a viszkis

 Szerző: - 18:05  4 hozzászólás »
dec 022017
 

Nehéz műfaji besorolást találni ennek a filmnek, mert megtalálhatók benne dokumentarista elemek, éppen úgy mint akciójelenetek, s a klasszikus bűnügyi filmek eszköztára is. “a viszkis” közelmúlt rablássorozatának története. 

Nevezzük az elkövetőt AA-nak, elindulunk egy vélhetően székely faluból, ahol a nagymamája neveli a kis enyveskezű unokáját, előbbi halála után következik az alkoholista apa, az internátus, majd a javítóintézet Ceaușescu Romániájában. Döbbenetes jelenet, amikor a javítóintézeti zárkatársak bemutatkozásként sorban arcon köpik új társukat. Letelik ez is, AA a román hadseregben sorkatonáskodik, amikor őrségben szemtanúja, hogy a katonák lelőnek két fiatalt – igaz azt nem tudjuk, ez a határon történik, vagy a seregből szöktek. Ez az utolsó csepp a pohárban, AA megszökik a katonaságtól, s egy tehervonat aljára kapaszkodva érkezik Budapestre.

Új élete nem indul könnyen, mivel jégkorongozó múltja van, bekerül egy klubhoz, ahol nemcsak játékos, de szertáros is lesz némi fizetésért; az erőnléti edzője – szintén székelyföldi – felajánlja használaton kívüli lakását. AA dolgozik és sportol, majd állampolgárságért folyamodik, a második döbbenetes jelenet az, ahogy a hivatalnok bánik vele, ad egy olyan paksamétát, amelyet lehetetlen elfogadhatóan kitölteni. Közben megismerkedik egy egyetemista lánnyal, a családi vacsorán választottja apja pókerarccal kifejti: “Maga román.  A lányunk szép jövő előtt áll, mit tud számára ajánlani papírok, pénz és jövő nélkül?” AA csak annyit felel: “Nem vagyok román”. Időben már túl vagyunk a rendszerváltozáson, de még ma is eszembe jut, hányan menekültek Ceaușescu poklából így vagy úgy (pl. fiktív házassággal), s itthon gyalázatosan románozták ezeket a honfitársainkat.

AA helyzete kilátástalan. Bár százezer forint kenőpénzért kap magyar útlevelet, helyzete jottányit nem változik.  A film nagyon jól szemlélteti azt a vívódást, amely az első könnyű prédának látszó postahivatal kirablásához vezet, ám a pénz elfolyik a kezéből, nincs megállás 27 fegyveres rablásig, amelyből 26 sikeres volt. A média felkapja a rablássorozatot, az emberek pedig – állítólag – rokonszenveznek a Viszkissel, elvégre gyakran hülyét csinált a nagy népszerűségnek nem örvendő rendőrségből. Egyre nagyobb étvággyal rabol, sokszor másodperceken múlik, hogy nem kapják el, ilyenkor látványos üldözések, akciójelenetek mutatják a történteket. Addig jár a korsó… végül elkapják, bepillanthatunk a kihallgatásába, ahol egy emberi roncs rendőrtiszt próbálja AA-t a neki tetsző vallomásra bírni, hogy élete végéig egy cellában rohadjon. Pedig… “csak” 16 esetet lehetett bizonyítani, ő vállalta mind a 27-et. Tesz még egy kísérletet, hogy megszökjön a vizsgálati fogságból, bár az épületet sikerül elhagynia, esélye sincs arra, hogy felszívódjon.

Lezárul a büntetőeljárás, AA majd’ 20 évet börtönben tölt, szakmát tanul, ma becsületes, dolgos emberként él közöttünk. A filmben még taxisofőrként egy színészi epizódszerephez is jutott.

A mozit elhagyva, kérdések sokasága merült fel bennem. Tény, hogy AA-nak elképzelhetetlenül nehéz gyermekkora volt, ám sokan vannak ilyenek, akik mégsem lépnek a bűn útjára. Amit AA tett, arra ez nem ad felmentést, az sem szépségtapasz, hogy volt egyfajta stílusa. Hiába jött át magyarként Magyarországra, a sorsa megaláztatás és reménytelenség volt, de ebből kilépni nemcsak betörésekkel lehet! Az is tény, AA rengeteg pénzt vett el azoktól a bankoktól, amelyek viszont legálisan, legalább ennyire kifosztották ügyfeleiket, igaz, legalább fegyverhasználat nélkül. AA nem ölt. Valóban, nem egy gyilkos személyiség képe rajzolódott ki előttünk, de fegyveres rablásnál, szorongatott helyzetben, ez inkább a szerencsén múlhatott. Talán a legfontosabb tanulság, a bűnért kimért bűnhődés után is lehet becsületes életet kezdeni. Ez az egyetlen, amiért AA elismerést érdemel.

Ritka dolog, hogy egy bűnsorozatról még a tettes életében filmet forgassanak, izgalmas feladatra vállalkoztak az alkotók. Érdekes volt a film fogadtatása a sajtó részéről, volt olyan stúdióbeszélgetés, ahol a sajtóetika határait (van olyan?) messze túllépve próbálták megalázni AA-t. Rózsa Sándor, Robin Hood és számtalan bűnelkövető életét filmesítették meg, persze keveredik valóság és fikció, azonban AA rablássorozatára még sokan emlékszünk. Hogy ezt érdemes volt-e megfilmesíteni, döntse el minden néző maga, egy mozilátogatást biztosan megér ez az alkotás.

Izgatottan várom lesz-e folytatás, vajon Kulcsár Attila, vagy Tocsik Márta ügye eléri-e egy-egy alkotói stáb ingerküszöbét?

nov 142017
 

A 130 – nagyjából teljesen nézhetetlen – televízió állomás között lépegetve akadtam meg a “Babilon Berlin” című német filmsorozatot megpillantva. Azonnal ráéreztem, hogy itt nem a mindent elárasztó szemétre bukkantam. Bár még csak az első évadot sugározták, érdemesnek tartok néhány gondolatot leírni az első tíz epizód után.

A film az 1920 évek végének Berlinjében játszódik, főszereplője Kölnből érkezett rendőrfelügyelő. A cselekmény több szálon fut, nyomozás folyik, szövevényes bűnügyekben. Miközben a Szovjetunió Berlinbe küld egy hosszú, tartálykocsikból álló szerelvényt, amely a Békeszerződésben betiltott foszgén nevű harci gázt szállítja, a kocsik között megbújik egy orosz arisztokrata család vagyona aranyrudak formájában. Közben Berlinben Trockij hívei Sztálin megbuktatására szövetkeznek, a szovjet nagykövetség emberei kíméletlen kegyetlenséggel mészárolják le őket a város közepén, egy illegális nyomdában. A szovjet szál csak egy fonala a cselekménynek, mellette látjuk a német kommunisták Május 1-i provokációját, ártatlanok életét elvevő rendőrsortüzeket, különféle bűnügyek felgöngyölítésének sikereit, kudarcait, a bűnüldöző szerveket is átszövő korrupciót. (Jó példája ennek az erkölcsrendészet vezetőjének bordélyházban tett nem hivatalos látogatása…).

A film lényegét azonban nem a felsoroltakban látom. Egy nagyon mocskos kort jelenít meg, olyat, amely számos párhuzamot mutat a jelennel, nem elsősorban csak Németországgal, hanem Nyugat-Európával. Egyszerre van jelen az erkölcsi fertő elképzelhetetlen tobzódása, a mélyszegénység, ahol a nyomorban élő családban meghalt nagyszülő holttestét azért akarják az egyetemnek adni, mert nincs pénzük a halott elszállítására, a szükséges összeget lánya prostitúcióval szedi össze, miközben a vesztett háborúban vagyonát megmentő felső tízezer mérhetetlen gazdagságban él. A társadalmi feszültségeket a kommunisták akarják kihasználni, de a hatalom ezeket a támadásokat képes visszaverni. A társadalom a tökéletes anarchia állapotában él, lokálok és bordélyházak kínálják a feszültségek levezetésének lehetőségét.

A film alkotói stábja tökéletes munkát végzett. Mindvégig érezzük a kor légkörét, a mindent átható nihilt és feszültséget. Remek az operatőr, a díszletek és jelmezek, nem beszélve az előttem teljesen ismeretlen színészekről, akik remekül formálják meg a szereplők karaktereit.  Bár az első évadban nem jelentek meg a horogkeresztes zászlók, ám sok minden előrevetíti, hogy a mocsárba süllyedő társadalmat egyedül valamiféle rend mentheti meg a végső pusztulástól. A történelemből jól tudjuk, hogy akkor a nemzetiszocializmus hozta el a rendet, az más kérdés, hogy hosszútávon ez még nagyobb kárt és pusztulást okozott. Valószínűleg a második évadban látni fogjuk, azokat a szörnyűségeket is, amelyek a nemzetiszocializmus hatalomátvételét kísérték.

Ez a film egészen más, mint a ránk zúduló mocsokáradat, számomra nagy élmény, ahogyan bűnügyek apropóján bemutat egy rettenetes történelmi pillanatot.

Vetítési időpontok

Júl 082017
 

Általában kevés időt töltök a televízió előtt, immár 25 éve sugározták a Twin Peaks című amerikai sorozatot, amely annyira tetszett, hogy olykor ügyeletet cseréltem, hogy megnézhessem a következő epizódot is.

Azt gondolom, az akkori televíziós sorozatok műfajában valódi különlegességet kaptunk. Isaura bárgyúsága, a Dallas milliomosainak konfliktusai nem érték el ingerküszöbömet, de Twin Peaksben lenni teljesen más volt. A történetet nyugodtan tekinthetjük kriminek, elvégre Laura Palmer meggyilkolásának nyomozását követhetjük, amelybe a helyi rendőrség mellett bekapcsolódik az FBI is, Dale Cooper ügynök személyében. A történet egyszerre több szálon fut, néha belegabalyodtunk a forgatókönyvbe, maradtak bőven elvarratlan fonalak a sorozat végére. Mit láttunk? Nyomozást, amelyben sorra bukkannak fel a kisváros jellegzetes figurái. Folyik a cselekmény, ám a történetet átszövi egyféle misztikus homály, megelevenedő álmok, olykor már a sci-fi világát súroló történések. Kiváló karaktereket, remek színészek elevenítik meg, az események olykor váratlan fordulatot öltenek, figyelmünk egy pillanatra sem lankadhat. Mindezeket megkoronázta Angelo Badalamenti filmzenéje, amely tökéletesen festi alá hangulatilag is a cselekményt. Végül, egy ismeretlen dimenzióban, túl a vörös függönyön, a meggyilkolt Laura Palmer Cooper ügynök fülébe súgja: “…találkozunk 25 év múlva…”.

Eltelt 25 év, a Twin Peaks 2017 címen sugározzák a történet folytatását. A 18-ból 8 rész ment eddig, számomra hatalmas csalódást okoztak az eddig látottak! Ez egész elképesztően vontatottá vált, a cselekményben iszonyatosan nehéz bármilyen koherenciát találni, bátran leírom, hogy összefüggéstelen! Egy-egy régi szereplő ugyan feltűnik pillanatokra – például a két különböző színű szemüveglencsét viselő pszichiáter (akit alighanem valós személyről, vagy elmegyógyászok halmazáról mintáztak…) – ennyi elég is ahhoz, hogy lássuk, hogy 25 év, jó esetben egy emberi élet harmada, mekkora rontást ejt rajtunk… A nyolcadik részben vagy 20 percig csak színes ködfelhők villódznak a képernyőn, eljutunk egy 1945-ben végrehajtott kísérleti atomrobbantáshoz – a film fekete-fehérre vált – majd ugorva az időben, 1956-ba kerülünk, ahol egy eddig ismeretlen szereplő, szintén ismeretlen embereket gyilkol. A kép teljesen szétesett, úgy tűnik, Twin Peaks belehalt a huszonöt évbe… Persze 10 epizód még hátra van, lehet, hogy a kaleidoszkóp formái a végére összeállnak,  de tegnap este közel jártam ahhoz a ponthoz, hogy megszakítom a film nézését! Figyelni fogom, lássuk a végét, s ha mégis érdemtelenül bíráltam volna, javítani fogom.

 

máj 242017
 

Fiam iskolája, az abai Atilla Király Gimnázium, 2017 május 23-án ünnepelte névadóját. Erre az alkalomra, már január végén meghívták Koltay Gergelyt, a Kormorán zenekar vezetőjét, aki első szóra igent mondott. Izgalommal vártuk a találkozást! Szilasy György igazgató úrtól én kaptam a megtisztelő feladatot, hogy néhány kérdést fogalmazzak meg, amely a beszélgetés vezérfonala lehet.

Miután bemutattuk az iskolát, majd bejártuk Gergővel, a jurta melletti árnyat adó fa tövébe telepedtünk, kört alkotva ültünk. A diákok muzsikálásával kezdődött a találkozó és a beszélgetés. Kísérletet sem teszek arra, hogy részletesen idézzem mindazokat a gondolatokat, amelyeket Gergőtől hallottunk. Elmesélte pályájának indulását, ahogyan gyermekszínészként kezdte, majd zenét tanulva eljutott a Kormorán megalapításáig, elmondta, hogy milyen hatások vezették a folk-rock műfaj irányába. Szó esett rockoperákról és filmzenékről is. Amíg ezeket felidézte, számtalan fontos gondolatot osztott meg velünk. Körbejártuk Bálint Elemér oroszhegyi polgármester “Hivatásunk magyarnak lenni” mondatából miként született dal, majd zenealbum, hogyan tehetünk eleget feladatunknak. Ha jól belegondolunk, mit jelent ez a három szóba sűrített mondat, csodálatos világ tárul fel előttünk… Szó esett még Lámpás Emberekről, Táltosok Fiairól, őseink világáról. Még órákig tudtuk volna folytatni a beszélgetést, de időnkbe ennyi fért bele.

Elnéztem a diákokat, nagy figyelemmel, nyitott szívvel és ésszel fogadtak be Gergő szavait. Ebben az iskolában, ahol tanár, diák hivatása magyarnak lenni, ahol a muzsika, a tánc, a népi kézműves mesterségek művelése a mindennapok része, hiszem, ők megértették Gergő szavainak mélyebb értelmét. Bizonyára mindannyian lélekben gazdagodva búcsúztak el vendégüktől. Befejezésül még elénekelték Gergőnek az iskola Himnuszát, majd íjászattal folytatták a napot .

Felemelő perceket éltünk át, köszönjük Gergő, hogy megajándékoztál minket jelenléteddel, szavaiddal, gondolataiddal!

Isten áldja meg a magyart,
Tartson neve míg a Föld tart.
Paradicsom hazájában,
Éljen örök boldogságban.
Éljen örök boldogságban!

Töltse békében napjait,
Egyezve lássa fiait.
Tatár, török, s más ellenség,
Minket meg ne rendíthessék.
Minket meg ne rendíthessék!

Isten áldja meg a magyart,
Tartson neve míg a Föld tart.
Isten áldjon meg bennünket,
Minden igaz magyar embert.
Minden igaz magyar embert!

dec 212016
 

December 27-én és január 3-án este, nyolc óra előtt öt perccel, az m5 tévécsatornán még bárki megnézheti a júniusi előadás felvételét! Magam tegnap megtettem, s nehezen találom a szavakat! Az 1956-os Forradalom és szabadságharc hatvanéves évfordulóján, az Esztrád Színház méltó emlékezést tartott. Mint helyszín, adva volt a Hősök tere, ahol nagyívű zenés, táncos, prózai utazást tehettünk a honfoglalástól a rendszerváltozásig.

Biztos vagyok benne, hogy a felvétel nem adja vissza mindazt, amit a nézők a helyszínen átéltek, ennek ellenére érdemes megnézni. Sok ismerős dal hallható, s olyan művészek léptek színpadra, mint Deák Bill Gyula, Demjén Ferenc, Varga Miklós, Vikidál Gyula – a teljesség igénye nélkül. Remélem egyszer majd megjelenik korongon is, akkor bárki, bármikor megnézheti.

aug 042016
 

Régi olvasóink jól tudják, hogy a cserépváraljai táborozás íjászbarátainkkal, ugyanúgy életünk részévé vált, mint például Csepreg, a koncertek, vagy az ezek fundamentumain szövődött barátságok.

Ezúttal nem akarom időmet számítógép előtt tölteni, ezért átmenetileg A mi Pilvaxunk “fotóbloggá” alakul, folyamatosan töltöm fel a képeket egy tárhelyre. Ezek egy része talán sokatok számára érdektelen, de tegnap Egerben például gyönyörű dolgokat láttam.

Mivel az olimpiát sem tudom szorosan követni, örülnék, ha a sportrajongók beírnák ha valami érdemleges történik! Várok egy nagyon fontos cikket, remélem hamarosan megszületik, akkor címlapra kerül!

A naponta frissülő fényképalbumok ide kattintva tekinthetők meg.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

feb 162016
 

Bálint Elemér, a székelyföldi Oroszhegy polgármestere három szóban fogalmazta meg a lényeget: “Magyarnak lenni hivatásunk!” Kárpáthazában azért maradt a tánc úgy ahogyan járják, azért maradt a szó úgy, ahogyan mondják, mert a Teremtő mindig adott nemzetünknek  olyan embereket, akik életének vezérelve ez a három szó. Ott voltak és vannak a harcmezőkön, az egri bástyákon, a Corvin-közben; a gátakon, a mezőkön, szántóföldeken; a tudomány műhelyeiben, a műtőasztal mellett; a kultúra hajlékaiban, színpadokon állva; templomi szószékeken; hosszú, csendes éjszakákon az íróasztal mellett dalokat, Szózatot, Himnuszt, regényeket írva; épületeket megálmodva; festékkel, ecsettel vászonra feszítve a pillanatot;  edzőtermekben és sportpályákon küzdve. Összeillesztve a mozaikdarabokat érthetjük meg, túlélésünk titkait. Kassai Lajos lovasíjász egy a Lámpás Emberek közül, mindennapjait Kaszás Géza dokumentumfilmjében láthatjuk.

Kassai_L

Az alkotás több dimenzióban mozog és nagyon mélyre tekint. Kaposmérőn, a Völgyben háborítatlan természeti környezetben él együtt ember és jószág, a társaink, akiket szeretnünk kell. Szeretnünk kell a bivalyt akkor is, ha el akar taposni, ha szarvával ketté akar hasítani, mert szeretettel célt érünk, szeretettel hegyeket mozdíthatunk, még az oktalan állat is ráérez és idővel szelíddé válik, barátságába fogad.

Szeretnünk és ismernünk kell múltunkat! Azokat az eleinket, akikről hazugságokat tanító, cinkossá lett tanítók vagy nem beszéltek, vagy hazudtak róluk, vagy a mindenkori hatalom szájíze szerint mutatják őket. A pusztai nomád népek félelmetes harcmodora volt a lovasíjászat. Kassai Lajossal és a film alkotóival eljutunk a távoli Kínába, ahol egy helyi professzor vezeti őket a Hun Múzeumban, a tárgyi és nyelvi emlékek felszínre kerülnek, mindenki elgondolkozhat azon, valójában kik lehettek valódi eleink?

A magasból láthatjuk az egykori hun romváros Tungvacseng szabályos védfalait, bástyákat, lőréseket, hófehér falmaradványokat. Fentről nézve a zárt tér kirajzolódik, Kína a Világörökség részévé és zarándokhellyé szeretné tenni.

Elkísérjük a Lovasíjászt Kanadába, ahol indián rezervátumban, magyar lovasíjásszal együtt élnek az ország őslakóiból megmaradt hírmondók; a felvidéki Gútába, ahol a Kassai-iskola rendszerében folyik a lovasíjászok tanítása.

Visszatérünk a Völgybe, az ott zajló élet legfőbb vezérelve a munka! A film alkotói nagyszerűen láttatják azt a sziklákat mozdító erőfeszítést, amely azon pillanat mögött áll, amikor a lovasíjász nyílvesszője a vágtató lóról a levegőben úszó korongba fúródik. A lovakat tartani és tanítani, alkalmas íjakat készíteni, megtanulni lovagolni és lőni évek, évtizedek fáradtságos munkája. Alapja a fizikai állóképesség, a fegyelem, az együtt mozgás és gondolkodás, érzelmi összhang ember és állat, ember és ember között. Futni derékig jeges vízben, sárban, fagyott hóban; vastag gumit ütve, fatörzseket cipelve, szigorú formagyakorlatokat végezve közeledünk a vágyva vágyott pillanathoz, hogy vesszőnket vágtató lóról is oda lőjük, ahová szeretnénk! A munka célhoz vezet és életben tart.

Tanítani kell a gyerekeket. Táborba, lovasíjász edzésre hívva őket, a csillagos ég alatt, tábortűznél beszélgetve; embert próbáló és jellemformáló életiskola ez. Nem elég futni, lovagolni és lőni, ismerni kell verseket, népdalokat, járni a táncot, étkeket készíteni. Életiskola.

Elismerés illeti az alkotókat, hogy a Lovasíjászhoz méltóan, megalkuvás nélkül vezetnek el bennünket ebbe a lenyűgöző világba! Kaszás Géza rendező és operatőrei, varázslatos beállításokkal mutatják a Völgyet a hó leple alatt megbújva, a nyílvessző röptét lassítva, a tábortűzbe tekintő gyermekarcokat, Tungvacseng falait. A filmzene magával ragadó, Gulya Róbert nevét olvashatjuk a stáblistán, ám azt gondolom több alkotó hozzájárult ahhoz, hogy a dallamok mélyítsék a vizuális élményt.

Az alkotást az Uránia Nemzeti Filmszínházban láttam. Szokatlan volt, hogy miután kihunytak a fények, azonnal elkezdődött vetítés, nem kellett tucatnyi reklámot és filmelőzetest megnéznünk; a gyönyörű teremben teltház volt. Amit én mindeddig moziban még soha nem tapasztaltam: ameddig a stáblista futott, a közönség vastapssal köszönte meg az alkotást. Az Uránia Nemzeti Filmszínház méltó helyszín a filmhez.

Szánjatok rá két órát, menjetek el, nézzétek meg! A film honlapján megtaláljátok a vetítések helyszíneit, időpontjait. Íme néhány perc a filmről, Kaszás Géza rendezővel: