jún 042017
 

„Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! – megteszi nektek.” (Lk 17,1-6)

„Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást, segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja.” (Részlet dr. Veres András győri megyéspüspök szentbeszédéből)

„Meg kell békülnünk önmagunkkal, békét kell teremtenünk családjainkban, közösségeinkben, városainkban, országainkban. Ennél fontosabb üzenete a mai prédikációnak nem lehetett. Jó lenne, ha minél többen meghallanák.” (Áder János köztársasági elnök)

Ültünk a csíkszeredai vasútállomás melletti tér szegélykövein, vártuk, hogy Brassó felől befusson hazainduló vonatunk. Többen voltunk zarándokok, szóba elegyedtünk egymással. Mellettem egy idős férfi ült, nagy hátizsákkal, cserzett arccal. Néhány mondat után kiderült: ő a legidősebb tagja annak a zarándokcsoportnak, amely április végén gyalogszerrel indult a fővárosi Anna-rétről, hogy a Mária Úton haladva érkezzenek meg a csíksomlyói pünkösdi szentmisére. Megcsinálták! Jóval hetven év fölött, ez az én szememben emberfeletti teljesítmény! Ha kitűzünk egy elérhetetlennek látszó célt, csak hit és akarat kérdése, hogy elérjük! Ha csak ez az egy élményünk lett volna, már azért is megérte elzarándokolni Csíksomlyóra!

Ám ennél sokkal többről van szó! Akik életükben egyszer részt vettek a Nyeregben tartott pünkösdi szentmisén, jól tudják milyen érzés ott lenni, azoknak akiknek ez nem adatott meg, úgysem tudom jól megfogalmazni.

A legfontosabb az esemény szakrális része, hiszen Pünkösdkor a Szentlélek kiáradását ünnepeljük. Az egész zarándoklat lényege a szentmisében sűrűsödik össze, ezen a helyen olyan erőtérbe kerülünk, ahol az Úr üzenetei felerősödve érintik meg szívünket, lelkünket. Idén volt 450 esztendeje, hogy először zarándokoltak ide csángók és székelyek, azóta évszázadok folytak el; az ünnep már szétfeszítette a Katedrális falait, egyre több magyart hív az Úr, körülöttünk a hegyek az oltár, az ég a kupola, a felhők a freskók, s mi megtöltjük a teret, ünnepi szentmisén, a Boldogságos Szűz jelenlétében búcsút nyerve erősödünk hitünkben, s lélekben gazdagodva úgy távozunk, hogy már a következő zarándoklatunkra készülünk.

Ma 97 esztendeje írták alá Trianonban a békediktátumot, Erdély, Székelyföld és a többi elszakított országrész magyarjai 97 éve idegen fennhatóság alatt élnek. A Nyereg zászlóerdejében, fekete szalagok emlékeztettek arra a napra. 97 év… iszonyatos megpróbáltatások, folyamatos beolvasztási szándék ellenére, Erdély, Felvidék, Délvidék magyarjai őrzik nemzeti önazonosságukat. Ez nem lehetne így, ha nem lenne hitük, akaratuk, közös édes anyanyelvünk és magyar kultúránk. Hány éves török megszállás után egyesült a kivéreztetett, részekre szakadt Magyarország? Nem adhatjuk fel a reményt, mert mi magyarok igenis összetartozunk, s ha Isten velünk, ki ellenünk? Csíksomlyón százezrek gyűltek össze, nemcsak a Megváltó, a Boldogságos Szűzanya és a Szentlélek tiszteletére, hanem hozzájuk imádkozva együtt énekeltük Himnuszainkat nemzetünkért, minden magyarért. Amikor százezrek éneklik, hogy „Isten  hazánkért térdelünk elédbe…”, az meghallgatást nyer, mint ahogy az is, ha esténként, elcsendesedve egymagunk fordulunk az Úrhoz. Ima, hit, akarat. Ez a csíksomlyói Pünkösd üzenete nemzetünkhöz. Ebben a hitben megerősödve kelünk útra évről évre.

Néhány emlék… Hitvesemmel Székesfehérvárról alig 40 perc alatt, klimatizált, gyönyörű vonaton suhantunk Kelenföldig, majd a 4-es Metróval a Keletihez. Itt mintha átléptünk volna a Balkánba. Elképesztő kosz, rendetlenség, káosz; a jegypénztárak előtt húszméteres sor. Két évvel ezelőtt Benedek fiammal már megtettük ezt az utat, így a hálókocsi nekem semmilyen meglepetést nem okozott, de ha a pályaudvart “balkáni” jelző illeti, erre a vonatra nehéz szavakat találni. A fülke kb. két négyzetméter, koszosnak ugyan nem mondhatnám, de mérhetetlenül lepusztult, elhasznált minden. Egy hálókocsi iránt az ember nem támaszt nagy igényeket, de az ablak olyan koszos volt, hogy nem lehetett kilátni. Az Utasellátó két deciliter ásványvízzel kedveskedik a 12 órás utazás idejére. A határon először magyar rendőrök nézték meg az iratainkat, majd húsz perc múlva a román, mindenkiét begyűjtötte, elvitte valahová. Valamennyit tudtunk aludni, pont annyit, hogy az érkezés utáni naphoz legyen kellő erőnk.

Már az ablakból láttuk a vonuló keresztaljakat, a hatalmas autóforgalmat. Negyven perces késéssel szálltunk le Csíkszeredán, tudtam, hogy kapuvári barátaink, egykori kollégiumi szobatársam feleségével is zarándokol, láttuk a vonatból a “Kapuvár” táblát. Elindultunk a jó 6 km-es gyalogútra a Nyeregbe, utolértük a kapuváriakat, örömmel üdvözöltük barátainkat. Erős napsütésben kaptattunk felfelé, a hegyen több régen látott ismerőssel is találkoztunk. Hatalmas tömeg volt, délidőben kellettek az árnyékot adó esernyők.

Mise után a tömeg egyszerre indult lefelé, a Bazilika mögötti téren teljesen beállt a menet, jóval több mint két óra alatt értünk le a Magyar Katholikus Gimnázium varázslatos épületéhez. A Székesegyház közelében az ünnephez méltó kegytárgyakat és gyönyörű kézműves tárgyakat lehetett vásárolni, de ahogy távolodtunk, úgy jelent meg a gagyi műanyag tucatáruk hada. Élelemhez és italhoz csak nagyon hosszú sorban állás után jutottunk, legtöbben kürtőskalácsot kínáltak. Hatalmas volt a tömeg mindenhol. Este hatra értünk le a sétálóutcába, addigra a nagyja elment, egy pizzériában szabad asztalhoz jutottunk, mérhetetlenül elfáradva, éhesen, szomjasan roskadtunk le. Egy órával a vonat indulása előtt már az állomáson voltunk, a hazaút is gyötrelmes volt, de a vonat ezúttal másodpercre pontosan ért a Keletibe. Innen Metró, gyorsvonat, már 11 óra körül hazaértünk.

Zarándoklaton voltunk, nem kéjutazáson. Ezek a nehézségek, kényelmetlenségek hozzátartoznak, s ha lehetne holnap újra elmenni, nem tétováznánk! Néhány kép emlékül:

***

Bár ez nem tartozik a csíksomlyói zarándoklatunkhoz, de Székesfehérváron meghonosítottak egy kedves hagyományt. “Virágálom Pünkösdkor” a Belváros színpompás virágdíszbe öltözik, megkértem Benedeket, örökítse meg, örömmel osztom meg veletek is fényképeit.

dec 012016
 

Hétfőn este Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes, a csíkszeredai Role zenekarral Székesfehérváron járt. Részt vettünk a találkozón, amelyre a zsúfolásig megtelt Szent István Művelődési Házban került sor. Sok szeretettel ajánlom figyelmetekbe Csaba testvér szavait, érdemes rászánni meghallgatására fél órát az adventi felkészülés idején!

Júl 222016
 

Már év közben felhozta a témát az osztályfőnökünk, Szilasy György igazgató úr (Igi bá’), hogy nyáron kéne valami közös programot csinálni az osztálynak. Az egyik osztálytársam, Boróka, Erdélyben, Tamásváralján lakik. Másik osztálytársamnak, Benedek családjának Borospatakán van “nyaralójuk”. Így hát abban állapodtunk meg, hogy hozzájuk megyünk. Velünk tartott Igi bá, nővére Szilasy Katalin, és Joháczi József barantaoktató.

Első nap, utazás Tamásváraljára – 2016. július 11-én

7.30 kor indultunk Székesfehérvárról. Borókáékhoz nyolcan érkeztünk késő délután, nagyon fárasztó és hosszú út után. Mivel Boró édesapja református lelkész, ezért a házuk melletti imaházban aludtunk. Amikor odaértünk pörkölttel fogadtak minket. Egy kellemes estét töltöttünk el itt.

*

Második nap, továbbutazás Borospatakára – 2016. július 12-én

Reggel indultunk tovább Benedekékhez, már kilencen és a tanárok. Ismét nagyon hosszú utunk volt, későn este értünk Benedekékhez, ahol ő és barátnője Kriszti (aki szintén az osztálytársunk) és családja: Édesapja, Édesanyja, Húga, Öccse, Bátyja és az ő barátai Laci és Celal (aki török származású) fogadott minket, érezhetően nagy szeretettel. Felállítottuk a sátrainkat, vacsorára birkapörköltet kaptunk. Nekem személy szerint nem lett a kedvencem. Tábortüzet raktunk miután megnéztük a naplementét. Beszélgettünk, énekeltünk, aztán lefeküdtünk aludni.

*

Harmadik nap, lovaskocsival Naskalatra -2016. július 13-án

Napköszöntőként Józsi bá’ vezetésével reggeli tornával kezdtünk, amíg elkészült a reggelink, nagyon finom tojásrántottát kaptunk. Reggeli után két lovaskocsival felmentünk a Naskalatra,  hosszú, zötyögős, de élvezetes út után. Útközben rengeteg szép helyet láttunk. Hatalmas, már majdnem égig érő fenyőfák magasodtak feledtünk. Az út alatt Celal jóvoltából megtanultam pár szót törökül, és én is segítettem neki magyar szavak kiejtését megtanulni. Találkoztunk egy nagy csorda báránnyal, és három hatalmas levágott fülű és farkú kutyával, akik egyik osztálytársam véleménye szerint, szabadidejükben medvéket vadásznak, csak úgy szórakozásképpen. Ezzel érzékeltette, ha ezek a kutyák parancsot kapnak, nem sok maradt volna belőlünk, így hát gyorsan továbbálltunk. A tűző napon a lovak hamar elfáradtak, és mi is szépen leégtünk. Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat.

Mikor felértünk a csúcsra megcsodáltuk a minket körbeölelő hatalmas hegyeket. Körbeálltuk a keresztet, elénekeltük a Magyar, a Székely és a Palóc Himnuszt is, majd rákötöttünk a keresztre egy piros-fehér-zöld szalagot. Ezután pihenőt tartottunk, és megebédeltük a magunkkal hozott hideg élelmet.

Lassan elindultunk hazafele. Lefelé is hosszú volt az út, páran inkább a szekér mellett, gyalogolva tettük meg az út egy részét. Útközben láttunk, fából készült parasztházakat, és azok nagyon gondosan művelt veteményesét. Mikor visszaértünk a faluba, Benedek anyukájának egyik helyi ismerőséhez mentünk, ahol káposztalevélen, kemencében sült pizzát kaptunk vacsorára.

Ezután mentünk csak haza, ahol maradék energiánkat a ház előtt folyó patak eltorlaszolásába fektettük, persze nem céltalanul. Miután sikerült egy kisebb gátat emelnünk, tökéletesen tudtunk benne fürdeni, és ami talán még fontosabb, sört és bort hűteni. Naplemente után, kiültünk a teraszra és osztályfőnökünkkel egy nagyon érdekes beszélgetést folytattunk, ami késő éjszakáig húzódott.

*

Negyedik nap – Széphavas, 2016. július 14-én

Kocsival indultunk a Széphavasra, ahol nemrég egy fiatal házaspár adományokból, és saját erőből felépített egy kápolnát, az Árpád koriak mintájára. A gyalogösvény köves kezdeténél áll egy kürtőskalácsos kocsi, itt mindenki kedvére vehetett magához élelmet. Nekivágtunk az útnak, a tűző nap miatt a másfél órás sétából, páran kik még dúskáltunk az energiában, egyórásat csináltunk. Útközben csak úgy csörgött mellettünk a szántó a viperáktól. Enyhén nyugtalanságot keltett bennünk, de szerencsére minden atrocitás nélkül felértünk. A kilátás természetesen itt is csodálatos volt (de itt a Gyimesben ez már megszokott). Fölérvén megpihentünk a kápolna árnyékában. Amint mindenki felért betelepedtünk és hosszasan beszélgettünk: történelemről, életről. Eltöltöttünk jó sok időt, majd ismét elindultunk lefelé.

Ismét megcsodáltuk a kilátást. Sajnos a tűző nap miatt többen (köztük én is) rákvörösre égtünk. Leérvén autóba ültünk és visszaindultunk Borospatakára, ahol megnéztük a helyi skanzent. Szépen gondozott, és hangulatos hely. Viszonylag korán, még naplemente előtt visszaértünk jól belakott sátrainkhoz, és kedves házigazdáinkhoz. Itt kedvünkre töltöttük el a délutánt: kosaraztunk, fürödtünk, pihentünk. Este megnéztük az Ösztön című filmet, majd nyugovóra tértünk.

*

Ötödik nap- Békás-szoros, 2016. július 15-én

Nehézkesen keltünk fel, fáradtak voltunk. Miután feltápászkodtunk és megreggeliztünk, kocsival indultunk a Békás-szoros és a Gyilkos-tó felé. Útközben gyakran megálltunk megcsodálni a kilátást. Beértünk a szorosba. Egyszerre félelmetes és ámulatba ejtő volt, ahogyan azok a több ezer éves sziklák szinte véget nem érő magasságban öleltek minket körbe. Ha az ember fel akart nézni csúcsukra, beleszédült. Sajnos a szokásos kirakodóvásár továbbra is itt volt, bár kivételesen tudtunk valami használhatót vásárolni. Az ott csordogáló patak mellett megebédeltünk, és lepihentünk egy kicsit. Sétáltunk egy keveset a szorosban, kigyönyörködtük magunkat és elindultunk a Gyilkos-tó felé. Miután megnéztük a Gyilkos-tót is, kocsiba szálltunk és hazafele vettük az irányt.

Megálltunk Gyergyószentmiklóson is, és körbesétáltuk városközpontját. Hazaértünk.

Az aznap délutáni vendégünk Tankó Gyula, gyimesi csángó néprajzkutató volt. Rengeteget mesélt nekünk, a helyi emberekről, szokásokról és az ő életéről, szüleiről, nagyszüleiről. Sokat megtudtunk a Gyimesről.

Ez volt az itt töltött utolsó esténk. Tűzet raktunk és az osztály kedvenc dalait énekelgettük. Jól éreztük magunkat, majd tudván, hogy ismét hosszú út vár ránk aludni mentünk.

*
 

Hatodik nap – búcsúzunk Borospatakától, utazunk Tamásváraljára 2016. július 16-án

Korábban felébredtem mint a többiek, így volt időm csöndesen elköszönni a helytől és még utoljára megcsodálni. Felkeltek a többiek is, így hát nekiálltunk összepakolni a cuccainkat és lebontani a sátrakat. Reggelire lecsót kaptunk. Bepakoltunk az autókba és a háziakkal együtt átmentünk oda ahol még a pizzát kaptuk. Itt ismét finomsággal fogadtak minket. Helyi fánkot kaptunk, ami kicsit hasonlított a kürtöskalácsra, de nagyon finom volt. Itt köszöntünk el Benedekéktől. Énekeltünk nekik, és megköszöntük a nagyon kedves vendéglátást. Kocsiba szálltunk és útnak indultunk. A cél ismét Borókáék otthona volt.

Késő délután oda is értünk Tamásváraljára, ahol ismét finom vacsorát kaptunk. Késő estig beszélgettünk, pingpongoztunk, és a zuhogó esőben pár osztálytársammal még sétálni is elmentünk az alvó faluban.

*
 

Hetedik nap – Elérkeztünk a ténylegesen utolsó naphoz, 2016. július 17-hez

Reggeli után bepakoltunk ismét a kocsikba, de még nem indultunk egyből. Részt vettünk a 11 órási istentiszteleten, megebédeltünk, elköszöntünk Borókától, szüleitől, testvéreitől és nekivágtunk a hazavezető útnak, ami ismét sokáig tartott. Megérkeztünk, búcsút vettünk egymástól.

Nagyon élménygazdag kirándulás volt, amin nagyon jól éreztük magunkat. Remélem máskor is ellátogatunk ide. Köszönjük a vendéglátást mindenkinek. Én pedig a figyelmet.

A mi Pünkösdünk

 Szerző: - 21:04  Vélemény? »
máj 142016
 

Pünkösdre készülve az első gondolatom, a feltámadt Krisztus mennybemenetelét követően a Szentlélek kiáradása, szorosan ennek nyomában: Csíksomlyó. A pünkösdi zarándoklat, a világ magyarságának legnagyobb találkozója. Sokszor megadatott, hogy ott lehettünk, talán a 2015-ös volt ezek között is eddig a legemlékezetesebb.

Bármilyen nagy volt a vonzerő, idén nem lehettünk ott, hiszen vasárnap bérmálják Benedeket, képtelenség lett volna időben hazaérni. Bár jól tudtuk, Pilisszántón a csíksomlyóival azonos időben celebrálnak ünnepi szentmisét, ismét az isteni elrendezés, egy világhálón olvasott bejegyzés ébresztett rá, hogy ott lehetünk Pilisszántón, ám 700 km-es, Kárpáthazán átívelő hídon lélekben akár Csíksomlyón is! “Ezen a misén szivárvány karolja át a Kárpát-medence népeit, önti el szívünket édesanyai szeretettel a csíksomlyói Babba Mária, és a szántói Boldogasszony, amely megóvja Mária országát az Isten nélküli, szeretetre éhező világ pusztító bajaitól. A torz határok felett ma kezet nyújt magyar a magyarnak!” – olvashatjuk a Zarándokhely honlapján.

Még most is a nap történéseinek hatása alatt állok! Újból átéltük a csodát! Szakadó esőben indultunk itthonról, bakancsban, esernyővel, esőkabáttal készülve. Útközben többé-kevésbé végig esett, mire megérkeztünk és kiszálltunk az autóból, elállt. Csillagösvényen kapaszkodtunk a hegyre, a kápolna előtt, közvetlenül a szabadtéri oltárnál állhattunk. A misét Berszán Lajos aranymisés pap, Pilisszántó testvérfalujából, Gyimesfelsőlokról celebrálta.

Élőben hallgattuk a csíksomlyói mise nyitóénekét, majd Pilisszántón is elkezdődött az ünnepi szertartás. Gyönyörű, életre szóló élmény volt! Néha kisütött a Nap, érezhettük, velünk az Isten, velünk van Boldogasszony! Ezt nem lehet leírni, ez belső hang! Berszán atya gyönyörű, nagyívű szentbeszédet mondott, erősítette hitünket, eloszlatta fájdalmainkat és ráirányította figyelmünket keresztény és magyar küldetésünkre. Nagyon szépen szólt Márton Áron püspökünkről, mondandóját megtörtént apró csodákkal támasztotta alá. Gondolatait veretes, tiszta, szép magyar beszéddel osztotta meg a hívekkel.

Észrevétlenül szállt az idő, a befejező áldás után Pápai, majd Magyar Himnuszt énekeltük, közben nyugat felől sűrű, sötét, fenyegető felhők érkeztek. Amint elkezdtük a Székely Himnuszt, leszakadt az ég. Egyáltalán nem éreztem keserűséget, felrémlett bennem, hogy Csíksomlyón is szinte minden évben kaptunk egy kis égi áldást, nem gondoltam, hogy Mária Erdélyért hullatja könnyeit, talán inkább örömében fakadt sírva… Eszembe jutott, hogy a keresztvíz is tisztulást hoz, lemossa bűneinket.

Milyen érdekes párhuzamokkal találkozhatunk. Hiszen Csíksomlyón Makovecz Imre tervezte Hármashalom Oltár előtt miséznek, ki ne térne be zarándoklata során a csíkszeredai Makovecz templomba? Hazafelé tartva Piliscsabán bementünk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem parkjába, megnéztük a gyönyörű épületegyüttest.

Útközben egy fénykép erejéig megálltunk az Üvegtigris című film máig megőrzött díszlete előtt, gondolatban megittam egy sört Lalival, Rókával, Csokival és a többi szeretni való csibésszel… 🙂 “Ízi rájder öcsém, ízi rájder!!!”

Pünkösdhöz tartozik, hiszen hagyománnyá vált, hogy az ünnepre Székesfehérvár virágdíszbe öltözik. Idén is gyönyörű alkotások születtek, sajnos én nem tudtam fényképezni, de érdemes átlapozni Városunk honlapján található galériát!

punkosdi viragalom21

(A kép forrása)

nov 022015
 

Nagyon vártam ezt a napot, hiszen a rengeteget koncertező zenekar és közönsége életében az ilyen ünnepek kiemelkedőek! Kevéssel este nyolc után érkeztünk meg a szórakozóhelyre, talán az utolsók között sikerült a parkolóban az autónknak helyet találni. Odabenn is rengeteg ember volt, és csak jöttek, végeláthatatlan sorban…

Fotó: Barba Negra

(Fotó: Barba Negra Music Club)

Előzenekar a Szabó Leslie Band volt, bár egészen más műfajú muzsikát játszottak mint az Ismerős Arcok, remek hangulatot csináltak. Szerintem telitalálat volt őket felkérni!

Gyors átszerelés után, pontosan negyed tizenegykor csendült fel az első, az új albumon hallható instrumentális dal, sorra következett ragyogó ötvözete az új és a régebbi, az utóbbi idők koncertjein kevesebbet hallott daloknak. Leírhatatlan volt a hangulat, én közel a színpadhoz, a fal mellett álltam végig a majd’ két órás előadást. Nyilvánvaló volt, hogy a hatalmas létszámú közönség máris befogadta és megszerette az új album dalait, amelyek szinte kivétel nélkül elhangzottak! Sokadszor éltem át azt a csodát, hogy a színpadon álló zenészek és a közönség időnként eggyé válik, a dalok hangulata, mondanivalója ezzel hatványozottan megtöbbszöröződik! Ez az az érzés, amely miatt nem akartam az új lemezről eddig írni, mert így a most született dalok is egészen más nézőpontból látszanak, mint a korongot csupán a lejátszóba tolva hallgatva. Elszaladt az idő, a visszatapsolás után a régen hallott “Európa közepén” is megszólalt, az elmúlt hónapok eseményei különös aktualitást adtak ennek a dalnak. Befejezésül az immár himnusszá vált Nélküled, ahol a közönség és a zene megint úgy talált egymásra, hogy az érzés szavakkal leírhatatlan!

Ne menjünk el szó nélkül a koncert körülményei mellett sem! Hibátlan volt a hangosítás és a fénytechnika; maga a Barba Negra hangulatos, tágas, levegős. Becslésem sincs mennyien lehettünk, de a színpad előtt sem volt “daráló”, mindenki tökéletesen élvezhette az előadást. Természetesen ehhez kellett a közönség fegyelmezett viselkedése is. Egyszóval csodálatos koncert volt!

Számomra ezzel még nincs vége, hiszen november 6-án (pénteken) itt Székesfehérváron újra meghallgatom a zenekart, majd következik az erdélyi és felvidéki turnéjuk, mindenkinek ajánlom, ha teheti legyen ott Székelyudvarhelyen, Érsekújváron és a többi meghirdetett koncerthelyszínen, mert ezzel is épülnek azok a bizonyos hidak, tiszta szavakból, egymás felé…

(A fekete keretre kattintva az oldal elhagyása nélkül is indul a vetítés.)

jún 032015
 

Az alábbi irodalmi és zenei részletekkel emlékezünk a gyalázatos trianoni békediktátumra. A Magyar Szent Korona Országainak 325 400 km2-es területéből  232 400 km2 került „külföldre”. Ez egyúttal az ország több mint 20 milliós népességéből 13 millió lakos elvesztését jelentette a csonkán maradt ország számára. Ezek a legfőbb adatok, de hol vannak azok a veszteségek, amelyek a mezőgazdaságot, az ipart, a kultúrát, a nyersanyagkincseket, a vasúti és közúti hálózatot – és még hosszan sorolhatnánk – érintették?

A felsorolt veszteségek eltörpülnek a lelkekben okozott károk mellett! Hontalanok, deportáltak, vasúti kocsikban lakók, szétszakított családok, nemzedékek is Trianon hozadékai! Trianon fájdalma beégett génjeinkbe, míg magyar szó hallatszik Kárpáthazában, a fájdalom örök. Köszönhetjük mindezt annak a Nyugatnak, amely mindig cserben hagyta Magyarországot a történelem folyamán, ma, egy minden tekintetben elvetélt, életképtelen “Unió” leple alatt nyomorít meg bennünket. Magyarok százezrei mennek ki serpának, takarítónak, miközben az itthon előállított és megtermelt értékeink jelentős részét adósságtörlesztés és kamatok címén kiszivattyúzzák tőlünk. Trianon, Jalta, Európai Unió – ugyanannak az éremnek az oldalai!

Trianonnak köszönhetjük, hogy a nemzetiszocialista Németország oldalán sodródtunk abba a Világháborúba, amelyhez semmi érdekünk nem fűződött, de a katonai és politikai erőviszonyok alapján egyedül Hitlertől remélhettünk revíziót. Ez vezetett Jaltához, amikor Sztálin kezébe adtak bennünket, ennek köszönhetjük a máig ható négy évtizedes kommunista rémuralmat, 1956-os Forradalmunk leverését, akkor is ölbe tett kézzel nézték, hogy ruszki hordák immár másodszor ontják a vért és gázolnak át rajtunk.  Szégyelljék magukat! Mi, akik mindezek elszenvedői vagyunk, tehetetlenül állunk. Pedig Prónay Pál és a Rongyosgárda bebizonyították, hogy a tettek erejével, Sopront és néhány környező falvat még meg lehetett menteni. Ma már Trianont történelmi távlatból  is vizsgálhatják, de hatását máig nyögjük éssoha el nem múló fájdalmat okoz!

Hajtsunk fejet és forduljunk illő tisztelettel gúnyhatárokon kívülre rekedt honfitársaink felé, akik idegen uralom alatt, közel egy évszázada őrzik magyarságukat! A feléjük sugárzó, határokon átívelő szeretet tompíthatja egyedül fájdalmunkat, itt és ott!

Nem, nem, soha !

 

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,

Nem lehet, nem, soha ! Oláhország éke !

Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret !

Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett !

 

Ha eljő az idő – a sírok nyílnak felp

Ha eljő az idő – a magyar talpra kel,

Ha eljő az idő – erős lesz a karunk,

Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk !

 

Majd nemes haraggal rohanunk előre,

Vérkeresztet festünk majd a határkőre

És mindent letiprunk ! – Az lesz a viadal !! –

Szembeszállunk mi a poklok kapuival !

 

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,

Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ

Teljes egészében, mint nem is oly régen

És csillagunk ismét tündöklik az égen.

 

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,

Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk !

Felhatol az égig haragos szózatunk:

Hazánkat akarjuk ! vagy érte meghalunk.

 

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,

Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen !

Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:

Nem engedjük soha ! soha Árpád honát !

József Attila sokáig elhallgatott verse Trianonról.

 

máj 242015
 

„Legyünk hűek őseink szent hitéhez és erényeihez, vagyis katolikus keresztény szent hitünkhöz, legyünk hűek nemzetünkhöz és szülőföldünkhöz, és legyünk hűek anyanyelvünkhöz, anyanyelvi kultúránkhoz.” (Jakubinyi György érsek)

„A hűségről szólt ez a szentbeszéd, amit mindannyian megszívlelhetünk. A hit hűségéről, a szülőföldhöz és a nemzethez tartozás hűségéről, és az anyanyelv megtartásának hűségéről. Nehéz lenne ehhez bármit is mondani, azt gondolom, hogy ez pont elegendő útravaló mára, holnapra és holnaputánra mindannyiunknak, hogy ki-ki a pünkösdi ünnepeket e gondolatok jegyében töltse, továbbadva e gondolatok magvas tartalmát hozzátartozóknak, barátoknak, ismerősöknek.” (Áder János, köztársasági elnök)

Szavakkal lehetetlen megfogalmazni azt az érzést, amelyet csak fölsőbb akarat hívhatott elő belőlem, az érzést, hogy ott a helyem. Kétszer már elzarándokoltunk Pünkösdkor Csíksomlyóra, vívódtam, barátaink sem biztos, hogy tudtak volna jönni, elhatároztam, ha kell, akár egyedül is nekiindulok. Ahogy Benedek fiam igent mondott hívó szavamra, már április végén megvettem vonatjegyünket.

Amikor tegnap reggel leszálltunk a Corona gyorsvonatról, éreztem, hogy jó döntés volt elindulni. Pünkösd a katolikusok, de talán az egész kereszténység számára a legnagyobb események egyike, a Szentlélek eljövetelének ünnepe, a Húsvét utáni ötvenedik napon. Csíksomlyó 1444 óta búcsújáró hely. Szent István Szűz Mária oltalmát kérte Magyarországra, nemzetünkre; a templom őrzi Mária Kegyszobrát, amely 500 éve készült, megformázva a Napba Öltözött Asszonyban, a magyarság és székelység Mária szeretetét. A Szentlélek kiáradásának ünnepe és Mária tisztelete ötvöződik Pünkösdkor Csíksomlyón. A zarándokok teljes búcsút nyerhetnek, ez azt jelenti: “a bűnbánat, illetve a gyónás visszavezet a kegyelem állapotába, az isteni életbe. De a bűn “nyomai”, a kialakult rossz szokások megmaradnak bennünk (lelkünkben, pszichénkben, reflexeinkben); ezért van szükségünk megtisztulásra, vezeklésre, illetve ezért jutnak emberek az ideigtartó büntetésre, a “tisztítótűzbe”. A teljes búcsú az “ideigtartó” büntetéstől, vagyis (ha most meghalnánk) a tisztítótűztől szabadit meg minket, illetve a tisztítótűzben szenvedőket a mennybe juttatja. A teljes búcsút így felajánlhatjuk a tisztítótűzben szenvedő lelkekért vagy önmagunkért.” Szakralitásán túl, Pünkösdkor a Somlyó-hegyi Nyereg az összmagyarság találkozóhelye, ahová százezrek zarándokolnak.

Úton a hegyre, özönlöttek az  emberek, egyesével, ám mint a vízcseppek, eret, patakot, folyót, a Nyeregben már folyamot alkottak.  3-4 órával a szentmise kezdete előtt, zarándokok ezrei, a keresztaljak népei, egyházi énekeket énekelve tartottak fel a hegyre. A Nap aranylóan ragyogott, csak mentünk, mentünk, csecsemőktől aggastyánokig, olyanokkal, akiknek talán már a második emeletre felmenni is embert próbáló feladat. De az, Úr, a Lélek és Mária hívó szavára nincs, nem lehet kifogás, ha ott kell lennünk, akkor indulunk!

Bár a szentmise fél egykor kezdődött, mi röviddel tíz óra után megérkeztünk a Nyeregbe, bőven jutott időnk nézelődésre. Sok zarándokcsoportot név szerint köszöntöttek, közben imádkoztunk, számos helyen lehetett gyónni. A szentmise szertartása felemelő volt, erről most többet nem tudok mondani, hiszen annyi minden kavarog bennem, hogy a gondolatok, benyomások, érzések feldolgozásához hetek, hónapok kellenek. Azt azonban már most is tudom, hogy ismét – mint korábban annyiszor – kegyelmi ajándékokkal szívünkben, lelkünkben megerősödve, feltöltődve indultunk lefelé, azzal a kéréssel, hogy jövőre is újra itt lehessünk.

A fekete keretre kattintva indul a vetítés.

Szeretném hangsúlyozni, hogy zarándoklaton voltunk, ehhez képest minden egyéb teljesen másodlagos, ezért olvashattátok eddig csak utunk legfőbb céljáról beszámolómat, láthattátok a fényképeket is. Élményeink azonban nemcsak a zarándoklat szakrális részén voltak, essék szó azokról is!

Menetrend szerint, május 22-én, pénteken 16 óra 40 perckor indult a vonatunk a Keleti pályaudvarról. Szakadó esőben szálltunk fel Székesfehérváron, a 4-es Metróval nagyon rövid idő alatt átértünk a Keletibe. A nyüzsgő pályaudvaron volt időnk nézelődni, ha egyetlen jelzővel kellene illetnem a látottakat, az a “balkáni” lenne. Koszos, lepusztult… Azt, hogy a vonatunk hanyadik vágányról megy, indulás előtt negyedórával írták ki. Kétszemélyes hálókocsis kupéba szólt helyjegyünk, az ablakon kívül tiszta volt minden, de ezzel együtt is iszonyatosan lepusztult az egész. Különösen ár/érték arányban nézve… két üveg 2 dl-es ásványvíz, 1-1 szappan, reggelire egy adag kávé és egy “E” betűkkel összecementezett örökké tartós croiassant fejezte ki a MÁV vendégszeretetét – pontosabban ez a része a dolognak az Utasellátó – (régebbi nevén Ittasellátó 🙂 ) – reszortja… A mosdó állapotáról jobb nem beszélni, WiFi, de még a lemerült telefonok feltöltésére egy dugalj sem volt. A határig tartó nem egészen 300 km-hez közel hat óra kellett, nem volt száguldás. Először a magyar rendőrök nézték meg igazolványunkat, majd szűk fél óra múlva a románok. Ezután nyugovóra tértünk, valamennyit aludtunk, amennyire a menetzaj és a rázkódás engedte. Fél órás késéssel, reggel 8-kor futottunk be Csíkszeredába.

Talán felmerülhet két kérdés: miért kettesben mentünk és miért vasúton? A válasz egyszerű: hitvesem alvásigényét nem elégítette volna ki két ilyen éjszaka, úgy összetörte volna, hogy regenerálódásához sok idő kellene. Azért nem autóval mentünk, mert nagyon rossz emlékeim vannak azokról a közlekedési dugókról, parkolási gondokról, amelyek a mise napján, mind oda-, mind visszafelé megkeserítették utunkat. Most már tudom mi lesz a legjobb megoldás jövőre! Ha már az utazás költségeit érintettem, két embernek jobban megéri autóval menni, mint hálókocsiban, viszont a vezetéssel járó stressz ezzel kiiktatódik, ez pedig nem elhanyagolható.

Az állomástól 6 km-t gyalogoltunk a Nyeregig, ehhez alig több, mint 2 óra kellett, íme a GPS-szel mért adatok és útvonalunk térképe:

Volt egy vágyam, Böjte atyától többször olvastam a hírt, hogy kérésére, Bíró János Antal atya, aki most 97 éves, “Magyarok Nagyasszonya, székelyek Édesanyja” címmel írt egy könyvet, az 500 éves Kegyszoborról. Minden vágyam az volt, hogy hozzájussak ehhez, a hegy lábánál, Csaba testvér örökbefogadott gyermekeinek hajléka előtt dedikált az agg szerzetes. Bár minden vágyam így teljesülne!

Lefelé a tömeg nagyjából egyszerre indult meg, de a legszélesebb gyalogösvényen akkora volt a tumultus, hogy mi Benedekkel a füvön, párhuzamosan mentünk. A katedrális mögött beszorult a tömeg, a templomig tyúklépésben lehetett csak menni. Onnan már jobban haladtunk, egy-egy árus portékáit is volt időnk megnézni. Amikor már nagyon szomjasak és éhesek voltunk, betértünk egy kertbe, ahol az IGAZI CSÍKI SZÉKELY SÖRT mérték, üvegesen, csapolva 🙂 . Bár én már hónapok óta nem ittam sört, nem tudtunk ellenállni, még Benedek is bedöntött egy flaskával. Közben kaposvári barantásokkal elegyedtünk szóba, pár mondat után kiderült, hogy egyikük első munkahelyemen, Mosdóson kardiológus. Ilyen kicsi a világ! Bennem az merült föl, hogy a szomszédjával, jó ha köszönőviszonyban van az ember, itt meg bátran szóba elegyedtünk mindenkivel. “Mi egy vérből valók vagyunk!” olvastam az egyik zarándok pólóján, ennek jegyében pár mondatot még Mazsival is válthattam 🙂 .

A sörkerttel szemben parázson micset sütöttek, ezt a fasírthoz, vagy inkább csevapcsicsához hasonlító étket Benedek nagyon szereti, vásároltam belőle két adaggal, jól esett a sörhöz. Lefelé haladva ketten megettünk egy szintén parázson sült kürtős kalácsot, az is remek volt.

Ezután egy kicsit elszúrtuk a dolgot, beülhettünk volna fagyizni valahol a belvárosban, de már két órával vonatunk indulása előtt az állomáson voltunk, a tapasztaltakat láthatjátok a képeken… Helyi idő szerint este fél kilenckor indult vissza a vonatunk, a kupéban azonnal elaludtunk, valamikor hajnali négykor jöttek előbb a román, majd fél óra múlva a magyar rendőrök, hogy megnézzék iratainkat. Utána még aludtunk egy sort, a vonat pontosan menetrend szerint, 9 óra 5 perckor befutott a Keletibe! Metrózás után, 9 óra 37 perckor Kelenföldön felszálltunk a gyorsra, amely 50 perc alatt Székesfehérvárra hozott bennünket. Hitvesem várt ránk, röviddel 11 óra előtt otthonról, hazaértünk… Alig több mint 12 órát töltöttünk Csíkszeredán, nagyjából 30-31 órát rázkódtunk a vonatokon. Ha valaki megkérdezné, hogy megérte-e, az felelném, igen, megérte, ha holnap újra indulnunk kellene, nem tétováznánk!