2012. július 27 – augusztus 12-e között kerül sor Londonban a XXX. Újkori Olimpiai Játékokra.
XXX. Újkori Olimpiai Játékok Londonban
Mi ébresztő kiáltás helyett, suttogunk csak a szélben
Mi ébresztő kiáltás helyett, suttogunk csak a szélben
2012. július 27 – augusztus 12-e között kerül sor Londonban a XXX. Újkori Olimpiai Játékokra.
Ismerősöm,Pinte Attila volt hasonló helyzetben pár évvel ezelőtt.Egy pozsonyi VB vagy EB selejtezőn Magyarország ellen játszott a szlovák mezben.Döntetlenül végződött a mérkőzés,de a magyar csapat közelebb állt a győzelemhez.Pinte a mérkőzés utolsó perceiben egy szögletrúgást követően a gólvonalról vágta ki a labdát,ezzel mentette meg a szlovák válogatottat a vereségtől.Egyébként Attila az egyik legjobb játékos volt a pályán.
Másnap a sajtóban Jozef Adamec(Mészöly Kálmán tudna róla mesélni) azt nyilatkozta,hogy Pinte volt a leggyengébb játékos,csak hátráltatta a szlovák válogatott játékát,szinte bojkottálta a győzelmet teljesítményével.
Abszurd vélemény.A sportlapokban szinte egyértelműen a legtöbb pontot kapta a szakújságíróktól.
Adamecet meg tudom érteni.Nagy f..z.(töröld,Csizi,de erre mást nem írhatok)Mészöly is ezt mondaná róla…
Saját tapasztalatom az előző beírással kapcsolatban-klubbszinten-olyan,hogy csapatot váltottam,és amikor a volt csapatom ellen játszottam,engem is néhány szurkoló ellenségként kezelt.Vajon miért?
Nagyon nehéz és továbbgondolásra érdemes témát vetettél fel Peti! Ahogyan szépen nemzetközivé válik a világ, úgy halványodnak a nemzeti sajátosságok. A világversenyek még ma is országok között zajlanak, de a Formula1-ben már sokkal meghatározóbb, hogy ez vagy az a versenyző melyik autómárkát képviseli, mint az, hogy honnan származik!
Megértem a „Janics ügy” kapcsán érzett keserű szájízedet, én hasonlóan éreztem, amikor a magyar-román előtt Jenei, vagy Bölöni nyilatkozatait olvastam. Persze, nem mondhatták, hogy „Hajrá magyarok!”, de olykor a hallgatás több minden szónál.
Többször leírtam már, de nem lehet elégszer: azért is végtelenül tisztelem Kemény Dénest, aki a világ talán legjobb vízilabdaedzőjeként, szövetségi kapitányi munkája után, bizonyára számos visszautasíthatatlan ajánlatot kapott, mégis itthon maradt, vezeti a szövetséget. Köszönjük Kapitány, sokan meríthetünk erőt a példából!
„Többszörös Olimpiai bajnoknőnk,kiváló kajakosunk,Janics Natasa megkezdte a felkészülést új klubbjában,Győrben.”
…olvasom a mai Új Szó sportrovatában .Ahogy ez ilyenkor lenni szokott,mindenki örül ennek a ténynek ,maga a versenyző is és persze bocsánatot kér a történtekért…
Sose derül ki az igazság,miért volt szükség erre a cirkuszra.Persze benne van a pakliban az is,hogy tényleg a férjét szerette volna követni a sportolónő,ahogy az egy rendes családban szokás.No de arra is van ezer példa,hogy az élsportolók hetekig ,hónapokig el vannak szakítva szeretteiktől,mégis „otthon” maradnak,nem váltanak mezt,országot.
Bennem bújkál a kérdés,ha a szerb kajak-kenu szövetség nem lett volna kötelezve a lelépődíj kifizetésére,vajon Janics Natasa tegnap Győrben kezdte-e volna a felkészülést a szezonra,magyar színekben,Magyarországot képviselve?
Nem a bántás,csupán egy kis keserű szájíz késztet ezekre a sorokra,és egy kis kétely is Natasa miatt.Lehet,hogy férje az,aki mindezt kifundálta és manipulálni akart Natasa potencionáljával,nem látva pénzt a az anyagiakban vergődő magyar evezősportban,de az,hogy ezért hazát kell cserélni, nem feltétlenül szép dolog.Annál is inkább,mert Lássuk be,Natasa már nem a fiatal versenyzők közé tartozik,nincs benne hosszú távon perspektíva a világ kajakos élmezőnyében maradnia.
Vagy mégis tisztelegni szeretett volna Szerbiának azzal,hogy kiharcol számukra egy Olimpiai aranyat esetleg?
Ez egy érthetőbb érv lenne,ha nyíltan kijátszák ezt a lapot,de így marad a keserűség a torkomban…
Sok sikert Natasának új klubbjában és régi-új hazájában!
Tegnap este izgultam a kalapácsvetés döntőjén, Pars Krisztián megszerezte hazánk negyedik aranyérmét, úgy, hogy egyedül dobott 80 m fölött a mezőnyből! Gratulálunk!
Cseh a váltóval ma még úszik egy döntőt, de aligha nyerhetnek érmet…
Ami a cselgáncsot illeti, engem soha nem érdekelt, de most egészen megkedveltem. Egyébként így voltam az országúti kerékpározással is. Mire nem jó az olimpia! 🙂
Amit pedig még meg szeretnék osztani veletek, az, hogy a Vár rád a csúcs c. dalt holnap az M1-en is láthatjuk (és egy beszélgetést Erikával és Mikivel az Olimpiai cd-ről) reggel fél 9 körül – még tehát a közvetítéseket megelőzően – a Balatoni nyár műsorában. (Duna World is adja, azonos időpontban.)
Le a kalapot Joó Abigél előtt.Nem bírta hajlítania térdét,mégis kiállt még két küzdelemre a sérülést követően.
Apropó cselgáncs.Nyomon követem a magyar érdekeltséggel bíró küzdelemeket,de-ne verjen meg a Jó Isten-ez a sport,mint nézőnek,számomra felér egy büntetéssel.De azért erőszakot veszek magamon és kibírom azt a pár percet…
Cseh Lacinak meg szurkolok,csípjen meg még valami érmet.Az se baj,ha arany lesz.Erre már csak 4 év múlva lesz újra esélye?
Közben Gyurta Dani kapcsán ismét felhangozhatott Himnuszunk – szerencsére immár nem a hibás verzió! 🙂
Tegnap – amellett, hogy igen fontos volt megszerezniük a vízipólós fiúknak az első győzelmet (még ha nyögvenyelősen is…) – úgy érzem, Cseh bronzérme mellett a leghatalmasabb tett Joó Abigélé volt, aki nagyon szépen cselgáncsozott, már-már úgy tűnt, megnyeri a négybe jutáshoz szükséges viadalt, amikor komoly sérülést szenvedett. Ám még így is a tatamin maradt, sőt az újabb mérkőzésekre is odaállt, ráadásul vesztesnek tűnő helyzetből egy gyönyörű dobással még győzött is, így bronzmeccset játszhatott. Ötödik helyéhez szívből gratulálok innen is!
Szerkessszétek kicsit Ti az oldalt, mert nem vagyok net közelben, de a versenyeket sem látjuk. Ijászatból viszont megkapjuk a halálos dózist ;-)…
Valamit valamiért!
Én teljesen az Olimpia bűvkörében élek, olyannyira, hogy alig kapcsolom be a gépet… Azért lesz ez még másképp is, jó lenne itt is megbeszélni majd az eseményeket. Pl. vízilabdázóink nehéz kezdését…
Véget ért a visszaszámlálás, túl vagyunk a megnyitón… itt álljunk meg egy pillanatra!
Mivel ügyeletes voltam, egy meglehetősen kiszuperált készüléken néztem végig a megnyitót, amely – úgy gondolom – még ezen keresztül is varázslatosan szép és látványos volt. Ennek ellenére meglehetősen furcsa gondolatok törtek fel bennem… Az az érzésem, hogy valóságos versennyé vált, hogy négy évente, a rendező ország felülmúlja elődjeit, ezzel az egész valamiféle magamutogató, narcisztikus „show”-vá vált. Szelleme egyre inkább eltávolodik attól, amiről pedig alapjaiban kellene szólnia: a sporttól. Nagyszerű gondolat volt a hétmilliárd papírkonfetti röptetése – a Föld hétmilliárd lakójára gondolva, de ennek a hétmilliárd ember többségének – sajnos – nem az Olimpia áll a figyelme központjában, hanem, hogy meglegyen a napi ivóvíz, hogy elkerülje az éhhalált, a kínzásokat a börtöncellákban, ne esenn járványos betegségbe, hogy képes legyen felnevelni gyermekeit… A Föld, amely tegnap Londonra szegezhette tekintetét maga is nagybeteg, globális felmelegedés, elsivatagosodás – amely itt a Kárpáthazában is egyre inkább érezhető – környezetszennyezés, állatfajok végleges kipusztulása és hosszan sorolhatnám. Ezekre gondolva, London tegnap esti öröme talmi csillogásnak, apokaliptikus haláltáncnak tűnik a szememben!
Persze, ha a fentiektől elvonatkoztatok, csodálatos gála volt, nagyon tetszett ahogyan az kandelábert meggyújtották és összeállt a láng. Kidomborodott a britek hazaszeretete és büszkesége múltjukra, kulturális- és sportértékeikre, ez már önmagában is azt bizonyítja, hogy az emberiség jövője elképzelhetetlen nemzetállamok nélkül. Zsákutca „a nemzetközivé lesz holnapra a világ” vérgőzös ideológiája, mint ahogy zsákutca a pénzhatalom Európát unióvá összegyúrni kívánó pénzsóvár elképzelése.
Remélem a „Hey Jude” után, két héten keresztül, már csak a sporté lesz a főszerep! Találtam egy oldalt, ahonnan kimazsolázhatjátok mikor érdemes a magyar versenyzők miatt a képernyő elé ülni: itt találjátok. Az „okostelefonok” korszakában nagyszerű, magyar nyelvű alkalmazások érhetők el, mind Androidra, mind iPhone-ra (gondolom a többi operációs rendszerrel ellátottra is), amelyek segítségével percről-percre informálódhat az is, aki éppen nincs televízió, vagy világháló közelében.
Jó szurkolást mindenkinek, HAJRÁ MAGYARORSZÁG, HAJRÁ MAGYAROK!
Akármennyire is fájdalmas és megalázó az ami történt, mégsem akarom, hogy ezzel vegye kezdetét A mi Pilvaxunk olimpiai törzsasztala, ezért kikerestem Nektek egy részletet az 1992-ben, Barcelonában rendezett felejthetetlen Olimpiai Játékok megnyitó ünnepségéről. A magyar sportolok azon a nyáron 11 aranyat, 12 ezüstöt és 7 bronzot szereztek! Aki nem emlékszik, hogyan gyújtották meg a fáklyát, az megláthatja a filmrészlet végén, talán arra is rájön, miért ezt választottam… 😉
Kővágó Zoltán diszkoszvetőt eltiltották az olimpiától! Azért megdöbbentő, mert ha a legkisebb gyanú árnyéka vetődött volna rá, akkor a Magyar Atlétikai Szövetség nem állt volna ki teljes mellszélességgel érte! Egy osztrák doppingellenőr koholt vádja alapján, mindenféle bizonyíték nélkül? Döbbenetes, mi jöhet még ezután?
Amúgy a koreai focista lányok szépen levonultak a zászlócsere miatt (nyilván pártutasításra, de ez most nem lényeg), a MOB miért nem tesz ellenlépéseket? Azt nem mondom, hogy bojkottáljuk az olimpiát, de mi lenne, ha a pl. a delegált versenybírók sorra beteget jelentenének…??? Még több „doppingoló” magyar sportoló lenne az eredmény… Az ember keze összeszorul a tehetetlen dühtől, próbálták volna ezt csinálni egy amerikaival… Szemét banda!
Kár, hogy keserű szájízzel kezdődik, Kővágót pedig senki és semmi nem kárpótolhatja…
Köszönöm Kriszta, máris címlapra került, nem megfeledkezve a korábbi „amatőr” zenefilmről sem! Úgy gondolom nagyon jól sikerült ez a film, megérdemelné, hogy a médiák is felfigyeljenek rá!
Elkészült a hivatalos klip!
A magyar sportolókat biztató dalhoz hozzátenném, hogy az Örökség klipet is forgatott hozzá, remélem, hamarosan – akár az országos médiában is – láthatjuk!
http://leszujraszep.freeblog.hu/archives/2012/07/21/Csucs/
Engedjétek meg nekem, hogy az Olimpiára történő lelki ráhangolódás részeként, néhány mondat erejéig megemlékezzek Papp Laci bácsiról, aki háromszor nyert aranyat, az elsőt éppen 1948-ban Londonban, majd ezt követte sikere Helsinkiben és Melbourne-ben.
Laci bá’ szüleim közeli barátja volt, légvonalban pár száz méterre laktunk egymástól, nem volt olyan hónap, hogy ne jöttünk volna össze náluk, vagy nálunk. Kiskamaszként is felfogtam emberi nagyságát, szerénységét, azt a sportemberi mentalitást, amelynek legfontosabb része az alázat volt. Zsóka néni – Laci bácsi hitvese – pedig igazi menedzser típus volt, nemcsak a családnak viselte gondját, hanem Laci bácsi útját is mindig egyengette. Isten tartsa meg még sokáig erőben, egészségben!
Hatalmas keserűség volt Laci bácsiban, hogy bár elengedték profi versenyzőnek, de a világbajnoki címért – pártutasításra – nem szállhatott ringbe. Ezt a lelki traumát élete végéig nem tudta feldolgozni, magában hordta annak minden keserűségét. Ennek ellenére fantasztikus humora volt, engem is sokszor megcsipkedett felesleges kilóim miatt, de soha nem bántóan.
Nyugodtan emigrálhatott volna, de életének vezérfonalai közül hazaszeretete és mély Istenhite visszatartotta. A Lékai téri (ma Apor Vilmos tér) templomba jártak szentmisére, egyik barátom mesélte, hogy egyszer mise alatt nagy hó esett, a kispolszki beragadt, Laci bá’ odalépett és már kinn is volt az autó a fogságból. A mai napig rengeteg emléket őrzök róla a szívemben, nagyon nagy szeretettel gondolok rá.
Odafentről biztosan figyeli majd mi történik abban a városban, ahol első olimpiai győzelmét szerezte, és ha úgy gondoljátok valami szívderítőt lát, akkor nézzetek fel az égre, látni fogjátok őt egy felhőn ülve, amint csibészes mosolyával ránk kacsint…