Október 23.
Rian a föld, a falak dőlnek,
Kék harsonákkal zeng az ég.
S barlangjából a dohos kőnek
Az ember újra fényre lép.
Fonnyadt testünket záporozza,
Sápadt arcunkra hull a nap,
S szédülten, szinte tántorogva,
Szabadság, szívjuk sugarad.
Nyíló virág a föld felett.
A szolgaságból fényt derítünk,
Fegyver nélkül is győztesek.
Vitéz Pongrátz Ödön azok közé az ötvenhatosok közé tartozott, akivel megadatott sok kobakos számára a személyes találkozás. Másfél esztendeje jártunk nála Kiskunmajsán, az egykori tanyasi iskolában berendezett múzeumban, közel két órán keresztül beszélgettünk vele, ittuk szavait. Hajlott korától fáradtan, de tűzzel és lelkesedéssel idézte fel élete epizódjait, különös tekintettel a mi Forradalmunk idején átéltekre. A kis múzeumban számtalan ötvenhatos tárgyi emléket, iratot, fényképet, fegyvert, korabeli eszközöket láttunk, miközben Ödön bácsi szavait hallgattuk.
Sokkal több volt ez egy múzeumlátogatásnál, nem túlzok, ha azt mondom, hogy valamennyiünk szívében örökmécsest gyújtott, átadta nekünk a mi Forradalmunk tüzének piciny lángocskáját és ez olthatatlanul ég bennünk azóta is. Feladatot kaptunk: továbbadni, hogy ez a fény legyőzze végre a sötétséget!
Köszönjük Ödön bácsi az életedet, a hősiességedet, a múzeumodat, a szavaidat és a FÉNYT, ami Belőled áradt! Kérd Teremtőnket, hogy mindaz, amire életedet áldoztad, megvalósulhasson végre! Nyugodj békében.
Isten nyugosztalja Pongrátz Ödönt a Corvin köz nagy harcosát!