***
Móra László
Karácsonyi imádáság
Ó, édes Jézuska,
Hallgasd meg szavunk!
Nagy országért síró
Bús magyarok vagyunk.
Szent karácsony estjén
Halld meg ezer jajunk…
Igazságot kérő
Bús magyarok vagyunk.
Küldd le angyalkáid,
Tedd fényessé napunk!
Hiszen csak sötétben
Botorkálók vagyunk.
Széttépett Hazánkban
Nézd városunk, falunk!
Alig-alig élők
Meglopottak vagyunk.
Ne küldj sok játékot!
Karácsonyfát se adj!
Ó, csak azt tudhassuk,
Hogy most közöttünk vagy.
Hogy közibénk jöttél
S két áldott kezeddel
Földi csodát teszel
Síró nemzeteddel.
Ó, édes Jézuska
Hallgasd, amit kérünk:
Szent István országát
Adjad vissza nékünk!
Azzal, hogy Karácsony idén hétvégére esik, némiképp torlódnak ünnepeink, hiszen ma van Szent Család vasárnapja, pénteken következik a katolikus templomokban a szilveszteri Hálaadás. Kevesen tudják, de Újév napja Isten Anyja, a boldogságos Szűz Mária ünnepe is egyben.
Január 2-án pedig Vízkeresztet ünnepli az Egyház. Az ünnepnap igazából január 6-án van, a nyugati egyház a napkeleti bölcsekről emlékezik meg ezen a napon; a keleti keresztény egyházak Jézus megkeresztelését ünneplik. Vízkeresztkor ér véget a karácsonyi tizenketted és kezdetét veszi a farsangi időszak, amely 2011. március 9-ig – Hamvazószerdáig – tart.
A mai nap Szent István diakonus, vértanú ünnepe is egyben.
„István diákonus vértanúságát Szent Lukács örökítette meg az Egyház számára az Apostolok Cselekedeteiben (6,1–8,2). E két fejezetben Lukács nem annyira a vértanúságot hangsúlyozta, mint inkább azt az üdvtörténeti fordulatot, amelynek dátuma István halálának napja: a fiatal Egyház Jeruzsálemből szétszóródik „Júdeába és Szamariába”, majd a pogányok közé is, s ezáltal egyre szélesebb körben terjed az Evangélium.
István a hét diákonus egyike, akiket az apostolok azért választottak, mert feszültség támadt a görög nyelvű és hellén kultúrájú, valamint a jeruzsálemi hívek között. A görögök úgy érezték, hogy az ő özvegyeiket elhanyagolják az alamizsnaosztásnál. Az apostolok ezért úgy határoztak, hogy megbíznak hét hellén férfit az asztal szolgálatával, s ők az imádságnak és az ige szolgálatának élnek. E férfiak a hellén keresztények tekintélyes képviselői lehettek, s emellett igazi apostolok, akiket nem lehet ugyan együtt említeni a Tizenkettővel, de teljes bátorsággal hirdették az Evangéliumot, és magukkal vitték egész Júdeába.
István a főtanács előtt először halkan, az igaza tudatában lévő ember nyugalmával beszél, ám egyszer csak villámot vet a tekintete, és mint a vihar, úgy csap le a főtanács tagjaira.
Szavaitól zűrzavar támad: a főtanács tagjai fölugrálnak a helyükről, és dühük jeléül a fogukat vicsorítják feléje. Amikor István elmondja látomását, tovább nem fékezik magukat: a főpap megszaggatja a ruháját, a többiek ordítva befogják a fülüket, hogy ne hallják a „káromlást”. Ezzel a pernek vége is szakadt, hiszen a hallott káromlás után nem volt szükség többé tanúkra. A káromlás büntetése a megkövezés volt. A főpap talán még megkísérelte, hogy a formaság kedvéért ítéletet hirdessen, de az általános kavarodásban erre már senki nem figyelt oda. Mintha eszüket vesztették volna az emberek, rárohantak Istvánra, és hangos kiabálás közepette tuszkolták vonszolták ki a teremből, ki a városon kívülre, hogy ott haljon meg. Vitték végig Jeruzsálem utcáin a Damaszkuszi-kapu felé, hogy ott hajtsák végre a megkövezést.
„De hát mi rosszat tett?” — kérdezgették néhányan félénken, akik látták Istvánt a fékevesztett tömeg gyűrűjében. A tömeg azonban nem gondolkodott, csak ordított és tolongott az áldozat körül. Elérvén a kapuhoz, gúnyos kiáltások közepette kitaszították, hogy fusson az életért, ha tud. István azonban nem fut el a kövek elől. Hanem amikor hullani kezdtek rá a kövek, ő térden állva így könyörgött: „Uram, ne ródd föl nekik ezt bűnül!” — és e szavakkal elszenderült. ”
(Forrás:Katolikus.hu)
Egyre többször jutnak eszembe gyermekkorom Karácsonyai! Egészen kicsi voltam, amikor még az Üllői úton laktunk, jól emlékszem, akkor még a városban is szokás volt a betlehemezés. Gyerekek jöttek, becsöngettek, karácsonyi dalokat énekeltek, majd megkérdezték, befogadjuk-e a Szent Családot? Fenn a Svábhegyen laktunk már és soha többet nem jöttek.
Becsapottnak éreztem magam, amikor rájöttem, nem a Jézuska teszi le a fenyőt és alá a csomagokat. Mindig sok vendég jött azokban a napokban, barátok, ismerősök, rokonok. Az egyetemi évek alatt egyszer a kollégiumban karácsonyoztam, mert 27-én szigorlatoztam urológiából. A tanulás kényszere elfelejtette velem a szomorúságot, nem voltam egyedül, sok évfolyam- és sorstársam sem utazott haza.
Felrémlik az első ügyeletben töltött Karácsony; Mosdóson dolgoztam, a Gyermekosztály Pallavicini gróf egykori gyönyörű vadászkastélyában volt; a hallban óriási karácsonyfát állíttatott Andrásofszky igazgató úr, a gyerekek csodálatosan feldíszítették. Csak azok maradtak ott, akik nagyon betegek voltak, vagy nem volt hová hazamenniük. Este azután megjelent az Igazgató úr, hozott mindenféle földi jót és áldott ünnepeket kívánt … egészen otthon éreztem magam…
A legutolsó szüleimmel töltött Karácsony… Luca napján (tizenharmadika volt és péntek) szakvizsgáztam gyermekgyógyászatból, a vizsga után már nem dolgoztam, volt bőven szabadságom. Akkor már eladtuk budai lakásunkat és épült új otthonunk Székesfehérváron, így Sukorón, a nyaralónkban laktunk. Csodálatos Karácsony volt, fenn a szőlőhegyen, kristálytiszta falusi levegőn, a teraszról a Velencei-tó fagyott víztükrét láttuk. Három évvel később édesapám már nem volt közöttünk.
Az első közös Karácsony Mártival, majd következett az a felejthetetlen Szenteste, amikor a hat hónapos Benedeket is a fa alá tettük, mint Isten legnagyobb ajándékát. Négy évesen már szerepelt a Krisztus Király plébánián minden évben megtartott Pásztorjátékon, egyetlen fiú angyal volt a lányok között első alkalommal. Hét éven át, minden Szenteste szerepelt, volt pásztor és király, ahogy két évtizeddel korábban édesanyja és nagybátyái is ugyanott…
Idén megszakadt a sorozat, hiszen gimnazista lett és az iskola színjátszói közé került. Ez a Pásztorjáték már más volt, mint a többi komolyabb, kevésbé játékos, de ugyanolyan felemelő, meghitt és bensőséges, mint korábban. A templomból hazatartva már nem volt olyan izgatott, mint a korábbi években, de azért gyermeki kíváncsisággal bontogatta az ajándékokat.
A szokásos karácsonyi rituálé zajlott… idén nem készítettünk diólikőrt, így egy muzeális, 2006-os tételt nyitottunk ki. Fantasztikusan összeérett ízeket rejtett a palack. 🙂 A halászlé átlagosra sikeredett, ellenben a mákos guba! Márti újított és maga sütötte a tésztáját, nem félszáraz bolti kifliből csinálta… térdre, imához! … mennyei volt! A halhoz egy csodaszép etyeki Chardonnay-t ittunk, a mákos gubához pedig öt puttonyos 2001-es Tokaji aszút… Gyönyörű este volt. Reméljük még sokszor megismételhetjük, így, együtt…
Fogadjátok szeretettel a Pásztorjáték képeit!