ápr 232019
 

Hosszabb beszélgetést olvastam Eperjes Károllyal a Magyar Nemzetben,ez ösztönzött arra, hogy azon melegében jegyet vásároljak a húsvéti előadásra.

Néri Szent Fülöp életének epizódjait korábban láthattuk a filmvásznon, ez alapján állították színpadra Budapesten. A cselekmény Cirifischio felakasztásával indul, ki az Úr színe elé lépve számot ad múltjáról. Megelevenedik, ahogyan gyermekként egy templomi kegytárgy ellopása után Fülöp oltalmába kerül, nála nevelkedik, majd szerelmesek lesznek egymásba Leonettával; ám ifjú emberként nem tud ellenállni a kísértésnek, amely a Mór nő ölelő karjaiba taszítja; leszúrja Leonettát gyermekként megbecstelenítő bíborost. Bűnhődik, felakasztják. A cselekmény alapján akár tragédiának gondolhatnánk a látottakat, de nem az. Fülöp atya és az őt körülvevő gyermekek állnak a központban, minden nehézség, sátáni cselszövés ellenére öröm és vidámság sugárzik a színpadról. Bár Cirifischio kötélen végzi, Leonetta apáca lesz, Fülöp és a gyerekek életkedve megmarad, annyira, hogy Fülöp atya nem fogadja el a pápai bíborosi kinevezést és az azzal járó pompát, megmarad szegénynek, az utcagyerekek apostolának.

A színpadkép bár egyszerű volt, a díszletek felkeltették azt az érzést, hogy a korabeli Róma romos templomait látjuk. A jelmezek pedig különösen tetszettek, valamennyi szereplő karakterét erősítették. (Rátkai Erzsébet alkotásait láthattuk.) Jacomo, a fazekas mester bőrébe bújt ördög jelmeze szenzációs volt!

A cselekményt és a színpadi megjelenést varázslatos színészi játék koronázta, gyermekszereplők és a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei nagyszerű gyereksereget alkottak, minden színész remekül játszotta szerepét, Eperjes Károly pedig tökéletes átéléssel formálta Fülöp atyát. Nagyon jók voltak a dal- és táncbetétek, a színpadi mozgás és a koreográfia is.

Mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani a színdarabot!

Ha minden a terveim szerint alakul, ez volt az utolsó bejegyzésem a Mi Pilvaxunkba. Az oldal nem szűnik meg, hanem új formában fog tovább működni. Csak akkor válik nyilvánossá, ha a honlapépítéssel végeztem, nem kizárt, hogy ez hosszabb ideig tart majd. Az eddigi tartalmak archív formában megmaradnak.

ápr 202019
 

Kegyelmi pillanatok: Jézus kereszthalála után sírban fekszik. Túl vagyunk Nagypéntek katarzisán, hogy várhassuk a Megváltó csillagát, a tavaszi feltámadást. Kereszt áll az út szélén, keskeny ösvény vezeti lábunk…

Katolikus templomainkban Szentsírokat állítottak. Régi hagyomány, hogy ezen a napon a hívek akár többet is felkeresnek, hogy imádságos lélekkel, bűnbánatot gyakorolva várhassák a feltámadást. Nagyszerű ötlet volt kis közösségé szerveződve kerékpárral bejárni Székesfehérvár valamennyi katolikus templomát, mind a tíz Szentsírnál imádkozni. (A Székesegyház renoválás miatt zárva van.)

Csodálatosan szép, napos időben gyülekeztünk az Almássy telepi Krisztus Király templomnál. Frissen sült, még langyos kaláccsal bocsátottak utunkra bennünket. Innen az öreghegyi Magyarok Nagyasszonya templomhoz vezetett utunk, a mi plébániánk, itt fogadtunk hitvesemmel örök hűséget egymásnak. Hosszabb szakasz következett: a Prohászka-templomhoz mentünk. Innen a maroshegyi Szent Kristóf templomhoz tekertünk, nem elfelejtkezve arról, hogy a szent a közlekedők, autósok őre. Megint egy hosszabb szakasz következett, irány a Belváros! Először a Szeminárium templomnál álltunk meg, majd a gyalogos zónában, a bicikliket tolva először a Barátok templomába tértünk be, majd a Ciszter templomba. Itt Előd atyával imádkoztunk, megáldott minket, s megtudtuk, hogy a főoltár köve két ereklyét rejt, amelyekről közelebbit nem tudunk. (Nagyszombaton az oltárok dísztelenek, így vált láthatóvá az oltárkő.) Megint hosszabb szakasz várt ránk, a Szárazréti templomig. Már csak két állomás volt előttünk, először a Szent Sebestyén templom felé vettük az irányt. A gyönyörűen felújított épület városunk fogadalmi temploma, vértanú névadója az íjászok védőszentje. Utunkat a Jézus Szíve templomnál fejeztük be. Valamennyi állomásunkon közösen imádkoztunk.

Nagyszerű kezdeményezés volt! Túl utunk lelkiségén, néhány óra leforgása alatt felkerestük Székesfehérvár valamennyi jelenleg működő templomát (néhány kápolna kivételével). Jó volt látni a templomokat egymás után.

Hitvesemmel 25 km-t karikáztunk, ebből mintegy 20 km volt a zarándokút. Viszolygok a városi forgalomban kerékpározni, de egyre több a kerékpárút, amelyeken nagyobb biztonságban érzem magam. Vannak azért idegesítő szakaszok, de nagyrészt vagy kerékpárutakon, vagy csendes mellékutcákon közlekedtünk. Az autósok, bringások viszonya nem mondható felhőtlennek, ám ha az ember négy kerékről két kerékre vált néha, növekedhet az empátiája a védetlen bringások irányába. Van a városban egyetlen új KRESZ tábla, a kerékpárosok biztonságos balra kanyarodását biztosítandó; először jobbra kell kanyarodni, majd az átkelés szabályainak betartásával lehet keresztezni a főutat, így jutunk el balra. (A tábla a fényképsorozat végén látható.)

Beszámolómat kivételesen azon melegében megírtam, ezzel kívánok valamennyiünknek feltámadást hozó, áldott Húsvétot!

ápr 062019
 

“Az angyalok is itt járnak közöttünk,
De mi nem vesszük őket észre,
Csak az ördögöt látjuk mindenhol,
És átkokat szórunk az égre.”

Véget ért. Lassan araszoltam a Hungária körút felé, gondolatok tucatjai kergetőztek agyamban. Emlékezetes előadás volt! Hobo hetvennégy évesen is ugyanaz, mint akit négy évtizede először láttam színpadon. A blueszenész polihisztorrá vált: színész, költő, előadóművész, muzsikus, író lett. Meg bohóc. Bohócnak lenni pedig a legigazabb művészet.

Ellszállt négy évtized. Először talán a MOM-ban? Már nem emlékszem. Azután Tabán, Fekete Bárányok, számtalan Ifipark… minden koncert zarándoklat volt, egyben újjászületés. Azután Pécs, Balokány-liget, Esztrád a jogikar épületében, a férfivécé előtt. Népstadion segélykoncert, Zöld sárga… Később Művészetek Palotája, Papp László Sportaréna, elbúcsúztunk a Hobo Blues Bandtől.

Zenealbumok, Villantották fel az akkor még oly’ nagyon vágyott Amerikát. Fekete zenészek, blues, 66-os út,  Vándor az úton, Szökött néger fegyenc balladája. 6:3, A két Latabár, József Attila megzenésített versei, sokunkhoz közelebb hozták a költőt, mint a középiskolai irodalomórák. Ady, Viszockij, Pilinszky, Shakespeare, Bob Dylan. A Vadászat. Album, amelyet elvinnék egy lakatlan szigetre, ha egyszer indulni kell…

A szombati is nagyszerű koncert volt! Hömpölygött a tömeg, mindenki ott volt, egykori csövesek, rockerek, megöregedve de a régi tűzzel szemükben. Mire az első dal szárnyain felrepült a Kis vörös kakas, megteltek a lelátók és a küzdőtér. Kivetítőkön bárki láthatta mi történik a színpadon, a megszólalás tökéletes volt. A zenészek hibátlanul muzsikáltak, szóltak a legrégebbi és legújabb dalok, Hobo nagyszerűen énekelt. A számokat prózákkal, versrészletekkel vezette át. Közénk jött Hendrix, Morrison, Baksa-Soós János, Ady, Cseh Tamás, József Attila, Pilinszky, Bob Dylan, Jagger és a Stones; az örökre távozott zenekari tagok: Szénich János, Kőrös József, Fuchs László.

Azután kicserélődtek a muzsikusok, színpadra lépett Póka Egon is. Felforrósodott a hangulat, mikor megérkezett Deák Bill Gyula, ő is ugyanolyan fantasztikus volt, mint mindig. Később beszállt Tátrai Tibor, gitárjátéka elvarázsolta a közönséget.

“Viharban születtem” – Közép-európai Hobo Blues, a koncert végének közeledtét jelezte, befejezésül a legújabb albumról szólalt meg az Új Magyarország. Közel három órán át tartott a varázslat, mindenki számtalan gondolatot és érzést vitt haza. Majd otthon, a porlepte régi albumok fekete korongjain felragyog a fény…

Hobo körül érezzük az erőt, forr áradó energiája, szárnyal alkotókedve! Megálltunk, lepergettünk jó néhány évtizedet, azoknak sok kínját, szenvedését, bánatát, fájdalmát, örömét, boldogságát és gyönyörűségét. Felidéztük ifjúságunkat, koncerteket, barátokat, lányokat, fiúkat, helyeket, városokat, éveket, verseket, gondolatokat, dallamokat, képeket, vadászatokat; arcokat, művészeket, kortársakat; történelmet, hazát, őrtornyot, bitót, a Hetediket és a Tortát. Mély lélegzetet vettünk abból a jelenből, amely tegnap még a jövő volt, s mára belesimul a múltba.

Mindezeket a szombati estén és a gyorsan lepergett évtizedek alatt a Bohóc, Hobo állította elénk.

Köszönet érte!

S nincs vége,  – sosem lesz vége – egy állomás volt, a lassú vonat halad tovább…

feb 172019
 

TÓTH ÁRPÁD: A TAVASZI SUGÁR…

A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényű pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.

A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
A park-őrző, borús csillámú rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.

Egy lány jött az úton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltűnt. Szívem zenélt. Merengve álltam ott.

Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
Mint mélyen csillogó, nektár-ízű elegy.

Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
Kitágul… rezg, s ha kinyúlik a kéz,
A Nap arany almáját a tenyeredben érzed…

1918

 

dec 252018
 

Ismét elrohant egy év, ismét elszaladt az adventi készület négy hete… Sok jókívánság érkezik élőszóban, telefonon, elektronikus levélben, túl sokat ezekhez már nem lehet hozzátenni, így ezúttal egy Kormorán koncertről írt beszámolóval kívánok áldott Karácsonyt mindenkinek.

Mióta részesei lettünk a Kormorán-varázsnak, alig telt el úgy esztendő, hogy ne lettünk volna adventi koncertjükön. Voltak közöttük “nagykoncertek” a Körcsarnokban, vagy a Nagycirkuszban s voltak családiasabbak, mint a MOM kupolatermében. A hangulatot azonban soha nem a hely, vagy a közönség létszáma, hanem a színpadról áradó dalok szabták meg.

2018-ban koncerthelyszínnek a Duna Palotát választotta a zenekar, a gyönyörű színházterem hangulatos otthont adott a hangversenynek. Milyen volt a koncert? Nagyszerű, mint mindig! Sikerült egyensúlyt találni a régebbi, legrégebbi, újabb és legújabb dalok között, jó volt a megszólalás és a színpadkép. A hangulat sokszor felforrósodott, különösen a jól ismert dalok hallatán.

Úgy elszállt a két óra, hogy szinte észre sem vettük. Két nappal Szenteste előtt, a Kormorán hangversenye felgyújtotta szívünkben a karácsonyi fényeket, köszönet érte!

dec 022018
 

Hajnalonként roráté mise… az az igazi adventi készület! Prohászka írásai, csend, elmélyedés, magunkba és gondolatainkba fordulás, koszorún égő gyertyák, melyekből hétről hétre több fény árad.

Az adventi forgatag “Black Friday”-től Újév napjáig kínálja portékáit, vegyél, szerezz, költs, ródd a plázákat, hogy mire eljő a csendes éj, hullafáradtan rogyjál az ünnepi asztal mellé. Nem mondom, hogy nem esnek jól advent fényei, a vásárok hangulata, egy korty forró puncs, de nem ezekben van a lényeg! 

Alighanem 2002-t írtunk, amikor Isten ujja megérintett, s ott lehettünk a MOM Kupolatermében, hogy először halljuk koncerten muzsikálni a Kormoránt, egyúttal találkoztunk a Kormorán Baráti Kör tagjaival. Gyönyörű adventi este volt, akkor megértettem, hogy nem lehetünk egyedül. Nagyon sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkozunk Istenről, hazáról, nemzetről, családról, múltról és jövőről. Tiltott dalok tiltott hangszereken zenébe és dalszövegbe öntve erősítették, s mindmáig erősítik hitünket. A szél fölkapott, nem volt megállás, elvitt a Napba Öltözött Leányhoz Erdélyországba, koncertekre Somogyvártól Kisrozvágyig, Budapesttől Szombathelyig. Gyönyörű idők voltak!

Azóta elszaladt immár tizenhat esztendő. Advent első vasárnapja van, de mi ugyanúgy várjuk a Megváltó Csillagát, s a tavaszi feltámadást! Aligha volt olyan advent, hogy a Kormorán zenekar ne köszöntötte volna koncerttel. Így lesz ez az idén is, nagyon várom az év legrövidebb napját, a napfordulót, hogy ott lehessünk az Új időszámítás kezdetén! Addig is mindenkinek csendes adventi készületet kívánok!

Sze 102018
 

Vasárnap reggel hatkor harangzúgás töltötte be a tengerpari falucskát. Sukosan templomának tornyában három harang lakik, külön-külön mindegyik hangjával megbarátkoztunk, de így, együtt, gyönyörűen köszöntötték a napkeltét… szemben a sziget, a tenger vize még csak nem is fodrozódott, mintha vékony jégpáncél dermesztette volna. Nyolcra hirdették aznapra az első szentmisét, időben ott voltunk, de már nem fértünk be a templomba, pedig aznap még két mise volt. Úgy éreztem, talán mégsem múlt el a mi Európánk egészen. “Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem féltem ezt a nemzetet” – mondta Mindszenty bíboros. Ebben az alig több mint 3000 lelket számláló tengerpari faluban, nem fértünk be reggel a templomba… Irigylem a horvátokat s nem féltem őket!

 

 

Bár nem évszak, mindössze alig egy-két hét, mégis szeretjük a nyárutót, őszelőt. Rekkenő hőséget adó, ám pihentető nyaralást nem hozó zaklatott augusztus után, hirtelen elhatározás hozta az ötletet, hogy guruljunk le Dalmáciába, mint ilyenkor – nem is olyan nagyon régen – a napfényes Itáliába. Fiunk akkor még óvodás volt, ma már önálló, bátran itthon hagyhattuk.

Egyetlen koncepció volt, hogy minél közelebb hazánkhoz, minél csendesebb helyen legyünk. Adódott Zára, mivel város, kerestem egy közeli falut, így találtam meg Sukosant. Szállást foglalni, kifizetni, már a telefonról sem nehéz, jónak tűnt, jó is volt. Szerdán reggel legurultunk, hétkor indultunk, kettőkor megérkeztünk. Első pillantásra lenyűgözött a hely szépsége, maga a tenger! A szállásunk előtti utacska túloldalán nyaldosta a partot. A vízben egy várromot láttunk, mint egy blogból megtudtam: “Sukosan különlegességei az Arany-öböl kellős közepén meredező Valaresso romfalak. A XV. században Zadar érseke, Matheo Valaresso egy nyári palotát építettet magának a lagúna kellős közepére, mely a török-velencei háborúkban súlyosan megsérült. Csupán a most is látható három falpillér maradt meg az épületből. Érdekes, látványos rom a vízben.”

Könnyű volt felfedezni a strandot, a víz kristálytiszta, kellemes hőmérsékletű, simogató volt. Jó volt beúszni, már régen nem ért le a lábunk, de láttuk a tengerfeneket. Ezernyi vitorlás, motorcsónak, kisebb-nagyobb hajó úszott, látszólag céltalanul. Egy picit mindig fújt a szél, de a víztükröt éppen csak borzolta.

Voltunk már Zárában, az Óvárossal nem lehet betelni. Sajnos még ide is került amolyan igazi szocreál épület, de a múltat ha akarták sem tudták eltörölni. Már a rómaiknak is volt itt Fóruma, köveiből épült a Szent Donát körtemplom, amelyben ma már hitélet nem folyik, ellenben varázslatos akusztikája miatt koncertek kedvelt színhelye. Mellette a Szent Anasztázia szarkofágját őrző katedrális az itáliai építészet hatásait mutatja. A szarkofágban alussza örök álmát a vértanú. Kávéházi teraszokon jól esett megpihenni, a kávé pontos, olaszos, erős, aromás, s a fagylaltokat sem illetheti negatív kritika!

Maradva az Óvárosnak helyet adó félszigeten, kikerülhetetlen a Tengeri orgona.   Az állandóan lengedező szél nagyon izgalmas “orgonajátékot” hív elő az ügyesen felépített lépcsőkből; különleges a Nap köszöntése nevű napelem is, amely úgy termel energiát, hogy egyben esztétikai élményt is nyújt. Az Óvároshoz tartozik a piac, nagyobb csarnokban kaphatók halak és tenger gyümölcsei, odakint a standokon bármilyen – idénynek megfelelő – friss zöldség, gyümölcs kínálja magát. Élvezettel majszoltuk a nagy-szemű, nagy-fürtű szőlőt, a mézédes fügét. Elmentünk egy plázába is, de semmit nem találtunk a nálunk is mindent elöntő, méregdrága, ám nagyrészt Kínában gyártott multikulturális-univerzális szeméten kívül.

Jó falatok nem ott vannak, hanem a kis halászfalu vendéglőinek teraszán.

 

A tonhal-steak vált kedvencünkké, a nagy porció széle ropogós, magába zárja a hal varázslatos ízeit, a zöldköret olívával nyakon öntve, fantasztikusan harmonizál a hússal, Malvazija fehérbort ittam hozzá,  délszláv szőlő, ismertem, bora szépen kísérte az ételt.

Vasárnap délelőtt még egy jót lubickoltunk, dél körül elindultunk, este hatkor már itthon voltunk. Mindazok a dolgok, amelyekről meséltem, színfalak voltak csupán. A tenger illata, a bőrünkre kicsapódó só, a lassan elillanó ízek, Zára és minden… csak egy keretet adtak a hitvesemmel töltött és átélt öt naphoz, minden átrajzolódott, ahogy a naplemente is átrajzolta azt az öblöt. Jó hogy együtt lehettünk, jó hogy ott lehettünk.

Fotósorozatok: második nap, harmadik nap, negyedik nap.