„Volt egyszer egy zenekar”

Eltelt közel másfél hét, egy nyílt levél megjelenése óta – jól tudjátok miről beszélek. Több száz véleményt, reakciót olvashattunk a világhálón, órákat beszélgettünk élőszóban barátokkal, ismerősökkel. Úgy érzem bennem letisztultak a gondolatok, kialakult egy érzés: a fájdalom, ezért én már nem szeretnék erre az egészre több szót vesztegetni.

Elveszett egy illúzió, elveszett valami, amiben idestova nyolc éve éltem, amiben hittem, ami tartotta bennem a lelket életem legnehezebb éveiben, hónapjaiban, óráiban és perceiben. Kaptam valamit, amit a magaménak éreztem, ami úgy volt az enyém, hogy közben tízezreké is volt. Egy hét alatt kiderült: álomvilág minden, a lepel lehullt, a király meztelen. Szól az ének: „A szeretet mindig velünk legyen…”. Amikor már úgy szól, hogy tökéletesen hiteltelenné vált, miképp ezernyi másik ének, könyv és levél… akkor az ember azt mondja: köszönöm szépen, ennyi volt, elég volt.

Egyszer minden véget ér, mi is. De lehetett volna szépen, méltósággal. Nem szívesen példálózok velük, mert nem magunkfajta muzsikát játszanak, de valahogy így:

Magától adódik a kérdés: mi legyen a Pilvaxszal? Ezek után már nem tudom – és nem is akarom – tovább csinálni a jelenlegi keretek között. Döntsétek el Ti, hogy kell-e? Nem fogom bezárni, annál sokkal jobban szerettem, annál sokkal több munkát fektettem bele – a nagy büdös semmiért. Elmegyek, nem leszek augusztusban világháló közelében, jól fog esni járni Erdélyországot és nem a monitort bámulni és elk…rni azt a kevés időmet, ami még hátra van… Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok szeptemberig, amíg visszajövök majd. A Pilvax megmarad, hiszen annyi minden érték teremtődik körülöttünk, legyen az muzsika, film, színház, sport, irodalom vagy bármi más, amiről lehet beszélgetni. Kellenek a kávéházi asztalok, hogy tovább éljenek a barátságok. Szeptemberben találkozunk, legyetek jók!