Nyugati végeken 2.

2011. nyarán már beszámoltam Nyugati végeken tett portyánkról, ezért a kettes számjegy a címben. Ha egy nullát utána írunk a számjegynek, vagyis „20” lesz az eredmény, megkapjuk azt, ahány esztendeje hitvesemmel nászúton voltunk Sopronban, a Hűség Városában. Két évtized hűség után, kettesben visszamentünk, annyira jó volt!

1. Petőháza, Sopron

Utunkat először Petőházán szakítottuk meg, hiszen apai nagyszüleim itt nyugszanak a temetőben, én már nem ismerhettem őket, a halál előbb elragadta édesapám szüleit, mint én megszülettem. Nagynéném sokáig Petőházán élt családjával, évente egy-két alkalommal meglátogattuk őket, elmentünk a temetőbe is. Akkor még nem lehetett csak úgy bemenni Petőházára, a rendőrségen „határsáv-engedélyt” kellett kérni… Jött a hír, hogy az ódon temetőt lezárták, újat nyitottak. Nagynéném úgy döntött, ne bolygassuk a sírokat. Teltek az évek, de a temető valahogyan mégis megmaradt. Rögtön odataláltunk nagyszüleim sírjához – pár hónap különbséggel mentek el – a beton fejfa immár fél évszázada őrzi nevüket, születésük és haláluk évszámát. Nagyon különös érzés volt, állni a lezárt temetőben, annál a sírnál, melyben azok pihennek, akiknek én is köszönhetem létemet… Remélem a kis petőházi temető megmarad a holtaknak, nyugodjanak békében!

A község nagyon szép. Bár a Cukorgyár régóta nem működik, kívülről úgy tűnt, csak arra vár, hogy újra szállítsák a cukorrépát és a kampányban dübörögjenek a gépek! A templom csodálatosan felújítva, előterében emléktáblák a háború elesettjeinek, a templomkertben kopjafa.

Elfoglaltuk soproni szállásunkat, majd egy rövid séta után visszamentünk Kapuvárra, ahol egykori kollégiumi szobatársam és szintén évfolyamtársnőm (évfolyamszerelem, -házasság 🙂 ) vacsorával vártak bennünket. Mennyire jó volt négyesben beszélgetni a múltról, jelenről és együtt gondolkozni a jövőről! Éjfél felé érkeztünk vissza Sopronba.

(A fekete keretre kattintva az oldal elhagyása nélkül indul a vetítés.)

 

2. Kismarton, Ruszt

Másnap az őrvidéki Kismarton felé vettük az irányt, hiszen itt található Európa egyik legnagyobb homeopátiás gyógyszereket előállító manufaktúrája a Remedia gyár. Ott dolgozó gyógyszerész hölggyel előre megbeszéltük, megmutatja a gyárat, a gyógyszerkészítés folyamatát. A történelmi Belvárosban, kicsiny patikában találkoztunk. Fantasztikus élmény volt látni, hogyan készülnek a gyógyszerek. Szinte teljesen kézzel, hihetetlen felelősséggel és odafigyeléssel, csodálatos szervezettséggel. Nagyon tetszett az a filozófia, amely a gyógyulást kereső beteget helyezi előtérbe, szemben a hagyományos gyógyszeripar profitéhségével. A manufaktúra meglátogatása során az a megtiszteltetés ért, hogy találkoztunk és váltottunk pár szót a cég tulajdonosával, Robert Müntz úrral. A homeopátiában orvos és gyógyszerész különösen egymásra utalt, Müntz úr a legnagyobb kortárs homeopata orvosok ötleteit is képes gyógyszer formájában gyakorlatba ültetni. Emellett igazi polihisztor, rendszeresen jár egzotikus kontinensekre gyógyszeralapanyagokat gyűjteni, repülőt vezet, saját kezűleg készít akusztikus hangszereket!

Miután befejeztük bő kétórás látogatásunkat a Remediánál, bejártuk Kismarton történelmi belvárosát, megcsodáltuk az Esterházy-kastélyt, a házat, ahol Joseph Haydn évekig élt.

Kismartonból a Fertő-tó partján található Ruszt felé vettük az irányt. Varázslatos kisváros, a Fertő-tó környéki borászat központja. Nagyon sok borkimérés van, ezekben kis mennyiségben kóstolhatók a megvásárolni kívánt tételek. Kifejezetten zöldveltelinit és rizlingeket kerestem, kóstoltam. Természetesen a Zweigelt sem maradhatott ki, elvégre a fajtát osztrák szőlész nemesítette. Sikerült néhány üveg bort kiválasztanom :-). Ruszt jelképe a gólyamadár, az alábbi fotókon láthatjátok, egy közülük itt maradt, reméljük sikeresen áttelel majd.

Rusztnak búcsút intve, 2 km-t nyugatnak haladva fordultunk délre, a tóparttal párhuzamosan. Úgy suhantunk át a határon, hogy szinte észre sem vettük: sehol egy sorompó, őrbódé, zord tekintetű vámos… ha valaki 30 évvel korábban azt mondja, 2013-ban ez így lesz, aligha hittük volna… Elmentünk a sopronkőhidai fegyház mellett, hátborzongató látványt nyújt az épületegyüttes, a többsoros szögesdrót tekercsek… Egy röpke pillanatra elképzeltem, vajon mi lehet a falakon túl…

Esténket újra Sopronban töltöttük, fárasztó nap után korán nyugovóra tértünk. Éjjel véget ért az őszi nyár, nagy eső esett.

3. Sopron, Fertőd, Csókakő

Reggel végre világosban jártuk be Sopront. Megállapítottuk hitvesemmel: Sopronban megállt az idő! Bár van fejlődés, megújulás, de nem látszik nyoma ugyanolyan igyekezetnek, amely annyi településről elmondható. Nagyon sok restaurálásra váró ódon és kevésbé ódon épületet láttunk, Sopron legismertebb szállodája a Pannónia most van olyan állapotban, mint a pécsi Nádor, mielőtt bezárták. Mindezek ellenére a város hangulatos, kedves portálok, kis boltok a plázavilág előtti időket idézik. Az is látszik, hogy a város képtelen az autóáradattal megbirkózni, bármilyen napszakban mentünk, mindig csúcsforgalom volt. Mindezektől függetlenül, szomorú szívvel intettünk búcsút a Hűség Városának.

Következő úti célunk Fertőd volt, ahol kívülről megnéztük a csodálatosan felújított kastélyt. Ha arra jártok, ne hagyjátok ki, azt gondolom, szebb most, mint amikor megépült!

Lassan eljárt az idő, hazafelé még megálltunk Csókakőn begyűjteni az almatermés végét, majd jóleső érzéssel érkeztünk meg otthonunkba.