Március idusán

Lehet bármi újat írni, mondani 1848 március 15-ről? Aligha… Inkább néhány emléket idézek.

Oly’ korban éltem, amikor nem volt munkaszüneti nap a magyar történelem egyik legjelesebb évfordulója. Az iskolákban azonban nem volt tanítás. „Márciusban újrakezdjük!!!” (MUK) volt a vérbe fojtott ’56-os Forradalom és Szabadságharc utáni ellenállás ígérete. Talán ezért is volt ideges a hatalom, ezért reagált annyira ingerülten az ÁVO-ból kinőtt, rendőrségnek csúfolt terrorszervezet. Elég volt egy „túlméretes” kokárda, 3-4 „gyanús” fiatal az utcán, máris bevitték az ünneplőt, a legjobb esetben megúszta egy kiadós gumibotozással, rosszabb esetben kirúgták az iskolából, egyetemről.

Esztergomba jártam akkor, a Ferences Gimnáziumba. Néhány osztálytársam kapott a Budapesti Nemzetközi Vásár egyik kiállítójától egy érme nagyságú kitűzőt, kék hullám és zöld fa volt rajta, és egy felirat: USA. Békésen mentek a városban, ám beleszaladtak a közegbe; igazoltatás, majd előállítás. Egy környezetvédelmi szervezet kitűzőjéért… Máskor a közeg talán szemet hunyt volna, de nem ám március 15-én… Odabenn, az ügyeletes tisztnek kicsit több esze volt, kitörte a pöcköt a kitűzőből, elengedte a fiúkat. Mire visszaértek a kollégiumba, a prefektus atya már tudott a történtekről…

Forradalmi Ifjúsági Napok… Ennél gyomorforgatóbbat aligha tudtak volna kitalálni! Összemosni szent nemzeti ünnepünket az első vörösterrorral, az 1919-es kommünnel, Kunnal, a halálvonaton utazó véreskezű hóhérral, Szamuelyvel; Magyarország teljes ruszki megszállásának évfordulójával (nota bene: nem április 4-én űzték el innen az utolsó náci katonát, hanem napokkal később.) Valahogy ezzel próbálták elmosni a határokat, mégsem tudták!

Történelmi léptékkel mérve 1848 nem volt még messze, szüleink nagyszülei mesélhettek róla. Horthy Miklós vezette Magyarországon piros betűs ünnep volt, méltó megemlékezésekkel, szívekben őrződött emléke. Versek, regények, novellák, zeneművek, festmények idézik fel a mának, a Forradalom eseményeit. Ha valakit érdekel, hogy milyen márciusok voltak a kommunista diktatúra idején, látogasson el ide.

Babits Mihály: Petőfi Koszorúi

„Avagy virág vagy te hazám ifjúsága”

Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak
Szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
mint az olcsó gyertyák.

Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe.

Ki ünnepli ŐT ma, mikor a vágy, a gond
messze az Övétől, mint sastól a vakond
avagy gyáván bújik,
s a bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal
hozza koszorúit.

Óh vannak, koszorúk, keményebbek, mint a
deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a
hideg temetőnek!…
Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére – kőnek!

Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!
Nem drótos fűzérbe görbítve – légy szabad
virág szabad földön!
hogy árván maradva megrablott birtokán
mondhassa a magyar: „Kicsi az én szobám,
kicsi, de nem börtön!”

Avagy virág vagy te?… légy virág, légy vigasz!
Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz
az Ő ünnepségén:
Koporsó tömlöcét akit elkerülte,
most hazug koszorúk láncait ne tűrje
eleven emlékén!