Szerintem az emberiség egyik legnagyobb értéke a kézírás. Sajnos ez a tudás kezd leértékelődni. Számítógépeket használunk, mobiltelefonon pötyögünk, hangrögzítőbe diktálunk, gondolatainkat videoüzenetekben kommunikáljuk. A levelek többnyire elektronikus formában készülnek és továbbítódnak, archiválódnak. Az elterjedt beviteli mód a billentyűzet. gombokkal írunk. De nem holmi írógépen, melynek használata már csak néhány idősebb, a PC kezelésében járatlan ember hivatalos levelezésében kap szerepet. Bár az írógépen is billentyűk vannak, szerepe nem más, mint a szöveg mindenki által való olvashatóvá tétele. szövegszerkesztésről, formázásról szó sincs. Kedvünkre választhatunk betűket egy olyan kínálatból, melyre évtizedekkel korábban egy nyomdász is irigységgel tekintett volna. Választhatunk betűtípust, méretet, vastagságot, színt, mégsem hozza azt, amit egy kézírás visszaad.
Lehet, hogy egy személy írása nehezen olvasható, mégis legtöbb esetben agyunk képes az információ feldolgozására. Az olvasó képet alkot az író személyről, a profi grafológusok akár komoly jellemrajz készítésére is képesek. Manapság mindez veszni látszik. Egyes amerikai iskolákban felmerült a írás tanításának megszüntetése, alkalmazkodva a jelen és a közeljövő igényeihez. Vannak emberek, nevezzük őket “írástudóknak”, akik meg kívánják őrizni a kincset. Van benne némi konzervativizmus és nosztalgia – mondhatnók. Meglehet, de van benne öröm, a gondolatok szárnyalása, szabadság és önkifejezés.
Manapság jobbnál-jobb, modernnél-modernebb íróeszközök kaphatók, a technika fejlődése azért itt is hozott eredményeket. A papírra sorokat vetni kívánó ember hatalmas arzenálból válogathat Én mégis a töltőtollat szeretném kiemelni közülük, mely a ma elterjedt eszközök közül a legrégibb. Tény, hogy visszaszorulóban van, mert használata kissé macerás és némi ismeretet és gyakorlatot is igényel, vitathatatlan, hogy a legkifejezőbb kézírásra a töltőtoll hegye képes. Használata gyakorlott kézben fáradtságmentes és könnyed, talán a leggyorsabb is. Az általa kialakított vonalak élesek, jól olvashatóak, vastagságuk is sok mindenről árulkodik. Ezek az íróeszközök sokkal személyesebbek bármelyik másiknál. Alkalmazkodik használójához, jó esetben összeforr annak egyéniségével és kifejezi azt. Remélem egyre többen fedezik fel előnyeit. Lehet ebben némi divat is. (Mindig érdeklődéssel figyelem egyesek milyen lázas igyekezettel próbálják egyénivé alakítani millió számra készülő mobiltelefonjukat, autójukat millió számra készülő extrákkal.) Lehet protest megnyilvánulás is töltőtollal írni, tiltakozás az életünket elárasztó, rajtunk uralkodó technika ellen. Különcködésre is gyanakodhatunk. Feltűnő, ha valaki nyilvánosan egy teljesen egyéni íróeszközt húz elő, mely gazdáján kívül senki más kezébe nem való. Persze ilyenkor hordozhat ékszer funkciót is, férfia esetében amúgy is szűk az ilyen tárgyak köre a jó ízlés határain belül.
A töltőtoll értékétől függetlenül jó eszköze lehet az önkifejezésnek is. Valamit (mint persze sok más is) mond valamit a használójáról. Ezért döbbenetes számomra, amikor látszólag magukra minden másban sokat adó emberek miféle írószernek nem nevezhető alkalmatlanságokkal rukkolnak elő. Diszharmonikus jelenség egy luxuskocsiból kiszálló, elegánsan öltözött, luxuskütyükkel állig felfegyverzett fontosnak mondott személy kezében egy szánalmas, alapfunkciójára is alkalmatlan filléres írószerrel. Persze lehet, hogy írástudásához találta meg a megfelelő partnert. Mindenesetre az a gyanú fennáll, hogy kapcsolatuk a környezettel nem őszinte.
Néha nem baj, ha az ember nekiáll rendet rakni a fiókjaiban! Két régen látott toll is előkerült.
Az egyik egy közönséges, Parker golyóstoll, az az alaptípus, amely máig a legelterjedtebb: fém felsőrész, műanyag alsó. (Nota bene… Pax néven töredékárért lehetett venni pontosan ugyanilyen golyóstollat, Parker betéttel tökéletes volt…). A lényeg azonban nem ez! Mint fanatikus Újpest szurkoló, minden vágyam egy lila Parker volt, de az ÁPISZ akkori kínálatából elérhetetlen volt. Arra már nem emlékszem, hogy melyik külföldön élő rokonomtól kaptam, lehet az USA-ból, lehet Svájcból, de nagy becsben tartottam, a kb. negyven éves toll még mindig újszerű állapotban van, felidézi bennem egykori szurkolói mivoltomat. (A lila-fehér lobogó és a hosszú kötött sál is megvan!)
A másik meglepőbb lelet, egy fekete töltőtoll, amelynek a végén a kupak lecsavarható, így tűnik elő a szivattyút működtető műanyag csavar, kis ablakon látható, ahogy a forgatás hatására fel-le jár a dugattyú. Nagy lelkesen megtöltöttem, de nem lehetett írásra bírni. Ekkor Megyeridoki barátom javaslatára szépen beáztattam és addig ázott, amíg színt engedett magából. Újra töltve kifogástalanul működik. A toll amúgy Senator márkájú, a hegyén az olvasható, hogy Iridium, alatta Made in Germany. Az egészben az a vicc, hogy halvány emlékem sincs ennek a tollnak az eredetéről.
Örülök, hogy ebben az örömben mások is kívánnak osztozni. Ajánlok két toll ismertető videót, amit készítettem. Remélem tetszenek majd.
http://youtu.be/0rUER6XXAeA
http://youtu.be/tknmhzJhqK0
Egyébként innen rengeteg érdekes és hasznos információt lehet gyűjteni az írásról és íróeszközökről.
Tökéletes film, nemcsak tartalmilag, hanem formailag is.
Lehet, holnap én is rendelek egy Lindauer töltőtollat, tényleg az iskolai írástanulás emlékét idézi a filmen látható darab.
Csináltam egy bemutató videót a YouTube-ra.
http://youtu.be/a9j9MxUItJo
Ez egy most gyártott toll, mely az ötvenes éveket idézi. Remélem bennetek is feltámadnak az emlékek, mivel tanultunk írni.
Köszönöm, lám, nekem eszembe sem jutott, hogy tollat is lehetne javítani (ha már elkalandozunk, vajon melyik mai lány emlékszik arra, hogy volt valaha olyan, hogy szemfelszedő, amikor a nylonharisnya még olyan kincs volt, hogy ha felfutott rajta a szál,nem a kukában kötött ki; de mseélhetném az esernyőjavítót is, akinek a műhelye előtt iskolába menet nap mint nap elhaladtam…)! Visszatérve a tollra, ez nem volt márkás, de nekem így is emlék a fiókomban, hogy már nem használom.
Huszonegynéhány éves barátságunk alapján nyugodtan kijelenthetem: abszolút nem számítottam jó hírre (mintha Bogár Laci bá’ közgazdasági elemzéseit hallanám…) A tolljavítás sikere olyan mint a gyógyítás: a műtét sikerült, ám a beteg öröklétre szenderült…
Íme két „New Old Stock”, a muzsika nyelvén… 🙂
Először használtak lettünk, azután megromlunk, elbomlunk, mint az oly’ annyira birtokolni vágyott tárgyak. Rohadt érzés, de én szeretem.
Nem biztos hogy jó hírrel szolgálhatok. Egy régi márkás toll javítása kétséges. Talán egy hegy csere még megoldható, a tolltestet javítani, ki tudja sikerül-e. Egy toll szervizre emlékszem a Kossuth Lajos utca elején, a kicsit feljebb átellenben az emlegetett Szénásival. Nem tudom működik -e még. Egyébként szeretnék majd egy rövid összefoglalót írni a régi vonalú, ahogy ma divatosan mondjuk, retro tollakról. Ezek egy része most készült, de fellelhetők régi darabok is. Most ismerkedtem meg egy fogalommal, amit egy betűszó jelöl: NOS. Az angol „new old stock” rövidítése. Ez olyan árut jelent, amik régi, nem gyártják már, raktáron, „polcon” maradt. Sokszor jó áron lehet hozzájutni. Én is gyakran vágyom régi dolgokra, de viszolygok a használt, bizonytalan múltú tárgyaktól. Ezért ez nekem „bejön”. Régi-új. Van benne valamiféle kincstalálási élmény is. Lássuk be, az idő haladtával nem mindig javultak a gyártmányok. Sőt előfordult már olyan is, amivel a vásárlók nagyon jól jártak, csak a gyártók nem, ezért leállították a túlságosan jól sikerült termék előállítását. Aztán vannak a kis szériás ritkaságok, amikért a gyűjtők megőrülnek, a maguk idejében meg a kutyának se kellettek. Szerintem a tollak jellemzően ilyen tárgyak, de szívesen olvasnék másoktól, ki milyen „kincsre” lelt.
Kriszta,valóban vannak kapcsolódási pontok! Talán el sem hiszed, de néhány napja Megyeridokival pont arról beszélgettünk, – pontosabban ő mesélte -, hogy anno, Budapesten, amikor egy középiskolás elkezdte tanulmányait, édesapja elvitte Szénásihoz (lehet, nem így írták a nevét, akinek üzlete ugyanolyan fogalom volt a Székesfővárosban, mint mondjuk a Gundel, az Auguszt, vagy a Rózsavölgyi… a bolt még ma is írószert forgalmaz, a Kossuth Lajos és a Petőfi Sándor utcák sarkán található) – szóval elment és vett egy töltőtollat, amely, ha nem veszett, vagy nem lopták el, nagyjából kiszolgálta a diákot, sokszor az egyetemi évekre is átnyúlóan. (Vannak információim az érettségi bankettet betetőző záróaktusról, amely ama örömlányok ölében avatta igazán éretté az ex-diákot, de ez részben offtopic, részben erkölcstelen, harmadrészt, ha nem írhatom ki magamból, akkor minek emlegessük :-D)???
Mindezek a régi tollad kapcsán tolultak fel bennem (kivéve az érettségi bankett utáni történésre tett említésemet!), őrizd, ám az sem kizárt, hogy Megyeridoki talál valamilyen gyógyírt, annak a tollnak a javítására, amelyhez annyi kedves emléked fűződik!
Nagy érdeklődéssel olvastam társalgásaitokat a tollakról, különösen a töltőtollról, úgy látszik itt a Pilvaxban ez is egy közös pont, én is nagy töltőtollbarát vagyok! Gimnazista koromban édesapámtól kaptam az első darabot, nem volt márkás toll, értékét az adta, hogy valaha ő használta. Egyetemi éveim alatt nem volt olyan vizsgám, amelyre ne azt vittem volna magammal – mintegy kabalaként. Meg is viselte a használat, műanyag szárának a vége eltörött, a hegyét is sikerült tönkretennem, de most is ott lapul a fiókomban, immár használ(hat)atlanul. Nagy hibám, hogy óratartás közben játszom a kezem ügyébe kerülő tárgyakkal, amelyek gyakran tollak; figyelnem kell, hogy ne legyen nálam olyan, amelyet sajnálnék, de sajnos kezdeti időkben már majdnem az összes tollamnak a klipjét letörtem. 🙁 Így járt az a régi Parker töltőtollam is, amelyet most majd kíváncsian próbálok beazonosítani a fent említett oldalon.
Márti remekül választott. Az idén 125 éves fennállását ünneplő cég a világ egyik legnagyobb vezető írószergyártó vállalata, a töltőtollak terén jelenleg is. Egyike a „nagy hármaknak” – a Waterman és a Mont Blanc mellett. Aki többet szeretne megtudni annak ajánlom a cég honlapját ( parkerpen.com ) és egy fantasztikus oldalt, ahol régi vagy új Parker tollunkat beazonosíthatjuk ( http://parkerpens.net ). Itt láthatjuk Csizi Frontier tollát is, mely a közelmúltig az egyik legsikeresebb modell. Sajnos 2012-ben leálltak a gyártásával, ez azonban emeli az értékét. Sajátosságai a gumírozott fogó rész (grip section), a régi vonalú acél hegy és acél kupak. Robosztus szerkezet, masszív műanyag szárral. Modern technika régies köntösben. Mint láthatjuk, konverter is létezik hozzá, a gazdaságos üveges tinta használatához, ezzel gyakorlatilag egy dugattyús töltőtollhoz jutunk. Rengeteg színváltozatban készült, többféle vastagságú heggyel, melyek lehettek rozsdamentes acél színűek, feketék vagy aranyozottak, természetesen hozzá illő, azonos színű klipsszel. Ezt a modellt bátran ajánlhatom akár kezdő, akár haladó tollbarátnak. Mivel még itt-ott kapható, érdemes megszerezni egyet a kifutó szériából.
Régies vonalú acél hegy
A 4. számú hozzászólásban elírtam a feltaláló-szabadalmaztató nevét (javítottam), Bíró György az ő fivére volt, aki vegyészként közreműködött a golyóstoll megalkotásában.
A hitvesemtől kapott tollkészlet Parker márkájú, egy golyós- és töltőtollat tartalmaz a gyönyörű díszdoboz, utóbbihoz mind tintapatron, mind szivattyú tartozik. Része még a készletnek egy üveg tinta, amelyet mindeddig nem tudtam kinyitni. Erről van szó:
A töltőtoll nagyon jó fogású, szépen ír. A golyóstollat még nem vettem használatba, de a kommersz műanyag tollakhoz képest mindenképpen jobb fogása és tekintélyes súlya van, ez aligha válhat a kézírás minőségének kárára!
Lehet, hogy a tintapatronok általános elterjedésével némiképp megtört a töltőtollak korábbi varázsa, de hasznosságuk kellett ahhoz, hogy egyáltalán fennmaradjanak! A csere csak egy pillanat, nem kell félni tintaszennyezéstől, kifolyástól, vagyis tintapatronokkal a töltőtollak a mindennapi általános használatban is felveszik a versenyt a golyóstollakkal!
Egyébként ennek a remek, bár sajnos nem magyar terméknek az egyik legjobb forrását Pesthidegkúton, Budán találhatjuk. Talán nem baj egy kis reklámot csinálni egy magyar kereskedőnek, akinek szerintem világszínvonalú a boltja és még webáruházat is üzemeltet. (http://bolthely.hu/tollakboltja/) Ezt azért kell hogy megemlítsem, mert mára nagyon lecsökkent a különleges töltőtollakat kínáló igazi szaküzletek száma. a teljesség kedvéért azért hadd említsek még néhány lelőhelyet: KES (http://www.toll.hu/) ,PIREX (http://www.pirex.hu/), Green Papír (http://www.green-papir.hu/) és a Tollcentrum (http://www.tollcentrum.hu/). Remélem lesznek reagálások íróeszközökről, azokhoz való kapcsolatunkról és véleményekről. (Csizi várjuk a tollkészletről a beszámoló tesztet!) Főleg töltőtollakról, de bármi jöhet, mi ír, vagy az írással kapcsolatos.
A golyóstollat Bíró László József Argentínába kivándorolt magyar feltaláló szabadalmaztatta, hosszas kutatómunka és kísérletezés után. Mindenképpen egyedi figura volt, és kevéssé ismert, hogy a gépkocsik automata sebességváltója is az ő nevéhez fűződik. Kalandjait „Csendes forradalom – a golyóstoll regénye” című könyvében foglalja össze (Európa Kiadó 1975 Budapest). Mint Csizi is jól gondolta, a közlekedés szerepet játszott a golyóstoll elterjedésében, először úgy, hogy a háború alatt a brit légierő (RAF) pilótái számára rendeltek nagyobb tételt, mert arra célra sem a toll, sem a ceruza nem volt igazán megfelelő. Az igazi elterjedés azért mégis báró Bichnek köszönhető, aki képes volt igen olcsón, nagy tömegben igen jó minőségű és megbízható tollat gyártana, ez a ma is kapható BIC toll. http://www.bicworld.com/ Azóta talán csak egy jelentős fejlesztés történt, melyet az amerikai Fisher cég jegyez. Ez a NASA megbízásából az űrhajósok részére fejlesztett golyóstoll, mely súlytalanságban, szélsőséges körülmények között is képes működni. Igazolhatom, hogy a birtokomban levő több mint 40 éves (még a holdra szállás előtt készült) toll ma is kifogástalanul működik, igaz a speciális betétet már cserélni kellett. Ez adapterrel más rendszerű tollakhoz, (pl.:Parker) is használható. http://www.spacepen.com/
Ne felejtsük el, hogy a golyóstoll is magyar találmány, Bíró László József szabadalmaztatta 1938-ban, azt az alaptípust, amely golyós végű, viszkózus tintával töltött betétből és rugós kinyomószerkezetből állt.
Valószínűleg az egyre nagyobb mozgásszabadság, a közlekedés fejlődése támasztotta fel rá az igényt, hiszen a tintatartót, tintát, amelyek akkor a töltőtoll elválaszthatatlan tartozékai voltak, nehezebben tartották örökké maguknál az emberek.
A golyóstoll pályafutása azóta is töretlen, írni, – különösen szépen írni – töltőtollal mégis jobban lehet. Az én generációmat az iskolák alsó tagozatában még töltőtoll használatára kötelezték, azzal tanultuk meg a kézírás alapjait!
Mára a golyóstoll nagyrészt reklámhordozó eszköz is, ennek megfelelően többségében silány minőségű, egy hét használat után, apró pacnik folynak írás közben belőle a papírra, a bóvli elárasztotta a világot… Persze ne általánosítsunk, vannak nagyon jó golyóstollak. Számomra mégis csalódást okozott az egyik legelterjedtebb, semmiképpen sem a bóvli kategóriába sorolható golyóstoll, amelynek a betétje végét lezáró speciális kialakítású kék dugóból elkezdett szivárogni a viszkózus tinta, ettől beragadt a kinyomószerkezet.
Mostanában visszatértem a töltőtollakhoz, annál is inkább, mivel hitvesemtől egy készletet kaptam Karácsonyra, igen nagy örömöt szerzett vele! Akárhányszor előveszem, megérint a 2012-es Szenteste varázsa.
Valóban, az a levelezés kordokumentum. A forma is sok mindent tükrözött, de a tartalom… 😀 😀 !!!
Köszönöm Csizinek az elemző, az alapelemeket definiáló és azt kibontó gondolatait. Amint az általa írt karaktereken suhant a szemem, eszembe jutott egyetemi levelezésünk, mivel tanulóéveinket más városokban töltöttük. Jöttek mentek a levelek, nagyon jól szórakoztunk. Csizi minden levele esemény számba ment. A tartalmi dolgok mellett (ami mai szóhasználattal „nem volt semmi”), remek, már akkor kiforrott kézírására emlékszem szívesen. Hihetetlen „z” betűk, grafikai szintű szövegtagolás stb. Simán átjött, ha az előző napi bulit még nem heverte ki, vagy egy briliánsan sikerült vizsga után volt ereje még tollat ragadni. Mennyivel nyíltabb, őszintébb kézírásunkat adni valakinek, mint szabvány karakterekkel kommunikálni, még akkor is, ha jól ismerem a személyt a jellegtelen jelek mögött. Remélem sokan éreznek még hasonlóan.
Köszönöm Megyeridoki barátom fenti írását, hiszen olyan témát feszeget, amely joggal lehet tárgya kávéházi beszélgetésnek.
Annak idején, amikor felröppent a kézírás tanításának megszüntetéséről szóló sajtóhír, általános elképedést váltott ki ismerőseim körében. A kézírás valóban az emberiség kincse, számomra elképzelhetetlen, hogy a számítógépek billentyűzete valaha teljesen kiszorítsa!
Bár a fenti írás nagyrészt a töltőtoll használatát állítja fókuszba, érdemes a kérdést kissé mélyebbre tekintve körüljárni. Három nézőpont is lehetséges: tartalmilag mit, azt hogyan írjuk, és milyen módon továbbítjuk?
Ha most valaki megkérdezné tőlünk, mi is az írás, a válasz csak látszólag könnyű! Véleményem szerint a szavak, mondatok, gondolatok kódolása és maradandóvá tétele. Amikor ezen jár az eszem, leírom, a tárgyalóteremben a jegyzőkönyvben azonnal rögzítik az elhangzott mondatokat. Nemcsak kódolás, konzerválás is egyben. Bár távolodunk Március idusától, ám milyen jó, hogy láthatjuk a Forradalom követeléseit: „Mit kíván a magyar nemzet?”, láthatjuk Petőfi kéziratát, akár Kölcsey Himnuszának verssorait, ahogyan papírra vetették! Ha nem lenne írás, a feltörő gondolatok azonnal elenyésztek volna!
Ne felejtkezzünk el a másik kódrendszerről, a kottáról sem! Bármelyik zeneszerző kottára vetett művét, a földkerekségen bárhol reprodukálni tudják, akárhol visszafordítható a zene nyelvére. Persze azon is elgondolkozhatunk, hogy a magyar népdal- és népmesekincs hogyan szállt nemzedékről nemzedékre, kotta és írásjelek nélkül; mennyire a huszonnegyedik óra volt, amikor Vikár, Bartók, Kodály és ezernyi néprajzkutató azokat meg nem mentették a mának!
Visszakanyarodva az íráshoz, érdemes arról is gondolkozni, hogy világszerte mennyiféle kódrendszer alakult ki, vajon miért a latin vált egyetemesen elterjedtté. Érdekes az arab, görög, cirill vagy héber betűvetés, a kínai írásjelek, amelyek mindig csodálattal töltenek el. Természetes itt van a mi székely-magyar múltunkban gyökerező kincsünk, a rovásírás, melyet – ha rajtam múlna – kötelezővé tennék az iskolai oktatásban. Róni kimondhatatlan gyönyörűség, valósággal időutazás a magyar múlt jelnyelvének hajóján!
A tartalomra most nem térek ki, elegendő egy oldalpillantással látóterünkbe vonni a világirodalmat… 🙂
Ellenben az írásjelekre kódolt gondolatok továbbításának módja is rengeteg változáson esett át. Még ma is előfordul, hogy egy régi könyvet felütve előkerül egy könyvjelzőnek használt, levél, anziksz… Őrizzük dédszüleink, nagyszüleink levelezését, valódi kordokumentumok ezek. Sajnálom a mai ifjúságot, hogy a digitalizált szép új világban ők már nem ismerik azt az érzést, amikor a postás becsöngetett a levelekkel és reszkető kézzel téptük fel a kedves sorait; az írásjelek, a papír, a boríték és még a bélyeg is mennyi titkot rejtett! A ma folyó társalgás („chat”), a közösségi oldalakon folyó végletesen leegyszerűsödő kommunikáció soha nem fogja visszahozni azt az érzést, amely egy boríték nyitásával járt. Ennek következtében silányul a cybertéren kívüli kommunikáció, mert könnyebb a kedvesnek küldeni egy szív-szmájlit, mint a szemébe nézve kimondani, hogy „szeretlek”.
Becsüljük meg a kézírást, gondoljunk arra, hogy egy születésnapi, karácsonyi, vagy húsvéti locsolóvers SMS, e-mail helyett veretes szépírással tudathatjuk szeretteinkkel, hogy itt vagyunk, feltámadtunk… A digitális üdvözlet előbb-utóbb semmivé válik, a könyvjelzőként használtat akár unokánk is megtalálhatja egyszer, hacsak nem e-book-ot forgat majd :-(.