Miért vagyok optimista? Miért bízom a holnapban, a világ jövőjében, az emberiség békés célba érésében, Isten országának az eljövetelében?
Mert jó jónak lenni, mert jó jót tenni, szeretettel lehajolni egy bajban lévő élethez, segíteni egy tipegő, totyogó kis gyermek nekilendülését az életnek. Így születtünk, Isten determinált a jóra, a szépre, az igazra. Persze, mint a keljfeljancsit minket is ki lehet borítani egyensúlyunkból, képesek vagyunk a rossz, gonosz dolgok mellett dönteni, ott van bennünk az aljasságra, a képmutatásra való hajlam, de tartós, maradandó, tiszta örömöt az embernek csak a jó dolgok tudnak okozni.
A rossz, gonosz, sötét dolgok után az ember lelke elnehezedik, gombóc lesz a gyomrában, összeszorul a szíve, másnap nehéz tükörbe nézni, az ember a bűnben elmagányosodik, kiég, megbetegszik és meghal. Jó tudni, hogy a fizikában nincs abszolút felső határa a melegnek, de van abszolút zéró fok, olyan hideg mely megöl mindent, melynél lentebb hűteni már elméletileg sem lehet semmit. A szeretetnek, a jóságnak nincs felső foka, mert az maga az Isten, a Végtelen. A rosszaságnak, a gyűlöletnek van vége, és ez a halál, a pusztulás, és utána nincs tovább!!
Jónak lenni jó, életem minden perce mit a szeretet, a jóság, az irgalom szolgálatára szenteltem, örömmel tölt el, boldoggá tesz már itt ezen a földön, de minden olyan percet melyben önző, kishitű, tunya, részvét nélküli voltam, szégyenlek és bűnbánattal szeretném letörölni, nem megtörténtté tenni.
Nem véletlen, hogy „névtelen” kezdő színészekkel rendezett egyszerű, de hiteles bibliás filmeknek ott kint Amerikában nagyobb a nézettségük, de még pragmatista szempontból nézve is jobb üzletet jelentenek, mint rafináltan manipuláló, Istent, Egyházat bemocskoló, hatalmas költségvetéssel, feltupírozott sztárokkal megrendezett szuperprodukcióknak.
Optimista vagyok, mert jónak lenni jó! Bizakodva nézek a holnapba! Miért is ne lennék optimista, hisz egy olyan világban élek, hol jön egy egyszerű bácsi Latin-Amerikából szürke városi buszon, két elnyűtt régi bakancsban és besétál Rómába, hogy leüljön a pápai székbe. Nevet választ, a világ liheg a bevásárló központokban és ő Assisi Szent Ferenc nevét veszi fel, egy olyan férfinak a nevét, aki nyolcszáz évvel ezelőtt tudatosan lemondott mindenről és Szent Péter sírjánál elcserélte a ruháját egy koldussal, majd mint Isten trubadúrja élte vidáman, szabadon az életét. Jónak lenni jó, az új pápa nem pánikol, van ideje, hogy felhívja személyesen a postását, hogy megköszönje az eddigi munkáját és jelezze, hogy mivel éppen pápává választották, hát ezért nem kéri tovább az előfizetett újságait. Ezer síkon zajlik az élet ebben a komplikált világban és mégis a pápa első nyilvános megszólalása alkalmával, ott tolong körülötte több mint hatezer újságíró.
Nem csodálkozom azon sem, hogy óriási költséggel, a hajdani ateista Szovjetunió utód állama Oroszország, hatalmas anyagi erőfeszítéssel elindította a hitoktató képzést, hogy tudja bevezetni a vallásos nevelést az iskolákba. Lehet, hogy a legfelsőbb vezetősége az országnak nem mélyen vallásos, de tisztába vannak azzal, hogy más fenntartható boldogságforrást, mint az irgalmas szeretetet, a bölcs hitet nem képesek felkínálni a hatalmas ország sok sok lakójának. Egészen biztos, hogy nincs más boldogságra vezető fenntartható út az emberiség előtt, mint a jóság és a szeretet. Meg aztán miért is keresnénk más utakat ha a szolidaritás, a szeretet, a bizalom útja maradéktalanul képes betölteni szívünket, életünket örömmel, boldogsággal itt ezen a földön, és ráadásképpen feljogosít az örök boldogság reményére is.
Kisebb testvéri szeretettel, Cs.t.
2o13 április 2.
Csaba testvér fenti gondolatai folytatásuk a korábban megjelenteknek. Az ilyen hangok fényt hoznak „rosszkedvünk tavasza” sötétségébe!
Csaba testvér újabb gondolatai, érdemes rászánnunk pár percet, majd továbbgondolni…
„Befogadlak!!
„Isten azt akarja, hogy az emberiség egy nagy családot alkosson,
s mindannyian egymásnak jó testvérei legyünk!” II. Vatikáni Zsinat
Bármerre is nézünk azt látjuk, hogy társadalmunkat ezer darabra szedi a harag, a gyűlölet, vélt vagy valós érdekek kérlekhetetlen szembenállása. Emberek indulattal elfordulnak egymástól, veszekednek, pártoskodnak, háborúskodnak! Ennek következtében családjaink széthullanak, közösségeink lemorzsolódnak, népünk mint oldott kéve szétsodródik a nagyvilágban. Döbbenten olvasom, hogy a Kárpát-medencei magyar háztartásokból minden harmadikban magányosan él az ember.
A mi Urunk Jézus Krisztus életét nézve láthatjuk, hogy ő nem szétszór, hanem összegyűjt. A születése pillanatában már angyalok hívják a pásztorokat, égi csillagok szólítják meg a napkeleti bölcseket, mert Jézus közösséget épít, szeretettel mindenkit befogad! Megkeresztelkedésének napján, nyilvános működésének kezdetén már tanítványokat gyűjt maga köré, közülük apostolokat választ, semmit nem csinál egyedül. Magával viszi barátait a kánai menyegzőre, a tanító, gyógyító útjaira és tudatosan hirdeti, hogy ő mindenkit válogatás nélkül magához akar vonzani.
A történelemből láthatjuk, hogy mily könnyen lehet ember embernek farkasa. Igen, félelemből, gyűlöletből szembe fordulhatunk egymással, sebeket okozva megoszthatjuk a közösséget, de ez az út a sötét káoszba, a pusztulásba vezet. Hogy kinek van igaza? Két autó ha összemegy, mindkettő össze törik, és a kórházba szenvedve, sovány vigasz, hogy neked volt igazad! A történelem nagyjai Jézus Krisztus integráló, befogadó útját járják. Gondoljunk csak Szent László királyra, aki a trónra lépésekor az egymással szemben álló kérlelhetetlen erőket képes volt egy asztalhoz ültetni. Akkoriban nem csak családi, közösségi érdekek feszültek egymásnak, hanem a keresztény és a pogány világnézet is megosztotta az embereket. Mennyi vér és fájdalom,- Szent Gellért halála, anarchia, háború, szörnyű sebek- és Szent László király bölcsen, igazságot szolgáltatva minden erőt befog, megalapítsa a középkori nagy Magyarországot. Szent királyunk képes volt még a legyőzött ellenségeket is integrálni. A győztes csatája után, a legyőzött kunokat katonái elkezdik lekaszabolni, a szent király saját katonáit sírva kéri, hogy ne bántsák a legyőzött ellenséget. Így szól: Papokat hívunk, majd tanítsák őket, mindannyian Urunk Istenünk gyermekei vagyunk, letelepednek, békében együtt építsük országunkat és háborúban fegyverrel a kézben együtt fogjuk megvédeni azt.
Erdély aranykorát, rengeteg erőszakkal beszennyezett, sötét évtizedek után, Bethlen Gábor hozta el. Erdély népei félrevezetve, bután egymás ellenségei lettek. A székelyek nem csak fellázadtak, hanem megölték fejedelmüket Báthori Endrét, a belső széthúzás meg a külső hatalmak szinte szétzilálták a csöpp fejedelemséget. A Marosillyén született és Gyergyószárhegyen felnőtt nagy fejedelem bölcsen és okosan ki tudta engesztelni az egymással szemben álló erőket, Erdély különféle nemzetiségű lakóit be tudta vonni az ország építésébe. Bár protestáns fejedelem volt, mégis a katolikus hitet belülről ismerte, anyai ágon családja katolikus volt. Nagy kortársa, Pázmány Péter esztergomi hercegprímás, mindig az elismerés és a tisztelet hangján szólt róla.
Bármerre utazunk a Kárpát-medencében, láthatjuk, hogy szép városaink, középületeink nagy része a kiegyezés után épültek. Az 1860-as években Deák Ferenc vezette magyar tárgyaló delegáció, Bécsben a császári udvarban minden fontos, lényeges kérdésben „kiegyezett”. Az akkor forgalomban lévő pénzre felírták bölcsen és okosan németül, magyarul, románul, szlovákul a térségben lakó minden népnek a nyelvén a pénz nemét, hogy mindenki értse, hogy így az emberek eltudjanak igazodni, szerencsésen boldoguljanak. A kiegyezés az egymásnak feszülő, támadó, védekező erőket kioltotta és ez minden téren csodálatos felvirágzást hozott. Leírhatatlan az a sok művészi alkotás, tudományos eredmény, anyagi jólét amelyet e békés korszak hozott mindazokra, – vallási, nemzeti, társadalmi szempontoktól függetlenül, – akik e térségben éltek.
Déván, húsz évvel ezelőtt én is tudatosan, Jézus Krisztus befogadó, a másikat szeretettel átölelő útjára léptem. Az elmúlt évek alatt a kedves munkatársaimmal 72 otthonban közel 5000 gyermeket fogadtunk be. Jelszavunk: Szent Ferenc Alapítvány szeretne egy nagy fa lenni, melynek ágai közé örömmel befogadjuk az ég madarait, mindazokat a gyermekeket, fiatalokat kik fáradtan, magányosan élnek, kiknek nincs hol lehajtaniuk a fejüket. Az ég madara jöhet bátran, megpihenhet e nagy fának ágain. Akár fészket is rakhat, odút vájhat bele, de ha úgy gondolja, bármikor továbbrepülhet mert nem szeretnénk senki számára ketrec, kalitka lenni. Azt tapasztaltam, hogy ez a befogadó jézusi magatartás hihetetlenül gazdaggá, széppé tette az mindennapjainkat, mert végtelenül színes, sziporkázóan csodálatos az élet, nincs két egyforma gyermek vagy életút. E húsz év alatt megtapasztaltam, hogy aki szeretetet, jóságot vet, az szeretet és jóságot is arat! Egyetlen igent sem bántam meg mit kimondtam! Nagy nagy alázattal köszönöm az Istennek az erőt, bátorságot mellyel bemertük fogadni az ajtónkon kopogtató sokféle gyermeket, fiatalt.
Hiszem, hogy csak Jézus Krisztus, Szent László, Bethlen Gábor, Deák Ferenc útján lehet és érdemes járni. Meg vagyok győződve, hogy nekünk nem kiszorítanunk, elpusztítanunk kell egymást, hanem alázatos, kitartó párbeszéd útján közös jövőt kell építenünk. Erdély, Kárpát-medence elég nagy ahhoz, hogy becsületes megélhetést biztosítson mindazoknak akik itt élnek. Ezért imádkozom, hogy egyházi felekezeteink, politikai pártjaink, különféle világnézetű csoportosulások ne kiszorítani akarják egymást, hanem merjük megvalósítani bizalommal azt amit az Egyház a II. Vatikáni Zsinat annyira szépen megfogalmazott: „Isten azt akarja, hogy az emberiség egy nagy családot alkosson, s mindannyian egymásnak jó testvérei legyünk!”
Szeretettel, Csaba t.”
Ránézek ezekre a székely gyermekarcokra és osztom Csaba testvér derűlátását. A fényképet tegnap – Szent László ünnepén – készítettem Balatonalmádiban, ahol a Marosszéki Kodály Gyermekkarral és Csaba testvérrel találkozhattunk. A nemzeti színeinkkel ünnepi díszbe öltözött Szent Imre templomban már állóhely sem volt, mikor megérkeztünk, az épület előtti terület is zsúfolásig tele volt hívekkel, érdeklődőkkel.
A szentmisét végigkísérte a székely gyermekek éneke, Csaba testvér székely ember egyszerűségével mutatta be a szentmisét, beszédében derűvel, szép szavakkal beszélt a gyermek Jézusról, úgy, hogy elmondott példákkal bennünket tanított. Befejezésül felcsendült a Himnusz, a Székely Himnusz, a Boldogasszony Anyánk.
Reméljük Szovátán hamarosan új otthont kap ez a csodálatos gyermekkórus. Lélekben megerősödtünk, ilyenkor milyen JÓ MAGYARNAK LENNI!
„Hányan voltunk Csíksomlyón, 2o13 május 18-án?? Nem tudom, sokan, nagyon sokan!! Én azt tudom, hogy nem tiltakoztunk valami ellen, ezen a szép napon, hanem szerettük Urunkat Istenünket, egymást és a Boldogságos Szűzanyát!! Olyan csodálatos szeretetben összegyűlni, és Istent dicsérni!! Köszönöm, hogy része lehetek ennek a nagy csodának!! Szeretettel, Csaba t.”
Itt olvashatjátok Eger érsekének a búcsún mondott szentbeszédét.
Kértem az Urat, engedje, hogy jövőre mi is ott lehessünk Csíksomlyón!. Akinek egyszer megadatott, életen át visszavágyik. Isten, hazánkért térdelünk elődbe!
Csaba testvérrel készült beszélgetést olvashattok a Heti Válasz 2013. május 16-án megjelent számában (XIII.évf. 20. szám); ezen kívül Hobo-val és Ákossal is foglalkozik az említett hetilap.
„Kedves Testvérek!
Április 27-én, szombaton 17 órakor Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes
tart előadást a Ciszterci templomban. Közvetlenül utána a 18 órakor kezdődő
szentmisét is ő tartja.
Csaba testvér szolgálatát adománygyűjtéssel szeretnénk segíteni, az előadás
után gyűjtött perselypénzt erre a célra fordítjuk.
A programhoz kapcsolódik a székesfehérvári Szent Imre Ház működését segítő
adománygyűjtés is, melyhez tartós élelmiszereket, tisztító- és írószereket
várunk, amelyeket tanítási napokon a Ciszterci Szent István Gimnázium
portáján lehet leadni április végéig.”