Ülünk az Élet Vonatán és feltartóztathatatlanul robogunk a végállomás felé… csattognak a kerekek, időnként finom disszonancia zavarja meg a ritmust, kisiklunk talán? Kinézünk az ablakon, nem látunk mást, mint az elrohanó pillanatokat, órákat, éveket… de a sötét ablaküvegen olykor felvillan valami, egy barát, egy, film, egy ismerős arc… és a vonat újra lágyan repít minket a végállomás felé… megnyugszunk.
Így néztünk ki tegnap is és a tőlünk húsz percre lévő Pétfürdőn találtuk magunkat, ahol az Ismerős Arcok lépett színpadra. A rendezvény leginkább falunapra emlékeztetett, az elmaradhatatlan kocsmasátrak, etetők; láttunk jurtákat, lovasbetyárokat – Sobri Jóska kései utódait? – csattogtak az ostorok, folyt a sör… De nemcsak a falu népe volt jelen, hanem az Ismerős Arcok koncertjeinek törzsközönsége is, sok ismerős arcot láttunk.
Fél kilenckor kezdődött a hangverseny és bő másfél órán keresztül repültünk a zene szárnyain. Szégyellem bevallani: utoljára novemberben, a Petőfi Csarnokban hallottam a zenekart élőben, hiányzott nagyon már egy Ismerős Arcok koncert! Igazából semmi sem változott, a megszokott dalokat hallottuk. Lendületes, nagyszerű előadás volt. Sajnos a hangosítással komoly problémák akadtak, teljesen váratlanul, néha másodpercekre elszállt… de gondot ez alig jelentett, mert a közönség kórusa azonnal besegített :-). Nyerges Attila elmondta zárszavában, hogy nem a zenekar technikusa hibázott, készen kapták a hangosítást, így sikerült. Szerintem a közönséget az egész kevésbé zavarta, mint a zenekart, nem rontotta el az örömünket!
Jó volt tegnap este Pétfürdőn. Felfokozott várakozással várjuk a csepregi tábort. Épül a híd…