1976. december 16-át írtuk, amikor először lépett színpadra a Kormorán. Elszáguldott napra pontosan negyven esztendő, 2016. adventjén összegyűltünk, hogy megünnepeljük a mögöttünk hagyott éveket.
Koltay Gergely „Kurán Gergő félkész balladája” című levelében papírra vetette néhány gondolatát. A tegnapi előadáson zenésztársaival, immár a muzsika nyelvén szólt hozzánk. Minden jelenlévő érezhette, nem emlékkoncerten vagyunk, hanem emelkedett hangulatban ünneplünk.
Botorság volna koncertbeszámolót írnom, ám annyit rögzítsünk, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínház méltó helyszíne volt az ünnepségnek, Papadimitriu Athina és Deák Bill Gyula színpadra lépése tovább emelte a közel négyórás előadás fényét.
Negyven év alatt megtett út mérföldkövei: több mint száz zenealbum, több mint hetven zenekari tag, hétszáz dal, rockoperák és filmzenék, megszámlálhatatlanul sok koncert. Minden muzsikusnak, minden zenealbumnak, minden dalnak megvan a saját története, köteteket lehetne teleírni velük. Nem sűríthetők bele majd’ négyórás hangversenybe sem. Pillanatfelvétel, keresztmetszet volt a tegnap este, a gyönyörű negyven évről.
Azt is nehéz megfogalmazni, hogy mit jelent a zenekar munkássága mindazoknak, akiknek lelkét megérintik a dalok. Hazánkban nem lehetünk idegenek, bennünk él az érzés, hogy szeretjük szülőföldünket, édes anyanyelvünket, tizenötmillió honfitársunkat, múltunkat, jelenünket s jövőnket; nemzetként, nemzetünk tagjaként keressük helyünket a világban, kérdéseket teszünk fel, néha rácsodálkozunk, mennyire egyszerű a válasz, ott leljük egy dal verssorában.
Az sem lehet véletlen, hogy a zenekarból áradó fény, Lámpás emberek kezében tartott mécseseket lángra gyújtja és létezik Kormorán Baráti Kör.
Magam pedig hálás vagyok azért, hogy Isten ujja megérintett, immár másfél évtizede ott lehetünk a koncerteken, hallgathatjuk a dalokat, új barátságok születtek, s mindezek által szívünkben épül a Reménység temploma. Köszönet érte!
Eltelt negyven év, a mai nappal elkezdődött a negyvenegyedik. Az élet mindig válaszút elé állít, új kérdéseket tesz fel. Tegnapelőtt rövid volt a felelet: „Magyarnak lenni hivatásunk.” Ma úgy hangzik, hogy „Hazádban nem lehetsz idegen”, a holnap születő kérdésre pedig az Égig érő fa valamelyik ágán már biztosan bimbódzik a válasz.
9 hozzászólás - “A negyven éves Kormorán zenekar ünnepi hangversenye Budapesten”
Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményei
(2004. december 5.)
A szavazásra jogosultak száma 8 048 739 fő 100%
A megjelentek száma 3 017 739 fő 37,49%
Ebből érvénytelen szavazat
61 168 a megjelentek
2,03%-a
Ebből érvényes szavazat
Válaszok száma százalék
Igen 1 521 271 51,57
Nem 1 428 578 48,43
Összesen 2 949 849
Kérdezném: hazádban nem lehetsz idegen?
Szívszorító.
Antall József miniszterelnök úr szavai: „Lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökeként kívánok tevékenykedni.”
Két következtetést engedjetek meg:
1./ Hazádban nem lehetsz idegen.
2./ Magyarnak lenni hivatásunk.
Ennyi.
https://youtu.be/M4hkXCZLNhI
Felvidékiként -ha valóban Antall József mondta azt,hogy tizenötmillót kell magyarnak és testvérként elfogadni-csak azt tudom mondani,egyedül ezt tudjátok értünk tenni.
Magyarnak kell elfogadni minket,ez az igazi segítség.
Kopunk kegyetlenül.Nem csak azért,mert nem szaporodunk,hanem mert asszimilálódunk.Lemondunk magyarságunkról annak „tudatában”,hogy nem érvényesülnek gyerekeink magyarul,szlovák iskolába adjuk őket.Szlovákokkal házasodunk össze,ahol a gyerek sok esetben nem tanul meg magyarul és a nagymama babicska lesz és egy k@rva szót nem fog tudni váltani az unokájával.Az unoka nem beszéli a magyart,a nagyi a szlovákot…
Ha Győrben leszlovákoznak minket,akkor miért vállajuk a megaláztatást idehaza?
De elmentem a témától.
Egyetlen dologra kívánok reagálni: „Szerinted tehetek-e, tehetünk-e többet azért, hogy határon túli testvéreink ne érezzék magukat jelenlegi hazájukban idegennek, illetve ne kezeljék őket ott annak?”
Rengeteg dolgot tudunk tenni! Elsősorban azt, hogy – mint Antall József is mondta – lélekben tizenötmillió magyart fogadunk el testvérünknek, s nemcsak szóban, hanem tettekben is! Székesfehérváron nemrégen gyűjtést szerveztek kárpátaljai magyaroknak. Rengeteg adomány jött össze, elszállították, s eljutott az elesettekhez, a megfosztottakhoz, a rászorulókhoz. Csepp a tengerben? Igen, de a tenger cseppekből áll!
Az imént fejeződött be Déván Böjte atya miséje, ha tehetem mindig részt veszek rajta, hiszen a magnificat.ro közvetíti. Szent László Emlékév előtt állunk, hirdette. Lovagkirályunk Erdélyország védőszentje, egy kitüntetett évünk van, hogy hidakat építsünk, hogy akármennyire is szeretné a többség asszimilálni, beolvasztani a magyarokat, mégse érezzék magukat hazájukban idegennek. Érezniük kell az anyaország segítségét!
Zárszóként: Koltay Gergő negyven éves életművének egy kicsiny szeletkéje az a zenealbum, amely tizenhat, egymással összefüggő, egységet alkotó dalból áll. A művészet mindig életünk tükre, feltett kérdéseket válaszol meg, néha jól, máskor rosszul, de négyszavas mondatban – szerintem – nem érdemes feltétlenül aktuálpolitikai áthallásokat keresnünk. S tegyük fel a kérdést: nem látjuk határon innen, s azon túl, akár kontinensnyi távolságból, aljas gazemberek, politikusok, tőzsdecápák stb.,törekvését, hogy hazánkban idegennek érezzük magunkat???
Kedves Csizi!
Köszönöm kijózanító szavaidat! Már nem az első (nem is a második) eset, hogy „csípőből tüzelve történő” reagálásomat bölcsességeddel lehűtöd 🙂 De azért kicsit vitáznék is veled. Illetve inkább azt mondanám, hogy elismerem, hogy előbbi véleményem utolsó bekezdése kicsit durva volt, de marad az első mondat: nem értem mit akar a Kormorán 2016-ban ezzel a mondattal? Fenntartom, hogy nem tartom aktuálisnak.
1. Lehet, hogy tőlem furcsán hangzik, de én ezt, a mai határokkal övezett országot tekintem a hazámnak. Ebbe születtem bele, tehát elsődlegesen ezért vagyok felelős, ezt kell megvédenem. Mint említettem, az már nem jellemző, hogy ebben a csonka hazában idegenként kezeljenek minket. Ha meg is próbálják, sokat nem érnek el vele. Félelem nélkül vállaljuk magunkat ország-világ előtt.
2. Viszont a jelen történelmi helyzetben az egész nemzetért legfeljebb azt tehetem (tehetjük), mint néhai Antall József miniszterelnök úr. Ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének tekintette magát, mi is csak lélekben tekinthetjük hazánknak a Kárpáthazát. Amit lehet megteszek – verssel, szavazattal, nagygyűlésen (pl. az itthoni Székely meneten) való részvétellel, időnként, ha gyűjtés van valamire, csekély pénzadománnyal. Szerinted tehetek-e, tehetünk-e többet azért, hogy határon túli testvéreink ne érezzék magukat jelenlegi hazájukban idegennek, illetve ne kezeljék őket ott annak? Megmondom: indíthatunk háborút a felszabadításukra. Felvállaljuk? Nyilván nem, hiszen Európa legütőképtelenebb hadserege a miénk, és népfelkelés a mai férfi-anyaggal – engem is beleértve – elképzelhetetlen.
3. Elsősorban mindenkinek a saját felelőssége, hogy hogyan érzi magát, és hogyan kezelik / hagyja, hogy kezeljék a hazájában. A határon túli magyarok létszáma is csökken. Részben elvándorlás, de még inkább nem szülés miatt. Az ő értelmiségük között is van nem kevés nemzetáruló. Így sokan úgy értelmezik a „hazádban nem lehetsz idegen” szlogent, hogy asszimilálódnak. Mi meg nem mehetünk oda, hogy teherbe ejtsük minden erdélyi, felvidéki, vagy délvidéki nőt (bár, ha valaki ilyen expedíciót szervezne, arra – a háborúvak ellentétben – biztos lenne jelentkező).
4. Koltay Gergő – mint minden művész – túlfűtött egyéniség. Én úgy veszem észre, idős korára érzelgős is lett, és nem tud kiszabadulni az „idő kapszulából”, ami az ő élete (illetve fiatal kora). Tiszteletlen szavak következnek: kicsit olyannak érzem őt, mint egy felhúzhatós Don Quijoté-t. Amit elkezdett egykor, azt változatlan formában akarja élete végéig csinálni. Ha zűr van, akkor nem saját magán változtat, hanem a körülményeken, környezetén igyekszik változtatni, pl. kirúgja a zenekara egyes tagjait.
De nem akarom bántani. Egyrészt koránt sincs ezzel egyedül, ebből a szempontból nála rosszabbak is vannak. Másrészt hatalmas, fáklyaként világító egyéniség ő, az összmagyarság számára értékes és meghatározó életművel. Mára úgy érzem, szlogenek és panelek, amit tőle kapunk.
5. Személyes. Nem biztos, hogy meg fogom hallgatni a számot, vagy a lemezt. Ebben azonban nem dac, előítélet, vagy ellenszenv vezet. Egyszerűen nem hallgatok semmilyen zenét. Néha-néha a You Tube-on egy-két régi rock számot megnézek-hallgatok, de általában a vége előtt odébb „kapcsolok”. A zene kiesett az életemből. Nem köt le. Háttérként pedig nem tudok zenét hallgatni, mert vagy a tevékenységet rontom el a zene figyelem-megosztó hatására, vagy a tevékenység sikerül, de a lemez végén felkapom a fejem, hogy: „Ja? Lejárt? Mit is tettem be a CD játszómba?
Kedves Rudi! Igazából magad válaszoltál a feltett kérdésre: „De a betelepítetteken kívül is vannak, akik – bár a hazájuknak nevezik Magyarországot -, idegenül gondolkoznak, viselkednek, s ők szeretnének dominálni.” S hogy ne ők domináljanak, ahhoz nekünk kell otthonunkként belakni Kárpáthazát! Hittel, reménnyel, szeretettel, ékes magyar szóval, gyermekek kacagásával… hadd ne soroljam.
Számomra van más olvasata is: Őrvidéken, Muravidéken, Délvidéken, Erdélyországban, Kárpátalján, Felvidéken szép számmal élnek honfitársaink, kisebbségbe szorulva, hazájukban, őseik földjén élve, egyre inkább idegennek érezhetik magukat. Amikor küzdeniük kell egy magyar feliratért, egy templomért, egy iskoláért… Hazádban nem lehetsz idegen…
Az idézett cím a zenealbum nyitódala, ám egészet az összes alkot. Hallgasd meg!
„Hazádban nem lehetsz idegen…” Úgy látszik, hogy nagyon messze kerültem a Kormorántól. Fogalmam sincs arról, mit akar ezzel a címmel az együttes, illetve Koltay „Kurán” Gergő mondani. Szerény véleményem szerint manapság egészen más a fő probléma! Nem ránk mondják (a Globális Világhatalom bérencei), hogy idegenek vagyunk itthon – azt már nem merik -. hanem egy új taktikát választva éppen, hogy idegenekkel akarják benépesíteni a hazánkat, hogy ne legyen többé senkinek a hazája – ne lehessen hazának nevezni. De a betelepítetteken kívül is vannak, akik – bár a hazájuknak nevezik Magyarországot -, idegenül gondolkoznak, viselkednek, s ők szeretnének dominálni.
Vagy Koltay Gergő nyúlt ezúttal mellé, vagy én lettem szenilis 57 éves fejjel – mindkettőnek ugyanannyi az esélye. Vagy van esetleg egy harmadik lehetőség?
Álmos, ködös, fagyos vasárnap délelőtt volt a mai. Rövid szöveges üzenet érkezett, a magnificat.ro a filmmegosztó oldalon, Gyergyószentmiklósról közvetít adventi szentmisét. Bekapcsolódtam, s elkezdődött az ottani Szent Anna Ház egyik helyiségéből a szertartás. Nem díszes katedrálisban, nem szerény kápolnában, hanem árvák otthonában hirdette az igét Csaba testvér.
Ültem a fűtött szobában, s elképzeltem vajon Gyergyóban eshetett-e hó, mennyire lehet hideg? Közben hallgattuk az Evangéliumot, az Örömhírt, Jézus életének első napjairól. Csaba testvér pedig szentbeszédet mondott, arról, hogy mennyire magasztos hivatás szülőnek, nagymamának, nagytatának lenni.
Váratlan fordulattal, könnyezve mesélte, tegnap temették Antal atyát, aki 99 évesen adta vissza lelkét Teremtőjének. Tudtam, Csaba testvér nagyon szerette Antal atyát. Tavaly pünkösdkor, mikor Benedekkel Csíksomlyón kaptattunk a Nyeregbe, arra gondoltam, milyen jó lenne ha megtalálnám valahol Antal atyának a csíksomlyói Mária szoborról írt könyvét. S mit látok? Az egyik ponyva árnyékában ül az atya, dedikálja. Isten ujja megérintett.
Atya már az igazak álmát alussza, mi még itt vagyunk. Csaba testvér mesélte, Antal atya a tavasszal gyümölcsfákat ültetett. Nem magának. A jövőnek. Égig érő fákká nőnek azok a csemeték.
Valami hasonlót éreztem az Uránia Nemzeti Filmszínházban december 16-án.
Kiáltás – Kiállás a Magyar Nemzetért
Már régóta nem nézek és nem olvasok híreket. Mindennapi kenyerem az Isten szava, bár elbújni a világ elől, önmagam elől mégsem tudok. Sokszor élem álarcban napjaimat, szeretet koldulva onnan, honnan nem várhatok…. Sokszor menekülnék valóságom elől, világom valósága elől, ami próbálja földhöz kötözni szárnyaló lelkemet, de sötétségemen végül mindig úrrá lesz a FÉNY.
Látszólag talán minden rossz irányba tér, s az Isten szavát is átírják, s Szent Könyvét új csomagolásban találom a könyvesboltok polcain, és talán nem értem, hogy mi történik a világban, csak lelkem mélyén ejtek néhány könnycseppet hogy hová tűnik gyermekkorom világa….ami a védelmet jelentette számomra.
Lassan két napja, hogy megérinthette lelkemet a csoda, de már küldi ennek az estének üzeneteit! Csak most értem meg igazán, hogy a nemrégiben porból felszedett imádságok is üzenetek voltak. Minden porba hullott értékért, összetépett Krisztus képért neked,s nekem kell lehajolni, és megragyogtatni ennek a világnak, mert a szeretet ma is köztünk jár,s a Biblia több ezer éves történetéből kilépve átalakítja szívedet! Megcsonkított testünk is Jel a világnak: az ÉLETET legyőzni nem lehet. Krisztus öt sebeként világít , s minden halálon és pusztításon túl ma is a FELTÁMADÁST hirdeti!
Látszólag talán már mindent elvettek tőlünk. Hazánkat, értékeinket, s a nemzet legkisebb egysége is, a magyar család is lövedékek tűzkeresztjében. Látszólag megszűnt a bizalom,a szeretet, s most már az egyetlen megtartó erőnek, a HITEDNEK is ácsolják KERESZTJÉT!
Ahogy hallgattam a dalokat, megértettem mi zajlik a világban, anélkül, hogy befogadtam volna a Júdás pénzen kínált híreket! Egész este alatt békesség volt bennem, s éreztem hogy miként gyógyul gyűlölettől sebzett lelkem, mert ajtót nyithatott bennem a szeretet, s védelem alatt volt a lelkem, éppen úgy mint gyermekkoromban.
Már azt hittem elsírtam minden könnyemet, s a csoda érintette lelkemet, amikor mindez hirtelen szétszakadt, s egy KIÁLTÁS bennem visszhangzott tovább. Mint lavina amelynek útjában nem állhat semmi sem, elárasztotta valami szívemet! KIÁLTÁS, KIÁLLÁS HITEMÉRT, HAZÁMÉRT! Már régen éreztem ekkora fájdalmat, mert a MAGYAR ÉLETET vajúdta lelkem, mikor küldetésem fénye végül legyőzte a sötétséget lelkemben.
Az üzenet pedig nem más volt: a porba hullott gyermekkori kincseket, felemelni kötelesség, s visszatér a védelem!
Hol az Isten szava nincs átírva, hol szavaid megértik, hol a magyar gyermek imádsága megszenteli a NEMZETET, ahol lélekben összenőve TÖBBÉ SENKI NEM LESZ HAZÁDBAN IDEGEN!
Ezekkel a gondolatokkal kérem a Jó Isten áldását a Kormorán együttesre, s hiszem nekünk ennyi is elég lesz, mert akkor a MAGYAR NEMZET képes lesz hazájában Mennyországot látni, s úgy érezheti, hogy Isten tenyerén él!
Magam vagyok a tanúságtétel arra, hogy az Isten akkor is rám talált, mikor én nem találtam Őt, s dalokon keresztül vezetett a múltból a jelenbe, egész életemet átszőve, s ezáltal is megmutatta mennyire szeret engem! Istennek legyen hála érte!