,,Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni azután, ami a miénk. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk… Aki pedig jól várakozik az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb; a hetek, órák, percek, kattogó, szenvtelen vonulását.” (Pilinszky)
Magyar karácsonyi szokások
Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó szokások nélkül. Mindezekből mára hagyományőrző szándékkal felelevenített kedves emlékek maradtak. A karácsony azonban sokaknak ma is a legmeghittebb, szent ünnep, amely nem lehet teljes a templomi szertartások és szokások nélkül.
A decemberi népszokások sorát a Luca napja nyitja. A hiedelem szerint december 13-án a téli hosszú éjszakákkal, vagyis a sötétséggel Szent Luca átalakult boszorkánnyá. A boszorkányok elriasztására a kulcslyukba fokhagymát dugtak, az ajtófélfába kést állítottak, az ajtóra fokhagymával keresztet rajzoltak vagy a seprűt keresztbe rakták.
E napon semmit se volt szabad kölcsönkérni vagy adni, nehogy az a boszorkányok kezére jusson. A lányok Luca napján jósolták meg jövendőbelijüket. A hagyomány szerint a nok nem dolgozhattak, mert ha Luca napján fonnának vagy varrnának, nem tojnának a tyúkok. Luca napján a fiúk elindultak meglátogatni az ismerős házakat és jókívánságaikért cserébe adományokat vártak. Ha ez elmaradt, akkor viszont átkokat szórtak a házra.
Az ünnep előtti negyedik vasárnap kezdődik és december 24-ig tart az advent, ami egyben az egyházi év kezdetét is jelenti. Négy hete a karácsonyra való előkészület időszaka. Újkeletű népszokás az adventi koszorú készítése: karácsony közeledtével minden vasárnap eggyel több gyertyát kell meggyújtani. Az estéket egykor a gyertya mellett, adventi dalok éneklésével töltötte a család.
Karácsony napján az esthajnalcsillag feljövetele után került sor az ünnepi vacsorára, amely előtt azonban a gazda nem mulasztott el az udvaron a levegőbe lőni, és ezzel elkergetni a gonosz lelkeket. Eközben a gazdasszony mindent előre kikészített az asztalra, mert a vacsorát végig felállás nélkül kellett elfogyasztani. Imádkoztak, majd első fogásként mézbe mártott fokhagymát, dióbelet ettek, ugyancsak gonoszűző céllal. Karácsonykor a ház körüli állatokat gondosan ellátták, mivel különös hiedelmek kapcsolódtak hozzájuk. Voltak, akik azt tartották, hogy az állatok karácsonykor beszélni tudnak. Egyes országokban szokás volt az állatoknak kis karácsonyfát állítani, bár ezt a pogány eredetű szokást az egyház tiltotta.
A ma is továbbélő szokások szerint a karácsonyi asztal elképzelhetetlen hal, beigli, valamint dió és a család összetartását szimbolizáló kerek alma nélkül. Sok helyen vacsora után ma is annyi szeletre vágnak egy almát, ahányan ülnek az asztalnál, mondván: amilyen kerek az alma, olyan kerek, összetartó legyen a család a következő esztendőben.
Karácsony napján a népszokások célja a gonosz ártó szellemek elűzése zajkeltéssel, állatbőrök, jelmezek, álarcok viselésével. Ekkor kerül sor a betlehemezésre is: ezt a játékot eredetileg templomokban, majd késobb házakhoz járva adták elő a gyerekek. Gyakran állatok is szerepeltek benne, a gyermek Jézust pedig élő kisbabával jelenítették meg. A szereplők – pásztorok, angyalok, Mária, József – ma is eljátsszák a Jézus születéséről szóló bibliai történetet, majd átadják ajándékaikat, jókívánságaikat. Ezután a háziak megvendégelik őket.
Karácsony napjával egy újabb ünnepi szakasz veszi kezdetét, a karácsonyi tizenketted, amely január 6-ig, vízkereszt napjáig tart. Ez egyben a vizek megszentelésének és Jézus megkeresztelésének ünnepe is. December 28. az aprószentek ünnepe, amelyen egykor különös módon “gondoskodtak” arról, hogy a gyerekek egészségesek maradjanak: megvesszőzték őket.
A legenda szerint minden fiúcsecsemő “aprószent”, akit Heródes király a gyermek Krisztus keresésekor megöletett.
A karácsonyt követő időszakhoz kapcsolódik a regölés hagyománya: az István napjától, december 26-tól újévig járó regösök különféle énekeket adtak elo és jókívánságokat mondtak a ház lakóinak. A regölés lényegében természetvarázsló énekmondás, köszöntés – bőségvarázsló, párokat összeboronáló, adománygyűjtő szokás volt. A borszentelésre Szent János napján, december 27-én került sor régen. Ezen a napon minden család bort vitt a templomba, amelyet a pap megáldott, mivel a szentelt bornak mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert, állatot gyógyítottak vele, illetve öntöttek belőle a boroshordókba, hogy ne romoljon el a bor.
Húsvéti népszokások
A húsvét ünnepe sok szálon kapcsolódik a tavasz megérkezéséhez, s a megújulás, a termékenységgel összefonódó népszokáskincshez. E népszokások nagyrészt nem épülnek be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, hanem azzal párhuzamosan, mint a falusi közösségek ünnepi szokásai maradtak fenn. A húsvétot megelőző farsangi időszak mulatságai a tél legyőzését, a tavasz megérkezését ünneplik.
A nagyhét napjainak szokásai a Bibliában leírtakat követik. Nagycsütörtökön, zöldcsütörtökön a Rómába ment harangokat a fiúk kereplőkkel helyettesítik. Az étrendbe e napon valamilyen zöldet, parajt, salátát iktatnak. Pilátus-égetés is e nap szokása, mikor a Pilátust jelképező bábut elégetik, megverik. A böjt régen hamvazószerdán kezdődött, mely onnan kapta nevét, hogy ekkor a templomban megszentelik az előző évi barka hamuját, megkenik vele a hívők homlokát, elhárítva a bajokat. Nagyböjt alatt sok helyen egy nap csak egyszer ettek, olajjal vagy vajjal főztek, zsírt, húst nem ettek, csak száraz növényi ételeket. Ma már nem ilyen szigorúak az egyház böjti előírásai, nem követelik meg a negyvennapos koplalást, a tilalom csak az utolsó hétre, nagypéntekre vonatkozik. Az utolsó hét, nagyhét virágvasárnappal kezdődik, melynek napjai Jézus jeruzsálemi eseményeihez kapcsolódnak. E napon a bevonulás napján az emberek pálmaágakkal, hidegebb éghajlatú vidékeken barkás ágakkal mennek a templomba. Nagycsütörtökön az utolsó vacsora és a tanítványok lábának megmosása (a vendégszeretet jelképe) emlékére szokás volt, hogy Rómában a pápa 12 szerzetes lábát megmosta. (Királyok, nemesek is így cselekedtek sok országban e napon.) Nagycsütörtök estéjén a harangok elhallgatnak, a hagyomány szerint Rómába mennek. A harangok útjának célja, hogy lássák a pápát; de van, ahol azt tartották, hogy a tojások gyűjtése is, melyeket azután leszórnak a gyerekeknek, amikor visszatérnek.
Nagypéntek, Jézus kereszthalálának napja – gyászünnep. Az emberek a helységek szélén lévô kálvária – dombokra vonulnak, s megállnak az egyes stációkat jelölő kápolnáknál, mintegy eljátszva Jézus keresztvitelének útját. A Mária-siralmak is ehhez a naphoz kötődnek. Ilyen Mária-siralom az egyik legrégebbi nyelvemlékünk:
“Világ világa, virágnak virága. Keserűen kínzatul, Vas szegekkel veretül.”
A templomokban az oltárokat letakarják, a harangok hallgatnak. Nagyszombat a feltámadás jegyében zajlik. Az esti körmenetek, a templomokban az új tűz gyújtása, mely Jézus és egyben a remény jelképe, azt adja hírül, hogy Jézus feltámadt, a megváltás közel van. Este “visszajönnek” a harangok is Rómából. Nagypénteken a víz mágikus ereje lép előtérbe. Ismert mondóka: “Nagypénteken mossa a holló a fiát, ez a világ kígyót, békát rám kiált.” A rituális mosakodás jelenik meg a hajnali mosakodásban, melyet csak fiatal lányok végeztek, s mely bajelűző szereppel bírt. Friss folyóvíz kellett hozzá, s a következő mondóka: “Az én vizem folyjon el, az én szeplőm múljon el!” E naphoz jellegzetes ételek tartoztak – korpából készült savanyú leves, esetleg tojás. Van olyan vidék, ahol e napon kenyeret sütnek, melyet vagy megőriznek a következő nagypéntekig, vagy odaadják az első koldusnak. Sok helyen igen elterjedt a forró húsvéti kalács, melyet főleg az utcai árusoktól veszik. A nagypénteken sötét, dísztelen templomokat nagyszombat reggelére virágokkal, zöld ágakkal díszítik fel. Ez a nap a másik őselem, a tűz ünnepe. Este a templomban az új tüzet ünneplik, melyet csiholással élesztenek, s a Krisztust jelképező húsvéti gyertyát ezzel gyújtják meg. Sok helyen szokás ilyenkor új ruhát felvenni, vagy legalább kalapot, kesztyűt.
A feltámadás napja húsvétvasárnap. Sok országban szokás e napon a napfelkeltét egy magas hegy tetején várni. Ehhez több hiedelem kapcsolódik – egyik szerint a felkelő nap Krisztus feltámadásának bizonyítéka, a másik szerint aki jól figyel, megláthatja benne a Krisztust jelképező bárányt a zászlóval.
A húsvéti tojás ajándékozása sok országban e napon történik, nálunk a hétfői locsoláshoz tartozik. A hagyományos sonkát már szombat este, a böjt lezárásával megkezdik. Vasárnap a sonka mellé tojást, tormát fogyasztanak. E nap ünnepi étele a bárány.
Húsvét másnapján német területeken, nálunk pedig Kecskemét környékén szokás volt az Emmausz -járás. Annak emlékére, hogy Jézus a tanítványokkal az Emmauszba vezető úton találkozott, kimentek a város határán álló kápolnához és vidám mulatságot ültek. E nap Európa-szerte a játék, a vidámság napja. Magyarország egyes vidékein e napot vízbevető hétfőnek is hívják, mert e nap a locsolás napja. A lányokat régen kivonszolták a kúthoz, s vödör vízzel leöntötték, vagy a patakhoz vitték, s megfürdették. A locsolás, az ôsi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusban gyökerezik. A víz tisztító ereje a kereszténységnél a kereszteléshez kapcsolódik. A mondai magyarázat szerint Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadást felfedező, ujjongó asszonyokat, így akarták elhallgattatni őket. A locsolás ma is elterjedt szokás, kissé szelídebb formában, hiszen gyakran csak kölnivízzel locsolnak a fiúk, férfiak.A húsvéti népszokások sorát egy fehérvasárnapi szokás zárja. A lányok komatálat készítenek, elküldik egymásnak. A kosárba, tálra húsvéti tojás, kalács, ital kerül. Ezzel a lányok örök barátságot kötnek, s ettől kezdve komának szólítják és magázzák egymást egész életükben.
Forrás
Farsangi hagyomány immár sok-sok éve a Dőrejárás Tejfalun,Somorja mellett.Sikerült megmenteni ezt a szép,vidám felvonulást a napjainkban is,hála a tejfalusi hagyományőrzőknek. Ha netán valaki a jövő szombaton(febr.13-án)erre jár,az feltétlenül térjen be Tejfaluba.
Farsang derekán járunk, mához két hétre Hamvazószerdával veszi kezdetét a nagyböjti időszak, amely egészen Húsvétig tart.
Ezen a héten Gyertyaszentelő Boldogasszony és Szent Balázs ünnepét üljük.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. Az előírt áldozat fölajánlásakor jelenlévő agg Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a gyertyaszentelés szokása.
A szentelt gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Keresztelésig az újszülött mellett világított, hogy a „pogánykát” a gonosz, rossz szellemek ki ne cseréljék. Amikor a fiatal anya először ment templomba az ún. egyház-kelőre vagy avatásra, szintén gyertyát vitt a kezében.
Gyertyát égettek a súlyos beteg és a halott mellett is. Tápiószentmártonban (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye) a haldokló kezébe szentelt gyertyát adtak, „hogy annak fényénél múljon ki a világból”. Mindenszentek és halottak napján, de más nagyobb ünnepeken is meggyújtották a szentelt gyertyát. A vallásos néphit szerint vihar, ég-zengés, villámlás és jégeső alkalmával is szentelt gyertyát kell gyújtani.
Gyertyaszentelő napjához időjárásjósló hiedelmek is kapcsolódnak. Általában úgy vélik, hogyha február másodikán jó idő van, akkor későn tavaszodik. Ezért „Gyertyaszentelőkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy a nap süssön”.
Szent Balázs püspök és vértanú († 316) – eredetileg orvoslással foglalkozott – nevéhez sok csodás beteggyógyítás fűződik. Legtöbbet emlegetett tette egy özvegyasszony halszálkától fulladozó gyermekének megmentése. Az asszony hálából ételt és gyertyát vitt a szent életű püspöknek. Ennek emlékére van a Balázs-áldás vagy balázsolás, amikor a pap két gyertyát tart a hívők álla alá, és e szavak kíséretében: „Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására szabadítson meg téged Isten a torokbajtól és minden más bajtól” – megáldja őket.
Szent Balázs a középkorban a diákoknak egyik kedvelt védőszentje volt, napját fényesen megünnepelték. Innen ered a balázsjárás, az iskolásgyermekek házról házra járó, adománygyűjtő, iskolába toborzó, köszöntő szokása. Kisbodakon (Moson vm.) Balázs napján 10-12 éves gyermekek fehérbe öltöztek (fehér gatya, ing), fejükön koronaszerű papírcsákót viseltek, a Balázs püspököt megszemélyesítő gyermeknek püspöksüvege volt. A játékban tízen szerepeltek: az elöljáró, a püspök, a generális, a kapitány, az orvos, a zászlótartó, a kiskatona, az őrmester, a káplár és a paraszt. A játék Szent Balázs dicséretével és az ajándék megköszönésével fejeződött be. A perselybe összegyűjtött pénzt az iskola vagy a templom céljaira fordították, az ajándékképpen kapott tojást eladták, a szalonnát megették.
A Nógrád megyei Mátraszelén a balázsolók ezt a köszöntőt énekelték:
A Szent Balázs doktorunknak, hogy ma vagyon napja,
Többször is, hogy megérhessük, az Úristen adja!
Kérjük ajándékát, a Szent áldomását,
Távoztassa mindnyájunknak torkunknak fájását!
Forrás
Ugyancsak február 2-án figyeljük, hogy a medve kijön-e barlangjából? Ha meglátja árnyékát, akkor visszamegy és még hosszú télre számíthatunk. Ez a „néphit” Jókai Mór Új földesúr című regényéből származik:
„Van aztán egy napja a télnek, aminek gyertyaszentelő a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve – visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; – mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett. Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy mármost örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! (…) S a medvének mindig igaza van.”
A mai nap Vízkereszt ünnepe, egyben a farsangi időszak kezdete is, amely 2010-ben február 16-án Húshagyókedden fejeződik be.
Vízkereszt vagy háromkirályok napja a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdőnapja. A keleti egyház ezen a napon ünnepli Jézus születését. A Gáspár, Menyhért, Boldizsár néven emlegetett napkeleti királyok az utasok, útonjárók, vendégfogadósok védőszentjei voltak.
Január 6-án a katolikus falvakban országszerte szokás volt a víz- és házszentelés. A szenteltvizet a bölcsőtől a koporsóig felhasználták. Nagy szerepe volt az ember- és állatgyógyításban is. A víz tisztító erejébe vetett hit az alapja, hogy ezen a napon néhol ősibb formája is megmaradt a vízzel való mágikus eljárásoknak. Például Jászdózsán léket vágtak a Tarnán és lelocsolták egymást az emberek, hogy egészségesek legyenek – „ne legyenek se himlősök, se rühesek”. A jószágokat is levitték a folyóhoz ugyanilyen célból.
A vízkeresztkor szentelt vízzel még aznap beszentelték az állatokat, ittak és a kútba is öntöttek belőle. Az Ipoly menti községekben a kelenyeiek a ház földjét meglocsolták a szenteltvízzel, hogy a gonosz szellem ne ártson, és Isten áldása legyen a házon, a gyerekeknek is adtak egy-egy kortyot, hogy egészségesek legyenek. Az istálló sarkait is megszentelték – ugyancsak az ártó hatalmak ellen. Bélapátfalván a kútba és az állatok ivóvizébe is tettek belőle.
Az esztendő folyamán megszentelték vele a gyerekágyas asszony ágyát, tettek az újszülött fürdővizébe, meghintették vele az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt, a haldoklót és a háznál felravatalozott halottat. Borogatták a fejfájóst, itatták vele a beteget. Hatékonynak tartották az ártó hatalmak, a rossz szellemek és a vihar elűzésére. Vízkeresztkor a szenteltvizet háromkirályok vizének is nevezik. Sokféle alkalmazása közt meg kell említeni, hogy Szeged környékén kenyérsütésnél is hintettek belőle néhány cseppet.
A házszentelés alkalmával krétával rajzolták fel Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevének kezdőbetűit és az évszámot. Úgy vélték, ez a felirat megvédi a házat villámcsapás és a boszorkányok rontása ellen. Termékenységvarázsló praktikák is kapcsolódhattak a házszenteléshez. Például a moldvai Pusztinán, „hogy a tyúkok tojjanak, akkor mikor vízkeresztkor járt a pap a keresztvel, mert nálunk szokott járni házszentelni, akkor ráültettük mindig a padra. A padon vót ilyen terítő, a terítő alá raktunk zabot, árpát, kukoricát, s a pap, ha ráült, akkor azt mondták, hogy sokat tojnak a tyúkok” (Bosnyák S. 1980: 119).
A házszentelés neve koleda volt. A Nyitra megyei Menyhén, Béden, Szalakuszon újévtől háromkirályok napjáig tartott a koleda. A pap, a kántor, a három falu egyházfia és két ministráns gyerek minden házhoz elmentek. Énekeltek, a pap megszentelte, megfüstölte a házat, a kántor az ajtóra felírta a három király nevének kezdőbetűit. Utána a háziak megvendégelték őket. Az egyházúak egy zsákba szilvát, diót, lisztet, szalonnát, kolbászt szedtek, amit a pap és a kántor osztott szét egymás között. Egyharmad volt a kántoré, kétharmad a papé. Ez a javadalom a kántor díjlevelébe volt foglalva (Manga 1942b: 28–29). Házszenteléskor a Szeged környéki falvakban az asztalra búzát, néhol almát, máshol tollat tettek, hogy szerencséjük legyen a termésben és a jószágban is.
A szentelés egyúttal tehát adománygyűjtés volt a hívektől. Erre vonatkozik Réső Ensel Sándor 1845-ös göcseji leírása: „Vízkeresztkor itt eljár a pap háztól-házhoz mesterével, kik a vidéken eddig divatozott szent szokást önhasznukra föntartották, és minden ház {7-115.} tulajdonosa, tudva előre jövetelöket, egy tál kukoriczát, egy tál borsót, egy disznólábat, s végre a járandó lélekpénzt asztalára téve, készen várja őket” (Réső Ensel 1867: 342).
Az ünnephez tartozott a háromkirályok megjelenítése, a háromkirályjárás szokása. A házról házra járó fiúgyermekek, ritkábban leányok jellegzetes viseletdarabja volt a díszes süveg, fontos kellékük a többnyire kiugratható szerkezetre szerelt csillag. A lejegyzett szokásváltozatok egy részében már csak a szereplők elnevezése sejteti, hogy a háromkirályjárás valamikor dramatikus jellegű játék volt. Többnyire már csak az adománykérő, ünnepköszöntő háromkirályjárás változatait ismerjük.
Általában vízkeresztkor, vagy karácsonykor és újévtől vízkeresztig jártak. Történeti adatok a 16. század óta szólnak a csillagénekről és a csillagozásról. A 17–18. századi betlehemes szövegekben még szerepel a háromkirály jelenet a pásztorjátékkal és a Heródes-jelenettel együtt. Újkori népszokásainkban a háromkirály jelenet a vízkereszti csillagozáshoz kapcsolódott. Egyetlen állandó szövegmotívuma az ún. csillagének:
Három királyok napján dicsérjük énekekkel,
országunk egy istápját vigadozó versekkel:
szép jel és szép csillag, szép napunk támad, támad.
(Tura, Pest m.; MNT II. 47. sz.)
A háromkirályjárás szép példáit közli A Magyar Népzene Tára Baranya, Somogy, Bács-Bodrog, Zala, Pest, Szatmár, Csanád és Bihar megyéből. A Pest megyei változatokban lányok a szereplők: fehér ruhában, fejükön papírsüveggel (MNT II. 41–56. sz.). A vízkereszti háromkirályjárás baranyai változatai hosszú, dramatikus játékok, ahol Gáspár, Menyhért és Boldizsár egyenként bemutatkozik, esetleg több jellegzetes karácsonyi éneket elénekelnek, adománykérő rigmust is mondanak (MNT II. 37–45). Sok változatban csak az említett csillagének szerepel.
„Községeinkben (É. Bánát) a háromkirály járás eléggé egyöntetűen történt: a bibliai Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt megszemélyesítő 10–14 éves fiúgyermekek öltözéke királyi palástot jelentő fehér lepedő volt, fejükön papírkorona vagy süveg, mely elsősorban piros, sárga vagy más színével különbözött. Egyikük csillagot vitt, melynek közepe szitakéregből volt és ollórács segítségével ki lehetett ugratni egy hat ágú, piros papírral bevont csillagot. (Mindig a »Szép jel, szép csillag…« kezdetű refrénnél ugratták ki.) A fiúk január 1. és 6. között jártak köszönteni és vízkereszt előestéjén fejezték be. Padén már az I. világháború után, Szajánban a 30-as években szűnt meg, talán Verbicán élt legtovább. Sehol más szöveget nem mondtak, mint az említett éneket…” (Katona I. 1983: 102–103). Turán a háromkirályok öltözete a következő volt: „térdig érő fehér ing, fejükön keménypapírból hegyes csákó, beragasztják színes papírral. A szerecsen királynak {7-116.} az arca be van kormozva. Menyhért egy rugós botra szerelt csillagot visz, mely ezüst papírral van bevonva, a másik két társ kezében kard. Bemenetkor engedélyt kérnek: el szabad-e a háromkirályokat járni? Igenlő válasz esetén eléneklik a »Három királyok napján« kezdetű éneket. A »szép jel« résznél a csillagot néhányszor előreugratják. Az egész játék tulajdonképpen ebből az egyetlen énekből áll, melynek végeztével a betlehemes játékhoz hasonlóan díjazásban részesülnek ők is, és egyenlő arányban osztoznak” (Schram 1972: 57–58).
Bálint Sándor arra utal, hogy egy egyházias gyakorlat elnépiesedéséről éppen úgy szó lehet, mint az egykori iskoladrámák hatásáról. A háromkirályjárás előbb a vízkereszti házszentelés része volt, majd önálló adománygyűjtő szokás lett (Bálint S. 1976: 147–150).
Vízkereszt napjához is kapcsolódnak időjárásjóslások. „Ha vízkereszt vizet ereszt, izikedet padra rekeszd” – mondják Berettyóújfalun. „Ha vízkeresztkor megcsordul az eszterhéj, az íziket rakjátok el, mert hosszú lesz a tél” – hangzik a rigmus hegyközi változata. Az ízik (takarmánymaradék, nádtörmelék, kukoricaszár) fűtésre is szolgált. Hideg idő esetén a korai tavaszban reménykedtek. Kelenyén a nyári csapadékmennyiségre jósoltak: „Ha a pintyőke ilyenkor itt (ivott) a kerékvágásból, akkor lett elig esső a nyáron.” A tápaiak szerint, ha ezen a napon süt a nap, hosszú lesz a tél.
Termékenységvarázsló eljárásokra már utaltunk a házszenteléssel kapcsolatosan. A bukovinai Józseffalván azt tartották, hogy ilyenkor fonni kell, mert akkor hosszabbak lesznek a kolbászok. A jugoszláviai magyar falvak vízkereszti időjárással összefüggő termésjóslásai így szólnak: ha esik az eső, férges lesz a mák. Ha hideg van, rossz termés várható. Ha csorog az eresz, hosszú télre kell számítani. Ha fúj a szél, szerencsés lesz az év. Ha fagy, soká tavaszodik, ha enyhe lesz az idő, hamar jön a tavasz. Ha a kerékvágásba víz fakad, jó termőidő várható.
Forrás: folkradio.hu
Befejezésül íme egy legenda arról, mi történt Vízkeresztkor Mátyás udvarában.
December 28. Aprószentek napja
Aprószentek napja azon betlehemi kisdedek emlékünnepe, akiket Heródes a gyermek Krisztus keresésekor megöletett. A magyar néphagyományban két jellegzetes változata ismert az aprószentek napi vesszőzésnek: az egyik, amikor a legények a lányokat csapdosták meg korbáccsá font vesszővel, rigmus kíséretében, hogy egészségesek legyenek; a másik, amikor a gyerekeket küldték el a szomszédba „mustármagért”, hogy ott a háziak vesszőzzék meg őket. Az aprószentek napi vesszőzés az egész magyar nyelvterületen szokás volt, néhol még (Erdélyben, Moldvában) ma is él. A vesszőzés termékenység- és egészségvarázslással, betegségelhárítással függ össze.
(Forrás: História 2005/10.)
A tegnapi napom úgy alakult, hogy magamhoz képest korán (5-6 körül) végeztem, így tudtam csavarogni egy kicsit a városban.
Egy véletlen találkozás kapcsán a Malomparknál kezdtem a mászkálásomat, így többek közt, a ‘hülye’ boltban is jártam.
Ott külön Karácsonyi albumok sarkot rendeztek be, és láttam néhány fantasztikus korongot! Egy köteg Játék Karácsonykor lemezt, kicsit arrébb a Betlehemi királyokból egy köteggel.
Itt vettem észre, hogy már kapható (rengeteg példányban) Horgas Eszter Karácsonyi angyal című új albuma.
Ma sikerült nem csak belehallgatnom, de hozzájutni a dalokhoz.
Többnyire közismert Karácsonyi dalok hallhatóak, kicsit másképp, másfajta megközelítésben.
Áthangszerelve, hangsúlyt fektetve a fuvolára, de mellette hallható a basszusgitár, dobok, zongora, szintetizátor, hegedű, cselló…
Akad néhány olyan dal is, amin gyerekek énekelnek. Úgy olvastam, a lemezen közreműködő zenészek gyermekei…
Még ismerkedek, barátkozok a dalokkal, bővebben majd később írok róla.
A borítója (nekem tetszik)így néz ki :
„Miért pont a Kormorán ?” – szólt a kérdés néhány napja. Sokféle válasz létezik, talán nem járok messze az igazságtól, amikor azt mondom, hogy azért is, mert gondolkozásra késztet, legyen szó dalokról, vagy Koltay Gergely írásairól. „Családi kincsek” címmel olvashatjuk a Kobakneten gondolatait, sokakat megindított, hogy szóljanak sajátjukról.
Az ádventi időszakban, a várakozás napjaiban előttem is lefutnak régen volt Karácsonyaink lelkem kincsesládájában őrzött képei. Nem tudom hány éves voltam, amikor rájöttem, hogy szüleimnek is van némi „közvetítő” szerepük abban, hogy Jézuska küldte feldíszített fenyő a helyére kerüljön. Az ünnep édesapám számára jelentett legtöbbet. Tíz évesen elkerült otthonról, kosztos diák volt Zalaegerszegen, albérlőként, idegenek között nőtt fel. Arra gondolok, hogy gyermekkorában a Karácsonyok voltak azok az ünnepek, amikor érezhette a családi tűzhely melegét, talán ezért maradt számára annyira fontos.
Mindig nagy volt a készülődés. A fát édesapám díszítette, mérnöki pontossággal, nagy türelemmel. Sok üvegdísz még mindig megvan, hártyavékony, kézzel festett gömbök, pipa, gombák, pingvin. A fények milliárd darabra törtek rajtuk, csillogtak akár a szaloncukor fényes csomagolása. Az S alakú kampóra mindig én húztam fel ezeket, miközben édesanyám a konyhában készülődött. Nagy volt az izgalom. Azokban az években december 24-e munkanap volt, mégis a buszok, villamosok estére már leálltak, csend borult a városra. Délután elmentem az Ugocsa moziba, ilyenkor valami vidám film volt műsoron. Lerövidítette a várakozást, csitult az izgalmam.
Hazaérve csengőszóra lehetett a szobába belépni, elénekeltük a Mennyből az angyalt, imádkoztunk, miközben a csillagszórók halkan sercegtek. Ajándékok? Fontosabbnak gondoltam akkor, mint manapság. Könyvek – soha nem okoztak csalódást, majd később hanglemezek, nagyon vágyott játékok. Az évek összefolynak. Vacsora, majd a vendégjárás a következő napokban – egészen szilveszterig. Szerettem az év utolsó napjait. Kamaszkorom végén szüleim elmentek szilveszterezni, megengedték, hogy meghívjam barátaimat. Az azóta is legjobb gyermekkorival – Megyeridoki néven néha itt is megszólal – hosszasan szervezkedtünk…húga akkor került be a Tanítóképző Főiskolára, csak lányokkal járt együtt…így történt, hogy megérkezett hat lány és szégyenszemre ketten voltunk fiúk, amíg megjelent Kaci a harmadik cimbora, de csak azért, hogy elragadja az egyik lányt…így már 5:2-re módosult az arány…nem lett abból fergeteges buli…
Emlékezetes Karácsonyok? Már eladtuk budai lakásunkat, Fehérváron épült új otthonunk. Ebben az időben szüleim sukorói nyaralónkban laktak. Az épület a szőlőhegyen állt, gyönyörű téli idő volt, a teraszról a befagyott Velencei-tó látszott. Nagyon szép Karácsony volt félúton régi és új otthonunk között. Előtte december 13-án szakvizsgáztam, megkönnyebbülve mentem haza. Az első ügyeletben töltött Karácsonyt sem fogom soha elfelejteni… Mosdóson dolgoztam, a kórház gyermekosztálya Pallavicini grófék egykori vadászkastélyában volt. A gyönyörű hallban hatalmas karácsonyfa állt. Betegeink mind hazamentek, azok maradtak csak, akik nagyon rosszul voltak, vagy nem volt hova menniük… Este eljött a főnököm, boldog Karácsonyt kívánni a gyerekeknek és annak a pár embernek, akik munkával töltötték az időt. Szinte apámként szerettem Barna bácsit, nagyon jólesett, hogy nem felejtkezett meg rólunk.
Az első Karácsony hitvesemmel, egyben az utolsó édesapámmal…a következőt már nem érhette meg, nem sokkal élete legfontosabb ünnepnapja előtt temettük el… majd amikor a féléves Bendit ültettük a fa alá, mint Isten legnagyobb ajándékát…azóta is fáj, hogy édesapám már csak fentről láthatta őt.
Gyulay Endre: Advent
Advent
Járom az utakat, látom az utat körülvevő földeket. Egyiken még ott a törés után otthagyott kukoricaszár, másikon felütötte fejét a gaz és elborította az egész táblát, a harmadikon épp most forgatja a földet az eke, nyomában tiszta minden. Előkészítve a vetésre, majd termésre.
Nézem az embereket. Egyik tekintetében valami fáradtság látszik. Dolgozott, keresett, szeretett, de most fásult. Semmi sem érdekli. Régi termésének örült, de most üres a lelke. Nem kíván dolgozni, nem kíván élni. Talán eddig jót termett, de most csak romokban él.
Nézem az embereket, sötét, komor, mindenre elszánt szempár. Nem szeretnék elhagyott sötét utcában vele találkozni. Rabolna, ölne, erőszakoskodna? Nem lehet belelátni, túl sok a felhalmozódott szemét benne. Jövője? Csak hitványság, önzés, bűn.
Tovább nézem az embereket, fényes szemek, áttetsző arc, árad belőle a tisztaság, ártatlanság, béke.
Talán most jött a templomból, most tisztította le lelkét a bűnbánat szentségében, vagy már ez a tiszta tekintet állandó benne?
Jön a vetni szándékozó munkás. A három földdarabból csak a harmadikba tud vetni. Ott várható a jó termés. A többire szórni magot nem érdemes, a gaz úgyis elnyomja. Hiába vet, csak pocsékolás lenne. Reménytelen a termést ott várni. Először eke kell, hogy tiszta, a magra előkészített legyen
Jön a Karácsony. A szentáldozásban Mária helyett most a miséző nyújtja Jézust. Az örök élet csíráját „veti” lelkembe. Bő termést szeretne tőlem, hogy Atyjának adva boldog, örök otthont készítsen számomra, de addig is nyugodt béke legyen szívemben. Az elő nem készített lelkekbe nem lesz Karácsonykor „vetés”, és nem várható termés sem.
Nézem a bevetett földet kicsivel később. Olyan szomjas a föntről jövő áztató esőre. És az Úr időben megadja, hogy bőven teremjen a föld a gazdájának. Mennyi embert lehet élelemmel ellátni majd e termésből! Mily boldog lesz a Gazda, hogy Fia „vetőmagjából” mennyi áldás, szeretet, élet fogant. Nem lesz üres Isten Országa!
Szántsunk, tisztítsunk az adventi időben saját lelkünkben, hogy Karácsonyra be tudja fogadni az örök élet Csíráját, segítsen jól termő életre. De segítsük a többieket is, hátha kedvet kapnak szavunkra és példánkra az igazi mélyszántásra.
A Betlehemi Gyermek áldása töltse be ifjaink szívét!
Gyulay Endre
Sietve hozzáteszem: számunkra az adventi várakozást tovább fokozza az új Kormorán album megjelenése és Karácsony előtti műsora a Nagycirkuszban!