Arra gondoltam, talán Nagyhéten nem illendő borkóstolásról beszámolni, ám mégis úgy döntöttem, megosztom veletek szombati élményeinket. Ha Krisztus az utolsó vacsorán bor színében hagyományozta ránk vérét, a szőlőtő termése nincs távol Nagyhéttől, másrészt, ez a találkozás Kaló Imrével, messze túlmutat egy közönséges borkóstoláson.
Virágvasárnap előestéje Szomolyán
Kellemes társaságban, három autóval vettük Szomolya felé az irányt, miután elfoglaltuk szállásunkat, már 16 óra után elkezdődött a találkozó. Bemutatkoztunk, elindult a kóstolással egybekötött beszélgetés. A hangsúly a beszélgetésen van, a borok megolajozták a gondolatok útját, amelyek a szőlőművelés, borkészítés apropóján elvezettek olyan alapkérdésekhez, mint Isten, haza, család; múltunk és életünk, jövőnk és lehetőségeink, teendőink Kárpáthazában. A pincefalon függő feszület, a tufába faragott turul, a hordók, maga a borospince olyan légkört árasztottak, melyek segítettek az elhangzó gondolatok befogadásában. Mivel lehetetlen vállalkozás lenne visszaadni az elhangzottakat, íme Kaló Imre, – aki a Borászok Borásza – néhány mondata.
Kaló Imre más úton jár, mint a borászok túlnyomó többsége. Másképpen műveli a szőlőt, másképpen készíti a bort, de nem szeretnék belemenni a részletekbe, ha valakit érdekel, itt olvashat néhány gondolatot erről.
Azzal sem szeretnék részletesebben foglalkozni, hogy mit mutattak a borok. Kóstoltunk fehér- és vörösborokat, rozét, utóbbi kivételével valamennyiből száraz és édes tételeket is. A termőhelyen könnyen aszúsodik a szőlő, Kaló Imre elmondta, hogy 10 évből 7-ben van aszúsodás. Ittunk olyan Turán aszút, hogy megilleti a „Térdre, imához!” felkiáltás. Ne felejtsük nem Tokajban, hanem az Egri borvidéken voltunk! Lehetett volna akár egy borból évjáratokat összekóstolni. Meglepően széles volt a fajtaválaszték, így rengeteg tételt ízlelgethettünk. Nem szeretnék egyetlen bort sem kiemelni, de mellbevágó volt számomra, hogy a 2003-as (amúgy legendásan jó) évjárat Olaszrizlingje mennyire ragyogott. Azt is tudjuk, ahogy az embernek sem jó egyedül lennie, borok és étkek alkotnak igazi párost. Míg a pincében hordómintákat kóstoltunk, a vacsorához, amely szarvasborjúból készült kitűnő paprikás volt, palackos tételek is terítékre kerültek. Az almás réteshez kínált édes bor is megmutatta, mennyi játékosság van abban, ha étkeket és borokat jól párosítjuk. Csodálatos volt!
Megajándékozhatja az Úr a földi halandót találkozásokkal Lámpás Emberekkel. Most nem szeretném felsorolni azokat a borászokat, akiket közéjük tartozóknak gondolok, de az biztos, hogy Kaló Imre is ott van közöttük, épp úgy mint az élet más területeiről például Papp Lajos, Böjte Csaba, Koltay Gergő, Nyerges Attila, Kassai Lajos és hosszan sorolhatnám a tudományok és a művészetek Lámpás Embereit. A borász a kettő között áll, a pohárba kerülő nedű a tudományból kinőtt művészet, gondolatok formálják, miközben gondolatokat formál. Mi pedig hálás szívvel nézhetünk az Égre, hogy megajándékoz az Úr bennünket!