Semmelweis-nap lévén szeretnék pár gondolatot megosztani Veletek a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakjának életéről, munkásságáról.
(…)”Ezután a Klein tanár vezetése alatt álló szülészeti klinikán vállalt asszisztensi állást. Ezen a klinikán történt az orvostanhallgatók kiképzése, és akárcsak a többi szülészeti intézetben, itt is igen nagy volt a gyermekágyi láz halálozási arányszáma, ellentétben a bábák oktatását végző másik bécsi klinikával, ahol ilyen betegségek ritkábban fordultak elő. Velencei útjától Bécsbe visszatérve értesült barátjának, Kolletschka tanárnak tragikus haláláról. A törvényszéki orvostan tanára boncolás során szerzett fertőzésben halt meg, és ~ átnézve a boncolási jegyzőkönyvet, megállapította, hogy barátjának kórbonctani lelete azonos volt a gyermekágyi lázban elhalt anyák kórbonctani elváltozásaival. Ennek alapján fogalmazta meg korszakalkotó megállapítását, hogy a gyermekágyi láz nem önálló kórkép, hanem fertőzés következménye, mint a sérüléseket követő gennyvérűség. A fertőzést a „bomlott szerves állati anyag” okozza, aminek forrása lehet gennyedés, szétesett rákos daganatok, hullák, közvetítője pedig az orvos keze, műszerek, kötözőanyagok, ágynemű stb. A fertőző ágens klóros vízzel elpusztítható, s ezért a vizsgálatok és kezelések előtt az orvos kezét ilyen oldattal kell fertőtleníteni, ugyancsak a használt eszközöket is. ~ felismerését és tanításait a korszak haladó orvosai elismerték, de a szülészek többsége elutasította, mert ellentétben állottak a korabeli elavult felfogással, mely a gyermekágyi lázat sokszor misztikus okokkal igyekezett megmagyarázni: kozmikus hatások, a föld kigőzölgése, az időjárás okozta vérrögösödés, a leányanyák bűntudata stb. ~ tanait klinikai észlelésekkel, kórbonctani leletekkel, állatkísérletekkel és az akkor egyre jobban előtérbe kerülő statisztikai módszerekkel alapozta meg. A klórvizes fertőtlenítés hatására a bécsi szülészeti klinikán csaknem teljesen megszűnt a gyermekágyi láz. Klein professzor ennek ellenére nem fogadta el tanait, s ezért tanársegédi kinevezését sem hosszabbították meg, noha Rokitansky, Skoda és Hebra tanárok mind mellette foglaltak állást. 1850-ben Bécsben elnyerte a magántanári képesítést, azonban több körülményt kifogásolt, s ezért hazatért szülővárosába, ahol a Rókus Kórházban vállalt – díjmentesen – szülész-főorvosi állást. 1855-ben, Birly Ede halála után a pesti egy.-en a szülészet tanára lett.(…)
(…)Élete végén ~nél súlyos idegrendszeri tünetek léptek fel, s ezért 1865 júl.-ában az egyik bécsi ideggyógyintézetbe szállították, ahol meghalt. A boncolási jegyzőkönyv és a csontmaradványokon 1963 – 64-ben végzett kórbonctani (Regöly-Mérei Gyula) és radiológiai (Zsebők Zoltán) vizsgálat szerint ~ a jobb kezén kialakult subacut csontvelőgyulladásból támadt szepszisben halt meg, abban a betegségben tehát, amelynek kórlényegét felfedezte. Az idegrendszeri tünetek biztos okát jelenleg még nem ismerjük, erre vonatkozóan még több felfogás áll egymással vitában. ~ tanaival nemcsak a gyermekágyi láz kórlényegének felfedezője, amiért méltán nevezi az utókor „az anyák megmentőjé” -nek, hanem a sebészi aszeptikus elvnek is korai előfutára. Mint operatőr is kiváló tevékenységet fejtett ki, így hazánkban elsőként végzett petefészek-műtétet és másodiknak császármetszést. Hamvait felesége 1891-ben Bp.-re hozatta családjának sírboltjába.” (…)
Forrás:Magyar Életrajzi Lexikon
Mit mondhat egy magamfajta ma élő gyakorló orvos – elvileg Semmelweis Ignác örököse – a fentiek kapcsán? Tudománytörténeti szempontból Semmelweis felismerése a gyermekágyi láz okáról zseniális volt! Akárcsak Samuel Hahnemanné a simile elvről, amellyel megalapozta a homeopátiát, vagy Flemingé, akinek szöget ütött a fejébe, hogy penészes táptalajon nem szaporodnak a baktériumok és így fedezte fel a penicillint. A kiragadott példák mellett százával lehetne sorolni a hasonló korszakos felismeréseket!
Semmelweis Ignác szoros kollegiális és baráti kapcsolatokat ápolt kortársaival: Markusovszky Lajossal és Balassa Jánossal, zseniális orvosokkal. Óriási lendületet adtak a magyar orvosi szakirodalom születésének, orvosképzésnek, tudományos és kutató tevékenységnek, végül, de nem utolsó sorban, a mindennapi gyógyító munkának. Az orvosképzés megalapozásával elindult egy generációs lánc: hatalmas orvosegyéniségek kerültek ki az egyetemek padsoraiból, akik átadták a tudást és a szellemet utódjaiknak, ők hozzátették az újabb ismereteket, úgy tűnt, ez a lánc örök életű lesz majd. Semmelweis Ignáctól Papp Lajosig egyenes út vezetett…
Sajnos az elmúlt fél évszázad politikai hatalmainak nem kellett Semmelweis öröksége. A magyar genocídium részeként hagyták az egészségügyi ellátórendszert összeomlani, az Isten óvjon meg mindenkit attól, hogy akár betegként, akár orvosként, szakdolgozóként szenvedője legyen a folyamatnak. Nem folytatom… Semmelweis Ignácra jöttünk emlékezni, próbáljuk elhinni, hogy visszatalálhatunk még az általa kijelölt útra!
Semmelweis Ignácára emlékezve, érintettem Fleming és Hahnemann felfedezéseit, utóbbinál említettem a simile elv felismerését. Hahnemann német orvos, vegyész, gyógyszerész volt, zseniális polihisztor, aki Meissenben élt. Rájött arra, hogy a maláriára használt kínafakéreg nagy adagban bevéve a betegséghez hasonló tüneteket vált ki, azonban nagy hígításban adva ugyanazon tüneteket megszünteti! Rendkívül pontos megfigyeléseket végzett például a különféle mérgezések tüneteiről és megerősítette Hippokratész, majd Paracelsus korábbi felvetését, hogy hasonló a hasonlót gyógyítja, ezzel megalapozta a homeopátiát.
Fleming is óriásit alkotott, hiszen nem dührohamot kapott amikor látta, hogy a baktériumok szaporítására használt penészes táptalaj alkalmatlan erre – a táptalaj véletlenül romlott meg! – hanem elkezdett gondolkozni ennek okáról, megfigyelte a jelenséget és rájött, a penészgomba nem engedi a baktériumokat elszaporodni! Innen már csak egy lépés volt a penicillin előállítása, majd a többi antibiotikum kutatása és gyógyszerré fejlesztése. Azt hiszem nem túlzok, Fleming megfigyelése és az ebből kisarjadt antibiotikum éra emberi életek milliárdjait mentette meg a Földön!
A felsorolt három orvos felfedezése (felismerése) ráirányítja a figyelmünket arra, hogy mennyire fontos a megfigyelés a gyógyításban! Az orvos „hozott anyagból” dolgozik, alapvetően fontos, hogy a tüneteinket röviden, összeszedetten, ám pontos megfigyelésen alapulva mondjuk el.
Egy példa erre, visszatérő fejfájásban szenvedő beteg. Több tucat oka lehet. Ha jól megfigyeljük panaszainkat – a fejfájás jellegét (lüktet, szorít, tompa, stb.), helyét (melyik oldal, homlok, tarkó, stb.), a kísérő tüneteket (hányinger, kettőslátás, szédülés, orrfolyás stb.), az idejét (napszak), a lehetséges kiváltó okokat (időjárási frontok, lelki megrázkódtatás, fejsérülés, meghűlés, stb.), a bevett orvosságokat és azok hatásosságát vagy hatástalanságát, azzal hihetetlenül sokat segítünk az orvosnak abban, hogy közelebb jusson a kórisme felállításához! Ez persze nem jelenti azt, hogy egészséges emberként folyton tünetekre vadásszunk, de ha bajunk van, az önmegfigyelés nélkülözhetetlen. Kisgyermekek esetében, akik nem tudják pontosan elmondani panaszaikat alapvetően fontos a szülők megfigyelése!
Egyre kevesebben vagyunk orvosok, így egyre kevesebb időnk jut egy-egy betegre. Megnyíltak bizonyos „menekülési utak”, küldjük a beteget képalkotó vizsgálatokra, laborba, stb., egy szóval sem állítom, hogy ezek mindig fölöslegesek, de nem pótolják az orvos-beteg kapcsolatot! Pontos megfigyeléssel sok vizsgálattól kímélhetjük meg magunkat és nagyon nagy segítséget kaphat így, a gyógyulásunkat segíteni akaró szakember.