jún 042017
 

„Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! – megteszi nektek.” (Lk 17,1-6)

„Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást, segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja.” (Részlet dr. Veres András győri megyéspüspök szentbeszédéből)

„Meg kell békülnünk önmagunkkal, békét kell teremtenünk családjainkban, közösségeinkben, városainkban, országainkban. Ennél fontosabb üzenete a mai prédikációnak nem lehetett. Jó lenne, ha minél többen meghallanák.” (Áder János köztársasági elnök)

Ültünk a csíkszeredai vasútállomás melletti tér szegélykövein, vártuk, hogy Brassó felől befusson hazainduló vonatunk. Többen voltunk zarándokok, szóba elegyedtünk egymással. Mellettem egy idős férfi ült, nagy hátizsákkal, cserzett arccal. Néhány mondat után kiderült: ő a legidősebb tagja annak a zarándokcsoportnak, amely április végén gyalogszerrel indult a fővárosi Anna-rétről, hogy a Mária Úton haladva érkezzenek meg a csíksomlyói pünkösdi szentmisére. Megcsinálták! Jóval hetven év fölött, ez az én szememben emberfeletti teljesítmény! Ha kitűzünk egy elérhetetlennek látszó célt, csak hit és akarat kérdése, hogy elérjük! Ha csak ez az egy élményünk lett volna, már azért is megérte elzarándokolni Csíksomlyóra!

Ám ennél sokkal többről van szó! Akik életükben egyszer részt vettek a Nyeregben tartott pünkösdi szentmisén, jól tudják milyen érzés ott lenni, azoknak akiknek ez nem adatott meg, úgysem tudom jól megfogalmazni.

A legfontosabb az esemény szakrális része, hiszen Pünkösdkor a Szentlélek kiáradását ünnepeljük. Az egész zarándoklat lényege a szentmisében sűrűsödik össze, ezen a helyen olyan erőtérbe kerülünk, ahol az Úr üzenetei felerősödve érintik meg szívünket, lelkünket. Idén volt 450 esztendeje, hogy először zarándokoltak ide csángók és székelyek, azóta évszázadok folytak el; az ünnep már szétfeszítette a Katedrális falait, egyre több magyart hív az Úr, körülöttünk a hegyek az oltár, az ég a kupola, a felhők a freskók, s mi megtöltjük a teret, ünnepi szentmisén, a Boldogságos Szűz jelenlétében búcsút nyerve erősödünk hitünkben, s lélekben gazdagodva úgy távozunk, hogy már a következő zarándoklatunkra készülünk.

Ma 97 esztendeje írták alá Trianonban a békediktátumot, Erdély, Székelyföld és a többi elszakított országrész magyarjai 97 éve idegen fennhatóság alatt élnek. A Nyereg zászlóerdejében, fekete szalagok emlékeztettek arra a napra. 97 év… iszonyatos megpróbáltatások, folyamatos beolvasztási szándék ellenére, Erdély, Felvidék, Délvidék magyarjai őrzik nemzeti önazonosságukat. Ez nem lehetne így, ha nem lenne hitük, akaratuk, közös édes anyanyelvünk és magyar kultúránk. Hány éves török megszállás után egyesült a kivéreztetett, részekre szakadt Magyarország? Nem adhatjuk fel a reményt, mert mi magyarok igenis összetartozunk, s ha Isten velünk, ki ellenünk? Csíksomlyón százezrek gyűltek össze, nemcsak a Megváltó, a Boldogságos Szűzanya és a Szentlélek tiszteletére, hanem hozzájuk imádkozva együtt énekeltük Himnuszainkat nemzetünkért, minden magyarért. Amikor százezrek éneklik, hogy „Isten  hazánkért térdelünk elédbe…”, az meghallgatást nyer, mint ahogy az is, ha esténként, elcsendesedve egymagunk fordulunk az Úrhoz. Ima, hit, akarat. Ez a csíksomlyói Pünkösd üzenete nemzetünkhöz. Ebben a hitben megerősödve kelünk útra évről évre.

Néhány emlék… Hitvesemmel Székesfehérvárról alig 40 perc alatt, klimatizált, gyönyörű vonaton suhantunk Kelenföldig, majd a 4-es Metróval a Keletihez. Itt mintha átléptünk volna a Balkánba. Elképesztő kosz, rendetlenség, káosz; a jegypénztárak előtt húszméteres sor. Két évvel ezelőtt Benedek fiammal már megtettük ezt az utat, így a hálókocsi nekem semmilyen meglepetést nem okozott, de ha a pályaudvart “balkáni” jelző illeti, erre a vonatra nehéz szavakat találni. A fülke kb. két négyzetméter, koszosnak ugyan nem mondhatnám, de mérhetetlenül lepusztult, elhasznált minden. Egy hálókocsi iránt az ember nem támaszt nagy igényeket, de az ablak olyan koszos volt, hogy nem lehetett kilátni. Az Utasellátó két deciliter ásványvízzel kedveskedik a 12 órás utazás idejére. A határon először magyar rendőrök nézték meg az iratainkat, majd húsz perc múlva a román, mindenkiét begyűjtötte, elvitte valahová. Valamennyit tudtunk aludni, pont annyit, hogy az érkezés utáni naphoz legyen kellő erőnk.

Már az ablakból láttuk a vonuló keresztaljakat, a hatalmas autóforgalmat. Negyven perces késéssel szálltunk le Csíkszeredán, tudtam, hogy kapuvári barátaink, egykori kollégiumi szobatársam feleségével is zarándokol, láttuk a vonatból a “Kapuvár” táblát. Elindultunk a jó 6 km-es gyalogútra a Nyeregbe, utolértük a kapuváriakat, örömmel üdvözöltük barátainkat. Erős napsütésben kaptattunk felfelé, a hegyen több régen látott ismerőssel is találkoztunk. Hatalmas tömeg volt, délidőben kellettek az árnyékot adó esernyők.

Mise után a tömeg egyszerre indult lefelé, a Bazilika mögötti téren teljesen beállt a menet, jóval több mint két óra alatt értünk le a Magyar Katholikus Gimnázium varázslatos épületéhez. A Székesegyház közelében az ünnephez méltó kegytárgyakat és gyönyörű kézműves tárgyakat lehetett vásárolni, de ahogy távolodtunk, úgy jelent meg a gagyi műanyag tucatáruk hada. Élelemhez és italhoz csak nagyon hosszú sorban állás után jutottunk, legtöbben kürtőskalácsot kínáltak. Hatalmas volt a tömeg mindenhol. Este hatra értünk le a sétálóutcába, addigra a nagyja elment, egy pizzériában szabad asztalhoz jutottunk, mérhetetlenül elfáradva, éhesen, szomjasan roskadtunk le. Egy órával a vonat indulása előtt már az állomáson voltunk, a hazaút is gyötrelmes volt, de a vonat ezúttal másodpercre pontosan ért a Keletibe. Innen Metró, gyorsvonat, már 11 óra körül hazaértünk.

Zarándoklaton voltunk, nem kéjutazáson. Ezek a nehézségek, kényelmetlenségek hozzátartoznak, s ha lehetne holnap újra elmenni, nem tétováznánk! Néhány kép emlékül:

***

Bár ez nem tartozik a csíksomlyói zarándoklatunkhoz, de Székesfehérváron meghonosítottak egy kedves hagyományt. “Virágálom Pünkösdkor” a Belváros színpompás virágdíszbe öltözik, megkértem Benedeket, örökítse meg, örömmel osztom meg veletek is fényképeit.

máj 122017
 

Indulnod kell… vannak élethelyzetek, amikor az ember éhezik, szomjazik s elindul, hogy enni- és innivalót keressen. Van amikor a lélek szomját kell oltani, megszólal egy belső hang, egy hívó szó… s indulnod kell!

Ezért keltünk útra, mert Sümeg hívott. Egykori tanítóm, Barsi Balázs atya 1997 óta a ferences rendházban szolgálja az Urat. Sajgó lelkünkre kerestünk gyógyírt, az Atya misére invitált bennünket. Csoda volt, amit ezen a szentmisén átéltünk! A gyönyörű barokk templomban megjelent a katolikus liturgia összes szépsége. Krisztus a szentmiséken terített asztalhoz hív bennünket, ünnepi lakomára szólít; bár a külsőségek talán kevésbé lényegesek, de az orgona varázslatos dallama, a kórus éneke, a miseruhák, a szertartás méltósága segít mélyebben megérteni mindazokat, amely a szentírási szövegekből áradnak és tanulunk belőlük. Barsi atya szentbeszéde ajándék volt számunkra, hiszen annyi nyitott kérdésre adott feleletet, hogy nemcsak egy hétre elegendő lelki munícióval bocsátotta el a híveket, köztük bennünket. Krisztus mindenhol jelen van, de szakrális helyeken – például Csíksomlyón – még erősebben érezhetjük, hogy fogja kezünket. A szentmise után elbeszélgettünk Balázs atyával, majd a szerzetesekkel közösen zsolozsmát imádkoztunk. Csodálatos volt, Istennek legyen hála!

Korán délután Somló felé vettük az irányt. Szőlők között barangolni mindenhol jó, de Somló egészen különleges hely. Kápolnák, feszületek és nemzeti lobogóink vigyázzák. Geológiai csoda, talaja és fekvése, az ültetvényekre telepített szőlőfajták különleges borokat nemzenek. Lenyűgöző volt a bimbódzó szőlőfürt, engem az anyaméhben meghúzódó magzatra emlékeztetett, azzal a különbséggel, hogy a fürtöt egyedül a gazda védi kártevőtől, jégveréstől, fagytól, perzselő hőségtől. Bár nyitott pincére nem leltünk, de megtaláltuk a kóstolás és vásárlás lehetőségét. A Fekete pincészet 2009-es Hárslevelűje nyolc év alatt semmit nem öregedett, csak szépült: mély, aranysárga színe, testessége, illatai, íze, palackba zárva hívta elő 2009 emlékét… Remélem a varázslatot talán valamennyire tükrözik fényképeim.

ápr 132017
 

Fájdalmas húsvéti készülődés ez. Gyötrődésekkel, kétségekkel teli. Nagycsütörtök, Nagypéntek és Nagyszombat eseményei… Utolsó vacsora, kereszthalál, feltámadás…

„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.” – mondta Jézus. Hol találjuk meg békénket? Én csak arra vágyom, hogy legyen béke, elsősorban legbelül, másodsorban körülöttem, harmadsorban hazámban. Békét mégsem lelek. Egyiptomban a virágvasárnapi szentmisén bomba robban, közel ötvenen halnak meg. Az iszlám nevében. Ez az iszlám itt toporog határainkon, Európa katedrálisai közül nem egy mecsetté alakult, egyértelmű, hogy el akarnak pusztítani bennünket. Nemcsak vallási, hanem faji okok miatt is, életünkre, otthonunkra, hazánkra támadnak, nemcsak bombával ölnek, autókkal hajtanak a járókelők közé. Hétköznapi fasizmus. Miféle világ ez körülöttem?

Üldöztek bennünket sokszor, az Oszmán birodalom, a megszálló ateista kommunista gazemberek. Most már látszólag védekezésre képtelenek vagyunk. Már Budapestet is felforgatják, mondvacsinált okokkal, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy ne legyünk gátja az inváziónak.

Közeleg Húsvét, erőt meríthetünk belőle, mert bármennyire is fájdalmas szívünk Krisztus kereszthalálára gondolva, eljön a Világosság, a feltámadás öröme, a szeretet kiáradása! Nem lehetünk tehetetlenek! „Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől” – mondta Mindszenty bíboros. Legyünk legalább ennyien, emlékezzünk Jézus kereszthalálára és ünnepeljük feltámadását! Kulcsoljuk kezünket imára, találjuk meg Krisztus békéjét önmagunkban és a világban! Legyen ez a mi Húsvétunk, a mi feltámadásunk ünnepe!

nov 122016
 

Véget ért az 1700 esztendeje született Szent Márton Emlékéve. Életét idézzük fel szülővárosában nevét viselő templom homlokzatára vetített fényjátékkal!

Lássuk a Márton napi hiedelmeket, népszokásokat!

„Elterjedt népszokás Szent Márton napján, november 11-én libát sütni. De miért pont Szent Mártonhoz kapcsolják a lúdat?

Szent Márton és a libaól

„A kissé prózainak tűnő ok, hogy a régi paraszti gazdaságokban ekkorra nőtt meg és hízott süthető állapotúvá az „idei”, a fiatal liba. A közmondás úgy tartja, „aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik.” Hogy Márton napra igencsak meghíznak a lúdak jól jelzi az elhízott emberekre használt hasonlat: „olyan kövér, mint Szent Márton lúdja”.

Ennél emelkedettebb magyarázat Szent Márton tisztelete. A legenda szerint, amikor Szent Mártont Tours püspökévé akarták szentelni, a szerény természetű férfiú elrejtőzött rajongói elől egy libaólba, ám hollétét a gágogó libák elárulták. (Köztudott, hogy a lúd nemcsak konyhai felhasználásra és paplanfeltöltésre, de házőrzésre is alkalmas.)

A népszokás Franciaország egyes régióiban is ismert, Párizsban például a Saint-Martin-des-Champs apátság közelében egy egész utcát elfoglaltak a libasütők, akiknél készen vehették meg a csemegét a lusta vagy sütőkemencével nem rendelkező háziasszonyok. Az utca most is megvan, de egy nyelvi félreértés következtében ma már Medve utcának nevezik, de medvét nem sütnek benne.

A lúdsütést az angolok ismerik, ám ők mindent másként csinálnak, mint a kontinens lakói: ők Szent Mihály napján sütik a libát, állítólag azért, mert amikor nagy győzelmet arattak a spanyol hadiflotta, a “rettenthetetlen ármádia” fölött, éppen Mihály napja volt, és Erzsébet királynő éppen sült libát evett, amikor jelentették az örömhírt.

Szent Márton, az időjós

A Márton-napi lúdsütés Magyarországon is elterjedt. A hagyomány szerint a fiatal libát megtisztítják, kibelezik, besózzák és meghintik friss majoránnával, kívül-belül. Befűtik a kemencét, és lehetőleg nagy cserép- vagy öntöttvas tepsiben betolják a libát. Szép pirosra, ropogósra sütik. Amikor elkészült, kiszedik, fatáblára fektetik és feldarabolják.

A melle csontjáról óvatosan lefejtik a húst (úgy át kell sülnie az állatnak, hogy ez könnyen elvégezhető legyen), és szemügyre veszik a mellcsontot, hogy megjósolják belőle, milyen lesz a tél. Ha a mellcsont fehér; kemény, havas tél várható. Ha szürkés, akkor latyakos, enyhe télre kell számítani.

Ha Márton napján havazik, gyakran elhangzott: „Eljött Márton szürke lovon.” „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Sokfelé azt tartják a Márton napi idő a márciusi időt mutatja.

Szent Márton, a borász

Márton az új bor bírája is, ilyenkor ugyanis már iható az új bor. A Márton-napi lúdpecsenyés vacsora végén már kiforrott újborral szokás koccintani, ezt hívják Márton poharának.

Márton napján rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Dologtiltó nap volt. Tilos volt mosni, teregetni, mert a jószág pusztulását okozta volna. A néphit szerint Márton napján kell lezárni a gazdasági évet. A munkaszerződések eddig a napig szólnak, ekkor hajtják be a jószágot, és ekkor számolnak el a pásztorok. Az utolsó piaci nap is ekkor van az évben.

A püspökfalat és a Márton-napi álmok

A liba húsából szokás volt küldeni a papnak is, mégpedig az állat hátsó részéből. Innen ered „püspökfalat” szavunk is.

Magyar hiedelem, hogy aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Aki spicces lesz a bortól Márton-napján, az a következő évben megmenekül a gyomorfájástól és a fejfájástól. Aki Márton napján csak répát eszik, ágyba vizelő lesz.”

Az idézett írás forrása

aug 102016
 

Idén, 2016 nyarán hazánkhoz igen közeli helyen, Lengyelországban, Krakkóban került megrendezésre az ifjúsági világtalálkozó július 25-től augusztus 1-éig. Számos országból, a Föld minden szegletéről érkeztek ide keresztény fiatalok, hogy találkozzanak egymással és együtt ünnepeljenek, dicsérjék az Urat.

Voltak, akik kerékpárral tették meg az utat; a legtöbben vonattal, repülővel, autóbusszal érkeztek egyházmegyei és egyéb szervezésben; és voltak olyanok is, akik gyalog zarándokolták végig a találkozóra vezető útjukat. A helyszín közelsége miatt nekem is lehetőségem nyílott elmenni és ez számomra, most érettségizett fiatal számára olyan alkalom volt, amit semmiképpen sem szerettem volna kihagyni.

Vagy félezer magyar fiatal kerekedett fel az IVT kezdete előtt már egy héttel, hogy részt vegyen az előtalálkozók valamelyikén, melyeket Lengyelország-szerte rendeztek a lengyel egyházmegyék, és a különböző lelkiségi mozgalmak. Ezeknek az előtalálkozóknak a célja, hogy a fiatalok egy egyhetes fesztivál keretében találkozzanak Jézus Krisztussal, és a világtalálkozóra is ráhangolódjanak.

Én Łódź városában, a „Paradise in the city”-n, a Chemin Neuf által szervezett előtalálkozón vettem részt. A Chemin Neuf egy francia karizmatikus közösség, mely a világ számos pontján többek között ifjúsági missziós tevékenységet folytat –Magyarországon is. Én személy szerint a közösség szervezésében jutottam el a fesztiválra, de a Pécsi, Váci, Székesfehérvári, és a Debrecen-nyíregyházi egyházmegye is indított ugyan ide autóbuszokat; nem kis örömömre meglepően sokan voltunk ott magyarok. Összesen 5000 fiatal vett részt ezen az előtalálkozón, a városban pedig ezzel párhuzamosan még két másik előtalálkozó zajlott (jezsuita, és helyi egyházmegyei szervezésben), így körülbelül 13-15 ezren voltunk a városban fiatalok, fesztiválozók, és azon a héten még számos másik lengyelországi város volt hasonlóképpen!

A Paradise in the city programfüzete roskadásig telt programokkal, szorosan egymást követték az események. Ha kétszer ennyi idő állt volna a rendelkezésünkre, azt is gond nélkül el tudtuk volna tölteni. Ennek ellenére mégsem bánom, hogy ilyen sűrű hetünk volt; hihetetlenül intenzív lelki életet éltünk vidámsággal, és szórakozással egybekötve. Amikor pedig eljöttünk onnan, magunkkal hoztuk mind azt amit tanultunk, megéltünk és tapasztaltunk, hogy továbbvigyük a mindennapi életünkbe, mások életébe. Azt hiszem az egész IVT-nek is ez az igazi lényege, s nem pusztán annyi, hogy akkor és ott jól érezzük magunkat.

A fesztivál minden napja kezdődött egy reggeli imával amiben rendszerint helyet kapott egy kis tánc, dicsőítés, és tanítás is. Utána előadások következtek, négy un. workshop volt egy időben, mindenki kiválaszthatta a számára legérdekesebb témájút, amire el szeretne menni. A meghívott előadók a világ minden tájáról származnak, foglalkozásukat tekintve igen sokfélék, voltak pszichológusok, püspökök, lelkészek, politikai vezetők, különböző keresztény alapítványok, mozgalmak és közösségek alapítói, elnökei. A fordítást egész héten mint rádióadás működött, a megfelelő frekvenciára állítva mindenki elérhette a neki megfelelő nyelvű fordítást. Délben mise, majd az ebédet követő rövid szünet után kezdődtek a délutáni programok: workshop-ok garmadával, sportlehetőségek, körséta a város nevezetes helyeihez idegenvezetéssel, és még egy csomó szabadidős tevékenység. Az esti programok címén pedig minden nap más esemény futott, szerintem innen származnak a fesztivál legemlékezetesebb pillanatai. Különböző esteket szerveztek: „welcome party”, táncest, dicsőítő est, kiengesztelődési est, vagy nemes egyszerűséggel este ünneplés. Ezeken az estéken megtalálható volt az ének, a tánc, fergeteges bulik és koncertek, zenés dicsőítés, de ugyan úgy a szentségimádás, gyónás, a kiengesztelődés, elcsendesedés, és a tanúságtételek is. És a személyes ima.

Fantasztikus volt látnom ahogyan 5000 ember ott van, mind egy lélekkel. Nincs a megszokott népek közti ellenségeskedés, az emberek barátokként, testvérekként közelednek egymás felé. Ami még nagyon megérintett, hogy manapság a fiatalok között nem szokás Jézus nevét megemlíteni, beszélni róla meg végképp nem. De itt ez abszolút természetes volt. És egyszerűen leírhatatlan az az érzés, amikor a koncerten magától hangzik fel, terjed és erősödik egyre, míg végül ezer és ezer torok kiáltja Jézus nevét.

A fesztivál mottója a következő volt: „restored by love”, ami magyarul körülbelül annyit tesz: helyreállítva a szeretet által. Ennek a lényegét talán a jelenlegi világpolitikai helyzettel kapcsolatosan lehet a legjobban megfogni. Manapság egyre nagyobb azoknak a fiataloknak a száma akiket arra készítenek fel, arra tanítanak, hogy életüket adják más emberek haláláért. A „restored by love” szintén fiatalokhoz szól, helyreállításra hív, építésre; és nem holmi keresztény erkölcsösség, vallási szabályok által, hanem az Élő Isten szeretete által. Elsősorban a legegyszerűbb hétköznapokban, a mindennapi cselekedetekben. Helyreállítani a szeretet által. Van itt még egy hasonlat, ami nekem nagyon tetszik: Mindenkinek van a birtokában egy tégla, amit ha akar eldobhat, és kitörhet vele egy kirakatot. De oda is illesztheti a többi mellé, hogy sok ezer másik téglával együtt híd épüljön belőle.

A másik nagy téma mely szintén központi helyen állt, az ökumenizmus volt. A résztvevők, és az előadók közöl is voltak sokan a nem római katolikus felekezethez tartozók. Minden nap imádkoztunk a keresztények egységéért, és sok program, előadás szólt erről. A kulcsszavak közül néhányat azért itt is megemlítenék. A keresztények között egységre van szükség ahhoz, hogy hatásosan fel tudjanak lépni ebben a világban, ahol az ateizmus teljesen általánossá, evidenssé vált. Az egység viszont nem jelent azonosságot. A felekezetek között igen nagy különbségek vannak, és nem szolgál megoldással az egyetértés mímelése. A jó egyet nem értésre kell törekedni.

Mindezeken kívül számos más téma került asztalra, az élet minden területétől útkereséssel, emberi kapcsolatokkal, küzdelmekkel, önismerettel, hivatással kapcsolatban.

Nagyon sok mindent lehetne még mesélni az előtalálkozóról, felemelő és megható, szép élményeket. De ez a hét csak előkészítő, étvágygerjesztő volt… Krakkóba menet a buszon zötykölődve kicsit sajnáltuk, hogy menni kell már; szívünkhöz nőtt Łódź. De utunkat vettük egy még nagyobb „kaland”, az IVT felé.

Krakkó gyönyörű város, tele élettel, most pedig az IVT-re egészen átalakult. A krakkóiak közül voltak akik úgy készültek erre a hétre, hogy kivették a szabadságukat és elmenekültek a tömeg elől, ám voltak olyanok is akik nagytakarításba kezdtek, feltöltötték a hűtőszekrényt, egyszóval előkészültek arra, hogy befogadják a világtalálkozóra érkezett lelkes zarándokokat.

Jól látszott a szervezők két éves kemény munkája. A dekoráció az események helyszínei, az, hogy külön vonat, autóbusz és villamosjáratok közlekedtek a fesztiválozók igényeinek megfelelően, az étkeztetés megszervezése 2 millió embernek helyi éttermek közreműködésével, ételosztó pontok létrehozásával, a szállás megszervezése. A város határain belül, és még azon túl is 100 kilométeres körzetében csarnokokban, tantermekben, kollégiumokban és családoknál, kaptak szállást az emberek. A város is kitett magáért, rengeteg mindent a rendelkezésünkre bocsátott, és külön megtisztelte a világtalálkozót. Rengeteg helyen ki volt téve a vatikáni zászló, nem csak középületeken, ott volt a házak ablakaiban, villamosok tetején, és a krakkói (a Wawel) csúcsán is csupán ez ékeskedett.

Sokan vigyáztak ránk, rendőrök ügyelték a közlekedést, minden útvonalon, helyszínen akadt belőlük. Fegyveres terrorelhárítók strázsáltak, katonák masíroztak, mentők, helikopterek álltak állandó készenlétben, de a katonai helikopterek látványa sem ment ritkaságszámba. Visszanézvén mindez nem volt hiába, hála Istennek se sikeres merénylet, se támadás nem történt.

Hasonlóképpen vidám volt a légkör, lobogókkal felszerelt nótázó csoportok masíroztak a városban mindenhol. Itt már jóval nehezebben lehetett összeakadni egy régi ismerőssel, vagy egy frissen szerzett külföldi baráttal; hirtelen nagyon családiasnak tűnt előttem az előtalálkozó ötezres létszáma. A közlekedési hálózat többszörösen túl volt terhelve, s bár sokszor bosszantóan lassan haladtunk, egy villamosra felszállni mindig hatalmas élmény volt, főleg esténként uralkodott igazi partyhangulat. Hihetetlen élmény az is, amikor egy olyan emberrel barátkozunk össze, akinek azelőtt az országáról sem hallottunk, soha. Én a burkikkal jártam így.

A sok program mellett jutott időnk Krakkónak a nevezetességeit megtekinteni. Végigkopogtunk a posztócsarnok kövén, sétáltunk a Wawel alatt, a Visztula partján, elmentünk a vár aljában lévő nagy tűzokádó sárkány mellett mely Krakkó egyik jelképe, meglátogattunk ezernyi ősi, és még több újonnan épített templomot, nekem személyes kedvencem az Assisi Szent Ferenc templom. Templomból annyi van Krakkó-szerte, hogy méltán hívhatnánk a templomok városának. Voltunk a híres sóbányákban is, ahol újra és újra előbukkan a legendás magyar királylány, Szent Kinga legendája. A lengyelek mindenhol nagy barátsággal fogadtak minket. Csak megtudták, hogy magyarok vagyunk, és rögtön felcsillant a szemük. Mi meg nagy büszkén mutattuk meg nekik lengyeltudásunkat ami körülbelül egy mondatra korlátozódott: Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.

Az IVT napjain általában nem voltak megszabva hová, milyen programra kell menni, rengeteg lehetőség közül lehetett választani. A püspöki katekézis volt általában a délelőttök legáltalánosabb programja, ez minden népnek a saját nyelvén volt, a legkülönfélébb témákban. A hatalmas létszám miatt nem csak Krakkóban zajlottak az események, hanem a környező városokban is, így például három helyen volt püspöki katekézis, de ebből csak egy volt Krakkó területén, a másik kettő környező városokban, ahol nagy létszámban szállásoltak el magyarokat. E csoportok számára a programok jó része is itt volt, ezeken a helyeken. (Én Krakkóban voltam elszállásolva családnál, így arról nem sokat tudok mesélni milyen volt a városon kívül.) A katekézis után, délben gitáros mise, majd délután a különböző közösségek, szerzetesrendek, keresztény iskolák, egyetemek, lelkiségi mozgalmak által szervezett programok. Este pedig koncertek, fesztiválozás.

Ezeken kívül voltak még a közös programok: nyitó mise, Ferenc pápa fogadása, keresztút, virrasztás, pápai mise. Ezek hatalmas, szektorokra felosztott nyílt téren vannak, az emelvényen történteket hatalmas kivetítőkön tudják figyelemmel kísérni a távolabb ülők.

Ferenc pápa szerdán érkezett meg, hatalmas lelkesedés és ováció fogadta. Mindig a közös programokon volt jelen, így részt vett a keresztúton is. Minden stációnál rövid jeleneteket láthattunk különféle művészek és átlagos fiatalok előadásában. A keresztúti szöveget meg lehet találni a Magyar Kurír Katolikus Hírportál oldalán, érdemes elolvasni.

A virrasztás és a pápai mise helyszíne meglehetősen távol esett a belvárostól, ezért a szombati nap egészében arról szólt, hogy kivonultunk oda. De kellett is rá az idő hatalmas volt a forróság, a helyiek közül sokan álltak ki a kapujuk elé frissítővel, megvendégelni a vonulókat; mások slaggal locsolták a tömeget. Menet közben előkerültek a hangszerek, igen hangulatosra sikeredett az odaút. A virrasztáson, mikor a nap már lement, gyertyát kapott mindenki, és a síkság fényárba borult. Együtt imádkozott a pápa és a sok-sok fiatal. A virrasztás békében eltelt, másnap reggellel pedig eljött az IVT utolsó napja. A pápai mise volt az utolsó program, ez a mise a mai napig nagyon szép emlékként él bennem.

A prédikáció és Ferenc pápa többi beszéde fenn van a már említett Magyar Kurír Katolikus Hírportál oldalán, magyarul.

Az Ifjúsági Világtalálkozón nagyon sok minden történt, mindenkinek mást-mást adott. Szerettem volna egy kis képet festeni arról, hogy milyen volt az előtalálkozó és az IVT, közben igyekeztem kicsit azt írni, amit megéltem, fontosnak tartok.

Befejezésül az IVT egyik nagyon fontos üzenetét írnám: merjünk kereszténynek lenni, mert érdemes keresztényként élni. És ez nem csak fiataloknak szól.

A mi Pünkösdünk

 Szerző: - 21:04  Vélemény? »
máj 142016
 

Pünkösdre készülve az első gondolatom, a feltámadt Krisztus mennybemenetelét követően a Szentlélek kiáradása, szorosan ennek nyomában: Csíksomlyó. A pünkösdi zarándoklat, a világ magyarságának legnagyobb találkozója. Sokszor megadatott, hogy ott lehettünk, talán a 2015-ös volt ezek között is eddig a legemlékezetesebb.

Bármilyen nagy volt a vonzerő, idén nem lehettünk ott, hiszen vasárnap bérmálják Benedeket, képtelenség lett volna időben hazaérni. Bár jól tudtuk, Pilisszántón a csíksomlyóival azonos időben celebrálnak ünnepi szentmisét, ismét az isteni elrendezés, egy világhálón olvasott bejegyzés ébresztett rá, hogy ott lehetünk Pilisszántón, ám 700 km-es, Kárpáthazán átívelő hídon lélekben akár Csíksomlyón is! “Ezen a misén szivárvány karolja át a Kárpát-medence népeit, önti el szívünket édesanyai szeretettel a csíksomlyói Babba Mária, és a szántói Boldogasszony, amely megóvja Mária országát az Isten nélküli, szeretetre éhező világ pusztító bajaitól. A torz határok felett ma kezet nyújt magyar a magyarnak!” – olvashatjuk a Zarándokhely honlapján.

Még most is a nap történéseinek hatása alatt állok! Újból átéltük a csodát! Szakadó esőben indultunk itthonról, bakancsban, esernyővel, esőkabáttal készülve. Útközben többé-kevésbé végig esett, mire megérkeztünk és kiszálltunk az autóból, elállt. Csillagösvényen kapaszkodtunk a hegyre, a kápolna előtt, közvetlenül a szabadtéri oltárnál állhattunk. A misét Berszán Lajos aranymisés pap, Pilisszántó testvérfalujából, Gyimesfelsőlokról celebrálta.

Élőben hallgattuk a csíksomlyói mise nyitóénekét, majd Pilisszántón is elkezdődött az ünnepi szertartás. Gyönyörű, életre szóló élmény volt! Néha kisütött a Nap, érezhettük, velünk az Isten, velünk van Boldogasszony! Ezt nem lehet leírni, ez belső hang! Berszán atya gyönyörű, nagyívű szentbeszédet mondott, erősítette hitünket, eloszlatta fájdalmainkat és ráirányította figyelmünket keresztény és magyar küldetésünkre. Nagyon szépen szólt Márton Áron püspökünkről, mondandóját megtörtént apró csodákkal támasztotta alá. Gondolatait veretes, tiszta, szép magyar beszéddel osztotta meg a hívekkel.

Észrevétlenül szállt az idő, a befejező áldás után Pápai, majd Magyar Himnuszt énekeltük, közben nyugat felől sűrű, sötét, fenyegető felhők érkeztek. Amint elkezdtük a Székely Himnuszt, leszakadt az ég. Egyáltalán nem éreztem keserűséget, felrémlett bennem, hogy Csíksomlyón is szinte minden évben kaptunk egy kis égi áldást, nem gondoltam, hogy Mária Erdélyért hullatja könnyeit, talán inkább örömében fakadt sírva… Eszembe jutott, hogy a keresztvíz is tisztulást hoz, lemossa bűneinket.

Milyen érdekes párhuzamokkal találkozhatunk. Hiszen Csíksomlyón Makovecz Imre tervezte Hármashalom Oltár előtt miséznek, ki ne térne be zarándoklata során a csíkszeredai Makovecz templomba? Hazafelé tartva Piliscsabán bementünk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem parkjába, megnéztük a gyönyörű épületegyüttest.

Útközben egy fénykép erejéig megálltunk az Üvegtigris című film máig megőrzött díszlete előtt, gondolatban megittam egy sört Lalival, Rókával, Csokival és a többi szeretni való csibésszel… 🙂 “Ízi rájder öcsém, ízi rájder!!!”

Pünkösdhöz tartozik, hiszen hagyománnyá vált, hogy az ünnepre Székesfehérvár virágdíszbe öltözik. Idén is gyönyörű alkotások születtek, sajnos én nem tudtam fényképezni, de érdemes átlapozni Városunk honlapján található galériát!

punkosdi viragalom21

(A kép forrása)

Nagyhét

 Szerző: - 09:42  Vélemény? »
Már 202016
 

Lehet hit nélkül élni? Bizonyára. Érdemes? Ki-ki szabadon eldöntheti. “Hol hit ott szeretet, hol szeretet ott béke, hol béke ott áldás, hol áldás ott Isten, hol Isten ott szükség nincsen.” 

Virágvasárnappal elkezdődik Nagyhét. A szent időszakra a napi szentírási részlet idézésével készülünk, minden nap bővítjük a vonatkozó evangéliumi szakasszal. Fogadjátok szeretettel! Dicsértessék a Jézus Krisztus!

2016. március 26. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája

Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek. Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.”


Mk 16,1-7

2016. március 25. – Nagypéntek

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Jézus erre így szólt: „Én vagyok.“ Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: „Én vagyok”, meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Erre Jézus így szólt: „Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek el ezeket!” Így beteljesedett, amit korábban megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.” Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?” Ő azt felelte: „Nem vagyok!” Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!” E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?” Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?” Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle: „Talán te is az ő tanítványai közül vagy?” Ő így felelt: „Nem vagyok!” A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?” De Péter ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Azok azt felelték: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!” Pilátus ezt mondta: „Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!” A zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!” Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. A katonák tövisből koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután eléje járultak, és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!” És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: „Íme, elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket.” És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: „Íme, az ember!” A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni kezdtek: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!” Pilátus azt mondta nekik: „Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!” De a zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!” Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: „Honnan való vagy?” De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?” Erre Jézus azt mondta: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne.”
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam.”
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.

Jn 18,1 – 19,42

2016. március 24. – Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”

Jn 13,1-15

2016. március 23. – Nagyszerda

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!”

Mt 26,14-25

2016. március 22. – Nagykedd

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”

Jn 13,21-33.36-38

2016. március 21. – Nagyhétfő

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.

Jn 12,1-11

2016. március 20. – Virágvasárnap

“Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet Olajfák hegyének hívnak, előreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember nem ült még soha. Oldjátok el, és vezessétek ide! Ha valaki kérdezné tőletek, hogy miért oldjátok el, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá szüksége.” A küldöttek elmentek, és úgy találtak mindent, ahogy ő megmondta. Amikor eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a szamarat?” Azt felelték: „Szüksége van rá az Úrnak”, és elvezették Jézushoz.

Ott köntöseiket rávetették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amint haladt, ruháikat az útra terítették előtte. Amikor közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: „Áldott a király, aki jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!” A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, intsd le tanítványaidat!” Jézus azt felelte: „Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni!”

Lk 19,28-40

***