Az Úr 1885-ik esztendejét írták. Új-Pest – ahogyan akkoriban nevezték – önálló település volt, (1950 január 1-én csatolták Budapesthez). Június 16-án, a piactéri iskola egyik termében, 20 sportolni vágyó fiatal alapította meg az Újpesti Torna Egyletet. Elhatározták, hogy színe lila-fehér lesz, mottója:
„Egység. Épség. Egyetértés!”
- 1899. december 31-én alapították meg az Újpest Football Clubot, színe lila-fehér lett.
- 1950-ben a kommunista diktatúra összevonta a Budapesti Rendőr Sportegyesülettel, a BM csapatává tette.
- 1956-os Forradalmunk idején visszakapta régi nevét: Újpesti TE.
- A Forradalom vérbefojtása után Újpesti Dózsa maradt.
- 1991-ben Újpesti TE, majd 1998-tól Újpest FC lett a neve.
„Az Újpest FC a második legrégebben alapított magyar sportegyesület labdarúgócsapata, melynek székhelye, Budapest IV. kerülete, tehát Újpest. A lila-fehérben szereplő csapat 20-szoros magyar bajnok, 21-szeres magyar bajnoki második helyezett, 18-szoros magyar bajnoki harmadik helyezett, 8-szoros magyar kupagyőztes, 6-szoros kupadöntős, 2-szeres magyar Szuperkupa-győztes, Nemzetek Tornája-győztes, 2-szeres KK-győztes. Magyarország harmadik legsikeresebb labdarúgócsapata, csak a Ferencvárosi TC, és az MTK előzi meg bajnoki címek, illetve kupagyőzelmek számában. Újpesten az alapítást követő 14 évben csak szertornára, atlétikára szakosodtak. A labdarúgó szakosztály 1899-ben kezdte meg működését.” (Wikipédia)
A sportegyesületet 2014 márciusára a megszűnés réme fenyegeti. Szeretném néhány emlékemet felidézni az Újpesttel kapcsolatban…
A kezdet. Kisfiú voltam, az Újpest jobbhátvédjét úgy hívták: Káposzta Benő. A furcsa név megragadott és talán tetszett a lila szín is. Később, amikor már a televízió sugározta a bajnoki meccseket, elkápráztatott a csapat, hiszen sorozatban nyerte a bajnokságokat. Volt bennem némi kamaszos dac is, elvégre édesapám tősgyökeres fradista volt.
A lebukás. A televízió azonban korántsem közvetített annyi meccset, amennyit szerettem volna látni. Már gimnazista voltam, amikor elfogott a vágy, hogy kijárjak Újpestre meccsre. Szüleim megtiltották. Ezért szöktem. Volt a buszmegállónkban egy trafik, reggel beadtam a lila-fehér lobogót, majd meccsre indulva felvettem. Persze kabát alá rejtve, zsebbe hajtogatva hordtam, hasonlóan két méter hosszú, édesanyám kötötte lila-fehér sálamhoz. Nem lett volna veszélytelen a stadionon kívül viselni… Egyszer elmaradt a különórám, édesanyám eljött elém, hogy hazavigyen. A suli és az óra között meccsen voltam, a zászló mindent elárult. Ezek után tisztáztuk, hogy a jövőben egyenes úton járhatok, soha hajam szála nem görbült.
A „rendőrcsapat”. Igen, míg a Fradi a rendszerrel történő szembenállás szimbóluma volt, addig a „Dózsa” a gyűlölt hatalomé (több másik sportegyesület társaságában: Vasas, Honvéd, Egyetértés, stb.). Tagadhatatlan, hogy játékosok igazoláskor előnyösebb helyzetben volt, mint riválisai. A B-középben azonban ki nem jött a szánkon, hogy „Hajrá Dózsa!” – „Hajrá Újpest” volt az egyetemleges biztatás. Ami a zöld gyepen történt… káprázatos volt! Fazekas, Bene, Dunai II., Zámbó, Tóth András, később Fekete… majd a játékos akiért megőrültünk: Törőcsik András. Nem az elfogódottság mondatja velem, olyan tehetség, mint Törő, egy évszázadban nem sok születik. Ott lett volna helye a világ legnagyobbjai között, s hogy nem azzá vált, amivé tehetsége alapján válhatott volna, nemcsak az ő hibája! A pályán semmi nem utalt arra, hogy „rendőrcsapat” játszik, mi több, a kettős rangadók utáni csetepaték során, bennünket talán jobban megkardlapoztak a lovasrendőrök, mint a fradistákat (lehet a lelkük mélyén ők is azok voltak :-)).
Nagy utazás. Budáról eljutni Újpestre nem volt egyszerű mutatvány. A 86-os busz a Széna térről indult, a sarkon volt egy nápolyiárus, mindig feltankoltam nála citromossal, mire végighaladtunk Óbudán, átkeltünk a Duna felett és leszálltam az Árpád útnál, rendszerint az összest elmajszoltam. Onnan vagy a 10-es, vagy a 3-as villamosra kellett átszállni, talán három megállónyira volt a Megyeri úti stadion. Még kalandosabb volt a 3-as villamossal menni. A Víg színház mögül indult, nagyon régi fapados szerelvények voltak. Végigdöcögött a macskaköves Váci úton, az unatkozó utas megtekinthette a szocializmus igaz arcát, foszló gyártelepeket, kopott falakat, sűrűn előforduló köpködőket. Útközben gondolatok kergetőztek, vajon csatába áll-e valamelyik sérült kulcsjátékos? Volt idő a Népsportot olvasva ráhangolódni a meccsre.
A végállomás. Egyetemre Pécsre kerültem, a PMFC akkor élte fénykorát. A hórihorgas hálóőr Katzirztól, a balszélső Mészárosig nagyon jól emlékszem Garami József akkori csapatára. Nem, nem lettem PMFC szurkoló, de újpesti vonzalmam egyre csökkent, az aranykor játékosai lassan mind szögre akasztották a cipőt, az utódok egyre kevesebb örömöt nyújtottak szurkolóiknak. Majd következett a Vidi felejthetetlen menetelése az UEFA kupában, akkor láthattam élőben először – és alighanem utoljára – a Real Madridot játszani. Ez volt az utolsó fellángolásom a foci iránt. Teltek az évek, mindig azt hittük, ennél már nincs lejjebb, de igen, van! Az amszterdami 8:1-gyel kellett volna pontot tenni a magyar labdarúgás nevű szomorújáték végére!
Mégis van lejjebb! Nem érdekel és nem is értem azt a szövevényes pénzügyi mocsarat, amely oda vezetett, hogy minden bizonnyal megszűnik az egyik legrégebbi magyar labdarúgócsapat. „Vajon mit csinált az MLSZ, amíg offshore cégek vezették az Újpestet?” – látom az egyik portálon. Ha igazak az itt olvashatók, akkor az az MLSZ dönt, amelyik szemet hunyt az offshore cégekbe történő pénzlopás felett! Ezek után egy kérdés marad: az Újpestet, vagy az MLSZ-t kellene a budapesti negyedik osztályba száműzni? Mert lehet szidni a pályán tébláboló játékosokat, a tehetetlen edzőket, mindent, bárkit, de a sikertelen, végnapjait élő magyar foci felső vezetése sérthetetlen szent tehén lenne?
Filléres emlékeim…
Egykori pártoló tagsági könyvem, ezüstcipőseink: Dunai II. Antal és Fekete László+
Elnyűtten is örök emlékeim maradnak
A remény hal meg utoljára
Csak azért is:
Elhamarkodott fogadalmat tettem, hogy kimegyek a Ferencváros elleni derbire, mert nem gondoltam, hogy ennyire közel van.
Így a televízió előtt néztem végig, azt gondolom a közepesnél gyengébb színvonalú meccsen a Ferencváros győzelme megérdemelt volt.
Remélem, hogy az Újpest megmaradása minden sportvezetőt, szakmai vezetőt és játékost megnyugtat, egyben arra ösztökél, hogy olyan játékot játszanak, amely feljogosítja őket arra, hogy büszkén viseljék a lila-fehér mezt!
Csak nagyon halkan, inkább reménykedve, mint megnyugodva merem leírni: talán megmarad az Újpest :-)!
Így igaz!
Amúgy televízióban megnéztem az Újpest-DVTK (2:0) meccset. Egészen elfogadhatóan játszottak a lilák, kár, hogy a második gólt valóban leshelyzet előzte meg. A közönség csodálatos volt!
Megfogadtam: ha túléljük a Fradi elleni meccsre kimegyek!
Sajnos ez a jelenség nem újkeletű és nem csak odahaza zajlik.Úgy látszik,a tőkeerős újgazdag mágnások hobbija lett felvásárolni a posztkomcsi országok sportklubjait-gondolom előre megfontolt pénzmosási szándékból-hogy aztán kihasználják az adott ország törvényeit,csődöt jelentsenek és kifacsarva a még kifacsarhatót,tovább álljanak.
Persze mossák kezüket,mutogatnak,ilyen meg olyan mentalitás,lehetetlen együttműködés,stb.A pénz kimegy a klubból,eladósodva,a játékosok felé tartozás,mindenkinek tartozás -kire öröklődik?-és annyi a patinás klubnak…mikor jelentkezik egy-egy megmentő,a Messiást látja benne ország-világ.Miért nem kötelezik őket már az üzlet megkötése előtt arra,hogy igenis nem vihetik csődbe a csapatjukat,mert értéket vettek meg,nem egy fuvar trágyaszart és felelősek a klub létéért a távozásuk után is.
Talán itt kéne belépni a képbe az MLSz-nek,vagy az adott ország futball szövetségének.
A szurkolókról nem is beszélve.Száz éves klubokat tudnak a „megmentők” néhány év alatt kicsinálni,de a megmentők nem törődnek a szurkolókkal és a játékosok sorsával sem.A labdarúgó,bárhogy is teljesít,a klub alkalmazottja,rendes fizetéssel,mint bármely más cégnél,vállalatnál,kft-nél.A munkaadó-legyen az a tulajdonos jelen esetben-köteles megtenni mindent azért,hogy a cég működjön és bérezni tudja alkalmazottjait,persze megfeleni minden más,törvény adta kötelezettségnek,mint pl. adózás,rezsi,szociális elvezetések stb.
Ezeket a dolgokat elmulasztva bajba kerül.De! Hol van az ellenőrzés,a felszólítások a hátralékok miatt ,az elmaradt törlesztések és a bérek,nem utolsó sorba?
Szóval bonyolult dolgok,nem hiszem,hogy csak egy emberen múlik elsüllyeszteni egy csapatot,klubot,céget.Értékeket!
Csak remélhetem,hogy kilábalnak a lilák ebből a kátyúból.A többi klubnak előrelátóan kell a jövőben bebiztosítani a további működésüket,létüket.
Törő,táncolj ki ebből a kátyúból Te is!
A történetnek csak egy egészen szűk szelete szól labdarúgásról. Sokkal inkább a fehérgalléros bűnözés és az MLSZ alkalmatlanságának látlelete.
A „döntés”, amelyet a „Labdarúgó” Szövetség hozott elképesztő! A több mint 100 esztendős Újpest FC sorsát kirendelt VAGYONFELÜGYELŐ kezébe helyezték! Hihetetlen!
Akit érdekelnek a részletek, itt olvashat azokról. Hol vannak a régi játékosok, vezetők a klub körül? Íme egy látlelet Nagy Antal egykori válogatott labdarúgótól!
Mindeközben Törő kómában fekszik. Ne add fel Törő, szükségünk van Rád! Lehet hív Fekete Laci, Bene Feri, Göröcs Titi, Albert Flóri, Puskás Öcsi; hiányzol az égi Tizenegyből… maradj kérlek, ne, ne még…
Ne még
Ne menj még
Ne most még
Ne menj még
Kérlek ne hagyj el,
Kérlek ne menj el
Ne menj el,
Most még.
A magyar labdarúgásban sem történt meg még a rendszerváltás. A sportegyesületek hemzsegnek a posztkomcsiktól. Szerintem a magyar labdarúgás (többek között) a baloldal pénzmosodája (off: a kötelező magánnyugdíjpénztárakat is annak szánták). Küldhet oda a Fidesz-kormány elnököt, vagy valamilyen tisztségviselőt, a banda működik tovább, nem is engedik betekinteni a valós helyzetbe. A stadionépítések mellett a „szoftvert” – a sportegyesület „építéseket” is végre kell hajtani. Az alapoktól.
Én nem „dacoltam” apával, hozzá hasonlóan „fradidrukker” lettem, illetve NB I-be kerülése után néhány évig a Kaposvári Rákócziért is szurkoltam. De nem „gyűlöltem” zsigerből a nagy riválisokat. Nagy ellenfelek nélkül a saját csapat teljesítménye sem olyan fényes. Anyu meg Vasas szurkoló volt – nő létére természetesen passzívabb (lánykorában igazolt atlétája volt a Vasasnak.)
Egyetlen klubnak sem szabadna így járnia, a helyezésekről a pályán elért eredményeknek kell dönteni.