„Azért határoztam el, hogy csatlakozom a szombati Békemenethez, mert komolyan aggódom a magyar népért, a magyar emberek jövőjéért. Ezzel a megmozdulással a legfőbb célunk, hogy mindenki számára egyértelműsítsük, igenis hajlandók vagyunk tenni az országunkért” – mondta lapunknak Papp Lajos szívsebész. A professzor szerint a hazáért való tenni akarást jelképezi a menet, amely egyben kiállás az Orbán-kormány mellett is. „Nagy vonalakban egyetértek a kormány intézkedéseivel, mert világosan látszik, hogy minden erejével próbál javítani az emberek sorsán. Sajnos ma Magyarországon irracionális síkon történnek a dolgok. Hogy csak egy példát emeljek ki, tarthatatlan, ahogy a külföldi bankok a magyar nép munkáján akarnak meggazdagodni. Ez ellen tenni kell! Úgy gondolom, részünkről minimális áldozat, hogy részt vegyünk egy ilyen eseményen, és ha mással nem, hát jelenlétünkkel kifejezzük az akaratunkat. Hozzáteszem, én hiszek Isten segítségében, ezért a békés menet számomra egy néma ima is lesz, amelyben megmaradásáért könyörög a nép. S mivel az ima mindig meghallgatásra talál, egyszerűen nem lehet eredménytelen. Éppen ezért – bár mindenkit arra buzdítok, hogy jöjjön el – engem tulajdonképpen nem érdekel, hogy hányan leszünk ott, mert nem a létszám számít” – jelentette ki végezetül Papp Lajos szívsebész.
(Az idézet és a kép forrása: www.magyarhirlap.hu)
Száz szónak is egy a vége… lassan egy hét eltelt azóta a rendkívül méltóságos, ünnepélyes és ugyanakkor erőt sugárzó Békemenet óta, amelynek a – rendelkezésre álló szerény eszközeinkkel – A mi Pilvaxunkban is igyekeztünk hírverést csinálni, – elsősorban Papp Lajos gondolatait segítségül hívva -, majd foglalkoztunk az esemény utórezgéseivel is.
Alapvetően jogosan bírálható minden távolmaradó, akinek értékrendjében a Haza és az azért történő kiállás vezető helyen áll. A mi Pilvaxunknak is ez a legfőbb vezérfonala. Ugyanakkor a bírálatba foglalt megállapítások rendkívül igaztalanok, általánosítók és bántóak voltak! Mégsem ez miatt dühít, hogy nem lehettem ott, hanem az a lelki feltöltődés hiányzik, amelyről oly’ sokan beszámoltatok! Köszönöm mindenkinek, aki telefonhívásokkal, saját készítésű fényképek küldésével és megerősítő hozzászólásokkal legalább részben pótolta ezt számomra!
Továbbra is úgy gondolom, hogy célszerű a mindennapi politikai iszapbirkózásokkal való foglalkozást távol tartani honlapunktól; azonban a Békemenethez hasonló súlyú, méltóságú és jelentőségű politikai eseményekkel a jövőben is foglalkozunk majd.
…én csak azt nem értem,miért kell békés,nyugodt társalgásba beleavatkozni,ha arra nincs igény.Főleg úgy,hogy a közbeszóló esetleg nem is ismeri(vagy csak felületesen) a társalgókat.
Köszönöm Sándor bátyám a szavaidat, tovabbgondolásra érdemesek!
Több emberrel beszéltem, akik ott voltak a Békemeneten. Egy dolgot mindenki megemlített: hatalmas lelki feltöltődést adott a részvétel. Aki – bármilyen okból – nem lehetett jelen, az elesett ettől! Én leginkabb ezért sajnálom távolmaradásomat.
Előre szólok: március 15- re beosztottak ügyelni….:(
Kedves dorka !
Dóra, vagy talán éppen Teodóra –
ha mégsem becézném „beszólásáért”.
Szóval, lássa be,
hogy lehetett volna ezt itt, szűzbeszédeként,
sokkal szebben és elegánsabban is.
Teszem azt –
ideidézi Petőfi Sándor Pató Pál úrról szóló költeményét.
Talán még el is gondolkodunk rajta,
sőt, lesz egy kis lelkiismeret furdalásunk,
hogy tényleg – az általa ostorozottak valamelyikében
nem vagyunk-e magunk is „sárosak”.
No, de így – amikor a negatívumok sorát azzal nyitja valaki,
hogy tipikusan magyar……
Hát erről mi jusson a magyarember eszébe ??
Uram, bocsá !
Nekem egy másik Petőfi vers:
Így kezdődik:
Mit nem beszél az a német ?
Nem vagyok arról meggyőződve kedves „Dorka”, hogy Ön a megfelelő ajtón kopogtatott, majd a küszöböt átlépve, megfelelő személyeket állított célkeresztbe. Ugyanis ezen az oldalon, – amennyire egy világhálós napló keretei ezt lehetővé teszik – igyekeztünk hozzájárulni a Békemeneten való részvételre buzdításhoz.
Azért mert itt ketten – bevallottan – nem mentünk el, Önnek nincs joga pálcát törni felettünk, mi több, belénk törölni a lábát, a „tipikus magyar mentalitás” kitétellel. Bár nem tartozom Önnek magyarázattal, de jogom van itthon maradni, ha a fáradtságtól nem érzek magamban annyi erőt, hogy a volán mögé üljek és levezessem az oda-vissza 120 km-t. Nem azért voltam fáradt, mert átdorbézoltam az éjszakát, hanem végigdolgoztam a hetet, három ember munkáját ellátva, mert a tisztelt rezidens „kollégáim” Angliában és Svédországban gyógyítanak – milliókért. Éppen ezért, Ön ne vegye magának a bátorságot, hogy kiosszon engem! Nagyon fontos volt elmenni a Békemenetre, de nem kevésbé fontos az sem, hogy mindenki megpróbáljon helyt állni a hétköznapokban, a munkájában! Az sem érdemel bírálatot, akinek PhD végzettséggel leküzdhetetlen anyagi nehézséget okoz a 200 km-es utazás. (Tényleg csak zárójelben: ugyanezen okok miatt sem lehetünk ott minden koncerten, kulturális rendezvényen, amelyeken pedig ugyanúgy szeretnénk ott lenni, mint a Békemeneten szerettünk volna!)
Végezetül: semmi oka nincs ezen az oldalon meddő vitát provokálni! Meg lehet nézni az MNO, vagy a Magyar Hírlap cikkeihez, publicisztikáihoz írott hozzászólásokat. Ott aztán tényleg megszólalnak a baloldal nagyágyúi, ha feltétlenül le óhajt valakit vadászni, nézzen körül arrafelé, csak bőségesen vigyen magával muníciót!
Kedves beszélgetők!
A tipikus magyar gondolkodást és viselkedést írtátok itt le. Minimális áldozatvállalás is nulla, pedig csak egy sétáról lett volna szó a hazátokért. Ti meg itt fáradtságról, munkáról meg piszkos anyagiakról írtok??? És a ti értékrendetekben csak ezek után jön a hazátok? Szép, mondhatom. Ezért tart itt az ország, ahol tart. Mi lenne, ha tényleg tenni is kellene valamit?
” ám ha a pénzvilág mégis eltipor bennünket, csak részsikert arathat, most is fel fogunk állni” — ezzel a mentalitással biztos nem, ha még egy sétához sincs erő…
Visszaolvasva a hozzászólásokat, még Krisztának a soraira szeretnék reagálni. Teljesen egyértelmű volt, hogy a Békemenet mellett állsz – hiszen egy vérből valók vagyunk -, én arra gondoltam a Neked címzett válaszban, hogy egyszerűen nem érdemes belemenni a világhálós vitákba. Részigazságok vannak mindkét oldalon, írogathatnak bármit bloggerek és fórumozók – nick név mögé bújt arctalan emberek – az ERŐ AKKOR IS VELÜNK VAN! Ez bebizonyosodott szombaton, ám ha a pénzvilág mégis eltipor bennünket, csak részsikert arathat, most is fel fogunk állni!
Köszönjük! Egészen fantasztikus ez a film, engedelmeddel a hivatkozás helyére magát a filmet tettem be. Érdemes megtekintése után a kapcsolódó videókra is néhány pillantást vetni!
demovideo-videodemo
és némi dokumentum a számháborúhoz:
Csizi, tökéletesen egyetértek minden soroddal! Köszönöm, hogy leírtad!
Talán rosszul fogalmaztam, a békemenetet én is szívből támogattam, a héten még hezitáltunk mi is, hogy felutazunk, de a felhalmozódott munka és bevallom, a piszkos anyagiak miatt is végül arra az elhatározásra jutottam, hogy itthon maradok. Amit láttam a tudósításokban, képeken, az engem is jó és pozitív érzésekkel töltött el, és az egyik bácsi fogalmazta meg nagyon jól, kevésszer fordult elő a világon, hogy ha ennyi ember az utcára megy, az nem a regnáló kormány ellen történik. Ezt nehéz lenyelniük szerintem sokaknak, savanyú a szőlő, így nem tudnak mást, mint „Viktatúrát” emlegetni, meg lehülyézni azokat, akik kiállnak a nemzet mellett.
(Végül estére már én is úgy felhúztam magamat, hogy – bár valamikor megfogadtam, a facebook-on biztos nem fogok politikai vitákba belemenni, meg megnyilatkozni – kénytelen voltam egy ismerősöm megjegyzéséhez hozzászólni, aki az 1957-es szervezett felvonuláshoz hasonlította a tegnapi békemenetet… Érdekes, hirtelen nem jött több komment…)
Kedves Kriszta! Azt hiszem, ha valamire a legkevesebb okod van a ma délutáni Békemenet kapcsán, az az elkeseredettség!
Röstellem, a fáradtság legyőzte részvételi szándékomat, de akadt olyan barátom, aki a helyszínről hívott telefonon és figyeltem a televíziós beszámolókat is, azt hiszem, ami ma Budapesten történt, megvalósította, amit olyan régóta énekel a Kormorán: „EMELD FEL FEJEDET BÜSZKE NÉP!” A szervezők és a résztvevők kiálltak – elsősorban nem a politikai hatalom -, hanem a mi hazánk, Magyarország mellett! Békésen, méltóságteljesen, úgy ahogyan illő. Volt már ilyen: kiállt a „Dunaszaurusz” ellen, kiállt az erdélyi falurombolások ellen, méltón eltemette ’56 halálraítéltjeit, akik arccal lefelé, összedrótozott kézzel, kátránypapírba tekerve, jeltelen sírba elkaparva aludták évtizedeken át örök álmukat. A polgári Magyarország, a magyar vidék és az elszakított országrészek magyarjai ma ismét kiálltak az elmúlt hónapok során példátlan támadásokat elszenvedő hazánk mellett! Köszönet érte mindenkinek, aki jelen volt és aki csak lélekben lehetett ott!
Bennünket összehozott egy értékrend. Bennünk a Kormorán varázslatos muzsikáját meghallva elindult valami, valami amit a muzsika hívott elő bennünk, de az már ott élt korábban is lelkünkben! Amikor hazánk ezeréves határán véletlenül összetalálkozva előkerült zászlónk és együtt énekeltük Himnuszainkat, akkor tovább mélyült bennünk az érzés, amelyet röviden úgy hívunk: HAZASZERETET! Lehettünk falunapra tákolt színpad előtt pár tucatnyian, lehettünk a Körcsarnokban, vagy a Testnevelési Főiskolán, több ezren szökkentünk egyszerre talpra, amikor megszólalt a fuvola és felcsendült, a „Világok világa, Magyarország”! Mert van valami a lelkünkben, egy érzés… nem tudom… de előhívták a dallamok…
Már ma reggel megírtam a Magyar Kultúra Napja alkalmából a néhány perce közzétett anyagot. Jól tudtam, hogy Magyarország Alaptörvénye a Himnusz első sorával kezdődik, de amit ez után olvashattam, az annyira egybevág az általam vallott értékrenddel, hogy,- bár a legszorosabb értelemben nem tartozik az ünnephez – nem álltam meg, hogy ne tegyem közzé. Ezek azok az értékek, amelyeket el lehet és el kell fogadnunk, akár múltunkra, jelenünkre, vagy jövőnkre gondolunk! Bármennyit hibázik az ezt megalkotó politikai hatalom, vállalható számomra.
Ugyanakkor megértem azokat, akik különböző módon hangot adnak elkeseredettségüknek, akik nem értenek meg bennünket! Közel negyedszázada dolgozom a magyar egészségügyben és megértem a rezidensek elkeseredettségét, bár nem az a megoldás, hogy itt hagyjuk Európa tán’ legbetegebb nemzetét! Hitvesem lehúzott egy évtizedet a közigazgatásban, látjuk mit váltanak ki a tömeges elbocsátások! Kisfiam iskolai tanulmányain keresztül látom a millió sebből vérző oktatást. Látom, hogy az egyetemi költségtérítés bevezetésével új numerus clausus alakul, a tehetős könnyebben juthat diplomához így, mint a tehetséges… Látom azt is, hogy az adósságcsapdába szorult családok kisebb részének tudott csak a kormány segítő kezet nyújtani, ez ugyanúgy részsiker, mint kudarc egyben, de látom a jószándékot és a tenni akarást is! A rendszerváltás és a 2002-2010 közötti évek vesztesei joggal elkeseredettek! Azt várják, hogy azonnal érezhetően javuljanak életkörülményeik; a lesüllyedő középosztály is várja a segítő kezet, amelyik visszahúzza a mocsárból! Ahogyan Papp Lajos megfogalmazta: „Nagy vonalakban egyetértek a kormány intézkedéseivel, mert világosan látszik, hogy minden erejével próbál javítani az emberek sorsán” – ezt is látom és tökéletesen egyetértek a Professzor úrral!
A Szent Benedek rendi szerzetesek jelmondata így hangzott: „Ora et labora”, azaz „Imádkozzál és dolgozzál”. Kölcsey pedig ugyanezt így fogalmazta meg: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!” Ahelyett, hogy hagynánk elkeseredettségbe, apátiába, bénultságba süllyednünk és süllyesztenünk magunkat, teljesen világos, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy eljöjjön a mi országunk!
Itt nyomon tudtam én is követni:
http://mno.hu/belfold/csaknem-megtelt-a-hosok-tere-video-1045233
Számomra az azonban elkeserítő, hogy mennyi embertől olvasom (akik ráadásul sokszor ismerőseim) ennek a kezdeményezésnek a fitymálását, nevetségesnek titulálását. (Különösen a facebook-üzenőfalak bővelkednek ilyenekben, de úgy gondolom, ott igazán nincs értelme bárkivel is vitába szállni…)
„Hazánk, Magyarország most pénzügyileg nagyon nehéz helyzetben van. Sorsfordító napokat élünk át. A pénzügyi világ összefogott ellenünk.
Korunkban a háborúkat a „fejlett” világban már nem fegyverekkel vívják, hanem a tőke, a pénz, a valutaárfolyamok arzenáljával.
Mi kicsi ország lévén ezekkel szemben védtelenek vagyunk. Földi dolgok már nem segítenek rajtunk.
Ezért fordulok hozzátok, hogy emelkedjünk felül minden pártoskodáson, minden kicsinyes ellenségeskedésen, hisz itt már nem személyekről, pártokról van szó, hanem szeretett hazánkról, Magyarországról.
Csak az egység és az összefogás segíthet rajtunk. Ha túllépünk évszázados megosztottságunkon, – mely az utóbbi időben észveszejtő méreteket öltött – és egy szívvel, egy lélekkel fordulunk a Mindenség Urához, Ő megsegít bennünket. Istennek semmi sem lehetetlen.
Voltunk mi már ennél nehezebb helyzetben a tatárjárás idején és akkor is megmenekültünk. Mikor a tatárok 1241-ben Magyarországra törtek, IV. Béla király és felesége – az akkor áldott állapotban lévő Laszkarisz Mária – fogadalmat tettek, hogy születendő gyermeküket Istennek ajánlják. A megszülető Margit ezt a fogadalmat megerősítette és beváltotta, mikor is „Margit imái vezekelve szálltak”.
Most Szent Margit ünnepéhez közeledve (január 18.) szálljanak a mi imáink is vezekelve Isten elé.
Ki-ki hite, felekezeti hovatartozása szerint imádkozzon és könyörögjön Istenhez hazánkért, reménységünk szeretett földjéért, Magyarországért.
Imádkozzunk kilencedet január 10-től 18-ig úgy, hogy minden nap imádkozzuk el a Mindenszentek litániáját (Hozsanna 80-83.o.) az alábbi módon. A litániában a „Könyörögj érettünk” helyett azt imádkozzuk, hogy:
„Esdekeld / esdekeljétek ki számunkra Isten Szent Szeretetét és imádkozz / imádkozzatok nemzetünkért, Magyarországért”.
Másik módja a kilenced elvégzésének, hogy naponta imádkozzuk a Rózsafűzért, vagy legalább egy tizedet belőle.
Protestáns testvéreink naponta imádkozzák el Urunknak, Jézus Krisztusnak az imáját, a Miatyánkot.
Szeretettel kérem azokat is, akik még nem hisznek Istenben, hogy őseink és gyermekeink földjéért mondjanak naponta egy fohászt, hisz Isten feltétel nélkül szereti őket is és meghallgatja kéréseiket.
Befejezésül a jó Isten áldását kérem szeretett hazánkra, Magyarországra és mindazokra, akik csatlakoznak ehhez az imahadjárathoz.”
Százhalombatta, 2012.január 6. péntek
Vízkereszt ünnepe
Gátai Tamás Péter
nyugdíjas mérnök és
lelkipásztori munkatárs
A fenti levelet egy nagyon régen látott barátom továbbította számomra. Teljesen egybevág azzal, amit Papp Lajos megfogalmazott az ima erejével kapcsolatban. Bár időben kissé elcsúsztunk az eredeti imaszándéktól, mégsem késő soha elkezdeni, Istent engesztelni, kérni segítségét nemzetünkért.
Holnap a Himnusz megszületésének évfordulójára fogunk emlékezni. Az is imádság, hiszen „Isten áldd meg a magyart” – ennél aligha lehet tisztább szavakkal az Úrhoz fordulnunk. Persze tennünk is kell magunkért, régi, bölcs igazság, „…ha segítesz magadon, Isten is megsegít!”
Visszatérő vendégeink bizonyára észrevették, hogy a beharangozó írást bővítettem az Örökség egyik csodálatos, új dalával, amelynek mondanivalója – azt gondolom – egybevág a szombat délutáni Békemenet céljaival, szellemiségével.
Papp Lajost idézve sem véletlenül került be az „örökségünk” szó a címbe. Sokan Örökösként határoztuk meg magunkat, akkor elsősorban egy csodálatos zenekarra gondoltunk, de mi, valamennyien, akik magyarnak valljuk magunkat és szépen, szabadon magyarként szeretnénk élni, olyan kincs birtokában vagyunk, amelynek része kedvenc zenekarunk éppúgy, mint egészen páratlan több ezeréves kultúránk, legyen szó anyanyelvünkről, irodalomról, filmről, vizuális művészetekről, gasztronómiáról és még hosszan sorolhatnám. De része örökségünknek a természeti környezetünk, kincseink, folyóink és folyamjaink, tavaink, hegyeink és az Alföld végeláthatatlan síksága. No és mindazok az emberek, akik itt élnek, belakják a Kárpáthazát és sokkal, de sokkal jobb sorsot érdemelnének. Pontosan ezért kell valaki aki melléd áll, és őmellé is áll valaki és akkor hatványozottan egyesül az erő. Kell az imádság is, amelyről Papp Lajos beszélt. A Napba Öltözött Leányban van egy csodálatos ének: „Megmaradunk, ha összefogunk…”.
Hiszem, megmaradunk!
Többször megfogalmaztam – a korábbi keserű tapasztalatokból okulva – azt a kívánságomat, hogy tartsuk távol a napi politikát A mi Pilvaxunk asztalai mellől.
Most azonban úgy érzem, nincs helye a hallgatásnak. Azért nem a saját szavaimmal fogalmaztam meg kiállásomat a szombati Békemenet mellett, mert úgy hiszem, Papp Lajos az az ember, aki vitán felül pártok felett áll, az ő véleménye mérvadó a magunkfajták számára.
Az a gazdasági-, politikai- és sajtótámadás amely az elmúlt hónapokban érte hazánkat, nem a véletlen műve. Orbán Viktor valóban kihúzta a gyufát a bankadóval és a multinacionális cégek megadóztatásával, de a támadássorozat valódi motorja az a hataloméhes belső kör, amelyiknek semmi sem drága, hogy visszakerüljön az oly’ nagyon imádott hatalomba. Orbán igen helyesen utalt tegnap arra, hogy az EU-nál hazájukat nyílt levélben feljelentők, egy olyan párt tagjai, amelyik nem kellett a magyar választóknak, nem szavazták be őket a parlament széksoraiba!
Szombaton nem a kormány és nem a FIDESZ mellett megyünk az utcára, mi több nem valami ellen, hanem valamiért, a mi hazánkért, Magyarországért. Nyugodtan, polgári módon elsétálunk a Hősök terétől a Kossuth térig. Nem hallgatunk szónoklatokat, de talán egymásba karolunk úgy, mint ahogyan tették azt eleink egy ködös októberi délutánon, 1956-ban.
Mert azt a fröcsögő gyűlöletet, amely tegnap az EP ülésén megmutatkozott hazánk irányában, valahogyan semlegesítenünk kell. Nem minősítem a külföldi hozzászólókat, mert nem szeretnék arra a nívóra süllyedni, amely az alulinformáltságból, butaságból és rosszindulatból fogant; de azt azért valaki elárulhatná nekem, hogy (nem anyanyelvén, hanem németül megszólaló) Bokros Lajos, vajon kit képvisel az EP-ben, amikor már MDF sincsen? Horn Gyulát, és/vagy Dávid Ibolyát?
Ezeknek meg kell mutatnunk, hogy él nemzet e hazán! Elég erősek ahhoz, hogy eltapossanak bennünket. De ’56-ban is ellenálltunk, most se adjuk alább!