aug 262014
 

Öröm és hiányérzet kavargott bennem, amikor letettem Ősi János váci történelemtanár nemrégen megjelent könyvét. Igaz, mikor alig több mint két napja belekezdtem, mindössze annyit tudtam róla, hogy kortárs szerző regényét tartom kezemben, aki Szent László életét regénybe szőtte. Legnagyobb gondom az volt, hogy a mű befejezetlennek tűnt, a Lovagkirály életének korai szakaszát dolgozta csak fel. Azután megtaláltam a magyarázatot: trilógia első részével végeztem, a másik két kötet megjelenésre vár, alighanem legkésőbb jövőév elején polcokra kerül a második rész is.

A hiányérzettől eltekintve, nagyszerű élmény volt a könyv elolvasása. Élvezetes, olvasmányos stílusban ír a szerző, szinte letehetetlen letenni a kötetet. Bár az ifjú Szent László áll a cselekmény középpontjában, sok egyebet láthatunk: a kor életét, falvak, városok rendjét, kiszolgáltatottságát; folyamatosan dúló harcokat és küzdelmeket; besenyők pusztítását; kivégzéseket, az egyházi tized beszedését, őshitű magyarok és keresztények küzdelmét, akár szellemi, akár fizikai síkon. Cselszövések, alkalmi szövetségek, párbajok tartják ébren figyelmünket, az sem baj, hogy az író elrugaszkodik a szigorúan vett történelmi eseményektől, és szabadon engedi szárnyalni fantáziáját.

A cselekményből nem hiányzik a szerelmi szál sem, László és Rásdi, a pogány jósnő beteljesült szerelme, amely tragédiába torkollik, elvégre Béla király, aki hitszegő módon lemészárolta Fehérváron az őshitű magyarokat, másodszülött fia kedvesét éhhalálra ítéli. De a Rásditól kapott, keresztet formázó Turulmadár kíséri és védi Lászlót rögös útja során. Maradva a szerelmi szálnál, később a Váradot építő László feleségül veszi a gyönyörű Rékát, aki leánygyermekkel ajándékozza meg a herceget, de belehal a szülésbe. Mindeközben szemünk előtt építik fel vallon mesterek Váradot, székesegyházzal, várfalakkal.

Ott vagyunk Nándorfehérvár ostrománál, ahol a széthúzó vazallusok összevesznek a prédán, látjuk, ahogyan László párbajozik a hitvány kölyökkirály helyett annak vitézével, ám a küzdelem eldöntetlen marad. A trilógia első kötetének befejező része a mogyoródi csata, ahol Salamon és Géza ütköznek meg, László bátyja oldalán harcol, sebesülten, Koronát hozó angyalok álomképével fejeződik be a trilógia első része.

Számomra azonban nem ezek nyújtották a legnagyobb élményt, hanem László kijevi követi útja, ahogyan vágtatnak a végtelen sztyeppéken, majd magyarokkal találkoznak, akik nem követték Árpádot a négy folyó völgyébe, elmondják Lászlónak, hogy sok magyar él elszórtan a sztyeppéken és a Kaukázus lábánál. László fejében azonnal megfogan az a gondolat, hogy egyesíteni kellene a szétszórtan élő magyarokat! A kijevi udvarban is megjelenik a szerelmi szál: az uralkodó egy éjszakára Lászlónak ajándékozza a szépséges mohamedán rabszolgalányt, akivel szerelem szövődik, ám ármány és cselvetés végül örökre elválasztja őket. László küldetése nem jár sikerrel,  annak ellenére sem, hogy  kisded lányát nőül ígéri a kijevi fejedelem hét éves fiának. Úton hazafelé, hóviharban, lázasan, látomások közt gyötrődve elveszti kísérőit, majd a Kárpátok keleti lankáin élő székely falunagy házában ébred, aki furcsa beszéde közben, folyamatosan nyílvesszőket készít… Tőle tudja meg László, hogy létezik egy kódex, valahol Erdély mélyén, egy régi kolostorban, abban írva vagyon, hol van Atilla kardja. Felépülve hazatér Váradra, amint kitavaszodik útra kél, hogy megkeresse a Gyulafehérvár környékén található kolostort. Nagy nehezen szót ért az öreg szerzetesekkel, közülük a titkok őrzője, amint megosztja azokat Lászlóval, nyomban meghal. A kódexet már régen elrabolták, ám megtudjuk, hogy különös írásjelekkel – talán rovásírással – önmagától íródik tovább, ha a titokzatos karddal valami történik.

Nagyon várom a folytatást. Ősi János teret engedett szárnyaló fantáziájának, fikció és történelem kavarog regényében, mindezeket kiváló, élvezetes stílusban tárja olvasói elé. A mű irodalmi értékén túl, arra is kiválóan alkalmas, hogy felébressze az olvasó érdeklődését egy rendkívül izgalmas történelmi korszak iránt.

Végül ne felejtkezzünk el a könyvben írt eseményeket megjelenítő nagyszerű tusrajzokról, melyek P. Szathmáry István alkotásai.

Mindenkinek elolvasásra ajánlom a művet és izgatottan várom a folytatást!

(Kritikát, ismertetőt és beszélgetést a szerzővel, kiadóval itt találtok, valamint itt is.)

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Kötelező

Kötelező

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..