországba, Székelyföldre. Ideje volt a megállásnak, október eleje óta egybefolyó menetelés az életünk, elsősorban a munkánk elvégzése jelent és jelentett egyre nagyobb kihívást, de az év végi ünnepek sem hozták meg a lélegzetvételnyi felfrissülést.

Mi más lehetett a választás, mint egy szívünknek kedves, ám közeli település? A Balaton jégtükre is vonzott. Szűk egy óra alatt ideértünk, szállásadónk felsorolta azt a két vendéglőt és egy kávézót, amelyek egész évben nyitva vannak. Tihany kihalt, az őslakosok talán ilyenkor nyaralnak… De az apátsági templom méltósággal áll, a visszhang is működik, gyönyörű a kilátás. Gyalogszerrel indultunk a falu központjából a kompkikötőhöz, majd a félsziget keleti partján sétáltunk vissza. Üdítő volt ez a 8 km-es út, kellemesen elfáradtunk. Lenyűgöző volt a tavat borító jégpáncél látványa, kíváncsi lennék rá, hogyan alakul vízzé vissza ! Éjjelente kemény fagyok vannak, de nappal olykor 10 °C körüli a hőmérséklet. Megmaradásáért küzd  a szabályosan rendezett kristályos molekulaszerkezet, de a hőmérséklet kezében van a döntés… A tavasz pedig itt áll a küszöbön, már hallhatjuk, kopogtat.

Délután Balatonfüred felé vettük az irányt, közelben élő barátainkkal találkoztunk, javasoltak egy jó helyet… Ez pedig nem volt más, mint a Hatlépcsős kocsma. Azt gondoltam, Füreden nehéz újat mutatni nekem, de ez a mindeddig ismeretlen hely minden korábbit felülír! A belseje hangulatos, faasztalok és fapadok jelentik az italbolti enteriőrt, “itt nincs WiFi, inkább beszélgessenek!” felirat is elárul valamit a légkörről. Nem is láttam telefont nyomkodó vendéget! A hely messze földön híres, elsősorban a velős pirítósáról, amelyhez fogható kulináris élményben régen volt részem! A fenti hivatkozást író nem túlzott, az eledel fenséges! Ha Füreden jártok, ne hagyjátok ki!

Másnap elmentünk Siófokra, a Galérius-fürdőbe. Nagyon jó volt a szauna-világban felforrósodni, jót úszni. Igazán testet lelket ellazító program. Visszafelé, a 71-es országút mellett, Balatonakali előtti halsütőhöz kanyarodtunk, a bódé téliesítve van. Sajnos a halat alaposan elsózták, és olyan osztályon aluli minőségű műanyag “evőeszközt” kaptunk, hogy teljesen alkalmatlan volt még a halfilé szeletelésére is, a savanyú uborkába meg beletört. Nem tudom felfogni, hogy egy ilyen helyen, ahol fenséges a kínálat édesvízi halakból (pisztráng, keszeg, szürkeharcsa, ponty, fogasfilé, és halászlé) miért nem lehet befektetni egy kicsit masszívabb evőeszközbe, az eldobhatók között is akad ilyen. Keserű (pontosabban sós) lecke volt…

Elérkeztünk a szabadság feléhez, ha lesz miről írnom, majd innen folytatom.

Máris folytatom. Ha a mai napot egyszóval kellene meghatároznom, az a “köd” lenne. Sem gyalogtúrázni, sem kirándulni nem támadt kedvünk, így átmentünk Balatonfüredre, ahol egy belvárosi séta végén ismét a Hatlépcsősbe vezetett utunk, ismét a velős pirítós… Ezúttal saját fotó is készült róla 🙂 .

Az első naphoz még hozzátartozik egy tihanyi hely: Nagymama reggelizője, más néven Tündérsziget. Egy régi parasztház egykori konyhájában működik ez a nagyon hangulatos, múltidéző hely, ahol a korhelyek akár délután is reggelizhetnek a házias kínálatból: kalácsok, házisütik, forralt bor, tea, kakaó, persze kávé; egy régebbi reggelizés után, ezért tértünk most vissza, ezen a lusta délutánon.

A ködnek esze ágában sincs felszállni, de azért elindultunk, hogy megkerüljük a Belső-tavat a félszigeten. Mivel beszereztünk egy turistatérképet, nem tűnt kalandos vállalkozásnak, mégis sikerült jól eltévednünk, nem is tudom, hogy jelzések, vagy mi voltunk-e bénák. 7 km-t meneteltünk a fagyos ködben, üdítő séta volt. Nagyon megérdemelt ebédet költöttünk el Sajkodon, az Apáti vendéglőben. Szemben a Hatlépcsős konzervativizmusával, ebben az étteremben helye van a jó értelemben vett innovációnak. A hely nagyon barátságos, a felszolgálás kifogástalan volt, én tárkonyos vadragú levest ettem, majd főtt marhapofát petrezselymes krumplival, kiválóan, stílusosan volt elkészítve, tálalva. Ha a kákán csomót akarnék keresni, a vörösbor túlhűtött volt, ilyen színvonalon illő lett volna nem fehérboros kehelyben kihozni. De a szentantalfai hegyleve (Syrah – Merlot házasítás) is kifogástalan volt. Nem beszélve a birspárlatról, amely megérdemli a “Térdre! Imához!” minősítést!

Lassan véget ér az öt nap szabadság, folytatódnak a hétköznapok, remélem a korábbiaknál már nyugodtabb tempóban…