jún 122018
 

„Reggel nem küldte el a nemzetközi sajtószemléjét sem az ECHO TV-nek, sem a Magyar Időknek. Egész nap kerestük telefonon, de nem vette fel. Aztán nem jelent meg a ma esti Sajtóklub felvételén. Meghalt a Pista? – kérdezgettük egymástól még a stúdióban, és nevettünk, mert úgy voltunk ővele, hogy nem hal meg soha. Lovas Pista nem az az ember, aki csak úgy meghal. Ugyanis lényegesen erősebb a halálnál. Este aztán megtudtuk a felfoghatatlan hírt. Lovas Pista nincs többé” – írja Bayer Zsolt a blogjában.

Forrás

Hiányérzetem volt a tegnapesti Sajtóklub alatt, bár beszélgetőtársai sem értesültek akkor még haláláról, nélküle nem ugyanaz volt a vita, mint ővele.

Lovas István kiváló publicista volt, annak a nemzedéknek a tagja, amely még jól tudta, hogy a hír szent, a vélemény szabad. Minden megnyilvánulása, írása, sajtószemléje tárgyilagos volt, széles rálátással bírt a világsajtóra, tökéletesen ismerte a manipulációkat. A sajtó hatalmi ággá vált, az információs hatalom ereje a pénzhatalommal vetekszik, s jól tudjuk, a kettő között széles átfedések vannak.

A tárgyilagos Lovas István soha nem rejtette véka alá véleményét. A Sajtóklubban olyan összefüggésekről rántotta le a leplet, amelyre az átlag hírfogyasztó nem nagyon gondolhatott. Ha szükségét érezte, a jelenlegi hazai politikai hatalmat is bírálta, véleményére még távozása után sem ártana figyelni! Felvetette, hogy S.György Magyarországon született milliárdost ne “György” néven említsük, hiszen “George”-ként vált azzá, amivé… Akik ma tájékozódni szeretnének a világ dolgairól, többé-kevésbé manipulációk célpontjai. A személytelen “közösségi háló” politikaformálóvá vált, kormányokat buktat, “forradalmakat” robbant ki, választásokat dönt el. A nyomtatott és elektronikus média sem marad le, – tisztelet a kivételnek – politikai és pénzhatalmak zsoldjában áll.

Ebben a médiakáoszban, Lovas Istvánhoz hasonló, a sajtótisztességet mindenek felett állónak tartó újságírók és véleményformálók hangja egyre halkul. Túl egy emberi élet befejeződése iránti fájdalmunkon, ezért is hagyott hatalmas űrt Lovas István halála.

Hogy Lovas István a magyar jobboldal ikonja lett (és marad most már örökre), azt leginkább bátorságának, szorgalmának, igazságszeretetének köszönheti, ráadásul az ellene irányuló támadások is őt erősítették. Tabukat nem ismerő szókimondása legendás volt, amitől ellenfelei – miként a Véralgebra-ügy is bizonyította – szinte dührohamot kaptak.  Ám az igazsággal nemcsak őket, hanem barátait is szembesítette. Értünk haragudott, nem ellenünk. ” (Pilhál Tamás)

“Nehéz nem észrevenni a hasonlóságot Csurka és Lovas személyes sorsa és nézetei között. A maguk módján Kasszandrák voltak, hiszen jóslataikat kevesen hitték el, pedig szinte mindig beváltak. Mindketten botránykövek voltak a balliberális véleményvezérek szemében, főként azért, mert leleplezték a velünk élő kommunistákat, akik csak logót és lobogót változtattak, jellemet, szándékot viszont nem. Egyáltalán nem véletlen, hogy életükben kölcsönösen nagyra becsülték egymást. ” (Aristo)

 

ápr 092018
 
“Most kell szerénynek lennünk, mert most van mire.” (Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke)

Elképesztően nehéz időszak volt. Tudtuk, hogy négyévente választásokat tartanak, hogy az istenadta nép beleszólhasson sorsába. Lehet fanyalogni, de jobbat mindeddig senki sem talált ki. Megpróbálom összeszedni érzéseimet és élményeimet, hogy mindezeken túllépve, visszatérhessünk a kultúra és a sport világába.

Talán Hódmezővásárhely. A városban mindig jobboldali polgármester volt, februárban befejeződött ez a sorozat. Nevében független jelölt majd’ kétharmaddal nyert, úgy, hogy az összes jelentősebb ellenzéki párt felsorakozott mögötte, úgy, hogy ez a város sokat fejlődött a mögöttünk hagyott években. Sokunkban felrémlett 2002 emléke, ha… nem lett volna ez a méretes vereség, akkor most nem örvendezhetnénk az újabb kétharmados győzelemnek!

Ezután következett minden idők legdurvább, legmocskosabb választási kampánya. A végén már fájt az összekent plakátok látványa, valamennyi kommunikációs csatornáról ránk ömlő moslék. Személyesen ismerem az egyik volt képviselőjelöltet. Mindegy, melyik párt színében indult, családapa, végtelenül tisztességes, ha jól tudom erdélyi gyökerű ember. Szisztematikusan összekenték majdnem az összes plakátját. Nem ezt érdemelte, semmivel sem szolgált rá! Nem ezen múlt, hogy nem lett képviselő. Ez nem választási küzdelem, nem demokrácia!

Következett márciusi nemzeti ünnepünk, Békemenettel. Dolgoznom kellett, nem lehettem ott, de néztem a közvetítést, olvastam a sajtót, Rudipapa is megosztotta velünk, hogy milyen volt belülről. A sokaság láttán és a kormányfő erőt sugárzó, nagyszerű beszéde után sem tudtam megnyugodni.

Míg a kormánypárt szinte csak az illegális migránsok visszatartásának szándékával kampányolt, az ellenzék sem tudott túllépni az “Orbánnak mennie kell!” üzeneten. Azt hogy miért nem tudjuk, korrupció, “oktatásegészségügy” lebegett, de semmi konkrétum. Sem hiteles embereket, sem jövőképet nem tudtak felmutatni, ellenben olyan mocsokáradat zúdult, hogy forgott tőle a gyomrom. Felrémlett a 2002 utáni nyolc év, rendőrterrorral, teljes gazdasági csőddel. Istenem, mi lesz velünk? – gondoltam.

Április 6-án Székesfehérváron volt a kormánypárt kampányzárója. A Belváros abban az órában – nemcsak az ilyenkor szokásos közlekedési káosz miatt – megközelíthetetlen volt. A televízióban néztem a nagygyűlést, rengetegen voltak. Városunk polgármestere nagyszerűen szólt, a kormányfő is remekül beszélt. Attila és Lecsó pedig dalban mondtak el, hogy milyen Nélküled…

Már csak a szombati napot kellett túlélni, reggel hétkor mind a négyen – fiam első szavazóként – az urnákhoz járultunk. A pártlistás lapon, a fülke félhomályában nehezen találtam rá a kiválasztott pártra, (utána SMS-t küldtem a hozzám közelállóknak, hogy aki rosszabbul lát vigyen olvasószemüveget, abban a hitben, hogy ez is számít), valahogy eltelt az idő, az ötórás szentmisén, Pio atya képe előtt, Szent István egykori hajlékának helyén elmondtam egy imát… Gyönyörű tavaszi idő volt, az emberek sétáltak, fürödtek a fényben, a kávéházi teraszok kinyitottak és a polgárok örömmel vették azokat birtokba. Semmilyen feszültség sem érződött.

Itthon a tévé előtt. Nem pattogtattam a csatornákat, lehorgonyoztam az ECHO előtt. Bár mi nem tudtunk még semmit, de Bayer Zsolt és Boros Bánk Levente arca, mint a lakmuszpapír jelezték a várható eredményt! Közben hosszú sorok kígyóztak az átszavazók számára kijelölt iskola előtt (nem kígyók kígyóztak, sorok voltak azok), majd tizenegy óra előtt elkezdtek ömleni az eredmények, pár perc alatt kiderült, nem lesz kormányváltás. Igen béna volt a lebonyolítás ezekkel a hosszú sorokkal, de arról nem szól a fáma, hogy kétharmados törvénnyel változtatni akartak ezen, de az ellenzék még ebben sem volt partner! Másik dolog: az ECHO-tévé riportere a Jobbik eredményváró helyszíne előtt, az utcáról tudósított, mert nem engedték be! Apró dolog, de nem a médiát rekesztették ki, hanem a nézőket. Mire volt ez jó?

Vége van. Remélem a koszos plakátok napokon belül eltűnnek az utcákról, megalakul az új országgyűlés, az előttünk tornyosuló feladatokra összpontosíthatunk.

Először is le kell vonni a választás tanulságait. Hiszen voltak körzetek, amelyeket elvesztett a jobboldal, az okokat elemezni szükséges, mert messzire mutatnak! Külpolitikánkra hatalmas feladat hárul, nagyon nehéz napok következnek. Higgyük el, hogy gazdaságunk jó irányba halad, de az államadósságot tovább kell törleszteni, az adórendszer is további finomhangolásra szorul. A közlekedés, az infrastruktúra, környezetvédelem fejlesztésére is nagyobb figyelmet kell fordítani. Hagyni kell az embereket dolgozni, kibontakozni, alkotni, élvezni a munka gyümölcsét. Az egészségügy továbbra is intenzív ellátásra szorul, fel kell támasztani! Ez nem egyedül pénz- és infrastruktúra és szakember kérdés, hanem le kellene dobni az összes fölösleges sallangot, az eszement adminisztrációs terheket.

Vigyázni kell! Nehogy azt gondoljuk, a globális pénzhatalom most visszavonul. Nem természete ez neki. Szlovákiában, – ha jól tudom -, olasz maffiózók meggyilkoltak egy újságírót. Ennyi elég volt Robert Fico lemondásához! Most kell igazán ébernek lenni, szárazon tartani a puskaport és vigyáznunk egymásra!

“Most kell szerénynek lennünk, mert most van mire”- mondta Orbán Viktor miniszterelnök az örömmámor pillanataiban. Ez kellene, hogy négy éven át minden hatalomba jutott ember szeme előtt lebegjen. Pökhendiség, arrogancia, nagyképűség nem része annak a polgári értékrendnek, amely mellett tegnap letettük a garast.

ápr 082018
 

Azokban a percekben, amikor ezek a sorok megjelennek, lezárják az urnákat, megkezdődik a szavazólapok feldolgozása. Fogalmam sincs mi lesz az eredmény, mit tartogat a jövő, de jó alkalom ez arra, hogy utam vége felé haladva átgondoljak és megfogalmazzak néhány kívánságot.

Ha a családra gondolok, elsősorban az egészség jut eszembe. Mert ha egész-ség nincs, semmi sincs. Nincsen olyan alagút, amelynek ne lenne fény a végén… Szeretném, ha valamennyi gyermekem, nemcsak a vér szerinti, hanem azok is, akiknek a doktorbácsija vagyok és voltam boldogan élnének, az ő gyermekeiknek is legyen majd doktornénijük, doktorbácsijuk az utánunk jövőkből…

Ha a hazára gondolok, szeretném, ha békében élhetnénk. Békében önmagunkkal, családunkkal, szomszédainkkal, munkatársainkkal… Szeretném ha lelkiekben és javainkban gyarapodnánk, ha keményen dolgoznánk, úgy hogy közben élvezhessük munkánk gyümölcsét! Szeretném ha csodálatos nemzeti kultúránk az idők végéig fennmaradna, úgy, hogy közben minden korosztály hozzátenné a sajátját. Ha forogna a film, szólna a dal, ünnepet hozna a tánc, a vers, a színház… Ha továbbra is a legsikeresebb sportnemzetek között maradnánk…

Ha Istenre gondolok, szeretném, ha parancsai szerint élnénk, bűneinkkel nem bántanánk, halk imáinkkal kérnénk, hogy egyengesse nemzetünk és benne saját életünk útját. Ha megvalósulna Pio atya próféciája: Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenve­dés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberi­ségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őr­angyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes len­ne erősebben kérniük hathatós oltalmát orszá­gukra!” (Lejegyezte Pio atya)

Nagyböjt

 Szerző: - 18:11  Vélemény? »
feb 142018
 

Húsvét előtti negyven nap a nagyböjti időszak, amelyben Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezünk és készülünk feltámadását ünnepelni. Hamvazószerdával veszi kezdetét, amikor a télbúcsúztató farsangi vigalmak után az elmúlás kerül érzelem- és gondolatvilágunk fókuszába. Szigorú böjti nap, teljes hústilalommal, háromszor lehet étkezni és egyszer jóllakni, ugyanúgy, mint nagypénteken. Az időszak többi péntekén hústilalom van, halat szabad fogyasztani.

Egyházunk külsőségekkel is jelzi, hogy az év legfontosabb, bűnbánati időszakába értünk. A katolikus templomokban lefedik a főoltárok feletti festményeket, a misézők lila színű miseruhát öltenek, szentmiséken nem hangzik fel a Dicsőség himnusza (Gloria…), péntekenként keresztúti ájtatosságot imádkozunk, felidézve Jézus szenvedéstörténetét. Az Egyház nem hirdet menyegzőt, a híveknek a zajos rendezvények kerülését javasolja.

Fájdalmas, ám mégis gyönyörű időszak veszi kezdetét. Az Úr kínszenvedése, kereszthalála a feltámadás katarzisában oldódik. Jó alkalom ez a negyven nap az elcsendesedésre, a bűnbánatra és az elmúlásra való felkészülésre, miközben az újjászülető természet is a folytatás reményét üzeni. Húsvét vigíliájában, amikor örömünk kiárad a templomból és körmenetek indulnak, megérinthet bennünket az örök élet reménysége! Minden hívőnek érdemes végigjárnia saját keresztútját és bűnbánatot tartania, mert enélkül senki sem üdvözülhet a végső búcsút követően.

 

okt 142017
 

Bátyám,Peti hívására ma elmentünk egy nagyobb sétára a Vértesbe. Kíséretünk a két kutya volt; Döme a golden retriever és Nutella a yorkie. Nutella kezdeti harcias hozzáállása a másik a kutyához lanyhult, miután látta, hogy Döme rá sem hederít, hiába acsarkodik. Vidáman tették meg velünk az utat Csákberény-Csókakő-Csákberény útvonalon.

Csákberényben az erdészeti múzeumtól indultunk, majdnem 8 km-t tettünk meg az erdei turistaúton, míg az elágazott Mór és Csókakő irányába. Itt Csókakő felé vettük az irányt, és a vár lábánál értünk be a faluba. Kis pihenőt tartottunk, majd folytattuk utunkat a csákberényi borúton. Ez már jóval forgalmasabb aszfaltos út, jobban kellett figyelni, de a kilátás és a táj gyönyörű. Élveztük a csöndet, a gyönyörű őszi tájat, színeket, melyek csak ebben az évszakban pompáznak. Sok gomba bújt elő, színükkel úgy rejtőztek, hogy alig lehetett őket észrevenni. Távolban egy őzike is átszaladt az úton.

Nagyon kellemes, szép nap volt, másoknak is ilyet kívánok. Nézzétek az úton készült fotókat!

Sze 082017
 

Nő és férfi egymásra találnak, szerelembe esnek,  életüket így vagy úgy összekötik. Családot alkotnak, gyermekeket nemzenek, felnevelik őket. Minden élőlényben dominál a faj- és önfenntartás ösztöne, a szerelem szeretkezésben kiteljesül, két sejt eggyé válik, új élet fogan. Azt gondolom, abban a pillanatban, amikor a sejtek osztódni kezdnek, és otthonra lelnek az anyaméhben, akkor a Jóisten lélekkel ajándékozza meg azt az akkor még pár milliméteres embert. Nincs két egyforma lélek, még az egypetéjű ikrek között sem. Lélek nélkül, ember az ember?

Tizenhat hetes magzat

A fogantatás pillanatában kódolva van  halálunk. Ha valaki hívő, számára az a pillanat nem pusztán az anyag életfunkcióinak leállása, hanem egy új, túlvilági élet kezdete. Jézus kereszthalála és feltámadása, vagy Lázár visszahívása a halálból bizonyít. Hitem szerint túlvilági sorsunkat földi cselekedeteink határozzák meg.

Élet és halál összetartozik, ám utóbbit tudatunkkal nehezen tudjuk felfogni. Szeretteink űrt hagynak maguk után, bennünk olyan fájdalom lobban, amely szinte porrá éget. Azután letudjuk ami még itt hátravan, bizakodhatunk az égi viszontlátásban. Önáltatás? Lehetséges. De hitünk még erőt ad.

Iszonyatos ez a világ, amelyben élünk. Lassan lepereg a XXI. sz. első negyede, talán annyira nem förtelmes ma még, mint a XX. volt. Nem égnek el másodpercek alatt százezrek termonukleáris támadásban – ártatlan civilek, nem felfegyverezett haderő -, nem fagynak meg magyarok százezrei a Donnál, de mégis a levegőben lóg valami szörnyű pusztulás előszele, akár politikára, akár a Föld gyógyíthatatlan sebeire gondolunk. Túlnépesedés, járványok, éhínségek, fogyó ivóvíz, Európa idegen megszállása. A történelem kegyetlen dolog, az idő folyamán úszva, borzalmakkal szembesülünk.

Itt állunk önmagunkban, tizenötmillióan, akik magyarul beszélünk, részekre szakítva alkotunk nemzetet. Településeken élünk, tesszük a dolgunkat. Sokan családi körben, gyermeket nevelünk, vagy elképzeljük milyen lesz majd, ha egyszer világra jön, Gondozzuk időseinket, – már ha gondozzuk őket -, s ha egyszer letelik az időnk, 40 felett, vagy 90 felett nagyon fájdalmas a búcsú. Az a búcsú, amely kikerülhetetlenül közeledik… Mindezeket azért írtam le, mert foglalkoztat a gondolat, hogy mi lesz az itt maradókkal és az elmenőkkel. A halálnak és a hozzá vezető útnak sokak által bejárt ösvényei vannak, ha betegség mutatja az irányt. Háborúra, természeti katasztrófákra nehezebb felkészülnünk. A halálnak ezer arca van, de jön, feltartóztathatatlanul ideér…

Megénekelték: “Ha szólít az Úr, légy készen, indulnod kell!” Legyünk készen mindahányan, kérem az Urat, segítsen a ránk váró fájdalom elviselésében.

jún 042017
 

„Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! – megteszi nektek.” (Lk 17,1-6)

„Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást, segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja.” (Részlet dr. Veres András győri megyéspüspök szentbeszédéből)

„Meg kell békülnünk önmagunkkal, békét kell teremtenünk családjainkban, közösségeinkben, városainkban, országainkban. Ennél fontosabb üzenete a mai prédikációnak nem lehetett. Jó lenne, ha minél többen meghallanák.” (Áder János köztársasági elnök)

Ültünk a csíkszeredai vasútállomás melletti tér szegélykövein, vártuk, hogy Brassó felől befusson hazainduló vonatunk. Többen voltunk zarándokok, szóba elegyedtünk egymással. Mellettem egy idős férfi ült, nagy hátizsákkal, cserzett arccal. Néhány mondat után kiderült: ő a legidősebb tagja annak a zarándokcsoportnak, amely április végén gyalogszerrel indult a fővárosi Anna-rétről, hogy a Mária Úton haladva érkezzenek meg a csíksomlyói pünkösdi szentmisére. Megcsinálták! Jóval hetven év fölött, ez az én szememben emberfeletti teljesítmény! Ha kitűzünk egy elérhetetlennek látszó célt, csak hit és akarat kérdése, hogy elérjük! Ha csak ez az egy élményünk lett volna, már azért is megérte elzarándokolni Csíksomlyóra!

Ám ennél sokkal többről van szó! Akik életükben egyszer részt vettek a Nyeregben tartott pünkösdi szentmisén, jól tudják milyen érzés ott lenni, azoknak akiknek ez nem adatott meg, úgysem tudom jól megfogalmazni.

A legfontosabb az esemény szakrális része, hiszen Pünkösdkor a Szentlélek kiáradását ünnepeljük. Az egész zarándoklat lényege a szentmisében sűrűsödik össze, ezen a helyen olyan erőtérbe kerülünk, ahol az Úr üzenetei felerősödve érintik meg szívünket, lelkünket. Idén volt 450 esztendeje, hogy először zarándokoltak ide csángók és székelyek, azóta évszázadok folytak el; az ünnep már szétfeszítette a Katedrális falait, egyre több magyart hív az Úr, körülöttünk a hegyek az oltár, az ég a kupola, a felhők a freskók, s mi megtöltjük a teret, ünnepi szentmisén, a Boldogságos Szűz jelenlétében búcsút nyerve erősödünk hitünkben, s lélekben gazdagodva úgy távozunk, hogy már a következő zarándoklatunkra készülünk.

Ma 97 esztendeje írták alá Trianonban a békediktátumot, Erdély, Székelyföld és a többi elszakított országrész magyarjai 97 éve idegen fennhatóság alatt élnek. A Nyereg zászlóerdejében, fekete szalagok emlékeztettek arra a napra. 97 év… iszonyatos megpróbáltatások, folyamatos beolvasztási szándék ellenére, Erdély, Felvidék, Délvidék magyarjai őrzik nemzeti önazonosságukat. Ez nem lehetne így, ha nem lenne hitük, akaratuk, közös édes anyanyelvünk és magyar kultúránk. Hány éves török megszállás után egyesült a kivéreztetett, részekre szakadt Magyarország? Nem adhatjuk fel a reményt, mert mi magyarok igenis összetartozunk, s ha Isten velünk, ki ellenünk? Csíksomlyón százezrek gyűltek össze, nemcsak a Megváltó, a Boldogságos Szűzanya és a Szentlélek tiszteletére, hanem hozzájuk imádkozva együtt énekeltük Himnuszainkat nemzetünkért, minden magyarért. Amikor százezrek éneklik, hogy „Isten  hazánkért térdelünk elédbe…”, az meghallgatást nyer, mint ahogy az is, ha esténként, elcsendesedve egymagunk fordulunk az Úrhoz. Ima, hit, akarat. Ez a csíksomlyói Pünkösd üzenete nemzetünkhöz. Ebben a hitben megerősödve kelünk útra évről évre.

Néhány emlék… Hitvesemmel Székesfehérvárról alig 40 perc alatt, klimatizált, gyönyörű vonaton suhantunk Kelenföldig, majd a 4-es Metróval a Keletihez. Itt mintha átléptünk volna a Balkánba. Elképesztő kosz, rendetlenség, káosz; a jegypénztárak előtt húszméteres sor. Két évvel ezelőtt Benedek fiammal már megtettük ezt az utat, így a hálókocsi nekem semmilyen meglepetést nem okozott, de ha a pályaudvart “balkáni” jelző illeti, erre a vonatra nehéz szavakat találni. A fülke kb. két négyzetméter, koszosnak ugyan nem mondhatnám, de mérhetetlenül lepusztult, elhasznált minden. Egy hálókocsi iránt az ember nem támaszt nagy igényeket, de az ablak olyan koszos volt, hogy nem lehetett kilátni. Az Utasellátó két deciliter ásványvízzel kedveskedik a 12 órás utazás idejére. A határon először magyar rendőrök nézték meg az iratainkat, majd húsz perc múlva a román, mindenkiét begyűjtötte, elvitte valahová. Valamennyit tudtunk aludni, pont annyit, hogy az érkezés utáni naphoz legyen kellő erőnk.

Már az ablakból láttuk a vonuló keresztaljakat, a hatalmas autóforgalmat. Negyven perces késéssel szálltunk le Csíkszeredán, tudtam, hogy kapuvári barátaink, egykori kollégiumi szobatársam feleségével is zarándokol, láttuk a vonatból a “Kapuvár” táblát. Elindultunk a jó 6 km-es gyalogútra a Nyeregbe, utolértük a kapuváriakat, örömmel üdvözöltük barátainkat. Erős napsütésben kaptattunk felfelé, a hegyen több régen látott ismerőssel is találkoztunk. Hatalmas tömeg volt, délidőben kellettek az árnyékot adó esernyők.

Mise után a tömeg egyszerre indult lefelé, a Bazilika mögötti téren teljesen beállt a menet, jóval több mint két óra alatt értünk le a Magyar Katholikus Gimnázium varázslatos épületéhez. A Székesegyház közelében az ünnephez méltó kegytárgyakat és gyönyörű kézműves tárgyakat lehetett vásárolni, de ahogy távolodtunk, úgy jelent meg a gagyi műanyag tucatáruk hada. Élelemhez és italhoz csak nagyon hosszú sorban állás után jutottunk, legtöbben kürtőskalácsot kínáltak. Hatalmas volt a tömeg mindenhol. Este hatra értünk le a sétálóutcába, addigra a nagyja elment, egy pizzériában szabad asztalhoz jutottunk, mérhetetlenül elfáradva, éhesen, szomjasan roskadtunk le. Egy órával a vonat indulása előtt már az állomáson voltunk, a hazaút is gyötrelmes volt, de a vonat ezúttal másodpercre pontosan ért a Keletibe. Innen Metró, gyorsvonat, már 11 óra körül hazaértünk.

Zarándoklaton voltunk, nem kéjutazáson. Ezek a nehézségek, kényelmetlenségek hozzátartoznak, s ha lehetne holnap újra elmenni, nem tétováznánk! Néhány kép emlékül:

***

Bár ez nem tartozik a csíksomlyói zarándoklatunkhoz, de Székesfehérváron meghonosítottak egy kedves hagyományt. “Virágálom Pünkösdkor” a Belváros színpompás virágdíszbe öltözik, megkértem Benedeket, örökítse meg, örömmel osztom meg veletek is fényképeit.