Csizi

a viszkis

 Szerző: - 18:05  4 hozzászólás »
dec 022017
 

Nehéz műfaji besorolást találni ennek a filmnek, mert megtalálhatók benne dokumentarista elemek, éppen úgy mint akciójelenetek, s a klasszikus bűnügyi filmek eszköztára is. “a viszkis” közelmúlt rablássorozatának története. 

Nevezzük az elkövetőt AA-nak, elindulunk egy vélhetően székely faluból, ahol a nagymamája neveli a kis enyveskezű unokáját, előbbi halála után következik az alkoholista apa, az internátus, majd a javítóintézet Ceaușescu Romániájában. Döbbenetes jelenet, amikor a javítóintézeti zárkatársak bemutatkozásként sorban arcon köpik új társukat. Letelik ez is, AA a román hadseregben sorkatonáskodik, amikor őrségben szemtanúja, hogy a katonák lelőnek két fiatalt – igaz azt nem tudjuk, ez a határon történik, vagy a seregből szöktek. Ez az utolsó csepp a pohárban, AA megszökik a katonaságtól, s egy tehervonat aljára kapaszkodva érkezik Budapestre.

Új élete nem indul könnyen, mivel jégkorongozó múltja van, bekerül egy klubhoz, ahol nemcsak játékos, de szertáros is lesz némi fizetésért; az erőnléti edzője – szintén székelyföldi – felajánlja használaton kívüli lakását. AA dolgozik és sportol, majd állampolgárságért folyamodik, a második döbbenetes jelenet az, ahogy a hivatalnok bánik vele, ad egy olyan paksamétát, amelyet lehetetlen elfogadhatóan kitölteni. Közben megismerkedik egy egyetemista lánnyal, a családi vacsorán választottja apja pókerarccal kifejti: “Maga román.  A lányunk szép jövő előtt áll, mit tud számára ajánlani papírok, pénz és jövő nélkül?” AA csak annyit felel: “Nem vagyok román”. Időben már túl vagyunk a rendszerváltozáson, de még ma is eszembe jut, hányan menekültek Ceaușescu poklából így vagy úgy (pl. fiktív házassággal), s itthon gyalázatosan románozták ezeket a honfitársainkat.

AA helyzete kilátástalan. Bár százezer forint kenőpénzért kap magyar útlevelet, helyzete jottányit nem változik.  A film nagyon jól szemlélteti azt a vívódást, amely az első könnyű prédának látszó postahivatal kirablásához vezet, ám a pénz elfolyik a kezéből, nincs megállás 27 fegyveres rablásig, amelyből 26 sikeres volt. A média felkapja a rablássorozatot, az emberek pedig – állítólag – rokonszenveznek a Viszkissel, elvégre gyakran hülyét csinált a nagy népszerűségnek nem örvendő rendőrségből. Egyre nagyobb étvággyal rabol, sokszor másodperceken múlik, hogy nem kapják el, ilyenkor látványos üldözések, akciójelenetek mutatják a történteket. Addig jár a korsó… végül elkapják, bepillanthatunk a kihallgatásába, ahol egy emberi roncs rendőrtiszt próbálja AA-t a neki tetsző vallomásra bírni, hogy élete végéig egy cellában rohadjon. Pedig… “csak” 16 esetet lehetett bizonyítani, ő vállalta mind a 27-et. Tesz még egy kísérletet, hogy megszökjön a vizsgálati fogságból, bár az épületet sikerül elhagynia, esélye sincs arra, hogy felszívódjon.

Lezárul a büntetőeljárás, AA majd’ 20 évet börtönben tölt, szakmát tanul, ma becsületes, dolgos emberként él közöttünk. A filmben még taxisofőrként egy színészi epizódszerephez is jutott.

A mozit elhagyva, kérdések sokasága merült fel bennem. Tény, hogy AA-nak elképzelhetetlenül nehéz gyermekkora volt, ám sokan vannak ilyenek, akik mégsem lépnek a bűn útjára. Amit AA tett, arra ez nem ad felmentést, az sem szépségtapasz, hogy volt egyfajta stílusa. Hiába jött át magyarként Magyarországra, a sorsa megaláztatás és reménytelenség volt, de ebből kilépni nemcsak betörésekkel lehet! Az is tény, AA rengeteg pénzt vett el azoktól a bankoktól, amelyek viszont legálisan, legalább ennyire kifosztották ügyfeleiket, igaz, legalább fegyverhasználat nélkül. AA nem ölt. Valóban, nem egy gyilkos személyiség képe rajzolódott ki előttünk, de fegyveres rablásnál, szorongatott helyzetben, ez inkább a szerencsén múlhatott. Talán a legfontosabb tanulság, a bűnért kimért bűnhődés után is lehet becsületes életet kezdeni. Ez az egyetlen, amiért AA elismerést érdemel.

Ritka dolog, hogy egy bűnsorozatról még a tettes életében filmet forgassanak, izgalmas feladatra vállalkoztak az alkotók. Érdekes volt a film fogadtatása a sajtó részéről, volt olyan stúdióbeszélgetés, ahol a sajtóetika határait (van olyan?) messze túllépve próbálták megalázni AA-t. Rózsa Sándor, Robin Hood és számtalan bűnelkövető életét filmesítették meg, persze keveredik valóság és fikció, azonban AA rablássorozatára még sokan emlékszünk. Hogy ezt érdemes volt-e megfilmesíteni, döntse el minden néző maga, egy mozilátogatást biztosan megér ez az alkotás.

Izgatottan várom lesz-e folytatás, vajon Kulcsár Attila, vagy Tocsik Márta ügye eléri-e egy-egy alkotói stáb ingerküszöbét?

nov 252017
 

A Föld egyes szegleteiben fehér, másutt fekete a gyász színe, az utoljára született Arcok albumok borítóinak minimalista stílusát ez a két színvilág uralja.  2015-ben jelent meg a “Csak a zene” című album, hófehér külsővel. Annak a zenei anyagnak a születése különleges volt, hiszen a zenészek a világ zajától távolra vonulva, közös munkával leheltek életet a korongba. Tudatosan nem írtam arról az albumról, mert némileg kilóg a korábban megszokottak által megrajzolt világból, két év után is nehezen tudnám szavakba önteni azokat a gondolatokat és érzéseket, érzelmeket, amelyeket előhívnak belőlem. Tudom, az album fogadtatása megosztó volt, magam – minden elfogultság nélkül – akkor is az egyik legjobb Ismerős Arcok lemeznek tartom, ha amúgy kicsit kilépett a korábbról jól ismert szöveg- és zenei világból.

A kép forrása

 

Eltelt két esztendő, iszonyatosan sok fellépéssel, megjelent a fekete borítású “Csak a szöveg” című album, azonban a külcsínen kívül nem sok folytonosságot érzek a két évvel korábbival. Művészet mindig tükröt állít életünk elé, s aligha akad két ember, aki teljesen egyformán ítélné meg a Föld, Európa, Kárpáthaza és benne a saját életének változásait, éppen ezért, kockázatos tükröt állítani, hiszen mindenki mást szűr ki a visszaverődő fényből. Azonban a művésznek nincs más választása, formába kell öntenie mindazokat a rezgéseket, amelyeket a nehéz mindennapok során megérez. Ezen a ponton a fekete szín telitalálat, mert abban sokan egyetértünk, hogy baljós árnyak vetülnek ránk. Az külön balszerencse, ha saját életünk történéséi meghatványozzák ezeket a rossz érzéseinket.

A fekete borítójú album egy olyan zenei anyagot zár magába, amely az Ismerős Arcok zenekar művészeinek a mai világ szülte gondolatait, érzéseit tükrözik. A zenei- és szövegvilág nem tér el a legfőbb csapásiránytól, ám nagyon sok helyen nem csak egyszerűen keserűség, hanem már reményvesztettség is megjelenik,  de ez nem is baj, hiszen – halkan megkérdezhetném – mióta nem ültetünk már fenyőt? Ez egy ilyen világ, lehettek reményeink, vágyaink, várakozásaink, de úgy tűnik délibábot kergettünk. S ha ezt a művészet tükrözi, csak a dolgát teszi.

Bár idestova két hónapja jóformán csak ezt az albumot hallgatom, nem kívánok belemenni a részleteibe. Főleg azért nem, mert nem lehettem ott a lemezbemutató hangversenyen (Csepregen láttam utoljára színpadon a zenekart), talán 9-én Székesfehérváron és 30-án Révkomáromban némileg pótolhatom az elmulasztottakat. A koncertbeszámolókig szóljon kedvenc dalom a “Csak a szöveg” című albumról.

 

nov 142017
 

A 130 – nagyjából teljesen nézhetetlen – televízió állomás között lépegetve akadtam meg a “Babilon Berlin” című német filmsorozatot megpillantva. Azonnal ráéreztem, hogy itt nem a mindent elárasztó szemétre bukkantam. Bár még csak az első évadot sugározták, érdemesnek tartok néhány gondolatot leírni az első tíz epizód után.

A film az 1920 évek végének Berlinjében játszódik, főszereplője Kölnből érkezett rendőrfelügyelő. A cselekmény több szálon fut, nyomozás folyik, szövevényes bűnügyekben. Miközben a Szovjetunió Berlinbe küld egy hosszú, tartálykocsikból álló szerelvényt, amely a Békeszerződésben betiltott foszgén nevű harci gázt szállítja, a kocsik között megbújik egy orosz arisztokrata család vagyona aranyrudak formájában. Közben Berlinben Trockij hívei Sztálin megbuktatására szövetkeznek, a szovjet nagykövetség emberei kíméletlen kegyetlenséggel mészárolják le őket a város közepén, egy illegális nyomdában. A szovjet szál csak egy fonala a cselekménynek, mellette látjuk a német kommunisták Május 1-i provokációját, ártatlanok életét elvevő rendőrsortüzeket, különféle bűnügyek felgöngyölítésének sikereit, kudarcait, a bűnüldöző szerveket is átszövő korrupciót. (Jó példája ennek az erkölcsrendészet vezetőjének bordélyházban tett nem hivatalos látogatása…).

A film lényegét azonban nem a felsoroltakban látom. Egy nagyon mocskos kort jelenít meg, olyat, amely számos párhuzamot mutat a jelennel, nem elsősorban csak Németországgal, hanem Nyugat-Európával. Egyszerre van jelen az erkölcsi fertő elképzelhetetlen tobzódása, a mélyszegénység, ahol a nyomorban élő családban meghalt nagyszülő holttestét azért akarják az egyetemnek adni, mert nincs pénzük a halott elszállítására, a szükséges összeget lánya prostitúcióval szedi össze, miközben a vesztett háborúban vagyonát megmentő felső tízezer mérhetetlen gazdagságban él. A társadalmi feszültségeket a kommunisták akarják kihasználni, de a hatalom ezeket a támadásokat képes visszaverni. A társadalom a tökéletes anarchia állapotában él, lokálok és bordélyházak kínálják a feszültségek levezetésének lehetőségét.

A film alkotói stábja tökéletes munkát végzett. Mindvégig érezzük a kor légkörét, a mindent átható nihilt és feszültséget. Remek az operatőr, a díszletek és jelmezek, nem beszélve az előttem teljesen ismeretlen színészekről, akik remekül formálják meg a szereplők karaktereit.  Bár az első évadban nem jelentek meg a horogkeresztes zászlók, ám sok minden előrevetíti, hogy a mocsárba süllyedő társadalmat egyedül valamiféle rend mentheti meg a végső pusztulástól. A történelemből jól tudjuk, hogy akkor a nemzetiszocializmus hozta el a rendet, az más kérdés, hogy hosszútávon ez még nagyobb kárt és pusztulást okozott. Valószínűleg a második évadban látni fogjuk, azokat a szörnyűségeket is, amelyek a nemzetiszocializmus hatalomátvételét kísérték.

Ez a film egészen más, mint a ránk zúduló mocsokáradat, számomra nagy élmény, ahogyan bűnügyek apropóján bemutat egy rettenetes történelmi pillanatot.

Vetítési időpontok

okt 202017
 

Bajtársaim!

Ha valamit kérhetnék az Úrtól, az lenne, bár közétek tartozhatnék; de az élet úgy hozta, mikor fogantam, Kádár Titeket akasztatott Bajtársak; megérkezett a gennyes “konszolidáció”, az OTP lakás, a Trabi, a kiskert, a “legvidámabb barakk”, amikor Ti már jeltelen sírokban az igazak álmát aludtátok, vagy a siralomházban vártátok az utolsó hajnal megérkeztét. Négyéves vidám óvodás voltam, 1963-at írtak, amikor még ezek a tetvek akasztottak Benneteket, Karácsonykor a reverendáját levetett, ám lélekben az Úr szolgájává maradt óvónőm édesanyám fülébe súgta: “A Mennyből az Angyalt ne tessék tanítani neki, bajuk lehet belőle”; nem illett a fenyőünnepükhöz, a marxizmushoz, leninizmushoz, dialektikus materializmushoz. Pedig még csak hét év telt el azóta, hogy Ti Bajtársak felemeltétek a lyukas zászlót az égbe…

Szeretlek és tisztellek Benneteket, mert amit véghezvittetek, arra lehetetlen jelzőket találni. Először összejöttetek és gondolkoztatok. Nem a közösségi hálón osztottátok megfellebbezhetetlen igazatok hitében az észt, hanem közösen terveztétek a jövőt. Majd egymásba karoltatok, elindultatok a Műegyetemtől a Bem szoborhoz, vittétek a magyar mellett a lengyel zászlót, és Sinkovits Imre szavalta el a Nemzeti Dalt (nem Alföldi…), jött a Magyar Rádió előtti sortűz – nem Ti kezdtétek -, majd a “ruszkik haza!”, s miközben Budapesten akadozott az élelmiszer ellátás, a magyar falu megmozdult, teherautókon, vasúti vagonokban áramlott az étek az éhező Székesfővárosba. Bajtársak, Ti már akkor győztetek, Ti már akkor kivívtátok – ki tudja a történelemben hanyadszor – a magyar szabadságot! Tökéletesen mindegy, hogy ez két hétig, vagy két évezredig tartott, hősök vagytok, bármit ugatnak Rólatok, azok maradtok az idők végezetéig!

Amikor ezek a mocskos büdös kommunista gazemberek rátok szabadítottak a ruszki túlerőt – az sem menti őket, hogy, hívószó nélkül is jöttek volna -, Ti fegyvert ragadtatok, Molotov-koktélt készítettetek, s amíg tudtátok feltartottátok őket, véreteket ontottátok értünk, a még meg sem született mocskos jövőért.

Közben a Nyugat, ahogy ma is, akkor is koncként dobott bennünket. Üvöltött a Szabad Európa: “Tartsatok ki”, miközben jól tudták, a vöröskeresztes segélycsomagok küldésén kívül, semmit nem fognak tenni. De a magyar vér olcsó, a magyar vért, még a pesti flaszteron keresztül is szomjasan issza a föld. Szégyelljétek magatokat, akkor is ugyanúgy merckelek és junckerek voltatok, ahogy ma is prédának dobtok egy egész kontinenst. a világot behálózó pénzhatalomnak. Aljas, senkik, utolsó gazemberek, haynauk vagytok, voltatok és lesztek. Plakátoljátok is ki a stockholmi metrót, hogy kanjaitok összefeküdjenek a muzulmán kanokkal, ne engedjétek, hogy lányaitok lányok, fiaitok fiúk legyenek, fulladjatok bele saját bélsárotokba! Nem érdemeltek mást!

Ti Bajtársaim, nyugodjatok békében! Példát mutattatok, ha ma élne egy olyan utókor, amely értené, hogy mit jelentett mindaz amit véghezvittetek! De Ti a véreteket ontottátok értünk, ott van megalvadva a pesti flaszteron, ember onnan el nem tünteti, le nem sikálja soha, míg mi, a méltatlan utókor nem vagyunk többek, mint egy odasercintett, bűzös, odaszáradt, gennyes köpet. Nem kérek bocsánatot, mert megérdemeljük a sorsot, amelyet kizárólag saját hitványságunknak köszönhetünk. Ám a Ti tetteitekért köszönet, hála és imádság jár, Ti hősök letettetek, mi pedig senkik maradtunk!

okt 082017
 

Úgy hozta az élet, két egymást követő vasárnap délutánt is a felvidéki Somorján töltöttem, míg első alkalommal baráti beszélgetéssel telt az idő, másodszor volt alkalmam jó nagyot sétálni a kisvárosban. Nyugodt, csendes vasárnap délután volt, engedjétek meg, hogy néhány képi emléket megosszak veletek.