Nyaralásunk Székelyföldön 2012-ben
Nem volt tervbe véve… két egymást követő nyáron (mint arról eddig mindig részletesen beszámoltam), Székelyföld szívében, a Hargita lábánál, Ivóban nyaraltunk. Pünkösdkor már voltunk Erdélyországban, a cserépváraljai íjásztábor is tizennégy napossá bővült, ezért nem volt ez a hét előre tervbe véve… Júliusban Erdélyben barangoló barátom naponta küldött egy-egy levelet, hírt magáról, elfogott a vágyakozás… miért ne indulnánk újra? Gyors telefon a két évvel korábbi szállásadónknak, van szabad hely augusztus második hetére! Akkor… kalandra fel!
2012. augusztus 12. Az utazás
Cserépváraljához Ivó majd’ 200 km-rel közelebb van, mint lakhelyünkhöz. Fájdalmas búcsú íjászbarátainktól és szállásadónktól, az íjászfelszerelés hazajuttatásának megszervezése, csomagolás, majd indulás… Cserépváralja, Mezőkövesd, M3, Berettyóújfalu útvonalon közelítettünk a gúnyhatár felé, a román matrica megvásárlása után, pillanatok alatt átléptük azt.
Mentük vagy 400 km-t, közben megcsodáltuk a kőrösfői templomot; Kolozsvár előtt rátértünk az 50 km hosszú autópályára, lassan elértük Balavásárt, ahonnan egyre szebb tájakon, Szováta, Parajd, Korond, Farkaslaka, Szejkefürdő érintésével ereszkedtünk le a hegyek felől Székelyudvarhelyre. Innen már csak egy rövid út volt a zetelaki Dagi vendéglőig, ahol vacsorára a nem túl bőséges kínálatú, ám rendkívül ízletes, hatalmas adagot mérő, kiváló konyha által készített étkeket fogyasztottuk. Bő negyed óra múlva megérkeztünk Ivóba, Szálláshelyünkre az AktívRelax panzióba. Hosszú, fárasztó, ám zökkenőmentes út után, jól esett ágyba zuhannunk.
(A diák fekete keretére kattintva, az oldal elhagyása nélkül is megtekintheted a fényképeket. Ha a zöld nyílra mész, megjelenik a tárhely, javaslom a bal felső sarokban a „Diavetítés”+F11 választását. Vannak panoráma fényképek is, azokat érdemes rájuk kattintva külön megnézni.)
2012.augusztus 13. Székelyudvarhely, Oroszhegy
Székelyudvarhely Székelyföld fővárosa, ez a város a miénk, színmagyar, otthon érezzük magunkat benne. Apró bevásárlások – vettünk a piacon frissen szedett erdei áfonyát -, a hiányzó felszerelések pótlása, ebéd, kávézás után Oroszhegy felé vettük az irányt, hogy Ambruséknál bevásároljunk párlatokat és jóféle erdei gyümölcsökből készült ágyas pálinkákat. Sikerrel jártunk… Tibód, Székelyszentkirály felé kapaszkodva feltűnt valami, – egy építmény (kilátó?) a hegygerincen – erre majd még visszatérünk. Este – amíg Márti sok-sok lekvárt főzött áfonyából – elmentünk Benedekkel megnézni, hogy működik-e a pisztrángozó tavacska Ivóban, sajnos nem.
2012. augusztus 14. Pisztrángozás Varságban
Szállásadónk javasolta, ha annyira vágyunk pisztrángfogásra, menjünk el Varságba, a befelé vezető úton található vendéglő mögött, találunk tavakat. Így is volt, kaptunk botokat, kukoricát, javasolták, hogy fogjunk szöcskét csalinak. A víz feketéllett a domolykóktól, de mi pisztrángra vágytunk. Nagy nehezen, elsősorban a tulajdonos fiának segítségével, sikerült három darab, összesen 80 dkg súlyú halacskát fogni, lemérték, megpucolták, vihettük haza megsütni. Közben azért betértünk Pünkösdkor megismert Jenőékhez fantasztikus havasi mézet vásárolni. Leesett az állunk: a májusban még kátyús földút helyén tükörsima leaszfaltozottat találtunk!
Estére nem maradt más, mint Ivóban megsütni a halat, székelyesen, kukoricadarába panírozva. Előtte egy pálinka, utána egy sör, következett a mély, pihentető alvás reggelig…
2012. augusztus 15. Nagyboldogasszony ünnepén Csíksomlyón, búcsú Csíkkarcfalván
Érdekes a sors játéka. Csíksomlyó, a Mária Út kezdő, vagy végpontja, ha onnan indulunk, vagy oda érkezünk. Hívő embert mágnesként vonzza a hely szakralitása. Számba vettem: voltunk Csíksomlyón Boldogasszony Anyánk színe előtt Nagyszombat vigíliáján, Szent Istvánkor, Pünkösdkor, Mindenszentekkor… a piros betűs egyházi ünnepek közül még Karácsony van hátra. Talán majd egyszer…
A délelőtti nagymisére érkeztünk meg a templomba. Romániában Nagyboldogasszony ünnep, munkaszüneti nap! Elképesztő tömeg tódult a templom irányába, bő félórával a szentmise kezdete előtt, örülhettünk, hogy sikerült leülnünk! A szertartás rendkívül felemelő volt, Mária-kegyhelyen ünnepelni Nagyboldogasszonyt… Lehetetlen szavakat találni erre.
Mise után bementünk Csíkszeredára, Nagyi cukrászdájában haraptunk egy kis édességet, majd Csíkkarcfalva felé vettük az irányt. Nem tudtuk, hogy Nagyboldogasszony ünnepén van a falu búcsúja, az erődtemplom tornyát felállványozva találtuk, érkezésünkkor a szentmise még tartott, a templom melletti szabadtéren.
Előre egyeztettünk a helyi gyapjúfeldolgozó manufaktúra tulajdonosával, mert szerettük volna megnézni, illetve vásárolni tiszta gyapjút. Sikerrel jártunk, követhettük, hogyan válik a tisztított birkaszőrből – ügyes gépek segítségével – tiszta gyapjú, amelyből azután fonál, a fonálból viselet, szőnyeg, cserge, takaró készül. A kis emeleti üzletben vásárolhattunk volna késztermékeket is.
Visszaindultunk Csíksomlyóra. Csíkkarcfalva a Csíkszeredát Gyergyószentmiklóssal összekötő főút mellett van. Emlékszem, 2006-ban, amikor Csengével és Geigivel először jártunk arra, nem győztük a kátyúkat kerülgetni. Az utat azóta tökéletesen megcsinálták, tükörsima, útburkolati jelekkel ellátott, a falvakban figyelemfelhívó jelzések a zebrák előtt – a 8-as út minőségére gondolva, elfogott a sárga irigység!
Mivel a délelőtti szentmise után nem fértünk a tömegtől Babba Máriához, visszatértünk hozzá, hálát adni és könyörögni.
Homoródfürdőn van egy borvízforrás, mellette a Lobogó vendéglő. Ott költöttük el estebédünket, majd hazamentünk Ivóba.
2012.augusztus 16. Ágotával a Hargitán, medvelesen Ivó fölött
Ágotával (Ágicával) az egyik Örökössel, a világhálón ismerkedtünk meg, első ivói nyaralásunk alkalmával együtt mentünk Perkőre Szent Istvánt ünnepelni, tavaly pedig, javaslatára, együtt néztük meg a Csaba Királyfi rockopera ősbemutatóját. Idén is sikerült megbeszélnünk egy találkozást, ezúttal a Madarasi-Hargita felkeresését tűztük célul. Zetelakán szállt le a buszról, Ivóból, a panziónktól indult a terepjáró, amely felvitt a Hargitára. (Senkinek sem javaslom, hogy városi forgalomra tervezett autóval Ivó felől elinduljon, az út rosszabb, mint valaha, állítólag nyertek pályázati pénzt a rendbetételéhez.) A menedékháztól mintegy órás gyalogtúra még az 1800 m magas bérc. Ivóból úgy tűnt, tiszta időnk lesz, ám odafenn elég párás volt, de így is gyönyörködhettünk a nem mindennapi kilátásban. Zászlók, emlékoszlopok, kopjafák tömegét találtuk odafenn…
Sofőrünk meglehetősen szűkre szabta időnket, így fél órát voltunk odafenn, viharos szélben, hűvösben, utána visszaballagtunk a menedékházhoz, majd legurultunk Ivóba. Ágicával jókat beszélgettünk, együtt megebédeltünk, majd visszavittük Zetelakára, ahol megállt a Gyergyószentmiklós felé tartó busza. Az újabb találkozás reményében búcsúztunk el egymástól.
Este Benedekkel medvelesre indultunk. Ugyanaz a sofőr vitt kettőnket és még három útitársat az Ivó fölötti egyik hegyre, állítólag Ceausescu vadászleséhez! Ivóból szűk 15 percet mentünk egy erdei úton felfelé, majd a terepjáróból kiszállva, a napfényes tisztáson máris megláttuk a hasát süttető egyik medvét! Jöttünkre megriadt, eltűnt.
Bementünk a leshelyként szolgáló kalyibába, két ágy, egy szék és egy kályha volt a berendezés, kis ablak nézett a tisztásra. Síri csendben kellett maradnunk, pisszenni sem volt szabad, nehogy elriasszuk a vadakat. Persze mindenki szerette volna fényképen megörökíteni a látottakat, nálam is volt két fényképezőgép, itt szembesültem azzal, hogy mindegyik csipog, csattog, vörös fénnyel méri a távolságot. Jöttek-mentek a medvék, gyönyörű példányok. Úgy voltam vele, hogy hagyjuk a fenébe a fényképezést, gyönyörködjünk inkább a macikban. A hatalmas állatok meglepően fürgén mozogtak, időnként eltűntek, majd visszajöttek. Észre sem vettük, hogy a szürkület lassan sötétséggé válik, visszaindultunk. Egyet sajnáltam: Márti nem osztozott velünk ebben a felejthetetlen élményben, de sebaj, másnap ő ment Benedekkel!
2012. augusztus 17. Pihenés Ivóban, majd újabb medvelesen
Gyönyörű reggelre ébredtünk. Ott maradtunk a szálláson, kiültünk a napra, társasoztunk. Elfelejtettük a zaklatott hétköznapokat, mennyei békesség költözött lelkünkbe. Magunkba szívtuk a csendet, a kristálytiszta levegőt, beszélgettünk, egymásra összpontosítottunk, egyszóval úgy töltöttünk el együtt egy napot, ahogyan mindig kellene… Nagyot sétáltunk Ivóban, élvezettel fényképeztem.
Este pedig Márti és Benedek indultak medvét lesni, ugyanoda, ahol előző este jártunk. Bendi ügyesebb volt nálam, telefonjával sikerült (csendben) felvennie a látottakat.
Ezen idő alatt, én pedig jó társaságot találtam az oroszhegyi szilvórium és a Csíki sör „személyében”, kiültem a házunk elé, gyönyörködtem a naplementében, próbálgattam fényképeken megörökíteni hangulatát…
Családom többi tagja nagy lelkesedéssel érkezett vissza, hiszen sikerrel jártak, medvéket láttak természetes életkörülményeik között!
*
2012. augusztus 18. Krisztus-kilátó, Atyha, születésnapi vacsora, búcsú Ivótól
Oroszhegyről pillantottuk meg a hatalmas alakot, felrémlett bennünk, hogy valahol láttuk, olvastuk, hogy óriási, Krisztust formáló kilátót építettek a székelyek, talán hogy még jobban vigyázzon reájuk… Elhatároztuk, megnézzük.
Farkaslaka előtt van Szentlélek, onnan vezet fel az út… földút, helyenként murvás, rettenetes kátyúkkal. Roppant módon megnehezíti a feljutást, terepjáró kellene hozzá, de – ha nehezen is – a Zafirával is felértünk.
„Kelet-Európa legnagyobb Krisztus-szobra áll 2011 augusztusa óta a Farkaslaka és Székelyszentlélek fölötti Gordon hegyen.
A 20 méter magas alkotás, ami egyben kilátó is Zavaczki Walter székelyudvarhelyi szobrászművész tervei alapján készült. A szoborállítás 200 ezer euróba kerül, amit adományokból fedeznek. A szobor valójában egy fémszerkezet, amelybe belülről lehet majd felmenni – egyelőre erre még nincs lehetőség -, így válik egyben kilátóvá. A hétszintes váz galvanizált vasból, a szobor feje, keze és palástja pedig rozsdamentes acéllemezekből készült. A vélemények nagyon megoszlanak a szobor művészi értéke körül, az építkezés ellenzői szerint Pléhkrisztusnak csúfolt alkotás ízléstelen és a grandiózus terv nem illik a tájba.” (Forrás)
Én másképp látom, mint a fenti írás szerzője! Tagadhatatlan, hogy az építmény egy kb. 2 m magas csonka-gúla alakú betontalapzaton áll, ahova nem vezet fel lépcső, de egy összetákolt fa grádics segítségével fel lehet mászni, teljesen elkészült csigalépcsőn akár a fejig eljuthatunk. Valaki Krisztus glóriájára nemzeti színű szalagot kötött! (Aligha volt tériszonya…)
Az alkotást szobornak nem nevezném, sokkal inkább Krisztust formázó kilátónak! Bennem is ambivalens érzéseket keltett, ugyanakkor lenyűgöző! Krisztus kitárt karjai átölelik Székelyföldet, óvják, vigyázzák, a kilátás körben csodálatos! Azt hiszem egy művészi alkotás – amely éppen egy éves – értékét az idő dönti el. Mikor felmentünk még én is „Pléhkrisztusként” említettem, de lefelé megbeszéltük, Krisztus-kilátónak fogjuk hívni.
Következő úti célunk a Korond melletti hegyen található Atyha, 750 m-rel a tengerszint felett, az ősi székely építészetet megőrző, ma már 300 lakosnál kevesebb lélekszámú, a túlélésért, megmaradásért küzdő, fogyatkozó népességű település. Egyszerre van jelen az élet és az enyészet, a szépen karbantartott és málló épületek, a székely építészet emlékei, a régi településszerkezet. Mindehhez páratlan kilátás társul, fentről, szinte a felhők közül tekinthetünk le Korondra és a környező hegyekre, településekre.
Atyháról szépen lassan visszatértünk Ivóba, majd elmentünk a szombat esti misére Zetelakára, ahonnan egy kedves ivói vendéglő asztalainál ülve ünnepeltük meg születésnapomat. Fájó szívvel búcsúztam a mögöttem hagyott és összeszoruló szívvel gondoltam az előttem álló (?) évekre, egyben fájt, hogy vacsora után máris csomagolni kell és mindaz, amit átéltünk a mögöttünk hagyott három hétben, másodpercek alatt a múlt részévé vált…
Reggel 6 órakor keltünk útra, 7 °C fokban. A kelő nap sugarai intettek búcsút, Udvarhely, Marosvásárhely, Kolozsvár, Királyhágó, Nagyvárad felé haladtunk rövid pihenőkkel. A Királyhágón szokatlanul meleg volt, a határon „schengeni” módon léptünk át, meg sem nézték a papírjainkat. Debrecen, M3-as. Budapest előtt már 32 °C volt, nem bírtuk tovább, elindítottam a klímát. Gödöllő után nagyívben kikerültük a várost, Érdnél kanyarodtunk rá az M7-esre, célegyenesbe fordultunk.
Itthon szeretettel fogadtak bennünket, jól esett három hét után látni édesanyámat, saját ágyamban aludni. A hatalmas hőmérsékletkülönbség embert próbáló, Ivóban néha befűtöttünk esténként, itt meg szenvedünk a hőségtől. Már csak szűk két hét van a szabadság végéig, a tanévnyitóig.
Ez is letelik, helyt kell állnunk a mindennapokban. Eddigi úti beszámolóimat eléggé borúlátó hangulatban zártam, ideje van az óvatos derűlátásnak, talán lassan-lassan felemelkedünk, van miért dolgozni – ha másért nem, akkor legalább azért, hogy viszontlássuk Székelyföldet és Ivót!