aug 202018
 

Urunk, Jézus Krisztus, aki Szent István királyunkban olyan vezetőt adtál nemzetünknek, aki saját életét és a rá bízottakat egyaránt Hozzád kötötte, s országunkat építve az Atya örök országának eljövetelén munkálkodott, az ő közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is Rád mint sziklaalapra építsünk életet, családot, közösséget, országot.

P.Barsi Balázs (Forrás)

Új ének István királyhoz

Hol vagy István király:
Énekeltük árván,
Rontó béke útján
Botorkálva járván.

Népünk drága kincse,
Szent jobb, sírva néztünk,
Míg a bontó balsors
Karja verte népünk.

Nagy öröme vagy ma
Lángoló szívünknek
S neved áldott napja
Új diadalünnep.

Ott vagy István király,
Hol a hadak járnak
Vágva széles útját
Nagy Magyarországnak.

Dicsőséges jobbod
Délre és keletre
Vezeti népünket
Örök győzelemre!

(Juhász Gyula)

***

“Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.”

Szent István

***

***

“Uram atyám, én életemnek Istene, ne hagyj engem álnokságnak gondolatában, az én szemeimnek ne adj kevélységet, és a gonosz kívánságot távoztasd el tőlem, Uram. Vedd el tőlem a testnek kívánságit, és a tisztátalan és esztelen léleknek ne adj engem, Uram.”

Szent István

***

Júl 222018
 

Mint az utóbbi évek során többször, idén is a balatoni-bringaút mellett döntöttünk. Az igazat bevallva nem sok gondunk volt a választásban – nem tudom elképzelni, mi tudná überelni számunkra a kikapcsolódás e módját.

Az idei túra világbajnokra sikerült. Elsősorban az időjárás volt kedvező – kellemes, 25-27 C fok, igaz, délutánonként itt-ott volt 30 fok is, de ekkorra már letudtuk a napi távokat, úgyhogy nem volt gond a meleggel. Első esetben áztunk el, de még az esőben is mosollyal tekertük végig az aznapi távot. Még egy elsőséggel bírt az idei túra – 5 napot töltöttünk nyeregben. Felejthetetlen 5 napot, amelyet ezentúl szeretnénk megismételni, már ami a túra időtartamát illeti. Kellő tapasztalatokkal a hátunk mögött most már nyilvánvaló számunkra, hogy ezentúl egy nappal sem lesz rövidebb a következő körutunk.

Fotó: pixbay.com

A napi távolságok 40-42 kilométerek voltak, amit minden nehézség nélkül lehet megtenni és marad elég idő betérni mindenhová, amit azelőtt kihagytunk időhiány miatt. Voltak olyan helyek, látványosságok, amelyeket nem volt alkalmunk megnézni, voltak olyan dolgok, amelyek mellett simán elsuhantunk, mert nem vettük észre, de az idén pótoltunk sok ilyen elmaradást. Ennek ellenére sosem tekertünk ilyen sok kilométert – összesen 257 – a Balaton körül. Biztosan nem a bringautak nyúltak hosszabbra az évek során, de például hála a sok időnek, idén nem kerültük ki Tihanyt, hanem megmásztuk a kapaszkodót, ezzel mintegy 6-7 plusz kilométert generáltunk. Az ilyen szösszeneteknek hála lett a 208 kilométerből sokkal több, amit egyáltalán nem bántunk meg. A “lakhelyeink” feltérképezése is bringával történt, ezért a napi távok megtétele, szálláskeresés és pihenő után volt erőnk még tekergetni.

Az előkészületek a túrára viszont bonyodalmasak és anyagilag is eléggé megterhelőek voltak. Az eddig bevált szállítóeszközeinktől meg kellett válnunk – gépkocsi+kerékpárhordozó – és újat kellett beszerezni, beszereltetni, beiktatni stb. Az utolsó előtti pillanatokra sikerült mindent megtenni, a rendőrségi hercehurcával egyetemben. A mostani kerékpárhordozó vonóhorogra akasztható, ehhez kell egy 3.rendszámtábla is. Nem akarom elmesélni ezeket a kalandokat. Röviden annyit, a közlekedésrendészeti alosztály maga a KALAND.

1.nap, Alsóörs-Révfülöp kb.45 kilométer (valós megtett táv 54 km)

A Petrohai családnál a lepakolás és egy kávé után nyeregbe pattantunk és útra keltünk. Ott helyben döntöttük el, az idén fordítva tekerjük körbe a Balatont, tehát a bringaútra fordulva Tihany felé vettük az irányt. Komótos tekeréssel, enyhe szembe szélben faltuk a kilométereket, egészen a csopaki strandig, ahol megejtettük az elsőt a számos, további pihenőnk közül. Csopak szívügy, muszáj beiktatni egy megállót. Jelen esetben tízórai is belefért, majd élvezve a remek időt – semmi forróság – továbbindultunk.

Füreden nagy volt a nyüzsgés, de Ötvös Csöpinél is kötelező megállni egy újabb fotó kedvéért. Na meg egy tachométer beszerzése miatt is …ugyanis még a kipakolás során eltűnt a nejem gépe. Sajnos nem volt utunkban megfelelő bringa szaküzlet – tachométer nélkül tud az asszony tekerni – továbbindultunk.

Meglepetésemre a Tihanyi elágazásnál a nejem javasolta, hogy menjünk fel a faluba, ezért a napi távunk megugrott. Az élmény, amit Tihany nyújt, nekünk megérte ezt a plusz 6-7 kilométert és egy rendes kapaszkodót. Természetesen bejártuk az apátságot és a falut is, és úgy tetszett, mintha először járnánk itt… A faluból lefele 48 km/h rekordot döntöttem meg, némi halálfélelem kíséretében. Pillanatok alatt értünk le a 71-es útra, majd a jól ismert bringaúton haladtunk célunk felé. Révfülöpöt fél kettőre sikerült elérnünk. A település határában egy cirkusz volt, az elefánttal beszélgettünk egy kicsit, aki épp az ebédjét fogyasztotta. Révfülöpben a szálláskeresés további plusz kilométereket vont maga után, de egy fél órán belül már ezt is letudtuk és bekvártélyoztuk magunkat. A délután pihenéssel, az este strandolással és egy felejthető mozifilmmel ért véget.

2.nap,Révfülöp-Keszthely,42 km.

Elég korán, 9 körül már útra keltünk, de előtte el kellett intézni a nejem tachométer gondját. Volt helyben egy bolt, még az előző nap vásároltunk egy drót nélküli gépet. Még az este felszereltem, de nem tudtam bekalibrálni a berendezést, ezért kellett visszamenni a boltba, ahol a szakember potom fél óra alatt hozzáigazította a berendezést a nejem kerékméretéhez.

Az asszony is boldog volt, úgyhogy indulhatott a túra. Zánkát elhagyva, Badacsonyt elérve picit lehangoltan tapasztaltam, hogy az itteni illetékesek nem sokat törődnek a bringaúttal. Vannak szakaszok, ahol a ránőtt gaz elfedi az úttestet, annyira szűk, hogy csak egy kerékpár fér el rajta egyidejűleg. Ez tavaly is így volt. De legalább le volt kaszálva az útszéle ,nem úgy, mint tavaly. Tomajban eldöntöttük, hogy az előttünk álló 3-4 kilométer kapaszkodó után reggelizünk csak, ezért egy pici pihenőt követően nekivágtunk az előttünk álló Római-útnak.

Az egyik legszebb rész várt ránk az északi-parton. Hála az enyhe időjárásnak és annak, hogy kevés kilométert tekertünk, simán felkapaszkodtunk az emelkedőn. Tördemicben bevásároltunk és a parkban tízóraiztunk, majd mentünk tovább. Számomra az egyik kedvenc szakasz Szigliget után van, egészen Keszthelyig erdős, nádas helyeken vezet a bringaút. Keszthely előtt megengedhettünk magunknak egy sört is, tudván, hogy célközelben vagyunk és nem szándékozunk közúton tekerni. Keszthelyen azonnal szálláskeresése kezdtünk. Tíz perc alatt megvolt. Medencés panzió, tisztaság, megegyeztünk az árban, úgyhogy perceken belül becuccoltunk, én elmentem vásárolni, mire visszajöttem, az asszony már napozott, nekem csak a kezébe kellett tenni a sörös dobozt. Ekkor talán fél kettő lehetett. Később bringával bejártuk a város látnivalóit, lementünk a strandra vacsorázni. Itt néztem a Vidi produkcióját. Estére elfáradtunk, én megnéztem a focit, de az eredményt csak másnap tudtam meg, mert jól bealudtam rajta.

3.nap,Keszthely-Balatonboglár,42 km

Már éjszaka eleredt az eső, hol kicsit, hol sokat, de megállás nélkül . Reggelre sem állt el. Már előző nap mondát a házigazdáink, hogy esni fog, az időjósok a tv-ben is esőt jósoltak…Hát eljött ez a pillanat is. Mindkettőnknek van esőköpenye-ami 10 perc után átázott-a nejem szatyrára eleve adtak vízhatlan zsákot. Nekem nem volt.

Vadászattal indult a napunk. Az én zsákomat kellett vízbiztossá tenni, ezért irány a bringabolt. Hiába, nem kaptam takarót, de hála a piaci kofák leleményességének, olyan fóliát kaptam, ami teljes mértékben letakarta és hermetikusan elzárta a batyumat. Az asszony gyári vízhatlan takarója meg simán átázott. Innen üzenem minden leendő kollégának, a batyuhoz mellékelt takarót tessék kipróbálni mielőtt hosszabb útra indulnak!!!

Nem siettettük az indulást, vártuk, hátha eláll az eső, de végül is elindultunk a szemerkélő esőben. A Keleti part nem lakott terület, Balatonberény az első település, ahol nem hagyjuk ki a Hordó büfét. Berényig egy bringással találkoztunk, ebben az esőben nem volt tumultus, ezért is jó volt tekerni a szűnni nem akaró esőben. Egy kis frissítő után továbbmentünk, a szinte üres településeken átsuhanva valahol Balatonfenyves és Fonyód közt kénytelenek voltunk megállni és elbújni a szakadó eső elől. Véletlenül egy kis büfénél álltunk meg, a hideg ellen magunkba tettünk valami folyósat. Úgy fél óra múlva szűnt az eső, elindultunk és Boglárig talán nem is álltunk meg. Itt – még esőben – szállásra leltünk, hamarosan lecuccoltunk és bekvártélyoztunk. Még a sáros bringákat is lemoshattam, mert erősen ropogott a fogazat a sok felvert kosztól.

Aránylag jól megúsztuk a napot. Nem áztunk szét, a cuccaink a batyukban szárazak maradtak, ráadásul délutánra elállt az eső. Semmi akadálya nem volt tehát egy újabb fakultatív kirándulásnak. Jól bejártul Boglárt, felcaplattunk a Gömbkilátóhoz ahonnan gyönyörű volt a kilátás. Ezzel egy újabb régi vágyunk teljesült. Az esőt követően friss volt a levegő, öröm volt kinn csatangolni. Bizony esteledett, mire mindezt bejártuk. Lassan kezdődött a meccs. Házigazdánk egy kis borpárlattal várt minket… A meccs végeredményét másnap tőle tudtam meg.

4.nap,Balatonboglár-Siófok,45 km

Bogláron reggel még felhős volt az égbolt. Meleg sem volt, hosszú ujjúban indultunk útnak. Balatonszemesnél a parton viszont már olyan meleg volt, hogy vetkőztünk. Olyan szép a panoráma az északi partra, hogy érdemes volt megállnunk, aminek végül egy csobbanás volt a vége. Olyan csábító volt a kristálytiszta víz, muszáj volt belemennünk.

Lellén átsuhantunk, viszont Balatonszemesen kitérőt tettünk a helyi temetőbe, hogy tisztelegjünk Latinovits Zoltán sírhelye előtt. Csak itt tudtuk meg, hogy ugyanitt nyugszik édesanyjuk és Bujtor István művész úr is. Nem gondoltam, hogy Csöpivel újra „találkozom” az utunk során…

A következő állomásunk Szárszón volt. Elsőnek a József Attila emlékhelyet néztük meg, majd némi útba igazítást követően felkerestük József Attila sírhelyét. Egy olyan temetőben van a költő első sírhelye, amelyben már évek óta nem temetnek. Megilletődve folytattuk utunkat Siófokig. Itt a város nyüzsgésében arra kellett koncentrálni,hogy ne tévedjünk el.

Bizony ám, hogy eltévedtünk, immáron negyedszer. Magyarul,Siófokon még mindig elszúrtuk és most sem volt másképp. De az is lehet,hogy még Zamárdiban történt a baki, mert egy kanyart követően nem biztos, hogy a kijelölt bringaútra jutottunk, innét kezdve rossz úton voltunk. Mint kiderült, két utcával arrébb volt a bringaút, de ez csak részletkérdés volt, nem történt semmi drámai gond ez miatt.

Egy megjegyzés Zamárdihoz. A rév felől érkezve,jobb kéz felől egy kemping szemét-teleppé  degradálódott. Bizonyára ott zajlott a fesztivál és romokban hevert bulizók után a terep. Néha el kell gondolkodnunk magunk felett. A buli=állattá vedlés? Siófokon szintén sikerült időben megfelelő szállást vadászni, ezért egy délutáni szieszta után volt energia betekerni a központi nyüzsibe várost nézni és vacsorázni. Még egy csobbanásra is futotta.

5.nap,Siófok-Alsóörs 41 km

Az utolsó szakaszt már reggel 8 órakor megkezdtük. Tagoltság miatt a legnehezebb útvonal várt ránk, tavaly a forróságban vért izzadva küzdöttük le a dombokat Kenesénél és Világosnál, pedig akkor az ellenkező irányból kevesebb volt a felmenet. Most pihentebben és ideális időjárási viszonyok mellett nem volt nehéz megmászni az emelkedőket a világosi vasútállomás előtt, a kenesei kaptatón (1700 m) és Fűzfőt elhagyva Almádi előtt (kb.1 km).

Ez a szakasz nem túl gazdag látnivalókban, a Világos-kilátó viszont a legszebb rálátást adja a tóra és a belátható panorámára. Aligától Akarattyáig csak a bokrok közt vezet az út, majd a házak, üdülők miatt nem látni túl sokat a táj szépségeiből. Fűzfő-Tobruknál viszont érdemes megállni pihenni a bringásoknak az új bringaútnál kiépített móló-pihenőhelynél. Almádiban már éreztük a végét az utunknak, seperc alatt Alsóörsre értünk. Ott megebédeltünk, majd elindultunk az autónkhoz, hogy végleg befejezettnek tekintsük az idei körutunkat.

Ha lenne rá mód, holnap indulnánk újra. Hosszú lesz ez az egy év a következő körutunkig.

jún 172018
 

“Hírnév, kincs, dicsőség nem adhat földi boldogságot, önmagunkban kell azt keresnünk, a szív nyugalmában s az erkölcs tiszta érzet ártatlan örömeiben.”

(Horthy Miklós)

 

Horthy
Horthy Miklós szobra Csókakőn

Emlékezzünk rá, Koltay Gábor  filmjével. Soha ne felejtsük el: ha Horthy Miklóshoz a legkisebb bűn tapadna, ott ült volna a vádlottak padján Nürnbergben. Az utolsó olyan magyar államférfi volt, aki egy rendkívül szerencsétlen történelmi helyzetben megtette, amit megtehetett azért, hogy a Trianonban megcsonkított, pusztulásra ítélt ország megmaradjon. A háborúban elvesztette elsőszülött fiát, emigrációban, hazájától távol, Portugáliában adta vissza lelkét Teremtőjének. “Mély a tenger és végtelen… De mélyebb szeretetem, mely szülőhazámhoz fűz, és végtelenebb vágyódásom, mely a magyar földre és s magyar nép körébe hazavonz!” – írta. 1992-ben hazatért Kenderesre. Bár a mindenkori hatalom nem engedi, hogy szobrok, közterületek nevei őrizzék emlékét, sokan vagyunk még, akik szívünkbe zárva őt, minden nap imádkozunk érte és hazánkért, nemzetünkért!

jún 122018
 

„Reggel nem küldte el a nemzetközi sajtószemléjét sem az ECHO TV-nek, sem a Magyar Időknek. Egész nap kerestük telefonon, de nem vette fel. Aztán nem jelent meg a ma esti Sajtóklub felvételén. Meghalt a Pista? – kérdezgettük egymástól még a stúdióban, és nevettünk, mert úgy voltunk ővele, hogy nem hal meg soha. Lovas Pista nem az az ember, aki csak úgy meghal. Ugyanis lényegesen erősebb a halálnál. Este aztán megtudtuk a felfoghatatlan hírt. Lovas Pista nincs többé” – írja Bayer Zsolt a blogjában.

Forrás

Hiányérzetem volt a tegnapesti Sajtóklub alatt, bár beszélgetőtársai sem értesültek akkor még haláláról, nélküle nem ugyanaz volt a vita, mint ővele.

Lovas István kiváló publicista volt, annak a nemzedéknek a tagja, amely még jól tudta, hogy a hír szent, a vélemény szabad. Minden megnyilvánulása, írása, sajtószemléje tárgyilagos volt, széles rálátással bírt a világsajtóra, tökéletesen ismerte a manipulációkat. A sajtó hatalmi ággá vált, az információs hatalom ereje a pénzhatalommal vetekszik, s jól tudjuk, a kettő között széles átfedések vannak.

A tárgyilagos Lovas István soha nem rejtette véka alá véleményét. A Sajtóklubban olyan összefüggésekről rántotta le a leplet, amelyre az átlag hírfogyasztó nem nagyon gondolhatott. Ha szükségét érezte, a jelenlegi hazai politikai hatalmat is bírálta, véleményére még távozása után sem ártana figyelni! Felvetette, hogy S.György Magyarországon született milliárdost ne “György” néven említsük, hiszen “George”-ként vált azzá, amivé… Akik ma tájékozódni szeretnének a világ dolgairól, többé-kevésbé manipulációk célpontjai. A személytelen “közösségi háló” politikaformálóvá vált, kormányokat buktat, “forradalmakat” robbant ki, választásokat dönt el. A nyomtatott és elektronikus média sem marad le, – tisztelet a kivételnek – politikai és pénzhatalmak zsoldjában áll.

Ebben a médiakáoszban, Lovas Istvánhoz hasonló, a sajtótisztességet mindenek felett állónak tartó újságírók és véleményformálók hangja egyre halkul. Túl egy emberi élet befejeződése iránti fájdalmunkon, ezért is hagyott hatalmas űrt Lovas István halála.

Hogy Lovas István a magyar jobboldal ikonja lett (és marad most már örökre), azt leginkább bátorságának, szorgalmának, igazságszeretetének köszönheti, ráadásul az ellene irányuló támadások is őt erősítették. Tabukat nem ismerő szókimondása legendás volt, amitől ellenfelei – miként a Véralgebra-ügy is bizonyította – szinte dührohamot kaptak.  Ám az igazsággal nemcsak őket, hanem barátait is szembesítette. Értünk haragudott, nem ellenünk. ” (Pilhál Tamás)

“Nehéz nem észrevenni a hasonlóságot Csurka és Lovas személyes sorsa és nézetei között. A maguk módján Kasszandrák voltak, hiszen jóslataikat kevesen hitték el, pedig szinte mindig beváltak. Mindketten botránykövek voltak a balliberális véleményvezérek szemében, főként azért, mert leleplezték a velünk élő kommunistákat, akik csak logót és lobogót változtattak, jellemet, szándékot viszont nem. Egyáltalán nem véletlen, hogy életükben kölcsönösen nagyra becsülték egymást. ” (Aristo)

 

jún 112018
 

Élet úr kegyetlen rabszolgatartó… rövid ideje még gyakran indultunk koncertre, s mi tagadás, az Ismerős Arcok fellépései voltak az elsődleges célpontok. Művészetük iránti rajongásunkon túl, rengeteg koncertjüknek köszönhetően, a zenekarral máig nem nehéz találkozni. Sajnos tavaly júliusban, Csepregen voltunk utoljára nemcsak Arcok koncerten, de egyáltalán koncerten.

Nagyon örültem, hogy tőlünk tíz perc autóútra, a jól ismert dinnyési helyszínen lépett fel a zenekar. 2010. május 31-én adták át a szabadtéri színpadot, a székelyföldi TransylMania zenekar felejthetetlen koncertjével, amelyről A mi Pilvaxunkban részletesen beszámoltam akkor.

Majd’ egy év eltelt a csepregi találkozás óta, ám mi sem változott! Illetve… helyi szinten erős volt a rendezvény promóciója, az egyik székesfehérvári kereskedelmi rádióban még koncertjegyeket is lehetett nyerni, a helyi lapnak interjút adott Galambos Nándor, javaslom, hogy olvassátok el!

Nyilatkozatában elmondta, hogy a majd’ húsz éves zenekar régebbi alkotásait is elővették, a nyári fellépéseken az agárdi műsor adja a koncertek vázát. Véleményem szerint, az Ismerős Arcok dalaiból több, egész estét betöltő válogatást lehetne előadni a mindenkori közönség teljes megelégedettségére! Így óhatatlanul kimaradnak fontos alkotások, ezzel együtt sincs hiányérzetem, a régi és újabb dalok pontos keresztmetszetét adták a tizenkilenc esztendőnek, a repertoárral nagyon jól sikerült eltalálni az arányokat, mindvégig izgalmas, figyelmet ébren tartó volt ez a koncert is. Egyáltalán nem éreztem fáradtságot, vagy fásultságot, pontos, nagyszerű előadás volt! Köszönet érte!

Remélem sikerül felvenni a fonalat, s legközelebb talán Somogyvár, hiszen fantasztikus koncertélményeim vannak arról a szakrális helyről,  a Kormorán jóvoltából.

máj 152018
 

Csak az tudhatja milyen érzés Székelyföldön lenni, aki azt valaha átélte! Legyen szó nyaralásról, kirándulásról, pünkösdi zarándoklatról, lenyűgöző, örök élményekkel térhetünk haza. Az érzést elsősorban a székelyeknek köszönhetjük, de szorosan hozzátartozik a gyönyörű táj, a meseszép települések, a kulináris élvezetek és a számtalan népművészeti élmény, legyen szó táncról, muzsikáról, tárgyakról.

Negyedik alkalommal hirdettek háromnapos Székely Fesztivált Budapesten, akik már jártak Székelyföldön felfrissíthették emlékeiket, akik eddig még nem jutottak el, azok talán most kaptak kedvet hozzá.

A fesztivál három részre különült: a színpadon muzsikusok és táncosok léptek fel; a Millenáris külső terén találtuk a székely ízeket; zárt térben pedig kézművesek portékáiból válogathattunk. Fafaragók, nemezesek, ruhakészítők, könyvárusok, cserepezők árultak szebbnél szebb tárgyakat. Kulináris élményekben is bőven lehetett részünk: sajtkészítők, hentesek, kürtőskalácsosok mellett megjelent a Csíki sör egyre bővülő termékkínálata, kóstolhattunk gyümölcspárlatokat és Ménesről Balla Géza borászata is részt vett a rendezvényen.

Néhány fénykép és egy riportfilm a rendezvényről:

máj 112018
 

“Igen, az ivás művészetében Halászt tekintettem tanítómesteremnek; szem előtt tartottam ivószokásait, pl. a szétcsapatást (töményet sörrel felhígítani), az összerántást (borozás vagy sörözés közben egy fél töményet ledönteni), ivás közben mindig haraptam valamit a konyhán vagy az osztály tálalójában, a másnaposságot sörrel gyógyítottam, a köhögést konyakkal, a kézremegést hirtelen lehajtott két deci borral… Szóval: képzett, a szabályokat betartó piás lett belőlem…”

(Bólya Péter: A védőirat, 1984)

kepkonyvtar.hu

Dolgozatunk második részében a “mit fogyasszunk felelősséggel” kérdést igyekszünk körbejárni. A mámorhoz sínpár vezet: a hosszú fém egyik oldala a sör, a másik a bor, közöttük a tömény a talpfa.

A sör volt mindennek fundamentuma. Mint szomjoltó, mint nyáron enyhülést adó ital a mindennapok része. Abban az időben is jól elkülönült a csapolt és az üveges (a dobozos a rothadó imperializmus dögbűzét jelentette, vagy túl a Lajtán, vagy kizárólag dolláros boltokban volt kapható). Az üveg formavilága egységes volt, színe zöld, vagy sötétbarna, űrtartalma fél liter, koronazár határolta a külvilágtól.

Az üveges sör mind az otthoni ivók, mind a csapolt sört nem forgalmazó vendéglátóipari egységek igényeit kielégítette. Elérhetőségük respektálta a régiókat, soproni, borsodi, kőbányai, pécsi, kanizsai gyárak lefedték Csonkaország teljes területét. Importáltak is, csehszlovák, endékás, délszláv sörök voltak elérhetők azokban a forró nyári hónapokban, amikor a hazai gyártókapacitás nem elégítette ki a munkásosztály, a dolgozó parasztság és a szövetséges értelmiség igényét. Talán nem túlzunk, ha a lengyel “táncos” sört helyezzük mélypontra, a csehszlovák és a keletnémet sörök pedig egészen kiválóak voltak, Radeberger, Wernesgrüner, Sternburg a csúcskategóriát jelentették, megfizethető áron!

A csapolt sör egészen más volt. Sarki kocsmáktól, a szépen berendezett sörözőkig lehetett a nedűt fogyasztani. Alapvetően két probléma volt vele: szinte mindenhol vizezték, illetve abban az időben a hűtés megoldatlan volt. De! Igény mutatkozott rá, így lassan bevezették a hűtött csapolást, a felvizezés sem érte meg, hiszen ilyen helyekről a vendégek elpárologtak. Abban az időben a vastagfalú, füles, félliteres korsók voltak a söntésekben. Három mértékegység volt: korsó (0,5 l), pohár (0,3 l), pikoló (0,2 l). A magukra valamit adó sarki böfögőkben a korsók elmosása szimbolikus gesztus volt; aki találkozott rúzsfoltos korsóval, amíg él, nem felejti el…

A borról nem érdemes sok szót ejteni, elvégre nagyon szűkös volt a kínálat. Itt is találkozhattunk folyóborral; gyaníthatóan sok közülük szőlőt soha nem látott. A szőlészetek egy-két típust palackoztak, a tömegtermelés uniformizálta a borokat. (Persze szőlőhegyen, borosgazdáknál gyémántot is lehetett találni). Az említett lőrék leginkább szódával hígítva voltak élvezhetők, a különböző fröccsök keverési arányaiba nem mennék bele, de ide kattintva részletes leírás olvasható.

Bornak nem nevezném az almabort, literes üvegben árulták, koronazárral. Az ára volt az egészben a legvonzóbb, de önmagában nehezen lehetett fogyasztani, ellenben 2 dl Diána sósborszesszel feljavítva – ez volt a csövescsinzánó – mennyei ital kerekedett, könnyű mámorral, hosszú fájdalmas másnapossággal. Ifiparki koncertek ráhangolódásának kihagyhatatlan itala volt.

Átmenetet képeztek a bor és a töményitalok között a vermutok. A két olasz (Martini, Cinzano) jól behűtve iható volt, no de a magyar Éva vermut… a ragacsos löttyöt olajozottan lehetett kihányni, a fogyasztása utáni harmadik-negyedik napon is érezhetőek voltak a másnaposság tünetei. Saját találmányunk volt az “indián”: fél cseresznye és fél hubi (jól összerázva), ütős szörnyűség lett belőle.

Hasonló volt a kevert (rum és császárkörte elegye), a rumpuncs, valamint sok különféle likőr.

Whisky is volt nem egy hazai gyártású, sok pénzért lehetett skótot is vásárolni. A brandyk közül a Lánchíd egészen iható volt, ugyancsak elérhetők voltak francia párlatok is.

A pálinkák a förtelmes krumpliszeszektől a kellemes gyümölcspárlatokig kaphatók voltak; a titokzatos, lakótelepi konyhákban működő zugfőzdék ritkán szültek felejthetetlen élményt adó italt.

Az ivás következménye a másnaposság volt: fejfájás, hányinger, szájszárazság, rossz közérzet. Lerövidítésének számtalan praktikáját próbálhattuk, azonban célszerű volt hallgatni az alkoholundorra és napokig absztinensnek maradni; azok akik alkoholba fojtották részegségüket, gyorsabban váltak alkoholistává.

Az ivás dominanciáját a sör és a bor jelentette, a röviditalok inkább gyorsítók voltak. Igaz egy hajnali rum télen, valamelyik csapszékben nemcsak a külvilág hűvösségét enyhítette, hanem egyszerre űzte el a másnaposságot és ígért csodálatos napkezdetet.

Voltak a nagy találkozások. A sörözőben egy hűvös korsó és fél Unicum… utóbbit ledöntve egy pillanat volt, amíg lezúdult a gyomorba, ott elhelyezkedett, majd egy kellemes forróságérzés kúszott a nyelőcsövön át, a garat felé… ez volt az a pillanat, amikor meg kellett ragadni a korsót és leküldeni a hideg sört… amikor félúton összeölelkezett az Unicummal, a felelősséggel fogyasztót átjárta a mennyei béke érzete.

kepkonyvtar.hu