Új naptár kerül a falra, új évszámmal kezdődik a dátum: “2015”. Tűzijátékok fénye színezi az eget, pufogás jelzi, valami változik. Változik? Előbb vessünk számot, milyen volt 2014!
Semmiképpen sem dicsekvésnek szánom, talán nem is illendő erről szólnom és sokakban ezért vagy azért ellenérzések ébredhetnek, de ez az oldal a Kormorán Baráti Kör honlapjának egykori “Pilvax” nevű fórumfejezetéből sarjadt ki, így illő, hogy először is muzsikáról szóljunk. Nem tudom nem elmondani, hogy Szenteste örömében mennyire keserédes a “Csendes éj” után meghallgatni a “Játék Karácsonykor” című Kormorán albumot, amely olyan emlékeket és időket idéz, amelyek már soha többé nem ismétlődhetnek meg. Szerencse, hogy a korong őriz belőlük egy keveset.
Koncertek. Az évadnyitó Örökség koncerten voltunk, utána, azóta sem érzek semmiféle késztetést arra, hogy újabbakra menjek. Remélem a zenekar megtalálja saját stílusát és a múlt árnyékából kilépve, zenei tehetségéhez méltó sikerek előtt áll. Az Ismerős Arcok kérhetetlenül járja útját, rengeteget koncertezik, megalakulásának 15. évfordulója alkalmából kiadott egy albumot, amelyen átdolgozott dalai hallhatók, reméljük, amint megérik alkotóműhelyükben az új anyag, megjelenik korongon is. Felejthetetlen volt a Kongresszusi Központban hallott koncert, méltó a zenekar eddigi 15 évéhez. Más koncertről nem szólhatok, idén nem voltunk olyan színvonalú előadásokon, mint korábban Hobo, vagy az East a Művészetek Palotájában.
Sportvilág. A zene mellett honlapunk másik fő témaköre. 2014 bővelkedett eseményekben és sportolóink közül nagyon sokan sikert sikerre halmoztak, kiemelném Hosszú Katinkát, aki fantasztikus évet zárt. Nem volt rossz a Labdarúgó VB sem, talán tippjátékunkkal kicsit sikerült még izgalmasabbá tennünk, legalább magunk számára. Magyarország jó rendezőnek bizonyult mind a Vízilabda, mind a Női Kézilabda EB lebonyolításában. A magyar labdarúgásról jobb nem beszélni, bár talán Dárdai hozott egy kis felfrissülést, ám csodát ne várjunk, egy fecske nem csinál nyarat. Szégyenletes, gyalázatos, hogy egyetlen európai kupasorozatban sem került klubcsapatunk főtáblára, ez azt mutatja, hogy stadion építésekre költött és költendő kb. 50 milliárd Ft ablakon kidobott pénz. Míg 2015-ben a rogyadozó, összeomlás alatt álló háziorvosi rendszer 10 milliárd pluszpénzt kap, addig a nemrég felújított és az UEFA meccsek lebonyolítására is alkalmas Videoton stadionra 9 milliárdot költenek. Hangsúlyozom: nem egy rogyadozó, életveszélyes arénára! Persze ez már messze nem sport, inkább átvezet egy másik témához…
Politika. 2014-ben három választást nyert meg a magát keresztény-konzervatív, jobboldali pártnak tituláló FIDESZ, miközben baloldali ellenzéke atomjaira hullott. Úgy tűnik nagyon nyeregben érzik magukat, 2014 ősze óta hibát hibára halmoznak, miközben a világ egyik legocsmányabb nagyhatalma tevőlegesen is belefolyik a magyar belpolitikába. Utcai zavargások helyett ennek az országnak nyugodt építkezésre lenne szüksége!!! A magyarok számtalanszor bebizonyították, hogy mind a szellemi teljesítőképességük, mind szorgalmuk és munkabírásuk alapján a világ élvonalába tartoznak – elég nemzetünk létszámához mért tudósok, feltalálók, számára gondolnunk. Semmi másra nem lenne szükség, mint engedni a bennünk szunnyadó erőket, energiákat kibontakozni. A hatalom által elkövetett hibák talán még nem végzetesek, de könnyen azzá válhatnak, már nagyon vékony jégen táncolunk. Szükségünk van arra, hogy újra az SZDSZ irányítsa nyomorba, eladósodásba, az IMF szorításába az országot? Évtizedekig nyögtük hatalmukat az elhazudott “rendszerváltozás” után, kizárólag a mostani politikai vezetés felelőssége, hogy hagyják-e újra ránk szabadulni őket! Ébresztő uraim, holnap már késő lesz!
Életünk. Magyarország ezer sebből vérzik, de legrosszabb a helyzet talán az oktatásban és az egészségügyben. Mindhárman belecsaptunk a lecsóba… 15 éves fiam nyögi az oktatási rendszer minden nyűgét. Átlagos képességekkel nem lehet érvényesülni, minden egyes jegy harc. Két napon át 15:40-ig van “tanítás”, három napon pedig 14:40-ig. A menza számára ehetetlen (jó, válogatós, van ilyen gyerek), így vagy van ideje megenni a magával vitt ételt, vagy nincs. Az iskolai oktatás réseit magánórákkal kell betömni, mérhetetlenül sok idő, pénz, energia felemésztésével. Mivel magam is gyerekekkel foglalkozom, naponta látom, tapasztalom, hogy a többi iskolában hasonló a helyzet, az egyik 19, a másik egy híján 20… Három és fél év van érettségiig, aggódó szülőként azt látjuk, hogy a jövő előttünk romokban hever… A rendelőben lecsapódik pszichoszomatikus betegségekben a gyalázatos magyar oktatási rendszer ezernyi negatív hatása.
Egészségügy. Egy olyan rendszerben dolgozunk, amelyik évtizedek óta roggyant, de most már kezd maga alá temetni bennünket. Két egykori évfolyamtársam három gyermeke végzett idén az orvosi egyetemen, még lehetőség szintjén sem merült fel, hogy itthon maradnak. Nyugati országban dolgozhatnak, nem túlterheltek, nem elszenvedői egy gennyes hierarchiának, amelynek hazai fenntartásában egy igen szűk, borítékokkal teletömött zsebű orvos-lobbi érdekelt egyedül. Kormányok jönnek, államtitkárok váltakoznak, de senki nem tudta ennek a lobbinak az erejét letörni. Nem a pénzszűke a legnagyobb probléma – persze az is -, hanem az évtizedek óta tartó morális válság. Emiatt menekülnek a jól képzett – ráadásul a magyar adófizetők pénzén tanított – generációk külföldre. Mi akik maradtunk, beledöglünk a munkába, kizsigereltségünk, túlterheltségünk pedig a megfelelő betegellátás legfőbb gátja. Egy szakmai hiba, akár egy emberi élet elvesztésével is járhat! Kifacsartak vagyunk: összeszámoltam, 2014-ben 22 hétvégi napomat töltöttem ügyeleti szolgálatban, vagyis közel minden második hétvégéből egy napot, de vehetjük úgy is, hogy plusz egy hónapot dolgoztam! Én csak átlagos számút ügyelek, vannak kollégák, akik ennek dupláját teljesítik. Ha nem ügyelek, akkor is van számtalan hétvégi továbbképzés, amely ugyanúgy szellemi terhelés, mintha dolgoznánk! De nem baj, csak így tovább, az orvosok korán halnak…
Utazások. Igen, a család legalább annyi öröm forrása, mint amennyi leküzdendő nehézségé! Voltunk Szépalmán, Csíksomlyón, Cserépváralján végül a napfényes Itáliában. Ezek a másodperceknek tűnő napok, amelyekért egyáltalán érdemes még élni. Amikor mindhárman együtt vagyunk, élményekkel töltekezünk.
Mi maradt még? Borkóstolók és íjászversenyek. Ezek is ritkulnak, de legalább még megvannak. Persze a Pilvax, Íjásznaplóm és szakmai oldalam. Ezeket több kevesebb lelkesedéssel szerkesztgetem, ha akad téma, szívesen írok. Csakhogy élmények szerzéséhez idő kell és fogy, nagyon fogy…
Nem tudom kinek mennyire lesz boldog az új esztendő? Ilyenkor fogadalmakat tesz az ember, így én is megfogadtam, ha visszatér a hatalomba az SZDSZ, elmegyek ebből az országból. Inkább leszek Bécsben szemeteskukás, mint Magyarországon gyermekorvos.
Abban a reményben, hogy ne így legyen, kívánok boldog új évet, adjon Isten szebb jövőt!
Hát,vigyázzunk magunkra az új esztendőben és bízzunk a jobb sorsunkban.
Boldog Új Évet mindenkinek!
Köszönjük, legyen így!
“Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!”
BÚÉK!
Amikor szilveszterkor ezeket a sorokat írtam, az “Életünk” fejezetben elkeserítő képet rajzoltam fel arról, hogy szülőként (és gyermekorvosként) milyennek látom a honi oktatási rendszert. Akkor még nem gondoltam…
…hogy az év első napjaiban bejön egy srác a rendelésemre. Mikor igazolást írok, csak úgy rutinból, szokásom megkérdezni, hogy melyik suliba jár páciensem. Egy olyan gimnázium nevét mondta, amelyről életemben nem hallottam, pedig itt van a megyében, tőlünk 20 km-re. Amit a fiútól hallottam, már az nagyon elnyerte a tetszésemet, de amit a tanintézet honlapján találtam, attól a lélegzetem is elállt! Létezhet ilyen szemléletű iskola? Néhány nap múlva, egyik csütörtökön már ott ültünk mindhárman az igazgatói irodában, pénteken Benedek elment egy próbanapra. Kikísértem a buszpályudvarra, abban a reményben, hogy ott lesz a páciensem is. Álltunk a hajnali jeges szélben, sehol senki, majd amikor beállt a jármű, három diáknak látszó lány jött ki a váróteremből. Megkérdeztük őket, hogy az abai gimibe mennek-e, elmondtuk, hogy Benedeknek ez az első napja, kértük őket, hogy navigálják, hol kell leszállni, hogyan jut el a sulihoz. Illően bemutatkoztak egymásnak, majd jókedvűen felszálltak a buszra.
Délután egy másik gyereket kaptunk vissza. Benedek már sok-sok hónap óta nem volt ennyire nyitott, ennyire közlékeny és felszabadult. A hétvégénk a szorongás jegyében telt, mert hétfőre ígérték a választ. Mivel nyelvi előkészítő osztályhoz csatlakozott, felmérték mit tud angolból és németből. Mindkét nyelvből csatlakozhatott volna az osztályhoz. Hétfőn délelőtt érkezett a telefon: FELVETTÉK! Kedden már az új suliba ment. Ő választotta németet, heti 16 órában tanulják, mellette néptánc, testnevelés, magyarságismeret, tájismeret, tanulástechnika és logika óráik vannak.
Nagyon mélyen nem, de viharos sebességgel megváltozott minden. A busz 6 óra 55-kor megy, fél óra az út, a megállótól esőben, sárban is gyalogolni kell a suliig. Szeptemberig csak a nyelv, de utána ott folytatja, ahol abbahagyta (szaktantárgyakkal). Tanulás, szorgalom és kemény munka hiányában itt sem fog menni, de mégsem egy versenyistállóba, hanem egy egészen sajátos szemléletű suliba került. Nagyon bízom abban, hogy, sínen van. A lehetőség adott, a többi rajta múlik.
Benedek 2015 január 27-e óta az abai Atilla Király Gimnázium diákja. Akik ismertek, ha vettek egy pillantást az iskola honlapjára, megértitek mindazt, miért örülök ennek, amit most szavakkal nem tudok elmondani… Isten ujja megérintett, jó lesz diáknak lenni! (?)