Nézzétek el nekem, ha elfogult leszek, elvégre a “szeretet megváltoztatja a világot”, nem tudom más szemmel nézni annak az embernek a színjátszását, akit a világon legjobban szeretek – Benedek fiamról van szó – ; szeretem diáktársait, szeretem tanárait, szeretem az Atilla Király Gimnáziumot, amely jó irányba fordította életünk szekerét, mondhatnám megváltoztatta világunkat…
Életiskolába jár Benedek fiunk, az életnek nemcsak a periódusos rendszer titkainak tudása, hanem az alkotás öröme is része. Felállni a világot jelentő deszkákra és előadni Tamási Áron 1936-ban írt színművét, nagyon komoly kihívás, lecke és tanulás! Ne feledjük: három felvonásos, több mint két órás mű szövegét kellett megtanulni, tudni, előadni! Szükség volt jelmezekre, kellékekre; színpadi mozgás elsajátítására, jól érthető szövegmondásra, játékra, összhangra a színésztársakkal! Azt gondolom, hatalmas teljesítmény volt! Mert az egy dolog, hogy szülőként ez az este örökre lelkünkbe vésődött, de a diákok életére is komoly hatással bírhat! Hihetnek önmagunkban, hogy nincs olyan hosszú szöveg, amelyet nem lehet memorizálni, fel kell lépni a színpadra, képesek megformálni azokat a karaktereket, amelyeket Tamási Áron egykor elképzelt; képesek lettek egy irodalmi alkotás legmélyebb megismerésére, mondanivalójának megértésére! Talán, ha néha-néha elmennek színházba, más szemmel fogják látni majd mindazt, ami a színpadon történik, tudni fogják mennyi munka és buktató áll a látottak mögött, az átlagnézőnél jobban fogják felismerni az előadások értékeit. A színház életünk tükre, kincs, amelyet semmi sem pótolhat. Biztos vagyok abban, hogy a felnőtté serdülő ifjaink, akik tegnap igazi színházat játszottak, kincsekkel gazdagodtak! Köszönet ezért iskolájuknak, tanáraiknak, különösen Nagyné Csatlós Irén tanárnőnek, aki segített a diákoknak az előadás megvalósításában! Talán nem árulok el műhelytitkokat ha elmondom, a diákok maguk választották szerepeiket, abban biztos vagyok, hogy rendkívül jó érzékkel tették, hiszen a karakterek remekül illettek mindannyiukhoz! A nézőtéren egy pillanatig sem éreztem, hogy amatőrök állították színpadra a művet.
Mielőtt magáról a darabról idéznék, nézzük meg az előadás befejező jelenetét mozgóképen!
2010-ben Kézdivásárhelyen adták elő Tamási színdarabját, a magyarteatrum.hu így mutatta be akkor az alkotást:
“Tamási Áron 1936-ban megírt darabja a mindenkor aktuális politikai történeten túl, ami az idegen és hamis vezérről valamint a kiszolgáltatott népről szól, mélyebb emberi sorskérdést vet fel: a megoldást mástól váró önsajnáltató szolgaság és passzivitás helyett, az egyéni sors- vállalás felismeréséről.
Tündöklő Jeromos a hatalomvágy tükre, mely szembesít önmagunkkal, a bennünk rejtőző hamis ambíciókkal, hiú álmokkal. Jeromos, az ember barátja, rossz lelkiismerete, személy és megszemélyesítés egyidőben, mely sötét félálomként jelenik meg nem túl sikeres életünk újrakezdési „hogyan tovább?” hajnalain. A vele való találkozás önmagunk felismeréséhez és katarzishoz vezet.
A bennünk lévő rossz reális, megjelenése szürreális, ahogy eltűnik, az maga a csoda. A történet egy kisközösségben játszódik, a társadalmi struktúrákban kialakult emberi problémákat vet fel és rávilágít arra, hogy ezekben a problémákban gyors változás és javulás nem történik, amíg a közösség és az egyén nem érik meg rá.”
Valóban döbbenetes, hogy a 81 évvel ezelőtt született mű, mennyire aktuális ma is!
Sok fényképet készítettem, sajnos nem lettek jó minőségűek, nekünk valamennyi fontos, de talán másoknak is érdemes átlapozniuk.