Ennek a naplónak indításakor alapelvként rögzítettem, hogy elkerüljük a politizálást. Két okom volt erre: a „ne szólj szám, nem fáj fejem” kényelmén túl, a korábbi keserű tapasztalatok, amikor egy zenekar munkásságának hatására megszerveződött baráti kör honlapján azok folytattak éles politikai vitákat, akik minden másban közös nevezőn voltak. A viták meddők voltak, mégis mindenki kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett. Ám azok a polémiák habos kakaós babazsúrok voltak azokhoz képest, amelyeket ma olvashatunk egy-egy portálon megjelenő olvasói hozzászólásokban, amelyek trágár stílusát hallva, még a jutasi őrmesterek is elcsodálkoznának. Olyan förtelmes moslék bugyog fel a klaviatúrákból, hogy nem is értem, a honlapok működtetői miért nem szabnak gátat.
„Déjà vu 2002” címet adtam ennek az írásnak, talán nem lépem át oldalam alapelveit, mert aggályaim messze túlmutatnak a napi politikai csatározásokon. 1998-2002 között Magyarországot polgári kormány vezette. A választások akkor is további folytatást ígértek, hidegzuhanyként ért bennünket, hogy egy kommunista őskövület, a D209-es ügynök vezetésével, derékba tört a szépen induló történet! Másnap, a TF azóta leégett csarnokába hívta meg a polgári Magyarországot a kormányfő, a tömeg az Alkotás úton a Déliig ért, megkezdődött a két forduló közötti kampánykörút, a „…mindenki hozzon magával legalább még egy embert!” jegyében. A Kossuth térre százezrek zarándokoltak, a második fordulóban majdnem sikerült megtalálni a veszett fejsze nyelét, kis híján meglett az egyenlítés, de mindezek kevesek voltak a hatalom megtartásához. Soha, egyetlen korábbi választás nem ébresztett annyi kétséget, mint a 2002-es; megvásárolt szavazatokról, utaztatásról, láncszavazásról röppentek fel hírek. Egyedül néhány nemzeti radikális próbálta reménytelen akciójával kikényszeríteni a szavazatok újraszámlálását, de ez az akkor még hatalomban lévők ingerküszöbéig nem ért fel.
A folytatást ismerjük. A D209-es megpuccsolása után jött a vizitdíj, devizahitel, égbeszökő energiaárak, túladóztatás korszaka; a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kudarca – „23 millió román” illegális bevándorlóval való riogatás -, majd az öszödi beszéd, a Forradalom ötvenedik évfordulóján brutális támadás, máig nem tudjuk, a jelöletlen ruházatban kik ütötték az ünnepelni vágyókat. A libatenyésztők egy részét tönkretevő miniszterelnök országlása már csak egy rút vörös farok volt az undorító történet végén. 2010-ben eladósodott, az államcsőd szélén tántorgó, erkölcseiben megtört országot örökölt a kétharmadot szerzett polgári oldal. Innen kellett felállnunk, pedig akkor még nem sejthettük, hogy az illegális migráció, a muzulmán hódítás egy-két esztendő alatt századunk legnagyobb kihívása elé állítja az öreg kontinenst, benne Magyarországot.
A polgári kormány mindeddig sikeresen hárította el azt a veszélyt, amelyet az illegális migráció hordoz magában. Szövetségeseket is talált, úgy tűnik, hogy például Ausztriában is azokat választotta meg a nép, akik országukat az osztrákoknak szeretnék megtartani, remélhetően márciusban Olaszországban is hasonló döntés születik. Vagy meggátoljuk az illegális bevándorlást, vagy nagyon rövid idő alatt Európából iszlám kalifátus lesz! Ez a tét!
Hódmezővásárhelyen tegnap időközi választást tartottak a megüresedett polgármesteri szék betöltéséért. Két komolyan vehető jelölt szállt ringbe, bár a szavazólapon a majdani győztes „független” jelölt neve mellett egyetlen pártlogót sem láttunk, jól tudtuk, mögötte áll a szélsőjobbtól a szélsőbalig valamennyi politikai erő. Abban a városban, ahol 1990 óta minden alkalommal polgári jelölt győzött, hatvan százalékot szerzett az ellenzék! Ami történt, az jóval több, mint figyelmeztetés, ez intő jel, hogy 2002 nagyon könnyen megismétlődhet! A különbség annyi, hogy nem kettő, hanem öt hete van a polgári oldalnak, hogy összeszedje magát, mert április 9-én hiába visz majd magával mindenki legalább még egy embert, hiába csócsáljuk a gumicsontot az újra megalakuló polgári körökben, már későn lesz!
Nem tudom mit lehet tenni, azt hiszem egy amerikai tőzsdecápára kihegyezett kampány nem vezethet célra. Amit el kellett róla mondani, az elhangzott, az emberek többségét már egyáltalán nem érdekli ez. Minden csatornán fel kell mutatni az elmúlt nyolc év eredményeit. Az embereket irritálja az erőltetett stadionépítési (felújítási) őrület, ki kell mondani, hogy a megkezdett munkálatok befejezése után évtizedekig nem kezdünk újakba, a felszabaduló erőforrásokat mire fordítjuk. (Az útépítéstől kezdve, a kórházi várólisták rövidítésén át, az oktatásügyig, az iskolai- és tömegsport infrastruktúrájának javításán át ezernyi lehetőség volna.) Ha az ország gazdasági teljesítőképessége megengedi, már 2018-ban vissza kell adni a tizenharmadik havi nyugdíjakat! Nem szabad felülni a közvélemény-kutatók szirénhangjának, úgy kell küzdenünk, mintha az ellenzék állna 52 százalékon; napok alatt el kell érnünk azt a lelkiállapotot, amelyet 2002-ben, a két forduló között éreztünk. Fel kell állni a fotelból, kampányolni, majd szavazni kell! Soha nem volt ekkora a tét!!!
2002-t követően magam is beléptem az akkor bukott polgári pártba, ám néhány taggyűlés után már tudtam, a pártélet nem az én világom, így tagságom szépen elsorvadt, ezt egyáltalán nem bánom. Amíg élt Csurka István és létezett a Magyar Igazság és Élet Pártja mindig rájuk szavaztam, mert azok a helyzetértékelések, amelyek Csurka tollából a Magyar Fórumban hétről hétre megjelentek, teljesen világosak voltak. De jó lenne most is hallani Csurka István tanácsait… A politika, vagyis a kompromisszumok művészete számunkra a választásról szól, sajnos rossz és még rosszabb alternatívák kínálkoznak. Nem egy politikai párt, nem egy kiemelkedően tehetséges politikus, gazdasági szakember sorsa, hanem hazámé aggaszt. Nekem már szinte mindegy (gyakorlatilag minden mindegy…), ha egy újabb tragikus fordulat következik, elköltözöm Székelyföldre, inkább éljek román, mint neobolsevik uralom alatt… de az én otthonom, a te városod, a mi hazánk sorsa amíg élek, nem lesz közömbös számomra. Van még szűk öt hetünk…
A hódmezővásárhelyen történtek néhány utórezgése a sajtóban:
3 hozzászólás - “Déjà vu 2002”
Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Eltelt közel két hét a vásárhelyi fiaskó óta, nem akarok ezzel tovább foglalkozni, inkább lássuk, hogyan érint például engem a kampány!
A mi választókerületünk általában jobbra húz, de akadtak kivételek! Innen került az OGY-be pl. a szoci MA, aki VJ Pénzügyminisztériumában államtitkár volt; a helyi verebek azt csicseregték, hogy voltak bizonyos szántók, amelyek belterületté alakulva felértékelődtek… Volt, hogy körzetünkből a szintén szoci, néhai CsJ lett önkormányzati képviselő, aki egyébként – ezt el kell ismerni – tisztességes munkát végzett! Nem beszélve a polgármesteri székről, amely nyolc évig WT úr alatt volt; a kedves barátságos, az utcán mindenkinek előreköszönő WT idején a város alaposan eladósodott, fejlesztésekre sem nagyon futotta. Ám lehet, máig polgármester lenne, ha az új politikai hatalom nem ajánlott volna fel neki egy állást az ÁSZ-nál. Mindezeket csak azért írtam le vázlatosan, hogy alátámasszam, ebben a jobboldalinak gondolt körzetben sem lefutott a meccs!
Kampány. Jött kopogtatni az az öregúr, aki már régóta gyűjti az ajánlásokat. Minden tiszteletet megérdemel, hiszen nehezen jár, a lelkesedés fűti, de… mégis ő jeleníti meg azt a pártot, amelynek aláírásokat gyűjt, ő az arca. Ehhez kevés a lelkesedés, nem bizalomkeltő egy viseletes kabát… őt sem kellene kivonni, hiszen a törzsszavazók (lehet tudni kik ők) bárki jön, aláírják, de az ingadozókat így nem lehet meggyőzni. Nem pom-pom lányok kellenek, de a választópolgár ennél többet érdemel! Persze, miért nem csinálja más, jó kérdés… Rudi is vázolta keserű tapasztalatait, úgy tűnik a politikai osztály annyira leamortizálódott, hogy kamikaze akciónak tűnik a kopogtatás, ez pártfüggetlen… (Más párt nem próbálkozott nálunk, bizonyára visszatartotta őket márciustól novemberig a házunk falán lengedező magyar és székely zászló, meg a Csíksomlyóról hozott szentkoronás zászlótartó.)
Megnéztem a jelenlegi OGY-i képviselőnk és mostani jelöltünk (ugyanaz az ember) honlapját. 2014-es az utolsó bejegyzés! Kampány van? Lehet, a közösségi hálón kampányol, de én azt nem látom. Nem tudom mikor és hol lesznek kampányrendezvények (lesznek?). Egy szórólapot kaptunk, amelyen az úton-útfélen látható „Együtt bontanák le a kerítést!” plakát van – rendben, ismétlés a tudás anyja, na de ennyire? Teljesen zombi a választópolgár? Hozzáteszem, a többi jelölt sem aktív, az egykori nemzeti radikális párt még szórt egy kiadványt, de azt undorral és olvasatlanul dobtuk a kukába.
Mondom, nálunk ez a helyzet, lehet máshol pezseg a kampány. Pedig itt sem lefutott meccs ez, nem ülhetne senki ölbe tett kézzel a fotelben. Amiket leírtam, azok tények. A honlap, szórólap, információhiány…
Országosan lehet figyelni a médiákat, mindegyik a saját nézőpontja szerint „tájékoztat”. A polgár meg néz, mint Mari a moziban.
Bukta lesz, én szóltam… Csak az a baj, nem a politikusok fognak szívni, hanem a polgári középosztály. Magyarországnak így kell végeznie?
A Sajtóklubot néztem, és bejött az, amit sajnos sosem mertem kiáltani, csak magamban gondoltam: A Fidesznek válaszolnia kellet volna minden egyes korrupciós vádra, minden egyes lopási vádra, akár kemény polgári perek formájában! Egyenesen érthetetlen, hogy merő eleganciából, vagy tudom is én, miből, de sosem történt cáfolat, vagy akár szankció a rágalmazó sajtótermékekkel, vagy magánszemélyekkel kapcsolatban. Hiszen így is diktatúrának neveznek minket, hogy nem tettük, hanem hagytuk, hogy a seb elmérgesedjen, a nép lelkébe beleegye magát, hogy a Fidesz korruptabb, mint bármelyik eddigi párt és többe lopott, mint – Kádárékkal együtt – az összes eddig létezett politikai erő.
Most 6 hét alatt ezt nem lehet megváltoztatni. Emiatt ÉS KIZÁRÓLAG EMIATT, hogy nem reagáltunk, nem ütöttünk minden alkalommal vissza, de úgy, hogy ne tudjon többet felkelni a rágalmazó, megérdemeljük a vereséget,meg azt, hogy utána ártatlanul fel fognak akasztani minket. Én speciel amúgy is életunt vagyok, nekem a rühös ballib csőcselék és a Segglik (ex-Jobbik) csak szívességet tesz, ha megspórolja az öngyilkosságot. De hát az a helyzet, hogy én nem cáfolhattam semmit, ha ismerősök a Fidesz újabb „lopásáról” itt.ott hallott rágalmait vágták a szemembe, mert nekem nem volt háttér információm Mészáros, vagy Tiborcz TELJESEN LEGÁLIS, csak a ballib szennymédia által elferdített üzleteléseiről.
Bizony ez részben Orbán Viktor hibája is, a kormány hibája, és a jobboldali sajtóé, Bayeréké is, mert nekik volt, vagy rövid utánajárás után meg tudták volna szerezni. Ők most ez fel- és beismerték, de lehet, hogy későn. Úgyhogy, most ők is elmondhatják, hogy: Nincs tovább. Azért nincs, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon! De nem azt, hogy hazudtunk reggel éjjel, meg este, hanem, azért, mert nem cáfoltuk a hazugságokat reggel, éjjel, meg este.
A Békemeneten viszont ott leszek. És természetesen imádkozom naponta a győzelemért. Isten talán megszánja ezt a bűnös magyar népet. És nyerünk. Nem kicsit, nagyon.
Hozzátenném: újabb szavazókat egyedül a kiábrándult nemzeti radikálisoktól szerezhetünk. Éppen ezért, ha Budaházy György büntetőperében nem születik felmentő ítélet, haladéktalanul kegyelmet kell gyakorolni. Nem tisztem a perrel kapcsolatban véleményt alkotni, de ha egymás mellé teszem azokat az „ítéleteket” amelyet a 2006-os október 26-i utcai terror következményeként születtek, és a Budaházyra elsőfokon kimért 13 év fegyházat, égbekiáltó a különbség! Ezt maga Budaházy György is világosan felismerte, a közkegyelem gesztusértékű lenne a kiábrándult nemzeti érzelmű honfitársaink számára. A terrorizmust semmi nem menti, de hogy a vádlottak terhére felrótt cselekmények mennyiben merítik azt ki, erősen kérdéses.