Olvasónaplóm – Búzavirág; Kard és kódex

Sokan siratják a Gutenberg-galaxist, talán nem alaptalanul. Zaklatott, rohanó életünk nem kedvez a könyvek világának, újságot sem olvasunk sokat, hírportálokon futjuk át inkább a világ történéseit. Hosszú vonatozások idején az utasok olvastak, vagy rejtvényt fejtettek, ma több ember kezében látni telefont, mint nyomtatott írást. Fülhallgató zár be végleg a digitális világba, kirekesztve a hangokat…

Pedig olvasni jó! Egy csendes sarok, olvasólámpa, kis ellazulás, s a kézbe vett könyvben a betűk életre kelnek, agyunk filmmé formálja azokat, nem a sorokat látjuk, hanem peregnek előttünk az események. Hol vannak már azok a gyerekkori idők, amikor a Pál utcai fiúkat, az Egri csillagokat, a Winettou-t tízszer, hússzor elolvastuk, vagy éppen Rejtő Jenő semmihez sem hasonlítható humorával megírt regényein nevettünk, hogy még a könnyünk is kicsordult? Az Y és a Z generációk nem tudják mit veszítenek, mi, akik könyvek között nőttünk fel, sokan hajlamosak vagyunk szakítani az olvasás örömével…

Az elmúlt napokban két könyvet vettem kézbe, megosztok néhány gondolatot azokról.

Fábián Janka: Búzavirág

Hitvesem kérte a könyvet Karácsonyra, ám az ünnep előtt már nem volt kapható, ez azért jelez valamit. Év elején vásároltuk meg, érdemes volt! A világhálón búvárkodva szembesültem azzal, hogy ez a kötet az írónő nem előzmények nélküli regénye, számos alkotása jelent meg korábban. Kortárs szerzőtől olvasni mindig érdekes kaland!

A történet a XIX. század végén indul, egy lány – Mimi – életét követhetjük nyomon, aki vidéki birtokon születik és nevelkedik. Vannak egyetemes emberi értékek, amelyeket mindenki keres: szeretet, szerelem, párválasztás, a tehetségünkhöz legjobban illő hivatás megtalálása. A felsoroltakhoz rögös út vezet, mi magunk, hibáinkkal, botlásainkkal, zsákutcáinkkal sokszor nem jutunk célhoz ebben a szövevényes labirintusban; tovább nehezíti dolgunkat a világ, a történelem sodrása, akarva, akaratlanul formálja életünket. „Vége van hát – gondolta Ella, kicsit szomorúan. – Beköszöntött a huszadik század. Új kezdet, új remények. Számunkra és az egész emberiség számára. Isten hozta hát! Az igazat megvallva nem is bánom. Az előzőnél a tizenkilencediknél csakis jobb lehet.” – olvashatjuk a regényben.

Főhősünk Mimi megtalálja a szerelmet Vincében és a számára rendelt hivatást a színészetben. Vince elkészíti első filmjét Mimi főszereplésével, melynek címe Búzavirág. Kitör az I. Világháború, Vince a fronton találja magát; Mimi pedig önkéntes ápolónőnek jelentkezik, némi ügyeskedés árán az olasz fronton harcoló kedvese közelében szolgál. A szerző nagyszerűen eleveníti meg a háború, a frontvonal, a hadikórház és a hátország borzalmait. Mimi és Vince szerelme véget ér. Nem elég a háború, közben pusztít a spanyolnátha is… A háború végén Mimi új utat keres, operettekben lép színpadra Bécsben, majd Berlin és Amerika következik, mert mindig akad valaki, aki felismeri tehetségében a lehetőséget.

Érdekes, ahogyan megelevenedik a filmvilág, a futószalagon gyártott némafilmek, majd az első hangosfilmek; Mimi szívesen foglalkoztatott, igazi filmsztárrá válik, úgy, hogy közben megőrzi önmagát. Fábián Janka magával ragadóan mutatja be a húszas évek Hollywoodját, szesztilalmat, tivornyákat, kisebb-nagyobb stikliket. A cselekmény rendkívül fordulatos, Mimihez megérkezik árván maradt, tíz évvel fiatalabb öccse, aki nagy bajba sodródik. Mimi filmes karrierje ezzel véget ér, ám megtalálja a szerelmet és a boldogságot, úgy, hogy a sors játéka folytán visszagondolhatunk az olasz hadikórház sebesültjeire. 1933-ban Mimi édesapja egykori üzlettársának birtokán, San Francisco szőlőültetvényei között ér révbe. Évtizedeket ugrunk az időben, 1998-at írunk, amikor meglepő epilógussal zárul a regény.

Élvezetes olvasmány volt, hiszen nagyon változatos, váratlan és meghökkentő fordulatokkal tarkított a cselekménye, jól megformáltak a karakterek, egyformán hitelesnek érezhetjük a századforduló Magyarországának és húszas évek Amerikájának bemutatását is. Mindeközben érezhetjük a történelem viharait, megpróbáltatásokat, fájdalmat, boldogságot. Nem mellesleg átélhetjük egy akkor új művészeti- és iparág, a filmek születésének korszakát. A regény a Koszorúfonat folytatása, Bálint életének bemutatásával akár újabb történet lehetősége is benne van. Örülök, hogy elolvastam!

***

Ősi János: Kard és kódex

A Lovagkirály keresztje című regényről már esett szó honlapunkon, türelmetlenül vártam a folytatást, amely – mi tagadás – csalódást okozott.

A cselekmény kissé zavaros, nehezen követhető, a karakterek elnagyoltak. Bár igyekszik a király emberi arcát mutatni, ebben a formában nehezen hozható össze a bennem élő Szent László képpel. (Bizonyára én élek tévedésben…).

István szentté avatásáról olvasva majdnem végleg letettem a könyvet… Miközben László Atilla kardja után kutat – mindig csak majdnem sikerül megszereznie – a fegyverhez tartozó hun rovásírással íródó könyvnek végképp nyoma vész, nem tudjuk Szentföldön, vagy Zárán rejtőzik? Számomra nagyon hiányozott, hogy még utalást sem olvashattunk a Lovagkirály legendáiról. Népszerű kifejezéssel élve, karaktergyilkosságnak nem rossz a második kötet, mivel a Király halálával végződik, nem tudhatjuk mit hoz majd a készülő harmadik? Kérdés, hogy érdemes-e mítoszokat – hisszük vagy sem – porba dönteni?