jún 112018
 

Élet úr kegyetlen rabszolgatartó… rövid ideje még gyakran indultunk koncertre, s mi tagadás, az Ismerős Arcok fellépései voltak az elsődleges célpontok. Művészetük iránti rajongásunkon túl, rengeteg koncertjüknek köszönhetően, a zenekarral máig nem nehéz találkozni. Sajnos tavaly júliusban, Csepregen voltunk utoljára nemcsak Arcok koncerten, de egyáltalán koncerten.

Nagyon örültem, hogy tőlünk tíz perc autóútra, a jól ismert dinnyési helyszínen lépett fel a zenekar. 2010. május 31-én adták át a szabadtéri színpadot, a székelyföldi TransylMania zenekar felejthetetlen koncertjével, amelyről A mi Pilvaxunkban részletesen beszámoltam akkor.

Majd’ egy év eltelt a csepregi találkozás óta, ám mi sem változott! Illetve… helyi szinten erős volt a rendezvény promóciója, az egyik székesfehérvári kereskedelmi rádióban még koncertjegyeket is lehetett nyerni, a helyi lapnak interjút adott Galambos Nándor, javaslom, hogy olvassátok el!

Nyilatkozatában elmondta, hogy a majd’ húsz éves zenekar régebbi alkotásait is elővették, a nyári fellépéseken az agárdi műsor adja a koncertek vázát. Véleményem szerint, az Ismerős Arcok dalaiból több, egész estét betöltő válogatást lehetne előadni a mindenkori közönség teljes megelégedettségére! Így óhatatlanul kimaradnak fontos alkotások, ezzel együtt sincs hiányérzetem, a régi és újabb dalok pontos keresztmetszetét adták a tizenkilenc esztendőnek, a repertoárral nagyon jól sikerült eltalálni az arányokat, mindvégig izgalmas, figyelmet ébren tartó volt ez a koncert is. Egyáltalán nem éreztem fáradtságot, vagy fásultságot, pontos, nagyszerű előadás volt! Köszönet érte!

Remélem sikerül felvenni a fonalat, s legközelebb talán Somogyvár, hiszen fantasztikus koncertélményeim vannak arról a szakrális helyről,  a Kormorán jóvoltából.

feb 042018
 

„Így a táncház – kifejezve egy nemcsak a magyarság, hanem az emberiség számára szükséges, természetes életérzést, modern életfilozófiát – világszerte példaként szolgál(hat) az eltűnőfélben lévő vagy „ki tudja mivé” átalakuló tradicionális kultúrák megfelelő, a jövőben is alkalmazható elemeinek továbbéltetésére. Ilyen felfogásban hozzájárulhat az örökölt nemzeti hagyományok és a formálódó egyetemes világkultúra között ma még fennálló feszültségek feloldásához és egy működőképes kapcsolatrendszer kiépítéséhez. Ez nem hipotézis, hiszen a táncházmozgalom eddigi gyakorlatából származó hazai és külföldi tapasztalatok, visszajelzések összessége.” – Halmos Béla

Az idézet forrása

Ismét sor került fiam középiskolájában a hagyományos néptáncbemutatóra. Az általános iskolából érkező diákok számára az első évfolyamban kötelező a néptánc, ezt követően a gyermekeken múlik a folytatás, aki kedvet kapott a tánchoz, végig kísérheti az a gimnáziumi évek alatt. Az egy tanéven át tartó ízelítő sokukat folytatásra ösztönzi. Nemcsak a néptánc kerül így figyelmük fókuszába, hanem a hangszeres muzsika, a népi kéz- és iparművészet, ezeken a területeken is kiteljesedhetnek a diákok. A néptánc átnyúlik gúnyhatárok fölött, ezen a bemutatón felléptek a szamosújvári testvériskola diákjai is!

Talán joggal felmerülhet a kérdés, hogy a szinte befogadhatatlan mennyiségű tananyag elsajátítása mellett, van e létjogosultsága a felsoroltakkal is foglalkozni. A válasz egyértelműen igen! A tánclépesek megismerésével együtt, nő a közösséghez tartozás élménye, hiszen párjukhoz, majd valamennyi színpadon lévőhöz, a muzsikához alkalmazkodniuk kell. A gyönyörű viseletek megszépítenek mindenkit. Kellő gyakorlás után, a nézőtérről áramló elismerés és szeretet valamennyi ifjú önbizalmát növeli. A fiú-lány, férfi-nő kapcsolat is új dimenzióba emelkedik táncot ropva.

A tánc megtanulása sokszor gyötrelmes. De még a csetlő-botló diákok is képesek elsajátítani azt, ezzel áttörhetik korlátaikat. A viseletek felkelthetik a varrás, hímzés iránti érdeklődést; nemezelés, fafaragás, cserepezés, batikolás (stb.) mind javítják a kézügyességet, képzelőerőt, sikerélményt adnak.

Az iskolai szalagavató bálon pedig olyan felszabadultságot érezhettünk, amely röviddel az érettségi és felvételi vizsgák előtt kevés diáknak adatik meg. Az ifjú emberek arcán boldogságot láttunk, ez még a legmélyebb tantárgyi ismereteknél is jóval több útravalót ad a további élethez. Köszönet illeti az iskola pedagógusait, hogy mindezeket lehetővé teszik gyermekeink számára, így őrizve Atilla király szellemiségét is.

Rövid részlet a 2017-es Fölszállott a páva döntőjéből

nov 252017
 

A Föld egyes szegleteiben fehér, másutt fekete a gyász színe, az utoljára született Arcok albumok borítóinak minimalista stílusát ez a két színvilág uralja.  2015-ben jelent meg a “Csak a zene” című album, hófehér külsővel. Annak a zenei anyagnak a születése különleges volt, hiszen a zenészek a világ zajától távolra vonulva, közös munkával leheltek életet a korongba. Tudatosan nem írtam arról az albumról, mert némileg kilóg a korábban megszokottak által megrajzolt világból, két év után is nehezen tudnám szavakba önteni azokat a gondolatokat és érzéseket, érzelmeket, amelyeket előhívnak belőlem. Tudom, az album fogadtatása megosztó volt, magam – minden elfogultság nélkül – akkor is az egyik legjobb Ismerős Arcok lemeznek tartom, ha amúgy kicsit kilépett a korábbról jól ismert szöveg- és zenei világból.

A kép forrása

 

Eltelt két esztendő, iszonyatosan sok fellépéssel, megjelent a fekete borítású “Csak a szöveg” című album, azonban a külcsínen kívül nem sok folytonosságot érzek a két évvel korábbival. Művészet mindig tükröt állít életünk elé, s aligha akad két ember, aki teljesen egyformán ítélné meg a Föld, Európa, Kárpáthaza és benne a saját életének változásait, éppen ezért, kockázatos tükröt állítani, hiszen mindenki mást szűr ki a visszaverődő fényből. Azonban a művésznek nincs más választása, formába kell öntenie mindazokat a rezgéseket, amelyeket a nehéz mindennapok során megérez. Ezen a ponton a fekete szín telitalálat, mert abban sokan egyetértünk, hogy baljós árnyak vetülnek ránk. Az külön balszerencse, ha saját életünk történéséi meghatványozzák ezeket a rossz érzéseinket.

A fekete borítójú album egy olyan zenei anyagot zár magába, amely az Ismerős Arcok zenekar művészeinek a mai világ szülte gondolatait, érzéseit tükrözik. A zenei- és szövegvilág nem tér el a legfőbb csapásiránytól, ám nagyon sok helyen nem csak egyszerűen keserűség, hanem már reményvesztettség is megjelenik,  de ez nem is baj, hiszen – halkan megkérdezhetném – mióta nem ültetünk már fenyőt? Ez egy ilyen világ, lehettek reményeink, vágyaink, várakozásaink, de úgy tűnik délibábot kergettünk. S ha ezt a művészet tükrözi, csak a dolgát teszi.

Bár idestova két hónapja jóformán csak ezt az albumot hallgatom, nem kívánok belemenni a részleteibe. Főleg azért nem, mert nem lehettem ott a lemezbemutató hangversenyen (Csepregen láttam utoljára színpadon a zenekart), talán 9-én Székesfehérváron és 30-án Révkomáromban némileg pótolhatom az elmulasztottakat. A koncertbeszámolókig szóljon kedvenc dalom a “Csak a szöveg” című albumról.

 

Júl 082017
 

Általában kevés időt töltök a televízió előtt, immár 25 éve sugározták a Twin Peaks című amerikai sorozatot, amely annyira tetszett, hogy olykor ügyeletet cseréltem, hogy megnézhessem a következő epizódot is.

Azt gondolom, az akkori televíziós sorozatok műfajában valódi különlegességet kaptunk. Isaura bárgyúsága, a Dallas milliomosainak konfliktusai nem érték el ingerküszöbömet, de Twin Peaksben lenni teljesen más volt. A történetet nyugodtan tekinthetjük kriminek, elvégre Laura Palmer meggyilkolásának nyomozását követhetjük, amelybe a helyi rendőrség mellett bekapcsolódik az FBI is, Dale Cooper ügynök személyében. A történet egyszerre több szálon fut, néha belegabalyodtunk a forgatókönyvbe, maradtak bőven elvarratlan fonalak a sorozat végére. Mit láttunk? Nyomozást, amelyben sorra bukkannak fel a kisváros jellegzetes figurái. Folyik a cselekmény, ám a történetet átszövi egyféle misztikus homály, megelevenedő álmok, olykor már a sci-fi világát súroló történések. Kiváló karaktereket, remek színészek elevenítik meg, az események olykor váratlan fordulatot öltenek, figyelmünk egy pillanatra sem lankadhat. Mindezeket megkoronázta Angelo Badalamenti filmzenéje, amely tökéletesen festi alá hangulatilag is a cselekményt. Végül, egy ismeretlen dimenzióban, túl a vörös függönyön, a meggyilkolt Laura Palmer Cooper ügynök fülébe súgja: “…találkozunk 25 év múlva…”.

Eltelt 25 év, a Twin Peaks 2017 címen sugározzák a történet folytatását. A 18-ból 8 rész ment eddig, számomra hatalmas csalódást okoztak az eddig látottak! Ez egész elképesztően vontatottá vált, a cselekményben iszonyatosan nehéz bármilyen koherenciát találni, bátran leírom, hogy összefüggéstelen! Egy-egy régi szereplő ugyan feltűnik pillanatokra – például a két különböző színű szemüveglencsét viselő pszichiáter (akit alighanem valós személyről, vagy elmegyógyászok halmazáról mintáztak…) – ennyi elég is ahhoz, hogy lássuk, hogy 25 év, jó esetben egy emberi élet harmada, mekkora rontást ejt rajtunk… A nyolcadik részben vagy 20 percig csak színes ködfelhők villódznak a képernyőn, eljutunk egy 1945-ben végrehajtott kísérleti atomrobbantáshoz – a film fekete-fehérre vált – majd ugorva az időben, 1956-ba kerülünk, ahol egy eddig ismeretlen szereplő, szintén ismeretlen embereket gyilkol. A kép teljesen szétesett, úgy tűnik, Twin Peaks belehalt a huszonöt évbe… Persze 10 epizód még hátra van, lehet, hogy a kaleidoszkóp formái a végére összeállnak,  de tegnap este közel jártam ahhoz a ponthoz, hogy megszakítom a film nézését! Figyelni fogom, lássuk a végét, s ha mégis érdemtelenül bíráltam volna, javítani fogom.

 

máj 242017
 

Fiam iskolája, az abai Atilla Király Gimnázium, 2017 május 23-án ünnepelte névadóját. Erre az alkalomra, már január végén meghívták Koltay Gergelyt, a Kormorán zenekar vezetőjét, aki első szóra igent mondott. Izgalommal vártuk a találkozást! Szilasy György igazgató úrtól én kaptam a megtisztelő feladatot, hogy néhány kérdést fogalmazzak meg, amely a beszélgetés vezérfonala lehet.

Miután bemutattuk az iskolát, majd bejártuk Gergővel, a jurta melletti árnyat adó fa tövébe telepedtünk, kört alkotva ültünk. A diákok muzsikálásával kezdődött a találkozó és a beszélgetés. Kísérletet sem teszek arra, hogy részletesen idézzem mindazokat a gondolatokat, amelyeket Gergőtől hallottunk. Elmesélte pályájának indulását, ahogyan gyermekszínészként kezdte, majd zenét tanulva eljutott a Kormorán megalapításáig, elmondta, hogy milyen hatások vezették a folk-rock műfaj irányába. Szó esett rockoperákról és filmzenékről is. Amíg ezeket felidézte, számtalan fontos gondolatot osztott meg velünk. Körbejártuk Bálint Elemér oroszhegyi polgármester “Hivatásunk magyarnak lenni” mondatából miként született dal, majd zenealbum, hogyan tehetünk eleget feladatunknak. Ha jól belegondolunk, mit jelent ez a három szóba sűrített mondat, csodálatos világ tárul fel előttünk… Szó esett még Lámpás Emberekről, Táltosok Fiairól, őseink világáról. Még órákig tudtuk volna folytatni a beszélgetést, de időnkbe ennyi fért bele.

Elnéztem a diákokat, nagy figyelemmel, nyitott szívvel és ésszel fogadtak be Gergő szavait. Ebben az iskolában, ahol tanár, diák hivatása magyarnak lenni, ahol a muzsika, a tánc, a népi kézműves mesterségek művelése a mindennapok része, hiszem, ők megértették Gergő szavainak mélyebb értelmét. Bizonyára mindannyian lélekben gazdagodva búcsúztak el vendégüktől. Befejezésül még elénekelték Gergőnek az iskola Himnuszát, majd íjászattal folytatták a napot .

Felemelő perceket éltünk át, köszönjük Gergő, hogy megajándékoztál minket jelenléteddel, szavaiddal, gondolataiddal!

Isten áldja meg a magyart,
Tartson neve míg a Föld tart.
Paradicsom hazájában,
Éljen örök boldogságban.
Éljen örök boldogságban!

Töltse békében napjait,
Egyezve lássa fiait.
Tatár, török, s más ellenség,
Minket meg ne rendíthessék.
Minket meg ne rendíthessék!

Isten áldja meg a magyart,
Tartson neve míg a Föld tart.
Isten áldjon meg bennünket,
Minden igaz magyar embert.
Minden igaz magyar embert!

máj 072017
 

Régi olvasóink talán emlékeznek, hogy A mi Pilvaxunk fennállása óta, amikor csak tehettük, beszámoltunk a TransyMania székelyföldi folk-rock zenekar koncertjeiről. Sajnos a csütörtöki budapesti fellépésükön nem lehettem ott, de Székely György barátom jóvoltából, néhány fénykép erejéig részesei lehetünk mi is a koncertnek.

okt 092016
 

Két telefonhívás, majd egy elektronikus levél invitált:

„Kedves  Kormoránt szerető, egykori szimpatizáns, volt KoBaK-os, vagy egyszerűen csak barátunk… Azért jutott el ez a levél hozzád, mert a fent felsoroltak közé tartozol. Biztos te is hallottál róla, idén 40 éves az együttes. Ebből az alkalomból szeretnénk felidézni a „régi” időket egy hétvégén, aminek az ideje 2016. október 8 – 9. Helye – Verőce, Csattogó völgy, – a Magyar sziget  – … Ha megmozdult benned valami, ne várj, az idő kevés, jelentkezz még ma…”.

Megmozdult bennem valami, úgy éreztem a hívó szó nem lehet véletlen, mint ahogy az sem volt véletlen, hogy 2002. Adventjén a MOM Kupolatermébe vezette Isten léptünket.

Verőcén varázslatos környezetben, hűvös, ám verőfényes őszi idő várt. Régen látott ismerősökkel szorítottunk kezet, köztük azokkal, akikkel még mindig szorosan őrizzük barátságunkat. Ott voltak a muzsikusok, Isten adta tehetségükkel annyi értékkel halmoznak el minket: Nóra, Álmos, Gergő, Pisti, Tomi… Nem volt közöttünk színpadot nézőtértől elválasztó tér, amíg főtt a gulyás, volt időnk felidézni a múltat, koncerteket, kirándulásokat, kobakos élményeket. Lassan elkészültek az étkek, leszállt az este, csípős hideg búcsúztatta a napfényt, behúzódtunk a tábor ebédlőjébe, jóízűen kanalaztuk a gulyást. Kötött volt indulásunk ideje, az utolsó komp Visegrádra, így fél nyolc felé elköszöntünk.

Sok baráti beszélgetés között kaptam néhány kérdést, olyanokat, amelyeket mindeddig azért nem tettem fel magamnak, mert a válasz  magától értetődőnek tűnt. Mitől jó egy Kormorán koncert, mit jelent számomra a KOBAK? Érdemes ezeket átgondolni és megfogalmazni a válaszokat!

Most annyi tűnik biztosnak, hogy december 16-án, az Uránia Nemzeti Filmszínházban ott a helyünk a 40 éves Kormorán zenekar ünnepi hangversenyén. Komoly indíttatást kaptam, hogy elővegyem a régi fényképeket, s közkinccsé tegyem. Abban maradtunk, évente megismételjük a tegnapi találkozást, remélem nem lesz akadálya!

Nyitott kérdések tornyosulnak, válaszra várva. S a válaszok bennem élnek, pontosak, tiszták, csak szavakká, mondatokká kell formálni azokat. Ez a közeljövő fontos feladata!