okt 252018
 

Áll Magyarország kormányfője a pulpituson, ünnepi beszédét úgy kezdi, hogy utal a matematikára: két negatív szám szorzata mindig pozitív: bár sorsunkat rengeteg bukás kísérte, valahogyan mindig pozitívan jöttünk ki belőlük. Ez igaz. De ha a szorzatot megszorozzuk egy újabb negatív számmal, a végeredmény újra negatív lesz! Azt gondolom, már régóta ezt a műveletet végzi felettünk a történelem.

A Pesti Srácok fegyvert ragadtak, néhány napra a szabadság levegője tisztította meg Rákosi és bűntársai és a ruszki megszállók bűze által elgennyesített levegőt, de jött egy Kádár nevű gazember, aki nevét adta a ruszki hadműveletekhez, mint ahogy ma is akadnak bőven olyanok, akik kéjjel szavazták meg a holland kommunistanő Magyarországot beszennyező förmedvényét. A történelem ismétli önmagát, a szorzat végeredménye újra negatív előjelű.

A Pesti Srácok vére folyt az utcán, az utókor arra sem képes, hogy a házfalakra zászlót tűzzön! Évek óta szomorúsággal tölt el, hogy egy százezres városban alig van zászló a házakon nemzeti ünnepeinken! Legalább ennyit tehetnénk! A szorzat végeredménye pedig újra negatív előjelű, ez a “hálás utókor” matematikája…

A Pesti Srácok örökösei, békés megemlékezők kaptak verést, kardlapot, terrort, gumilövedéket 2006-ban. (Azért nem írok rendőrterrort, mert egyáltalán nem biztos, hogy magyar rendőr rugdalta a földön fekvő, magatehetetlen megemlékezőt!) Eltelt azóta 12 év úgy, hogy a terrorért felelősöket senki nem számoltatta el! A szorzat végeredménye ismét negatív előjelű!

Lehetne hosszan sorolni fájdalmainkat, keserűségeinket, ám aligha érdemes. A Pesti Srácok megcselekedték, amit megkövetelt a haza, egyre nyilvánvalóbb, hogy ezért az utókorért kár volt akár csak egy golyót is elpazarolni. A matematika törvényei könyörtelenül igazak! Egyet tehetünk: köszönetet mondunk, elismerjük, hogy ma azért lehet itt élni, mert ők felemelték a lyukas zászlót a szélbe!

Marad a nyitott kérdés: meddig lehet még így élni?

okt 052018
 

Emlékezzünk az 1849.október 6-án Aradon kivégzett honvédparancsnokokra! Bár többségük nem magyar származású volt, hősiesen harcoltak hazánkért, szabadságunkért, függetlenségünkért. Katonák voltak, akik teljesítették hivatásukat, gyalázatos, aljas megtorlás áldozataivá váltak. Történelem? Igen történelem, de minden tett áthatol az idő folyásán, minden mindennel összefügg. Arad nemcsak jelképesen, hanem fizikai valójában is Trianon előfutára volt! Azok az aljas osztrákok, akik jutalmul megkapták I. világháborús vereségük ellenére Őrvidéket, akik “megajándékozták” a világot Hitlerrel – aláírom erről nem tehet sem a nép, sem a nemzet -, ma Magyarországot fasisztázzák. Haynau szelleme még mindig köztünk van?  Soha ne felejtsük el Aradot, büszkén emlékezzünk a hazáért vérüket adó mártírjainkra!

Kevéssé ismert adat, hogy valójában 16 honvédot végeztek ki Aradon! 1849 augusztus 22-én elsőként Ormai (Auffenberg) Norbertet akasztatta fel Haynau.

Október 25-én lőtték agyon Aradon Kazinczy Lajost.

1850 február 11-én gyilkolták meg Ludwig Haukot, aki a legenda szerint éppen fogolytársaival kártyázott, amikor a porkoláb érte jött, s közölte vele, hogy a felesége anyja beteg, emiatt neki el kellene vele utaznia. Ha Hauknak nincs ellenére, szeretné egy nappal korábban kivégeztetni. Hauk udvarias ember volt, megsajnálta a porkolábot, “s megtette neki azt a kis szívességet, hogy tizenkét órával a határidő előtt engedte magán Haynau ítéletét végrehajtatni” – írja Hermann Róbert. Sajnos ismert kép nem maradt fenn róla.

1850 február 7-én az aradi vár fogdájában megtébolyodva halt meg Lenkey János, borzalmas körülmények között. Mivel számára a hóhér munkája megváltás lett volna, az osztrákok hagyták szenvedni, amíg az Úr magához nem szólította.

Kincsem

 Szerző: - 16:41  Vélemény? »
jan 132018
 

Kincsem minden idők legsikeresebb versenylova volt, az összes viadalt megnyerte, amelyen indították, összesen 54-et. 13 évet élt, 1876-1879-ig versenyzett. Tavaly tavasszal vetítették a mozikban a lóról és tulajdonosáról – Blaskovich Ernőről – készített romantikus kalandfilmet, amelyet a premier hetében több mint kilencvenezer néző tekintett meg!

A magyar filmtörténet mindeddig legnagyobb költségvetésű alkotása számomra nem okozott csalódást. Kincsem tette a dolgát, Európa lóversenypályáin mindig gyorsabban futott, mint versenytársai. Természetesen ez önmagában kevés lett volna egy romantikus kalandfilm forgatásához, éppen ezért az alkotók kitágították a horizontot, fikciókkal bőven fűszerezve mutatták be a korabeli világot, a Kiegyezés utáni kor lóversenypályáit, légkörét. Nem maradt ki a szerelmi szál, sőt, a korabeli politika sem.

Blaskovich Ernő gróf még gyerekkorában végignézi, ahogy az 1848–49-es szabadságharc leverése után kivégzik a magyar hadseregben szolgált édesapját, méghozzá annak egykori barátja, Otto von Oettingen császári tiszt. Ernőt kisemmizik vagyonából, Oettingen beköltözik a kastélyába, és száműzi a fiút, aki a birtok szomszédságában él. Az 1870-es években kapcsolódunk a történetbe. Ernő felnőtt, és titokban még mindig bosszút forral apja gyilkosa – egyben az Osztrák–Magyar Lóegylet elnöke – ellen, de ágrólszakadt gróf lévén céltalanul, léhán tengeti napjait, baráti kölcsönökből tartva fent az arisztokrata életmód látszatát.

Bár Kincsemet nem tartották alkalmasnak versenyzésre, liciten Otto von Oettingen Klara nevű lánya vásárolja meg, talán csak azért, hogy borsot törjön Blaskovich orra alá. Kincsemet azonban képtelenek betörni, végül a hasonlóan szilaj természetű Klara pattan a hátára, s mikor a ló leveti, apja le akarja lőni az állatot. Blaskovich ott terem, megvásárolja Klaratól a lovat. Jó érzékkel nyúl a paripához, nem betörni, hanem megszelídíteni akarja, ebben szövetségesre lel egy fekete-fehér kiscicában. (A macska nem fikció, valóban része volt Kincsem életének, közeli barátságot ápoltak egymással.)

Ahogyan az várható volt, Klara és Blaskovich egymásba szeretnek, azonban Klara kezét másnak ígérik, megkezdődik az ármánykodás, ám kétségünk se legyen afelől, hogy a szerelem mindent legyőz. Kincsem sikereinek hírei pedig elérnek a császári udvarig, megpróbálják megtalálni azt a lovat, amely képes Kincsemet legyőzni. Ferenc József az egyik futamon az orosz cár előtt szeretne bizonyítani, ám Kincsem legyőzhetetlen.

Élvezetes, nagyszerű film kerekedett ki a valóság és fikció összefésüléséből. Sikerült a cselekményt mindvégig mozgalmassá tenni, a néző feszülten figyelheti a vásznon megelevenedő jeleneteket. Nagyszerűek a jelmezek és díszletek, jól eltalált a filmzene és a színészek remekül formálják meg a szereplők karaktereit. Petrik Andrea kiválóan játssza Klara szerepét, Nagy Ervin pedig olyannak formálja Blaskovich Ernőt, mint azt a rendező megálmodta: sármos, ügyes, akaratos arisztokratának, aki ha a lováról van szó, kérlelhetetlen. A többi színész is kiváló a filmben.

Tavaly moziban szerettük volna megnézni, de mire észbe kaptunk, már levették a műsorról. Karácsonykor a filmcsatornán sugározták, nagy élmény volt, kár lett volna kihagyni, aki nem látta, érdemes megnéznie!

***

Bár nem tartozik szorosan ide, ugyancsak nagyon tetszett a múlt héten sugárzott, Mária Terézia című kétrészes cseh, osztrák, magyar, szlovák koprodukcióban készült tévéfilm, amely az uralkodó trónra lépése előtti, majd azt követő néhány évét mutatta be. Remekül elevenedett meg egy történelmi kor, az udvari szokások, intrikák, viseletek. Az alkotás bizonyára megmaradt a történelmi tényeknél, Mária Terézia pozsonyi, a magyaroktól segítséget kérő beszéde, a történelemkönyvek szerint is úgy volt, ahogyan a film megelevenítette. Egy rövid időszak hiteles bemutatása kedvet csinál, hogy a néző felfrissítse a korábban tanultakat – Pragmatica Sanctio, örökösödési háborúk, Szilézia porosz annektálása, Mária Terézia tizenhat szülése (stb.).

jan 082018
 

Íjjal, nyílvesszővel harcoltak és vadásztak évezredek óta. Világszerte nagyon sok képi és írásos emlék igazolja ezt. Mint a 900-as évek elején születhetett modenai himnusz sorai: „ab Ungerorum nos defendas iaculis” –  „védj meg minket a magyarok nyilaitól.” Régészeti feltárások  számtalan leletéből próbálják rekonstruálni, vajon milyen lehetett a régi korokban használt íj? Milyen volt formája, anyaga, hogyan készítették? Azonban a korabeli íjak elporladtak egykori tulajdonosukkal együtt, s egyedül csontok, nyílhegyek és az íjak szaruja maradt az utókorra. Ezek alapján próbálják rekonstruálni a fegyvert.

A technika fejlődésével az íj mint harci- és vadászeszköz elveszítette jelentőségét, azonban mint sportszer fennmaradt. Az élsportolók,  olimpikonok, karbon nyílvesszőket lőnek a célba, amelyek hossza, súlya, hajlékonysága minden paraméterében azonos; az íjak anyaga hasonlóan tökéletes, miként a célzóberendezések is. Az íjásznak nem kell a felszereléssel bajlódnia, a verseny során szinte csak a helyesen kivitelezett mozgássorozat elemeire, – az u.n. lövési ciklusra – kell összpontosítania. Így sincs könnyű dolga!

Hála néhány elhivatott embernek, Magyarországon és a szomszédos országok némelyikében, az íjászat tömegsporttá vált. Ezen a szinten is megtalálhatók a technikai íjak (csigás, olimpiai), azonban teret nyert a „pusztai-nomád”, azaz a „történelmi” szakág is. Ha jól belegondolunk, eleink íjai és nyilai csak természetes anyagból készülhettek, az íj fából, szaruból, az ideg bőrből, selyemből, a nyílvessző is fából, madártollból, fémhegyből állt. Aligha volt két egyforma fegyver, vessző. Vannak íjkészítő mesterek, akik gyártanak kizárólag természetes anyagból is íjakat, azonban ezek – érthetően – nagyon drágák, kevésbé alkalmasak pontos lövésre, mint azok a jóval elterjedtebb fegyverek, amelyek alakja feltételezhetően hasonlít az eleink által használtakhoz, a műgyantát borító bőrbevonat, vagy – laminált fából készült íjakon – az anyag erezetének játéka, az esetleges díszítés, bandázs szépíti, ugyanakkor viszonylag pontosabb lövést tesz lehetővé.

A vesszők idegre illeszkedő vége, az ajak (elterjedt kifejezéssel: nock) elfogadottan műanyag, a hegyek súlya és formája azonos, a vesszőtest hajlékonysága, vastagsága az íjhoz kalibrált. A „pusztai-nomád” kategóriában induló versenyzők íja egyedül formájában emlékeztethet eleink által használtakra. Számtalan ember van, akit néhány próbalövés megbabonázott, megérezte milyen kihúzni az íjat, kilőni a vesszőt! Ők az első verseny hangulatát, izgalmát átélve, egy erdőben eltöltött nap után, jóleső fáradtsággal eltelve, az íjászat rabjává váltak. Kár azon rágódni, hogy mennyire autentikus és mennyire hagyományőrző a mai „történelmi” íjászat, elvégre így is szebbé teszi napjainkat!

Azonban aki íjászatra adja a fejét, annak illik tisztában lennie mindazokkal az ismeretekkel, amelyeket a régi idők íjászatáról tudunk. A „Sokezret nyilakkal…” a 10. századi „honfoglaló” magyar íjfelszerelés című kiállítás ezek megszerzésére kiválóan alkalmas, tegnap mi is megnéztük. „…az íjászathoz kötődő teljes tárgyi anyag – íj, nyíl, tegzek, idegek, íjászgyűrűk, övek – rekonstrukcióját kívánjuk közérthető formában bemutatni. A kiállításon egyfelől szerepelnek a kiindulást képező alapok: régészeti leletek másolatai, egy sírrekonstrukció, néprajzi párhuzamok és kortárs – nem magyar – ábrázolások is. Be kívánjuk mutatni a lehetséges rekonstrukciós folyamatokat, annak anyagaival, fázisaival egyetemben…” Úgy láttam, hogy a kitűzött célt elérték, lenyűgöző élmény volt megtekinteni a kiállított anyagot. Február 25-ig bárki megteheti ezt, bátran merem ajánlani, íjászoknak, múltunk iránt érdeklődőknek, mindenkinek! AVE Kiállítóház, Budapest, VI. Hajós u. 21.

Ízelítőül néhány kép és egy rövidfilm:

***

nov 142017
 

A 130 – nagyjából teljesen nézhetetlen – televízió állomás között lépegetve akadtam meg a “Babilon Berlin” című német filmsorozatot megpillantva. Azonnal ráéreztem, hogy itt nem a mindent elárasztó szemétre bukkantam. Bár még csak az első évadot sugározták, érdemesnek tartok néhány gondolatot leírni az első tíz epizód után.

A film az 1920 évek végének Berlinjében játszódik, főszereplője Kölnből érkezett rendőrfelügyelő. A cselekmény több szálon fut, nyomozás folyik, szövevényes bűnügyekben. Miközben a Szovjetunió Berlinbe küld egy hosszú, tartálykocsikból álló szerelvényt, amely a Békeszerződésben betiltott foszgén nevű harci gázt szállítja, a kocsik között megbújik egy orosz arisztokrata család vagyona aranyrudak formájában. Közben Berlinben Trockij hívei Sztálin megbuktatására szövetkeznek, a szovjet nagykövetség emberei kíméletlen kegyetlenséggel mészárolják le őket a város közepén, egy illegális nyomdában. A szovjet szál csak egy fonala a cselekménynek, mellette látjuk a német kommunisták Május 1-i provokációját, ártatlanok életét elvevő rendőrsortüzeket, különféle bűnügyek felgöngyölítésének sikereit, kudarcait, a bűnüldöző szerveket is átszövő korrupciót. (Jó példája ennek az erkölcsrendészet vezetőjének bordélyházban tett nem hivatalos látogatása…).

A film lényegét azonban nem a felsoroltakban látom. Egy nagyon mocskos kort jelenít meg, olyat, amely számos párhuzamot mutat a jelennel, nem elsősorban csak Németországgal, hanem Nyugat-Európával. Egyszerre van jelen az erkölcsi fertő elképzelhetetlen tobzódása, a mélyszegénység, ahol a nyomorban élő családban meghalt nagyszülő holttestét azért akarják az egyetemnek adni, mert nincs pénzük a halott elszállítására, a szükséges összeget lánya prostitúcióval szedi össze, miközben a vesztett háborúban vagyonát megmentő felső tízezer mérhetetlen gazdagságban él. A társadalmi feszültségeket a kommunisták akarják kihasználni, de a hatalom ezeket a támadásokat képes visszaverni. A társadalom a tökéletes anarchia állapotában él, lokálok és bordélyházak kínálják a feszültségek levezetésének lehetőségét.

A film alkotói stábja tökéletes munkát végzett. Mindvégig érezzük a kor légkörét, a mindent átható nihilt és feszültséget. Remek az operatőr, a díszletek és jelmezek, nem beszélve az előttem teljesen ismeretlen színészekről, akik remekül formálják meg a szereplők karaktereit.  Bár az első évadban nem jelentek meg a horogkeresztes zászlók, ám sok minden előrevetíti, hogy a mocsárba süllyedő társadalmat egyedül valamiféle rend mentheti meg a végső pusztulástól. A történelemből jól tudjuk, hogy akkor a nemzetiszocializmus hozta el a rendet, az más kérdés, hogy hosszútávon ez még nagyobb kárt és pusztulást okozott. Valószínűleg a második évadban látni fogjuk, azokat a szörnyűségeket is, amelyek a nemzetiszocializmus hatalomátvételét kísérték.

Ez a film egészen más, mint a ránk zúduló mocsokáradat, számomra nagy élmény, ahogyan bűnügyek apropóján bemutat egy rettenetes történelmi pillanatot.

Vetítési időpontok

okt 202017
 

Bajtársaim!

Ha valamit kérhetnék az Úrtól, az lenne, bár közétek tartozhatnék; de az élet úgy hozta, mikor fogantam, Kádár Titeket akasztatott Bajtársak; megérkezett a gennyes “konszolidáció”, az OTP lakás, a Trabi, a kiskert, a “legvidámabb barakk”, amikor Ti már jeltelen sírokban az igazak álmát aludtátok, vagy a siralomházban vártátok az utolsó hajnal megérkeztét. Négyéves vidám óvodás voltam, 1963-at írtak, amikor még ezek a tetvek akasztottak Benneteket, Karácsonykor a reverendáját levetett, ám lélekben az Úr szolgájává maradt óvónőm édesanyám fülébe súgta: “A Mennyből az Angyalt ne tessék tanítani neki, bajuk lehet belőle”; nem illett a fenyőünnepükhöz, a marxizmushoz, leninizmushoz, dialektikus materializmushoz. Pedig még csak hét év telt el azóta, hogy Ti Bajtársak felemeltétek a lyukas zászlót az égbe…

Szeretlek és tisztellek Benneteket, mert amit véghezvittetek, arra lehetetlen jelzőket találni. Először összejöttetek és gondolkoztatok. Nem a közösségi hálón osztottátok megfellebbezhetetlen igazatok hitében az észt, hanem közösen terveztétek a jövőt. Majd egymásba karoltatok, elindultatok a Műegyetemtől a Bem szoborhoz, vittétek a magyar mellett a lengyel zászlót, és Sinkovits Imre szavalta el a Nemzeti Dalt (nem Alföldi…), jött a Magyar Rádió előtti sortűz – nem Ti kezdtétek -, majd a “ruszkik haza!”, s miközben Budapesten akadozott az élelmiszer ellátás, a magyar falu megmozdult, teherautókon, vasúti vagonokban áramlott az étek az éhező Székesfővárosba. Bajtársak, Ti már akkor győztetek, Ti már akkor kivívtátok – ki tudja a történelemben hanyadszor – a magyar szabadságot! Tökéletesen mindegy, hogy ez két hétig, vagy két évezredig tartott, hősök vagytok, bármit ugatnak Rólatok, azok maradtok az idők végezetéig!

Amikor ezek a mocskos büdös kommunista gazemberek rátok szabadítottak a ruszki túlerőt – az sem menti őket, hogy, hívószó nélkül is jöttek volna -, Ti fegyvert ragadtatok, Molotov-koktélt készítettetek, s amíg tudtátok feltartottátok őket, véreteket ontottátok értünk, a még meg sem született mocskos jövőért.

Közben a Nyugat, ahogy ma is, akkor is koncként dobott bennünket. Üvöltött a Szabad Európa: “Tartsatok ki”, miközben jól tudták, a vöröskeresztes segélycsomagok küldésén kívül, semmit nem fognak tenni. De a magyar vér olcsó, a magyar vért, még a pesti flaszteron keresztül is szomjasan issza a föld. Szégyelljétek magatokat, akkor is ugyanúgy merckelek és junckerek voltatok, ahogy ma is prédának dobtok egy egész kontinenst. a világot behálózó pénzhatalomnak. Aljas, senkik, utolsó gazemberek, haynauk vagytok, voltatok és lesztek. Plakátoljátok is ki a stockholmi metrót, hogy kanjaitok összefeküdjenek a muzulmán kanokkal, ne engedjétek, hogy lányaitok lányok, fiaitok fiúk legyenek, fulladjatok bele saját bélsárotokba! Nem érdemeltek mást!

Ti Bajtársaim, nyugodjatok békében! Példát mutattatok, ha ma élne egy olyan utókor, amely értené, hogy mit jelentett mindaz amit véghezvittetek! De Ti a véreteket ontottátok értünk, ott van megalvadva a pesti flaszteron, ember onnan el nem tünteti, le nem sikálja soha, míg mi, a méltatlan utókor nem vagyunk többek, mint egy odasercintett, bűzös, odaszáradt, gennyes köpet. Nem kérek bocsánatot, mert megérdemeljük a sorsot, amelyet kizárólag saját hitványságunknak köszönhetünk. Ám a Ti tetteitekért köszönet, hála és imádság jár, Ti hősök letettetek, mi pedig senkik maradtunk!