Nagyhét

 Szerző: - 14:57  Vélemény? »
ápr 142019
 

Novai temető 2019.április 14-én

23 1Ezután elindult az egész testület, és elvitték őt Pilátushoz. 2Ott így kezdték vádolni: „Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király.”3Pilátus megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Ő pedig ezt felelte: „Te mondod.” 4Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: „Semmi bűnt nem találok ebben az emberben.” 5De azok erősen állították: „Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.”

Jézus Heródes előtt

6Pilátus ezt hallva megkérdezte, hogy Galileából való-e ez az ember. 7Amikor pedig megtudta, hogy Heródes hatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban. 8Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült, mert már jó ideje szerette volna látni, mivel hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd az ő szeme láttára. 9Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki. 10Ott álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták.11Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz. 12Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással. Előtte ugyanis haragban voltak.

Jézus és Barabbás (Mt 27,15-26; Mk 15,6-15)

13Ekkor Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, 14és így szólt hozzájuk: „Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek vallattam ki, és nem találtam ebben az emberben egyet sem azok közül a bűnök közül, amelyekkel vádoljátok. 15De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el: 16megfenyítem tehát, és elbocsátom.” ( 17Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy foglyot.) 18Erre valamennyien felkiáltottak: „Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk!” 19Ez utóbbi a városban történt lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve. 20Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust. 21De ezek kiáltoztak: „Feszítsd meg, feszítsd meg őt!” 22Ő azonban harmadszor is odafordult hozzájuk: „De hát mi rosszat tett ez? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom.” 23De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött. 24Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak: 25szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve; Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.

Jézus útja a Golgotára (Mt 27,32; Mk 15,21)

26Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. 27A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik jajgattak, és siratták őt. 28Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok; 29mert jönnek majd olyan napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! 30Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! – és a halmoknak: Borítsatok el minket! 31Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?”

Jézus a keresztfán (Mt 27,33-44; Mk 15,22-32; Jn 19,16-24)

32Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. 33Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt, és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. 34Jézus pedig így könyörgött: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin. 35A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: „Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott Krisztusa!” 36Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki, 37és így szóltak: „Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!” 38Felírás is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA. 39A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: „Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is.” 40De a másik megrótta, ezt mondva neki: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! 41Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.” 42Majd így szólt: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.”43Erre ő így felelt neki: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.”

Jézus halála (Mt 27,45-56; Mk 15,33-41; Jn 19,28-30)

44Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön. 45A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. 46Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” És ezt mondva meghalt. 47Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent, és így szólt: „Ez az ember valóban igaz volt.” 48És az egész sokaság, amely erre a látványra verődött össze, amikor látta a történteket, mellét verve hazatért. 49Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.

 

 

nov 182018
 

Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, mikor sógorával, Henrikkel találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában – eszerint Isten nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon. Gyakran ábrázolják még korsóval, amelyből a szegényeknek adott inni, illetve pálmaággal, ami a halál feletti győzelem jelképe.

Magyarországon született, abban az országban, amelyben a független állami lét és a kereszténység alapjait Szent István király rakta le. Atyja II. András magyar király, anyja a merániai Gertrúd volt. Erzsébetet már négy éves korában eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal. Lajos szülei, Hermann gróf és Zsófia grófnő e házasságtól sokat várt, és reményük igazolását látták abban, hogy a kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. Német környezetben akarták nevelni, hogy jól elsajátíthassa új hazájának minden szokását.

A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette. A leendő anyós, Zsófia asszony ellenben egyre növekvő rosszallással figyelte a gyermek fejlődését, mert szokásaival nem tudott egyetérteni. Nemcsak apró, túlzásnak minősített vallási gyakorlatai zavarták (Erzsébet például ismételten megszakította játékait, hogy, mint mondta, ,,Istent szeresse”), hanem az is, hogy teljes természetességgel magával egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is. Ezt még mind elnézte volna, mint gyermekes jámborságot, azt azonban már nem tudta megbocsátani, hogy Erzsébet nem vette át az udvari élet előírt formáit: nem volt hajlandó megtanulni a nők számára akkor kötelező tipegő járást, s ráadásul minden körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást. Ezzel egyébként az egész udvar megütközését is kiváltotta, s ha Lajos védelmébe nem veszi az áskálódásokkal szemben, és aránylag korai házassággal meg nem szilárdítja helyzetét a várban, Erzsébetet valószínűleg hamarosan hazaküldték volna Wartburgból Magyarországra.

A házasságkötés azonban megtörtént, és a fiatalok boldogsága teljes volt. Erzsébet teljes szívével átadta magát férjének, akihez a szeretet sokkal erősebb kötelékei fűzték, mint a szülők akarata vagy az együtt töltött gyermekkor. Most már nyugodtan függetleníthette magát az udvari etikettől. Ha férjét hazavárta, messzire elébe lovagolt, és viharos örömmel üdvözölte. Lajos pedig az udvari emberek megrökönyödésére egy asztalnál étkezett vele.

Lajosnak tapasztalnia kellett, hogy felesége szívét, jóllehet nagyon szereti őt, nemcsak ő birtokolja: Isten volt az, aki Erzsébetet egészen lefoglalta magának. És Lajos hálás hittel vette tudomásul, hogy felesége néha éjszaka fölkel mellőle, és a hideg padlóra fekszik, hogy Isten szeretetéért egy időre elhagyja férje közelségét. Azon sem ütközött meg, ha Erzsébet az asztalnál egy falatot sem evett, mert éppen böjtölt. Az 1225-ben kitört éhínség idején teljes tekintélyével mögötte állt, amikor Erzsébet fölnyitotta a kamrákat és hombárokat, és ,,kifosztva” a várat, segített az éhezőkön.

Erzsébet legbensőbb titka s egyúttal legvonzóbb vonása az volt, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között. Vannak, akik úgy magyarázzák, hogy a szerelme egyre inkább lelkivé vált. Ám ezt cáfolja az a tény, hogy milyen kimondhatatlan fájdalmat érzett akkor, amikor Lajos 1227-ben keresztes hadjáratra indult. Mintha sejtette volna a jövőt, Lajos ugyanis még útközben megbetegedett és meghalt. A hírt alig merték közölni Erzsébettel, s mikor megtudta, ezzel a kiáltással rohant végig a vár termein: ,,Jaj, Uram Istenem, most az egész világ meghalt számomra!”

Lajos oltalma nélkül nem folytathatta tovább addigi életét, ezért egy óvatlan pillanatban, gyermekeivel együtt elhagyta a várat. A későbbi korokban, amikor már nem értették a szegénység utáni vágyat, amely Erzsébet szívében állandóan égett, menekülését úgy magyarázták, hogy ,,elűzték a várból”. Érdemes fölfigyelnünk arra, hogy ez a későbbi értékelés mennyire megváltoztatta Erzsébet alakját: egy kitaszított, szegénységbe jutott grófnő, aki csodákat művel, hogy legyőzze környezete gonoszságait, jótettet jótettre halmoz, és fiatalon elég a szeretetben. Ez az Erzsébet-kép közelebb állt a hívők lelkéhez, mert érthetőbb volt, mint azé az asszonyé, aki mindezt szabad megfontolással, önként tette, és akinek férje halála adta az alkalmat arra, hogy az evangéliumot minden fenntartás nélkül kövesse.

Utolsó éveiben nagy szerepet játszott Marburgi Konrád, akit maga a pápa jelölt ki Erzsébet lelkiatyjául. Lajos még életben volt, amikor Erzsébet már arra a Konrádra bízta lelke vezetését, akinek 1226-ban engedelmességi fogadalmat is tett. 1228-ban követte őt Marburgba. Konrád ferences komoly, szent buzgósággal teli pap volt, aszkézisben és szegénységben élt. Nagy feladatának tekintette Erzsébet tökéletességének kibontakoztatását. Szigorú lelkivezető volt: kis hibákért is megostorozta Erzsébetet. Ha észrevette ragaszkodását a világ dolgaihoz, azonnal kegyetlenül megvont tőle mindent. Így tiltotta el tőle utolsó társaságát, két kedves szolgálóját is. Erzsébet pedig nem tiltakozott és nem keresett kibúvókat, hanem Krisztus iránti szerelme jeleként tökéletesen engedelmeskedett. Oly hűséggel és hajlékonysággal simult Isten kezébe, hogy emberi szigor nem tudott ártani neki.

De amíg egyik oldalon engedelmességével megkönnyítette lelkivezetőjének dolgát, a másik oldalon szinte lehetetlen feladat elé állította: Konrádnak kellett irányítania Erzsébet mindent felülmúló szeretetének tetteit. Konrád egészségéről is néha maga Erzsébet gondoskodott, mert a betegápolásból sem akarta kivonni magát. A lelkivezető és rábízottja közti harc egyik mozzanata tűnik föl abban a levélben, amelyet Konrád Erzsébet halála után IX. Gergely pápának írt: ,,Könnyek között kérte tőlem, engedjem meg, hogy házról házra járva koldulhasson. Amikor ezt megtagadtam tőle, azt válaszolta: ťAkkor olyat teszek, amit nem tilthat meg nekem!Ť És nagypénteken (1228-ban), amikor az oltárok minden ékességüktől meg voltak fosztva, a minoriták kápolnájának oltárára tette kezét, és lemondott a saját akaratáról és a világ minden pompájáról. Amikor mindenről le akart mondani, amije csak van, elhúztam az oltártól…”

Özvegyi javaiból Erzsébet ispotályt rendezett be Marburgban. Attól a bizonyos nagypéntektől fogva ott szolgált a ferences harmadrend szürke ruhájában mint betegápoló. Gyermekeit nevelőkre bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra megfelelő nevelést biztosítani. E döntésében bizonyára része volt annak is, hogy a szívét most már osztatlanul Istennek akarta adni. Legkisebb lányát, Gertrúdot boldogként tiszteljük (lásd november 13-án!).

1231 novemberében Erzsébet megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta be. Elajándékozta a még meglévő holmiját, s vigasztalta a mellette lévő nővéreket. 16-án éjfél körül halt meg. Marburgban temették el, s már négy évvel halála után, 1235-ben szentté avatták.

Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, november 19-re, a temetése napjára. 1969-ben ünnepét visszatették november 17-re, halálának napjára. (Forrás) 

Sík Sándor Szent Erzsébetről (részlet)

„Szent Erzsébet elsősorban az igazi nőiesség: a személyes, a kiskörű szeretet hőse. Ha magunk elé állítjuk a róla fennmaradt rengeteg legenda és történelmi feljegyzés világánál, az első tekintetre egy kedves, szép, fiatal, szerelmes, boldog hitvest látunk magunk előtt. A hitves eszményét. Már menyasszony korában megkapja az embert bájos, szemérmesen, de tudatosan odaadó, jegyesének, leendő hitvesének mindent alárendelő hűsége és kitartása. Hiába akarják megfélemlíteni, senki sem képes lemondásra bírni arról, akit szeret. Házassága a boldog, szép, mindenki számára épülésül, gyönyörűségül, erőforrásul szolgáló családi életnek csodaszép képét tárja elénk. Erzsébet és Lajos, – az ideális lovag, – az ő férje, az ő ,,testvére” (mint szólítani szokták egymást), a maguk három gyermekével, boldog családjuk körében: szívmelegítő jelenség. Milyen megható, kedves vonásokkal mutatja meg hitvese iránti szeretetét, amikor (Erzsébet – ha ösztönét követi: maga az igénytelenség!) ékes ruhákat ölt magára, csak azért, hogy férjének tessék. Amikor az udvari lakomáknál, minden hagyományos szokás ellenére, férje mellé ül, mert nem akar elmozdulni mellőle. Amikor a templomban rajtakapja magát egyszer – a legenda egyik legkedvesebb, legemberibb mozzanata! -, hogy nem a szent cselekményre gondol, hanem férjén felejtette szemét. Amikor következetesen elkíséri mindenhova, ünnepekre, utazásokra, vadászatokon mellette lovagol; ha elválik tőle, gyászruhát ölt mindaddig, amíg viszont nem látja. De leghatalmasabban mutatja az ideális hitves képét az a rettentő szerencsétlenség, a nagy végső válás, amikor férje elindult a kereszteshadjáratba, ahonnan sohasem tért vissza. Sokáig nem meri megmondani Erzsébetnek, hogy letette a kereszteshadra elkötelező fogadalmat. Erzsébet úgy találja meg a tarsolyában véletlenül a keresztes-jelvényt; megdöbben, megnémul, majd egyetlen kiáltásban tör ki: ,,Testvérem, ha nincs az Isten akarata ellen, maradj velem!” Amikor pedig látja, hogy nem lehet megváltoztatni a fogadalmat, lóra ül és elkíséri az ország határáig. Ott elbúcsúzik tőle, de aztán még egy napig lovagol vele. Ott újból elbúcsúzik, aztán még egy második nap is vele lovagol. Már egészen vele akarna menni, de nem hagyhatja el gyermekeit, kénytelen visszafordulni. Úgy viszik haza, félig holtan. Ettől kezdve gyász az élete. Végre megjön a még súlyosabb gyászhír, férjének halálhíre. Erzsébet felsikolt: ,,Mindennek vége! Meghalt az egész világ!” Nyolc napig nem tér magához a sírástól. Aztán fogadalmat tesz, hogy többé nem megy férjhez; állja is ezt a fogadalmat, akkor is, amikor II. Frigyes császár kéri feleségül. Ime az ideális hitves képe! ” (Sík Sándor: Szent magyarság, V. Szent Erzsébet: női eszmény)

 

ápr 012018
 

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.

Jn 20,1-9

Szent három nap

 Szerző: - 11:15  Vélemény? »
márc 292018
 

NAGYCSÜTÖRÖTÖK

Jézus Krisztus szenvedésének és feltámadásának szent három napja az utolsó vacsora miséjével kezdődik. Az utolsó vacsorán történt az Oltáriszentség és a papi rend szentségének alapítása.

A székesegyházakban nagycsütörtök délelőtt tartja a püspök papjaival együtt ünnepélyes krizmaszentelő misét, amelyen megszenteli a keresztelésnél, bérmálásnál, betegek keneténél, templomszentelésnél használatos szent olajakat, illetve krizmát. Régen ezen a napon történt a bűnösök visszafogadása.

Az esti szentmise, az utolsó vacsora miséje a szenvedésre induló Jézus búcsúja övéitől. Jézus Krisztus ekkor adta át búcsúajándékait: szeretetének jelét a lábmosásban, Testének és Vérének szentségét, a papi átváltoztató hatalmat, s mintegy végrendeletül elmondta búcsúbeszédét és főpapi imáját egyházáért.

A misében a glória után a harangok megszólalnak, de azután elnémulnak a nagyszombati vigília glóriájáig, s helyüket a fakereplők foglalják el. E némaság a Krisztus kínszenvedésekor elnémult apostolok félelmét és a gyászt jelképezi. A mise végeztével az Oltáriszentséget ünnepélyesen az e napokra fenntartott őrzési helyre viszik és a húsvéti vigíliamise áldoztatásáig ott őrzik. Ezután következik az oltárfosztás.

A nap szertartásához tartozik a sötétzsolozsma elimádkozása is. Az oltárra helyezett gyertyatartón minden zsoltárvers után eloltanak egy gyertyát. A gyertyák kioltása az ószövetségi próféták megölését és a szenvedő Krisztust magára hagyó tanítványok hűtlenségét jelképezi.

Nagycsütörtökön elhallgatnak a templomokban a harangok, „a harangok Rómába mennek”, s legközelebb csak nagyszombaton szólalnak meg újra.

NAGYPÉNTEK

Nagypénteken a római katolikus egyházban nem mutatnak be teljes szentmisét, mert a katolikus hagyomány szerint ezen a napon maga Jézus, az örök főpap mutatja be az áldozatot. A nagypénteki szertartásból ennek megfelelően az átváltoztatás (konszekráció) kimarad, csak igeliturgia van, áldoztatással. Erre utal a nagypénteki szertartást elterjedt elnevezése a csonka mise is.

A pap a szertartást piros öltözékben végzi – a piros a vértanúság liturgikus színe. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény (tabernákulum) előtt arcra borulnak. Ezt követi az igeliturgia: az olvasmány Isten szenvedő szolgájáról szól, majd a szentlecke után János evangéliumából olvassák fel vagy éneklik el Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. Ezután következnek ünnepélyes formában az egyetemes könyörgések. Majd körmenetben behozzák a keresztet, amely előtt tisztelegve minden hívő kifejezheti háláját és imádatát a megfeszített Krisztus iránt. Az igeliturgiát áldoztatás követi, a nagycsütörtöki misén konszekrált kenyérrel. A szertartást egyszerű könyörgés zárja, nincs áldás, nincs elbocsátás.

NAGYSZOMBAT

Nagyszombaton a katolikus egyház papsága a hívekkel együtt Krisztus sírjánál elmélkedik az Úr szenvedéséről és haláláról. Az oltár, amit nagycsütörtökön napon minden felszerelésétől megfosztottak, üresen áll. Nem tartanak szentmisét sem.

Nagyszombat a húsvéti örömünnep kezdete. A katolikus liturgia szerint este kezdődik az ünnep a tűzszenteléssel, a tűz Krisztus jelképe, akinek feltámadásával a remény, a fény születését ünneplik a keresztény egyházak, ezt követi a keresztvíz-szentelés.A jeruzsálemi Szent Sír templomban minden év nagyszombatján éjfélkor megismétlődik a tűzszentelés szertartása.Régente az új tűz, amellyel a keresztények a húsvéti ételeiket főzték, a nagyszombati, megszentelt tűz parazsától vagy szenétől lobbant lángra. A nagyszombati szertartás keretében jönnek vissza a harangok Rómából. 7 olvasmány van, majd a prédikáció után 12 egyetemes könyörgés. Ebben a világ embereiért és vezetőiért, valamint a papságért könyörögnek. Az áldoztatás után a pap – az asszisztencia vezetésével – elindul egy körmenetre. A visszaérkezés után áldást mond, és elbocsátja a híveket. A következő mise általában éjfélkor kezdődik, de egyes egyházközségekben hajnalkor. Ez már Jézus feltámadását jelzi, ez a vigilia-mise.

(Forrás: Wikipédia)

Nagyböjt

 Szerző: - 18:11  Vélemény? »
febr 142018
 

Húsvét előtti negyven nap a nagyböjti időszak, amelyben Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezünk és készülünk feltámadását ünnepelni. Hamvazószerdával veszi kezdetét, amikor a télbúcsúztató farsangi vigalmak után az elmúlás kerül érzelem- és gondolatvilágunk fókuszába. Szigorú böjti nap, teljes hústilalommal, háromszor lehet étkezni és egyszer jóllakni, ugyanúgy, mint nagypénteken. Az időszak többi péntekén hústilalom van, halat szabad fogyasztani.

Egyházunk külsőségekkel is jelzi, hogy az év legfontosabb, bűnbánati időszakába értünk. A katolikus templomokban lefedik a főoltárok feletti festményeket, a misézők lila színű miseruhát öltenek, szentmiséken nem hangzik fel a Dicsőség himnusza (Gloria…), péntekenként keresztúti ájtatosságot imádkozunk, felidézve Jézus szenvedéstörténetét. Az Egyház nem hirdet menyegzőt, a híveknek a zajos rendezvények kerülését javasolja.

Fájdalmas, ám mégis gyönyörű időszak veszi kezdetét. Az Úr kínszenvedése, kereszthalála a feltámadás katarzisában oldódik. Jó alkalom ez a negyven nap az elcsendesedésre, a bűnbánatra és az elmúlásra való felkészülésre, miközben az újjászülető természet is a folytatás reményét üzeni. Húsvét vigíliájában, amikor örömünk kiárad a templomból és körmenetek indulnak, megérinthet bennünket az örök élet reménysége! Minden hívőnek érdemes végigjárnia saját keresztútját és bűnbánatot tartania, mert enélkül senki sem üdvözülhet a végső búcsút követően.

 

jún 042017
 

„Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! – megteszi nektek.” (Lk 17,1-6)

„Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást, segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja.” (Részlet dr. Veres András győri megyéspüspök szentbeszédéből)

„Meg kell békülnünk önmagunkkal, békét kell teremtenünk családjainkban, közösségeinkben, városainkban, országainkban. Ennél fontosabb üzenete a mai prédikációnak nem lehetett. Jó lenne, ha minél többen meghallanák.” (Áder János köztársasági elnök)

Ültünk a csíkszeredai vasútállomás melletti tér szegélykövein, vártuk, hogy Brassó felől befusson hazainduló vonatunk. Többen voltunk zarándokok, szóba elegyedtünk egymással. Mellettem egy idős férfi ült, nagy hátizsákkal, cserzett arccal. Néhány mondat után kiderült: ő a legidősebb tagja annak a zarándokcsoportnak, amely április végén gyalogszerrel indult a fővárosi Anna-rétről, hogy a Mária Úton haladva érkezzenek meg a csíksomlyói pünkösdi szentmisére. Megcsinálták! Jóval hetven év fölött, ez az én szememben emberfeletti teljesítmény! Ha kitűzünk egy elérhetetlennek látszó célt, csak hit és akarat kérdése, hogy elérjük! Ha csak ez az egy élményünk lett volna, már azért is megérte elzarándokolni Csíksomlyóra!

Ám ennél sokkal többről van szó! Akik életükben egyszer részt vettek a Nyeregben tartott pünkösdi szentmisén, jól tudják milyen érzés ott lenni, azoknak akiknek ez nem adatott meg, úgysem tudom jól megfogalmazni.

A legfontosabb az esemény szakrális része, hiszen Pünkösdkor a Szentlélek kiáradását ünnepeljük. Az egész zarándoklat lényege a szentmisében sűrűsödik össze, ezen a helyen olyan erőtérbe kerülünk, ahol az Úr üzenetei felerősödve érintik meg szívünket, lelkünket. Idén volt 450 esztendeje, hogy először zarándokoltak ide csángók és székelyek, azóta évszázadok folytak el; az ünnep már szétfeszítette a Katedrális falait, egyre több magyart hív az Úr, körülöttünk a hegyek az oltár, az ég a kupola, a felhők a freskók, s mi megtöltjük a teret, ünnepi szentmisén, a Boldogságos Szűz jelenlétében búcsút nyerve erősödünk hitünkben, s lélekben gazdagodva úgy távozunk, hogy már a következő zarándoklatunkra készülünk.

Ma 97 esztendeje írták alá Trianonban a békediktátumot, Erdély, Székelyföld és a többi elszakított országrész magyarjai 97 éve idegen fennhatóság alatt élnek. A Nyereg zászlóerdejében, fekete szalagok emlékeztettek arra a napra. 97 év… iszonyatos megpróbáltatások, folyamatos beolvasztási szándék ellenére, Erdély, Felvidék, Délvidék magyarjai őrzik nemzeti önazonosságukat. Ez nem lehetne így, ha nem lenne hitük, akaratuk, közös édes anyanyelvünk és magyar kultúránk. Hány éves török megszállás után egyesült a kivéreztetett, részekre szakadt Magyarország? Nem adhatjuk fel a reményt, mert mi magyarok igenis összetartozunk, s ha Isten velünk, ki ellenünk? Csíksomlyón százezrek gyűltek össze, nemcsak a Megváltó, a Boldogságos Szűzanya és a Szentlélek tiszteletére, hanem hozzájuk imádkozva együtt énekeltük Himnuszainkat nemzetünkért, minden magyarért. Amikor százezrek éneklik, hogy „Isten  hazánkért térdelünk elédbe…”, az meghallgatást nyer, mint ahogy az is, ha esténként, elcsendesedve egymagunk fordulunk az Úrhoz. Ima, hit, akarat. Ez a csíksomlyói Pünkösd üzenete nemzetünkhöz. Ebben a hitben megerősödve kelünk útra évről évre.

Néhány emlék… Hitvesemmel Székesfehérvárról alig 40 perc alatt, klimatizált, gyönyörű vonaton suhantunk Kelenföldig, majd a 4-es Metróval a Keletihez. Itt mintha átléptünk volna a Balkánba. Elképesztő kosz, rendetlenség, káosz; a jegypénztárak előtt húszméteres sor. Két évvel ezelőtt Benedek fiammal már megtettük ezt az utat, így a hálókocsi nekem semmilyen meglepetést nem okozott, de ha a pályaudvart „balkáni” jelző illeti, erre a vonatra nehéz szavakat találni. A fülke kb. két négyzetméter, koszosnak ugyan nem mondhatnám, de mérhetetlenül lepusztult, elhasznált minden. Egy hálókocsi iránt az ember nem támaszt nagy igényeket, de az ablak olyan koszos volt, hogy nem lehetett kilátni. Az Utasellátó két deciliter ásványvízzel kedveskedik a 12 órás utazás idejére. A határon először magyar rendőrök nézték meg az iratainkat, majd húsz perc múlva a román, mindenkiét begyűjtötte, elvitte valahová. Valamennyit tudtunk aludni, pont annyit, hogy az érkezés utáni naphoz legyen kellő erőnk.

Már az ablakból láttuk a vonuló keresztaljakat, a hatalmas autóforgalmat. Negyven perces késéssel szálltunk le Csíkszeredán, tudtam, hogy kapuvári barátaink, egykori kollégiumi szobatársam feleségével is zarándokol, láttuk a vonatból a „Kapuvár” táblát. Elindultunk a jó 6 km-es gyalogútra a Nyeregbe, utolértük a kapuváriakat, örömmel üdvözöltük barátainkat. Erős napsütésben kaptattunk felfelé, a hegyen több régen látott ismerőssel is találkoztunk. Hatalmas tömeg volt, délidőben kellettek az árnyékot adó esernyők.

Mise után a tömeg egyszerre indult lefelé, a Bazilika mögötti téren teljesen beállt a menet, jóval több mint két óra alatt értünk le a Magyar Katholikus Gimnázium varázslatos épületéhez. A Székesegyház közelében az ünnephez méltó kegytárgyakat és gyönyörű kézműves tárgyakat lehetett vásárolni, de ahogy távolodtunk, úgy jelent meg a gagyi műanyag tucatáruk hada. Élelemhez és italhoz csak nagyon hosszú sorban állás után jutottunk, legtöbben kürtőskalácsot kínáltak. Hatalmas volt a tömeg mindenhol. Este hatra értünk le a sétálóutcába, addigra a nagyja elment, egy pizzériában szabad asztalhoz jutottunk, mérhetetlenül elfáradva, éhesen, szomjasan roskadtunk le. Egy órával a vonat indulása előtt már az állomáson voltunk, a hazaút is gyötrelmes volt, de a vonat ezúttal másodpercre pontosan ért a Keletibe. Innen Metró, gyorsvonat, már 11 óra körül hazaértünk.

Zarándoklaton voltunk, nem kéjutazáson. Ezek a nehézségek, kényelmetlenségek hozzátartoznak, s ha lehetne holnap újra elmenni, nem tétováznánk! Néhány kép emlékül:

***

Bár ez nem tartozik a csíksomlyói zarándoklatunkhoz, de Székesfehérváron meghonosítottak egy kedves hagyományt. „Virágálom Pünkösdkor” a Belváros színpompás virágdíszbe öltözik, megkértem Benedeket, örökítse meg, örömmel osztom meg veletek is fényképeit.

máj 122017
 

Indulnod kell… vannak élethelyzetek, amikor az ember éhezik, szomjazik s elindul, hogy enni- és innivalót keressen. Van amikor a lélek szomját kell oltani, megszólal egy belső hang, egy hívó szó… s indulnod kell!

Ezért keltünk útra, mert Sümeg hívott. Egykori tanítóm, Barsi Balázs atya 1997 óta a ferences rendházban szolgálja az Urat. Sajgó lelkünkre kerestünk gyógyírt, az Atya misére invitált bennünket. Csoda volt, amit ezen a szentmisén átéltünk! A gyönyörű barokk templomban megjelent a katolikus liturgia összes szépsége. Krisztus a szentmiséken terített asztalhoz hív bennünket, ünnepi lakomára szólít; bár a külsőségek talán kevésbé lényegesek, de az orgona varázslatos dallama, a kórus éneke, a miseruhák, a szertartás méltósága segít mélyebben megérteni mindazokat, amely a szentírási szövegekből áradnak és tanulunk belőlük. Barsi atya szentbeszéde ajándék volt számunkra, hiszen annyi nyitott kérdésre adott feleletet, hogy nemcsak egy hétre elegendő lelki munícióval bocsátotta el a híveket, köztük bennünket. Krisztus mindenhol jelen van, de szakrális helyeken – például Csíksomlyón – még erősebben érezhetjük, hogy fogja kezünket. A szentmise után elbeszélgettünk Balázs atyával, majd a szerzetesekkel közösen zsolozsmát imádkoztunk. Csodálatos volt, Istennek legyen hála!

Korán délután Somló felé vettük az irányt. Szőlők között barangolni mindenhol jó, de Somló egészen különleges hely. Kápolnák, feszületek és nemzeti lobogóink vigyázzák. Geológiai csoda, talaja és fekvése, az ültetvényekre telepített szőlőfajták különleges borokat nemzenek. Lenyűgöző volt a bimbódzó szőlőfürt, engem az anyaméhben meghúzódó magzatra emlékeztetett, azzal a különbséggel, hogy a fürtöt egyedül a gazda védi kártevőtől, jégveréstől, fagytól, perzselő hőségtől. Bár nyitott pincére nem leltünk, de megtaláltuk a kóstolás és vásárlás lehetőségét. A Fekete pincészet 2009-es Hárslevelűje nyolc év alatt semmit nem öregedett, csak szépült: mély, aranysárga színe, testessége, illatai, íze, palackba zárva hívta elő 2009 emlékét… Remélem a varázslatot talán valamennyire tükrözik fényképeim.