ápr 062019
 

“Az angyalok is itt járnak közöttünk,
De mi nem vesszük őket észre,
Csak az ördögöt látjuk mindenhol,
És átkokat szórunk az égre.”

Véget ért. Lassan araszoltam a Hungária körút felé, gondolatok tucatjai kergetőztek agyamban. Emlékezetes előadás volt! Hobo hetvennégy évesen is ugyanaz, mint akit négy évtizede először láttam színpadon. A blueszenész polihisztorrá vált: színész, költő, előadóművész, muzsikus, író lett. Meg bohóc. Bohócnak lenni pedig a legigazabb művészet.

Ellszállt négy évtized. Először talán a MOM-ban? Már nem emlékszem. Azután Tabán, Fekete Bárányok, számtalan Ifipark… minden koncert zarándoklat volt, egyben újjászületés. Azután Pécs, Balokány-liget, Esztrád a jogikar épületében, a férfivécé előtt. Népstadion segélykoncert, Zöld sárga… Később Művészetek Palotája, Papp László Sportaréna, elbúcsúztunk a Hobo Blues Bandtől.

Zenealbumok, Villantották fel az akkor még oly’ nagyon vágyott Amerikát. Fekete zenészek, blues, 66-os út,  Vándor az úton, Szökött néger fegyenc balladája. 6:3, A két Latabár, József Attila megzenésített versei, sokunkhoz közelebb hozták a költőt, mint a középiskolai irodalomórák. Ady, Viszockij, Pilinszky, Shakespeare, Bob Dylan. A Vadászat. Album, amelyet elvinnék egy lakatlan szigetre, ha egyszer indulni kell…

A szombati is nagyszerű koncert volt! Hömpölygött a tömeg, mindenki ott volt, egykori csövesek, rockerek, megöregedve de a régi tűzzel szemükben. Mire az első dal szárnyain felrepült a Kis vörös kakas, megteltek a lelátók és a küzdőtér. Kivetítőkön bárki láthatta mi történik a színpadon, a megszólalás tökéletes volt. A zenészek hibátlanul muzsikáltak, szóltak a legrégebbi és legújabb dalok, Hobo nagyszerűen énekelt. A számokat prózákkal, versrészletekkel vezette át. Közénk jött Hendrix, Morrison, Baksa-Soós János, Ady, Cseh Tamás, József Attila, Pilinszky, Bob Dylan, Jagger és a Stones; az örökre távozott zenekari tagok: Szénich János, Kőrös József, Fuchs László.

Azután kicserélődtek a muzsikusok, színpadra lépett Póka Egon is. Felforrósodott a hangulat, mikor megérkezett Deák Bill Gyula, ő is ugyanolyan fantasztikus volt, mint mindig. Később beszállt Tátrai Tibor, gitárjátéka elvarázsolta a közönséget.

“Viharban születtem” – Közép-európai Hobo Blues, a koncert végének közeledtét jelezte, befejezésül a legújabb albumról szólalt meg az Új Magyarország. Közel három órán át tartott a varázslat, mindenki számtalan gondolatot és érzést vitt haza. Majd otthon, a porlepte régi albumok fekete korongjain felragyog a fény…

Hobo körül érezzük az erőt, forr áradó energiája, szárnyal alkotókedve! Megálltunk, lepergettünk jó néhány évtizedet, azoknak sok kínját, szenvedését, bánatát, fájdalmát, örömét, boldogságát és gyönyörűségét. Felidéztük ifjúságunkat, koncerteket, barátokat, lányokat, fiúkat, helyeket, városokat, éveket, verseket, gondolatokat, dallamokat, képeket, vadászatokat; arcokat, művészeket, kortársakat; történelmet, hazát, őrtornyot, bitót, a Hetediket és a Tortát. Mély lélegzetet vettünk abból a jelenből, amely tegnap még a jövő volt, s mára belesimul a múltba.

Mindezeket a szombati estén és a gyorsan lepergett évtizedek alatt a Bohóc, Hobo állította elénk.

Köszönet érte!

S nincs vége,  – sosem lesz vége – egy állomás volt, a lassú vonat halad tovább…

feb 082019
 

Kávéházi fogasokon, nyeles olvasókereteken minden időben függtek újságok. Lomha reggeleken, gőzölgő kapucíner és briós mellé, a törzsasztaloknál ülők elolvashatták a napi híreket, megtárgyalhatták azokat. Újságot olvasni jó!

dav

Kép: magyarnemzet.hu

Az 1938-ban alapított Magyar Nemzetet Nagyapám is olvasta. Ahogy felcseperedtem, magam is ezzel kezdtem máig tartó újságolvasói életemet. Szüleim polgári, keresztény szellemben igyekeztek felnevelni, bár akkoriban az ezt támogató sajtómuníció nem volt elérhető, azért a Magyar Nemzet még akkor is picit kilógott a sorból. A Hazafias Népfront lapjaként aposztrofálták, lényegében ugyanazt írta, mint a többi országos (és megyei) napilap, mégis árnyalatnyit más volt. Viszont a hétvégi mellékletek! Kiváló tollú publicisták, a kortárs irodalom nagyjai publikáltak írásokat. Karácsonykor olyan vastag volt a lap, hogy kiolvasása elhúzódott január közepéig. Még az egyetemi évek alatt is előfizettem rá, mindig járt nekünk.

Az általam ismert története során, legfontosabb megnyilatkozása mégis a Lakiteleki Nyilatkozat közreadása volt! Kivágtam, nagyon sok évig Nagyanyám gobelinezte Kossuth-címer üvegére ragasztva olvasgattam. Bár a Nyilatkozat szeptemberben született, 1987. november 14-én jelent meg a Magyar Nemzetben.

“A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak, önismerete megdöbbentően hiányos. Összeomlással fenyegető gazdasági válságnak néz elébe. A magyar etnikumot példátlan széttagoltság sújtja. Nemzetünknek nincs közösen vállalható jövőképe.

Az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás aggasztó tünetei, megmaradásunk gondjai kaptak hangot az eszmecsere során. A magyarság esélyeit kutató jelenlevők és felszólalók a józanság és megfontoltság jegyében igyekeztek mérlegelni a kilábalás és a kikerülhetetlen megújhodás, az igazán hatékony reformok módozatait.

Az ország és a magyarság sorsáért érzett felelősségtől áthatva az egybegyűltek szükségesnek és időszerűnek érzik olyan keretek létrehozását, amelyek arra szolgálnak, hogy a társadalom tagjai valódi partnerként vehessenek részt a közmegegyezés kialakításában. Viták után a résztvevők egyetértettek abban, hogy egy ilyen közmegegyezés csak valamennyi progresszív társadalmi erő összefogásával teremthető meg.

Az a véleményük, hogy csak a társadalom részvételével lehet megoldani a válságot, mégpedig mind a társadalom, mind az ország politikai vezetőinek részvételével. A politikai és társadalmi szervezetek jelenlegi rendszerében nincs biztosítva az önálló és független nézetek kifejtése.

Ezért javasolják a Magyar Demokrata Fórum létrehozását, amely a folyamatos és nyilvános párbeszéd színtere lehetne. Ez a fórum alkalmas lenne súlyos gondjaink megvitatására, egy-egy témakör elemzésére, alternatív megoldási javaslatok elkészítésére.

A fórumot a résztvevők nyitottnak képzelik, egyszerre demokratikus és nemzeti szelleműnek. Munkájában különböző világnézetű és pártállású emberek együttműködésére számítanak. Fontosnak tartanák, hogy ezeknek az eszmecseréknek és elemzéseknek az anyagát megismerhesse az ország közvéleménye. Ezért szükségesnek érzik alkotmányos keretek között működő, független sajtóorgánumok létrehozását.

Hisszük, hogy a megújhodás erőinek széleskörű összefogásával kijuthatunk a válságból.

Lakitelek, 1987. szeptember 27.”

Azt gondolom, nem lehet ennek a találkozónak és Nyilatkozatnak a jelentőségét túlbecsülni!

Azután jöttek a választások, kitört a médiaháború, annak viharában sodródott az újság is, de mindig megőrzött valamennyit a konzervatív, polgári, keresztény világnézetből. Nemcsak a médiaháború, hanem a gazdaság viharainak is kárvallottja volt. Eljött az a bizonyos négy évvel ezelőtti nap, újra pártsajtóvá vált, hogy tavaly tavaszi választások után végleg lehúzza redőnyt. A változások után azonnal lemondtam, előfizettem a Magyar Időkre. Tegnapelőtt ez az újság Magyar Nemzetté változott, örültem a hírnek, nagyon remélem, hogy a lapalapítók célkitűzéseinek megfelelve, immár megmarad örök szerelemnek

***

Mindig szerettem rádiót hallgatni. Az utóbbi években leginkább autót vezetve hódoltam ennek a szokásomnak, még akkor is, ha igazán nekem tetsző állomást nem találtam a bőséges kínálatban. Néhány hónapja bukkantam a Rock FM 95,8-ra, bár Székesfehérvár egyes részein kissé zajosan szólt, vezetés közben kizárólag őket hallgattam. Az éteren át rokonszenves műsorvezetők szólaltak meg, húszpercenként voltak közlekedési hírek, valódi, klasszikus rockzenét sugároztak. Ma egy hete, munkából hazafelé meghallottam az Ismerős Arcoktól a Nélküled című dalt – na végre, megtört a jég, gondoltam -, másnap a Rock FM hűlt helyét találtam, helyette valami SlágerFM (?) szólalt meg, egy Boney M. szerzeménnyel…

Tudom, hogy a kereskedelmi rádiózást a profit tartja életben. Nem nagyon értem, hogy a csapból folyó Retró Rádió mellé szükség van egy jóformán teljesen azonos profilú adóra? Kár érte, mert most azután teljesen homogén lett a kínálat… Azt értem, hogy nincs tömegigény egy tematikus dzsesszt játszó adóra, de azt kétlem, hogy rockzenét sugárzó csatornára ne lenne igény! Mindegy, előre kell menekülni…

Már egy éve előfizetek a Tidal nevű szolgáltatóra. Havi 3000 Ft-ért, Hifi minőségben tetszőleges albumokat hallgathatok. Vasárnap Cseh Tamás emlékkoncerten voltunk (tervezem, hogy beszámoljak róla); rákerestem a Tidalon, az általam ismert összes albuma elérhető, hallgatható, letölthető.

Karácsony előtt megjelent egy zenealbum, szintén tervezem bemutatni. Ez lesz életemben az első olyan, amit nem vásárolok meg, nem fogom fizikailag birtokolni, mégis teljesen jogtisztán, annyiszor hallgathatom, ahányszor csak akarom. Őszintén szólva, a CD korongokat már nem nagyon van hová betolni… Azt hiszem ez a jövő, a zenék felhőkben laknak, némi pénzt áldozva azt és akkor és ott hallgathatjuk, amikor csak akarjuk. Igaz ez a rádiókra is, a világhálón olyan tematikus adókat találhatunk, hogy akár rockzenét sugárzót is hallgathatunk. Az FM-en meg szóljon Boney M. és a retró világ…

Fotó: Unsplash

jan 202016
 

Idestova másfél évtizede követem Géczi Erika, Mr.Basary, Nagy László, Szabó Miklós pályafutását, függetlenül attól, hogy aktuálisan kikkel muzsikálnak együtt. Mielőtt belevágnék új albumuk bemutatásba, ezen a helyen is szeretném megköszönni nekik, hogy megszámolhatatlanul sok értéket alkottak és közvetítettek számunkra! Ugyancsak nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy volt erejük felállni, egymásba kapaszkodni, újrakezdeni, ily módon kibontakoztatni a bennük szunnyadó alkotóerőt! Éppen ezért nem tudok, de nem is akarok elfogulatlanul írni új albumukról.

Örökség logo

Természetesen nemcsak a négy Magyar Örökség Díjas zenészt illeti köszönet, hiszen az újrakezdés óta velük dolgozó Gulyás Ferenc, aki a Magyar Kultúra Lovagja, és a Junior Prima Primissima díjas Kovács Marci, a magyar népzene világából érkezve hozott tudását, örökségét, szemléletét ötvözte velük; Jelinek Zsu énekével, Szilva János basszusgitárjával, Kosz Szilveszter billentyűs hangszerekkel teszi teljessé az Örökség muzsikáját. Nem elfeledkezve a korábban velük zenélőkről sem, talán a jelenlegi felállásban találta meg a zenekar igazán önmagát, indult el a komoly sikerek felé vezető úton!

A karácsonyi koncerten is megtapasztalhattuk, de a korongra került dalokat hallgatva is érezhetjük, hogy milyen csodálatos szintézise az Örökség muzsikája az ősi dallamvilágnak és rockzenének! Előbbieket elsősorban Gulyás Ferenc számtalan – leginkább saját készítésű – népi hangszere, és Kovács Marci hegedűje szólaltatja meg, billentyűsök, szólógitár, basszusgitár, dob, klasszikus rockzenei hangzásával ötvöződve. Ám a nem népzenei ihletésű dalokba is nagyon jól beilleszthetők a népi hangszerek, erre is bizonyság az album! Végül az énekesek: Géczi Erika elbűvölő hangja és akusztikus gitárjátéka, Jelinek Zsu éneke és dorombjátéka, Mr. Basary rocktorka teszik fel a koronát a sokszínű zenei alapra.

Ahhoz, hogy az említett összhang kiteljesedjék, szükség volt kiváló hangszerelésre, az arányok megtalálására, az énekszólamok személyre szabására: mikor, kinek a hangja szólaljon meg, vagy mely’ pillanatokban halljunk vokált. Ezen a téren talán a bőség zavara is fennállhatott, hiszen számtalan lehetséges variációból kellett kiválasztani a legjobbat. A zenei anyagot hallgatva az is érezhetjük, hogy az alkotóművészek lelküket is hozzátették, a dalok nem összetákoltak, hanem nagyon alaposan átgondoltak, kidolgozottak. Az albumot átható harmónia igaz a szöveg- és dallamvilágra is, melyek kölcsönösen erősítik egymást. Összességében pozitív életérzést, az öröm és boldogság keresését és meglelését, hazaszeretet közvetítenek.

Tizenöt dalt hallgathatunk, valamennyi szerethető, némelyik dallama fülbemászó, szinte azonnal dúdolható. Ki-ki zenei ízlése szerint döntse el, hogy melyek szívének legkedvesebbek, nekem legjobban a Pogányos hitvallás, Csak azt mondd meg rózsám, Szerelem gyermekei, Fújjon a szél fújjon tetszik, azonban két dal jelenti a csúcsot: a Táltos ének és a Révészem.

Ha kezünkbe veszünk egy zenealbumot, először a borítóval találkozunk, ezen a téren úgy érzem, hogy a lovakat ábrázoló szép grafika nem tükrözi a lemez hangulatát; másrészt hiányolom a dalok szerzőinek feltüntetését. Ám legyenek ezek az album legnagyobb hiányosságai!

Az Örökség Ébredés című első zenealbuma is kiválóan sikerült, a Szabadság és Szerelem méltó folytatás, sok tekintetben előrelépés. Nagyon remélem, hogy mindazok akik ismerik és szeretik az Örökséget és mindazok akik talán éppen ezt az albumot meghallgatva zárják szívükbe, sok örömet találnak majd benne! Mivel az album beszerzése nem könnyű, íme egy hely ahol megvásárolható. De ne csak az én elfogult írásomat olvashassátok, itt található például egy kritika külső forrásból, amely részletesen bemutatja a dalokat is, és szakmai nézőpontból elemzi azokat.

Hallgassátok, szeressétek, vigyétek el jó hírét, mert érdemes arra! Ha előbb nem, akkor találkozzunk áprilisban a Club 202-ben, a lemezbemutatón!

nov 022015
 

Nagyon vártam ezt a napot, hiszen a rengeteget koncertező zenekar és közönsége életében az ilyen ünnepek kiemelkedőek! Kevéssel este nyolc után érkeztünk meg a szórakozóhelyre, talán az utolsók között sikerült a parkolóban az autónknak helyet találni. Odabenn is rengeteg ember volt, és csak jöttek, végeláthatatlan sorban…

Fotó: Barba Negra

(Fotó: Barba Negra Music Club)

Előzenekar a Szabó Leslie Band volt, bár egészen más műfajú muzsikát játszottak mint az Ismerős Arcok, remek hangulatot csináltak. Szerintem telitalálat volt őket felkérni!

Gyors átszerelés után, pontosan negyed tizenegykor csendült fel az első, az új albumon hallható instrumentális dal, sorra következett ragyogó ötvözete az új és a régebbi, az utóbbi idők koncertjein kevesebbet hallott daloknak. Leírhatatlan volt a hangulat, én közel a színpadhoz, a fal mellett álltam végig a majd’ két órás előadást. Nyilvánvaló volt, hogy a hatalmas létszámú közönség máris befogadta és megszerette az új album dalait, amelyek szinte kivétel nélkül elhangzottak! Sokadszor éltem át azt a csodát, hogy a színpadon álló zenészek és a közönség időnként eggyé válik, a dalok hangulata, mondanivalója ezzel hatványozottan megtöbbszöröződik! Ez az az érzés, amely miatt nem akartam az új lemezről eddig írni, mert így a most született dalok is egészen más nézőpontból látszanak, mint a korongot csupán a lejátszóba tolva hallgatva. Elszaladt az idő, a visszatapsolás után a régen hallott “Európa közepén” is megszólalt, az elmúlt hónapok eseményei különös aktualitást adtak ennek a dalnak. Befejezésül az immár himnusszá vált Nélküled, ahol a közönség és a zene megint úgy talált egymásra, hogy az érzés szavakkal leírhatatlan!

Ne menjünk el szó nélkül a koncert körülményei mellett sem! Hibátlan volt a hangosítás és a fénytechnika; maga a Barba Negra hangulatos, tágas, levegős. Becslésem sincs mennyien lehettünk, de a színpad előtt sem volt “daráló”, mindenki tökéletesen élvezhette az előadást. Természetesen ehhez kellett a közönség fegyelmezett viselkedése is. Egyszóval csodálatos koncert volt!

Számomra ezzel még nincs vége, hiszen november 6-án (pénteken) itt Székesfehérváron újra meghallgatom a zenekart, majd következik az erdélyi és felvidéki turnéjuk, mindenkinek ajánlom, ha teheti legyen ott Székelyudvarhelyen, Érsekújváron és a többi meghirdetett koncerthelyszínen, mert ezzel is épülnek azok a bizonyos hidak, tiszta szavakból, egymás felé…

(A fekete keretre kattintva az oldal elhagyása nélkül is indul a vetítés.)

okt 022015
 

Nem tudom, helyes volt-e a majd’ egy hónapig tartó záróra, de akárhogy is, túléltünk már egyet-mást, folytassuk, vagy legalábbis játsszuk el, mintha folytatnánk… Egy zenekar életében, új album megjelenése mindig mérföldkő, többé-kevésbé lezár egy korszakot, nyit egy újat. 2012-ben jelent meg az Ismerős Arcok utolsó sorlemeze, bár közben születtek új korongok, de ezeken a korábbi alkotásokat hallhatjuk átdolgozva. “Csak a zene” kizárólag új dalok gyűjteménye.

Hagyománnyá vált, hogy  annak megjelenésekor, a zenekar dedikálja új albumát. Idén a Mozaik Teaház galériája fogadta be a zenekar tagjait és közönségüket. Mi már a kezdetek kezdetén, 16 órakor ott voltunk, gondolom 19 óráig sokan éltek azzal a ritka lehetőséggel, hogy dedikált albumot birtokolhassanak.

Nagyon örülök, hogy hitvesemmel ott lehettünk, úton hazafelé máris megkezdődött az album ronggyá hallgatása, azonban korainak gondolom, hogy bármit is írjak, akár csak az első benyomásokról. Tudjuk, hogy az Ismerős Arcok mindig mívesen kidolgozott, kiérlelt alkotásokat jelentet csak meg, amelyek teljes befogadásához hetek, hónapok, egyes esetekben akár évek kellenek. Alighanem az október 30-i lemezbemutató koncert után lesz érdemes akár “első benyomások” szintjén visszatérni az albumhoz.

Júl 132015
 

Schuster Lóránt egyelőre még nem lehetett közöttünk, bár zenésztársai szerint egyre jobban van. Kérlek Benneteket, hogy egy gondolattal, fohásszal, imával segítségetek őt a gyógyulásban! Köztünk voltál Lóri, további jobbulást, erőt, kitartást!

lorant2

Az első nap – P.Mobil

Az Ottó kempingbe hazatértünk. Immár negyedik alkalommal vettünk részt a tábor koncertjein, a P. Mobil fellépésére különösen készültem, elvégre tavaly Csókakőn hallottam őket muzsikálni, a zenekar, mint a Főnixmadár, megint új életre kelt. Most sem volt ez máshogy.

Túlnyomórészt az én generációm tagjai várakoztak a koncert előtt, hiába, a Mobil 1973 május 1-én alakult (igaz előtte Gesarol néven már muzsikált). Azt, hogy mit jelentett a zenekar ennek a korosztálynak, azok értik igazán, akik fuldokoltak az akkori Magyarország posványában, számunkra olykor egy Mobil koncert tette elviselhetőbbé a kádárizmus hétköznapjait. Schuster Lóránt hihetetlen elszántsággal vitte magával a bandát, pedig a hatalom mindent elkövetett, hogy akadályokat támasszon. Ahol lehetett gáncsolták, albumok cenzúrázva, évekig tartó kilincselés, megaláztatások árán születhettek. Három kislemez után, 1981-ben (!) jelent meg a Mobilizmo, 1984-ben a Honfoglalás. Közben ilyen-olyan okokból rengeteg tagcsere történt, amelyek egy része egészen biztosan a hatalom aknamunkájának eredménye volt. Lóránt vasakarattal ment az úton, ment tovább, erőt adhatott számára a közönség szeretete, támogatása, kitartása. Elég végignézni a zenekarban megfordult tagok listáját, akik közül, Bencsik Sándor, Cserháti István, Tunyogi Péter, Herpai Sándor már az Égi Zenekarban muzsikálnak – legyen nekik könnyű a föld +!

A koncertet hallgatva arra gondoltam, hogy – Lóránt mellett -, az 1980-ban mobilossá vált Sárvári Vilmoson kívül, a jelenlegi zenekari tagok, talán még nem is éltek, amikor a P.Mobil megalakult! Pénteken este Csepregen, a napnál is világosabban megmutatkozott, hogy mindaz, amit Schuster Lóránt és zenésztársai évtizedek alatt alkottak, nemcsak kiállta az idő próbáját, hanem mit sem vesztett aktualitásából! Természetesen ehhez arra is szükség van, hogy a jelenlegi zenekari felállás fantasztikusan szólaltatja meg a régi és az újabb dalokat. Talán az énekes-gitáros Baranyi László – igaz ő is 2008 óta velük van – feladata a legnehezebb, hiszen frontemberként kell végigénekelnie a több mint két órás koncertet. Bár nagy a kísértés, hogy elődjeihez hasonlítsuk, én nem teszem, ő Baranyi László, aki tökéletesen énekel a P.Mobil zenekarban! A többi zenészen is látszott, hogy a csepregi éjszaka igazi életterük, fantasztikusan muzsikáltak.

Egy bitang jó koncerthez, bitang jó közönség is kell, ebben sem volt hiány! Magam is közvetlenül a színpad előtt tomboltam végig az előadást, sokad magammal, ismerős és ismeretlen arcok társaságában. A repertoár kétharmadát, háromnegyedét régi dalok alkották, ám a Farkasok völgye… című, tavaly ősszel megjelent album dalai is tökéletesen illeszkedtek a programba. A nagy számú közönség nem akarta leengedni a színpadról a zenekart, akusztikus blokkal – Kétforintos dal – zárult az előadás. Mint amikor a fekete-fehér papírképen rögzített pillanat kirajzolódik az előhívó oldatban, úgy törtek elő bennem a régi-régi emlékek, az Ifipark, a Fekete bárányok koncert, a pécsi Mobil bulik érzés- és érzelemvilága. Ez nem nosztalgiakoncert volt, a Mobil él, örökmozgó, volt van és lesz! Ami a legszebb volt ebben az estében, hogy Lóri egyelőre fizikailag még nem lehetett jelen, ám érezhettük, hogy mindvégig velünk van. Köszönjük!

A második nap – Ismerős Arcok

DSC09802

Előzenekarként a tábor állandó vendége, a Katapult gondoskodott a hangulat megalapozásáról, mint vendégmuzsikus, Tánczos Steve is segítette őket ebben. Remek koncertet adott a zenekar!

Az Ismerős Arcok rengeteget koncertezik, minden fellépés fontos, de Csepreg ezek közül is kiemelkedik. A 16. évébe lépett Ismerős Arcok és közönsége számára sorrendben nyolcadik alkalommal szerveztek tábort, amely nemcsak egy koncert a sok közül, hanem a zenekar tagjainak és közönségének együttléte. Nem akarok a dolgok elébe vágni, de Nyerges Attila a koncert végén elmondta, a legelső volt annyira jó, mint most, a nyolcadik. Akkor a zenekar tagjai fenyőket ültetettek itt, nyolcadik éve nőnek, vastagszanak…

Az esti koncert több mint két órás volt. A repertoár egyre inkább bővül az ősszel megjelenő sorlemez dalaival, olyan is elhangzott közülük, amelyet eddig még sehol máshol nem adtak elő. Annyi bizonyos, hogy október 30-án, Budapesten lemezbemutató koncert lesz! Milyen volt a szombati? Szavakkal lehetetlen visszaadni azt a hangulatot, amely a színpadon és a nézőtéren kialakult! Csodálatos volt a közönség, így a zenekarból is hatalmas energiák szabadultak fel, szóltak a jól ismert, és az új dalok, Attila, Steve, Vili énekeltek, Lecsó ujjai alatt életre keltek a billentyűk, a feszes ritmusokat Kovacsik Tamás dobjai és Galambos Nándi basszusgitárja alapozták meg. Remek volt a dalok sorrendje, érződött, hogy szinte egymásra épülnek, így kirajzolódott a zenekar tizenhat éve tartó munkájának keresztmetszete, az új dalok pedig bepillantást engedtek a jövőbe. Így volt kerek az egész, ahogyan a zenekar és a közönség együtt csinálták a bulit. Visszatapsolás után Fenyők, Építsünk hidat, majd következett a Nélküled, akkor megtörtént a csoda… A közönség egyre táguló, hatalmas kört alkotott, az emberek 3-4 sorban összekapaszkodtak, így mutattuk meg, hogy egy vérből valók vagyunk. Ha egyszer végre, a tizenötmillió magyar többsége megértené ezt, ebben a szellemben szervezné életét, mennyivel szebben, boldogabban, reményteljesebben telnének napjaink, a mi otthonunkban, Kárpáthazánkban! Ha mindeddig ez még nem tudatosodott bennünk, a csepregi éjszakában kristálytisztán kirajzolódott az égre! Fenyőt ültetni, hidat építeni, megtartani honunkat unokáinknak és az ő unokáiknak, csak akkor sikerülhet, ha az összetartozás, nemzettudat szellemében élünk és tesszük dolgunkat! Ez a csepregi éjszaka, ahogyan egymásba fonódva énekeltünk, felébresztette a reményt, hogy hazánkból soha nem lesz vizét vesztett patak…

„Csak a zene” a címe beszámolómnak. Akik ott voltak tudják, akik nem, rövidesen megtudhatják, hogy miért ezt a három szót választottam…

Köszönet a tábor szervezőinek – akik ezúttal kiválóan gondoskodtak a táborlakók éhének, szomjának enyhítéséről is -, a P.Mobil és az Ismerős Arcok zenekaroknak, valamint a táborozóknak, a koncerteken résztvevőknek ezért a felejthetetlen hétvégéért. Találkozzunk jövőre is!

DSC09905

A képeim olyanok amilyenek, de íme a bizonyság, Szaki mester nem tétlenkedett, szerintem hamarosan kiváló fényképekkel találkozhatunk 🙂 !

Hópihék

 Szerző: - 18:56  3 hozzászólás »
jan 242015
 

“Vajúdnak a hegyek, de egeret szülnek” – érzem ezen a télen, már ami az időjárást illeti. Gyermekkoromban, a három téli hónap alatt többször fedte fehér lepel a várost mint nem, a közeli Kis-Svábhegyen kiválóan lehetett szánkózni. Ma reggel végre elkezdett szakadni a hó, Benedeket vittük Csókakőre, a Vértes oldalába felkúszó községet komoly hótakaró fedte, a falu közepén már gyülekeztek a vállalkozó kedvű turisták, hogy részt vegyenek a 15 km-es Vincézés – Pincézés teljesítménytúrán, ahol a Móri borvidék pincéibe is be lehet térni útközben. De délutánra elvékonyodott a hóréteg, inkább gyenge havas eső, mint igazi téli hózápor fogadott, amikor elmentünk gyermekünkért.

Ebben a semmilyen időben, jól eső érzés, beülni egy kávéházba és elmorfondírozni néhány dolgon, amelyek az elmúlt napokban foglalkoztatnak…

*

1. Levelet hozott a posta, avagy az igazi Csíki sör…

 

Minap, egyik kedves barátom a fent látható képpel lepett meg 🙂

Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor első székelyföldi látogatásunk alkalmával, a hosszú utazást követően Geigivel behatoltunk a szentegyházi kocsmába, majd gyorsan ledöntöttünk 1-2 (?) korsó sört. Csíkszeredára is a Sörgyár mellett vezetett utunk, ittuk a Ciuc nevűt, bár tudtuk, ez is a H. multi terméke, de legalább Székelyföldön főzik!

A képet látva először – én a naiv – azt gondoltam, hogy megkapta a sör az őt megillető nevet, de azután kiderült, hogy ez bizony nem a H. konszern terméke, hanem Csíkszentsimonban, manufaktúrában főzik. Van e körül mindenféle jogi, már-már politikai bonyodalom, de ha a szerencse újra Erdélyországba vezérel, én bizony csak az igazi Csíki sört fogom keresni 🙂 !

*

2. Merlot vakteszt…

 

Ha sörről esett szó, beszéljünk borról is! Kedvenc vinotékám vaktesztet szervezett, ahol merlot-k versenyeztek egymással. A 100 pontos bírálati rendszer alapján, valamivel több mint húszan – nem avatott ítészek – értékeltünk kb. 10 tételt, szekszárdi, villányi, egri, soproni neves termelők borait. Nem akarok mélyebben belemenni ebbe száz pontos rendszerbe, a lényeg az, hogy a bor küllemét, illatát, ízét és még pár tulajdonságát pontozzuk, ha minden tökéletes, akkor a bor 100 pontot kap, igaz ilyenre még soha nem volt példa. De bortól és a pontozó ízlésétől függően, nagyjából 70-90 pont közötti tartományban oszlanak az értékek, majd a több mint húsz résztvevő egyes borokra adott pontszámait átlagolják, így alakul ki a végső sorrend. Természetesen azért “vakteszt”, mert nem tudjuk melyik pincészet borát kóstoljuk éppen.

A rossz nyelvek szerint 🙂 Villányban azt gondolják, hogy Szekszárd klimatikusan már túl északi fekvésű ahhoz, hogy jó vörösbor készüljön 🙂 , hogy Szekszárdon ugyanezt gondolják-e Sopronról, vagy Egerről arról nem szól a fáma… Hatalmas meglepetésre Szőke Mátyás 2009-es évjáratú, Amerlot nevű bora meggyőző fölénnyel győzött, nagy vörösborvidékek, nagy borait utasítva a sorban maga mögé. Mátraalja pedig elsősorban nem a vörösborairól híres..

A borról további információkat itt olvashattok. Még annyit, ez igazából egyfajta játék, de azért érdekes, hogy több mint húsz borkedvelő, köztük néhány hölgy, akiknek a véleményére mindig érdemes odafigyelni, szinte egyhangúan ezt a bort értékelte legtöbbre. Pedig… nem is vörösboros borvidéken termett a szőlő, mely ennyire ízletes borrá változott…

*

3. “Íme, minden idők legjobb magyar rocklemezei és -előadói”…

 

…címet olvasva, ugye felcsigázza érdeklődésünket? Itt találjátok, hogy tizenegy rockzenei újságíró véleménye alapján milyen kép rajzolódott ki, de nem érdektelenek az olvasók hozzászólásai sem!

Tekinthetjük ezt is egyféle játéknak, de azt hiszem megosztó végeredmény született! Az Ördög álarcosbálja című Syrius album vezeti a listát, nem vitás, hogy az Ausztráliában felvett alkotás valóban a magyar rocktörténet egyik legfényesebb gyémántja, de nehezen hasonlítható össze az LGT, a Beatrice, vagy az East zenei világával. Az én ízlésemhez legközelebb álló East és Mini két-két albummal is szerepel a listán, azonban komoly hiányérzetem van, mert szerintem ha az underground zenei világát nézzük, az Európa Kiadó bármelyik albuma kihagyhatatlan, ugyanaz a véleményem a folk-rock tekintetében: nagyon sok Kormorán album bőven beleférne a legjobb harmincba, én talán a Forrás felé címűt tenném fel elsőként a listára.

A “legjobb” zenekarok húszas listája is alighanem megosztó, bár sok olyan szerepel közöttük, amelyeknek – zenei ízléstől függetlenül – valóban ott a helyük, ha sorrendbe akarjuk állítani azokat. A hangzatos cím: “Íme, minden idők legjobb magyar rocklemezei és -előadói” mellé oda kellene írni, hogy “tizenegy szakújságíró szerint”… Ebben talán az a jó, hogy ahány ember, annyi zenei ízlés, még nagyon rövid idő telt el ahhoz, hogy igazából kikristályosodjék, hogy melyek a magyar rocktörténet időtálló értékei. Minden esetre, ha egy lakatlan szigetre kellene költöznöm, nagyrészt nem a cikkben említett előadók alkotásait és albumait vinném magammal.

*

4. Végül, de nem utolsó sorban… ismét koncertváró hangulatban

Pénteken este a Barba Negrában nagyszabású Ismerős Arcok koncert keretében ünnepeljük Práder Vilmos művész úr ötvenedik születésnapját! Illő ott lenni, hiszen pont egy hónap elrohant Révkomárom óta…