aug 262017
 

Székesfehérváron a Romkert, a Szűz Mária királyi prépostsági templom maradványait őrzi. A templom alapítója maga az államalapító Szent István volt, akit itt temettek el, és akinek halála után (1038) 1543-ig, a város török kézre kerüléséig minden magyar királyt e falak között koronáztak meg. Az alapítón és fián, Szent Imre hercegen kívül még tizennégy magyar király, számos királyi családtag, valamint külön királyi kegyből számos előkelőség nyugodott falai között. A templomot 1601-ben felrobbantották, ezzel megkezdődött máig tartó romlása. Állapota méltatlan a magyar történelemhez, bár sokféle terv született, hogy múltunk nekropolisza és szent helye méltóságát megillető helyére kerüljön, lényegében mindeddig semmi nem történt. Királyaink földi maradványai egy osszáriumban vannak összegyűjtve.

Királlyá válásnak két alapvető jogi feltétele volt: Székesfehérváron, a Szűz Mária Székesegyházban, az esztergomi érsek vezette szertartáson történtek a koronázások; a török hódoltság idején a királyokat Pozsonyban koronázták.

A Romkertben felépített, az egykori templomot megjeleníteni hivatott díszletek között, évről-évre (idén negyedszer) megjelenítik, hogyan történhetett egy-egy királyunk koronázása. 2017-ben III. Béláét vitték színre. Jegyünk augusztus 19-re szólt, ám hidegfront érkezett, csapadékot hozó, így augusztus 21-re halasztották az előadást. Három lelátót építettek a színpad köré, ezek zsúfolásig megteltek. Dramaturgiailag kiváló módon, a történelem időfolyamába helyezve jelenítették meg III. Béla királyunk koronázási szertartását, így jóval többet kaptunk, mintha pusztán egy díszes ceremónia elevenedett volna meg a színpadon. Az előadás látványos volt, szép jelmezekkel, muzsikával, táncosokkal, valóban az egykori templomban érezhettük magunkat, hiszen ebben a térben szentelték királlyá, a Szent Korona felhelyezésével. Igazából nem színpadi produkciót, hanem a múlt gyönyörű felelevenítését éltük át.

Volt azonban egy nagyon érdekes része az előadásnak. Béla hercegként a bizánci udvarban élt, az uralkodó trónusa előtt ülve hallgatta a császár tanácsait, miközben táncosok sok hosszú fehér szalagot húztak ki. Az császár ezeket megragadva és hullámoztatva mutatta meg Bélának, hogyan lehet egy kézből mozgatni a világot átszövő hálózatokat. Döbbenetes volt az áthallás a mával…

Ha valakit érdekelnek az előadás további részletei pl. itt talál bővebben anyagot róla. Nekem tetszett, remélem  a sorozatnak – elvégre ez már a negyedik királyi koronázást elevenítette fel – lesz még folytatása, méltóan Szent István Ünnepéhez!

 

A kép forrása

jún 292017
 

Ha a helyi sajtó – elsősorban az útlezárások miatt – nem foglalkozott volna a “Tour de Hongrie” mezőnyének székesfehérvári áthaladásával, talán nem szereztem volna tudomást az eseményről. Így azonban, mivel munkahelyemtől száz méterre tekertek a versenyzők, kimentem, hogy megnézzem milyen, életemben először, nem képernyőn.

Ténykérdés, hogy csúcsforgalom idején gyakorlatilag az egész város megbénult, hiszen a legforgalmasabb utakon száguldottak a bringások. Morogtak is az emberek rendesen. A felvezető rendőrségi autók és motorosok után érkezett az öt tagú szökevény csoport, rá két percre a mezőny. Az egész egy szemvillanás volt, gépkocsik sebességével mentek el mellettem a versenyzők. Sikerült azért pár használható felvételt készítenem.

Minden esetre ez a néhány perc is közelebb hozta hozzám az országúti körversenyek világát. Egészen más volt karnyújtásnyira látni a mezőnyt, mint a képernyőn. Persze mentek a motorosok, csapatkocsik, mentők, rendőrség, média – egyszóval igen komoly munka egy ilyen versenyt megszervezni és lebonyolítani. Egyedül a “Tour de Hongrie” elnevezéssel van bajom, ha az olaszoknak jó a Giro, a spanyoloknak a Vuelta, nekünk sem kellene a franciákat majmolnunk. Ezzel együtt is örülök, hogy hazánkban egy pillanatra nézője lehettem egy ilyen versenynek, várom, hogy elkezdődjék az “igazi” Tour!

jún 042017
 

„Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! – megteszi nektek.” (Lk 17,1-6)

„Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást, segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja.” (Részlet dr. Veres András győri megyéspüspök szentbeszédéből)

„Meg kell békülnünk önmagunkkal, békét kell teremtenünk családjainkban, közösségeinkben, városainkban, országainkban. Ennél fontosabb üzenete a mai prédikációnak nem lehetett. Jó lenne, ha minél többen meghallanák.” (Áder János köztársasági elnök)

Ültünk a csíkszeredai vasútállomás melletti tér szegélykövein, vártuk, hogy Brassó felől befusson hazainduló vonatunk. Többen voltunk zarándokok, szóba elegyedtünk egymással. Mellettem egy idős férfi ült, nagy hátizsákkal, cserzett arccal. Néhány mondat után kiderült: ő a legidősebb tagja annak a zarándokcsoportnak, amely április végén gyalogszerrel indult a fővárosi Anna-rétről, hogy a Mária Úton haladva érkezzenek meg a csíksomlyói pünkösdi szentmisére. Megcsinálták! Jóval hetven év fölött, ez az én szememben emberfeletti teljesítmény! Ha kitűzünk egy elérhetetlennek látszó célt, csak hit és akarat kérdése, hogy elérjük! Ha csak ez az egy élményünk lett volna, már azért is megérte elzarándokolni Csíksomlyóra!

Ám ennél sokkal többről van szó! Akik életükben egyszer részt vettek a Nyeregben tartott pünkösdi szentmisén, jól tudják milyen érzés ott lenni, azoknak akiknek ez nem adatott meg, úgysem tudom jól megfogalmazni.

A legfontosabb az esemény szakrális része, hiszen Pünkösdkor a Szentlélek kiáradását ünnepeljük. Az egész zarándoklat lényege a szentmisében sűrűsödik össze, ezen a helyen olyan erőtérbe kerülünk, ahol az Úr üzenetei felerősödve érintik meg szívünket, lelkünket. Idén volt 450 esztendeje, hogy először zarándokoltak ide csángók és székelyek, azóta évszázadok folytak el; az ünnep már szétfeszítette a Katedrális falait, egyre több magyart hív az Úr, körülöttünk a hegyek az oltár, az ég a kupola, a felhők a freskók, s mi megtöltjük a teret, ünnepi szentmisén, a Boldogságos Szűz jelenlétében búcsút nyerve erősödünk hitünkben, s lélekben gazdagodva úgy távozunk, hogy már a következő zarándoklatunkra készülünk.

Ma 97 esztendeje írták alá Trianonban a békediktátumot, Erdély, Székelyföld és a többi elszakított országrész magyarjai 97 éve idegen fennhatóság alatt élnek. A Nyereg zászlóerdejében, fekete szalagok emlékeztettek arra a napra. 97 év… iszonyatos megpróbáltatások, folyamatos beolvasztási szándék ellenére, Erdély, Felvidék, Délvidék magyarjai őrzik nemzeti önazonosságukat. Ez nem lehetne így, ha nem lenne hitük, akaratuk, közös édes anyanyelvünk és magyar kultúránk. Hány éves török megszállás után egyesült a kivéreztetett, részekre szakadt Magyarország? Nem adhatjuk fel a reményt, mert mi magyarok igenis összetartozunk, s ha Isten velünk, ki ellenünk? Csíksomlyón százezrek gyűltek össze, nemcsak a Megváltó, a Boldogságos Szűzanya és a Szentlélek tiszteletére, hanem hozzájuk imádkozva együtt énekeltük Himnuszainkat nemzetünkért, minden magyarért. Amikor százezrek éneklik, hogy „Isten  hazánkért térdelünk elédbe…”, az meghallgatást nyer, mint ahogy az is, ha esténként, elcsendesedve egymagunk fordulunk az Úrhoz. Ima, hit, akarat. Ez a csíksomlyói Pünkösd üzenete nemzetünkhöz. Ebben a hitben megerősödve kelünk útra évről évre.

Néhány emlék… Hitvesemmel Székesfehérvárról alig 40 perc alatt, klimatizált, gyönyörű vonaton suhantunk Kelenföldig, majd a 4-es Metróval a Keletihez. Itt mintha átléptünk volna a Balkánba. Elképesztő kosz, rendetlenség, káosz; a jegypénztárak előtt húszméteres sor. Két évvel ezelőtt Benedek fiammal már megtettük ezt az utat, így a hálókocsi nekem semmilyen meglepetést nem okozott, de ha a pályaudvart “balkáni” jelző illeti, erre a vonatra nehéz szavakat találni. A fülke kb. két négyzetméter, koszosnak ugyan nem mondhatnám, de mérhetetlenül lepusztult, elhasznált minden. Egy hálókocsi iránt az ember nem támaszt nagy igényeket, de az ablak olyan koszos volt, hogy nem lehetett kilátni. Az Utasellátó két deciliter ásványvízzel kedveskedik a 12 órás utazás idejére. A határon először magyar rendőrök nézték meg az iratainkat, majd húsz perc múlva a román, mindenkiét begyűjtötte, elvitte valahová. Valamennyit tudtunk aludni, pont annyit, hogy az érkezés utáni naphoz legyen kellő erőnk.

Már az ablakból láttuk a vonuló keresztaljakat, a hatalmas autóforgalmat. Negyven perces késéssel szálltunk le Csíkszeredán, tudtam, hogy kapuvári barátaink, egykori kollégiumi szobatársam feleségével is zarándokol, láttuk a vonatból a “Kapuvár” táblát. Elindultunk a jó 6 km-es gyalogútra a Nyeregbe, utolértük a kapuváriakat, örömmel üdvözöltük barátainkat. Erős napsütésben kaptattunk felfelé, a hegyen több régen látott ismerőssel is találkoztunk. Hatalmas tömeg volt, délidőben kellettek az árnyékot adó esernyők.

Mise után a tömeg egyszerre indult lefelé, a Bazilika mögötti téren teljesen beállt a menet, jóval több mint két óra alatt értünk le a Magyar Katholikus Gimnázium varázslatos épületéhez. A Székesegyház közelében az ünnephez méltó kegytárgyakat és gyönyörű kézműves tárgyakat lehetett vásárolni, de ahogy távolodtunk, úgy jelent meg a gagyi műanyag tucatáruk hada. Élelemhez és italhoz csak nagyon hosszú sorban állás után jutottunk, legtöbben kürtőskalácsot kínáltak. Hatalmas volt a tömeg mindenhol. Este hatra értünk le a sétálóutcába, addigra a nagyja elment, egy pizzériában szabad asztalhoz jutottunk, mérhetetlenül elfáradva, éhesen, szomjasan roskadtunk le. Egy órával a vonat indulása előtt már az állomáson voltunk, a hazaút is gyötrelmes volt, de a vonat ezúttal másodpercre pontosan ért a Keletibe. Innen Metró, gyorsvonat, már 11 óra körül hazaértünk.

Zarándoklaton voltunk, nem kéjutazáson. Ezek a nehézségek, kényelmetlenségek hozzátartoznak, s ha lehetne holnap újra elmenni, nem tétováznánk! Néhány kép emlékül:

***

Bár ez nem tartozik a csíksomlyói zarándoklatunkhoz, de Székesfehérváron meghonosítottak egy kedves hagyományt. “Virágálom Pünkösdkor” a Belváros színpompás virágdíszbe öltözik, megkértem Benedeket, örökítse meg, örömmel osztom meg veletek is fényképeit.

A mi Pünkösdünk

 Szerző: - 21:04  Vélemény? »
máj 142016
 

Pünkösdre készülve az első gondolatom, a feltámadt Krisztus mennybemenetelét követően a Szentlélek kiáradása, szorosan ennek nyomában: Csíksomlyó. A pünkösdi zarándoklat, a világ magyarságának legnagyobb találkozója. Sokszor megadatott, hogy ott lehettünk, talán a 2015-ös volt ezek között is eddig a legemlékezetesebb.

Bármilyen nagy volt a vonzerő, idén nem lehettünk ott, hiszen vasárnap bérmálják Benedeket, képtelenség lett volna időben hazaérni. Bár jól tudtuk, Pilisszántón a csíksomlyóival azonos időben celebrálnak ünnepi szentmisét, ismét az isteni elrendezés, egy világhálón olvasott bejegyzés ébresztett rá, hogy ott lehetünk Pilisszántón, ám 700 km-es, Kárpáthazán átívelő hídon lélekben akár Csíksomlyón is! “Ezen a misén szivárvány karolja át a Kárpát-medence népeit, önti el szívünket édesanyai szeretettel a csíksomlyói Babba Mária, és a szántói Boldogasszony, amely megóvja Mária országát az Isten nélküli, szeretetre éhező világ pusztító bajaitól. A torz határok felett ma kezet nyújt magyar a magyarnak!” – olvashatjuk a Zarándokhely honlapján.

Még most is a nap történéseinek hatása alatt állok! Újból átéltük a csodát! Szakadó esőben indultunk itthonról, bakancsban, esernyővel, esőkabáttal készülve. Útközben többé-kevésbé végig esett, mire megérkeztünk és kiszálltunk az autóból, elállt. Csillagösvényen kapaszkodtunk a hegyre, a kápolna előtt, közvetlenül a szabadtéri oltárnál állhattunk. A misét Berszán Lajos aranymisés pap, Pilisszántó testvérfalujából, Gyimesfelsőlokról celebrálta.

Élőben hallgattuk a csíksomlyói mise nyitóénekét, majd Pilisszántón is elkezdődött az ünnepi szertartás. Gyönyörű, életre szóló élmény volt! Néha kisütött a Nap, érezhettük, velünk az Isten, velünk van Boldogasszony! Ezt nem lehet leírni, ez belső hang! Berszán atya gyönyörű, nagyívű szentbeszédet mondott, erősítette hitünket, eloszlatta fájdalmainkat és ráirányította figyelmünket keresztény és magyar küldetésünkre. Nagyon szépen szólt Márton Áron püspökünkről, mondandóját megtörtént apró csodákkal támasztotta alá. Gondolatait veretes, tiszta, szép magyar beszéddel osztotta meg a hívekkel.

Észrevétlenül szállt az idő, a befejező áldás után Pápai, majd Magyar Himnuszt énekeltük, közben nyugat felől sűrű, sötét, fenyegető felhők érkeztek. Amint elkezdtük a Székely Himnuszt, leszakadt az ég. Egyáltalán nem éreztem keserűséget, felrémlett bennem, hogy Csíksomlyón is szinte minden évben kaptunk egy kis égi áldást, nem gondoltam, hogy Mária Erdélyért hullatja könnyeit, talán inkább örömében fakadt sírva… Eszembe jutott, hogy a keresztvíz is tisztulást hoz, lemossa bűneinket.

Milyen érdekes párhuzamokkal találkozhatunk. Hiszen Csíksomlyón Makovecz Imre tervezte Hármashalom Oltár előtt miséznek, ki ne térne be zarándoklata során a csíkszeredai Makovecz templomba? Hazafelé tartva Piliscsabán bementünk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem parkjába, megnéztük a gyönyörű épületegyüttest.

Útközben egy fénykép erejéig megálltunk az Üvegtigris című film máig megőrzött díszlete előtt, gondolatban megittam egy sört Lalival, Rókával, Csokival és a többi szeretni való csibésszel… 🙂 “Ízi rájder öcsém, ízi rájder!!!”

Pünkösdhöz tartozik, hiszen hagyománnyá vált, hogy az ünnepre Székesfehérvár virágdíszbe öltözik. Idén is gyönyörű alkotások születtek, sajnos én nem tudtam fényképezni, de érdemes átlapozni Városunk honlapján található galériát!

punkosdi viragalom21

(A kép forrása)

ápr 302016
 

Ahogyan április lassacskán mögöttünk marad és átadja helyét májusnak, két fontos esemény történik: ballagás és anyák napja. Utóbbiról röviden már megemlékeztünk, áradjon minden édesanyára, nagymamára, dédmamára és leendő édesanyára szeretetünk az év valamennyi napján!

Csütörtökön későn este szerenádozó ifjakat láttam a városban, pénteken reggel megnéztem és pár képen megörökítettem a székesfehérvári bolondballagást, majd ma ott voltunk gimnáziumi ballagási ünnepségen, hiszen egyik unokahúgunk és unokaöcsénk búcsúzott iskolájától.

Nagy a kísértés, hogy kiürítsem az összes szorongásomat amelyet a jövőre gondolva érzek, de erőt ad legyőzéséhez a ballagást keretbe foglaló Himnusz, Boldogasszony Anyánk és Szózat. Eszembe ötlött, hogy a mainál többszörösen reménytelen helyzetből is kiszabadult Mária Országa.

Másik kísértés, az összehasonlítás, hiszen kinek ne jutna eszébe ilyenkor saját ballagása, érettségije? Kicsit messzebbről kezdem. A Pécsi Orvostudományi Egyetem legendás patológusa volt Romhányi György professzor úr. Már igen hajlott korban volt, amikor egyik előadást ő tartotta, zsúfolásig telt teremben, egykori tanítványai jelenlétében. Már nem tudom pontosan felidézni zárógondolatait, de a lényeg az volt, hogy miután leszögezte, hogy hallgatóiból orvosok lesznek, költői kérdést tett fel: “Irigyellek ezért benneteket?” Saját magának válaszolt: “Irigyellek benneteket!” Akármilyen kiszámíthatatlan a jövő, irigyelhetjük a most ballagó ifjakat! Már csak azért is, mert mindegyikük találkozhat saját Romhányi professzorával, amely számomra az egyetemi évek egyik legnagyobb ajándéka volt!

Professzor
A kép forrása

Saját érettségimre gondolva, igazából egyetlen dolog dühít mindmáig, az, hogy a történelmet kivették az érettségi tárgyak közül! Ez akkor is tragédia volt, ha szüleinktől, nagyszüleinktől megtudtuk, hogy mennyire tiszta volt az “ellenforradalom”, hogy mit műveltek az országot “felszabadító” hordák; elérhetők voltak régi történelemkönyvek, pontosan lehetett tudni, a tananyag mennyire torzította el a valóságot. Így is törölték az érettségiből, ezzel hatalmas bűnt követtek el, megnyomorítottak egy generációt!

Nálunk kiszámíthatóbb volt a jövő. Egy helyre lehetett felvételizni, aki bekerült valamelyik felsőoktatási intézménybe és ott helytállt, nagy valószínűséggel talált végzettségének megfelelő munkahelyet. Az más kérdés, hogy nem mindig ott és nem mindig olyat, mint amilyet érettségikor elképzelt.

Ez a nap keretbe zárja a felnőtté válást. Van aki 16 évesen érett személyiség, van aki 20 évesen gyermeki lélek marad. Az azonban biztos, hogy 12 év iskolába járás befejeződik, ezzel új időszámítás indul. Lassan eltávolodnak az osztálytársak, tanárok, új benyomások, társas kapcsolatok kezdődnek. Aki szeretne magának reménytelibb jövőt építeni, annak helyt kell állnia a következő napok írásbeli vizsgáin, majd a szóbeliken, a felsőoktatásba lépve pedig egészen más minőségű szaktudást kell hosszan múló évek alatt elsajátítania.

Szerenád, bolondballagás, ballagás után következik a számadás. A vidám pillanatok és az ünnepélyes búcsúztatás után számot kell adni a megszerzett tudásról, hogy majd a banketten feloldódjék a szorongás, izgatottan lehessen várni a ponthatárok kihirdetését. Sok sikert minden érettségiző magyar ifjúnak!

jan 042015
 

Bár már októberben megnyitották, csak tegnap jutottunk el a múzeumba, hogy megtekintsük , Székesfehérváron kiállított Seuso-kincseket, amelyek még január 15-ig láthatók ezen a helyen.

“Hec Sevso tibi durent per saecula multa
Posteris ut prosint vascula digna tuis”

“Bár ezek – oh Seuso – tieid sok-sok éve már,
kicsiny hajókként méltán szolgálni fogják utódaid”

A Szent István Király Múzeum Dísztermében hat vitrinben, kiváló megvilágítással és tájékoztató szöveggel nézhettük meg a hánytatott sorsú műtárgyakat. Egészen közelről megfigyelhettük a korabeli ötvösmesterek finom munkáit, a tekintélyes súlyú, várakozáson felül épen maradt ezüstedényeken. Mesélnek a tárgyak késő-római kultúráról, fényűző életről, vadászatokról. Felejthetetlen élmény, így pillantani a régmúltba; aki teheti nézze meg Székesfehérváron, vagy a következő kiállítási helyszínen, fényképeken pedig ide látogatva lehet gyönyörködni bennük.

A mai napig rejtély övezi a kincs megtalálójának (és több társának) titokzatos halálát, mint ahogyan azt is, hogy a tekintélyes súlyú és térfogatú műtárgyak hogyan jutottak át a vasfüggönyön túlra, illetve hol időztek, amíg feltűntek a műkincskereskedők kínálatában.

Akit érdekel a történet, bőven talál irodalmat a világhálón, vagy a könyvtárakban, ám a műkincsek megtekintése, semmivel sem pótolható élményt nyújt! További részletek:

dec 232013
 

Minden kedves barátomnak, vendégünknek, olvasónknak, látogatónknak a fenti képpel kívánok áldott, újjászületést és fényt hozó Karácsonyt! (Köszönöm Tóth Istvánnak az elmaradhatatlan régi üdvözlőlapot!)

Az élet úgy hozta, hogy december 21-én mind Budapesten, mind Székesfehérváron sikerült néhány fényképet készítenem. Ezeket helyezem fenyőfáitok alá, áldott Karácsonyt kívánva 🙂 !