Most már – az iskolai tanévnyitók nyomán is – vitathatatlanul érzékeljük: itt a szeptember, lassan vége a nyárnak. Ám az ősz már augusztus végén bekukkantott idén is hozzánk:
„ŐSZ SUHAN
Bár délidőben még a Pió által felfedezett liget fái közé menekülnek a forróság elől a lengedező szellő ölelő szárnyai közé, de a figyelő lószemek már észrevették: bizony, rozsdásodnak a hegyek. S reggelente köd ül a völgyben.”
Persze nemcsak azért „kölcsönöztem” ezeket a gondolatokat Nettitől, mert tökéletesen passzolnak a nyárutóhoz és mert magam sem tudtam volna szebben-jobban megfogalmazni: az elmúlt hét végén is láttam a Mecsek déli lankáiról lepillantva ugyanezt a ködöt, amely évről-évre, naptár nélkül is kétséget kizáróan megmutatja nekünk, itt lakóknak, hogy hamarosan magunk mögött hagyjuk a nyarat, ideje felkészülnünk a hűvösebb estékre, a csípős reggelekre…
Akkor hát miért is még?
Miért is kell lószemeket meresztenünk, ha észlelni szeretnénk az ősz közeledtét? Egyáltalán ki is ez a Pió, és hogy kerül ide, ebbe az őszi tájképbe?! – kérdezhetné egy újdonsült Pilvax-látogató. Nos, a régieknek bizonyára nem kell bemutatni Piócát (valódi nevén Pioneert), az angol telivér csődört, Netti barátnőnk imádott lovát. Valamikor réges-régen – igen, leírom, az akkori Kormorán Baráti Kör fórumán – virtuális kávéházunk korábbi termeinek tőszomszédságában nap mint nap olvashattuk róla szóló sztorijait. Ahogyan visszaemlékezem, a reggeli kávé mellett – amelyet gyakran egymással a távolból beszélgetve az akkori Pilvax asztalainál fogyasztottunk el – számomra azokban az időkben az a honlap helyettesítette a napilap-böngészést, és (természetesen az aktuális zenekari és BFC-s hírek mellett) „A lovak álma” rovatot sem hagytam volna ki soha! Netti időről időre megörvendeztetett bennünket hol a fentihez hasonló lírai, mi több, megható, vagy éppen könnyekig kacagtató, gyakran nem kevés öniróniával átszőtt történeteivel, amelyekben Pióhoz fűződő szerelméről, lova életének nem éppen mindennapi mozzanatairól, vagy közös kalandjaikról mesélt – mindaddig, amíg ott tér nyílt számára, hogy „publikáljon”. Ki tudja már így utólag megmondani, tán jobban is járt azzal, hogy csak élményeinek egy részét volt alkalma azon a honlapon megosztani velünk…
Így aztán tudniillik összeszedegette korábbi és később is folytatott lovas jegyzeteit, s hamarosan csinos kis kötetté állt össze a felgyülemlett anyag. A Cédrus Művészeti Alapítvány irodalmi pályázatára benyújtva még 2007-ben Nívódíjjal jutalmazták, majd a rákövetkező évben részleteket is közöltek belőle, most pedig végre fényképekkel illusztrálva kézbe is vehetjük a bájos írásokat. A közösségi terek barátai a facebookon olvashatnak belőle részleteket kedvicsináLÓként, aki pedig ennél mélyebben is kíváncsi a Pióca-történetekre, szívből ajánlom, hogy szerezze be a könyvet! S bár 2004 óta tudjuk, hogy „a lovak álma nem eladó”, örömmel jelentem, nem igaz ez A lovam álmára, amely a kiadó honlapján keresztül bárki számára elérhető. Aki nem szeretne megrendeléssel, postával bíbelődni, ha szerencséje van, és nem kapkodják épp el előle a példányokat, Örökség koncertek alkalmával a zenekari CD és DVD mellett ezt is megvásárolhatja, akinek pedig igazán nagy mázlija (és egy kis szervezőkészsége is) van, az még dedikált példányhoz is hozzájuthat!
* * *
Számomra ráadásul nem csupán az az egyetlen kötődés ehhez a kötethez, hogy egyik legjobb barátnőm könyve, amelynek megszületése körül egy picikét még én is bábáskodtam, hanem a kiadó, illetve annak tulajdonosa is régi jó ismerősöm. Pár mondatot megér az ő bemutatásuk is. Az Underground Kiadó pont olyan, mint amilyennek a neve leírja: más, mint a többiek. Ha lehet azt mondani, mindenben más: koncepciójában, megjelenésében, munkastílusában, és még abban is, hogy a szó jogi értelmében nem is kiadó, hanem magánkiadást támogató cég. Hanczár Gergelyt, az egész kitalálóját és vezetőjét a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságából ismerem – amely röviden összefoglalva egy olyan fiatal tudósokat tömörítő társaság, akik már hallgató korukban komoly sikereket értek el különféle tudományágakban, és tenni is szeretnének a jövő fiatal tudósai, a magyar tudomány művelése érdekében. Számtalan elhivatott és jó értelemben vett „őrült” munkálkodik a társaságban a tudomány népszerűsítése és annak bemutatása érdekében, hogy a tudós farmerban és pólóban is ugyanaz az ember, sőt, a legtöbb szempontból épp olyan, mint a többi, hogy egy mégannyira komoly tudományos konferencia is lehet baráti hangvételű, sőt akár szórakoztató. Nos, ebbe a sorba tökéletesen beleillik Hanczár Gergő, aki már akkor is, amikor még nem alapította meg az Underground Kiadót, mindig rendhagyó, nem ritkán provokatív előadásokkal lepett meg bennünket, legutóbbi rendezvénysorozatunk alkalmával épp a könyvkiadással kapcsolatos gondolatait osztotta meg az érdeklődőkkel, a Gutenberg-galaxis végnapjai címmel.
Netti Pió már az örök legelőkön nyargal…….
De eléd egy nap hiszem örömmel vágtat majd…
Én pedig szentül fogadom, hogy koncerten vagy a kiadótól de megszerzem a könyvet.
Azok a pici morzsák is amiket itt megosztottál csodák.
Ja és hamarosan gyarapítom egyik kedvenc rovatunk sorait.:)
A könyv születéstörténetét megismerve már egyetlen ami hiányzik: kézbe venni és halk, fáradt őszi estéken elolvasni…
Köszönöm Netti, hogy ezt is megosztottad velünk, ha úgy adódik, bármikor szeretettel várunk A mi Pilvaxunkba, ha újabb írások születnek. Te is felsoroltál néhány embert, akik megörököltük egymást, örökségünk gyökerei visszanyúlnak azokba a régi időkbe… Soha nem fogom elfelejteni, amikor vártuk a pécsi buszt Villányban, leszálltatok, az első tétova mondatokat a kölcsönös bemutatkozás után, a feloldódás, igaz katalizálta Milán barátom szőlőpárlata és szebbnél szebb vörösbora :-). Teltek múltak az évek, valami megszakadt, elmúlt… újjászületett. Sokan azok közül, akikkel akkor egy asztalnál ültünk akár Villányban, akár a virtuális kávéházak asztalai mellett, azóta is kapcsolatban maradtunk egymással. Itt vannak közöttünk erdélyi és felvidéki barátaink, évekre eltűnt, majd váratlanul felbukkant társaink… Azt hiszem régóta nemcsak a varázslatos muzsika, a lovam, lovaink álma hoz minket közös nevezőre!
A Reménység Temploma épül, vagy ahogyan azt mások, kicsit másképp megénekelték: „…ameddig azok döntik, mi ültetjük addig a fenyőt…”.
Szép, suhanó őszi reggelt Mindenkinek! 🙂
Tartoztam Csizinek egy beszámoLÓval a könyvkiadással kapcsolatosan, tényleg külön köszönet Krisztának, amiért írt a Kiadóról is. Reggel elgondolkodtam a „rögös úton”, miként fogant, majd született meg végül A lovam álma, ha megengeditek, most elmesélem.
Tényleg a Kormorán Baráti Kör fórumán indult minden, a Ti kedves és lelkes visszajelzéseitek alapján kezdtek egyre csak szaporodni a Pióca történetek, míg Zizi (Zsirai Gyula) barátunk egyszer csak az orrom elé nyomott egy pályázatot, gyűjtsem már össze eddigi írásaimat, s próbáljam meg! Pont ez idő tájt lehetett, hogy a Kobak honlapon (többek között) nemkívánatos elemnek lett nyilvánítva az egész Lovaglás-íjászat-lovasíjászat témakör, s így utólag végiggondolva, talán dacból, mégis beadtam a pályázatot, lássuk csak, ami nem ütötte meg a mércét „kedvenc” FőmoderáTORunknál, mire jut a Cédrus Művészeti Alapítvány és a Napút Kiadó közös pályázatán…
Ajándékot kaptam, kapok Tőletek, sokfelől.
Nem felejtettem el Neubandi szavait Pió álmáról, Csizi kedves invitálását, miszerint „ Aki akar, itt napLÓt is írhat a lováról!”, vagy Kriszta tegnapi lehulLÓ leveleit.
Hol tartottunk?
A díj. Igen. S utána a terv, hogy továbbírva, továbbgondolva könyv születik. Tettem pár bátortalan, puhatoLÓzó lépést, de itt is szembesülnöm kellett a mai világ nagy iGAZságával: a pénz beszél, a kutya ugat (a LÓ nyerít). A lovak álma pedig nem eladó! Egyszerűen nem volt kedvem, se ingerem kiadókkal alkudozni, szponzorok után futkosni, emlékeztek, még írtam is, kicsit elferdítve az Adjon az Isten szövegét: „ A kérés nekem nagy szégyen, adják ki úgy is, ha nem kérem!”
Aztán jött Kriszta, aki ajánlotta az Underground Kiadót. Rögtön elolvastam a honlapjukat, elsőre megtetszett a magánkiadás gondolta, s a bennem szunnyadó környezetmérnök is bólogatott, hogy csak akkor nyomtatnak, amikor megrendelés érkezik.
Bevallom, a végső lökést Pióm halála adta meg, végre befejeztem a könyvet, könnyek között írtam meg az utóhangot, de az írás végül békét hozott a lelkembe, és úgy érzem, sikerült méltó emléket állítani imádott lovamnak.
Köszönöm, ha megveszitek, ha elolvassátok, esetleg híresztelitek is A lovam álmát, magam is többszáz kedvcsináLÓ könyvajánLÓt küldtem ki lovasiskoláknak ( még senki nem válaszolt), kértem lovas honlapokat, tegyék ki az „Irodalmi lovasok” gyűjteményük közé ( 10 db könyvért cserébe meg is tennék), szóval lassan ismét visszavonuLÓT fújok, tudjátok „ A kérés nekem nagy szégyen, vegyétek meg úgy is, ha nem kérem!”:)
Szeretettel: N.
Nagyon köszönöm! Meghatódtam, meglepődtem, örülök!
Sántít, vagy nem sántít, de a „hovatovább dedikált” példányokon pont így szoktam írni: Szeretettel ajánLÓ-m.:))))))))
Mind A mi Pilvaxunk olvasói, mind a magam nevében nagyon szépen köszönöm a könyvismertetőt! Régóta tudok megjelenéséről, nagyon szeretném végre elolvasni! Azt pedig külön köszönöm, hogy kitértél a könyvkiadóra és könyvkiadásra, hiszen sejthetjük, hogy 2007-ben irodalmi pályázaton Nívódíjat nyert alkotás, milyen rögös utat járhatott be, 2013-as megjelenéséig…
Természetesen ne feledkezzünk el a szerzőzőről, Nettiről sem, akinek köszönjük, hogy könyvében megosztotta velünk azt a képet, amelynek mozaikdarabkáiból, a Kormorán Baráti Kör egykori honlapján is láthattunk néhányat.
Pió álma sem eladó, ki tudja, talán éppen rólunk álmodik…
Nagy örömmel olvastam a jegyzetedet, Kriszta. Különösen tetszett, amilyen szeretettel méltatod barátaidat és ajánLOd a könyvét. (Ez kissé sántít, ugyan,mint egy sánta ló, de most már nem törlöm ki.) Köszönöm szépen hogy más szemszögből is rálátást kaptam a Lovam álmára. KedvcsináLÓként még ma megosztom. 🙂
A cím pedig nagyon szép és taláLÓ! 🙂