Csíksomlyóról még egyszer

 Szerző: - 09:43
 

Kriszta írása

Egy héttel a csíksomlyói nyeregben töltött nap után megpróbálom összeszedni én is pünkösdi élményeimet.

Sok minden kívánkozna az ember tolla végére, amikor azt a napot összefoglalja, leírja. Felemelő, szívet melengető, kegyelemteljes. Ám nem akarok igazából nagy szavakat használni, mert miközben ez mind igaz volt, mégis egyszerre teljesen természetesnek is tűnt számomra. Noha már hat éve vágytam rá, ez volt az első alkalom, hogy a búcsú alkalmával lehettem ott Csíksomlyón, mégis ott és akkor – bár boldogság töltött el, hogy végre megélhettem – mégis olyan magától értetődőnek tetszett, hogy ott vagyunk. Ott vagyunk, mert ott a helyünk. Ha pedig egyetlen szóval szeretném kifejezni az ottani érzéseimet, gondolataimat, akkor az nem lenne más, mint hogy megnyugtató.

Bizonyára hozzájárult nyugalmunkhoz Erdély maga is, hiszen akkor már harmadik napunkat töltöttük Székelyföldön, de a szakrális hely és esemény kisugárzása talán nem kevésbé. Pedig nem mondható, hogy egyszerű utunk lett volna a Somlyó-hegyig. A szokott ráérős tempónkban Csiziékhez képest viszonylag későn indultunk, bár terveztük, hogy korábban kellene, mert sejtettük, hogy ha egy várhatóan hatalmas tömeg úti célja a hely, akkor annak megközelítése nem lesz bonyodalommentes. Ismerősök mesélték, hogy a belvárost ilyenkor lezárják, s elterelik az autósokat, ki tudja hol lehet majd parkolni, de úgy véltük, egy kis gyaloglástól nem fogunk megriadni. Elvégre zarándoklaton vagyunk. Arra azonban nem számítottunk, hogy már Csíkszeredától 20 km-re megtorpan a kocsisor. Az autóból kiszállva mindenki találgatta, vajon mi történhetett, de még rutinos zarándoknak számító alkalmi ismerősünk sem tartotta elképzelhetőnek, hogy már Szeredáig áll a sor. Pedig bizony úgy volt az. Érdekes módon senki nem szitkozódott, senki nem idegeskedett, és valahogy én is úgy éreztem, hogy mivel mindenki Csíksomlyóra tart, hát az nem lehet, hogy ez a sok ember mind lemaradjon az ünnepi miséről.

Apránként aztán meg is indultak az autók, és aztán egyszer csak az utolsó kanyarból már megpillantottuk a várost és a hegyet is. Bár a családom lehurrogott, hogy azt még nem lehet látni, de én bizony kivettem azt is, hogy már emberek tarkítják a zöld lankákat, és a kígyózó sor is egyre inkább kibontakozott szemünk előtt. Talán mégis megérte kicsit késve indulni, mert ez is bizsergető érzést jelentett, ezáltal még inkább tudatosult, megmutatkozott a hely és az alkalom rendkívüli vonzereje. Végül szintén némiképp kalandos módon, de sikerült a kocsit leparkolnunk, és nekivágtunk immár gyalogosan a Hármashalom oltárig hátralévő néhány kilométernek. Szinte toronyiránt, krumpliföldeken és réteken átvágva csatlakoztunk be a kegytemplom környéki utcákban gomolygó emberáradatba. A gyerekek könyörgésének is részben eleget téve egy viszonylag meredek kaptatót választottunk a kanyargósabb és lankásabb út helyett, és ekként lerövidítve utunkat épp a szertartás kezdetére érkeztünk meg a helyszínre. Lélegzetelállító volt az a hatalmas tömeg – még akkor is, ha én már körülbelül tudtam, mire számíthatok, hiszen 2006-ban az Ezer Székely Leány Ünnepén szintén emberrengeteg töltötte meg a környéket. Most azonban még annál is többen voltunk – utólagos becslések szerint soha ennyien még nem vettek részt a zarándoklaton.

Számomra mindig roppant megható, amikor sok-sok ember mind egy szándékkal, egyazon érzülettel gyűlik össze, most sem volt ez másként. A mise végén szégyen ide vagy oda, a himnuszokat nem bírtam énekelni, el-elcsuklott a hangom, és csak csorogtak a könnyek az arcomon.

Köszönöm ezt a napot, Csíksomlyói Szűzanya!

kép forrása: bukovina.hu

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező